Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-04 / 284. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. december 4. Jobb volt a Juventus Juventus—Pécsi Dóssá Íj9 (1:0) Nagy érdeklődés előzte meg a Pécsi Dózsa—Juventus labdarúgó találkozót. A pécsiek legutóbbi bravúros teljesítménye után a szurkolók bizakodva várták a folytatást Sajnos a pécsi csapat nem tudta megismételni az angol Newcastle elleni játékot- Sem harcosságában, sem pedig technikailag nem tudtak felnőni a feladat nagyságához. A Rapp — Hernádi, Maurer, Kincses II, Kocsis, Konrád, Bérezési, Máté, Daka, Tóth, Rónai összeállításban kezdő pécsi tizenegy csak 10 perc után vezette az első veszélyes támadást. Egy baloldalról beívelt labdát a védők elvétettek, de a Dózsa csatárai lekéstek, s az olaszok felszabadítottak. Feltűnően sok volt a hazai játékosok rossz labdaátvétele és továbbítása. Nem így az olaszoknál. Elől Anas- tasi jól tartotta a labdát, osztogatott és kapura is veszélyes volt Az ő érdeme a mérkőArmando Picchi, az egykori nagyszerű játékos ezúttal mint edző bizonyította kivételes képességét zés egyetlen gólja is. Harcosan megszerezte a labdát, majd a jobb szélső elé tálalt, aki teljesen tisztán maradva helyezett lövést küldött Rapp kapujára, s a labda a jobb kapufa tövénél vágódott a hálóba. A pécsiek ezután elkeseredetten küzdöttek a kiegyenlítésért, de a védekezés nagy mesterei csírájában elfojtották a körülményes támadásokat, vagy pedig a kapus védett bravúrosan. Nem egy biztos gólnak látszó lövést hárított A Juventus mind csapatjátékban, mind labdakezelésben, mind pedig taktikában felülmúlta a Pécsi Dózsát és megérdemelten győzött- A „nagy mágus”, Helenio Herrera utóda, Armando Picchi kiváló taktikusnak bizonyult, jól felkészített csapattal érkezett, s a Dózsának aligha adható esély a torinói visszavágóra. Ökőípárbaj az öltözőben Még a nyáron történt. Üzemek közötti kispályás labdarúgó mérkőzést játszott egymással Szolnokon a Tisza Bútorgyár pályáján a Bútorgyár és a Betonelem- gyár labdarúgó csapata. Mérkőzés közben egy szabadrúgás után Kollár György, a Bútorgyár 24 éves játékosa kakaskodni kezdett az egyik betonelemgyári játékossal, mire a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A külön mérkőzés ezzel azonban még nem fejeződött be. Mikor az öltözőbe értek, folytatódott a pankráeió. A betonelemgyári játékos a mosdókagyló fölé hajolt mosakodni. Ekkor Kollár hátúiról olyan erősen a tarkójára ütött, hogy a fiatalember orra a mosdókagyló szélébe vágódott és orrcsontja eltört. Ökölvívó párbaj kezdődött közöttünk. A földre zuhanva ütötték, rugdalták egymást, az odaérkezők csak nehezen tudták szétválasztani a két verekedő férfit Az orrcsonttörést szenvedett játékost kórházba vitték, ahol elsősegélynyújtásban részesült Bírósági ügy lett a történtekből. A tárgyalás után a bíróság Kollárt súlyos testi sértés miatt nem jogerősen 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ügy tanúsága mindenki számára világos: a sport nemes célokat szolgál. De aki vad indulatainak a szabadjára engedésére használja fel és társával szemben a tettlegességre vetemedik, megérdemli a legszigorúbb büntetést Finis a tollas- labdázóknál Utolsó fordulójához érkezett el az NB I-es tollaslabda csapatbajnokság A Kilián FSE vasárnap Budapestre a HSC-hez utazik, amely jelenleg egy pont előnnyel vezet a táblázaton, a harmadik helyen álló szolnoki egvüttes előtt. Tavasszal a Kilián nyert 6ö-re a jóképességű ellenfele ellen, s ezt a bravúrt most idegenben is megpróbálja megismételni. A szakvezetés különös gonddal készíti fel a szolnoki csapatot a találkozóra, hiszen győzelem esetén megnyernék a Felszabadulási csapatbajnokságot is. A mérkőzésnek a Bp. HSC az esélyese, náluk játszik a Cser- ni-testvérpár, valamint Szu- lyovszky is, de a Kilián játékosok szorgalmasan készülnek, hátha sikerül egy újabb bravúr. A csapatbajnoki mérkőzéssel egyidőben a BSE III. osztályú egyéni versenyt rendez, amelyre a Kiliánból is meghívtak két lányt és két fiút. Az I. és II. osztályú játékosok nem indulhatnak, a szolnokiak által nevezett saját nevelésű, az ifjúsági versenyeken jól szerepelt fiataloktól azonban jó eredmények várhatók. Országos VÍZIG asztalitenisz bajnokság A tavaszi árvíz idején derekasan helytálló Vízügyi Igazgatóságok dolgozói most sportvonalon szerveznek találkozót, amelyre Szolnokon kerül sor. A Középtdszavidé- kl Vízügyi Igazgatóság szombaton és vasárnap rendezi meg a VIZIG-ek közötti országos egyéni és csapat asztalitenisz bajnokságot A bajnokságra egymás után érkeznek a nevezések Szombathelyről, Budapestről, Bajáról, Miskolcrcú és Debrecenről. Várható nevezés az ország többi részéről is. A versenynek nemcsak sportbeli értéke lesz, hanem tovább szélesíti és erősíti a nagyon is szükségszerű munka- és baráti kapcsolatokat. A versenyre a Ságvári körúti általános iskolában kerül sor. Szombaton a csoportokra osztott csapatok körmérkőzés formájában döntik el, hogy ki a legjobb, vasárnap az egyéni és páros mérkőzések egyenes kiesési rendszerben kerülnek lebonyolításra. Szolnok városát a VÍZIG SK NB Ill-ban szereplő csapata képviseli, — melynek eddigi sikeres szereplése ezúttal is jó eredmények elérésére következtet. Eredmények Bajnokságot nyertek a kisújszállási kosaras lányok. Befejeződött a megyei női kosárlabda bajnokság. Egy vasárnapi eredmény: Törökszentmiklósi Gimnázium— Szolnoki MÁV II 33:32 (28:28, 10:22). Hosszabbítás után. Bajnok a Kisújszállási MÁVMTK, 2. Szolnoki MÁV II., 3. TöröKszentmiklósi G. A kisújszállási csapat jogo- sulat az NB Ill-ban való szereplésre. Férfi eredmény: Kisújszállási MÁV MTE—Ti- szaparti Ginxn. 87:67. Jászberényben megtartót« ták az Úttörő Olimpia városi sakkbajnokság döntőjét. Elsősorban a fiúknál volt sok induló és helyenként színvonalas küzdelem. Eredmények. Fiúk, csapat: 1« Gyakorló általános iskola A (CsirKe, Guba, Seresten) 16.5, 2. Székely Mihály ált isk. (Gedei. Vass, Baráth) 14.5, 3. Bercsényi úti ált isk. A (Fecske, Móra, Barát) 11.5* Lányok: L, Gyakorló ált isk. (Hidas, Nagy, Szalai) 5 pont Egyéni fiú: 1. Csirke (Gyakorló) 6.5, 2. Gedei (Székely M.) 6.5, 3. Fecske (Bercsényi (5.5 ponttal. — Lány egyéni: 1. Hamar (Gyetvai) 5, 2. Petries (Székely M.) 3, 3. Hidas (Gyakorló) 3 pont Kisdobosom. Fiúk: 1. Seres- ter (Gyakorló) 5, 2. Horgos! (Gyakorló) 3, 3. Olajos (Gyetvai) 3 pont Nyilvánosságra hozták az országos gokart bajnokság végredeményét Szériaosz- talyban Szarvas Béla, a Jberényi Volán versenyzője 21 ponttal a negyedik helyen végzett, Befejeződött a törökszentmiklósi járás női és férfi asztalitenisz csapatbajnoksága. Az első három helyen nőknél Kenderes, Tm. Gimnázium, Tm. MGV, férfiaknál Tm. FMV, Tm. Vasas, Tm. Kinizsi végzett Kosárlabda NB 11. Férfi 1. Diósgyőr 2. Szeged 3. Eger 4. BKV Előre 5. BEAC 6. MEAFC 7. Hmv.-hely 8. DASE 9. MVSC 10. VM KÖZ. 11. Salgótarj« 12. GEAC 13. Szolnok 14. Bp. HSC 25 23 2 24 22 2 25 18 7 24 18 6 24 14 10 24 12 12 24 10 14 24 10 14 25 9 16 25 8 17 24 8 17 24 7 17 24 6 18 24 5 19 2092 1997 1949 1940 1581 1787 1804 1490 1755 1675 1843 1496 1716 1530 :1621 48 :1559 46 :1679 43 :1640 42 -.1364 38 1903 36 :1Ö27 34 :1581 34 :1780 34 :1833 33 2006 32 :1783 31 :1918 30 1755 29 Megjegyzés: a Bp. HSC kiesik, a GEAC és a Szolnok még megmenekülhet, de erre kevés az esélyük. A megyei Ifjúság! labdarúgó bajnokság őszi végeredménye: 1. Szó. MTE 2. Karcag 3. Túrkeve 4. Jákóhalma 5. 'R-falva 6. ITSK (Gj.) 7. T-miklós 8. Üjszász 9. Szó. MÁV 10. J-árokszáll. 11. Mezőtúr 12. Jb. Vasas 13. K. MED. 14. Szó. Cukor. 15. Tószeg 16. K-szállás 17. KUTE 18. Szászberek 17 14 17 11 17 13 17 11 17 12 17 10 17 8 17 7 17 7 17.6 17 5 17 6 17 17 17 17 17 17 2 88-11 29 1 65-16 27 3 59-16 27 1 43-18 27 2 29-14 27 4 63-17 23 4 35-20 21 5 28-30 19 6 45-29 18 9 30-38 14 8 27-36 14 1 10 22-33 13 1 16 23-41 13 1 11 25-38 11 2 12 14-37 8 — 13 14-69 8 — 15 9-73 4 1 15 7-72 3 A Törökszentmiklósi Vasas- Szászberek 10:0 arányban végződött mérkőzés 2 pontját 0:0 gólaránnyal Szászberek kapta, mert a törökszentmiklósiak hibájából a második félidőben mindössze tíz percet játszottak. ÉRTESÍTJÜK KEDVES VÄSÄRLÖINKAT, HOGY A SZOLNOKI FŰSZERT FIÓK 197*. december I-ével Minden levél és rendelés az alábbi címre küldendő. Szolnok, Csaba u. 18. 4-es posta Személyes vásárlás is a Csaba n. 18, szám alatt eszközölhető. Olvassa, terjessze a N Az Aszfaltútépítő Vállalat Szolnoki építésvezetősége felvesz éjjel-nappali foglalkoztatásra keverőtelepi szállítási blokkolót fizikai besorolással. Fizetés kollektív szerződés szerint Jelentkezni lehet fiatal érettségizett fiúknak műszaki gyakornoki állásra Tanfolyam elvégzése esetén MŰVEZETŐ, SZÁLLÍT ASTER VEZO. TÉRMESTER. ASZFALTVEGYÉSZ képesítést és annak megfelelő beosztást kapnak. Felvétel esetén élvezik az építőipar előnyeit JelentKezés: az építésvezetőségen Szolnok, Landler J. u. személyesen, vagy levélben. Telefon: 13—593. A Szolnok megyei Idegenforgalmi Hivatal német nyelvtudású adminisztrátort, 1— valamint gépkocsivezetőt személy gépkocsihoz vesz fel. Jelentkezés: Idegenforgalmi Hivatal. Szolnok, Kossuth tér 9. sz. A Kunszentmártoni Járási Művelődési Központ pályázatot hirdet Nysa müvelödéjii autó vezető állás betöltésére, 1971. január 1-től. Fizetés a kol ektív szerint. Hivatásos jogosítvány szükséges. Kedvezményes étkezést biztosítunk. Pályázatokat írásban kérünk fenti címre. Adatfeldolgozó Központunk, — Szolnok, Liget u. 36., azonnali belépéssel felvesz női munkaerőt raktár kisegítő munka- dés szerint. Jelentkezni lehet a dés szerint. Jelenetkezni lehet a pénzügyi osztályon. Fűtöt felveszünk állandó munkára, azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. MÉH Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 9. szám. Szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat takarítónőt és éjjeliőröket alkalmaz. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház. KPM Közúti Igazgatósága Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. szám, felvételre keres építésztechnikust, műszaki ellenőri teendők ellátására. Továbbá anyagkönyvelőt és raktárkezelőt. (A rak- tárke7.elő gépjárműalkatrész ismerettel rendelkezzen). Jelentkezés a fenti címen. A Tűdőkórház felvételre keres két vizsgázott kazánfűtőt. Felveszünk még segédmunkásokat és takarítónőket is. Jelentkezés a személyügyi előadónál. Szolnok, Vöröscsillag u. 32. A Tisza Cipőgyár azonnali felvételre keres női-férfi szakmunkásokat' és segédmunkásokat, gyors- és gépírónőket, üzemi konyhára nagy gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot. Érdeklődni lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. ..Fcramunkás*’ Vállalat, Angyalföldi Gyár Budapest, Xin, Iraiigepán u. 7—11. Felvesz: lakatosokat (epület- és g^pszer- s/ám és általános), asztalosokat, betanított munkásokat, no) és férfi segédmunkásokat, darakö- tözöket, fűtőket, alacsonynyo- másu kazánokhoz, portásodat, éjjeliőröket, nyugdíjasokat m&l- den fizikai munkakörbe. Gépésztechnikust. TMK gyakorlattal motorszerelőt, lakatost, járművillamossági szerelőt felveszünk. Címünk: KLVIEP Vállalat 4. sz. főépítésvezetősége. Szolnok, Schönherz Z. u. 7/a. — (MTE sportpályánál.) Szolnok megyei GFV Központi Javító Műhelye — felvesz Dutra rakodógép vezetőt. Két kőművest, három építőipari segédmunkást. Heti 44 órás munkahét. Külszolgálat os munkakör. Bér megegyezés szerint. Jelentkezési cím: Törökszentmik- lós, Bethlen Gábor u. 45—49. MÁV Budapesti Igazgatóság felvételre keres férfi és női munkaerőt: kocsirendező, váltókezelő, sarus, vonatfékező, jegyvizsgáló, építőipari szak-, betanított és segédmunkás, pálya- munkás és kocsitisztító munkakörökbe. Várjuk a 17 életévet betöltött fiatal érettségizett és 8 általános iskolát végzett fiúk és lányok jelenkezését is forgalmi szolgálattevő gyakornoki, személy pénztárosi. rak tárnoki, jegyvizsgálói munkakörökbe, — valamim vasipari szaktechnikusokat, mozdonyvezető gyakornoki, vasúti járműjavítói, építész technikusokat építőipari, híradástechnikai szaktechnikusokat, műszerészeket távközlési munkakörökbe. Jelentkezni lehet: személyesen a lakóhelyhez legközelebb eső nagyobb állo- másfőnökségeken, pályafenntartási főnökségeken, fűtőházfőnökségeken, pályamestereknél« távközlőmesteri, illetve blokkmesteri szakaszokon, budapesti pályaudvarokra való jelentkezés esetén a MÁV Budapesti Igazgatóság Közpouti Munkaerő Felvételi Irodán, Budapest, Keleti pályaudvaron. INGATLAN: RÄKÖCZIFALVA, Hunyadi út 15. sz. alatt lévő magán pékség — 2 szoba konyha, kamra, üzlethelyiség mellék- épületekkel azonnal beköltözhetően eladó. Hegedűs pékmester. SZOLNOK. Raktár u. 3. szám alatt házrész, szoba, konyha, speiz eladó. RAKÖCZIFALVA, — Rózsa F. u. 64. sz. kisebb családi ház sürgősen eladó. kétszobás családi ház, sürgősen eladó. Szandaszőllős. Érdeklődni: Vörösmező u. 6. sz. alatt. KÉTSZOBA — összkomfortos ház beköltözhetően eladó. Jászkisér. Damjanich u. 9. KÉT és félszobás családi ház Szolnok, Vörösmarty u. 12. sz. beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Herczeg kalaposnál. Csarnok u. ADAS-VÉTEL: 6/80-as síkkötőgép és 1000-es csúcstávolságú esztergapad eladó. Szolnok, Körösi út 17. Jó karban lévő tea tűzhely eladó. Szolnok, Tavasz u. 3, JÁSZBERÉNYI Városgazdálkodási Vállalat — megvételre ajánl: felújított állapotú 1 db IFA- FRAMO csukott, — nyolcszemélyes, — 1969. májusában üzembehelyezett személygépkocsit, 1 db ZETOR 3011-es vontatót, 1 db CPF—3 tip. Szippantós pótkocsit. HÁZASSÁG: 50 ÉVES elvált köz- tisztviselő keresi korban hozzáillő, — egyedül álló jólszi, . :8i'.08 tuált, szolnoki nő ismeretségét házasság céljából. „Karácsony’» Jeligére a szolnoki hirdetőbe. gépj Armü : 250-es Simson motorkerékpár eladó. ~ Kunszentmártoni Táncsics u. 13. A TOMAJMONOS- TORI Petőfi Termelőszövetkezet eladásra felkínál 1 db Csepel D—420-as 4.5 tonnás tehergépkocsit. 601-es CM-es Trabant motorhibával sürgősen eladó. Szolnok, Hanzéli P. u. 1. Hajdú. ZASTAWA nyeremény gépkocsi-utalvány eladó. „Fehér 750-es»» jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdessen a Néplapban! T1SZAMENTI VEGYIMŰVEK SZOLNOK, felvételre keres villanyszerelő. nehézgépkezelő szakmunkásokat, férfi és és női segédmunkásokat, valamint gyors. és gépírót Bérezés megegyezés szerint 5 napos munkahét Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Szolnok, Tószegi út