Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-31 / 305. szám
1970. december 31, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Könyves karácsony Nehéz lenne megállapítani, hogy a karácsonyi könyvvásárnak mi volt a legnagyobb „slágere”. A legkeresettebb müvek ugyanis az utolsó kötetig elfogytak a könyvesboltokból, így nem tudjuk, hogy miből, mennyit vásároltak volna még... Ügy látszik, jónéhány, várhatóan keresett könyvet, még nagyobb példányszámban kellett volna megjelentetni. A kiadók viszont joggal érvelhetnek azzal, hogy a kritizálgató nézze meg a kötetek példányszámait, — elcsodálkozik. A magas példányszámokból ítélve ugyanis arra lehet következtetni, hogy kiadóink valóban gondoltak a megnövekedett vásárlási igényekre. Bosszúság, hogy nem kaphattunk meg egy-egy régen várt könyvet, de egyben örvendetes is, hiszen az a tény, hogy a legkapósabb kötetek egytől egyig elkeltek, az olvasásigény megnövekedéséről tanúskodik. A szolnoki „Szigligeti” könyvesbolt az évközbeni napi átlagos forgalmának hatszorosát bonyolította le az ünnepek előtt. A tavaly karácsonyi forgalmat az idei 20 százalékkal haladta meg. Még most is — és állandóan — keresik Váczi Mihály posztumusz kötetét, Edith Piaf életregényét, Remarqui könyveit, a fiúk és a lányok évkönyvéről nem is beszélve. A napokban jelent meg az Európa Könyvkiadó Magyar Helikon Osztálya és a Zrínyi Nyomda gondozásában Petőfi Sándor A Tisza című versének díszkiadása, japán kézime- rítésű papíron, Nyl kötésben, az árvízkárosultak javára. Gyönyörű könyv, nem is az árát kifogásoljuk — Nyl kötésben 350 forint — hiszen nemes szándék vezeti a kiadót. Csak, csak... A megjelenés idejéről vonhatunk le következteléseket. Sajnálatos, hogy humánus szándékát csak az árvízkatasztrófa után egy jó fél évvel válthatta valóra a kiadó. I Ennek a könyvnek bizony legkésőbb június végén, július elején meg kellett volna jelenni! Láttunk a könyvesboltban egy új kiadású Petőfi ösz- szes-t. Bizony nemigen értjük a kiadó árpolitikáját: 64 forint a kétkötetes Petőfi vászonkötésben, papírborítóval pedig negyvenegynéhány, — és bizony nagyon, nagyon szolid kivitelezésű. Szerencsésebb lenne megmaradni a régi szép hagyománynál: Petőfi Sándor köteteit olcsón lehessen megvásárolni! — ti — Gyorsmérleg Az óév utolsó napjaiban „gyorsmérleget” készítettek a budapesti színházak: ösz- szegezték a legnagyobb sikereket, a legkiemelkedőbb eseményeket, élményeket, a váratlan, vagy várt fordulatokat. A Nemzetiben a tavaszi háromhetes Szovjetunióbeli vendégszereplést tartják a legjelentősebb eseménynek: Leningrádban és Moszkvában meghódították a közönséget az Ember tragédiájával, a Szerelmem elektrával és a Varsói melódiával. A Hevesi Sándor téren a legtöbb előadást a Bűnbeesés után és a Mózes érte meg az idén: egyaránt 175-ször játszották mindkét darabot. A Katona József Színházban a Mindent a kertbe és a Stuart Mária jelentette 1970 legnagyobb közönségsikerét — csaknem száz estén adták elő a remekműveket. És egy legújabb színészi jubileum: Sugár Lajos az idén ünnepelte színészi pályafutásának 60. évfordulóját. A Thália Színházban Helsinkihez fűződik a legnagyobb élmény: a Márciusi kalevala-előadás a finn fővárosban forró sikert, ünneplést jelentett. Harmat Endre: A is. RASZPUTYIN-REJTELY nangoK a szentélyek Szentélyéből : Csókok1 cuppanása, tiltakozás, esetleg dulakodás hangjai és Kaszputyin sértett mormogása: — Te azt hiszed, beszennyezlek. De nem — én megtisztítalak téged. Vagy: \ — Menj a templomba, lányom, vedd magadhoz az Úrvacsorát, aztán az Űr Testével gyere vissza hozzám. Fülöp-Miller leír a sok kőéül egy tipikusnak tekinthető esetet. „Egy fiatal lány, aki hallott a különös szentről, feljött »vidékről a fővárosba, hogy nála keressen lelki útmutatást. Raszputyin nyájas tekintete, elválasztott, világosbarna haja először bizalmat ébresztett benne. De amikor közelebb ment hozzá, érezte, hogy egészen más ember — rejtélyes és erőszakos — rejtőzik a nyájasság és a jámborság álarca mögött Két arc A sztarec a lánnyal szemben ült, egészen közel húzódott hozzá és világoskék szeme megváltozott, söté- tebb lett. Szeme sarkából éles tekintetet vetett vendégére, amely megbűvölte a lányt. Furcsa érzés bénította meg tagjait, amint a nagy, barázdát, vágytól eltorzult arc közeledett az övéhez. Erezte Raszputyin forró leheletét és látta, amint égő szeme — kiragyogva mély Öregéből — mohón pásztázna az ő megigézett testét. Raszputyin hangja szenvedélyes suttogássá vált, különös szavakat mormolt a lány fülébe. Mikor már majdnem odaadta magát csábítóiának, hirtelen felvillant benne, Hogy Istenről beszélgetni jött ehhez az emberhez... Fokozatosan felébredt kábulatából... Küzdeni kezdett. Raszputyin rögtön megérezte a lány növekvő ellenállását. Félig becsukódott szeme kinyílt. Felállt, fölé- hajolt és — lágy. atyai csókot lehelt a homlokára. Az imént még vágytól feldúlt arca most kisimult és újra egy vándorprédjVátor arca volt. Jóságos, védelmező hangon beszélt, jobbkezét áldón emelte a homlokához. Már Olyan pózban állt a lány előtt. Mint Krisztus az orosz ikonokon. Tekintete nyájas, nemes, 'majdnem ^fclázatos volt Csak a kis szemek mélysége emlékeztetett arra a másik emberre, az iménti érzéki bestiára”. Rajongó hölgy koszorú Közismert, hogy a muzsik körül kialakult rajongó követőinek tábora. Ezek a furcsa fanatikusok a sztarecnél is jobban felháborodtak, ha egy-egy új megkísértett nem akart kötélnek állni. Ezzel kapcsolatban is Fülöp-Miller idéz egy naplóból fennmaradt párbeszédet, egy hívőnő és egy fiatal lány nem akármilyen dialógusát. Hívőnő: Miért nem akar az övé lenni? Hogy lehet egy szenttől megtagadni valamit? Lány: Kell-e a szentnek a bűnös szerelem? Micsoda szent az ilyen? Hívőnő: ö csak megszenteli, ami a közelébe jut. Lány: És ön hajlandó volna a kívánságát teljesíteni? Hívőnő: Természetesen. Már voltam az övé és büszke. boldog vagyok. Lány: De hiszen önnek férje van! Ö mit szól ehhez? Hívönő: A legnagyobb megtiszteltetésnek tartja. A késő délutánok és a koraesték zöme a követőnők köréé volt. A sztarec itta a teát és a madeirát, piszkos újjaival halas- és gyümölcsös-tálakban — valamint két szent mormogás között — a hölgyek ruhája alatt matatott. Ha alaposabban becsípett táncolt, vagy egyedül, vagy egy-egy boldog ki- választottal. A hölgykoszorú legrégibb tagja Akulina Nyikitcsina volt. A sztarec még Szibériában ismerkedett meg vele — nem akármilyen körülmények között. Az ohtoji kolostorban történt, ahová Akuli- nát fiatalon bekényszerítet- ték a rokonai. A fiatal apáca sehogy nem viselte el a klastrom-életet. Idegei felmondták a szolgálatot. Cellájában az ikon alatt, mind gyakrabban találták hisztérikus görcsökben fetrengve. Azon az éjszakán is, amikor Grigorii sztrannyik. az akkor már messze földön Veres vándor éji szállást kért Oh- toiban. Tanácsért fordultak hozzá és a sztarec bólintott: hosz- szú bolyongásai során sok ilyen esettel találkozott. Azt kérte, engedjék a beteg cellájába és a főnökasszony — ismert szent emberről lévén. szó — kivételesen beleegyezett, Grigorij atya sokáig bent volt, de látogatása után Akulinát mintha kicserélték volna. Kiegyensúlyozott és derűs lett. Az eseményt bejegyezték a klastrom évkönyvének csodarovatába és azontúl Raszputyin gyakran vetődött Ohtoj felé. hogy folytassa a „kúrát”. Később, mikor befolyásos ismerősökre tett szert, elintézte, hogy Akulinát kiengedjék a kolostorból. Nyikitcsina Pétervár- ra költözött. Továbbra is a betegápoló nővérek ruháját hordta, de a rendből kilépett. Életének egyetlen célja maradt: „megváltójának szolgálata”. Őrült Olga A gyülekezet legfélelmetesebb figurájaként Olga Vla- gyimirovna Lohtinát emlegették. Ez a szerencsétlen asszony, egy államtanácsos művelt, csinos özvegye egy szörnyű élmény nyomán megőrült. Raszputyin elhatározta, hogy meggyógyítja. Nem sikerült neki, de Olga asszony beleszeretett jótevőjébe és ennek a maga tébolyult módján adott kifejezést. Nem viselt mást, csak a sztarec levetett ruháiból „készült” rongyokat. Legféltettebb kincseként egy kis zsákot őrzött, amiben a muzsik kisebb elcsent használati tárgyait tartotta. Állandóan sikongatva hívta a starecet a rókaprémes ágyra — nem is mindig sikertelenül. És ha Grigorij atya prédikációját félbehagyva valaki mással vonult a Szentélyek Szentélyébe, Lohtina arca kigyúlt és hangja pengeként metszette ketté a hirtelen támadt ünnepélyes csendet: — Iiisteen! Aki ennek az Istennek odaadja magát, istenivé válik a teste. Maga a muzsik gyakran egyszerűbben adta elő felhívását a keringőre. Ha Szibériáról, tágas hazájáról, a Túra partjáról kezdett szónokolni, a hölgyeken kellemes borzongás vett erőt. Tudták, mi következik, csak azt nem tudták, hogy ki. Raszputyin ilyenkor mindig rátért a folvónarton legelésző lovak nemi életére és a közjáték mindig ugyanúgy fejeződött be: — Gyere, szén kancám! — mondta a szent ember valamelyik vallási megszállottnak. Prostituáltnak — vagy éppen hercegnőnek. (Folytatjuk) Sötét világban „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megter-heltettetek és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti telketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én ter- hem könnyű...’’ — A férfi, aki alázatos, kántáló hangon a bibliát citálja nekem, nagydarab, erős férfi. Kék szemeit hol rám emeli, hol meg a földre süti, olykor nyíltan, többször lapos, sanda pillantással méreget. Kérges, kidolgozott kezét görcsösen kulcsolja össze, úgy érzem, jobban illik abba egy szerszám, mint a biblia. — Maga tagja a Jehova tanúinak? Figyelmesen néz, azután oktatóan mondja: — Nálunk nem kell tagnak lenni, az Jehova tanúja, aki megvallja magát. — És ön? — Igen, én Jehova tanúja vagyok. Ha ezt a harmincas években egy tanyai ember mondja, talán megértem; akkoriban a nélkülözések és éhezések rettenetes állapotában nagyon sok falusi szegény görcsösen kapaszkodott mindenbe, ami vigasztalást, megoldást és menekülést ígért. Kovács Imre írta 1937- ben A néma forradalom című könyvében: „.. .ebben a gazdasági, társadalmi, szociális és lelki szituációban ismét előtérbe nyomul a magyar parasztság utolsó és egyetlen orvosszere: a biblia. .. tele van az Alföld szektákkal... A Tisza melletti falvakban a Jehova tanúi működnek... Szinte kivetkőznek énjükből és így tesznek hitet amellett, hogy a metafizikai passzivitást nagyon komolyan veszik.” Csakhogy én ezftel a férfival most beszélgetek, 1970 decemberében. Nem tanyán — a martfűi Tisza Cipőgyárban. Üzemi munkás, igaz néhány éve csupán, korábban a kétpói Szabadság Tsz tagja volt. Apja a földosztáskor 15 holdat kapott, aztán szövetkezeti gazda lett és fia követte példáját A szektába szintén. — A felesége is Jehova tanúja? — Azt én nem mondhatom. Neki kell megvallania magát. Csak annyit szólhatok, hogy biblia olvasó ő is. Mindezt úgy mondja, mint aki nem tudja, hogy a Jehova tanúi illegálisan dolgoznak az országban és egyelőre látszólag nem is mutatnak hajlandóságot arra, hogy egyezményt kössenek az ' állammal, működésük legalizálására. Ez tanaikból következően természetes, mivel ők nem ismerik el a világi törvényeket. Szigorú rend uralkodik szektájuk fojtogató levegőjű világában. Egyetlen fő olvasmányuk a biblia, meg a különböző, maguk sokszorosította röpiratok. Nem lehet részük élvezetekben: és élvezetnek számít a kávé, a színház, a mozi, egy jó könyv. Titokban gyülekeznek és tanulmányozzák, olvassák, nemegyszer ellenséges tartalmú irományaikat. Ami a legszomorúbb, a gyerekeiket is magukkal viszik ezekre az „imaestekre”. Miből tartja fenn magát a szekta? — Mennyi Jóreménység pénzt fizet? — Én nem fizetek semmit. — Csak ön lenne kivétel? A férfi hallgat. Nem hagyom annyiban: — Ügy tudom, a biblia szerint az őszinteség Úrnak tetsző cselekedet... Elvörösödik: — Nem mondhatom azt, hogy adok, azt sem, hogy nem. Kozák József havi fizetése 1500 forint. Ebből hárman ' élnek: ő, a felesége és ötesztendős kisfiúk. Most a felesége egy hónapra szerződéses munkát vállalt. Kezembe került egy könyv; a Jehova tanúi teo- kratikus szolgálati tanfolyaI mának anyaga. Tulajdonosa nem nagy jövedelmű, de precíz ember, pontosan beírja, mikor mennyi Jóreménység pénzt fizet. Az utóbbi négy hónap alatt ötszáz forintot adott. Általában jövedelmük tizedét róják le. Mire? A szekta szervezeti szabályzata szerint a körzet szolgák — akik a pénzt összeszedik — nem kötelesek beszámolni a gyülekezetnek arról, mire fordítják a pénzt. Így. azután az elvakult, vakhitű, fanatikus hívők nem tudják, milyen sokba kerül a „tananyagok” sokszorosítása, mennyi a gyülekezet vezetőinek fizetése. Mert vezető van elegendő. A szektát az országszolga irányítja, őt követik a körzetszolgák, az alkörzet- szolgák, a csoportszolgák, a helyettes csoportszolgák... Hallottam, hogy a körzetszolga mintegy négy és félezer forintot kap havonta ténykedéséért. Abból a pénzből, amit többek között a Kozák család is befizet a havi ezerötszázbóL Az asszony, akit a homoki szeszfőzdében keresek meg, a férfi felesége. Madonnaarcú, bájos, szép fiatalasszony. Valamikor tanítónő volt. A hivatását hagyta ott a gyülekezetért. — Két urat nem lehet egyszerre szolgálni — mondja. És ez az úr erősebb a másiknál? — Igen. Nem taníthatom azt, ami nem igaz. Ez betölti az életemet, boldogságot ad. Boldogságot? Idegesen mozgó ujjait, röpdöső tekintetét figyelem; ilyen lenne a1 boldogság? — És mi az igazság? — kérdem. — Az úr tanítása, ami a bibliában van, s amely már kétezer évre előre megjósolta mi fog bekövetkezni. Én rendre teljesülni látom azt... — mint egy megszállott beszél. A „mindenható isten nagy napja csatájáról”. A Jehova tanúinak alapvető tanításáról; e harc nem emberek közötti harc lesz, melynek végén ismét bűn és sínylődés következik, hanem öröm, mert a világot gyökeréig kiirtja, abból egy ágacska, egy gyümölcs se marad meg — csak a Jehova tanúi. Jósolja: Armageddon (a csata napja) oly közel jött, hogy a ma élő nemzedéket fogja sújtani. Átszellemült arcát nézve eszembe jut: nem is oly rég, egy 13 éves gyerek itt a homoki tanyavilágban öngyilkos lett, mert lelke mélyéig feldúlták, megfélemlítették a szekta tanai. — Véleménye szerint az Önök gyülekezete miért nem köt egyezményt a magyar állammal működésére, mint a többi nagy és kis egyház? Elszántság tükröződik szemében : — Mi nem alkuszunk. A papság eladta magát. Képmutatók, farizeusok lettek. Jónás utolsó könyvében, az Apokalipszisben áll: parázna, szajha fenevad, egymásba vannak fonódva. — Vagyis úgy érti... — Ez jelképes beszéd. Nekünk kell kitartanunk hitünkben. Elmosolyodom. Csodálkozva néz rám: — Nem nyilatkozom újságíróknak. Úgysem írhatják meg az igazságot. — Megírjuk, csak a mi igazságunk más, mint a maguké — mondom. És tulajdonképpen abban a pillanatban megsajnálom ezt a törékeny, szerencsétlen nőt, aki önként vállalta a súlyos tehertételt, a szekta világát, mely sötétségben tartja az embert. — Maga sem engedné, ha a kisfia beteg lenne és csak a vérátömlesztés segítene rajta hogy vért kapjon? — Vér az élet, amivel ember nem rendelkezhet. — Még akkor sem, ha ezzel halálra ítélné a saját magzatát? Nem válaszol. Konokul összeszorított szája mindennél többet mond: Jehova tiltja a vérátömlesztést és ő engedelmeskedik. Nem kérdezem meg tőle, mert látom, felesleges: csakugyan hiszi, hogy a legjobbra tanították? Hogy vallása tanai nem akadályozzák életét, munkáját? Ezt Herbály Mihály sem látja be. Igazságtalannak tartja, hogy fegyelmit indítottak ellene a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben, mert többször is engedély nélkül elhagyta a munkahelyét. Ö gyülekezetbe ment: pontosabban testvérei mentek el az ő házához. — Sok megpróbáltatás érte életében? — Elég. A nagyobb gyerekek csípőficammal születtek, a kicsi meg dongalábú. —; Tudomásom szerint a Jehova tanúi nem foghatnak fegyvert, igaz ez? — Igaz. A bibliában ez áll: ne ölj. — És ha ellenség támadna ránk, hogy eltiporja, megsemmisítse ezt a kis országot? A maga családját, gyerekeit? — Akkor- sem. — Nem harcolna egy rablógyilkossal szemben sem? — Nem. Legyen úgy, ahogy Jehova akarja. Herbály Mihályt házában tetten érte a rendőrség, amikor mintegy tizedmagá- val Jehova tanait tanulmányozták. „A bibliát olvastuk” — mondja. „Mi abban a rossz?” Csak a bibliát? Az 52 leckéből álló tanfolyamokon, amelyeket rendszeresen megtartanak a je- hovisták, hogy „mások tanítására is alkalmasakká legyenek”, részletesen megtanulják, hogy az angol Őrtorony-iratokat (ezeket az országos vezetők fordítják magyarra) hogyan kell felhasználni. Ezeket az iratokat Angliából, Amerikából, Nyu- gat-Németországból csempészik be az országba társadalmi rendünk ellenségei. Lehet, hogy Herbály Mihályt lelki megrázkódtatás vitte a jehovisták közé. Nem tudja ő sem, meg a többiek sem, hogy tulajdonképpen áldozatok, eszközök mások kezében. Nem látják» hogy hiszékenységükkel néhány élelmes, a maga hasznát kereső ember malmára hajtják a vizet. A tettenéréskor náluk volt Rabb László öcsödi lakos is. — Disznót vett tőlem — mondja Herbály Mihály. Úgy látszik Jehova tanúinak nem erős oldaluk az igazmondás. Pont biblia mellett, este kilenckor lehet megalkudni egy hízóra? Rabb László elmondta, hogy gyülekezeti órán volt Her- bályéknál. Rabb László korábban presbitere volt Öcsödön a református egyháznak. Aztán kilépett. Miért? Részlet a szabálysértési jegyzőkönyvből : „Mint presbiter úgy láttam, hogy az egyház vezetői igazságtalanul cselekedtek. Feltámadásról beszéltek ugyan, de meglátásom szerint azt nem hiszik el.” A kérdésre, hogy volt-e tudomása arról, nincs joga Jehova tanainak hirdetésére, ime Rabb László válasza: „Mindegy volt, hogy idegen személy, vagy ismerős, úgy gondolom az öröklét reménységéről lehet beszélnem. Amikor valaki azt mondta, nem . hiszem azt, amit elmondtál, akkor, mivel mindig magamnál hordom, elővettem a bibliát, igazam mondásának bizonyítására. Bizonyságot tettem.” A vallásgyakorlás az állam szempontjából minden embernek magánügye. Mindenkinek lelkiismeretére van bízva vallásos-e, vagy sem. Szerintünk nem a kiagyalt természetfeletti erők, hanem a tudás és az alkotómunka segítségével jutunk el a bőséghez, szerzünk soha nem látott hatalmat a természet felett és biztosítunk igazi, e világi boldogságot mindenki számára. A Jehova tanúi tulajdonképpen félrevezetett, sajnálatra méltó emberek, de tanaik ember- és társadalomellenesek. Éppen ezért nem lehetünk közömbösek tevékenységükkel szemben. Ne szaporodjék áldozataik száma. i Varga Viktória »Micsoda szent as ilyen
