Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970, december 18. 1970. DECEMBER 18. — PÉNTEK AUGUSZTA NAPJA A Nap kél: 7.27 — nyugszik! 15.54. — A Hold kél: 21.41, nyugszik: 10.54. Várható időjárás péntek estig: Időnként kissé felszakadozó felhőzet, általában párás, főként az éjszakai órákban ködös idő. Néhány helyen, inkább csak Észak- Keleten hószállingózás, kisebb havazás. Gyenge, napközben kissé megélénkülő északi, északnyugati szél. — Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken mínisz 2, plusz 4 fok között. Szenfessy Gyula r Száz évvel ezelőtt, 1870. december 18-án született Szentesig Gyula költő és iró. A nagyváradi születésű, 35 éves korában elhunyt Szen- tessy ikoláit Budapesten fejezte be, ahol érettségi után jogot hallgatott. Hosszú ideig volt vidéki postahivatalnok, majd ismét Budapestre került, akkorára azonban hányatott élete már aláásta amúgy is gyenge idegrendszerét. 1903-ban elmegyógyintézetbe szállították, ott is halt meg. Költészete és részben bői kém életmódja is Reviczky- ével rokon. Munkáslányokról szóló, gyári témájú verteivel a szocialista költészet egyik előfutára volt. A rajongó című verses regényének hőse a munkásmozgalomban vett részt, annak egyik vezetőjeként; e versében Szentessy a szocialista eszme győzelmét is megjósolta. Érzelgőssége, művészi kifejezési formája azonban erősen magán viseli a század végi költészet jeleit. Egykori népszerűségére jellemző, hogy halála után kiadták összes verseit. — KUN JANOS Jászberény, Dinamit tér 3. szám alatti lakos a CR 93—10 forgalmi rendszámú gépkocsi vezetését átengedte Sz. J. 16 éves ipari tanulónak, aki nem rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel Kun Já^ nőst a jászberényi rendőrkapitányság kétezer forintra büntette, J— A JÁSZSÁGI Egyesült Építőipari KTSZ építi Jászapáti új ABC áruházát. A jövő év végére tervezik átadni a 4 millió forintos beruházással készülő létesítményt i * — TISZAFÜREDEN 35 millió forintba kerül az új vízhálózat, amelyet a Bánhalmi Állami Gazdaság szakemberei építenek. Az 55 kilométer hosszú csőrendszer 1973-ra készül él, s egy 500 köbméteres víztorony biztosítja majd a község vízellátását — FEKETE Jóisef szolnoki lakos nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette az AD 01-73 forgalmi rendszámú személy- gépkocsit. A csúszós, sáros úttesten nekiütközött egy tehergépkocsinak, amelyet Juhász Sándor szegedi lakos vezetett. Személyi sérülés nem történt, de a keletkezett anyagi kár jelentős. — Fekete ellen a rendőrség eljárást indított — BÁNHALMÁN 130 ezer forintos költséggel új gyalogjárdákat építettek a község központjában, összesen, több mint ezer méter betonjárda épült — A SZOLNOKI úttörő honvédelmi zászlóalj százhetven tagja látogat el vasárnap a fővárosba, a Hadtörténeti Múzeumba. A Kilián György zászlóalj másik része jövő év januárjában látogatja meg a múzeum kiállításait Kereskedők értekezlete A héten tájértekezleten vettek részt megyénk kereskedelmi vezetői Békéscsabán. A tanácskozáson a kereskedelem 1970—71. évi fejlődésének aktuális kérdéseiről hallgattak meg tájékoztatót Az 1971. évi népgazdasági terv szerint a kiskereskedelmi értékesítés mintegy 10 százalékkal haladja meg az idei szintet A lakosság áruellátása jövőre kedvezőbb lesz. A kereskedelem mintegy 30 milliárd forintos készlettel kezdi meg a jövő évet Az iparcikkek kereslete és kínálata gyorsabb mértékben növekszik, mint az élelmiszereké. — TEGNAP végrehajtó bizottsági ülést tartottak a mezőtúri városi tanácsnál. Az ülésen a szabálysértési ügyek intézéséről, a honvédelmi igazgatás kérdéseiről is szó esett A vb tagjai többek között jelentést hallgattak meg a Dózsa György Gimnázium és Szakközép- iskola munkájáról. Karácsonyi ajándék fiataloknak Á szolnoki Szigligeti Színház szakszervezeti bizottsága Jókaival szeretne örömet szerezni a város, majd a megye tanuló ifjúságának. Ugyanis az ünnepek alkalmából csak fiataloknak bemutatják Jókai Szegény gazdagok című regényének színpadi változatát. A regényes, romantikus történet megjelenítésére a színház le. hetőség szerint a legjobb erőit vonultatja fel. Báró Hátszegi Lénárd például Szombathy Gyula, Henriette Bókái Mária, Anica pedig Baranyai Ibi. A bemutatóra december 26-án délelőtt fel 11-kor kerül sor. Kísértetek” Genfben Sűrű köd ülte meg Genf utcáit. És ekkor kezdődött... Megrémült lakosok közölték a város különböző kerületeiből a rendőrkapitánysággal, hogy az utcán kísértetek jelentek meg. A telefonügyeletes minden hívásra a következőt válaszolta: „Ne féljen, menjen nyugodtan közel a kísértethez, csak az orrát ne csavarja meg!” — Ugyanis ezen az éjszakán jelentek meg először Genf utcáin a világító szövetből készült köpenyt hordó rendőrök. A világító anyaggal átitatott köpenyek halványzöld fényt sugároztak, halálra rémítve a járókelőket. KRÓNIKA 1945. december 18. — „...A demokratikus Magyarország újjáépítésében csak azon elemek vehetnek részt, akikkel szemben a dolgozók bizalommal viseltetnek és akiknek a múltja nem alkalmas bizalomkeltésre, annak régi pozíciójából távoznia kell és helyét átadni azon személyeknek, akiknek egyénisége és jelleme garancia, hogy benne a demokrácia megbízható katonára talál. Állandó figyelemmel kísérjük a reakciósok, főleg a reakciós viszaszivárgó köz- tisztviselők működését és kíméletlen szigorral fogunk rámutatni minden olyan körülményre, amely a régi, levitéz- lett alakokat kíván visszacsempészni a közéletbe. Mert ebben az országban nem fog még egyszer megismétlődni 1919. Ezzel legyenek tisztában mindazok, akik most báránybőrbe bújva igyekeznek a viszonyokhoz simulni, valójában azonban a régi világ itt felejtett jellegzetes képviselői” —< írja a Tiszavidék. M—s. Egy kérés A szolnoki Vosztok út környékén lakó autósok ezekben a napokban sokat bosz- szankodnak amiatt, hogy a garázsokból csak nagy nehezen lehet kihajtani. A garázssorok előtti térséget ugyanis a Szolnok megyei Áll. Építőipari Vállalat erő- és munkagépei egy hatalmas sártengerré változtatták. Bár nem közvetlenül ott dolgoznak, hanem „csak” átjárnak arra, jó lenne, ha valamilyen módon elsimítanák munkájuk végeztével a fél—háromnegyed méter magas sárfalakat. Legalább ötvenen hálásan gondolnának ezért rájuk.., — eg — Jubilál a Vöröskereszt A 10. évfordulón jubileumi véradó ünnepség lesz december 18-án délelőtt 10 órai kezdettel a megyei tanács nagytermében. A« ünnepséget Bárdi Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese nyitja meg, majd megemlékeznek a térítésmentes véradómozgalom 10 év alatt elért megyei eredményeiről. Ezután többeknek kitüntetéseket adnak át. Az esemény alkalmából a Vöröskereszt Szolnok megyei vezetősége alkalmi postabélyegzőt készíttetett. A szolnoki 1. számú postahivatalban 18-án 14—20 óráig végeznek emlékbélyegzést a jubileum alkalmából. Irigy szomszédok Ez Igen, ez feleség, (Ä Wochenpresse karikatúrája.) Halálos szúrás A vád: emberölés Barta István napja szeptember 29-én úgy kezdődött, hogy az óra négy helyett fél háromkor csörgött Korán volt még a vonathoz indulni, így — csak úgy éhgyomorra — megivott egy liter bort A tiszaföldvári állomáson barátokkal találkozott. Itt már a pálinka járta és mielőtt munkába állt volna — a szajoli tárháznál — egy deci csúszott le a torkán. Délután Mihály napot ünnepeltek. Az egyik munkatárs egy liter pálinkával traktálta az öltözőben barátait. Barta itt is ivott de ivott hazaérkezve a tiszaföldvári vasútállomáson is. Egyik munkatársával érkezett meg Csipke utca 6. szám alatti lakásukhoz. A konyhaajtó zárva volt és bár a kulcs a családfőnél volt, semmiképp nem bírta azt a zárba illeszteni. Afölötti dühében, hogy a feleségét nem találta otthon, berúgta a konyhaajtó üvegablakát, ám mielőtt még tovább rombolt volna, barátja kinyitotta kulccsal az ajtót. A felesége ez alatt a részegen hazatérő férj dühétől tartva, a szomszédban, Jano- lik Istvánéknál húzódott meg. Janolikék 14 éves lányát küldték át, hogy megnézze mi történik a Barta-portán. A kislány fontos foglalatoskodás közben találta Bartát: az asztalnál ült, és reszelővei egy kétélű tőrt élesített — Kinek feni a kést Pista bácsi? — kérdezte rémülten a gyereklány. — Majd meglátod — válaszolt vészt jóslón a férfi, mi-' re a lány ijedten futott haza. Nemsokára átment Janolik István, hogy Bartát lecsillapítsa. Ez lett a veszte. A feleségére féltékenykedő Barta nekiesett és az élesre fent tőrével nyakon szúrta a szerencsétlen embert. A hihetetlenül szívós férfi átvágott ütőereivel még bírókra kelt támadójával, ám amikor Barta a vasvilláért rohant, a sebesült ember kiszédelgett az udvarból. Bartát a szomszédok fékezték meg, míg Jano- likot felesége a körzeti orvoshoz támogatta. Az orvos azonnal mentőt hívott, és bár a sebesültön a Szolnok megyei tanács kórházában azonnal műtétet hajtottak végre, életét már nem tudták megmenteni. A kihallgatás során Barta István nem tudott magyarázatot adni tettére. Arra hivatkozott, hogy már hosszú idő óta féltékeny volt szomszédjára és az egyik barátja unszolására az utóbbi hónapokban a kocsmák állandó vendége lett. A Szolnok megyei főügyészség emberölés miatt emelt vádat Barta István ellen. *— Pb — , i—n 1 MOZI 1 1 _____1 r Szolnok Vörös Csillag: A íél- szeraű seriff, Tisza: Az utolsó vérbosszú (délután), Egy férfi aki tetszik nekem. Jászberény Lehel: A koronatanú. Kisújszállás Ady: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (délután), Rachel, Rachell Kunhe- gyés Szabadság: Erotissimo. — Kunszentmárton Körös: Magasiskola. Mezőtúr Béke: Mint a bagoly nappal, Dózsa: Mágnás Miska, Szabadság: Szép lányok ne sírjatok. Tiszafüred Tisza: Diplomaták összeesküvése. Tö- rökszentmiklós Dózsa: Az ismeretlen lány. — Túrkeve Vörös Csillag: Visszatérés az életbe. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Magyar nóták. — Műszaki szemlén... — Operakedvelőknek. — Tánczene. I KOSSUTH BÄDIÖ: 8.5«: Kedvelt régi melódiák. S.00: Hói történt? 9.10: Zenekari műzsika. J0.05: Ürkori történet II. rész. 10.40: Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.45: Fúvószene. 11.00: VVB-Narva—Berlin -Úti- jegyzetek az NDK-ból. n.io: Lamberto Gardelli opera- felvételeiből. 12.20: KI nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Mezei Gogo Józsel népi zenekara játszik. 13.45: Észt költők versel. 14.00: Szomszédolás az eszkimók földjén. A Gyermekrádió műsora. 14.25: Eletutam. Hamm Vilmos- néval beszélget Fekete Gyula. 15.10: Kóruspódium. 15.19: Paganini. Részletek Lehár operettjéből. 15.33: Libanoni és perzsa népdalok. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Beszélgetés az egykori balatonboglári lengyel gimnazistákkal. 17.20: A Kórusirodalom remekeiből. 17.55: A tizenévesek és a nemzeti múlt. 18.10: Baltársak. Rádiójáték. 18.50: Gulyás László: Széki muzsika. 19.25: IJádiószínház: Árnyékok. Irta: Bródy Sándor. 19.54: Ünnep és hétköznap Nápolyban. II. rész. 20.34: Láttuk, hallottuk... 20.57: Házimuzsika. 22.20: Önody György közelkeleti útiiegyzete. IV. r. 22.30: Beszélgessünk zenéről. 22.50: Meditáció. 23.00: Egy éj Velencében. Részletek J. Strauss operettjéből. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO; 8.05: A Windsor! víg nők. Részletek Nicolai operáidból. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.) 9.00: Ezereev délelőtt. A Gyermekrádió órája. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Versek. 12.00: Mexikói dalok n. rész (Ism.) 12.20: Hsydn-vonósnégyesek. 13.03: Mozart: B-dúr divertimento. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől—hatig... A Petőfi rádió zenedéit utánja. Rivaldafényben... 14.30: Hírek Körzeti időjárás. 14.50: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben n. rész. 16.30: Hírek. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időlárás. 18.10: Beethoven-hangverseny. 19.37: Amerika... Amerika... n. rész. A televízió és a rádió mai műsorából ajánljuk HALLÖ! ITT FELSŐFOK! A már hagyományos év végi „leg”-ek Halló-ja mintájára a műsor az idén is összegyűjti az 1970-es esztendő fiatalok nevéhez fűződő kimagasló teljesítményeinek „gazdáit". Az ország-világra szóló művészeti, tudományos és sportsikereket elért fiatalok kívánsága sze^ rint hangzik el a „leg’’-ekből válogatott zenés-táncos műsor, A műsort 20.00 órakor láthatjuk a tévében. BAJTÁRSAK. Gellér Tibor rádiójátéka. A jugoszláviai magyar író díjnyertes hang játéka egy beteg kisfiú és egy férfi barátságáról, emberi egymásratalálásáról szól. Csupán ennyi a történet. De a két beteg ember barátsága mögött a háború rémsége, kegyetlensége húzódik meg, s az a bizalom és életszeretet, amely a múlt érzéseket-gondolatokat torzító hatása ellenére mosolyogni és hinni tanítja az embert. s A műsort 18.10 órakor hallhatjuk a Kossuth-adóni J 20.25: Oj könyvek ism.) 20.28: Vadásztanya. Irodalmi összeállítás (ism.) 21.21: Népdal csokor. 22.00: „Yokohoma kék fényei”. Zenés mozaikok Japánból (ism.) 22.30: Sárosi Katalin és Vámos! János énekel. 23.15: A XX, század zenéjéből. URH: 18.10: Tánczenei koktél (ism.) 18.55: Kamarazene. 19.36: Az 1970. évi San Sebastian! Dzsesszfesztivál műsorából VII. rész. 20.16: Simándy József énekel. 20.36: Az ismeretlen Beethoven. XX. rész. 21.25: Hangfelvételek felsőfokon. BUDAPEST: 8.25: Iskola-tv. Angol nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) Üzlet a Park Streeten. 9.00: Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) A városban. 9.55: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) A testek mozgása, összefoglalás. 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) Az elektromos áram hőhatása. 11.55: Francia nyelv. (Középisk. Ill—IV. oszt.) A könyvmoly. 14.00: Orosz nyelv (ism.) 14.55: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) (ism.) 15.50: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) (ism.) 17.03: Hírek. 17.10: A Tizen Túliak Társasága. 18.00: A szocialista mezőgazdaság hatása, a falusi életviszonyok alakulására. 18.30: Aktuális riportműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Halló! Itt felsőfok! 21.00: ..Mindannyiotok lelkiis- ismerete megnyugodhat”. Jerzi Zawieyski: Kiállítás a világűrbe című novellájának Tv-változata. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 9.00: Publicisztika. 9.20: A tizedik lépés. Szovjet filmdrámaó 11.00: Kultúra 70. 11.30: Tv-híradó. 16.30: Hírek. 16.35: Dickens-elbeszélések. Tvsorozat 3. rész: Pickwick úr problémája. 17.55: A szlovák nemzeti színház története. 18.55: Csehszlovákia—Szovietunió nemzetközi visszavágó jégkorong mérkőzés. 20.15: Tv-hfradő. 20.40: Krok. Szórakoztató műsor 6. 21.30: Az UNICEF gálakoncertje. 23.30; Tv-híradó. BECS 3 18.00: A jövő alapja. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Sportmozaik. 1 18.50: Pater Brown (sorozat)« 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20,15: Filmvígjáték. 21.45: A könyvek világa (14. rész.) 22.45: Tv-híradó. BELGRAD: 16.10: Tv az iskolában: Test- é3 egészségügyi nevelés és természet- és társadalomismeret. 16.45: Magyar nyelvű Tv-krónika. 17.50: Detektívek —* gyermekműsor. 18.30: Szervusztok, fiatalok! 19.05: Panoráma. 20.35: Vízilabda: Mladost— Dinamo (Moszkva). 21.25: Sommerset Maugham meséi — folytatásos fürtü 22.35: Moszkva: műkorcsolyabajnokság (szabadon és és tánc) BUKARESTS 16.00: Iskolatelevízió. 17.00: Népi játékok. 17.50: Gazdasági szemle. 18.20: A legkisebbeknek. 19.05: ..Hőség”. — Román játékfilm. 20.35: Ismeretterjesztő műsor. 21.45: Könnyűzene. * 11 * 11 Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szociaista Munkásnárt Szolnok megye! Bizottsága és a Szolnok meave! Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093 12—320, 12—069, 11 _qoq T elex: 09-^-3357 Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok K^s«uth tér 1- Tsazeató: Virágh Iván Telefon: 12—094. Az előfizetés díia eey hónapra: 20.— ferint. Index-szám: 25 069 Terjeszti a Maevar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesitőknél. Szolnoki N vom da Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Hirdessen a NÉPLAF-ban!