Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-15 / 293. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. december 15. Megyei csúcsok, sok induló Súlyemelők minősítő versenye Minősítő versenyt rendezett vasárnap a megyei súlyemelő szövetség és a Szolnoki MTE Szolnokon, az MTE csónakházában. Meglepően nagyszámú versenyzőgárda lépett dobogóra. Megyénkből a Szolnoki MTE, a Tiszafüredi Spartacus és a Túrke- vei Autójavító, Vranyecz Kálmán violt főtitkár, a Duna Kupa bizottság elnöke, nemzetközi első osztályú bíró vezetésével pedig az ÉVIG súlyemelői. Érdemes volt megrendezni a versenyt, összesen 15 új megyei csúcs született. Ebből az MTE versenyzői 11-et, a tiszafürediek pedig a serdülő Oláh Mihály révén 4-et állítottak fel. Váltósúlyban a biztos esélyes ifjúsági Jáno- sik Sándcr (MTE) kiesett, közben azonban nyomásban 100 kg-ra, szakításban pedig 97.5 kg-ra javította a megyei csúcsot.. Lökéskísérlete — 122.5 kg — amivel teljesíthette volna az aranykoszorús szintet, nem sikerült. A verseny külön színfoltja volt a 13—14 éves szolnoki fiatalok technikai bemutatója, amelyet szintén értékelt a verseny- bíróság. Csak a szakítás és a lökés összetett eredményeit értékelték, mivel a nyomás gyakorlatot ebben a korban még nem oktatja Hollóy Tamás edző. A fiataloknál az összetett végeredménye: 1. Kovács János, 2. Balogh Mihály, 3. Adamecz István. A súlyemelők közül többen teljesítették az arany- és bronzltoszorús szintet. Szolnokon Hollóy Tamás, Tiszafüreden dr. Doktor Zoltán, Túrkevén Rátkai István edző készítette fel a versenyzőket. Felnőtteknél az ÉVIG versenyzői négy első helyet szereztek. Eredmények. Ifjúsági, pehelysúly: 1. Ducza (Túrkeve) 205 kg (65, 60, 80). Könnyűsúly: 1. Dániel I. (SZMTE) 320 kg, új megyei csúcs (100 m, cs., 97,5 m, cs., 122,5 m, cs.) Arany koszorús szint. 2. Vad (Túrkeve) 260 kg (90, 70, 100). Bronzkoszorús szint Váltósúly: 1. Papp (SZMTE), 270 kg (87,5, 77,5, 105). Bronzko- szorús szint. 2. Kovács (Tiszafüred) 270 kg (90, 75, 105). Bronzkoszorús szint, kettőjük között a testsúlykülönbség döntött. Középsúly: 1. Csömör L. (SZMTE) 350 kg, megyei csúcs (105, 110 m. cs., 135 m. cs.). Aranykoszorús szint. 2. Dániel J. (SZMTE 255 kg (80, 75, 100). Félnehézsúly: 1. Tóth M. (SZMTE) 340 kg, megyei csúcs (117,5 m. cs., 97.5, 125). Felnőttek, középsúly: 1. Tóth S. (SZMTE) 285 kg (90, 82.5, 112,5). Félnehézsúly: 1. Csőke (Tiszafüred) 302,5 kg (100, 80, 122,5 m. cs.). 2. Nagy (Tiszafüred) 260 kg (80, 80, 100). Az aranykoszorús szintet teljesítő Dániel István a szakításban megyei csúcsot javított Karcagi sikerek asztaliteniszben Vasárnap délelőtt sportéletünk legapróbb szereplői népesítették be Szolnokon a Délibáb úti iskola tornatermét, ahol a megye legjobbjainak a részvételével bonyolították le az 1970. évi téli Úttörő Olimpia megyei döntöjé- asztaliteniszben. A döntőt a megyei asztalitenisz szövetség és a megyei úttörő elnökség közösen rendezte, s azon Jászberény, Karcag, Mezőtúr, Szolnok mellett Kunszent- márton. Kunmadaras, Jászapáti, Besenyszög és Kenderes versenyzői — összesen 30 fiú és 21 lány — küzdöttek a bajnoki címért. A játék színvonala kielégítő volt, és különösen a döntő jelentőségű találkozók hoztak izgalmat és megérdemelt sikert. Eredmények, fiú egyéni: 1. Horváth Zoltán (Karcag), 2. Borzas József (Szolnok), 3. Sarkadi M. József (Karcag), 4. Vájjon Gábor (Szolnok). Lány egyéni: 1. Pallagi Ilona (Karcag), 2. Pásztor Tünde (Bánhalma), 3. Rakonczai Éva (Mezőtúr), 4. Szőrös Magdolna (Jászberény). Csapatban: I. Karcag (Horváth, Sarkadi, Pallagi), 2. Szolnok I. (Borzas, Vájjon, Kelemen), 3. Szolnok II. , 4. Karcag II. Az eredmények alapján az Úttörő Olimpia országos döntőjében az egyéni első és második helyezettek jogosultak indulni. A rendező szervek a seregszemle lebonyolításával jól' szolgálták az utánpótlás nevelését. Megyénk úttörő birkózói a várakozásnak megfelelően szerepeltek Debrecenben, az úttörő Olimpia területi döntőjében. Az igen erős mezőnyben egy első. három második és négy harmadik helyezést értek el. Legeredményesebb a 41 kilogrammos súlycsoportban Tukacs Vendel karcagi úttörő szerepelt, aki súlycsoportjában első helyezést szerzett és résztvehet Oroszlányban az országos döntőben. pethő Nimród (Jászberény), Korsós Miklós (Jászapáti), Csöndé Sándor (Törökszentmiklósi második, A megyei döntő legképzettebb játékosa Horváth Zoltán, a karcagi Kálvin II. iskola 14 éves, kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhető tanulója volt. A nyurga, rokonszenves fiú különösen szolnoki ellenfeleivel Vajjonnal cs Borzással vívott nagy csatát és kiegyenlített játék után a hajrában mindkettő ellen biztosan győzött. Szép sikereinek tanúja volt hajdani edzője, Nagy Jenő is, aki boldogan mondta, hogy a sok szorgalmas edzés nem volt hiábavaló. Az életre való felkészülést sem hanyagolja cl a fiatal sportoló. Előreláthatóan Csepelen, az ottani gépipari szakiskolában tanul tovább és ebben az esetben a Csepel színeiben versenyez majd. Molnár Béla (Jászberény), Sárosi Tibor (Törökszentmiklósi Nagy István (Török- szentmiklós) és Horti György (Jászberény) harmadik helyen végzett. * * * Szép sikereket értek el a Szolnoki MÁV ifjúsági birkózói a Salgótarjánban megrendezett országos kötöttfogású versenyen-' Czakó Gyula a 62 kg-os, Böszörményi György a 87 kg-os súlycsoportban az első helyen végzett, míg a 67 kg-ban Bo- zaányi Rezső második lett. Helytálltak a Kilián FSE cselgáncsozói Szombuton Budapesten a Jégszínház tataimán rendezték meg az első országos úttörő egyéni cselgáncsbajnokságot- A Kilián FSE fiatal gárdája az erős mezőnyben jól megállta a helyét. A gyenge rendezés és a hibás bíráskodás ellenére is a vidéki fölényt biztosítva, három második és egy harmadik helyet szereztek. Kiemelkedő a mezőnyből a 32 kg-os Szénási (Beloiannisz úti iskola), aki az első győzelmét iponnal aratta, majd két fél pontos győzelemmel került a döntőbe. A döntő előtti mérkőzésen csuklóján húzódást szenvedett és így lényegében sérülés miatt lett második. A 38 kg-os Vincze (szandaszőllősi iskola) nagy harc után került a második helyre, vitatható bírói döntéssel. Két szép belsőcomb dobását a bírók nem értékelték, majd a mérkőzés végén földharcból való menekülésért megintették, s vitathatóan az ellenfelet hozták ki győztesen- A 45 Kg-ban Klu- pács (Szandaszőllős) nagy fölénnyel jutott a döntőbe, ahol a vidéki bajnok tatabányai Gáborral került szembe és harcos mérkőzésen ellenfele több akciófölénnyel győzött- A 35 kg-ban Kovács F. (Szandaszőllős) erős versenyzők legyőzésén keresztül jutott a döntőbe, ahol meg kellett elégednie a 3. hellyel. A csapat többi tagjai is jót, harcos felfogásban küzdöttek, de a versenytapasztalatuk hiánya erősen rányomta bélyegét a munkájukra. A rossz értelemben vett versenyláz nem segítette, hanem gátolta őket. ezért esett ki Szabó, Kovács L. és László, akiknek, technikai tudásuknál fogva, a dobogón lett volna a helyük. A versenyzők edzője Ferenc AttilaTotó eredmények 1. Varesft—Juventu» 0:0 2. Torino—Napolj X 1:1 3. Sampdorla— Fiorentina X 2:2 4. Roma—Cagliari X 0:0 ü. Laneróstd—Int«r* i l£ 6. Fóggia—LaziO 1 5:2 7. Casertana— Breseia 1 3:1 8. Catanzarp—Modena a 0:0 9. Como— Palermo X 0:0 10. Livorno—Mantova X 0:0 11. Massese—Monza 1 1:0 12. Taranto—Perugia X 0:0 13. Ternana— Bari fi 1 1:0 14. Atalanu—Pia* l 3:t lukacs döntőbe jutott Kosárlabdában kél utolsó hely Pákái a legjobb tizenkettőig jutott A BVSC szombaton és vasárnap Tokaj Expressz néven első osztályú nemzetközi párbajtőr versenyt rendezett- A 96 induló között ola- S7X>1<, osztrákok és franciák neves versenyzőkkel léptek pástra. Szerepelt a teljes magyar válogatott és az öttusa élgárda is. A Szolnoki MÁV-ot 5-en képviselték- 16 csoportban vívták a selejtezőt, innen Danics 2, Hali 2. Póta 1 győzelemmel jutott tovább. B. Nagy és Pákái csoportelsőként került a 48 közé. A második fordulóban B- Nagy Kulcsár ellen 4:2-re vezetve elvesztette a mérkőzést, a szerzett két győzelem kevés volt a továbbjutáshoz- Pákái ezt a fordulót is remekül vette. Balczóval kettős vereséggel kezdett, majd imponálóan nyerte az osztrák Jervelicz- ki a holland Vanhüon, a dr. Török elleni mérkőzéseit, és már a 24 között volt. A következő forduló Ismét nagy ellenfeleket hozott. Az olasz Bredát. az osztrák Müllert és Török Ferencet legyőzve került a legjobb 12 közé. Pákái e két fordulóban bizonyította, hogy formáin felfelé ível, vívása meggyőző: Olyan mezőnyben verekedte tovább magát, ahonnan Nemere, Müller, dr- Török. Jer- veliczki és Erdős is kiesett. A három négyes csoportból a döntőbe jutáshoz már nem futotta erejéből.| elmerevedett. Teljesítménye az igen erős mezőnyben is kiváló. • » * Vasárnap a városi vivő szakszövetség rendezésében került’ sor a szolnoki általános iskolák minden évben megtartott úttörő vívócsapat versenyeinek a lebonyolítására. Fiú- és leány tőr számokban 5 fiú és két leány csapat vetélkedett. A fiú csapatok egy kiemelés mellett kiesésre, majd hármas döntőt körmérkőzésre vívtak. A versenyt végül is a Költői úti iskola Tolna, Hajdú, Kovács összeállítású csapata nyerte, a Beloiannisz előtt, 3. a Bajcsy Zs- úti iskola csapata- A lányok versenyében a Ságvári körúti iskola Orbán. Molnár, Gábor összeállítású együttese bizonyult a legerősebbnek. Az iskolák pontértékelésében: 1. Költői úti iskola 67, 2. Beloiannisz 47, 3. Bajcsy 30, 4-Ságvári 17, 5- Tallin körzet 7, 6. Rákócziíalva 7 ponttal- A vándorkupát egy évre a Költői úti iskola nyerte. G. Kiss Színvonalas küzdelmek, kiegyensúlyozott erőviszonyok jellemezték a Kiskunfélegyházán kosárlabdában megrendezett Ifjúsági Kupa nöl középdöntőjét. A szolnoki lányok általában a mérkőzések második félidejének közepéig — még bírták érővel, méltó ellenfelei voltak neves ellenfeleiknek. Megfelelő cseresor hiányában azonban alulmaradtak. Egyénileg Hegedűs. Kovács, Korányi ég Nyári nyújtott jó teljesítményt. — Eredmények: Kecskemét—Szolnok 62:55, Szeged—Szolnok 60:49. Nagykőrös— Szolnok 57:55. A Meteor lányok a következő összeállhásban szerepeltek: Korányi (8), Herczeg (7), Nyári (26), Hegedűs (76>;, A Tisza Cipőgyár azonnali felvételre keres nói-férfl szakmunkásokat es segédmunkásokat, gyors- és gépiróuökct, üzemi konyhára nagy gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot. Érdeklődni lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. Volán 7. sz. Vállalat gyakorlott gépírót keres — pénzügyi munkakörbe. Járatainkon kedvezmény es utazást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Verseghy u. 5. A szolnoki Tejüzem felvételt hirdet portás, raktárkezelő, tejüzemi segédmunkás, gépkocsi- vezető, és laboráns munkakörbe. Jelentkezés a munkaügyi vezetőnél. Szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat takarítónőt és éjjeliőröket alkalmaz. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház. A szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezet keres forgalmi könyvelőt. Jelentkezni lehet: Ostor u. 1. sz. munkaügyön. Kovács (40). Csere: Székely (2)i Takó, Péti. Gulyás és Demény. Végerdernény: 1. Kecskemet. 2. Szeged, 3. Nagykőrös, 4. Szolnok. A fiúk mezőnyéből magasan kiemelkedett a KSI csapata, — amely minden mérkőzését Imponáló fölénnyel nyerte. A szolnoki fiataloknak még sokat kell fejlődniük, hogy felzárkózzanak az országos színvonalhoz. Eredmények: Központi Sportiskola— Szolnoki Vegyiművek 137:38, Gyula—Szolnok 74:44, Debrecen —Szolnok 6S :43. végeredmény: 1. KSI. 2. Gyula. 3. Debrecen, 4. Szolnok. H. J. Szolnok megye! GFV Központi Javitó Műhelye — f e 1 v c s a Dulra rakodógép vezetőt. lies kőművest, három építőipari segédmunkást. Heti 44 órás munkahét. KUlszolgálatos munkakör. Bér megegyezés szerint. Jelentkezési eim: Töröks2entmik- lós, Bethlen Gábor u. 45—49. Gyakorlattal rendelkező gyors- gépírót és könyvelőt felveszünk. Jelentkezés az AFOE Asvány- olajforgalml Vállalat IV. Tájegysége telepén. Szolnok, Verseghy u. 3. Telefon: 12—899. Gyakorlott gépkocsivezetőt keresünk. Mérésügyi Hivatal. Szolnok, Ady u. 117/b. A ketpói Szabadság Tsz pályázatot hirdet sertéstenyésztői szakmunkás beiskolázására. Munkahelyet új. modem sertéstelepen, tenyésztői és hizlalói munkakörben biztosítunk. Jelentkezési félteiéi: 14—17 életév* VIU. ált. iskolai végzettség. APRÓHIRDETÉSEK ADASVCIEL: SZANKÓCSnnGÖK. lóhámkarikák, — juhászkampó, kolomp- csengő, pitykegomb, Tibii pergő eladó. — Kulcsár kisiparosnál. Budapest, Rákóczi út 6. KÉT db hasas sodrott ló eladó. Öcsöd, Táncsics u. 53. Boldizsár Gábor. 1« hónapos 270 kg körüli hízónak a fele eladó. TiszajenŐ, Kossuth u. 28. ELADÓ öntöttvas zománcozott szép kivitelű mintás Salgótarjáni Neó-Perpe- tum kétaknás kályha. Megtekinthető.:.*, szombat és vasárnap. Szolnok, Thököly út 13. INGATLAN: KÉT szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Martfű, Szolnoki út 7 épü- lc^, III. ein. 16. Molnár István. Érdeklődni mindennap. VENNÉK O TP-s, vagy szövetkezeti 1 a k á st k ész pénz ért. Szolnok, Dráva u .39. KF.TTtf SZOBÁS loggias összkomfortos, gázos, OTP •• társas- lakás eladó. Szolnok. Bápyai Kornél u. 2. II. em. 12. 600 n-öl • gyümölcsös részben is eladó. — Szandaszőllős, Kiss János út 46. HETVENEZERREL keresek Szolnokon szövetkezeti, vagy szabadrendelkezésű lakást, kis házat, — • vagy lakásleválasztást. Gáspár István, Budapest, Kill., Reit- „Uc.uica 99/b. ZAMARD1UAN vízpart mögötti 400 öles két utcára nyíló osztható telek sürgősen eladó, alkalmi áron. Ikerházak, társasnyaraló, üdülő részére alkalmas. -Csak személyes tárgyalás. Megbízás, 3iófok. ingatlanközvetítőnél. GEPJAKMC: BMW Isetta eladó. Érdeklődni 18 óra után. Csuk József, Rákóczifaiva, Vörös- hadsereg út 61. ELADÓ I db jó ál* lapolban lévő , csm- kott II A I ra**é és 1 db 407-cs Moszkvics (408-as motorral). — Érdeklődni I Szeszfőzde Vállalat* Homok. 601-ÉS Trabant CT-3 eladó. Mezőtúr, Be-» loiannisz u. 25. sz. 2. ép. n. em. 4r 1966-OS BMW 700-a 9 személygépkocsi 1969- ben műszaki vizsgázott — Üzembiztos állapotban eladó. Érdeklődni vasárnap de. Szolnok, Vár- konyi 1. tér 5. Simon Jánosné. T.~,. Jö állapotban lévd 407-es Moszkvics eladó. Szolnok, Hold u. 15/a. VENNÉK V/artbur.í 0-km-es kocsit, vagy kiutalást. — Esetleg Trabant kiutalást adók cserébe. Ajánlatokat: Szolnok.Te- lefon : 13—382/187. — Molnár. ÖN MÁST AMR, EM fl üSBBDEGÍ ÍZLÉSESET, MARADANDÓT, SZÉPET. AJÁNDÉKOT, AMIT Ö ÉVEK MÚLTÁN MAJD FELMUTAT ÉS ÍGY SZÓL: EZT 1970 KARÁCSONYÁN KAPTAM. EGY ÓRA. EGY ÉKSZER. EGY BIZSU... FÁRADJON BE HOZZÁNK VALAMELYIK ÓRAÉS ÉKSZERBOLTBA EGÉSZEN BIZTOS, HOGY NÁLUNK MEGTALÁLJA, MM B MEGYÉNKBEN BOLTJAINK: Szolnok. Kossuth Lajos ut 25. Karcag, Kossuth Lajos ut 8. Jászberény, Lehel tér 18. /