Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-03 / 258. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 3. Szünet után visszaesett az MTE Szolnoki MTE—Debreceni YSC 2:2 (2:1) Mile a második MTE gólt lövi. Ekkor még mindenki biztos hazai győzelemben reménykedett. Végül a döntet­lenért is meg kellett küzdeni. MTE-eporttelep, 1200 n. v.; Nagy E. SZMTE: Nagy P. — Vincze, Heidrich I.f Kovács, Árvái, Papp II., Sebők, Czirnák (Heidrich TI. a 72. percben), Mile, Nagy F., Pallai. Edző: Lazányi Péter. TÍVSC: Szabó II. — Szabó T.. Wächter, Lipők, Sóvágó, Nagykaposi, Dóczé, Vasvári, Rozgonyi, Vásárhelyi, Vacz- lavik. Edző: Piber István. Nagy lendülettel kezdett az MTE, egyre-másra ve­zette veszélyes támadásait a védekezésre berendezkedett vasutasok ellen. Az 5. perc­ben Czirnák az egyedül álló Sebőkhöz továbbított, de a szélső a kapu mellé lőtt. A 7. percben váratlanul szüle­tett meg az MTE vezető gólja. Pallai cselezgetett, majd mintegy 20 méterről lövésre szánta el magát. A bal sarok felé tartó labda Szabó előtt pattant egyet, maid a kapus lába között a hálóba jutott. Óriási po­tyagól. 1:0. Ez látszólag za­vart okozott a vendégek so­raiban, kapkodtak, az MTE viszont támadásban maradt. Sebők indított jó támadást. Nagy F., Pallai volt a lab­da útja, a balszélső vissza­játszott a kapu előtt álló Mile elé, s a középcsatár teli esen egyedül nagy hely­zetben rosszul találta el a labdát. A 22. percben remek szolnoki támadás végén szü­letett meg a második gól. Sebők a jobbszélen vezette fel a labdát, beadását Nagy F. Mile elé továbbította s a középcsatár a bal sarokba lőtt. 2:0. Három perccel ké­sőbb Rozgonyi kapura lőtt. A labda a menteni akaró Heidrich I. fején irányt vál­toztatott, s az elmozduló Nagy P. mellett a bal sarok­ba hullt. 21. Nem csökkent az iram, mindkét csapat tel­jes erőbedobással küzdött, ele az első 45 percben az ered­mény nem változott. Szünet után teljesen meg­változott a, játék képe. Az MTE kaokodott, negyedórán fit képVlenek voltak egy­máshoz továbbítani a labdát. A fölényben lévő DVSC a 6t. percben egyenlített. Vá­sárhelyi jobbszélről küldött labdáia átszállt a védők fö­lött Vasvári elé, aki lekezel­te és nyugodtan lőtt a ka­puba. 2:2. Az MTE meg sem közelítette az első fél­időben nyújtott játékét. He­ves volt a küzdelem^ a győ­zelmet jelentő gólt azonban már nem sikerült megsze­rezni. Jó első félidő, szünet után gyatra játék. Ez a jellem­zője a mérkőzésnek. A ré­gen látott ötletes, friss, moz­gékony csatárjátékot nyúj­tó MTE nehéz feladat elé állította a kemény debre­ceni védelmet, s a 22. perc­ben már 2:0 volt az ered­mény. Mindenki biztos győ­zelmet várt, szünet után azonban 180 fokos fordulat következett. Az újabb hazai pontvesztés nem javított az MTE helyzetén, tnem sike­rült feljebb zárkózni a ki­eső zónából. Jó: Heidrich I., Árvái, Mile, Pallai, ill. Sza­bó I., Wächter, Vasvári, Vá­sárhelyi. (Pi) Egy arany, három bronzérem Szombaton és vasárnap Budapesten rendezték meg az ifjúsági tollaslabdázók or­szágos páros bajnokságát. A Kilián FSE fiataljai is be­jutottak a 24-es döntőbe. A Szentkirályi utcai OKISZ tornacsarnokában rendezett verseny kellemes meglepetés­sel zárult. A Virágos — And- rekovics páros sorra győzte le ellenfeleit és az első-máso­dik helyért küzdhetett meg a magyar bajnok Csemi — Gyulai páros ellen. A játék végig élvezetes volt, s a sok néző tűzbe jött a szolnoki páros bravúros védései, tá­madásai. okos ejtései láttán. Végül is nagy tapssal jutal­mazták a hozzáértő szurko­lók a Kilián FSE párosnak győzelmét, amellyel meg­nyerték az 1970. évi országos ifjúsági tollaslabda páros bajnokságát. A másik leány páros is nagyszerűen helyt­állt. Serfőző—Arnóth kettős bronzérmes lett. A férfiak szerényebb ered­ménnyel szerepeltek az igen erős mezőnyben. A Mizsei— Hajdú páros harmadik lett, míg a Perge—ifj. Englert kettős tizedik helyen vég­zett. Vasárnap a vegyes páro­sok küzdelmeivel folytató­dott a verseny. A legjobb 24 közé három Kiliános került. A Mizsei—Virágos pár nagy küzdelemben a 3. helyet sze­rezte meg. A Perge—Arnóth kettős 6., míg a Hajdú—Ser­főző páros a 10. lett. Győzelem hazai pályán is Jászberényi Lehel—Gyulai MEDOSZ 3:1 (1:9) Színvonalas idényzáró atlétikai pályeverseny Rajtol a fiú 100-asok egyik futama. Középen a győztes Hack Jászberény, 500 néző. V.: Tátrai. Lehel: Vasas — Nagy 1., Ben ke, Gubicz, Fekete II. Juhász, Urbán (Marczis), Sándor, Lukácsi, Bugyi, Rév- fy. Edző: Bíró István. Gyu­la: Barna — Sál, Szilágyi Lovász, Galbács, Csőke, Vas­vári, Meggyesi. Kádár, Tóth 1., Urbán (Tóth II.). Edző: Iiimmer József. Kezdés után nyomban a hazaiak támadtak és az el­ső percekben két kínálkozó helyzetet hagytak ki. A soro­zatos támadások a 14. perc­ben góllá értek. Benke ívelt szabadrúgást a 16-osra, Rév- fy lekezelte a*labdát és nagy erővel kapura lőtt. A labda a kapufáról visszapattant és a jókor érkező Lukácsi a fekvő kapus mellett a kapu közepébe fejelt 1:0. Az el­lentámadásnál az üresen ha­gyott kapuból Nagy I. fe­jelte ki a labdát. Baloldali Lehel támadás után Urbán a kapu torkában rosszul ta­lálta el a labdát és az mellé Nagyerdei stadion. 400 n. v.: Gáli. D. Bocskai: Kerekes — Pa­tai, Szabó T, Zágonyi, Zámbó, Fekete, Szöllösi, Nagy, Mezei (Albeck), Stefán, Szabó II (Bárá­nyt). Edző: Komlóssi Imre. Sz. MÁV: György — Sülé, Abonyi, Rozmls, Földes!, Tóth III, Kele­men. Kalmár, Pintér I, Koródi, Kántor. Edző: Horváth János. Szolnok széllel és nappal szem­ben kezdte a játékot, de csak­hamar a frissebb csatársorral rendelkező hazaiak vették át az irányítást. Sorozatos támadásai­kat viszonylag jól megszűrte a MÁV védelem, több esetben György is jól lépett közbe. A MÁV támadósor nehezen bontakozott ki, szórványos ak­ciók elakadtak a hazai véde­lem ügyes lestaktikáján. A Bocskai fokozta az iramot és Abonyi sérülése után egy kanu- fát ért el, majd a 40. percben lesgyanús helyzetből Szöllösi éle» szögből a vezetést is meg­szerezte. 1:0. kzállt. Mezőnyjátékkal ért véget az első félidő. Szürtet után a 62. percben „rövid­zárlat” keletkezett a Lehel védelmében és Csőke az üres kapuba emelt, 1:1. Rá­kapcsolt a Lehel, egyre töb­bet pattogott a labda a gyu­lai kapu előtt. A 70. perc­ben Kovács — Révfy akció után a balösszekötő ponto­san ívelt középre, Benke fe­jese a kapufáról vágódott ki és Sándor közelről a jobb sarokba lőtt 2:1. Tíz perc múlva Bugyi a jobb szélen csatázott őrzőjével, elfutott, majd pontosan ívelt a tisz­tán álló Kovács elé, aki a kifutó kapus mellett a bal sarokba gurított 3:1. Küzdelmes, sportszerű mérkőzésen végre hazai győzelem született. A nagy akarással játszó hazai csa­patból kiemelkedett Nagy I, Benke. Sándor, Kovács és Révfy, illetve Szilágyi, Csőke és Kádár. László Sándor Szünet után is a hazaiak ak­ciói vezették be a játékot és a ^ \ percben a kitűnően cselező Szöl­lösi átjátszotta az egész védel­met és közelről újabb gólt szer­zett. 2:0. öt perc múlva Pintér I átadását Kalmár nagy erővel küldte a hálóba. 2:1. Felélénkült a Szolnok. Egyre inkább átvet­te a játék irányítását és támadá­saival beszorította ellenfelét. A kapkodó Bocskai védők mel­lett több egyenlítési alkalom adódott, de vagy csatáraik hi­báztak, vagy az ügyesen ve hazai kapus mentett. Földesit az utolsó pillanatban buktatták, Kelemen és Kóródi lövései a léc fölött suhantak el. A 90. percben egy váratlan ha­zai rajtaütés zavarba hozta a visszafutó védelmet és Stefán s léc alá lőtt. 3:1. A MÁV csapata ezen a mérkő­zésen önbizalom nélkül, erélyte­lenül játszott, védelme két eset­ben is elemi hibát vétett. H. Gy. Vasárnap a középiskolások me­gyei versenyével zárult az idei atlétikai küzdelemsorozat. A ver­senyen valamennyi középiskolai szakosztály résztvett. A tájékoz­tató jellegű küzdelemben a ta­vaszi középiskolás bajnokság előtt különösen a serdülőkből az if­júsági korosztályba lépők szerep­lése volt biztató, örvendetes az is, hogy a 25 versenyszámot 14 iskola nyerte. Legjobban a Ver­seghy és a 605-ös ÍTSK szerepelt, 4—4 győzelemmel. Két-két győ­zelmet ért el a Lehel vezér, a Tiszaparti,* a tiszafüredi gimná­zium, valamint a gépipari és a közgazdasági technikum. Jutott első hely Mezőtúrra, Jászapáti­ba, Kisújszállásra és Túrkevére is. Az eredmények biztatóak, s jó téli alapozás mellett tavasz- szal ezek még csak javulhatnak. Eredmények. Fiúk. 100 m: 1. Hack 11.0, 2. Nagy, 3. Fedor. 400 m: l. Fedor 53.3, 2. Hopp, 3. Lantus, 1000 m: 1. Sóki 3.02.8, 2. Tóth, 3. Kovács. 3000 m: 1. Lan­tus 9.38,8, 2. Papp, 3. Németh. 5 km gyaloglás: 1. Papp Gy. 25.05.0, 2. Papp J. 3. Szalma. Mindhár­man aranyjelvényes szintet gya­Említésre méltó sikerrel szere­peltek megyénk serdülő birkózói Debrecenben a Kelet Területi bajnokságon. Kötött fogásban öt. szabadfogásban pedig két első helyet szereztek, s ezzel jogot nyertek a novemberben Budaoes- ten megrendezésre kerülő orszá­gos bajnokságon való résztvé- telre. A Kelet Területi bajnokságon aranyérmes lett kötöttfogásban: Kudelka (Jb. Lehel), Györfi (Karcag), Farkas (Sz. MÁV) Mészáros (Karcag). Harangoz* (Jb. Lehel). Szabadfogásban: Tóth (Tm. Vasas), Sánta (Tm. Vasas). Második helyezett lett: Pálfi (Karcag). Horváth (Sz. MÁV), illetve Babella (Tm. v- sas). Bronzérmet nyert: Bába (Jb. Lehel), Dósa (Jb. Lehel) il­letve Seres, Szikszai, Bodnár (mind három Tm. Vasas). Részt- vehet az országos bajnokságon logoltak, sőt még a 4. helyezett Ballagó is. Magasugrás: 1. Szűcs 175, 2. Halmi. Távolugrás: 1. Halász 562, 2. Vörös, 3. Czapkó. Hármasugrás: 1. Bakó 12,20, 2. Szabó (Jászapáti), 3. Szabó (Kis­újszállás). Súlylökés: 1. Bíró 13,96, 2. Szöllösi, 3. Antal. Disz­koszvetés: 1. Balogh 48,60, 2. Modla, 3. Varga. Gerelyhajítás: 1. Varga 47,70, 2. Rácz. Kalapács­vetés: 1. Juhász 39,42 , 2. Molnár. Verseghy G. 45.0, 2. Gépipari 3. Dombi. 4 x 100-as váltó: 1. Verseghy G. 45.0,2, 2. Gépip. Techn., 3. Lehel vezér G. Lányok: íoo m: l. Simon 12.9. 2. Kovács, 3. Jenei. A serdülők közül a 100 métert Zsemberi nyerte 13.3-mal. 400 m: l. Lo- sinszki 65.8, 2. Takács, 3. Szabó. 800 m: 1. Jenei 2.22,2, 2. Székely, 3. Lantnér. 100 gát: 1. Csapó 16.5, 2. Zsemberi, 3. Szlatarics. Magas­ugrás: 1. Pompor 145, 2. Balpata­ki. 3. Zsemberi. Távolugrás: 1. Csapó 517, 2. Sárkovics. Súlylö­kés: 1. Nánási 9,89, 2. Zöld, 3. Lóczi. Diszkoszvetés: l. Nagy 30,66, 2.. Tar. Gerely: 1. Péntek 39,10. 2. Sőti, 3. Zöld. 4 x 100-as váltó: 1. Közgazd. Techn. 55.5, 2. Mezőtúr, 3. Martfű. még a Tm. Vasas birkózója, Ba­kos is. Totó eredmények 1. ETO—Csepel i i:0 2. DVTK—Tatabánya 1 1:0 3. Ózd—MÄVDAC 1 1:0 4. Kecskemét—-Egyetértés 2 0:3 5. Oroszlány—Bp. Spart, 1 2:1 6. Eger—Pécsi Bányász 1 3:1 7. Békéscsaba—ZTE 1 1:0 8. Szekszárd—Dorog 1 3:1 9. Almásf.—Győri Dózsa x 1 :l 10. Zal. Dózsa—Pécsi Ércb. 1 2:1 11. Borsodi B.—Kazincb. 2 0:2 12. Vecsés—Pénzügyőr x 0:0 13. KISTEXT—Közép. x 0:0 4*1 14. Mass, esc—Pisa 2 ea Továbbra is hullámvölgyben Bocskai SE—Szolnoki MÁV 3:1 (1:0) Birkózó sikerek Debrecenben Biztos győzelem TITASZ—MMG 3:0 (5, 10, 10) Röplabda NB H. Férfi. Szolnok. TITASZ: Vasicsek, Dobos, So- modi, Cseresznyés, Mészáros* Kiss. Cs.: Balogh. Edző: Jáger István. A 11. helyezett MMG nem késztette nagy erőkifejtésre a TITASZ játékosait. A hazai csa­pat a mérkőzést arra használta fel, hogy különböző technikai elemeket gyakoroljon. Ennek tud­ható be a második és harmadik szettben a vendégek által elért 10—10 pont is. Ettől függetlenül a TITASZ könnyedén nyer a ki- a TITASZ könnyedén nyert a ki- Jók: Mészáros és Vasicsek. Sáncolnak a vendégek, de tehe­tetlenek az erős és helyezett ütés­sel szemben Rendkívül gyenge teljeSütniények az J\B 111-ban Tiszaföldvár—Kun Béla SE 2:2 (2:1) Kiskunfélegyháza, 200 n. v.: Alföldi. Tiszaföldvár: Németh I — Lakatos, Seres, Makai, Bige, Borza, Berta, Molnár, Kávási (Németh II), Lovász, Rékasi. A 30. percben a hazai együt­tes szerzett vezetést. Kezdés után azonban Berta kiegyenlített, a 40. percben pedig Molnár hatal­mas kapáslövéssel a vezetést is megszerezte. Szünet után is a vendégcsapat játszott jobban és már biztos győztesnek látszott, amikor két perccel a befejezés előtt a hazaiak egy jól eltalált 18 méteres szabadrúgással ki­egyenlítettek. A jól játszó Tisza­földvár megérdemelten szerezte első idegenbeli pontját. A csa­patból elsősorban Seres, Bige. Borza, Molnár és Lovász játéka dicsérhető. Záhony—Tisza Cipő SE 4:1 (3:1) Záhony, 600 n., v.: Mizsei. Ti­sza Cipő: Bagi — Hegedűs, Mé­száros, Sütő, Szűcs, Novák, Je­nei, Botka, Nagy II, Komláti, Bodnár. Edző: Fazekas László. Kemény összecsapásokkal tar­kított mérkőzés, a martfűi együt­tes súlyos védelmi hibákból kap­ta a góljait. Erélytelen, gyenge játékvezetés. G.: . Ráti (2), Er­dei I, Erdei II, ill. Botka. Jó: Ráti, Erdei II. Jászfai, ill. He­gedűs, Szűcs, Bodnár. — verbók — Nyírbátori Dózsa— Szolnoki Olajbányász 1:0 (0:0) Nyírbátor, 100 n., v.: Penez. Olajbányász: Balázs — Thoma, Fejes, Horváth, Szokolai. Szabó, Karkecz (Ács), Deák (Vitóris), Bíró, Fodor, Serege. Edző: Szán­tó József. Kiegyenlített erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Az Olajbá­nyász végig egyenrangú ellenfele volt a hazai csapatnak. A má­sodik félidő 10. percében egy kapu elé ívelt szabadrúgásból, közelről szerezték meg a gvő^es gólt a hazaiak. Jó: Balázs. Fejes. Sz. J. Püspökladány—Kilián FSE 1:0 (1:0) Püspökladány, 200 n., v.: Rácz. Kilián: Tatár — Balogh, Hajdú, Tujner, Hudra, Kovács I» Ko­vács II, Csopaki, Balázs, Ko­vács III, Szmodics. Csere: Leelössy. Edző: Halász József. Hazai támadással kezdődött a mérkőzés, a 4. percben Tatár biztos gólhelyzetben szögletre hárított. Ezután a Kilián került helyzetbe Csopaki, majd kétszer Kovács III révén. A hazaiaknak Zsányi szerzett vezetést a 36. percben. Szünet után az 5. perc­ben Tatár 16-oson kívül lábbal mentett. Csopaki, Kovács III és Hudra kapura lövése jelentett még eseményt. Rácz játékvezető a szokottnál keményebb játékot engedett, s ez a Kilián csatárai­nak nem ízlett. Jó: Oláh, Hege­dűs, Máté, ill.: Kovács Hl, Haj-* dú, Csopaki. H.. J. Hajdúböszörményi Bocskai— Szabó Lajos SE 4:0 (2:0) Mezőtúr, 300 n., v.: Ajler. Sza­bó SE: Fehér (Hegedűs) — Czé- tényi, Iglódi, Jancsa, Öllé, Gom- bik (Tóth), Bánhidi, Pagonyi, Nyíkos, ipacs, Boda. Edző: Má­té Sándor. A Szabó SE kezdte a játékot és mezőnyfölényt harcolt ki, de a szervezetten védekező vendég­csapat könnyedén hárított. A ha­zai védelem többször megingott, és a vendégek kétszer ki is hasz­nálták a lehetőséget. Szünet ■ után gyorsan eldőlt a mérkőzés sorsa. A Szabó SE két óriási hi­báját a vendégek kihasználták és máris 4:0 az eredmény. Ezután hiába küzdött a hazai csapat. Ipacs büntetőt is kiharcolt ugyan, de Pagonyi nem tudta értékesí­teni. Góllövők: Csatári (2), Ba­logh. Magyar. Jó: Balogh, Vajda, Magyar, Karel, a hazai csapat­ból: Bánhidi, Ipacs és Boda igye­kezete érdemel említést. — sindel — Az első félidőben jól ment Székesfehérvári Videoton— Szolnoki Vörös Meteor 98:55 (48:35) Székesfehérvár, 200 n. v.: Mikuska, Szittya. Szolnok: Molnár, Horváthné (6), Kál­mán (10), Hegedűs (20), Ko­vács (15). Csere: Palla (2), Hert-zeg (2), Cseh. Edző: Horváth János. Jól kezdett a Meteor. Az 5. percben még 12:12 volt az eredmény. Bátran dobtak a csapatok és valóságos dobóverseny alakult ki. A fehérváriaknál a válogatott Hegedűsné és Noficer, míg a szolnokiaknál Hegedűs és Kovács jeleskedtek, a félidő vége felé 38:32-t mutatott az eredményjelző tábla. A Vi­deoton játékosai jól hasz­nálták ki a szolnokiak né­hány megingását és 13 pon­tos vezetést szereztek. A má- sedik félidő 8. percében Kál­mán kipontozódott. A ha­zaiak nagy magassági fö­lényben voltak az egyre jobban elfáradó Meteorral szemben. A Videoton látha­tóan a 100 pont elérésére törekedett, ezt azonban si­került megakadályozni. Amíg erővel bírták a szolnoki fia­talok, addig méltó ellenfelei voltak a bajnokjelölt ha­zaiaknak, azonban jó csere­sor hiányában végül is nagy­arányú vereséget szenvedjek. H. J. A Jászladányi Vegyesipari Ktsz FELVÉTELRE KERES apró fémtömegcikkek, — valamint műszaki mű* anyag cikkek gyártásában jártas szerszám tervezőt Jelentkezés frásban Jászladány, Kossuth a 108. sz. Olvassa, a (eressze iMépiapoíi

Next

/
Oldalképek
Tartalom