Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-13 / 266. szám

1970. november 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kongresszusra készülve A párt irányításával „A tanácsi szervek hatás­körébe kell utalni mind­azokat a feladatokat, ame­lyek megvalósítása csak a te­rület, illetőleg a település lakosságát érinti, továbbá, amelyeket célszerűen, gaz­daságosan, a jelenleginél jobban a tanácsi szervek oldhatnak meg” — mondják a párt kongresszusi irány­elvei. Ugyanezekben az irányel­vekben szögezi le a párt azt is: „Állami intézményeink fejlődése, tevékenységünk fejlesztése megkívánja, hogy fejlődjék az állami szervek pártirányítása”. Az önállóság liszteletbentartása mellett Az irányelvek idézett mon­datai voltaképpen kiegészítik egymást: a megnövekedett feladatok, a kiteresztett ha­táskörök szélesebb látókört kívánnak a tanácsoktól ez pedig elválaszthatatlan attól, hogy a szocialista, társadal­mi, gazdasági építést ve­zető párt adja meg a sok­rétűbb munkához az elvi-po­litikai irányítást. A pártszervezetek, a taná­csok megalakulása óta min­dig figyelemmel kísérték az,ok munkáját. Volt úgy — sokszor és sok helyen —, hogy a munka egyrészét is magukra vállalták a taná­csok helyett. Másutt — első­sorban a kisebb községek­ben — olykor ugyanazok voltak a helyi pártszervezet és a tanács vezetői. Mind­inkább kialakult azonban az a gyakorlat, hogy a pártszer­vezet a tanácsok önállóságá­nak tiszteletben tartása mel­lett gyakorolja az elvi poli­tikai irányítás teendőit. A község, várospolitikai- lag, ideológiailag legképzet­tebb lakosai a kommunis­ták. Nekik kell látniok a nagy összefüggéseket, előbb­re nézniök a pillanatnyi lát­szatérdekeknél, ismerniök a helység közeli és távlati fej­lődési lehetőségeit. Amikor a község vagy a város helyi politikájáról van szó, a párt- szervezet feladata, hogy ezt kidolgozza — a tanácsoké, hogy a személyi és anyagi feltételek okos csoportosítá­sával, mozgósításával végre­hajtsa. S a végrehajtásban részt vesznek a helybeli kommunisták, különösen a tanácstagok. A pártszervezet pedig elsősorban éppen az ő munkájukon keresztül ellen­őrzi a tanácsok tevékenysé­gét. A lokálpatriotizmus helyes alkalmazása i A pártszervezetnek egy­szerre kell látnia a helyi és az országos érdekeket, élére kell állnia minden jó kezde­ményezésnek, — és lefaragnia a gyakran jelentkező lokál­patriotizmus túlhajtásait. Az országos politika ismeretében tudniok kell: mit kell tenni- ök a helyi tanácsoknak ' a község fejlődése érdekében — és a helyi lehetőségek is­meretében azt is előre kell látniok: milyen mértékben szolgálhatja a község, a vá­ros tervezett haladása a nagy közösség, az ország ügyét. Az elmúlt két évtizedben sok jó kezdeményezés indult el a helyi pártszervezetektől. A tanácsi munkában határo­zatokká, intézkedésekké let­tek ezek a kezdeményezések, Szovjet—magyar A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 53. évforduló­jára emlékeztek tegnap a szovjet és- magyar nők Szol­nokon, a Barátság klubban rendezett találkozón. A Ha­zafias Népfront megyei nő­bizottságának titkára Tren- csényi Józsefné köszöntötte ez s ma visszatekintve, új ház­sorok, kulturális intézmé­nyek, s — nem utolsósorban — megerősödött termelő- szövetkezetek formájában lehet azokat viszont látni. Annál több ilyen, kézzel fogható, szemmel látható eredmény született a falu­ban, minél jobban és kö­vetkezetesebben érvényesült a pártszervezet elvi-politikai irányító szerepe, s minél jobban, zökkenőmentesebben hajtották végre a párthatá­rozatokat a helyi tanácsok. A változatlan tartalom változatos formák között érvényesül. A maga­sabb szinteken a pártbizott­ságok ellenőrzik a tanácsi végrehajtó bizottságok mun­káját — az apparátus tevé­kenységét pedig már állami, hivatali teendőként. — a végrehajtó bizottságok. Min­den kommunista tanácsveze­tő — csakúgy, mint a társa­dalom bármilyen posztján dolgozó kommunista köteles beszámolni munkájáról sa­ját pártszervezetének. A tag­gyűlés pedig nem csupán tu­domásul veszi a vezető be­számolóját, hanem megvi­tatja, — ha szükséges, meg is bírálja — és ellátja útra- valóval a további munkához. Üjabban a közös tanácsú községekben a többi között éppen azért választanak csúcsvezetőséget a falvak­ban működő valamennyi párt-alapszervezet irányítá­sára. hogy annak joga és módja legyen a közös ta­nács vezetőinek beszámol­tatására is. Az ilyen csúcs­vezetőség arra is alkalmas, hogy eloszlassa a „főközség” és „csatolt község” ál-érdek- elientéteit. A pártszervezet feladata az is — hiszen elvi­politikai kérdés —, hogy megmagyarázza: a közösen irányított községek között nincs alá-fölérendeltségi vi­szony, csak közigazgatási, szakszerűségi érdekek van­nak. A tanácsok — államigazga­tási funkciójuk mellett — népképviseleti és önkor­mányzati szervek is. Annak megértetése, hogy a köz­ségpolitikának egyszerre kell a község és az ország érde­keit szolgálni, elvi-politikai feladat, tehát a pártszerve­zet teendője. Az intézkedé­sek meghozatala és végre- haitása, a mindennapi gya­korlat — a tanácsok és a ta­nácsi apparátus feladata. — Az, hogy a .tanácsok tudja­nak élni az új lehetőségek­kel. hogy az őket megválasz­tó közösség boldogulása ér­dekében ki tudják használ­ni az önkormányzat adta le­hetőségeket — ismét a párt- szervezetek irányító tevé­kenységén múlik. Sőt az is — bár egyre ritkábbak az er­re utaló példák, — hogy a helyi tanácsvezetők ne él­hessenek vissza megbízatá­sukkal. az önállóság ne szül­hessen kiskirályokat. A tanács jó munkáján sok múlik: a község, város fej­lődése. a lakosság gazdasá­gi és kulturális életszínvo­nalának emelése. Hogyan le­het e fontos szerv pártirányí­tását a legjobban végezni, erre pontos receptet nem le­het adni. Mindenesetre, úgy ahogyan az a szűkebb kö­zösség — a falu — és a nagy közösség, az ország érdekeit a legjobban szolgálja. Várkonyi Endre aők találkozója alkalomból a szovjet asszo­nyok képviselőit és méltatta az októberi forradalom jelen­tőségét. A szolnoki Délibáb úti iskola tanulói orosz nyel­vű műsorral, a városi tanács Bartók Béla kamarakórusa dalokkal kedveskedett a ta­lálkozó résztvevőinek. Húszéves a posta hírlap­szolgálata A postai hírlapszolgálat be­vezetésének 20. évfordulója alkalmából csütörtökön ün­nepséget rendeztek a posta­vezérigazgatóságon. Az ün­nepségen megjelent Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának elnö­ke. Horn Dezső, a közleke­dés és postaügyi miniszter első helyettese, a posta ve­zérigazgatója összegezte a hírlapterjesztés két évtizedes fejlődését. A posta húsz esztendővel ezelőtt hozta létre az egész országra kiterjedő hírlapter­jesztést. Azt megelőzően leg­alább kétezer olyan telepü­lés, falu, lakott helység volt az országban, ahol nem áru­sítottak újságot. Éppen ezért a számszerű fejlődés vidéken a legszembetűnőbb. Falvak­ban, tanyákon 20 éve 4—5 féle lapot lehetett kapni, ma legalább 50 félét kínálnak a postások, a hírlapterjesztők. Az elmúlt két évtized alatt a forgalom több mint há­romszorosára növekedett: 1950-ben 350 millió sajtóter­méket adtak el, az idén több mint egym’lh'árddal számol­nak. Az előfizetők száma a húsz év előtti 1,5 millióról 6 millió fölé emelkedett. A „standokon” és az egyéb árusítóhelyeken a húsz évvel ezelőtti havi 8 millióval szemben ma már 30 millió lappéldány fogy. A legutóbbi 10 esztendő alatt 600 korszerű hírlap-pa­vilont és egyéb árusítóhelyet létesítettek, s jelenleg az or­szágban 50 hírlapbolt is mű­ködik. Vándorbotot már találtunk Az olcsó áruk nyomában „Az olcsó ruházati cikkek megyénk sok városában, köz­ségében eltűntek a boltok­ból. És ez nem a kiskeres­kedelem hibája. A nagyke­reskedelemé, meg az iparé. Osztozzanak a vásárlók jo­gos bírálatán!” Irtuk mindezt lapunk no­vember 4-i számában. El­lenvélemény: reklamáció el­eddig nem érkezett. A té­nyek birtokában ezért útra­keltünk. Megnézni úgymond merre, meddig kellene jár­nunk az olcsó árukért. Mit mond a nagykereskedelem? Három helyen érdeklőd­tünk, s már nem is folytat­tuk tovább utunkat. Elég (szomorú) meggyőző helyze­tet ismertünk meg. Kiszolgáltatva az iparnak A Kelet-magyarországi Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki lerakatában így kezdik a tájékoztatást: — Messzemenően ki va­gyunk szolgáltatva az ipar­nak. Érdekeink sajnos nem azonosak a gyártókéval. A kis- és nagykereskedelem­ben egyaránt a legkényel­metlenebb azt mondani a vevőnek: nincs! És igaz, hogy keresik a vásárlók az olcsó ruhákat, kabátokat. Ám, az iparnak mintha nem fűlne hozzá a foga... A ruházati nagykereske­delem azért próbálkozik. Alapanyagot szerez és me­gyei, tanácsi vállalatokkal, szövetkezetekkel készíttet olcsó ruhákat, kabátokat. Csakhogy ez kevés. A kis- és középüzemek vállalják a munkát (olykor ha ráfizet­nek is) de nem tudnak any- nyit készíteni, amennyi ele­gendő lenne. A szolnoki Vö­rös Csillag Ruházati Ktsz például ezer forintnál nem drágább férfi télikabátok­kal segített a nagykereske­delemnek. Hatezer új kollégiumi hely Hatezer új kollégiumi hely felépítését tervezik a negye­dik ötéves terv során a felső- oktatásban. Jelenleg 27 ezer egyetemista, főiskolás kap bentlakási lehetőséget — a következő öt évben számuk meghaladja a 30 ezret. így 1975-re várhatóan minden száz egyetemista, főiskolás közül 55 részesülhet bentla­kásos kedvezményben. Az utóbbi években számos felsőfokú technikumot, főis­kolát létesítettek a főváros­ban: itt is napirendre került tehát — elsősorban a vidéki hallgatók elhelyezése érdeké­ben — kollégiumok építése. Ennek során 500 személyes kollégiumot kap a Kandó Kálmán villamosipari műsza­ki főiskola a Bécsi úton; a pénzügyi és számviteli főis­kola zuglói, Buzogány utcai 500 személyes kollégiuma pe­dig 1974-re épül fel. Sajnos az alapanyag be­szerzés sem könnyű dolog. Azt mondják keveset, kés­ve, vagy egyáltalán nem szállít a Hazai Fésüsfonó, a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár, az Újpesti Gyap­júi onó és Szövőgyár. Az ol­csó alapanyagot gyártó mi­nisztériumi nagyvállalatok monopolhelyzetben dolgoz­nak, s könnyű kimondaniuk a „nincs” —, „nem is lesz” —, „ráfizetéses nekünk” el­utasítást. Természetesen azért nem­csak ilyen vigasztalan . a helyzet. Akad néhány nagy- vállalat — a Május 1 Ruha­gyár, a Vörös Október Ru­hagyár — amelyik készít, szállít olcsó felsőruházati árukat. Nemcsak a nagyke­reskedők, a vásárlók is is­merik, jó hírét-nevét dicsé­rik ezeknek a vállalatoknak. Olcsó harisnya? Kötbér — Kötbér, — mondaná a tiszaörsi parasztasszony (aki olcsó fekete harisnyát kere­sett hiába) — hogy húzzam azt a lábamra? A kötbér sajnos nemcsak a vásárlót, a kereskedőket is nyugtalanítja. Áru helyett kötbért? Minek az, kinek jó az? A Kelet-magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagy­kereskedelmi Vállalat szol­noki lerakatában is ezt mondják. Sőt: — A gyárat inkább köt­bért fizetnek, minthogy ide­jében szállítanák az árut. Jelenleg is 268 ezer forint kötbér igénye van a nagyke­reskedelemnek. Ez a pénz azonban nem húzza ki a bajból. Évente mintegy 200 millió forint értékű árut ad­nak a kiskereskedelemnek. Áru kell, nem kötbér. A falusi boltok, vásárlóik érdekében A MÉSZÖV beszerző vál­lalata 81 ruházati bolt és 6 áruház áruellátását igyek­szik segíteni. Ezen a tava­szon kezdte el a munkát, — az utazgatást, az utánjárást. Az utazási költségek egyre nőnek. Tavaly egymillió fo­rinttal növekedett 1968-hoz viszonyítva. Már bizonyos, hogy az idén még többet, jóval többet utaznak a be­szerzők. Az eredmény? Nagy gyáraknál nem bol­dogulnak, mert nem rendel­hetnek egy-egy áruból nagy mennyiséget. Most például örülnek annak, hogy 12 ezer pár kismama cipőt és 5 ezer pár olcsó női csizmát kap­tak. ötezer pár olcsó női csizma, nyolcvanegy bolt­nak, hat áruháznak... Vándorbotot találtunk Igen, vándorbotunk már van. Mégis, kicsit félünk utunk folytatásától. Mert már a gyárak következné­nek. Mennünk kellene napo­kig. A fővárosba, Győrbe, Békéscsabára, Szombathely­re, Kaposvárra, Zalaeger­szegre, Szegedre és Debre­cenbe. Ki tudja hová még? Mert a nagykereskedelem bizonyított. Sajnos, kötbér számlákkal, kötegré való levelekkel, sok beszerzőjük állandó utazgatásával. Olcsó áruk, kelendő cikkek nyomá­ban... Nyomában, mert, hogy mi­kor érik el valamennyit, ki tudja. Igaz, valaki még utunk elején azt mondta: ha együttes ösztönzők, serken­tők hatnának iparra, keres­kedelemre nem kellene nyo­moznunk... — sj —esi — NEGYVENŐTÖSÖK „Ez az utolsó munkásévem“ Régóta készülődöm már, hogy írok róla. Mégis többször eltéptem a pa­pírt, sutának, ügyetlennek éreztem kezdő szavaimat. így van az ember, ha olyanról ír, akit jól ismer, s akit nagyon tisztel. Mindig apámra emlékeztetett. Előt­tem a megszokott kép: áll hajnalban, délután, vagy éjjel a martfűi busz­megállóban. Fehér haja, bozontos ősz szemöldöke messziről sejteti az időt. Ami elmúlt. Hány éves is már? A múltkorában találkoztunk. Azt mondta: még három hónap és vége a munkáséletének. Több mint negy­venöt munkásév van mögötte. És negyven éve, rövidesen negyven éve lesz, hogy tagja lett a kommunisták pártjának. Bíró János Szolnokon lakik. Egy furcsa véletlen folytán a Keskeny János utcában. A névadó, a kommu­nista mártír jó barátja volt. De nem­csak ő nagyon sokan ebben a város­ban, akik régi kommunisták. Tizenkét éves korában cipészinas­nak adták. Gondok, bajok, nyomorú­ságok közepette, tizenhét évesen „felszabadult” — dolgozni kezdett. Kisiparosnál és nagy gyárban, ahol felfogadták. Pesten is, Szolnokon is. Alig múlt 18 éves. amikor már szak- szervezeti tag lett. És 20 éves korá­ban befogadta őt a párt. — Sokszor hinni sem akarom, hogy ennek lassan negyven éve. Ügy el­szállt ez az idő. Pedig nagyon nehéz volt sokáig. Olyan nehéz, hogy be­szélni se szeretek róla. Inkább a je­lenről. Az egyre szebb. Hihetetlenül sokat tud erről a je­lenről. Otthonos a kül- és belpoli­tikában. Amikor arra kérem, mondja el, mit vár a kongresszustól, a tize­diktől. szeme rebbenésén látom, hogy csodálkozik a kérdésen. — Semmi különöset, semmi újat. Mégis nagyon sokat. A kongresszus irányelvei pontosan megfogalmazzák a tennivalókat. Valamennyiünkét. Hatékonyabban, jobban kell dolgoz­nunk. A szocialista társadalom fel­építéséért. — Lehet, hogy amit elmondtam eddig, mind ismerős. Azért hozzáten­nék néhány nagyon fontos dolgot. A mi külpolitikánk jó. Ebben a külpoli­tikában a béke a legfontosabb. Sze­rintem ez minden munkánk záloga. Csak békében lehet jobban dolgozni. — Ha belpolitikai témában kellene véleményt mondanom, akkor üzennék a kongresszusnak! Mielőbb és nagyon következetesen mi kommunisták kezdjük el a munkafegyelem megszi­lárdítását. Mindenütt. Ezt nemcsak azért mondom, mert az én munka­helyemen, a Tisza Cipőgyárban is minden nap érzem a szükségét. Azért is, mert örökké arról hallok, hogy minden gyárban kevés a munkáskéz. Állítom, hogy ez nem igaz. Az lehet, hogy gyárkapun kívül keresnek em­bereket, de hogy gyárkapun belül nagy a munkaerőfelesleg, az bizonyos. — Utaztam a múltkor Kaposvár felé. Egy száz méteres szakaszon le­galább száz ember ténfergett a vasút­vonal mellett. Vágányt javítottak volna, gondolom. De alig dolgozott bizony közülük tíz-tizenöt. Álltunk ott legalább negyedóráig és néztem őket a vonatablakból. Nagyon szo­morú voltam. — Aztán még egy furcsa dolog. Azt mondják, hogy a falun élő ipari munkások fegyelme a legrosszabb. Hát most hazai példából merítek. Nálunk Martfűn a cipőgyárban a munkások 50—60 százaléka nem a gyári munkából él, hanem az otthoni kis háztájiból, szőlőskertből, miegyéb­ből. Kérdezem, lehet-e munkafegyel­met követelni tőlük, nevelni őket? De gyakran megtörténik, hogy visz- szavágnak a fegyelmező szóra. Adják ki a munkakönyvét! Megy egy házzal tovább! — Azt hiszem, hogy a fegyelmezést már a fiataloknál kellene kezdeni. Persze nem úgy, hogy elmondani ne­kik milyen nehéz volt például az én korosztályom fiataljainak élete. A most felnövő gyerekek már megszok­ták ezt ami van, nem fogadják el ezeket az érveket. Nekünk kell öre­geknek megtalálni a hangot, a módot. — Ha már a kongresszusnak üzen­nék: azt is kérném, hogy ott először saját magunkat, a kommunistákat ösztönözzük öntudatra, nagyobb fele­lősségérzetre. Mert ha mi akarjuk, mi valóban tudunk nemcsak világot, szemléletet is változtatni. — sj —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom