Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-12 / 265. szám

1970. november 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hat nappal előbb — a kongresszusi versenyben Október 28-án kezdték meg a Szolnok megyei Ál­lami Építőipari Vállalat II. főépítésvezetőségéhez tarto­zó — Csanády Szabolcs irá­nyításával működő — épí­tésvezetőség dolgozói az új, 2000 vagonos törökszentmik­lósi gabonatároló építésének csúszózsaluzással végzett be­tonozását. A kétszer 12 órás műszakban összesen mint­egy százötven ember dolgo­zik, s jelenleg már a leendő 45 méteres magasság felénél tartanak. Gyorsítja e mun­kát a vállalat idén vásárolt nagyteljesítményű keverő­gépe és betonszivattyúja, amelyet most itt működtet­nek. Az időnyerés azonban — mint általában mindenütt — itt is elsősorban az embere­ken múlik. Főként az ő igye­kezetüket dicséri, hogy elő­reláthatólag hat nappal előbb készülnek el ezzel az igen jelentős munkával. A kongresszusi verseny legje­lentősebb sikerei közé szá­mít ez a hat nap: december 1 helyett november 25-én, a X. pártkongresszus harmadik napján befejezik — felaján­lásuk értelmében — a csú- szózsalus t- onozási mun­kát. S ez nem kevesebbet je­lent, mint azt, hogy akkor már teljes nagyságában áll majd a létesítmény, hirdeti alkotóinak dicséretét. Különösképpen a Hubai Lajos és H. Kiss Lajos ve­zette két kubikos brigádét, a Seres János és Ignácz Mi­hály vezette két ácsbrigá­dét, valamint Marsi Ferenc és Szőllősi Pál vasbetonsze­relő-csoportjáét, mert első­sorban ezeknek a kollektí­váknak a tagjai váltják be a hatnapos időnyerésre tett ígéretet. Az ő példájukat kö­vette Mező Ferenc betonszi- vattyú-kezelő és Gödér György keverőgépkezelő is, amikor vállalkozott munká­juk messzemenő segítésére. Minden évben számottevő összegeket fordítanak a mű­emlék templomok helyreál­lítására a Balaton vidékén. A már több éve folyamatos munka az egregyi és a fel­sőörsi árpádkori templomok helyreállításával kezdődött. Az egregyi templomot leg­Új közlekedési és A negyedik ötéves terv nagyszabású — mintegy 500 millió forintos — beruházá­saként felépül Győr-Révfa- lun a közlekedési és távköz­lési műszaki főiskola. A fő­iskola építése 1971-ben kez­dődik meg. A tervek szerint helyi erőforrásokból szolgá­utóbb negyedszer restaurál­ták. Felújították a vidék leg­szebb műemlékkápolnáját, Balatongyörög közelében, a Szentmihály-dombon. Meg- ifjodott Balatonudvari két temploma és az idén restau­rálták a balatonfüredi ke­rek templomot is. távközlési főiskola lati lakásokat is építenek a főiskola oktatói számára. A tanulmányi épület mellett 3 korszerű műhelycsarnok, 1200 személyes kollégium és sport­csarnok teszi teljessé az új létesítményt. A beruházás teljes befejezése 1976-ra várható. MUTATÓBA SE Miért takarították meg az ösztöndíjat a mezőtúri Mafyor—Mongol Barátság Tsz-ben? Nagy Lajos, a hatezer holdas mezőtúri szövetkezet párttitkára: — Ügy volt, hogy két- három ösztöndíjat alapítunk tagjaink gyerekei taníttatá­sára. Havonta 1000 forintot tudnánk adni. De nem tud­tuk felhasználni. Emberem­lékezet óta nem került be egyetemre, főiskolára tagja­ink gyerekei közül még mu­tatóba se senki. Félezer ta­gunk van pedig. Túri Artúrné, a kúriai ta­nyai iskola tanítónője: — ősszel bevezették hoz­zánk a villanyt. Szolid ki­fejezés az, hogy hátrányos helyzetű gyerekek, nem messze van ide a szövetke­zet istállója. Ott tán már tíz éve is villany világított, mi meg petróleumlámpa mel­lett pislákoltunk. A két nyilatkozat időben és helyben máskor—máshol hangzott el. Mégis lehet köztük összefüggés. ☆ Két lánnyal, szüleivel a párttitkár meg is egyezett. A pásztózugi sertéstelepen dolgozó Csurgó Lajos, Mar­git lánya és a nagytanyai Zoltán Dalma elvégezték a középiskolát. Jelentkeztek Gödöllőre, az agráregyetem­re. — Takács Laci bácsi a főagranómus kint járt ná­lunk és rábeszélt, jelentkez­zünk. Zoltán Dalmával a mező­túri ABC üzlet kis irodájá­ban váltottunk szót. A pénz­tárból hívták ki. A találko­zás mindent megmagyaráz, mégis megkérdezem: — Nem sikerült? — Én már el sem mentem a felvételire. A barátnőm Csurgó Margit előttem egy héttel próbálta. A matema­tika nem ment. ö volt a jobb tanuló, ő jelessel vég­zett, én jórendűen. Már nem is pocsékoltam a pénzt a vo­natra. — Jövőre? — Már nem. Férjhez men­tem. A férjem vasmunkás, eljár itthonról. Rám marad a házimunka. Kitanultam a kereskedést. Csurgó Lajossal, a pásztó­zugi sertéstelepen futunk össze. — Hallottuk, egyetemre akart menni a lánya? — Egyszer megpróbálta. — Aztán? — Aztán kitanulta a köny­velést, a technikum tanmű­helyében. Férjhez ment. — Akkor le is mondott? — Biztosan. Hát, ez már aztán az ő dolguk, de nem említette, hogy megpróbál­ná még. * Jövünk el a telepről. A kutricák lármája riaszt. Meg a gondolat: jaj, hát ez a mifajtánk még mindig ilyen könnyen megadja magát. Tudom: a nem munkás-pa­raszt szülők gyerekei hogy vívnak az egyetemért. Mit tesznek értük a szülők! Itt meg a Harkányi bárók egy­kori földjén még mindig törvény: ne essen messze az alma a fájától? Vagy leg­alábbis ne nagyon messzire. Ha már a középiskolát elvé­gezte, kész, elég befejezte­tett? — Hová mennek a tsz-ta- gok gyerekei az általános után? — kérdezem. Nádudvari Andrásné vá­laszol. Férje rakodómunkás a Magyar—Mongol Barátság Tsz-ben. Erzsiké lányuk kö­zépiskolás, másodikos. Utána hová? — Még nem tudjuk. A gyors- és gépírást is tanul­ja, szereti. — És a többiek? — Egy részük elmegy ipa­ri tanulónak. Másrészük meg ahogy eléri a kort, jön tsz-tagnak. Sorolja a neveket. Nyolc fiatalt vettek fel most is tsz-tagnak szakma nélkül. Mert az jó, hogy a szö­vetkezetben maradnak. Ügy lenne jó, ha kis kitérővel, szakmával, tudással, diplo­mával jönnének vissza. Nem minden képzettség nélkül. A párttitkár mondja, na­gyon kellene agrármérnök is, kertészmérnök is a szövet­kezetnek. Különösen, hogy jövőre, egyesüléssel megnő a gazdaság. Végülis egy ál­latorvos hallgatóval tudtak szerződést kötni. Kabulej Iván ezer forintot kap ha­vonta a tsz-től. Apja is ál­latorvos, Budapesten. — Gondolja, hogy eljön ide a fiatalember dolgozni? — Nem tudom. Adott már az isten olyan csodát, egye­tem elvégzése után felbon­tották a szerződést, visszafi­zették a pénzt, ami csak ad­dig kellett, míg tanult. De hát mit csináljunk? Szövet­kezetünkből is csak az ál­latorvos két gyerekét vették fel az egyetemre. ☆ Kérek egy olyan címet, ahonnan a gyerekek közép- iskolások. Kiss István II. traktorost a vetőgépnél ér­jük utol a határban. A Ma­gyar—Mongol tagja. Marika lánya elsős, Magdolna má­sodikos középiskolás. — Továbbtanulnak-e utá­na? — Én azt szeretném. Csak hát nem tudom, hogy lesz. Négyszáz órát is dolgozok havonta, meddig bírom még? A feleségem beteg, nem tud keresni. Talán majd ha a fiam besegít. Tanyán laktak Kiss Ist- vánék. Nemrég költöztek be. Egy kis házat örököltek, át kellett alakítani, minden pénz arra ment. Ragasztot­tak hozzá kisebb szobát. Ott tanulnak most a lányok. Kiss István éjt-nappalt családjára áldoz, dolgozik. Egy kereső öttagú családra. — Én aztán csak így já­rok ni — mutatja foltozott ruháját. & Megyünk a tanyai iskolá­ba. Eltévesztettük az utat, a pusztakúriai iskolába futot­tunk be a kiskúriai helyett. Emez a Magyar—Mongol Barátság Tsz területe. Innen indulnak a tagok gyerekei. Hosszú földút visz hozzá. A tanítónő hetedik éve oktatja itt a gyerekeket. Hat év alatt harmincöt tanulót eresztett útnak, egy jutott be a középiskolába, most harmadikos. A tanítónő úgy került ide, nem volt laká­suk Pesten. Ittragadt. Meg is ismerte a tanyai életet. — Busz kétszer van he­tente a városba. Ha leesik az eső, itt minden megszű­nik. A majorban az egykori cselédlákásokban laknak a gyerekek szülei. Mondják, valamikor közöskonyhás volt. Már nem az. Külön említi Szűcséket, ahol az asszony is dolgo­zik. Tizenkét tanyai kisgye­reket oktat, nevel. Elsős egy van. Negyediktől most már a tanyai kollégiumban vannak. Itt egy kis tante­rem az egész iskola. És, hogy végre — a Magyar—Mongol Tsz segítségével is — ki- gyúlt a villany, a tanítónő nem tud az örömtől hová lenni.. •?T Hosszú úton, sötétben ka- nyargunk ki a kis kúriáról. Van idő meditálni. Báró Harkányi Anna valamikori földjén járunk. Irtóztató örökséget kaptunk. Bámula­tosat változtattunk. De eleget-e? Rendjén van-e, hogy a felszabadulás hu­szonötödik évében gyullad ki a villany a kiskúriai is­kolában? Be tudják-e pótol­ni az indulást ezek a gyere­kek? A tanyai kollégium­ban, a középiskolában olyan szeretettel segítik-e a neve­lők őket, hogy az egyetemi felvételtől ne húzódozzanak, hogy ott egyenrangúak le­gyenek? Nagy tsz, jő szövetkezet. Örömmel adná, tagjainak, önmagának adná a főiskolai ösztöndíjat. És nincs kinek. Kényszerű megtakarítás. Nem jól van ez így. BORZÁK LAJOS állította Zsizsiknek, akinek el kellett suttognia a követ­kező mondatot: „Ha megszó­lalsz, hazaváglak”. Ezután a nők megfordultak és szem­revételezték a férfit. Mind­kettő . állította, hogy támadó­juk ennél erősebb, magasabb volt és másként is beszélt. Zsizsik boldogan indult ha­za. Eddigi praxisában még úgysem fordult elő, hogy ár­tatlanul gyanúsították. Aztán Sípos jelentette, hogy egy újságíró van itt a me­gyei laptól. Szávai László volt az illető, a lap nagyhírű riportere, aki eredetileg egyik tsz-ről akart riportot írni. Az irodában azonban ' nem volt senki. Az egész vezetőség a — fgy igaz. A pletykát már hallottam, most már csak a nyilatkozat hiányzik. De bármilyen ügyes ripor­ter ez a Szávai, innen üres blokkal távozott. Kovács ki­fejtette, hogy felesleges a pá­nikot fokozni. Különben sem tudnak egyelőre semmit, Szá­vai elkeseredetten ment el Kerekes Gergely bácsihoz, a Népfront városi titkárához. Onnan mindig tudott hozni néhány nyilatkozatot. Alig egy hét telt el, a szatír felbukkanása óta, a posta ötösével hozta — javarészt névtelenül — a feljelentő le­veleket. Nem akarok nemzeti érzésekbe gázolni, de ha a téli sportokban is úgy jeles­— Ezt kikérem magamnak! Jelentést fogok tenni. Beidé­zik az embert, mint egy bű­nözőt — háborgott Török De­zső. — Kérem, mi a feleségét kérettük, hogy legyen segít­ségünkre egy bűnügy felde­rítésében. Ez állampolgári kötelessége. — Én nem akarok vallo­mást tenni — sírt Törökné. — Én elmondom, kérem... —- készségeskedett Török. — Az úgy volt, hogy én Deb­recenben tartózkodtam. Haza­jövök, hát látom, hogy Icuka nyakán véraláfutások van­nak... meg lejjebb is. Pejsze, hogy kérdőre vontam. Először hallgatott, aztán sírva el­mondta, hogy amikor a gyár­ból jött haza, megtámadta a szatír... — Mikor történt ez? — for­dult az asszonyhoz a had­nagy. — Kedden este... 7 óra fe­lé... Kovács a jegyzeteibe né­zett Pontosan ebben az idő­ben történt Zakariás Ildikó megtámadása is. — Biztos a dátumban? — Egészen biztos kérem... Én szerdán jöttem haza és akkor már így volt. De ugye­bár, mi nem akarunk részt- venni ebben az ügyben. Raj­tunk röhögne az egész város. Szegény feleségem már így is teljesen kikészült idegi­leg... — Kérem, hagyjon ma­gunkra a feleségével... — Hogy képzeli... Nekünk nincs titkunk egymás előtt... — Ez természetes — ér­velt Kovács. — Na, de az orvoshoz sem mehet be, amikor a feleségét vizsgálja... — Meg akarja vizsgálni? — hűledezett Török. Tíz perc alatt azért meg­értette, hogy a rendőrség az ilyen ügyeket annyira bizal­masan kezeli, hogy még a férj sem vehet részt a kihall­gatásokon. Végül kiment. Kovács ránézett az asz- szonyra: — Nincs valami mondani­valója? — Izé... szóval... az úgy volt... Tetszik tudni volt egy kis félrelépésem... Ha a fér­jem megtudná, megölne, vagy ami rosszabb, elhagyna. Pedig én csak őt szeretem. Áldott egy ember. Ez nem kocsmázik, egy fillérig haza­hozza a pénzt. Az a másik egy részeges, ócska csavargó, egy... Kovács belefolytotta a szót. Az asszony a nyakán levő keresztre akarta megesketni, hogy soha nem mondja el a dolgot senkinek. A hadnagy újra az iratok­ba temetkezett. A tettesre egyetlen jellemzőt talált: mindkét esetben azzal fenye­gette áldozatát, hogy „haza­vágja”. Ezt a nyomot egé­szen eddig nagyra értékelte, amig nem hallotta, hogy az udvarukban levő kislány egyetemi évfolyamtársának úgy számolt be a kollokviu­máról, hogy „a prof. haza­vágta”, amit úgy kell érteni, hogy megbuktatta. Átnézte a járásban levő büntetett előéletűek anya­gait. Előkerült Zsizsik Jenő aktája, akit néhány évvel ez­előtt közszeméremsértés és erőszak miatt ítélték el. Zsi­zsik egy éve szabadult és is­mét a környéken él. Kocsiba ült és meglátogatta a férfit. Mint mondta, csak egy kis beszélgetésre jött. — Ne akarjon engem át­verni a hadnagy úr. Van ma­gának kivel beszélgetni. Ha engem egy zsaru... izé... rend­őr keres, az haza akar vágni. Pedig most olyan ártatlan vagyok, mint a hadnagy úr. — Bejön velem a kapitány­ságra — harapott rá a ..haza­vágásra” Kovács. — Ezügy- ben tanúként szeretném ki­hallgatni. — Hány váltás fehérneműt vigyek? — kérdezte Zsizsik szkeptikusan és néhány inget belegyűrt a kéznél levő kis fakofferbe. Kovács behívatta mind a két sértetett. A nőket háttal ■A. határt járta, ehhez azonban Szávainak nem volt kedve. Viszont meghallotta a szatír ügyet. Nosza, ez az igazán jó riport — futott össze a tinta a tollában. — Sajnos, semmiféle felvi­lágosítást nem adhatok. Az ügy nyomozás alatt van... — Ez természetes. De arról beszélhetne, hogy mi történt A városban mindenütt ez a téma... — Más dolog pletykálni és más hivatalosan nyilatkozni — jelentette ki Kovács had­nagy. 1.1 kednénk, mint a levélírásban, akkor a magyar himnuszon kívül mást sem játszhatnának a téli olimpián. Kovács had­nagy mindegyik levelet tüze­tesen átolvasta, de ha vala­mennyit ki akarta volna vizs­gálni, egy külön osztályt kel­lett volna felállítania. Szatír* Sággal gyanúsítottak tisztes városi hivatalnokokat, egy nyugdíjas mozigépészt, a fut­ballcsapat kapusát, sőt egy láthatóan gyerekkézrótta fü­zetlap biztosan állította, hogy a szatír nem más, mint Gaz­da Géza matematika tanár, Egy levél, melynek alján özv. Máthé Lajosné szerepelt, részletesen leírta, hogy a sza­tír, akinek neve Tóth Lajos, megtámadta Kocsis Gáspár- nét. Miután a levélben pon­tos cím is volt, Kovács ki­szállt a helyszínre. Előbb a feljelentőt kereste: — Ja, a levél miatt... Már nem aktuális a dolog... — mondta özv. Máthé Lajosné. — Ki ez a Tóth Lajos? / — Hát az élettársam... Tetszik tudni, én láttam, amint a kertben megtámadta azt az asszonyt, de aztán ki­derült, hogy nem is nagyon kellett aztat támadni, mert egy olyanféle. Az én Lajosom meg, olyan nagytermészetű ember. Ha nem adok neki azonnal vacsorát, hát azonnal üt... Ha meg nem akarnék a kedvére tenni, hát. — Mi lenne akkor? — Aztat nem tudom, mert én mindig akarok... Ekkor jött be a Lajos. Tele Volt vele az ajtó. — Maga jött azzal a rend­őrségi kocsival? Hát jó! Tud­tam én, hogy baj lesz. Az a szemét Pavlovics! Mondtam, hogy ne lopjuk el azt a tíz gerendát, most meg rám akarja kenni, pedig összesen egy százast kaptam érte, a többit ő tette el. _— Lajos! Az úr... az elv­társ a Kocsis Gáspárné miatt van itt... — Hát annak meg mi pa­nasza lehet énrám? — húzta ki magát Tóth Lajos. — Hát erre majd később visszatérünk — mondta a hadnagy és azon mosolygott, hogy két hete a nagy pan­gásban hogy tudott volna örülni egy ilyen ügynek is. Amikor visszatért a kapi­tányságra Sípos jelentette: — Egy asszony van itt. Megtámadta a szatír... (Folytatjuk) Műemlékek restaurálása ŐSZ FERENC r

Next

/
Oldalképek
Tartalom