Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
1 A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. évi. 261. sz. 1970. nov. 6., péntek. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Egység és cselekvés E sküszünk, hogy mindaddig mregőrizzük 1945 novemberében kikovácsolt egységünket, amíg fel iw nem építjük azt a világot, amelyről álmodtunk, amelyért harcolunk. Harcolni fogunk a. népek őszinte barátságáért, a nyomor megszüntetéséért. Esküszünk, hogy az ügyes kezeket és az éles elmét, a fiatalos lelkesedést soha többé nem fogják háborúra pazarolni...” — 25 esztendővel ezelőtt hangzottak el ezek a szavak a londoni Albert Hallban, amikor a fasizmus ellen küzdő fiatalok milliói nevében megalakították a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséget. Az eskü — amelyhez az elmúlt negyedszázad során a DÍVSZ mindvégig hű maradt — ma is érvényes, s most Budapesten az Ifjúsági Világszövetség VIII. kongresszusán új tartalommal telítődött. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a tanácskozást üdvözlő levelében egyebek között rámutatott: „Bizalommal és reménységgel tekintünk az Önök kongresszusára, tudjuk, hogy bár a küldöttek különböző világrészekből, országokból jöttek, sokféle nyelven beszélnek, mégis az egységre, az egybehangolt cselekvésre való készség szelleme hatja át őket." E gységre való törekvés, egybehangolt cselekvés — valóban ezt tükrözte a száz ország félezernyi küldöttének tanácskozása. Az elmúlt években a nemzetközi ifjúsági mozgalom jelentősen aktivizálódott _ az i mperializmus agresszivitásának lelepleződése, s a kapitalista társadalmi rend belső ellentmondásainak kiéleződése nyomán. A nemzetközi szervezeteikben a korábbi évek hideg- háborús politikája, a közvetlen összeütközés provokálása, a szocialista országoktól való elzárkózás, a gyűlöletszítás teljesen csődöt mondott. Egyes ifjúsági szervezetek felülvizsgálták korábbi politikájukat, mások — mint például a Nemzetközi Diákszövetség ellen szervezett Nemzetközi Diákkonferencia — vereségüket beismerve kénytelenek voltak felszámolni tevékenységüket. A fiatalok betörtek a politika „porondjára”, magukkal hozva lendületüket, alkotókészségüket. Az elmúlt esztendőkben megerősödött az olasz és a francia ifjú kommunisták mozgalma, nőtt befolyásuk, taglétszámuk. Egy sor új kommunista ifjúsági szövetség jött létre; az Egyesült Államokban megalakult az első, a kommunista párthoz tartozó ifjúsági szervezet. Az ifjúsági mozgalmakat — bár ezt jónéhány helyen megpróbálták — nem lehetett generációs konfliktusként elkönyvelni, a fiatalok azért kértek részt az aktív cselekvésből, mert a kizsákmányolásra épült társadalmak nem tudják megoldani sajátos gondjaikat, problémáikat A mostani, és már véget ért Vili. kongresz- szus éppen ezért volt fontos esemény a szervezet életében, mert a békéért és a haladásért harcoló ifjúság képviselőire, á fiatalok legszélesebb tömegeinek érdekeit képviselő DiySZ-re vért a feladat, hogy az új helyzetnek megfelelő, az ifjúsági mozgalomban bekövetkezett változásokat tükröző programot dolgozzon ki. N em túlzás azt állítani, hogy tíz napon keresztül Budapestre összpontosult öt földrész haladó ifjúságának figyelme, azoké, akik jól tudják, hogy a negyedszázaddal ezelőtt kialakult antifasiszta összefogásnak ma szükségszerűen antiimperialista egységfronttá kell szélesednie. A várakozást igazolta a kongresszus, ahol megfogalmazódott: az előző generáció legyőzte a fasizmust, korunk fiataljaira vár az imperializmus megsemmisítése. Az imperialisták mesterkedései, indokínai bűntettei, a nemzetközi imperializmus támogatta izraeli agresszió ráébresztette a világ ifjúságát az imperializmus agresszív jellegére, s ez a felismerés hozta közelebb egymáshoz az ifjúság különböző rétegeit, függetlenül faji, nemzeti, felekezeti és politikai hovatartozásuktól. A kongresszus megerősítette a DÍVSZ tekintélyét, cáfolhatatlan ténnyé vált, hogy ez a világ ifjúságának legjelentősebb, legbefolyásosabb nemzetközi szervezete. Több szocialista ország — köztük hazánk — következetes és aktív közreműködésének eredményeképpen a DÍVSZ lényegében jó politikai feltételék között tanácskozhatott, s még azoknak az ifjúsági szervezeteknek a küldöttei sem „lovagolták meg” a véleménykülönbségeket, akik nem mindenben értenek egyet a DÍVSZ programjával. Sőt, azokat a szálakat keresték, amelyekkel szorosabbra fonhatják a DIVSZ-hez tartozásukat. A 'kongresszuson elfogadott fő dokumentum megállapítja: az ifjúság többsége részt kér és vállal a társadalmi fejlődésből, általános, valamennyi földrész haladó ifjúságát egyesítő harcot folytat a közös ellenség, az imperializmus ellen. E program lehetőségeket teremt új erők bevonásához, a demokratikus ifjúsági mozgalom szélesítésére. Koszorúzások, megemlékezések november 7.-e tiszteletére Felavatták a Hűtőgépgyár jászboldogházi radiátor üzemét Január 1-től a Hűtőgépgyár 5 éves garanciát vállal a radiátorokért — jelentette be Gorjane Ignác vezérig axgató Csütörtökön ünnepi díszbe öltözött Jászboldog- háza. Erre a napra tűzték ki a Hűtőgépgyár „mini’-üzemének, a radiátor-gyár ünnepélyes avatását. A nagy napra nemcsak a korszerű üzemet díszítették föl, ünneplőbe öltöztek a már ott dolgozó jászboldogháziak is. A radiátorgyár augusztus óta próbaüzemei, méghozzá kiváló eredménnyel. Szolnokon az üzemekben, a vállalatoknál, intézményeknél már hetedikét megelőzően tartanak megemlékezéseket. Hetedikén reggel 9 órakor a hősök sírjánál ko- szorúzási ünnepséget rendeznek. tíz órakor pedig á Hősi Ejnlékmiinél lesz megemlékezés. koszorúzás. Tiszátóldváron és Martfűn Dia lesz az ünnepség. A szolnoki járás tizenegy községében lesz nagygyűlés. Törökszentmiklóson ma délután fél négykor koszo- rúzási ünnepség lesz a hősök sirjánál és a Hősi Emlékműnél. Jászberényben ma este hat órakor városi díszünnepség lesz. 7-én délelőtt 10 órakor pedig koszorúzás:' ünnepség. a hősök sírjánál és az emlékműnél. Mezőtúron hetedikén délelőtt tízkor kezdődik a ko- szorúzási ünnepség. A gyáravatóra sokan eljöttek. A Kohó- és Gépipari Minisztériumot Asztalos Lajos miniszterhelyettes képviselte. A megyei pártbizottság nevében Váczi Sándor és Tóth János titkárok utaztak az avatöra és eljött Fodor Mihály, a megyei tanács vb- elnöke. Természetesen ott volt mindenki, aki egyengette, alapozta, szorgalmazta a Jászság új gyárának építését, így ott volt Szekeres László, a járási pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő is. Az ünneplőket először Kárpáti József, a Hűtőgépgyár pártbizottságának titkára köszöntötte, majd Gorjane Ignác vezérigazgató mondott ünnepi beszédet. Elöljáróban megemlékezett a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepéről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulójáról, s e forradalom új világot formáló hatásáról. Elmondotta, hogy a radiátorgyár avatása egyben a Hűtőgépgyár sokezer dolgozójának tisztelgése is a nagy október emléke előtt. Beszédében ezután vázolta a radiátorgyár telepítésének történetét, azt a kölcsönös erőfeszítést, amelyet a járás párt, tanácsi szervei és a Hűtőgépgyár tettek, hogy munkát adjanak a boldogháziaknak és a környék falvaiban lakóknak. Különösen pedig a nőknek, hiszen az új üzem dolgozóinak mintegy 80 százaléka asszony és lány. A vezérigazgató azt is bejelentette az avató ünnepségen: 1971. január 1-től a HűMagyarországra látogat a török külügyminiszter Ihsan Sabri Caglayangil, a török köztársaság külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására november második felében hivatalos látogatást tesz Magyarországon. Befejezték az árvízkárosultak segélyezését Szabolcsban Szabolcs-Szatrnár megyében befejeződött az árvízkárosultak segélyezése. Az akció utolsó, harmadik szakaszában az ingatlankárokat enyhítették a lakosság adományaiból. Ilyen címen 5611 család — 19 882 fő — több mint 110 millió forintot kapott. A legtöbb iiTgatlankár- segélyt 82,5 millió forint — a fehérgyarmati járásban fizették ki. tőgépgyár már nemcsak az abszorpciós hűtőszekrényekre, hanem a radiátorokra is 5 évi garanciát vállal. Gorjane Ignác ezután sok sikert kívánva a munkához átadta az új üzemet Szalóki Ferenc üzemvezetőnek. A fiatal vezető munkatársai nevében megígérte, hogy a kis üzemben a Hűtőgépgyár jó hírnevéhez méltóan dolgoznak. Azt is elmondta, hogy az 5 éves garancia, a jó minőség érdekében bevezetik a „dolgozz hibátlanul” mozgalmat az új évben. Szót kért az ünnepségen Szekeres László, a járási párt- bizottság első titkára is. Mint a gyár vezérigazgatója először ő is a közelgő ünnep, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulójának jelentőségét méltatta. Elmondta azt is, hogy a radiátorüzem avatása méltó folytatása, s újabb állomása annak az ünnepségsorozatnak, amelynek során három hónap alatt már a harmadik új gyár átadását ünnepli Szolnok megye. Szekeres elvtárs ezután a járási pártbizottság nevében jó munkát, sok sikert kívánt a jászboldogházi munkásoknak. Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes köszöntője után a gyár telepítésében, építésében s próba munkájában legjobbaknak átadta a Gépipar Kiváló Dolgozója kitüntetéseket. Gor- janc Ignác vezérigazgató a vállalat kiváló dolgozója kitüntetéssel örvendeztetett meg néhány arra érdemes munkást. Fodor Mihály, a meAz ezt megelőzően kifizetett ingókársegélyből 8223 család 26 971 tagja részesült együttesen 85 millió forint értékben. A május 15. és június 12-e között folyósított gyorssegély összege több mint 15'millió forint volt. Ezt 9512 család között osztották szét. A háromféle segélyezés címén a megyében több mint 210 millió forintot fizettek ki. Ez azt jelenti, hogy a pénzadományoknak mintegy kétharmadát Szabolcs-Szatmár megyei árvízkárosultak kapták. A segélyezés nagy körültekintéssel, a teljes nyilvánosság előtt és társadalmi ellenőrzés mellett történt. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság körzetében az idén 30 millió, jövőre pedig további 53 millió forintot költenek a nagy árvíz idején megrongált gátak helyre- állítására. A nagyszabású munkára szánt összegből eddig mintegy 20 millió forintot használtak fel. gyei tanács vb-elnöke a Szolnok megyei tanács vb által alapított „Társadalmi Munkáért” emlékjelvény arany fokozatát adományozta Gor- janc Ignác vezérigazgatónak és a községi tanács vb elnökének. Nagy Andrásnak. A korszerű szép üzemet ezután munka közben tekintették meg a meghívott vendégek és az érdeklődők. A megye legfiatalabb gyára osztatlan sikert, elismerést aratott. S. J. A KISZ KB vándor-zászlójáért folyó versenyben másodiknak lenni dicsérendő eredmény. Az MN 7943 alakulat kiszesei egy évvel ezelőtt mégis csalódottan vették tudomásul, hogy a zászló helyett a másodiknak kijáró oklevelet kapták meg. A lehangoltság csak rövid ideig tartott, mert úgy «döntöttek, hogy újra megpróbálják. illetve folytatják a versenyt a zászlóért. Becsülettel dolgoztak, élenjártak a kiképzésben. Harckészültségüket magasszintűre értékelte a felsőbb pa- rarancsnokság. Jó és kiváló lett a lövészet, kirívó fegyelemsértés nem történt. Ha mégis előfordult kisebb kilengés, a kollektíva felelősMagyar—egyiptomi egyezmény Magyar részről dr. Szalai Béla külkereskedelmi minisz, ■ ) terhelyettes, egyiptomi rész- i ről dr. Hamza Elish gazdaságügyi miniszterhelvettes írta alá csütörtökön Kairóban a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság 1971. évi árucsereforgalmi egyezményét, ugyanakkor parafálták az 1971—75-re szóló hosszúlejáratú megállapodást, amslyet ez év decemberében ír alá dr. Biró József külkereskedelmi miniszter és Hasszán Abbasz Zaki gazdasági és külkereskedelmi miniszter. A két ország árucsere forgalma 1971-ben 15—16 százalékkal nő az 1970. évihez, képest, s értéke meghaladja a 40 millió dollárt. 1/fta: A Minisztertanács ülése Hazafiság és ifjúság Sokat bepótolt a mezőgazdaság Tarka-barka Volt egyszer egy bicikli Heti rádió és TV műsor Pokoli tudósítás Jobb munkakörülmények Régészeti és néprajzi kiállítás Kunszentmártonban ségrevonúsa meggyőző erővel hatott. Igazi gazdáivá váltak a katonák kulturális és sportmunkájának. Tartalmas kapcsolatot alakítottak ki a tvületi KISZ-szerveze- lekkel. A részletfeladatok jó teljesítése egyre inkább elérhető közelségbe hozta a célt. S tégnáp délután nagy lelkesedés közepette az alakulat KISZ titkára átvehette a zászlót. Harmadik alkalommal tartottak ilyen díszünnepséget az alakulatnál. Először 1963- ban. maid 1965-ben. Két évvel ezelőtt elnyerték a hahónkban ideiglenesen tartózkodó egyik szovjet alakulat komszomolistái által felajánlott vándorzászlót. Ilyen alapokról indultak az év elején és célba értek, örömükben osztoz+ak a város kiszesei is. akik resztvettek a főtéren rendezett zászlófoaadási ünnepségen, ahol Varga Zsig- mond városi KISZ-titkár mondott rövid ünnepi beszédet. Majd a laktanyai disz- ünneoségen az alakulat katonáival együtt hallgatták meg Váradi Józsefnek. a KISZ 1 KB munkatársának beszédét, aki szólt a hadseregben folyó versenymozgalom eredményeiről, az alakulat katonáinak példamutató magatartásáról, a kiképzésben elért sikerekről, és szűnni nem akaró taps közben adta át a zászlót. Ezután Konyhás Mihály főtiszt, az alakulat parancsnoka mondott köszönetét beosztottjainak kollektív mun - kéjükért, helytállásukért. Az úttörők és polgári KISZ-'•tervezetek szalagkc- tése utár, a sikerek egvik főszereplője, Sárközi Antal KISZ-titkár társai nevében tett fogadalmat, hogy a zászlót jó munkává! meg fogják tartani A DÍVSZ indulóval végei érc díszünnepség résztvevőinek ezután a szolnoki Szigligeti Színház művészei adtak műsort. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK ] A Dózsa laktanya katonái elnyerték a KISZ KB vándorzászlóját