Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-19 / 271. szám

1970. november 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kilencvenezer gépkocsi Mérlegen a MERCUR munkája Csepel egyik nagy vállala­tának, a MERCUR személy- gépkocsi értékesítő vállalat­nak a tevékenységét vizsgál­ta szerdai ülésén a XXI. ke­rületi párt-végrehajtóbizott­ság. Megállapították, hogy a kétségtelen előrehaladás el­lenére, a legutóbbi években a személygépkocsi ellátásban változatlanul zavarok tapasz­talhatók. A növekvő igénye­ket nem tudják kielégíteni, jóllehet az utóbbi két-három évben a vállalat mintegy 90 ezer gépkocsit adott el. Az áruforgalom fejlődését jól szemlélteti, hogy 1968-ban 20 640 gépkocsi talált gazdára, ebben az évben várhatóan körülbe­lül 43 700-at értékesítenek. A vállalat tehát 2—3 év alatt több, mint kétszeresére nö­velte az értékesítést. A ne­gyedik ötéves terv időszaká­ban a gépkocsiellátás vala­melyest javul majd, azon­ban számolni kell azzal, hogy néhány típusban még 1975-ben sem tudják majd. az igényeket — sem meny- nyiségben. sem választékban kielégíteni. Az utóbbi egy-két évben egyébként erőteljesen növekedett a használt személygépkocsik forgalma is. 1968-ban nem egészen kétezret adtak el, ebben az évben több mint ötezer használt személygép­kocsit értékesítenek. Tájékozódott a párt-vég­rehajtóbizottság a MERCUR vállalat fejlesztési lehetősé­geiről is. A negyedik ötéves terv programjában szerepel egyebek között a csepeli üzem rekonstrukciója, s en­nek során a kapacitást évi 35—40 ezer gépkocsi forgal­mazására méretezik. Debrecenben és Győrben — 1973 végéig — cgy-egy új személygépkocsi telepet hoznak létre. Tervezik továbbá öt autó­szalon felépítését: Budapes­ten, a Martinelli téren már megkezdődött az alapozás, Győrött, Miskolcon. Debre­cenben és Zalaegeszegen pe­dig hamarosan hozzálátnak az építkezéshez. Ezenkívül a használt személygépkocsi­forgalom lebonyolítására vi­déken több telephelyet, il­letve kirendeltséget létesí­tenek. Levél Isztambulba — Budapesten nemrégiben megrendezett török napok alkalmából elismerést keltett a szekszárdi Balogh Adóm Múzeum török eredetű mű­vészeti emlékeinek és a Tol­na megyei törökös motívu- mú kerámiáknak a berriuta- '. tása. Az ünnepélyes megnyi­tón résztvevő dr. Mészáros Gyula, a szekszárdi múzeum igazgatója meghívta Ismail Soysalt, a Török Köztársaság budapesti nagykövetét és a török kolónia tagjait aszek­szárd-palánki egykori török erőd helyének nyomkereső próbaásatására. Az ebből az alkalomból folytatott baráti beszélgetésen felmerült a tu­dományos kapcsolatok felvé­telének lehetősége az isz- tambyjji archeológiái, mit zeum és a szekszárdi mú­zeum között. A szekszárdi múzeum már el is küldte a két múzeum közötti együttműködést szor­galmazó első levelét Isztam­bulba. ADÁSHIBA A Szigligeti Színház bemutatója Az Adáshiba sikere való­sággal végigsöpört az or­szágon. Még fél év sem telt el az ősbemutató óta, és már csaknem valamennyi vidé­ki színházunk bemutatta, vagy készül a bemutatóra. Még a legigénytelenebb, ol­csó sikerre pályázó zenés darabok sem dicsekedhetnek ilyen szériával... Mi a titka ennek a párat­lan népszerűségnek? Mivel magyarázható ez a kirobba­nó siker? Nehéz rá válaszol­ni. Nem azért nehéz, mert a darab értékei vitathatók, éppen ellenkezőleg. Azért, mert vitathatatlanok. Szakonyi Károly műve komédia. Rendkívül mulat­ságos, fergetes komédia, amelyben megtalálható a humor szinte valamennyi válfaja: az elnéző mosolytól a halk kuncogáson át a har­sány kacagásig. Csak egy­valami hiányzik. Az a bizo­nyos „kikapcsolódást” jelen­tő, semmitmondó, tartalmat­lan nevetés. Ebben a darab­ban sohasem csak valamin, vagy valakin nevetünk, ha­nem valamiért, vagy valami ellen. A szerző így határozza meg a történés idejét: törté­nik napjainkban, sajnos. És ezzel nemcsak az időt hatá­rozta meg, hanem figurái­nak helyét is napjaink tár­sadalmában. Vagy inkább a társadalom perifériáján. Mert annak ellenére, hogy a Bódog család tagjai — el­nézést a közhelyfordulatért — hasznos és megbecsült tagjai az emberi közösség­nek, mégis csak e közösség perifériáján élnek. A Bódog család — „bol­dog” család. Mintacsalád. Minden együtt van itt, ami a kiegyensúlyozott, szép csa­ládi életnek falvédőkön áb­rázolt követelménye, ami a köznapi boldogsághoz meg- Jííyán^tikt;. családi' otthon, születésnapi vacsora — még­hozzá halvacsora a patinás, családi ebédlőasztalnál — finom kadarka, s a televízió­ban izgalmas krimi. Gyer­mekeivel törődő, gondos atya, szüleikkel törődő, gon­dos gyermekek, szóval min­den. Csak éppenséggel tar­talom nincs mögötte. Az apa, aki életreszóló emléket akar nyújtani fiának azzal, hogy a tizennyolcadik szü­letésnapján cigarettával kí­nálja meg, nem hajlandó tu­domásul venni, hogy a szü­letésnap, amit ünnepelnek, már a tizenkilencedik. És azt sem hajlandó meghalla­ni, hogy elvált asszony-lá­nyát kitették a munkahelyé­ről, hiszen ezt a munkahe­lyet ő szerezte neki. A sze­rető testvérek is csak addig érdeklődnek egymás problé­mái iránt, amíg a pletykál­kodás izgalma hajtja őket: a valódi problémákra, valódi érzelmekre már nem ki­váncsiak. Mint ahogy a televízióban is csak azt né­zik, kimeredő szemekkel, ami jelentéktelen, az ember apoteózisára, a -Holdra lépő első űrhajós lábnyomaira csak a kisebbik fiú, a világ dolgai iránt még érzékeny Imrus kiváncsi. Le is hord­ják érte. Hogy tarthatja fon­tosabbnak az effélét az ün­nepi puncstortánál...! Szakonyi Károly egy élet­forma, egy életvitel, egy magatartás szatíráját raj­zolja meg, de miközben kí­méletlenül, vitriolos tollal boncolja szét a jelenséget, még arra is képes, hogy sze­retettel ábrázolja e jelensé­gek hordozóját, az embert. Mert, hiszen figurái egyen­ként sajnálatra, sőt szere- tetreméltóak, csak az az élet gyűlöletes, amelyben élnek: az emberi kapcsolatokat külső formaságokra reduká­ló, a valóság fényeivel és az emberi kapcsolatok valósá­gával szemben egyaránt kö­zömbös vegetáció. A darab első részében fel­vázolt Bódog család teljesen kihűlt, tartalmatlan érzelmi élete, egymással párhuzamos, de még a végtelenben sem találkozó-szövegei, az együtt, és egymástól mégis‘fényév­nyi távolságra élő családta­gok minden közlést nélkülö­ző párbeszédei alapján a né­ző így sóhajt fel a szünet­ben: ezeken az embereken már csak a csoda segíthet! Azután a második rész még tovább lép, bebizonyítva, rajtuk már a csoda sem se­gít. Illetve: a csoda nem segít. Mert történnek csodák is az Adáshiba második részé­ben: Krisztosz, azaz Ember- fi, Imrus hívására leszáll al­bérleti szobájából a képer­nyő elé, szivarvágót vará­zsol a semmiből, borrá vál­toztatja a vizet, s azt mond­ja bénának: ’kelj fel és járj. A szivarvágót használják, a bort megisszák, a béna fel is pattan tolószékéből, csak éppen nem ér rá odafigyel­ni. Általában senki sem ér rá odafigyelni. A TV miatt nem érnek rá; a TV-ben krir mi megy. De amikor Ember- fi egy kézmozdulattal le­állítja az adást, akkor sem figyelnek. Akkor azért nem, mert nem megy a krimi a TV-ben. Ezeken az embereken a csoda sem segíthet. A Cso­da — nem segíthet. A szép eszmék, a távoli igazságok hajótörést szenvednek a kö­zöny szirtjén, mielőtt rév­be juthatnának. Szakonyi színpadán a csodák hétköz­napi, szinte természetes dol­gok; az érzéktelenség, a vi­lág csodái iránt mutatott kö­zöny az, ami már-már cso­da. Ebből a csaknem miszti­kussá növelt, ad abszurdum fokozott közegből csak ki­törni lehet. Megváltás nincs; ezt a közeget nem a szépen szóló eszmék, hanem az el­lene lázadó emberek tudják csak megváltoztatni. A szolnoki Szigligeti Szín­ház Bor József rendezésében mutatta be a darabot. A ren­dező igyekezett elkerülni azokat a csapdákat, amelye­ket e mű komédia jellege rejt magában, nehogy a sza­tirikus él csorbításával épp azoknak, Bódogéknak sze­rezzen kelemes színházi es­tét, akikről szól a darab. De túlzásba vitte ezt a tar­tózkodást. Annyira-félt a ko­médiától, a poentírozástól, hogy ennek következtében az első részben csaknem szét­esik az előadás. A tempó lassú, az egyes jelenetek tú­lontúl részletezőek, s a von- tatottság megöli a frappáns fordulatokat. A második részben már sokkal jobb produkciót láthattunk. A jelenetek frissebben pereg­nek, de egyensúlyukat nem mindig találta meg a rende­ző. Vanda és Krisztosz pár­jeleneténél például csaknem felbillen a színpad, mert nem tudott a többiek mozgásával vagy szavaival megfelelő kontrasztot állítani. Az elvi­leg feltétlenül helyes kon­cepció így azután csak rész­ben bontakozhatott ki az elő­adásból. A családfő Bódog alakját Verebes Károly keltette életre, finoman, visszafogot­tan, minden olcsó hatástól mentesen, és ugyanakkor ■számtalan egyéni ízzel, apró színészi ötletei gazdagította a figurát. Hegedűs Ágnes Bódogné szerepében a világ­tól tudatosan elzárkózó, de már saját szűk világába is belefásult asszony jelleméből elsősorban a gyermekein ma­jomszeretettel csüngő, és va­lós tulajdonságaik iránt épp ezért érzéktelen, elvakult anya vonásait hangsúlyozta; ebben az irányban fejlesztet­te tovább a szerepet. Igen jó alakítást nyújtott Bodnár Erika, Vanda meg- formálója. Egyszerre tudott sajnálatraméltóan emberi és tartalmatlan ösztönlény is lenni; egy típusról, a kör­nyezete ellen lázadó nőről, aki a kitörés egyetlen lehe­tőségét asszonyvoltában ta­lálja meg, talán még többet sikerült elmondania, mint amit az író a leírt szöveg­ben megfogalmazott. Döncit, a fölényes szakbarbárt Hu­szár László meggyőző szí­nészi eszközökkel formálta meg, Bókái Mária Saci sze­repében azonban alatta ma­radt lehetőségeinek. Imrus alakját Lene György hitelesen állította elénk: érzékeltetni tudta az esz­mék iránt fogékony, szent célokra, hitre vágyó fiú ér­zékenységét, kamaszból fel­nőtté érlelődő indulatait. Emberfi megformálója, ifj. Ujlaky László, elsősorban mértéktartásával és kitűnő stílusórzékével hívta fel ma­gára a figyelmet. Tornai Miklós a díszlet­ben, a bútorok és dísztár­gyak hangulatában sikerrel fogalmazta meg az együttélő generációk külsőségeiben változó, de lényegében azo­nos ízlésvilágát. Csík István ŐSZ FERENC: . : <Q> <0V.’ ÜYokXoZ Gyenge vigasz volt Far­kas őrnagynak, hogy az elő­ző este az állomáson a szatír helyett elfogtak egy vagon­fosztogató bandát. Még azon a délelőttön be­jött Zakariás Ildikó. Kovács hadnagyot kereste: Be kell vallanom valamit... Emlékszik, én visszavontam a feljelentést, mert féltem, hogy az a német fiú otthagy. — És most? — Én hagytam ott Ez sem jobb, mint a másik, legfeljebb más eszközökkel dolgozik — mondta keserű­en a láhy. — Nos, én akkor nem mondtam el valamit, mert nagyon féltem az ügy­ben részt venni. Én ezt a fickót már láttam. Ügy ér­zem, hogy az egyetem kör­nyékén találkoztam vele. — Ha újra látná, megis­merné? — Biztosan... — Holnaptól az egyetem­re fog járni — szólt közbe Farkas. — Majd este Zsoldo- séknál megbeszéljük. — És a gyárban mi lesz? «— Ne aggódjon. izmikor a lány elmenti Farkas kicsit elégedetten állapította meg: — Szorul a hurok. — Hála istennek — csú­szott ki Kovács száján. — Elnézést, anyámtól rám ra­gadt. — Semmi baj.. Eddig ne­künk úgysem sok közünk volt hozzá. Ügylátszik a vé­letlen nekünk dolgozik. Ha idealista lennék, ezt a vélet­lent nevezném istennek. Délben Kerekes Gergély bácsi jelentkezett: — Gyerekek — lépett be köszönés nélkül — a Nép­front a kezébe vette az ügyet. Tegnap este rendkívüli bi­zottsági ülést hívtunk össze. Hoztunk egy határozatot. — Halljuk! — Mondta Farkas. — Kihirdetjük a rendkí­vüli állapotot. Este hét után női személy nem léphet csak férfi kíséretében az utcá­ra. — Ez aztán túlzás — mondta Kovács. — Várd ki a végét. Továb­biakban a Népfront aktívák őrséget vállalnak a kiserdő­ben, Negyven nyugdíjast szerveztünk be eddig, őe még fognak jelentkezni. — Nézd, Gergely bácsi, — szólalt meg Farkas. — Túl sokan leszünk. Segítenek a munkásőrök, az egyetemis­ták is szerveztek egy brigá­dot... Kerekes szeme felcsillant: — Csodálatos! Látod, fi­am, mire képes a mi váro­sunk?! — Ti ne tegyetek semmit. A kijárási tilalom elrende­lése nem a Népfront, hanem a Belügyminisztérium hatás­köre, és semmi szükség nincs rá. — Hogyhogy ne tegyünk semmit? Pont minket akar­tok kihagyni? — Gondolod, hogy a szatír- üldözés a Népfront profilja? — Egy ilyen társadalmi akciót csak mi szervezhe­tünk. — Rendben van. Ti szerve­zitek. Este vegyél részt az eligazításon. De csak te egyedül — mondta beleegye- zően Farkas. — Az elnökségben — tette hozzá Kovács. De addig nem teszel semmit. — Értelek, fiam. Ott leszek — húzta ki magát az öreg. Egyenesen a Levendulába ment. — Kézcsókom, Lillácska... Haj, ha magát látom, szinte szeretném, hogy én legyek a szatír. Istenúgyse megvár­nám este... — így is megvárhat, Ger­gely bácsi — kuncogott Lil­lácska, ki pillanatnyilag éj­fekete hajat viselt. A presszógép előtt egv fia­tal ember állt. Jóképű, iz­mos fiú volt. Lillácskával be­szélgetett. — Félek, hogy egy ilyen stramm fiúval nem vehetem fel a versenyt — mondta az öreg. — Áh, ez egy máié. Itt áll és néz, mint a kuka. Savó van ennek az ereiben... — Ejnye, fiatalember. Ha rám ilyen koromban egy hölgy ezt mondta volna, ott helyben bizonyítok. — Hallja. Karcsika? — provokált a lány. — Csak ne nagyon tessék biztatni. — mondta csende­sen a fiú. — Maga egyetemista? — kérdezte Gergely bácsi. — Csak ott dolgozom — felelt a fiú. — Szép szál legény vagy, öcsém, isten éltessen — ve­regette hátba az öreg. — És te nem veszel részt a sza­tír akcióban? — Nem hívtak... jük meg a haditervet... Köz­tünk a helyed! — és ünne­pélyesen kezet fogott vele. — Köszönöm szépen — mondta a fiú és elment. — Látja, Gergely bácsi,, ilyen ez az élet. Naponta száz férfi tesz itt nekem tisztességtelen és kevésbé tisztességtelen ajánlatot. En­nek a srácnak csak egyszer kellene mondania. Ez meg nem mondja — panaszkodott Lillácska, még mindig feke­tén. — Na majd én beszélek a fejével — ígérte Gergely bácsi. Aztán leült Zöldi asz­talához és hivatalosan nyi­latkozott neki. Egész délután izgatott volt a város. Mindenki az esti — Hát én hívlak... Este gyere el a városi tanács kul­túrtermébe. Ha valaki meg­kérdezi, mit akarsz, mond, hogy én hívtalak. Ott leszek az elnökségben. Ma beszél-; haditanácsról beszélt. Egyet­len szabad telefonvonalat nem lehetett kapni. Ki-ki összeköttetést keresett, hogy bejuthasson az akcióba, részt­vevőnek. Senki sem szerep tett volna kimaradni a do­logból, mely most már visz- szavonhatatlanul és kitöröl­hetetlenül beíródott a város történelmébe. Kovácsot délutánra elenged­te Farkas, hadd szellőztesse ki a fejét. A Levendula előtt találko­zott Ildikóval. Beszélgetni kezdtek. Majd Kovács azt ajánlotta, hogy menjenek sé­tálni az egyetem felé, hátha találkoznak a szatírral. — Jó lesz az, ha magával látnak? — kérdezte a lány. — Igaza van... De sajná­lom... — Én is... — mondta hal­kan Ildikó. Azért kitalálták, hogy a konspiráció kedvéért olyan helyen kell sétálni, ahol nem látják őket sokan. Ez a hely pedig az erdő — Hogy elrohant az idő — mondta a lány néhány óra múlva a hadnagynak. — Magával nagyon jól le­het beszélgetni. Mintha nem is lenne rendőr... — Miért? A rendőrök mi­lyenek? Szigorúak, hivatalosak és hidegek. — Szolgálatban..; — Hát maga most nem azért sétált velem, hogy ki­hallgasson ? — Nem... — Hanem? Mint férfi a nővel? — Képzelje! — Akkor is furcsa ember maga. Én még nem sétáltam négy órát egy férfivel ket­tesben. hogy ne akart volna megcsókolni... — Kár. hogy kiértünk az erdőből... — mondta Kovács, kissé múlván, de a lány szá­mára nagyon megnyerőén..! (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom