Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-17 / 269. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 17. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Török vendég látogatása Lezajlottak az amerikai választások. Ezek eredményeit még sokáig és részletesen elemzik majd a megfigyelők. De legalább annyira érdekli a szakembereket — és természetesen a nemzetközi közvéleményt — maga a kampány is. Talán mondanunk sem kell, hogy mindenekelőtt a kormányon lévő republikánusok, vagy még rövidebben, az elnök taktikája. Az egyik legfontosabb tanulság máris levonható. Nixon a kortéskörutak során is igyekezett, sőt azóta is igyekszik úgy tenni, mintha a vietnami háború immár nem lenne központi téma Amerikában. A Fehér Ház az ügyes és kevésbé ügyes manipuláció egész hatalmas és költséges gépezetével azt az érzést akarja kelteni az amerikai átlagpolgárban, hogy az Egyesült Államok valamilyen módon „már túl van a háború nehezén”. Hogy már látszik a fény az alagút végén, hogy ami még Délkelet-Ázsiában hátra van, már „nem olyan veszélyes”. Az, hogy a republikánus jelöltek az egész kampány során maximálisan igyekeztek agyonhallgatni az egész indokínai dilemmát, hozzásegíti a világot annak a megértéséhez, hogy Richard Nixon Vietnammal kapcsolatos, cinikus taktikázása új formában folytatódik és ez a forma semmivel sem veszélytelenebb az eddigi módszereknél. Emlékszünk: kezdetben vala a választási ígéretek korszaka. Nixon, az elnökjelölt, ha sokszor közvetve is, de eiítélte a demokraták vietnami politikáját és egyértelműen azt ígérte, hogy megválasztása esetén befejezi az amerikai Holdkörüli pályán a Luna 17 történelem legdicstelenebb háborúját. Megválasztották és akkor bedobta a vietnamizálás és az amerikai erők fokozatos csökkentése, a deeszkaláció jelszavát. A legutóbbi hetekben ezek a jelszavak is elhalványultak és a kabinet egyszerűen úgy tesz, mintha a vietnami agresszió, is elhalványulna. A veszély lényege az, hogy ez egyszerűen nem igaz. A háborút csak az ok megszüntetésével lehet megszüntetni és az ók változatlanul fennáll: egy korrupt, gyűlölt bábrezsim hatalmon tartása és egy, az USA-tól 16 ezer kilométernyire lévő ország katonai megszállása. Az ok változatlanságára két adalékot is kapott a világ az elmúlt órákban. Az egyik Laird hadügyminiszter nyilatkozata, amely „ellenintézkedésekkel” fenyegeti a VDK-t, ha lelövi a légi- terét megsértő amerikai gépeket, a másik pedig Ky tábornok Egyesült Államok-beli látogatása. Az első esetben az amerikai kormány egyik legfontosabb tagja lényegében kijelenti, továbbra is csak az ököljogot ismeri el Délkelet-Ázsia földjén, illetve légiterében. A második esetben Washington hivatalosan fogad egy olyan politikust, akit a választások előtt, mindössze néhány hete, még nemhivatalosan sem engedett be az országba. Mind Laird nyilatkozata, mind Ky jelenléte arra emlékezteti Amerikát és a világot, hogy a kampány-ködfüggöny senkit sem téveszthet meg: az agresszió poltikája folytatódik, tehát a háború is folytatódik. (KS) Lengyel—nyugatnémet szerződés Magas vendéget üdvözlünk hazánkban, a Péter János meghívása. alapján hivatalos látogatásra érkező Ih- san Sabri Caglayangil, a Török Köztársaság külügyminisztere személyében. Több mint három és fél évtizedes szünet után kerül sor ilyen magasszintű török látogatásra. Országaink kapcsolatai több évszázadra nyúlnak vissza. Igaz, ezekben a kap- csolatokban, különösen azok első szakaszában, több volt a negatív, mint a pozitív vonás. de nem feledhetjük, hogy a magyar függetlenségi erők. az erdélyi fejedelmek a megújuló Habsburg- támadásokkal szemben évszázadokig török segítségre támaszkodhattak, s hogy Törökország nyújtott menedéket elbukott szabadságharcaink nagy vezetőinek, Thö- kölvnek, Rákóczinak. Kossuthnak. Számos történelmi emlék őrzi nálunk is. törökhonban is kapcsolatainkat és mindkét nép híven ápolja azokat. A többi között Budapesten méltó keretek között emlékeztek meg az ELTE török tanszéke alapításának 100. évfordulójáról, és hallatott munkájáról az ankarai egyetemen 36 év óta működő magyar tanszék is. A Török Történelmi Társaság nemrégiben Ankarában tartott VII. kongresszusán népes magyar küldöttség vett részt. Rodostó — amely II. Rákóczi Ferencnek nyújtott menedéket — és Sárospatak, a két történelmi város, testvéri szövetséget kötött. A két ország kapcsolataiban eddig is jelentős szerepe volt a külkereskedelemnek. Bár Törökországot gazdasági kapcsolatai — természetszerűleg — elsősorban a tőkés piacokhoz fűzik, jelentős a szerepe a szocialista országokkal lebonyolított árucserének. A magyar—török árucsereforgalom évi 40 millió dolláros volumenével a Szovjetunió mögött a második helyen áll a szocialista országokkal folytatott külkereskedelem terén. Törökország mint iparilag fejlődő ország, ötéves terveket hajt végre, az 7968—71 közötti második ötéves tervének végrehajtásához gépekre, berendezésekre és sok más olyan árucikkre van szüksége, amely lehetővé teszi az országaink közötti kapcsolatok bővítését. Törökország ugyancsak képes népgazdaságunk számára fontos termékek szállítására. VILAGTUKOR MOSZKVA A TASZSZ vasárnap délelőtt az alábbi közleményt adta ki; Mint annakidején jelentettük, 1970. november 10- én a Szovjetunióban Hold felé vezető pályára juttatták a Luna—17 elnevezésű automatikus .űrállomást. A Föld és a Hold közötti útvonalon 36 esetben létesült rádiókapcsolat a Luna—17-tel, amelyek során megmérték a pályaelemeket és megvizsgálták az űrállomás berendezéseinek működését. Annak érdekében. — hogy az űrállomás a holdÄ hivatalos pakisztáni rádió hétfő reggeli híradásában arról számolt be, hogy a keleti országrészt sújtó ciklon és a nyomában fellépő szökőár — amely valószínűleg az évszázad legsúlyosabb természeti katasztrófája volt — több mint 50 000 áldozatot követelt. De az adatok korántsem véglegesek. Húszezer holttestet számoltak össze a tengerparti Bari sál, további tízezret Pa- tuakhaly kerületből, egyes községek pedig egyszerűen eltűntek a partmenti szigetekről. Az UPI hírügynökség daccal tudósítója a hivatalos személyektől, a szemtanúktól nyert értesülésekből és az újságokból megjelent adatokból arra következtet, hogy az áldozatok száma esetleg a háromszázezret is meghaladja maid. DACCA A rendkívüli természeti katasztrófától sújtott ben- gáli partvidék legnagyobb városának, Daccának a lapjai hétfőn nagy fekete gyászkeretekben számoltak be helyszíni tudósítók és más szemtanúk döbbenetes élményeiről. Egy újságíró, aki légikörutat tett a partvidéken, megírta, hogy mérföldeken keresztül holttestek úsznak a vízen. Az áldozatok számáról csupán hozzávetőleges képet lehet alkotni. A lapok általában két—háromszázezerre becsülik, de akad félmilliós becslés is. Az anyagi károk összegét a pakisztáni rádió mintegy 43 millió font sterlingre teszi. A hadsereg segélyalakulatokat vezényelt a természeti csapás sújtotta partvidékre. A katonaság tengeren leszálló repülőgépeket is küldött, de a pilóták még mindig nem tudnak leszállói, mert a tenger három PRÁGA A csehszlovák külügyminisztériumban hétfőn tiltakozó jegyzéket nyújtottak át az Egyesült Államok prágai nagykövetsége egyik képvikörüli térséget a tervezett övezetben érje el; november 12-én és 14-én módosításokat hajtottak végre az űrállomás pályáján. Mikor a Luna—17 a Hold közelébe jutott, működésbe lépett a fékező berendezés, s ennek eredményeként az űrállomás holdkörüli pályára tért, amelynek távolsága a Hold felszínétől: 85 kilo- méteri A program értelmében az űrállomás többféle manővert végez a holdkörüli pályán. A telemetrikus adatok szerint az űrállomás berendezése kifogástalanul működik. A ciklon tudvalevőleg csütörtökön estétől péntek hajnalig tombolt a keletpakisztáni partvidéken, s az óránként 240 kilométer sebességgel kavargó szél szökőárt korbácsolt fel, amely hat—kilenc méter magas vízzel borította el a szigeteket. Az ország délkeleti vidékén a víz 2 590 000 hektár kiterjedésű földterületet lepett el. Ebben az övezetben ötmillió ember élt. Scheel BONN Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter vasárnap — mint Bonnban hivatalosan közölték, — többórás megbeszélést folytatott Willy Brandt kancellárral Lengyel- országban folytatott tárgyalásairól. A megbeszélésről nem közöltek részleteket. nap után is tele van tetemekkel és lerombolt emberi települések roncsaival. SEGÉLY A XX. század valószínűleg legsúlyosabb természeti katasztrófájának hallatán világszerte kibontakozóban van a segélykampány Pakisztán javára. Az ENSZ- közgyűlés hétfői ülésének megkezdése előtt Edvard Hambro elnök a világszervezet nevében felszólította az országokat, hogy valamennyien vegyék ki részüket a pakisztáni nép megsegítéséből. Az UNESCO 50 000 dollárt ajánlott fel a helyreállítási munkálatok céljaira. Egy olasz geofizikai megfigyelő állomás igazgatója kijelentette, hogy véleménye szerint a rendkívül intenzív naptevékenység és az annak nyomán fellépő mágneses viharok okozták a tornádót és a szökőárt Pakisztán partjainál. selőjének azzal összefüggésben, hogy a napokban Csehszlovákia nyugati határvidékén amerikai felségjelet viselő helikopter két ízben megsértette az ország légiterét. Bonn Polgár Dénes, a MTI tudósítója jelenti: Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője hétfőn kijelentette: a lengyel—nyugatnémet szerződésben a nyugatnémet kormány elismerte az Odera—Neisse határt. Bonn fenntartásai csak a jogi állásponttal kapcsolatosak, elsősorban a nagyhatalmak németországi jogainak biztosítása tekintetében. Moszkva Nyikita Hruscsov az alábbi nyilatkozatot adta a sajtó számára: „Mint az Amerikai Egyesült Államok és néhány más kapitalista ország sajtóközleményeiből kitűnik, most készítik elő közlésre N. Sz. Hruscsov úgynevezett emlékiratait, vagy visszaemlékezéseit. Ez a koholmány felháborít engem. Semmiféle emBelgrád Salvador Allende chilei köztársasági elnök a Tanjug jugoszláv hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a chilei gazdaságban a népi kormányzat jelenlegi fokán három szektor fog működni: a magán- szektor, amely méretében a legnagyobb, a vegyes és az állami szektor. Geldner FDP-képviselő leleplezései arról, hogyan igyekezett őt a CSU anyagi és politikai ígéretekkel a saját táborába átcsábítani, továbbra is a bonni politikai élet előterében állnak, Hétfőn Strauss szükségesnek látta, hogy a bajor- országi választási küzdelem színhelyét otthagyva Bonn-ba utazzék és sajtókonferencián igyekezzék magát tisztázni. Először kijelentette, hogy pártja részéről senki sem kísérelte meg képviselők átcsábítását. Később azonban a tudósítók keresztkérdéseinek tüzében kijelentette: Nem tartja kizártnak, hogy „sörözés közben, vagy a kártyaasztalnál „CSU-tagok kísérleteket tettek” FDP-politi- kusoknál. Ez azonban nem vonatkozik a CSU-vezetőségre Egészen más információkkal szolgált később Wolfgang Mischnik, az FDP parlamenti frakciójának elnöke és maga Kari Geldner képviselő, aki ugyancsak sajtó- értekezleten ismertették a történteket. Mischnick el. A szóvivő hangoztatta, nincs szükség a parafálás előtt a bonni kormány jóváhagyására, mert a szerződést a kormány intencióinak megfelelően szövegezték meg. A parafálás után azonban a minisztertanács megvitatja az ünnepélyes aláírás ügyét. Előreláthatólag az aláírás december 8-a és 12-e között fog megtörténni és „abból lehet kiindulni, hogy Brandt kancellár utazik Varsóba az aláírásra”. lékiratot, vagy emlékirat jellegű anyagokat soha senkinek nem adtam — sem a Timesnek sem más külföldi kiadónak. Szovjet kiadóknak sem adtam ilyen anyagokat. Ezért kijelentem, hogy mindez hamisítvány, ilyen hazugságokkal már nem egy ízben lepleződött le a megvásárolható burzsoá sajtó. N. Hruscsov” Allende a népek érdekeihez való hűséget mondotta a chilei külpolitika fő céljának, hozzátéve, hogy „az Amerikai Államok Szervezete sajnos mindeddig nem tartotta magát ehhez az alaphoz”. A chilei elnök kijelentette a jugoszláv hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hogy egyebek mellett figyelemmel kísérik az el nem kötelezett országok tevékenységét is. mondta, hogy Geldner megkörnyékezése már júniusban megkezdődött. Beyer papír- gyáros már akkor azt mondta Geldnemek: „ön milliót ér, anélkül, hogy tudná”. Beyer már akkor Strauss- hoz akarta vinni az FDP- politikust és különböző terminusokat javasolt neki. Geldner azonban csak három képviselő-társának az FDP-ből való kilépés után határozta el — az FDP és az SPD vezetőinek jóváhagyásával — hogy belemegy a tárgyalásokba, bizonyítékok beszerzése végett. Geldner a sajtóértekezleten azt mondotta: „világos volt előttem, hogy egyesek el fognak ítélni eljárásomért. Salvador Al'ende, a Chilei Köztársaság elnöke táviratban mondott köszönetét Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a Chilei Köztársaság elnöki tisztségébe való beiktatása alkalmából küldött jókívánságaiért SZÓFIA Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, az államtanács elnökének vezetésével román párt- és kormányküldöttség tesz hivatalos látogatást Bulgáriában november 18—20. között. A látogatás alkalmával aláírják a két ország közötti új barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. KLAGENFURT A kitartó havazás Nyugat- Ausztriában 2,5 méter magas torlaszokat emelt, s emiatt az Alpokban több út járhatatlan lett. A hatóságok lezárták a Gross-Glockner-i autóutak BÉCS Vasárnap megszűnt a Volksblatt, az ellenzékbe szorult osztrák néppárt lapja. A kiadóhivatal havi 1 millió schilling deficitet mutatott ki. A lap egyik vezetője elmondta. hogy a néppárt 300 ezer bécsi, burgenlandi és alsó-ausztriai tagja közül mindössze 40 ezren' fizettek elő a pártlapra. CORDOBA Vasárnap az argetínai Cor- dobában egy úgynevezett városi gerilla-csoport két rendőrőrsöt támadott meg. A támadók fegyvert. rendőregyenruhákat és okmányokat vittek el. ZÜRICH Zürichben vasárnap népszavazást tartottak a női választójogról és a kormány tervezett pénzügyi reformjáról. A szavazás eredményeként a kantonban a nők megkapták az aktív és a passzív választójogot. Ezzel Zürich lett a tizedik olyan svájci kanton, amelyben a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek. A kormány pénzügyi reform-tervét viszont a szavazók elvetették. MADRID Spanyolországban országszerte tiltakoznak a baszk hazafiak ellen tervezett sta- táriális per ellen. Madridban a tiltakozás jeléül ülősztrájkot rendeztek. LONDON A szakszervezeti tevékenységért bebörtönzött politikai foglyok szabadlábra helyezése érdekében indított kampányt a londoni székhellyel működő Amnesty International elnevezésű szervezet. — Közleménye szerint mindenekelőtt Spanyolországban, Portueál’éban. Göröffország- han. Pél-Afrikában. Brazíliában. Paraffnavban és Indonéziában magas a bebörtönzött szakszervezeti aktivisták száma. ANKARA Behice A. Borán asszony a török munkáspárt elnöke vasárnap állást foglalt amellett, hogy Törökország felvegye a kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. Rámutatott, hogy Törökország nak az ENSZ-közgyűlésben Kína jelenléte mellett kell szavaznia. A formózai államot — mondotta — az Egyesült Államok csak azért hozta létre, hogy támaszpontot biztosítson a kontinentális Kína ellen. PHNOM PENH A kambodzsai népi. erői» vasárnap összpontosított támadást intéztek az északi fronton a kormánycsapatoknak Kompong Cham tartó-- mányi székhelyétől 8 kilométerrel nyugatra állomásozó erői ellen. A kormánycsapatokat a kambodzsai légierő vadászgépei is támogatták, ennek ellenére a népi erőknek másfél kilométerrel sikerült visszaszorítaniuk az ellenfelet. A népi erők tűz alá vették Kompong Cham repülőterét is. A térségbe a Phonm Penh-i főparancsnokság jelentős erősítéseket küldött.' SCITUATE Kilen cméter hosszú, ismeretlen tengeri állat bomló tetemét vetette partra a tengerár vasárnap este nyolc óra körül. A Massachusetts állambeli Scituate Község környékén. Az állati maradványok súlya 15 és 20 tonna között van. A szörnyeteg kis feje leginkább kutyafejre emlékeztet. A tetemnek hosszú nyaka van, testén uszonyok. WASHINGTON Az Amerikai Országos Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal (NASA) — bejelentette, hogy november 9-én fcYlkö- rüli pályára juttatott mesterséges hold sikeresen teljesítette feladatát, de a beszerelt akváriumban utazó két béka, amelyekkel műszeres kísérleteket végeztek, vasárnap 18.20 órakor kimúlt. KINSHASA A kongói rádió jelentése ‘ szerint kétmilliárd belga frank veszteséggel járó súlyos pénzügyi szabálytalanságok derültek ki Albert Ndele pénzügyminiszter visz- szahívása nyomán. A nagyszabású csalásban — mint a kinshasai rádió közli, a kongói nemzeti banknak és néhány belga magánbanknaK is szerepe volt NYUGAT-BERLIN Kurt Neubauer, belpolitikai kérdésekkel megbízott nyugat-berlini szenátor, vasárnap délután megbeszélést folytatott — Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok bonni nagykövetével. A hétfőn kezdődő négyhatalmi. Nyugat-Berlin- nel kapcsolatos értekedet kérdéseit tekintették át.! J.. C ■■ I n r ozokoar Csehszlovák tiltakozás Hruscsov nyilatkozata Allende nyilatkozata A Geldner-ügy Pakisztáni helyzetkép