Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 15. 1970. NOVEMBER 15. — VASÁRNAP. LIPÖT. ALBERT NAPJA A Nap kél: 6.48 — nyugszik: 16.09. A Hold kél: 17.15 — nyugszik 9.34. Várható időjárás vasárnap estig: nyugat-felől fokozatosan tovább növekvő felhőzet, előbb a Dunántúlon, majd a keleti országrészben is többfelé esővel, egy-két helyen esetleg zivatarral. Mérsékelt, népközben megélénkülő, helyenként erős délkeleti, déli majd délnyugati, nyugati szél az éjszakai lehűlés a keleti országrészben is gyengül, a fagyok megszűnnék. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10—15 fok. COMEMUS Háromszáz évvel ezelőtt, 1670. november 15-én halt meg — 78 évesen — Come- nius, eredeti nevén Jan Amos Komensky, a kiváló cseh pedagógus és író. Világnézetére kezdetben főként a vallásos népi mozgalmak demokratikus nézetei hatottak; ezekhez járult Bacon ismeretelméletének és a reneszánsz derűs életszemléletének befolyása. A középkor vallásos eszméjétől eltávolodva, a humanizmus és « reformáció egyeztetésére törekedett. Az embert a legtökéletesebb teremtménynek és a természet urának tekintette. Hányatott élete során Rákóczi György fejedelem meghívására hazánkban is töltött négy évet (1650—54), mint a sárospataki kollégium tanára, s itt írta meg a szemléltető oktatás úttörő kézikönyvét, az Orbis sen- sualium pictus-t (A látható világ képekben). A tudományt mindenki számára hozzáférhetővé akarta tenni. Tankönyvei másfél évszázadon át a legjobb tankönyvek maradtak. Comenius több művét — (Nagy Oktatástan. Orbis pic- 'tus stb.) hazánkban is kiadták. Lottó nyereménytájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. játékhéten 5 találtos szelvény nem érkezett. 4 találata 104 fogadónak volt, nyereményük egyenként 34 ezer 307 forint. 3 találatot 7 ezer 348 fogadó ért el, — nyereményük 243 forint. A két találatos szelvények száma 170 ezer 870 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST tűzvédelmi és munkavédelmi vizsgával rendelkező RENDÉSZT, továbbá gyakorlattal rendelkező GÉPÍRÓT felveszünk. Jelentkezés: TEMPO Ksz Szolnok, Jászkürt n. 17. — BALOGH József, a karcagi sütőipari vállalat FB 02—34-es forgalmi rendszámú tehergépkocsiját ittasan vezette, s a kocsi felborult. Utasa. Kupái Gábor köny- nyebb sérülést szenvedett. Balogh ellen eljárás indult, s a rendőrjárőr bevonta vezetői engedélyét, — A FEGYVERES erők napján alakult szolnoki úttörő honvédelmi zászlóalj vezetői hétfőn Székesfehérváron tapasztalatcserén vesznek részt. Házigazdáik a már több éves tapasztalatok, kai rendelkező székesfehérvári testvérzászlóalj vezetői lesznek. — HÉTFŐN délután KISZ csúcs vezetőség választás lesz a szolnoki ÉPSZER-nél. KISZ taglétszámuk elérte a száznyolcvanat, s most három külön alapszervezetet alakítanak. — ELÖREGYÁRTOTT elemekből készül a szolnoki Csaba utcai FÜSZÉRT-te- lep új, 1200 négyzetméteres alapterületű raktára. A több mint kétmillió forintért épülő raktárát a tervek szerint november 25-én adják át rendeltetésének. — JÓ ÜTEMBEN halad a Gabonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat 2 ezer vago- nos törökszentmiklósi tároló silójának építése. 1971 első felében lesz kész az 52 millió forintos beruházással épülő létesítmény. — VASÁRNAP Jászberényben a Déryné Művelődési Központ Lehel klubjában Bedő András, az MSZMP városi bizottságának munkatársa nyitja meg a szentendrei művészek tárlatát. A megnyitón Tóth Antal művészettörténész tart tárlatvezetést — HAT hónapra bevonták Gilszki Mihály tiszasülyi lakos jogosítványát, mert motorkerékpárjával ittas állapotban elütött egy gyalogost; Zsemberi Mihály tiszakürti lakos is ittasan motorozott, tőle Is 6 hónapra vonták be a gépjárművezetői engedélyt — JÁSZBERÉNY környékén és a járás területén hat ezer ember él tanyán. A tanyaiakat a népművelésbe nehezen tudták bevonni. A jászberényi Déryné Művelődési Központ most mikro- buszt kapott Segítségével eljutnak a legtávolabbi településekre is és ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket tartanak. KRÓNIKA 1945. november 15. — Budapesten megalakult az új koalíciós kormány, elnöke Tildy Zoltán lett. — „Üjabb segítség a gazdáknak. — Ismerve az igás- állatokban mutatkozó nagy hiányt, Ivanov tábornok rendeletére az orosz hadsereg alakulatai újabb 300 lovat bocsátottak a gazdálkodók rendelkezésére, amelyeket már át is vettünk” — írja. a Tiszavidék. — „Üj burbonyarendelet. megengedi, hogy december 31-ig minden személy után 50 kg burgonya vásárlására szóló engedélyt lehet kérni a közellátási hivataltól. Az engedély alapján a-burgonya közvetlenül a termelőtől is beszerezhető. Az eladó feljegyzését tartalmazó s a közellátási hivatal aláírásával és bélyegzőjével ellátott engedély szállítási igazolványul szolgál” — közli a Tiszavidék. — „Cipőt kapnak az iskolás gyerekek. — Üjabb 250 pár olcsó gyerekcipőt bocsát a város (Szolnok) az iskolák rendelkezésére. A vásárlási utalványt az elemi iskolák igazgatói fogják az igényjogosultak között szétosztani” •— tudósít a Tiszavidék. — A németek által elhurcolt javak bejelentése. — A németek által Magyarországról elhurcolt értékek bejelentésére két ízben is felhívta a lakosságot hirdetmény útján a város vezetősége. Ezideig egyetlen bejelentés sem történt, mintha semmit sem vittek volna el tőlünk a németek. Felhívjuk olvasóink figyelmét e bejelentések nemzetgazdasági fontosságára és kérjük, hogy a városháza em. 21. szám alatt mielőbb jelentsék be elhurcolt értékeiket” — olvashatjuk a Tiszavidékben. M—9. Rendőrségi felhívás Kiss Imréné 50 éves Mezőtúr Álmos utca 19. sz. alatti lakost 1970. november 13-án 16 órakor a mezőtúri Beloiannisz úton ismeretlen gépjármű elgázolta. Kissné a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. — A Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri mindazokat. akik a balesetet látták, vagy körülményeiről valamit tudnak, címüket jelentsék a mezőtúri rendőrkapitányságon. Halállal végződött a családi szóváltás A Szolnok megyei bíróság a napokban hozott ítéletet Makula József 19 éves tisza- igari lakos bűnügyében. Makula együtt élt a 16 éves Lakatos Edittel. A fiatal ember féltékeny természete miatt gyakran volt közöttük szóváltás, sőt Makula nem egyszer meg is verte élettársát Július 19-én egy jelentéktelen dolgon ismét összevesztek. A veszekedés után a fiatalasszony hazament a szüleihez és rövidesen az édesanyjával tért vissza. Makula József ’átva őket, bezárta a lakás ajtaját és csak hosszas zörget 'sre nyitotta ki azt Lakatos Kálmánná az életközösség felbontására akarta rábírni a fiatalokat, ám Makula ebb- nem egyezett bele. A szóváltás során felkapott egy kisbaltát és azzal Lakatosné arcába sújtott. Lakatos Edit az anyja védelmére kelt, mire Makula őt is leütötte. Ezután Lakatosnéra — aki az első ütés után állva maradt — újabb csapást mért baltával, majd a földön fekvő élettársához lépett és többször fejbe sújtotta. Lakatos Edit — aki három hónapos terhes volt — a helyszínen meghalt. Anyját súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol sikerült az életét megmenteni. A dühöngő embert testvére fegyverezte le és vette rá, hogy a rendőrségen jelentkezzen. A megyei bíróság több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt Makula Józsefet tizenhárom évi szabadságvesztésre ítélte és a közügyek gyakorlásától öt évre eltiltotta. Az elité’* enyhítésért fellebbezett. Á tv és a rádió műsorából cránl'uk HÁROM ARCKÉP. Portrésorozat 1. rész. Horváth Teri „...olyan a természetem, hogy a rosszat elfelejtem, átalakítom, a jót megőrzőm foggal-körömmel. Ez éltet, ez ad örömet. En boldog ember vagyok! Azt csinálom, amire készültem, amire születtem és ami olyan jó nekem: nagyon szeretek játszani.” — Így vall Horváth Teri ebben a róla készült műsorban. A sorozat további adásai Berek Katalint és Szirtes Adámot mutatják be — ismét olyan művészeket, akiknek pályája a felszabadulás után indult el. A műsort 20.05 perckor láthatjuk a tévében. TÜZES TRÖNON. Az Ifjúsági Rádió dokumentumjátéka Dózsa György születésének 500. évfordulójára. I. rész. ötszáz éve született a legnagyobb magyar parasztforradalmár, a „parasztkirály": Dózsa György. Ez az adás Dózsa máig élő alakja előtt kíván tisztelegni a korabeli dokumentumok visszaemlékezések és irodalmi megidézések tükrében. A cél nem puszta tanúságtétel az ezer évig elnyomottak igazsága mellett, — az időszerű tanulságok levonására, a ma igazságáért kiálló szenvedélyes állásfoglalásra is szeretne késztetni a műsor, melyet 10 03 órakor hallhatunk a Kossuth adón, (A 11. rész: jövő vasárnap.) SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 órakor: Adáshiba, Bartos-bérlet, — este 7 órakor: Adáshiba, Törzs-bérlet, f--------1 L MOZI 1 1 EZ 3 1— Szolnok Vörös Csillag: Halálos tévedés, hétfő: Halálos tévedés, Tisza: Érik a fény, hétfő: Szakadék felett. Jászberény Lehel: Szerelmi álmok I—II., — hétfő: Csak a halott válaszolhat. Kisújszállás Ady: Fekete angyalok I—II., — héfő: Szerelmi álmok I—II. Kunhegyes Szabadság: Az Emir kincse, — hétfő: Szemtől szembe. Kunszentmárton Körös: Folytassa, doktor!, hétfő: öten az égből. Mezőtúr Béke: Cirkusz, hétfő: My Fair Lady I—II., Dózsa: A sólyom nyomában, — hétfő: Luxustutajon, Szabadság: Szakadék felett, hétfő: Érik a fény. Tiszafüred Tisza: Dél csillaga, hétfő: Onibaba. — Török- szentmiklós Dózsa: Luxustutajon (du.), A csendőr nősül, hétfő: Vízkereszt, vagy amit akartok. — Túrkeve Vörös Csillag: Ha... Vízkeresz, vagy amit akartok (du.), hétfő: Rómeó és Júlia I—II., Cirkusz (du.) RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. — Lap- és folyóiratszemle. — „Vasárnapi Szolnok”. — A Törökszentmiklósi Zeneiskola növendékeinek műsora. — Sport. ' KOSSUTH RADIO: 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lörincze Lajos műsora. 8.15: Jó reggelt, vasárnapi 9.50: Olvasmányélmények. 10.03: Tüzes trónon. I. rész. 10.52: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekórusa énekel. 11.06: Szép Magyar vers (ism.) 11.21: A Rádió lemezalbuma. 12.50: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. 13.00: Bemutatjuk új lemezünket. 13.28: Rádiólexlkon. 13.58: Világhírű zongoraművészek felvételeiből. 14.37: Küföldl tudósítónk levele. 14.55: Közvetítés a Svájc—ma- gyarország válogatott labdarúgó mérkőzésről Baselból. Az L félidő után: 15.43: Gyermekek énekelnek. 15.55: A II. félidő közvetítése. 16.50: Frank Sinatra énekel. 17.05: Színházi Magazin. 18.00: Nótakedvelőknek. 18.43: Költők albuma. Tóth Eszter verseiből. 19.17: ÜJ lemezeiből. 20.16: Vallomás önmagámról. Aiekszandr Tvardovszkij (ism.) 21.14: Oscar Peterson hangversenye az Erkel Színházban. 23.00: Wagner: A walkür — zárójelenet. 23.40: Népdalok. PETŐFI RADIO: 8.00: Miska bácsi lemezes- ládája. 8.30: Népdalcsokor. 9.00: Szikraeső. 9.30: Zenei anyanyelvűnk (ism.) 9.40: Szívesen hallgattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: A csodafű. Mesejáték (ism.) 14.00: Táskarádió. 15.00: Külföldi kulturális híradó. 15.20: Szvajtoszlav Richter Rah- maninov-prelüdöket zongorázik. 15.33: Mit hallunk? Érdekességek a Jövő hét műsorából. 16.05: A Francia Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának hangversenye. 17.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 17.15: A haneversenyközvetités folytatása. 17.40: Könnyűzene Gyöngy Pál szerzeményeiből. 18.10: 25 év magyar hangjáté- kaiből. Magnificat, avagy a hősiesség Iskolája (ism.) 19.28: Farkas Ferenc: Athéni Timon — szvit. 19.40: Itá iái napló. 20.15: A bajadér. Részletek Kálmán Imre—Kulinyi Ernő operettjéből. 20.45: Tudósaink arcképcsarnoka. 21.00: Bizet: Dzsamiie. Egyfel- vonásos opera. 22.12: Művészlemezek. 23.10: Szólistaparádé. 23.39: Jemnitz Sándor vonósnégyes. U R H J 16.05: Csak fiataloknak. Komjáthy György tánc- zeneműsora (ism.) 17.35: Hanglemezparádé. 18.05: Sebestyén János csembalóestje. 18.40: Külföldi tudósoké a szó. 18.55: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.30: A Montreuxi Nemzetközi Jazzfesztivál III. rész. 20.08: Hérold operáiból. 20.22: Zenekari muzsika. /■ 21.38: Bartók és a világ- irodalom. 22.00: Bemutatjuk a Hanglemez- gyártó Vállalat új lemezét. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO: 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.01: Elfeiejetett művek színpadon. 9.21: Rádióbörze. 9.29: A hét Bartók műve: Kontrasztok. 10.05: Hallhatatlan szerelmesek. 10.36: Gounod: Faust — Valpurgis éji Jelenet. 11.00: Iskolarádiő. 11.35: Csajkovszkij: Hattyúk tava — balettszvit. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Cigánydalok, csárdások. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Édes anyanyelvűnk. Lörincze Lajos műsora, (ism.) 14.05: Joan Sutherland operafelvételeiből. 14.30: Bill Ramsey énekel, niete- Resch gitározik. 14.45: Kóruspódium. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.48: Három férfi a k útnál. Dokumentumjáték. 17.20: Lemezmúzeum. 17.40: Mit rejteget a szürke állomány? 18.00: A Huszas stúdió Vas megyében. 19.25: Nóta- és népdalest. 20.25: Beethoven összes szimfóniái. I. rész. 21.36: A Stúdió 11 Játszik. 22.25: Lemezek közt válogatva. 22.55: Látogatás Kállai Ferenc színművésznél. 23.15: Karda Beáta és az Express együttes felvételeiből. 23.45: Janacek operáiból. HÉTFŐ: PETŐFI RADIO: 8.05: Zenekari muzsika. 9.00: Ezeregy délelőtt. 11.45: Észak mithosza és a valóság. 12.00: RovinJ-i olasz dalok. 12.24: Könyvtári gondok. 12.39: Verdi: Simone Bogca- negra — az opera fináléja. 13.03: Mozart: Esz-dúr divertimento. 14.00: Kettótól—hatig... A Rádió kívánságműsora. Műsorvezető: Kovalik Károly és Erdei Klári. Riporter: Fikár László és Poór Klári. — Rendező: Jósfay György. 18.00: Hírek. Időjárás. 10.10: Közkívánatra i 20.25: TU könyvek (ism.) 20.28: Suppé: Szép Galathea. Vidám mitológiai Játék (ism.) 21.38: Letűnt századok. KI volt Jeanne d'Arc? 21.58: Kórusok magyar költők verseire. 22.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 23.15: A hét Bartók-műve: Kontrasztok (ism.) 23.43: Tánczene. HÉTFŐ: URH: 10.10: Tánczenei koktél (ism.) 18.55: Középfokú francia társalgás. 19.00: Az ismeretlen Beethoven. XVI. rész. 19.58: Montreauxi Nemzetközi Jazzfesztivál TV. rész. 20.41: Láttuk, hallottuk (ism.) 21.01: A XX. század zenéi ébőL 21.17: Magyarország 1514-ben. Eötvös József regénye rádióra n. rész. 22.05: Hangfelvételek — felsőfokon. BUDAPEST: 8.53: Iskola-tv. Felsőfokú matematika. 9.45: Alapfokú angol nyelvtan- folyam. 10.00: Gyere velünk, csináld velünk csináld jobban! 11.00: Pedagógusok fóruma. Az ember származása. 11.30: Kockázat. 7. rész: A leleplezés (ism.) 14.23: Alapfokú német nyelv- tanfolyam. 14.50: Telesport: Svájc— Magyarország labdarúgó mérkőzés közvetítése Baselből. 16.55; Képes Kalendárium. 17.35: Nyomozók Társasága. II. Az oroszlánrész. 18.00: Hogy érzi magát, elvtársi Dokumentumfilm-sorozat. 3. Zártkörű vetítés 18.20: s:áger-e még? 18.45: Sporthírek. 18.55: Esti mese. 19.10: A Hét... 20.00: Hírek. 20.05: Három arckép. Portrésorozat I. rész: Horváth Teri. 20.50: Bartók: Concerto. 21.25: „Kicsoda — Micsoda”? Fejtörő-játék. 22.25: Hírek. — Sporthíre’- POZSONY: 12.40: Tv-híradó. 13.00: Autóverseny. 15.00: Iskra Svit—Zora Olomtte férfi kosárlabda mérkőzés. 17.15: Érdekességek. 17.35: Pajtások. Szovje* gyermekfilm. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-hiradó. 19.20: Sporteredmények 1. 19.50: Költészet. 19.55: Bonivur szive. Szovjet tv-film 2. rész. 21.10: Rogylon Scsedrin Cár- men. Balettszvit Bizet operájának motívumaira. 21.45: Kotaku. Filmdokumentum. 22.15: Tv-híradó. 22.30: sporteredmények 2. BECS: I. PROGRAM 15.30: Kicsinyek műsora. Bábfilm. 16.10: Flipper (57. folyt.) Í6.35: Ifjúsági filmekről. 17.05: Bécsi Könyvhetek — 1970. 17.35: Kontakt. Közvetítés az fijúsági szerkesztőségből. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Tv-ablak. 19.30: Sporthírek. 20.15: Zenekari est Ludwig van Beethoven 200. születésnapja alkalmából. 22.40: Tv-híradó, ti. PROGRAM 19.00: Tv-híradó. 19.30: Nemzetközi Tv-Egyetem. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Gvémántos btliárd. Filmkomédia. 21.45: Az Addams család (5. rész.) 22.10: Kulturális aktualitások. 22.30: Sporthírek. 23.10: Tv-hiradó. BELGRAD: 9.00: Barázda. 9.30: Boris Kamp együttese játszik — népzenei adás. (Ljubljana). 10.00: Földművelőknek. 10.50: Gyere, nőjünk (ism.) 11.30: Rikl — filmsorozat gyermekeknek. 12.00: Disney-land (ism.) 13.00: Falu — parasztok nélkül, 13.30: Európa öröme (felvételről). 14.30: Sportdélután. 17.50: Rövidfilm. 18.05: A hangosfilm elhanyagolt gyöngyszemei: Boszorkányt vettem feleségül. 19.50: Villanófény. 20.35: Mezsgyék — VI. 21.20: Videofon. 21.35: Sportszemle. 22.05: Belgrád éjjel. 23.05: Sakk-kommentár. BUKAREST: 8.00: Gyermekmatiné. 9.00: A falu életéből. 11.30: Bajnoki labdarúgó mérkőzés. 13.40: Film Tanase emlékére. 14.00: Magyarnyelvű adás. 17.00: Riportműsor Kolozsvárról. 18.00: Román rapszódia. 19.00: A legkisebbeknek. 19.20: Román játékfilm. 21.00: Megzenésített költemények. 21.30: A vasárnap sportja, Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok meevei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320, 12—069. 11—939. Telex: 09—3357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér L Igazgató: Virágb Iván Telefon: 12—094. A* előfizetés dlia egy hónapra: 20.— forint. Index-szám: 25 069 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc