Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-17 / 244. szám

XXI. évi. 244. sz. 1970. október 17., szombat. A MEGYEI' PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Szegény és gazdag üzemek A hogy az egyének családok, anyagi, vagyoni helyzete különböző, úgy vállalatok, mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek között is vannak módosabbak és sze­gényebbek. A jövedelmi különbségek kívánatos, hogy még tovább növekedjenek, de csak a végzett munka, az érdemi eredmények arányában. Pénzügyi politikával — például adó­zással, — adminisztratív eszközökkel viszont szükséges min­den olyan jövedelem szerzésnek elejét venni, amely ellenke­zik szocialista elveinkkel, amely nem a társadalom javát szol­gáló erőfeszítésekből származik. Így például nem növeked­hetnek, sőt valamelyest mérséklődnek majd a kedvező és kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek közötti kü­lönbségek. Az államnak, a népgazdaságnak egyértelműen az az ér­deke, hogy vállalatai, szövetkezetei minél gyorsabban gyara­podjanak, gazdagodjanak. Hiszen ezzel arányosan növekedhet az adó — és más állami bevétel és csökkenhet a kiadás: a dotáció, a támogatás. A szegénység kárral és kiadással jár. De ha már meg van, jelzi a gyenge munkát, a rossz gazdál­kodást, a kezdeményezések hiányát E jelzések az irányító szerveket, valamint a helyi vezetőket és dolgozókat egyaránt figyelmeztetik, s intézkedésekre késztetik. A szegény vállalat és szövetkezet ugyanis nem csak pénzügyi, fejlesztési gondok­kal küzd, hanem dolgozóinak jövedelme sem növekszik, sőt csökken. A negyedik ötéves tervben előbbre kívánunk lépni, a vállalati dolgozók kollektív és egyéni ösztönzésé­nek fokozásában. Ezt célozza a jövedelemszabályo- kás módosítása, a létszám megtakarítás ösztönzése, a termelé­kenység emelése, a hatékonyabb munka fokozott honorálása. De változásokat terveznek az export érdekeltségben is. Nem vállalati, hanem ágazati szinten állapítják meg például az export után fizetett állami visszatérítéseket. (Az átlagosnál jobban dogozó vállalatok nyeresége tehát növekszik, az átla­gosnál gyengébben dolgozóké pedig csökken.) Ezen felül kü­lön is ösztönzik az ország fizetési mérlegét javító gazdaságos exportot. Vagyis a hatékonyan működő vállalatok dolgozói a jövőben többet kereshetnek. A vállalatok közötti különbségek növekedésének irá­nyába hat. hosszabb távon a beruházási politika is. A válla­latok saját fejlesztési eszközei a jövőben is az elért nyereség­től függően gyarapodnak, vagy csökkennek. A vállalati be­ruházásokban pedig növekszik a bankhitelek aránya. Hitelt elsősorban az a gazdálkodó egység kaphat, amelynek saját beruházási eszközei nagyobbak, illetve gazdaságos, gyorsan megtérülő befektetéshez kéri a bank anyagi hozzájárulását. Az eredményeden dolgozó vállalatok növekvő beruházási le­hetőségeikkel nem csupán az ország- felhalmozási eszközeinek hatékonyabb felhasználásához, gyorsabb műszaki-gazdasági fejlődésük megalapozásához járulnak hozzá, hanem egyben kedvezőbb munkakörülményeket és szociális feltételeket is ■ teremthetnek dolgozóiknak. A nagyobb jövedelmek, a kedvezőbb szociális és munka- feltételek elősegítik majd a munkaerő átáramlását is a gyen­ge vállalatoktól a gyorsan fejlődőkbe. Ez az áramlás kívána­tos és hasznos, hozzájárul a társadalmi hatékonyság emelésé­hez, a szükségletek magasabb szintű kielégítéséhez. Jóllehet, mindezzel az életképtelen vállalatok gondjai, nehézségei csak növekednek, A verseny a vállalatok között minden területen tehát éleződik. Ez elől nem lehet kitérni, vállalni kell. Átmenetileg e különbségek az eladónak, a szállító­nak kedvező piaci helyzet, vagy az esetleges manipulációk miatt — rejtve maradhatnak, később azonban annál éleseb­ben kerülnek felszínre. A korszerűtlenül, a határozott elkép­zelésük nélkül dolgozó üzemek rosszul járnak, ha pillanatnyi helyzetüket tartósnak vélik. Napjainkban a vállalatok ötéves terveik véglegesítésén dolgoznak. Ez jó alkalmat kínál a meglévő helyzet sokolda­lú, alapos elemzésére, a várható lehetőségek, az optimális fejlesztés változatainak számbavételére. A rövidtávú éves tervekben a menetét csak kis mértékben lehet befolyásolni, öt esztendő előrevetítésével viszont már lehet nagy és me­rész célokat kitűzni, amikhez az éves tervek, s a változó mindennapok operatív döntései igazodhatnak. A z igazi vállalkozó szellem ott kezdődik, ahol nem a meglevőt kívánják egy kicsit jobban csinálni, ha­nem újat, mást és másként akarnak. A nyereség hosszútávú növelésének különösen hatékony módszere a ter­melés szerkezetének gyökeres átalakítása: a nyereséges, kor­szerű, új termékek arányának növelése, s merőben új szük­ségletek felkeltése és kielégítése. Ha így, s ezzel gazdagod­nák, senki nem irigyelheti, sajnálhatja tőlük. KOVÁCS JÓZSEF Húszmilliárd forint a helyi közlekedés javítására Csaknem húszmilliárd fo­rintot fordítanak a negyedik ötéves tervben Budapest és a vidéki városok helyi köz­lekedésének javítására. Mint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban Czibor Va­lériának, az MTI munkatár­sának elmondták, 11 rnilli- árdért új beruházásokat vé­geznek és mintegy kilenc milliárd forintot fordítanak a már meglévő eszközök — a hálózat, a járműpark — felújítására. A következő öt évben or­szágosan 88 új, nagy befoga­dó képességű csuklós villa­mos kerül forgalomba. Eb­ből 49 javítja a főváros, 39 pedig Miskolc, Szeged és Debrecen közlekedését. A régiek közül teljesen kiselej­tezik a favázas kocsikat. Vietnami vendégek Jászladány on Zászlódíszbe öltözött tegnap * Jászladány. A Hazafias Népfront megyei, járási és községi bizottsága, a községi pártbizottság és a községi tanács közösen rendezte meg ünnepségét a vietnami hősök napja és a nemzetközi viet­nami nap alkalmából. A kora délutáni órákban több ven­dég érkezett Jászladányba, akiket a község párt, állami, társadalmi és tömegszervezeti vezetői köszöntöttek. A vendégek között volt Chau Tho Thong, a Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ság budapesti nagykövetsé­gének első titkára, Le Huu Van, a Dél-Vietnami Köztár­saság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője, Zagyi János, a megyei párt- bizottság titkára, Bárdi Imre, a megyei tanács vb elnökhe­lyettese, valamint a járási pártbizottság, a járási tanács, a Hazafias Népfront megyei és járási képviselői. A délután programia baráti beszélgetéssel kezdődött. Nyi- kos János, a községi tanács vb elnöke tájékoztatta a ven­dégeket a csaknem nyolcezer lakosú község helyzetéről, politikai, gazdasági, kulturá­lis, szociális eredményeiről. A beszélgetést követően vendégek és vendéglátók fa­lunézésre indultak. Elmentek a Petőfi Tsz központjába, megtekintették a közös gaz­daság csibenevelő — és sza­kosított szarvasmarha tele­peinek építkezését. Megnéz­ték a község új büszkeségét, a kenyérgyárat is, melyet a jászberényi sütőipari vállalat a mrgvei tanács seebsés'ével két és fél iwl- lio forintos költs»gKel épít­tetett Jászladány ban. Pártértekezlet Túrkevén és Szolnokon Tegnap, pénteken tartották meg küldöttértekezletüket Túrkeve kommunistái. A ta­nácskozáson résztvett és fel­szólalt Árvái István, a me­gyei párt vb tagja, az SZMT vezető titkára. A városi párt- bizottság titkára ismét Tóth Imre lett. Megkezdte tanácskozását tegnap a szolnoki kommunis­ták küldöttértekezlete is. Tanácskozás a családi ünnepségek társadalmi rendezéséről Törökszentmiklóson Tanácskozásra került' sor pénteken Törökszentmiklóson a városi tanács házasságkötő termében a családi ünnepsé­gek társadalmi rendezéséről. A város újratelepítésének 250. évfordulója alkalmából ren­dezett összejövetelen részt vett megyei népművelőknek Rácz Zoltán, a Népművelési Intézet munkatársa tartott előadást „A társadalmilag rendezett családi ünnepségek népszerűsítésének tapasztala­tai és lehetőségei” címmel. A tanulságok szerint a la­kosság körében egyre népsze­rűbbek a társadalmilag meg­rendezett családi ünnepek. A házasságkötéseket, aranylako­dalmakat, névadókat, teme­téseket a művelődési otthonok művészeti csoportjainak fel­lépései teszik méltóvá az ese­ményekhez. Szolnok megyében az üze­mük, vállalatok szakszerveze­Ez az új üzem, mely a ter­melést október 12-én kezdte meg, napi nyolc tonna ke­nyeret és különféle pékárut állít elő. Ellátja Jászladányt és Jászalsószentgyörgv lakos­ságát. A délutáni program­hoz tartozott még a vegyes­ipari ktsz új szolgáltató há­zának és a községi művelő­dési háznak megtekintése is. Pontosan este 7 órakor a művelődésé ház nagyi ér­mében találkoztak a viet­nami és a megyei vendé­gek Jászladány lakóival. A megjelenteket Bagi István. a Hazafias Népfront községi elnöke köszöntötte, majd Bo- hács Antal, a községi pártbi­zottság titkára mondott ün­nepi beszédet. Többek között elmondotta: — Vietnam és Magyaror­szág földrajzilag távol esik egymástól, méeis közeli test­vérnek tekintiük a vietnami népet. Meggyőződésünk, hogy hősies véráldozatuk meghoz­za a győzelem gyümölcsét és felragyog majd a béke nania e sokat szenvedett nép felett. — Huszonöt esztendeje, hogy Vietnam sokat szenve­dett földién vév“f ért a fran­cia gyarmatosítók dicstelen, ti bizottságai, KlSZ-szerveze- tei, a művelődési házak ön­tevékeny csoportjai sorozato­san vállalják a gyermekek csoportos névadásának meg­rendezését, az esküvők, házas­sági évfordulók ünnepélyessé tételét. A tanácskozás máso­dik részében a megye leg­jobb művészeti csoportjai be­mutatót tartottak a társadal­milag rendezett családi ün­nepségek műsorából. Alkalmi árkedvezmény A mezőgazdasági nagyüze­mek az év első kilenc hónap­jában több mint három mil­lió tonna műtrágyát vásárol­tak, ami rekordot jelent. Az üzemek összesen 410 ezer ton­nával több talajerópótló anyagot használtak fel a ta­valyinál. A kínálat is jobban megfelelt az igényeknek, mint egy évvel ezelőtt, bar káiisóból az elmúlt hónapok­ban sem tudták kielégíteni a szükségletet. Az elmúlt 2 hónapban a mezőgazdaságban eléggé rit­ka eset adódott: a nagyüze­mek egyre-másra mondják vissza a korábban megren­delt műtrágyát, elsősorban a nitrogén taiajerőpótlót. A gazdaságok ugyanis még nem ismerik pontosan az idei ter­méseredményeket és anyagi bevételeik alakulását, minden bizonnyal ezért tartózkodnak a vásárlásoktól. Az AGKO- t KOSZI a mezőgazdasági üzemek vásárló erő gondjá­nak enyhítésére október 1-től alkalmi árkedvezménnyel kí­nálja a nitrogén-műtrágyát. A gazdaságok az év vegéig 15 százalékkal olcsóbban juthat­több mint 80 esztendős ural­ma. Hanoiban kihirdették a Vietnami Demokratikus Köz­társaság függetlenségi nyi­latkozatát. Azóta ott kiemel­kedő eredméiiyeket értek el az ipar, a mezőgazdaság fej­lesztésében, a kultúra felvi­rágoztatásában. Ezzel szem­ben áz ország déli része, az amerikai imperialisták és a korrupt dél-vietnami báb­rezsim katonai támaszpont­jává vált. Ahogy fokozódott az amerikai agresszió, erő­södött a nép ellenállása Is. A múlt év januárjában meg­alakult a Dél-Vietnami Köz­társaság Ideiglenes Forradal­mi Kormánya, amely a dél- vietnami nép egyedüli és tör­vényes képviselője. A hős vietnami nép küzdelme a né­pek világszerte fokozódó im­perialista ellenes harcának fontos része. Népünk együtt érez a vietnami néppel, biz­tosítjuk vietnami testvérein­ket, hogy mint eddig, a jövő­ben is számíthatnak a ma­gyar nép erkölcsi és anyagi támogatására. Felszólalt a nagygyűlésen Le Huu Van, a Dél-Vietna­mi Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Majd a résztvevők szolidaritási táviratot küldtek a Vietna­mi Demokratikus Köztár­saság. valamint a Dél-Viet- naml Köz'ársaság budapes­ti nagykövetségének. Ezután bemutatták a részt­vevőknek a Tanúvallomás cí­mű vietnami filmet. V. V. nak hozzá a fontos vegyi­anyaghoz. Özek a kis-balatoni berekben A Kis-Balaton háborítatlan rezervátumában a különféle vízimadarak seregein kívül, erdei vadak is tanyát ütöt­tek. A nádas és a hozzátarto­zó nagykiterjedésű berek a természetvédelmi őrök megfi­gyelései szerint kedvenc és állandó tartózkodási helye az őzeknek. A Diás szigeten ré­gebben vaddisznók is feltűn­tek, de valószínűleg élelem hiánya miatt, nem maradtak meg ezen a területen. Az őzek azonban annál inkább élvezik a rezervátum nyugal­mát. A berekben élő és a vé­dett területet gyakran felke­reső őzek száma becslések szerint meghaladja a 200-at. A Kis-Balaton környéki őzek — mint a szakemberek meg­állapították — rendkívül szép és fejlett testük ellenére gyenge agancsot viselnek. SZOT-szabályzat a csecsemőkelengye- segélyről A Magyar Közlöny 86. szá­ma ismerteti a csecsem őke- Iengye-segélyről szóló SZOT- szahályzatot. Mint ismeretes, egy koráb­bi kormányhatározat 1971. január 1-től megszünteti az ingyenes csecseinökelengye természetbeni juttatását, s ehelyett csecsemőkelengye vásárlására 400 forint kész­pénz-segélyt rendszeresít. A Az EAK új elnöke Anvar Szadat Mint a Mena hírügynökség jelenti, a csütörtöki népsza­vazáson 90,04 százalékban döntött Anvar Szadat elnök­sége mellett Egyiptom népe. Mint Saravi Goma belügy­miniszter közölte, Anvar Sza- datra igennel szavazott 6 millió 432 ezer 587 polgár. A nem-mel szavazók száma 711 ezer 252 volt. Szövetkezeti könyvhetek Rengeteg vásárló már az első napon Tegnap délelőtt tíz órakor Jászbrényben, a romantikus hangulatú borpincében tar­tott sajtótájékoztatót az ÁFÉSZ jászberényi járási ve­zetősége, a megyei szövetke­zeti őszi könyvhetek alkalmá­ból. A sajtó képviselői előtt az őszi könyvhetek jelentő­ségéről Füzesi Győző, — az ÁFÉSZ járási elnöke beszélt. Elmondta azt is, hogy 1957- ben vette át az fmsz a jász­berényi könyvesboltot, mely­nek évi forgalma azóta meg­kétszereződött, most megha­ladja a 2 millió forintot. A bolt forgalmát növelik a bizo­mányosok is. Kiemelkedő munkát végez közülük a Hűtőgépgyárban Reitinger József, aki mimikája mellett évi 150 ezer forint értékű könyvet ad el. Köszönet il­let. a Hűtőgépgvár vezetősé­gét, mert ez alkalomra szép pavilont állítottak fel a gyár ebédlőjében. Biztatóan indult az őszi könyvvásár, az első napi for­galom mintegy 30 ezer fo­rint volt. mostani SZOT-szabályzat rendelkezése szerint gyerme­kenként a 400 forintos cse- csemókelengye-segély annak a szülőnek jár, aki a betegsé­gi biztosítás keretében orvo­si gyógykezelésre jogosult és terhességének ideje alatt há­romszor, koraszülés esetén pedig legalább egyszer terhes­ségi orvosi vizsgálaton részt vett. A csecsemőkelengye- segélyt a társadalombiztosí­tási igazgatóság (kirendeltség, kifizetőhely) folyósítja. Különös méltánylást érdem­lő esetekben, például akinél ezt a szociális helyzet, vagy a sok gyermek indokolja, olyan szülőnő is kaphat csecsemö- kelengye-segéiyt, aki beteg­ségi biztosítási szolgáltatások­ra egyébként nem jogosult. Ilyen esetben a lakóhely sze­rint illetékes városi (kerületi, községi) tanács végrehajtó bi­zottságának javaslatára a tár­sadalombiztosítási bizottság adhat engedélyt a csecsemő- kelengye-segélyre. Az ilyen segélyt egyébként a szülés után folyósítják. Aki anyasá­gi segélyre jogosult, annak a kétféle segélyt együtt kell ki­fizetni. Zenés komédia Shakespeare nyomán \ Üj magyar zenés komédia bemutatáséra készül a Fővá­rosi Operettszínház. Shakes­peare: Felsült szerelmesek című vígjátékét Mészöly De­zső átdolgozásában és dalszö­vegeivel viszik színre, Seregi László rendezésében — Lóvá« tett lovagok címmel. í Népszavazás a Nílus partján (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON)- HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÄSQK — HÍREK — j

Next

/
Oldalképek
Tartalom