Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-24 / 250. szám

« SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 24. OKTÓBER 24.. SZOMBAT SALAMON NAPJA A Nap kél: 6.15, nyugszik: 16.41. Várható időjárás ma estig: felhős idő, többfelé eső, — Mérsékelt nyugati, észak­nyugati szél. — Várható leg­magasabb hőmérséklet 8—13 fok között, este 5 fok körül. Teleki József Szányolcvan évvel ezelőtt született Teleki József tör­ténész és nyelvész, a Ma­gyar Tudományos Akadémia egyik alapítója, s annak 25 éven át elnöke. A 65 éves korában Pesten elhunyt arisztokrata (az ősi gróf Teleki család tagja) 1812-ben külföldi útra indul, két évet tölt a göttingeni egyetemen, majd beutazza Németországot, Hollandiát, Sváj&ot, Észak-ltáliát. 1815- ben tér vissza hazájába. Előbb Csanád, majd Szabolcs vármegye főispánja, később udvari tanácsos. Részt vesz a Magyar Tudományos Aka­démia szervezési munkála­taiban, és 1830-tól haláláig (1855 február) annak első elnöke. A szabadságharc bukása után végleg visszavonul a politikától. Kezdetben nyel­vészeti kérdésekkel foglalko­zik, majd irodalmi és törté­nelmi tárgyú tanulmányai jelennek meg. Huszonöt ezer kötetes könyvtárát nemes gesztussal az MTA-nak ado­mányozza, igy megalapoz­ván az Akadémiai Könyvtá­rat. — NOVEMBER elején nyí­lik meg a Tiszafüred-kócsi községi könyvtár. Az épüle­tet a tiszafüredi nagyközségi tanács fejlesztési alapjából 200 ezer forintos költséggel építtette. Az Országos Nép­művelési Tanács pedig 80 ezer forint értékben biztosí­totta a berendezést, és a könyveket. — A NAGYKUNSÁGI Épí­tőipari Szövetkezet tíz csalá­di ház felépítését vállalta az árvízsújtotta Szamosközben. Vállalásukat jóval a novem­ber 10-i határidő előtt telje­sítették, a tíz családi házat október 21-én adták át Cse- göldön. — KANYARÓ József he­gesztő Üjszász, Erzsébet kör­út 32. szám alatti lakos ve­zetői vizsga nélkül vezette motorkerékpárját a község belterületén és közvetlenül a vezetés előtt szeszesitalt fo­gyasztott. Szabálysértésért 1200 forintra büntették. — AZ ORVOSI körzetek száma megyénkben az utóbbi öt évben 150-ről 161-re emel­kedett, Forgalmuk 3,7 száza­lékkal nőtt, vagyis egy bizto­sított évente átlagosan öt al­kalommal keresi fel a körze­ti orvost. — AZ OTP jászberényi já­rási fiókjának szocialista bri­gádja patronálja a jászalsó- szentgyörgyi takarékszövet­kezet januárban alakult hat­tagú szocialista brigádját. A brigádok tagiai ezen a héten baráti összejövetelen talál­koztak és cserélték ki tapasz­talataikat. Megvénk OTP fi­ókjai és takarékszövetkezetei között ez az első ilyen jelle­gű kezdeményezés. Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősök­nek, Jóbará*oknak és volt munkatársaknak, akik fér­jem, édesapánk SÁGI JÓZSEF temetésén részvétükkel és virágaikkal — fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. özv. Sáei Józsefné és családja- ­— GÁL István Szolnok, Szántó utcai lakos részegen beült a Jólét áruház előtt parkírozó tehergépkocsiba és erőszakoskodott a sofőrrel, hogy vigye haza. Miután a sofőr megtagadta a kérés teljesítését, Gál a Tóth Fe­renc utcai MÁV rendelőinté­zetbe ment, ahol szintén bot­rányosan viselkedett. Végülis a kijózanító állomáson tért magához. A szabálysértési hatóság botrányt okozó ré­szegségért 1200 forintra bün­tette. A veszélyes maxi A divatos hosszú női ru­háknak akadnak határozott ellenzői is. A maxi viselé­sét „hivatalból” ellenzik az amerikai biztosító társasá­gok, amelyek a következő követeléssel álltak elő; be kell tiltani, hogy maxi szok­nyát viselő nők autót vezet­hessenek. A túlságosan hosszú szok­nya, ruha és kabát bele­gabalyodik a pedálba és a sebességváltóba, ami gyak­ran karambolhoz, szeren­csétlenséghez vezet. — MEGYÉNKBEN 1960-tól 68-ig, 43,8 százalékkal emel­kedett a lakossági szolgálta­tások teljesítményértéke, a fejlődés az elektroakusztukai készülékek, a háztartási gé­pek és a gépkocsik javításá­ban, valamint a textiltisztí­tásban mérhető le. Az elkö­vetkező két évre a szolgálta­tások 17 százalékos fejleszté­sét irányozták elő. Régi aranybányák nyomában A lengyel Pieniny hegy­ségben több régi bánya van, amelyekben elszórt nyomok­ban még fellelhető az év­századokkal ezelőtt bányá­szott arany. Geológusok és a krakkói Bányászati—Kohá­szati Akadémia hallgatóinak egy csoportja most vizsgál­ja át a régi tárnákat. A dokumentáció elkészítése után dől el a kérdés, hogy megfelelő biztosítás után meg lehet-e nyitni a bányá­kat a látogatók előtt. A barátság ára Az egerek sok bajt csinál­tak a CSU augsburgi tago­zatának irodáiban, — össze­rágtak minden pénzügyi do­kumentumot. Amikor meg­kérdezték a tagozat vezető­jétől, hogy miért nem állí­tottak fel egérfogókat az épületben, az illető méltó­ságteljesen így válaszolt: „Strauss elnöktől kezdve • pártunk valamennyi tagja állatbarát”. Negyven másodpercenként Negyven másodpercenként kerül le egy férfiöltöny a moszkvai Bolsevicska ruha­gyár új szalagjáról. A kor­szerű új szalagsor már el­érte a tervezett kapacitást Termelésével egymaga pó­tolja a három korábbi üzem­részt és lehetővé teszi, hogy százötven munkásnőt más beosztásba helyezzenek. Köszönetnyilvánítás Szeretett édesapánk Dr. GERENDÁS SV JANOS elhunyta alkalmából gyá­szunkat enyhíteni igyekvő részvétnyilvánftásokra — el nem múlö hálával emléke­zünk. A gyászoló család képvi­seletében : Dr. Gerendássy István KRÓNIKA 1945. október 24. — Az Egyesült Nemzetek Szervezete hivatalosan meg­kezdte működését. — Az ENSZ napja. — Rendelet jelent meg a nemzetiségi oktatás megszer­vezéséről. — Szolnok város képvise­lőtestülete rendes közgyűlést tartott. A tárgysorozaton nyugdíjazások, az utak hely­reállítása, a Tisza Szálló bér­beadása, az iskolák helyreál­lítása és egyéb ügyek szere­peltek. Megváltoztatták egyes utcák nevét- — A Horthy Miklós útból — József Attila út, a Horthy István parkból — Marx Károly park, a Gömbös Gyula útból — Baj­csy Zsilinszky út, a Sclicftsik utcából — F. Bedc utca. a Le­vente utcából — Ságvári ut­ca lett. — Szolnokon az MK? párt­napjainak témája: Pártunk magatartása a községi válasz­tások tapasztalatai alapján. — A földreform rendelet végrehajtási utasítása elren­delte ugyan — mindenekelőtt éppen a hazatérő katonákra gondolva — a feloszjható föl­dek 10—15 százalékának tar­talékolását, de sok község földigénylö bizottsága, vagy mert későn kapta a rendel­kezést, vagy nem tudva ellen­állni az otthon levők szaka­datlan igénylésének, egyálta­lán nem, vagy nem elegendő földet tartalékolt. Szolnok megye 48 községéből 12-ben egyáltalán nem tudtak visz- szatartani földet, s a többi­ben, ahol tartalékoltak, ott sem tudtak annyit, hogy az fedezze a várható igényeket — írja M. Somlyai Magda Szabadulás és Magvetés cí­mű kötetében. M—9. Á lenini pólcél- autó mai programja Október 24-én 8.00-tól 10.00-ig az emberiség törté­nelmének nagy eseményeit felelevenítő jármű az üzem motorosainak vezetésével és a szervező bizottság programja szerint látogatást tesz a MÁV járműjavítóban. 10.00- 12.00-ig motorosok kíséretével látogatás a Tisza- menti Vegyiművekben. 10.00- től 12.00-ig látogatás a KISZ-táborban. 14.00- től 17.00-ig baráti lá­togatás a Kilián Repülő Mű­szaki Főiskolán. Esti prog­ram­A Lotto e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a Sopronban megtartott 4-3. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 13, 44,63,85,86 — A MAGYAR Közgazda- sági Társaság Szolnok me­gyei csoportja október 28-án tartja alakuló ülését, ame­lyen dr. Garamvölgyi Károly pénzügyminiszter helyettes tart előadást pénzügyi politi­kánk főbb kérdéseiről. Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fe­jezzük ki a rokonoknak, jó­barátoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, valamint a vállalatok és intézmények dolgozóinak, akik elhunyt férjem, édesapánk: SZABADOS ENDRE temetésén résztvettek, ko­szorúikkal, virágaikkal — részvétnyiJvánftásalkkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. özv. Szabados Endréué és családja SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: A delfin hátán (Bajor bérlet). 1--------' L 1 M OZI ~ 1 d 3 1 Szolnok Vörös Csillag: Sze- relmesfilm, Tisza: Neretvai csa­ta I—IT. Jászberény Lehel: Fe­hér robbantás. Kisújszállás Ady: Onibaba, Kati és a vadmacska (délután). Kunhegyes Szabad­ság: A koronatanú. Kunszent - márton Körös: Banditák háló­jában. Mezőtúr Béke: Bűbájo­sok, — Dózsa: Nyomoz a vőle­gény. Szabadság: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (délután). Adalen 31. Tiszafüred Tisza: Mérnök veszélyes külde­tésben. Törökszentmiklós Dó­zsa : Huszárkisasszony. Túrkeve Vörös Csillag: Modesty Blaise. SZOLNOKI RADIO: Hétvégi kaleidoszkóp. — A szö­vetkezés úttörői. — Görbe tükör. — Zenés ki mit kér. KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok—asszonyok... 8.46: A Magyar Népdal Hete. Katonadalok (ism.) 9.12: Brahms: B-dúr zongora- verseny. 10.05: Rádiószínház: Orfeusz át­változásai (ism.) 11.15: Lemezek közt válogatva... 11.50: Egyveleg Eduard Künneke melódiáiból. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiákoktól. 13.50: Csalódás. Földes György jegyzete. 14.00: Kóruspódium. 14.10: Deák Tamás táncdalaiból. 14.29: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak! Komjáthy György táncze­nem űsora. 16.08: A Magyar Népdal Hete. A szerelem szivárvány- színei. 16.38: Szombat délután. 17.53: Az évszázad nagy Beetho­ven előadói. 19.25: A Magyar Népdal Hete. 19.35: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgá­lata. 22.13: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 0.10: Melódiakoktél. Petőfi radio : 8.05: Caterina Valente és Vico Torriani énekel. 8.35: Külpolitikai figyelő (ism.) 9.00: Mágnás Miska. Részletek Szirmai Albert—Gábor Andor operettjeiből. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 11.50: Könyvszemle. 12.00: Boross Laios népi zene­kara játszik. 12.20: Debussy- és Muszorgszkij- művek. 14.00: A tenger ördögeL III. r. Fekete lobogó alatt. 14.15: Napraforgó. 15.00: Orvosi tanácsok (ism.) 15.05: Közvetítés az MTK—Vasas bajnoki labdarúgó mérkő­zés TI. félidejéről. 15.30: Falvakban, mezőkön. 16.05: A hét műsorából. 17.35: Nagy magyar orvosok. A Bókayak. 17.50: Fúvószene. 18.10: Huszas stúdió! Meddig él az ember? 18.59: A Magyar Népdal Hete. Népdalok Lajtha gyűjtésé­ből. 19.19: Aida. Részletek Verdi operájából. 20.25: Üi könyvek (ism.) 20.28: Hanglemez 20.30: A Suisse Romande zene­kar hangversenye. 21.20: Szabadidő és a társada­lom. 21.40: A hangversenyközvetítés folytatása. 22.10: Nóták. 22.49: Kenessey Jenő: Az arany, meg az asszony. Egyfelvo- násos opera. URH: 16.05: A jazz mesterei. A mik­rofon előtt: Oscar Peter­son (ism.) 16.50: Bolondos hanglemeztár (ism.) 17.15: Ötórai tea. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Hándel-művek. 19.35: Kapcsoliuk a Zeneakadé­mia kistermét. Budapesti Zenei Hetek. Bartók szo­nátái IT rész. 20.25: Versek Bartókról (ism.) 20.45: A baneversenyközvetítés folytatása. 21.35: Operakettősök. 22.11: Zenekari muzsika. BUDAPEST: 9.00- Emberek és feladatok. Riportfiim (ism.) 9.20: Kedd. szerda, csütörtök Tv-játék (ism.) 10.45: ..Mit tud már a baba?” (ism.) 15.48: Móra Ferenc: Kincskereső Lakkfürdőben a Mercedes A Mercedes-Benz személygépkocsikat a világ legjobbjai között tartják számon, s a sok évtizedes tapasztalatok alap­ján kialakult gyártástechnológia ismeretében ez nem is von­ható kétségbe. Az előállítók különös gondot fordítanak a gépkocsik védőköntösbe való „felöltöztetésére”, lakkozásra is. Minden Mercedes személyautó négy lakkréteget kap. Az alározsdáso- dást gátló cinkfoszfát-réteggel bevont karosszériát előbb ala­pozzák, ami úgy történik, hogy az egész kocsiszekrényt egy 52 tonna lakkot tartalmazó medencébe mártják (ezt a munkafázist mutatja a felvétel), majd 150° C-on megszárítják. A második alaplakk réteget elektrosztatikus eljárással, aa előlakkot és a fedőlakkot pedig kézzel vezetett szórópisztoly- lyal viszik a felületre. Minden réteg felvitele után 120—150“ C-os hőkezelést kap, ami vegyileg megszilárdítja a lakkban lévő műgyantákat. Kocsinként mintegy 23 kg festéket hasz­nálnak fel, ehhez jön még 12 kg PVC-plasztizol, ami az al­vázon képez korrózióálló bevonatot (e védőréteg 1—2 mm vastag). Ezért a Mercedes gépkocsik 130 mikrométer vastag „ruhája” tartós, időjárás-, és karcolásálló, tükörfényes. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL AJÁNLJUK BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK. — Móricz Zsigmondi Pillangó. Tévéfilm. A film tartalma Móricz Zsigmond szavai­val: „Egyetlen tiszta szerelem, mindennél fájóbb szerelem, az elszállt pillangó utáni sóvárgás...” A tévéfilmet 20.15 órakor sugározza a tévé. Kisködmön. 3. A csoda- kalap (ism.) 16.10: A porond mesterei. 17.15: Hírek. 17.20: Antenna. 18.00: Légikisasszonyok a földön. III. versényszakasz. 18.30: ......Jöjjön ki Óbudára”. 18.50: Cicavízió.,, 19.00: A Szovjet Kultúra Napjai. Megnyitó díszelőadás. 19.45: Tv-híradó. 20.15: Budapesti Művészeti He­tek. Móricz Zsigmond: Pillangó. Tv-film. 21.25: A Szovjet Kultúra Nap­jai. A díszelőadás II. r. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.35: Sopoti Nemzetközi Dal- fesztivál 1969. POZSONY: 9.00: Postaláda melléklete. Katonák műsora. 10,00: Brumm—brumm mackó. Amerikai rajzfilm. 10.30: Orosz nyelvtanfolyam. 11.30: Tengerész esztrádműsor. 12.25: Tv-híradó. 15.55: Hírek. 16.00: Teremkerékpár VB. 17.05: Négy tankista, meg a kutya. Lengyel tv-sorozat 4. rész. 18.00: Lányok—fiúk magazinja. 19.00: Tv-bíradó. 19.30: Időszerű nemzetközi kérdések. 19.50: Szovjet dokumentumfilm. 20.10: Nippon titka. 20.25: Hárman a bűnügyi rendőrségtől 6. 20.55: Opatia. Jugoszláv dalfesztivál. 22.25: Tv-híradó. BECS: I. PROGRAM 15.05: Franz Schubert: 6. szimfónia. 15.45: Kicsinyek műsora. 16.20: Ifiúsági műsor. 17.35: Bélyegbarátok műsora. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Kulturális aktualitások. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Reitvén v-i áték. 22.05: Sporthírek. 22.35: Tv-híradó. 22.50: F<s7akal filmmösor: 13-an voltak. IL PROGRAM 18.00: Az Antarktisz Jegén. 18.30* Hrrizont. 19.00: Tv-híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Calderon: Egy álom él. 22.15: Tv-híradó. 22.45: Tudományos aktualitá­sokról. BELGRAD: 17.00: Alfabetizálási akció. 17.50: Az én falum. 18.20: Disneyland. 19.20: Időgép. 20.35: Tv-niagazin. 21.35: Propaganda intermezzo. 21.40: Az ülő bika. Amerikai játékfilm. BUKAREST: 1*7.15: Jó estét, lányok — jó estét, fiúk! 18.20: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-enciklopédia. 20.00; Három generáció. Riportfilm. 20.15:: Legyőzhetetlenek. Folytatásos film. 21.05: Angela Cilea hangverse­nye. Az Intervízió műsora. 21.50: Sportközvetítés Prágából. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 19—069, U—932. Telex: 09—3357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér L Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12—094. Az előfizetés dlia egy hónapra 20.— forint. Index -szám: 25 009 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kocák Ferenc A MÁV Szolnoki Jármű­javító üzem a létesítendő új központi kazántelepére stabil ka­zánfűtői vizsgával rendel­kező kazónkezeíőket keres. Jelentkezni lehet: Az üze­mi munkaügyi osztályon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom