Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: £ forint 185 ezer új otthon A negyedik ötéves terv végleges lakásépítési programjának előkészítése A Minisztertanács — mint ismeretes — a további munkálatok alapjául elfogadta a negyedik ötéves tervidőszak lakásépítési és fejlesztési pr ram járói, valamint a célcsoportos lakásberuházásokról zóló előterjesztést. A lakásépítésben és a lakásfejlesztésben érdekelt minisztériumok, főhatóságok és tanácsi szervek vezetői most eszerint készítik elő és dolgozzák kli e tervidőszak végleges lakás- építési programját. A gabonafélék aratásának elhúzódása miatt augusztus végén már látszott, hogy az őszi mezőgazdasági munkákat is későbben lehet megkezdeni és össze fognak torlódni. Az időjárás miatt, a kapásnövények vetéséhez a szokásosnál később foghattak a nagyüzemek, a sok csapadék tovább hátráltatta a különböző kultúrák érését és betakarítását. A megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának adatai szerint a közös gazdaságoknak 186 ezer kát. holdról (egymillió tonna), terményt kell betakarítaniuk. Óriási mennyiség, sok millió forint érték ez. Ezenkívül 248 ezer hold vár bevetésre, melyből 180 ezer hold a kenyérgabona. A szövetkezeti vezetők többsége gondosan felmérte a gazdaságokra háruló feladatokat és a realitásokból kiindulva tette meg a szükséges intézkedéseket az őszi munkák megszervezésére. A szövetkezetek egy része — körülbelül egy- harmada — azonban nem tudott szakítani a szokásos irányítás, munkaszervezés módszereivel, s emiatt rendkívül nehéz helyzétben van. Elmaradtak a betakarítással, a talajmunkákkal és a vetéssel. A tegnap összesített statisztikai adatok szerint a közös gazdaságok október 9-ig a betakarítandó területnek csak 15 százalékán végeztek. A határban van még a cukorrépa fele, a rizs 70 százaléka, a napraforgó nagyobbik hányada, a kukorica töréséhez sok helyen még hozzá sem fogtak. Jóllehet érett táblák már minden gazdaságban vannak. A vetésnél talán még rosszabb a helyzet. A tervezett terület 30 százalékán vetették el az őszieket, ezen belül a kenyér- gabonának csak egynegyede került a földbe, összességében az őszi munkáknál — a múlt év hasonló időszakához képest — 10— 15 százalékos a lemaradás. A száraz, napos időjárás mintha megnyugtatta volna a szövetkezeti vezetők egy részét. Pedig tudhatnák, hogy a száraz, meleg napokat esősek követik, lehet, hogy két hét múlva, lehet, hogy előbb. Vajon ki vállalja a felelősséget azért, hogy milliós értékek a szabad ég alatt, a határban maradnak, kitéve az időjárás szeszélyeinek és az állati kártevők pusztításának. A tavalyi sikeres év volt a mezőgazdaságban, az idei kevésbé. Az ár- és belvíz, a nyári esőzések rendkívül sok kárt okoztak a mezőgazdaságban. A biztosító ennek csak kisebb hányadát téríti meg. Az állam segít, de a veszteségek zömét a gazdaságoknak, a szövetkezeti tagoknak kell vállalniuk, kigazdálkodniuk. Számos tsz-ben azzal kell számolni, hogy a részesedés, az egyéni jövedelem kevesebb lesz, mint tavaly. Épp ezért minden megtermelt értéket be kell takarítani, amíg nem késő. A zárszámadások milyensége is függ ettől. S ezekről a gondokról őszintén kell beszélni az emberekkel. Az őszi munkák sikerétől függ a jövő év megalapozása, sikere is. A betakarítás és az időbeni vetés befolyásolja a jövő évi gazdálkodást. Senkinek sem mindegy az, hogy hogyan. A tapasztalatok ellentétes végleteket mutatnak, örömmel olvastuk a jászberényi Rákóczi Tsz táviratát: a megyei pártértekezlet tiszteletére az őszi talajelőkészítést és vetést október 31-ig befejezik. Jászágón, a Kókai Tsz-ben b jövő hét végére minden őszi munkával végeznek. Ugyanakkor a szomszédos jászdózsai tsz-ekben rendkívül nagy az elmaradás. A szolnoki tsz szövetség felmérése szerint az őszi munkák különösen a kunszentmártoni járásban és Jászberényben haladnak vontatottan. A jelenlegi ütemet figyelembe véve az előbbi helyen 80 nap, az utóbbiban 110 napra lenne szükség az összes szántási, talajelőkészítési és vetési munkák elvégzéséhez. Nyilvánvaló, hogy az megengedhetetlen, a munkák ütemét gyorsítani kell. Nagyon sok múlik a szervezettségen, a traktorosok, tsz tagok áldozatos munkáján. A kettős műszak megduplázza a munka eredményét. A renkívül nehéz talajviszonyok kétszer—háromszor annyi ráfordítást igényelnek mint tavaly. De számolni kell ezzel is. Jász- alsószentgyörgyön, Abád- szalókon — és másutt — külön premizálják a gyors és jó munkát. Több helyen traktorra ültetik a más munkaterületen dolgozókat. Helyes lenne igénybe venni a talajjavító vállalat és a VÍZIG szabad szombatos traktorait is. A párt és állami szervek segítsége ezekben a hetekben nagyon fontos. Azonban az őszi munkák célirányos szervezése, jó elvégzése a közös gazdaságok vezetőin, szakemberein múlik és természetesen a tagok szorgalmán. Nincs ok a kapkodásra, de az elbizakodottságra még kevésbé. Addig kell végezni az őszi munkákkal, amíg nem késő. M. U A negyedik ötéves tervre előirányzott 400 000 lakásból az állami lakásépítés keretében, elsősorban közDonti célcsoportos lakásként 185 000 út otthont kell felépíteni. A tanácsi célcsoportos lakások száma mintegy 160 000, amelynek egyharmada értékesítésre kerül. A tervidőszakra előirányzott mintegy 215 000 magánlakás építésén belül legfontosabb cél a társasházak arányának növelése, amellyel főleg a városok lakáshelyzetét javíthatják. Az építtetőknek sokat segít majd a korszerű szervezési és érdekvédelmi feltételeket nyújtó lakóházépítő szövetkezeti forma, elsősorban a városi lakásépítésben. Ennek alapján és a társasházépítés más konstrukcióival együtt a tervidőszakban összesen 65 000 társasházi lakás megépítésével lehet számolni. A végleges program kidolgozásánál alapvető feltételként veszik figyelembe, hogy az előirányzott, összes lakásnak mintegy kétharmadát a városokban és kiemelt műn- káslakta településeken kell megépíteni, főleg többszintes lakóépületekben. így Budapesten a negyedik ötéves Üj üzem építését kezdték meg Balatonfűzfőn Üj, évi 3000 tonna kapacitású polistirol üzem építését kezdték meg a fűzfői nitroké- miánál. A gyár kutató laboratóriumában kidolgozott egyedülálló eljárással állítják majd elő a petrolkémiai ipar egyik termékéből a stirol- monomer-ből a polistirol gyöngyöt, amelyből habosítással rendkívül könnyű szigetelő és csomagoló anyag készíthető, a köbméterenként alig 15 kilogramm súlyú anyag érzékeny műszereket, injekciós fiolákat véd majd. Speciális berendezésekkel gyümölcs ládákat is készítenek belőle. A polistirol hab pasztellszínű, zöld, sárga, rózsaszín változataiból lakásdíszítő elemeket, világító testeket gyártanak majd. Legnagyobb felhasználója azonban az építőipar lesz, amely a jövőben a modern lakások hang- szigetelésére használja. A „25. színház” Október 14-én, szerdán este tartja színháznyitó előadását a 25. színház. Első bemutatójuk Németh László: „Gyász” című művéből készült monodráma. Szereplői: Berek Katalin, valamint egy öttagú női kórus. A rendezője Szigeti Károly. Két héttel a megnyitó után ismét premierrel fogadja a „25. színház” közönségét. Október 28-án adják elő Platon: „Szókratész védőbeszéde” című művét Haumann Péterrel a címszerepben. A „25. színház” a Népköz- társaság úti MUOSZ székházban felépülő előadóterme eltervben az előző tervidőszakhoz viszonyítva 57 ezer helyett 91 ezer. a vidéki városokban 113 700 helyett — 170 000 új lakás felépítését veszik számításba. A lakásfejlesztési programhoz több mint 100 milliárd forint szükséges, 6 ezen felül kell figyelembe venni a közmű jellegű beruházásokat. Az állam a korábbinál jóval nagyobb arányban vesz részt a jelentős program megvalósításában, s ugyanakkor várhatóan a lakosság részvétele sem csökken. A lakosság részére nyújtott állami kedvezmények köre bővül, például a gyermekek utáni kedvezménnyel. A magánlakás-építőknek nyújtott állami kölcsönkeret is emelkedik, meghaladja majd a 20 milliárd forintot. A tervekben szá- molnok azzal is, hogy a vállalatoknál képződő és lakásfejlesztési célra felhasználható alapból az eddiginél lényegesen többet költenek lakásépítésre a vállalatok, tehát maguk is építenek és pénzügyi támogatást nyújtanak dolgozóiknak. A teljés mértékben központi, állami pénzügyi forrásokkal megalapozott célkészültéig a Rotenbiller utcai KISZ Központi Művészegyüttesének székházában tartja előadásait. Toronyházak Kecskemét legújabb városnegyedében eddig csaknem 770 lakást adtak át, s felépült a második, 384 lakásos háztömb is. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat megkezdte a harmadik tömb építését, amelyet jövőre fejeznek be, majd nyomban nekilátnak a negyedik lakótömb kivitelezésének. A negyedik ötéves terv végére 3000 lakója lesz a megyeszékhely legnagyobb és legszebb városnegyedének. Közben felépül hat, egyenként tizenegy, illetve tizenhat szintes toronyház, s elkészülnek a modern oktatási, egészségügyi és kereskedelmi létesítmények is. A legújabb párizsi divat motívumai a pápai textilgyárban A legújabb párizsi férfi ingdivatot követi a pápai textilgyár. A kísérleti üzemben a hímzést utánzó szövési motívumok díszítik a különböző pasztellszínű puplinfélesége- ket. A mozaikszerű beszövések, ízléses csíkozások alkalmivá teszik a férfi inganyagokat. s azok bizonyosan megnyerik a pápai textilgyár megrendelőinek tetszését. Szimfonikus zenekar alakult Salgótarjánban Szimfonikus zenekart alakítottak Salgótarjánban. Az együttes költségeit a salgótarjáni városi tanács fedezi, csoportos lakásépítés jelentősége tovább. fokozódik. Ugyanis a harmadik ötéves tervhez viszonyítva a következő tervidőszakban előirányzott összes lakások száma egyharmadával, ezen belül pedig a célcsoportos lakásépítés volumene csaknem kétszeresére növekszik. E gyors ütemű fejlesztés célja, hogy csökkentsék az egyes területek között fennálló lakásellátottsági különbségeket. A központi, célcsoportos lakásépítés keretében épülő új otthonok átlagos alapterülete a harmadik ötéves tervidőszak befejező éveiben 50—51 négyzetméter. Az 1971—75 közötti tervidőszakban az átlagos alapterület némi növelésével számolnak, s így reális célnak tekinthető, hogy a negyedik ötéves tervben már átlagosan kétszobás lakások épüljenek. Emellett törekedni kell a társadalmi igényeket differenciáltabban kielégítő úgynevezett félszobával bővített lakástipusok fokozottabb elterjesztésével. Egyszobás lakásokat csak elenyésző számban, a legszükségesebb mennyiségben indokolt tervezni. De gondoskodni kell az egyedül élők, a gyermektelen házaspárok és az idős emberek részére speciális kislakások építéséről. Így a tanácsok saját elhatározásuk alapján építhetnek egyszerűbb kivitelű, olcsóbb lakásokat is. fenntartásáról működtetéséről a József Attila Művelődési Központ gondoskodik. Szakmai segítséget az országos filharmónia nyújt az új zenekarnak, s ellátja kottákkal, hozzájárul hangszertára kiegészítéséhez is. Karnagya Róna Frigyes, az Erkel Színház karmestere lesz, aki 1971. január 1-től veszi át az együttes vezetését. Az ország legfiatalabb vidéki szimfonikus zenekara első önálló, bemutató koncertjét jövő év március 12-én tartja. Üj sertés kombinátok Ismét fellendül a Marcal völgye egykor híres állattenyésztése. Több éves stagnálás után a termelőszövetkezetek területi szövetségének koordinálásával, korszerű nagyüzemi tenyészeteket alakítanak ki. A szövetkezeti gazdaságok összefogtak és közös vállalkozásként sertéstenyésztő kombinátok építését kezdték meg. Nyárádon kilenc termelőszövetkezet. Pápán pedig 18 termelőszövetkezet és az állami gazdaság összefogásával a legkorszerűbb állattenyésztési technológiát valósítják meg. A mezőgazdasági kiállításon arany érmet nyert műanyag panelos rendszerben nagy fehér hússertést tenyésztenek majd. Űj kombinátok építői közül egyedül a nagyalásonyi termelőszövetkezet támaszkodik önerejére. A tervek szerint 1972-ben az új kombinátok 30 000 hízottsertést adnak a pápai húsgyárnak. Ezzel a mennyiséggel megkétszereződik a Marcal völgye hústermelése. Hazautazott Varsóból a magyar országgyűlés küldöttsége Szombaton (délelőtt fél tizenkettőkor) hazautazott Varsóból a magyar parlament küldöttsége, amely Kállai Gyula, az MSZMP PB tagja, az országgyűlés elnöke vezetésével hat napot töltött hivatalos lengyelországi látogatáson. A delegáció a szejm elnökségének vendége volt. A lengyel és magyar nemzeti zászlókkal díszített repülőtéren a magyar küldöttséget Czeslaw Wycech-el aa élén a szejm-képviselők népes csoportja búcsúztatta. Jelen voltak varsói nagykövetségünk képviselői, Némety Béla nagykövettel az élükön. A küldöttség látogatásáról és tárgyalásairól közös közleményt adtak ki. A két parlament képviselői szombati eszmecseréjének befejezésekor mondott beszédében Czeslaw Wycech a többi között hangoztatta: „Az önök látogatása számottevően erősíti a magyar—lengyel együttműködésnek és a szocialista közösség országai egységének ügyét. Szívből jövő üdvözletünket küldjük a magyar országgyűlésnek, a magyar népnek, s újabb sikereket kívánunk szocialista építőmunkájukban és a békéért folytatott harcban”. Kállai Gyula válaszában kifejezte őszinte köszönetét a szíves vendéglátásért. Részt veszünk az SZNSZ tíz éves fejlesztési programjában Dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke aki Rév Lajossal, az OKISZ elnökével egj'ütt részt vett a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Központi Bizottságának londoni jubileumi ülésén útjáról a következőket mondotta az MTI munkatársának: — Hetvenöt éves az SZNSZ, tehát háromnegyed évszázadot tekintettünk át. Az ülés megállapította, hogy a szövetség jól tölti be hivatását. Fellendülésének időszakát éli az egész mozgalom. A szocialista és fejlődő országokban is új szövetkezetek egész sora alakult, s ezek keresik a maguk útjait. — Külön öröm számunkra, hogy az SZNSZ Központi Bizottságának ezen a jubileumi ülésén felvették az SZNSZ tagjai közé az Országos Szövetkezeti Tanácsot. A Központi Bizottság állásfoglalása a felvétel mellett azt is tükrözi, hogy az SZNSZ-ben ro- konszenwel kísérik a magyar szövetkezeti mozgalom fejlődését. Ez nemcsak a KB-üIé- sen tűnt ki, hanem találkozásaink, illetve az SZNSZ tagjainak hazánkban tett látogatásai során is. Különösen a fejlődő országok érdeklődnek az iránt, hogy a felszabadulás után hogyan indultunk el, s hogyan vált népi jellegűvé szövetkezeti mozgalmunk. HETI VILÁGHÍRADÓ (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) } — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — Sürget az idő