Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-29 / 254. szám

1970. október 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A DELFIN HÁTÁN A Szigligeti Színház bemutatója Magyarországi bemutató színhelye volt a szolnoki Szigligeti Színház; a szovjet kultúra napjai alkalmából hazánkban elsőnek, itt mu­tatták be Zsuhovickij: A del­iin hátán című színművét. A szándék mindenképpen tiszteletreméltó. A „tisztelet­kor” helyett, amelyet egy minden szempontból bizton­ságot nyújtó, klasszikus mű bemutatásával leírhatott volna, a színház arra vállal­kozott, hogy eleven ünneppé tegye az ünnepet; a már- már bronzszoborrá mereve­dett múlt hatásos idézése he­lyett a mai szovjet dráma­termés egyik, a Szovjetunió­ban nagysikerű darabjával kapcsolja be nézőit napjaink frissen pergő szovjet kultu­rális életének vérkeringésébe. Zsuhovickij történetében minden együtt van, ami egy valóban jelentős, nagy drá­mához kívántatik. Izgalma­san mai, rendkívül aktuális problémák feszülnek a da­rabban; az író nem éri be a felszínen látható visszássá­gokkal, látványos külsősé­gekkel. A jelenségek mögött igyekszik felfedezni a lénye­get. Eleven és meggyőző fi­gurákat állít Színpadra: még az egy-két pillanatra felvil­lanó, a tulajdonképpeni drá­mában funkcionális szerep­pel alig rendelkező alakok­nak is súlya, atmoszférája van. És ez a drámai összeüt­közés, tragikus emberi konf­liktus, amely valódi művé­szetté emelheti a publiciszti­kai igazságokat, szintén ott lappang a nagy elhitető erővel megírt jellemekben. Annak, hogy végül mégsem emlékezetes, nagy drámai él­mény, csupán egy kellemes színházi este emlékével tá­voztunk a nézőtérről, nem tartalmi vagy gondolati okai vannak. Dramaturgiai, szer­kesztési hibák következté­ben, a cselekmény túlbonyo­lítása és különféle, illusztra­tív jelenetekkel való nehezí­tése miatt maradt ez a mű alatta saját lehetőségeinek. A dráma hőse. Korolov, si­keres újságíró. Nemcsak si­keres, jó újságíró is,' a Szó legtisztább értelmében: be­csületes ember, aki hivatásá­nak tekinti, hogy az igaz­ságért, az emberek igazáért hadakozzék. Ezért lehet, és ezért lesz tragikus hős: nem­csak elköveti a drámai vét­séget azzal, hogy a felszín, a látszatok alapján ítél, hanem arra is képes, hogy felismer­je saját tévedését és önként vállalja a következményeket. Korolovnak el kell buknia, de bukása felemelő; az író azokat a körülményeket, azokat az embereket ülteti a vádlottak padjára, amelyek és akik előidézték a szükség- szerű bukást. A Korolovot leleplező új­ságcikk — amelyet ő maga sugallt, hogy az ügyet, ame­lyet elhamarkodottan re­ménytelen zsákutcába jutta­tott, kihúzza a kátyúból — példázattal kezdődik. „Novo- rosszijszkban volt egy ren- őrfőnök. Azt gondolta, hogy­ha ő egyszer rendőrfőnök, az azt jelenti, hogy mindenhez ért, még a delfineket is meg­lovagolja...” Az ügy hátte­rében is efféle „delfinlova­sok” húzódnak meg, az új gyógyszer, amely emberi éle­teket menthetne, presztízs- okokból, hivatalból — hoz­záértők, saját pozíciójukat- féltők. értetlenek, kényelme­sek, értetlenül és gváván kényelmesek miatt kerül „ad acta”... Az apró epizódokra bom- ió, széteső cselekményben azonban túl sok a művi elem. Az író azzal a szán­dékkal, hogy személyes drá­mává tegye az újságíró fe­lületes cikkét, túl sokat be­épít a darabba; egy halálo­san beteg jóbarátot, a jó­barát egy megoldhatatlannak tűnő családi konfliktusát, és így tovább. Ezek az illuszt- rív epizódok főként az első rész második felében ural­kodnak el a drámán: a cse­lekmény leáll, és a kórte­remben, kórházi folyosón megelevenedő életképekben * dráma — melodrámává hí­Az író később visszatalál a tulajdonképpeni drámá­hoz, de még akkor is ami­kor már benne járunk a tragédia sűrűjében, érezhe­tünk valamiféle kiszámított- ságot. Zsuhovickij, valószí­nűleg, a hajdani „pozitív” és negatív hősök sémájától rettegve igyekszik mindent ellenpontozni, rokonszenves és ellenszenves hőseinek bo­nyolult, de emberileg hiteles karakterét adni, de mintha túlságosan is patikamérlegen mérné ki a jó és rossz tulaj­donságokat. Az előadás ugyanazt az alapjában véve meggyőző, de mégis felemás képet mu­tatja, mint maga a darab. Berényi Gábor rendezése nagyszerű atmoszférát te­remtett, színpadra idézte a mű eredendő líráját és ugyanakkor megteremtette a kemény és kegyetlen valóság légkörét — de a darabot ne­hezítő ballasztokkal, az il­lusztratív, a cselekménytől majdnem független jelene­tekkel nem mindig tudott megbirkózni. Az első rész második felében nem csak a darab áll, az előadás is: még erőteljesebb húzásokkal, a játék ritmusának felgyorsítá­sával, a jelenetek feszesebb megfogalmazásával valószí­nűleg sokat lehetett volna tenni a színházi élmény tel­jesebbé tétele érdekében. A főszerepet, Korolov alakját a vendég Szoboszlai Sándor formálta meg, nagy­szerűen elegyítve a szkepti­kus, már-már cinikus ruti- nié és a foglalkozását hiva­tásnak tekintő, szinte Don Quijote-i makacssággal har­coló újságíró vonásait. Já­tékában a kétféle magatartás szerves egységbe forrott: éreztetni tudta, hogy szkep­ticizmusa, keserűsége csak afféle barikád, amely mö­gött a fiatalos tenniakarás lelkesedése lobog. Az a je­lenet, amelyben az önmaga ellen megrendelt pamfletét olvassa, a be nem vallható- an sértett hiúság, és a szak­mai elismerés keverékével — színészi remeklés. Színészi telitalálat az ugyancsak vendég Verebes Károly alakítása is, Malahov, az alapjában véve jóindula­tú, de rendkívül korlátolt és buta szerkesztő szerepében. A tétovaság és gyávaság a saját korlátáival küszködő szorgalom és ostoba jóindu­lat olyan alapos, részletes és hiteles képét rajzolta meg egyetlen, emberileg is meg­győző figurába sűrítve, hogy alakítása valósággal enciklo­pédiájává vált a jóakaratú elvtelenségnek. Figyelemre méltó teljesít­mény, kidolgozott és érdekes figura Liska Zsuzsa Lenka Volkovája. bár játékában egy kissé különváltak a fia­tal lány könnyelműségét és alapvető becsületességét, fel- íBsínfisségét és hivatástudatát jellemző epizódok. Egyéni színekkel gazdagította Miro­nov rovatvezető rokonszen­ves alakját Hollósi Frigyes és meggyőzően formálta meg egy ifjú költő alakját Lencz György. Meglehetősen há­látlan szerepeket formált meg, színvonalasan Bókái Máiia és Bodnár Erika; egy, csak körvonalaiban meg­rajzolt fiatal lány színpadra állításával becsülettel küsz­ködött Baranyai Ibolya. Ifj. Újlaki László melodramati- kus szerepében, néhány mondatával fel tudta vil­lantani az igazi drámát is. Elkerülte a helyzetből adó­dó, kézenfekvő hatásos meg­oldásokat, felszínes eszközö­ket. Baranyai László né­hány mondatos szerepébe egy gerinctelen és elvtelen törtető legjellemzőbb tulaj­donságait tudta túlzások nél­kül sűríteni. Külön kell szótanunk Ha­lász László alakításáról: any- nyi színnel, oly gazdag élet- tapasztalattal játszotta el a matróz szinte jelentéktelen szerepét, hogy valósággal fő­szereplője lett az előadás­nak. Egyéni ízekkel gazda­gon, a figura csaknem egész múltját és jövőjét színpad­ra idézte: egy hálás, de je­lentéktelen szerepet így, ilyen jelentősen megformálni csak igazi színész képes. A zsúfolásig megtelt nagy­teremben Tóth János, a me­gyei pártbizottság titkára köszöntötte a megye közgaz­dasági szakembereit, s az el­nökségben helyet foglaló dr Garamvölgyi Károly pénz­ügyminiszterhelyettest, a Ma­gyar Közgazdasági Társaság főtitkárát, Csáki Istvánt, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagját, a megyei párt- bizottság első titkárát, dr. Változatlanul nagy az ér­deklődés a jánoshegyi lég­pálya, a Libegő iránt. Ezt bi­zonyítja, hogy alig több mint két hónap alatt — augusztus 20-a óta — mintegy 250 ezren váltottak jegyet — a Libegő- re. A legnagyobb forgalmat szombat-vasárnaponként bo­nyolítják le: ilyenkor átlago­san körülbelül 7—8 ezren utaznak a drótkötélpályán. Az üzemeltető XII. kerületi tanács a következő hetekben — a szeles, hideg idő miatt A szovjet kultúra hetének ünnepi eseménye volt Szol­nokon az Országos Filhar­mónia ez évi bérleti soroza­tának első hangversenye: a Szvesnyikov kórus műsora a Szigligeti Színházban. A nagy múltú együttes, a Szovjetunió Állami Akadé­miai Vegyeskara most har­madízben jár Magyarorszá­gon. A kórus színes, érdekes, gyönyörű műsort válogatott össze hatalmas repertoárjá­ból, (összesen mintegy 900 művet tudnak), és sajátos ízű, felejthetetlen zenei él­ményben részesítette a szol­noki közönséget. A kórus legfőbb erénye talán — s egyúttal a lenyű­göző hatású produkció zálo­ga — a rendkívül kiegyen­lített hangzáskép, a hang­zás-arányok hallatlanul pre­cíz kimunkáltsága. Dinami­kai skálájuk a legérzéke­nyebb pianisszimótól a legerő­teljesebb fortisszimóig vég­telenül árnyalt, szinte azt mondhatnánk: ennél diffe­renciáltabb kórus-hangzás nehezen képzelhető el. De a legszélsőségesebb dinamika sem torzítja el soha a zenei tartalmat, mindig mértéktar­tó, egységes, plasztikus hangzást kapunk. A maradéktalan precizitás, az egységesség — mely a kóruséneklés alfája és óme­gája — minden szemüont- ból jellemző az együttesre. A harmonikus, egység, a kö­zös , éneklés magasrendű szintézise már visszavonha­tatlanul létrejött a próbákon, a fáradságos felkészülés fo­lyamán. Ä karnagy a kon­certdobogón már nem is ve­zényel, csak irányít. Szá­munkra kissé talán furcsa, szögletes mozdulatai pusz­tán jelzések, — a vezetőnek csak a leglényegesebb pilla­natokban kell beavatkoznia a produkció folyamatába. (Természetesen az effajta megoldás a karnagy egyéni­ségének is függvénye.) Mint ez a műsorból is nyilvánvalóan kiderült: az együttes — és vezetőjük: A. V. Szvesnyikov, a Szovjet­unió népművésze — az orosz zenei hagyományok, ezen be­lül is a kimeríthetetlenül gaz­Lengyel Lászlót, a közgazda- sági társaság titkárát és Fo­dor Mihályt, a megyei tanács vb elnökét. Tóth János megnyitójában a megyei csoport megalakítá­sának szükségességéről szó­lott. majd átadta a szót dr Garamvölgyi Károlynak, aki Gazdaságpolitikánk időszerű kérdései címmel előadást tar­tott — Keveseoo urassal számol, de várhatóan a téli hónapok pótolják majd a „kiesést” a tanács ugyanis a Jánoshe- gyen, a kötélpálya közelében szánkópályát épít. Így a té­li sportok kedvelői a völgy­ből a Libegőn mehetnek majd vissza a hegyre. A tanács tervei szerint a szánkózók és a síelők a pályát akkor is igénybe vehetik, ha nincs hó: ilyenkor jégkristályokból elő­állított műhóval szórják majd fel a szánkópályát. dag népzenei hagyomány ápolását népszerűsítését tartja fő feladatának. A nép­dalfeldolgozások közt elő­kelő helyet foglalnak el az idős mester, Szvesnyikov saját kompozíciói. Ezekben a művekben sohasem talál­kozhatunk eredetieskedő megoldásokkal, mindig sze­rényen szolgálják, mintegy keretbe helyezik a népdalt, hátteret biztosítanak az ön­magában gyönyörű, kikris­tályosodott népzenei anyag­nak. Ezek közül igen nagy si­kert aratott a ráadásként bemutatott „Sötét erdőben” című népdal. Grecsanyinov tréfás népdal-feldolgozásával bravúros technikáját bizo­nyította a kórus, fölényes biztonsággal. Az orosz műzenei alkotá­sok legjobbjai is a népzené­ben fogantak. Az együttes utolérhetetlen érzékkel szó­laltatja meg a bensőséges, finom, lírai hangvételű mű­veket, — tán mindenkor a legszebb zenei hatás a nagy­kóruson megszólaló, áttetsző, lélegzetelállító pianisszimó. Ezeknek a műveknek — ért­hetően — különösen nagy si­kerük volt, nem egyet közü­lük meg kellett ismételni. A legszebben sikerültek Ta- nyejev: Este, Rachmanyi- nov: Halk melódia és Hren- nyikov: Bölcsődal című mű­ve. Külön kell szólni Muszorg­szkij : Hovanscsina című operájából megszólaló — „Sztrelecek kará”-ról, mint igen jól sikerült, igényes produkcióról, valamint Ko­dály két kórusművének elő­adásáról (Túrót eszik a ci­gány és Esti dal), mely lé­nyegesen több volt, mint ha­gyományosan udvarias gesz­tus, — magasrendű zenei él­ményt jelentett. A közönség a koncert vé­gén hosszan ünnepelte a vendégeket, s az együttes gazdag repertoárjából még néhány bravúros számmal kedveskedett a szolnokiak­nak. M. L. Az előadás után az előké­szítő bizottság nevében Soós István, a megyei tanács vb elnökhelyettese javaslatot tett a tanácskozásnak, mond­ja ki határozatban a szervezet megalakulását, s válassza meg az elnökség tizenöt tagját, a társaság elnökét és titkárát Az aktíva résztvevői a ja­vaslatot elfogadták. A Magyar Közgazdasági Társaság Szol­nok megyei csoportjának el­nökéül Kárpáti Józsefet a Hűtőgépgyár gazdasági igaz­gatóját, titkárának pedig dr. Lukács Pált. a statisztikai hi­vatal megyei igazgatósáéinak vezetőjét választották meg. Szoboszlai Sándor és Liska Zsuzsa CSIK ISTVÁN Megalakult a Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei csoportja Szerdán délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottságának székházában tartotta ala­kuló ülését a Magyar Közgazdasági Társaság megyei cso­portja. A tanácskozásra mintegy kétszázötven közgaz­dászt, gazdaságpolitikust hívtak meg. A Ssvesnyikov-kórus hangversenye Követésre méltó kezdeményezés Követésre méltó kezdemé­nyezés bontakozott ki Ko­márom megye egyik jelentős ipari gócpontjában Dorogon. A járási pártbizottság, a ta­nács és a dorogi szénbányák képviselőiből koordinációs bizottságot alakítottak azzal a céllal, hogy az anyagi erő­források koncentrálásával, közös beruházásokkal segít­sék Dorogon és környékén a községfejlesztést. Rend­szeresen tájékozódnak az üzemek, tanácsok és szövet­kezetek elképzeléséről és „integrációs” alapon alakít­ják ki a fejlesztési tervet, így lehetőség nyílik olyan létesítmények felépítésére, amelyeket egy-egy vállalat, üzem, önmaga nem képes létrehozni. Ilyen módon te­remtette elő a koordinációs bizottság a rövidesen áta­dásra kerülő dorogi járási egészségügyi kombinát épí­tési költségeit. A korszerű létesítmény költségeit a ta­nács, a szénbányák és a gyógyszer vállalat adta ösz- sze. Hasonló létesítményt terveznek nyergesújfalu tér­ségében is. A példamutató helyi kez­deményezések elismerése­ként a felsőbb megyei szer­vek nemrégiben terven fe­lül 10 millió forint beruhá­zási összeget juttattak Do­rognak, újabb lakások építé­sére. Próbaúton a Zsiguli A Zsigulik próbaútjai vége felé közelednek. A volgai autógyár futószalagjairól még az idén 27 500, az üzem teljes elkészülte után pedig 860 000 személygépkocsi gör­dül le. A Szovjetunióban és külföl­dön egyaránt különleges ér­deklődés veszi körül az új szovjet személyautót. A nö­vekvő kíváncsiságot a Tog­liattiban épült gigászi gyár vezetősége a Zsiguli „szemé­lyi adatainak” nyilvánosságra hozásával igyekszik csillapí­tani. Ennek megfelelően a Fiat—124 alapján kidolgozott szovjet személygépkocsi „ha­gyományos külalakú”. Súlya 890 kilogramm, négyhengeres motorja 60 lóerős. Öt sze­mélyt szállíthat és teljes megterhelés esetén is óránként eléri a maxi­mális 140 kilométeres se­bességet. Benzinfogyasztása 100 kilo­méteren 8—9 liter üzem­anyag. A korszerű biztonsági kö­vetelményeknek megfelelően a zsiguli minden üléséhez az utasok testi épségét óvó bal­esetelhárító övék csatlakoz­nak. Az ülések támlái hátra- hajthatók és alkalmasak ké­nyelmes fekvőhelyek kialakí­tására­Az elegáns látványt nyúj­tó szovjet személyautó meggyszín, kék, sötétkék, sö­tétszürke. halványbarna, to­vábbá fehér és fekete szín­változatokban készül. A ko­csi belső részeit különleges bevonat védi a rozsdásodás- tóL A Zsiguli négyajtós gépko­csi, szellőztetése és fűtése ki­tűnően megoldott. Fékrend­szere különlegesen erős. A kísérleti utak már eddig is megmutatták, hogy a fékek bármilyen sebesség­nél biztosan ..fogják” a ko­csit, nincs semmiféle „fél- recsuszkálás”. Nagy előnye a Zsigulinak, hogy jelentősen meghosszab­bította a motorolaj cseréjé­nek határidejét: ez csak minden 10 000 kilométer után válik szükségessé. A volgai autógyár próba­utas sofőrjei, akik naponta 600 kilométert futtatták jár­műveiket ,s ezek 32 fokos hidegben sem mondták fel a szolgálatot, úgy nyilatkoztak, hogy a Zsiguli kellemes és kényelmes, s ami a legfőbb: megbízható gépkocsi, Népszerű a Libegő

Next

/
Oldalképek
Tartalom