Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-24 / 250. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 54. A hét végén minden eldő'het Kettős fordulót bonyolítanak le a hét végén a női kosárlabda NB I-ben. A Szolnoki Vörös Meteor szempontjából mindkét mérkőzés döntő lehet. Ma a fővárosban a Bp. Spartacus ellen játszik a csapat Ezen a találkozón nem sok remény van a sikerre, hiszen tavasszal Szolnokon is győzni tudtak a szövetkezetiek- Annál fontosabb a vasárnapi HSC elleni mérkőzés, ahol úgyszólván minden tisztázódhat, már ami a kiesést illeti, Szolnoki győzelem esetén ugyanis remény van a bentmaradásra, hiszen a Meteor utána itthon az Egert, Budapesten pedig a Pedagógust legyőzheti, s szerez elegendő pontot a kiesés elkerülésére. Ha viszont a HSC hagyja el győztesen a köz- gazdasági tornatermét, akkor a Meteor sorsa megpecsételődött. A szolnoki táborban a sorozatos vereségek miatt eléggé nyomott a hangulat, s ezt fokozza Jándi, Keszthelyiné és most Csabai hiánya. Mit hoz a hét vége? Lehetetlen erre válaszolni. De annyi bizonyos, hogy a közönség is részt vállalhat az esetleges szolnoki sikerből, ha buzdítással serkenti győzelemre a csapatot Egy felnőtt és egy ifj usági csúcs A Szolnoki MÁV minősítő atlétikai versenysorozatának a befejező részére is jutott két megyei csúcs. Takács — aki vasárnap gerellyel 60 métert dobott — csütörtökön 62 méteres új megyei felnőtt csúccsal örvendeztette meg az atlétika kedvelőit és a szépen fejlődő Pintér is újabb ifjúsági csúccsal gazdagította a listát. Ezeken kívül született több figyelemreméltó eredmény is. A Papp-testvér- pár a 3000 méteres gyaloglásban indított rohamot a megyei csúcs ellen, de a hűvös idő nem kedvezett és minimális idővel elmaradtak at- ' tóL Nőknél gerelyyetésben az abonyi Budavári ért el 36,66-os jó eredményt, fiúknál pedig a törökszentmiklósi serdülő Bugyi és a fokozatosan fejlődő szolnoki Gönczi dobott egyéni csúcsot. Jobb eredmények. Férfi felnőtt, gerely: Takács (SZMÁV) 62 m, új megyei csúcs. 2. Magos (SZMÁV) 54.40. Serdülők, gerely: Bugyi (Törökszentmiklósi 49,22, Gönfczi (SZMÁV) 46,64. Ifjúsági 2000 m, akadály: Pintér (SZMÁV) 6:45.0, új megyei csúcs. Tímár (Tisza Cipő) 6:46.0, 3 km gyaloglás: Papp J. (SZMÁV) 14:01.0, Papp Gy. (SZMÁV) 14:04.0- 2 km gyaloglás: Ballagó (Törökszentmiklósi 9:41.6, Koródi (Tm. MGT) 11:18.0. Lányok. Ifjúsági gerelyvetés: Budavári (Abony) 36,66 m. Hétvégi műsor SZOMBAT Kosárlabda. NB H. Férfi: Szolnoki Olajbányász—SZEOL, Szolnok. Közgazdasági szakközépiskola, 17.30, NB III. Férfi: Kun- szén tmárton—Mezőtúr, 16. Kézilabda. Megyei bajnokság, férfi: Szolnoki MÁV—Törokszent- wikióei Vasas 15.30. Röplabda. NB U. Férfi: Szolnoki TIT ASZ—Mezőfi SE, TI- TASZ pálya, 15. Sakk. Jászberény városi válogatott—Szolnoki Olajbányász, barátságos mérkőzés, Hazafias Népfront, 15. Labdarúgás. Megyei n. o.: Gyulai SE—Kilián FSE H, 14. Cs. Szabó. Idegenben szerepelnek: a női kosárlabda NB I-ben a Szolnoki Vörös Meteor a Bp. Spartacus, a rízilabda Komjádi Kupában a ^zolnoki Dózsa a BVSC, a röplabda NB II-ben a JESE a Dunaújváros ellen, a túrkevei birkózók Budapesten az NB III-as csapatbajnokságon. VASARNAP Asztalitenisz. NB II: Szolnoki MÁV—Özd. Délibáb úti iskola, 9.30. NB in: Jb. Lehel—DEAC, Jászberény, 9. Törökszentmiklós járási-városi Tízek bajnoksága Gabonafelvásárlő. 9. Atlétika. Általános iskolások versenye, Szolnok, MÁV-sportte- lep, 9. Birkózás. Megyei serdülő kötött- és szabadfogású bajnokság, Szolnok, MÁV sporttelep, 10. Kézilabda. Megyei bajnokság, aői: Szó. Traktor—Kunszentmár- ton, 10, Üjszászi G.—Jászalsó- ezentgyörgy 10, öcsödi Tsz— Fegyvernek! Tsz 9.30, Tisza Cipő Ű— Túrkeve 9. Férfi: Szó. MÁV —Mezőtúri AFC 10, T.-miklósi Vasas—Szó. Vegyiművek 9.30, Rá- kóczüalva—Túrkeve 10. Tiszaföld- vári Tsz—Jászberényi Lehel 10, Üjszászi Tsz—Jászalsószenlgyörgy 11. Kosárlabda. NB I. Női: Szolnoki Vörös Meteor—Bp. HSC, Szolnok, közgazdasági, 10. NB III. Női: Karcag—Gyula, i4. Szolnoki MÁV-Szarvas 13.15. Törökszentmiklósi Fáklya—KISTEXT, 10.30. Férfi: Kunszentmárton—Hódmezővásárhely. 13, Karcag—Gyula, 15.30, Szolnoki Vegyiművek— Szarvas 10. Megyei bajnokság, női: Kisújszállás—Kunszentmártoni 30, Jb. Lehel—Törökszentmiklós 9. Férfi: Kisújszállás— Kunszentmártoni G. 11.15, Jb. Lehel—Törökszentmiklós, 10.15, Karcagi G.—Sz. Tiszaparti 9, Kunszentmárton II—Karcagi MG'i 11.30, Röplabda. NB II. Férfi: Sz. TI- TASZ—Kecskeméti Volán, TI- TÁSZ pálya, 30.30. Teke. NB II: Szolnoki MÁV— Ceglédi Építők, Járműjavító, 10. Üszás. Szolnok városi középiskolás bajnokság, Damjanich uszoda, 8. Vívás. Országos ül. o. férfi tőrverseny, Szolnok, Bajcsy Zs. u. iskola, 9.45. Labdarúgás. NB II: Szolnoki MÁV—KISTEXT, MÁV sporttelep, 14. Radó. NB III: Kilián FSE—Rakamaz, Kilián pálya, 14, Dobozi. Sz. Olajbányász—Záhony, Tiszaliget, 10, Ladányi. Tisza Cipő—Püspökladány, Martfű, 14, Kun. Tiszaföldvár—Gyom a, Ti- ezaföldvár, 14, Hoffer. Megyei I. o.: Szászberek—Túrkeve, 14, Sólyom, Karcag—Szó. Cukorgyár, 14, Detki, Jászárokszállás—Tószeg, 14, Paál, Kisújszállás—Szó. MTE n, 14.30, Busa, Mezőtúr— , Kunszentmárton, 14, Mihályi, Szolnoki MÁV II—T.-miklósi Vasas 12, (Hajdú megyéből), Jászberényi Vasas—Rákóczifalva, 14, Vágó K., Jászjákóhalma—K. MEDOSZ, 14, Halmi. Szó. Gépjavító—Üjszász, 11, Bakó E. Megyei H. o.: Tiszatenyő—Kunhegyes, lí, Grámán, Kengyel—Tisza Cipő II, 14, Füzesi, Tiszafüred—Szabó L. SE II, 14.30, Zsi- dai, Tiszagyenda—Tiszaföldvár II, 14.30, Kollai, Abádszalók—Cibakháza, 14, Horváth, Mezőtúri FMGT—Rózsa F. SE 10, Gergely, Szajol—Fegyvernek, 14, Pálinkás, Sz. Olajbányász II—Jászfénysza- ru, Sári, Jászkisér—Dózsa SE, 14, Tombor, Sz. Vegyiművek II—Rá- kócziújfalu, 14, Pintér, Jásalsó- szentgyörgy—Jászapáti, 14, Cs. Szabó, Jb. Lehel II—Sz. Traktor, 10.30, Jámbor. Zagyvarékas—Jász- ladány, 14, Mezei. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB I B-ben a Szolnoki MTE Székesfehérváron, az NB TI-ben a Jászberényi Lehel Kiskunfélegyházán, az NB m-ban a Szabó L. SE Nagykállón, a Szolnoki Vegyiművek Tuzséron, röplabda NB TI-ben a Jászberényi ESE Székesfehérváron, Szolnoki MÁV női atlétái Tatán, a férfiak Szombathelyen. <|H M ■ »»iiui»ini«nit«ii «n# i íjjJA« % KEVIEP Szolnoki Főépítés vezetősége felvesz nagy gyakorlattal rendelkező: építőipari gépészeti m űvezctőt. építőipari technikusokat, mélyépítő művezetőke t, építőipari kalkulátort, építőipari előkészítőt, általános adminisztrá őrt és gyors gépírót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok. Schönherz Z. u. 7/a. alatt Férfi és női munkaerőt Őrportás, mérlegellenőr munkakörbe azonnali belépéssel telveszünk. Jelentkezni lehet: Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Szolnok, Vágóhíd u. 70. Rendészet. Vizsgázott kazánfűtőt felveszünk állandó munkára. 605. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Szolnok, Petőfi u. 1. Szervezőt felveszünk könyv eladás céljára. Művelt Nép Könyvesbolt Szolnok, Beloiannisz u. 15. szám. » Felveszünk: híradásipari technikust, elektroműszerész, lakatos, esztergályos, marós szakmunkásokat, közg. technikust, okleveles közgazdászt, — gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, női és férfi segédmunkásokat és takarítónőket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: FMV 2. sz. gyáregység munkaügyi csoport. Törökszentmiklós, Dózsa Gy. u. 13. Lakást, illetve munkásszállást biztosítani nem tulunk. — Helyi lakosok előnyben. Fűtőket és segédmunkásokat veszünk fel, ■— jelentkezhetnek nyugdíjasok is. MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. Gépírni tudó számlázót felveszünk. Papír és Irodaszer Nagy- ker. Vállalat Szolnok, Beloiannisz u. 35. Gépkocsivezetőt, szállítót és takarítónőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Szikvíziizem, Szolnok, Mártírok útja 12. Felvételre keresünk; asztalos, lakatos, hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet; Vas- és Faipari Szövetkezet * Szolnok, Ostor u. 1. Baromfiipari Országos Vállalat baromfitelepe éjjeliőröket keres felvételre, Szolnok, Ugar 4L Rékasi összekötő út. Villany- és lánghegesztőket, esztergályosokat műhelykocsira, — autóvillamossági szerelőket változó munkahelyre azonnal felveszünk. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat — Karcag, Püspökladányi út 82. Adatfeldolgozó központunk érettségizett, vagy 16-ik életévet betöltött, 8 általánost végzett lányokat alkalmaz lyukkártya gépkezelői (gépkönyvelői) munkakörbe. Betanításukról helyben gondoskodunk. A szakmai képesítés megszerzését követően — a teljesítménytől függően — jó kereseti lehetőséget biztosítunk. — Jelentkezni lehet: az Adatfeldolgozó Központ pénzügyi osztályán, Szolnok, Liget. u. 36. szám alatt. Telefon: 12—378. A tiszaroffi ÁFÉSZ Igazgatósága a tíszagyendai 4. sz. italboltjába, valamint a tiszaroffi kisvendéglőbe — mely családi alapon működik — szakképzett vezetőt keres azonnali belépéssel. — Jelentkezés írásban vagy személyesen az fmsz központi irodájában. (Tiszaroff, Lenin u. з. szám.) Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Ütiköltséget felvétel esetén térítünk. 16 évet betöltött lányokat szövőnek felveszünk a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Jelentkezés: írásban a P.T.M. Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Budapest, XIII., Szekszárdi a. 19—25. Felveszünk FÉRFIFODRÁSZATBA nőt, vagy férfit a szajoli részlegünkbe. NÖI-FÉRFI FODRÁSZT, nőt, vagy férfit tisza- püspöki üzletünkbe. Ez gebines. Jelentkezni lehet: Fodrász Szövetkezet Szolnok, Pólya T. u. 9. Megbízható boy-fiút azonnali belépéssel alkalmaz a Török- szentmikós és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ 28. sz. általános áruháza. Törökszentmiklós, Május 1. и. 2. sz. alatt. Nagy gyakorlattal rendelkező gépjármű elektromost azonnali belépéssel felveszünk. Szolgálati lakást biztosítunk. Erősáramú képzettséggel rendelkezők előnyben. Középtiszai Állami Gazdaság 2 számú területe Tiszaszent- imre. Hivatalsegédet keres a Kassai úti ált. iskola 1970. november hó 1-re. Jelentkezés a gondnokságon. Azonnali belépésre dajkát keres az Ady Endre úti óvoda. Jelentkezés az Ady Endre úti óvodában. Felvételre keresünk gépírni tudó női munkaerőt. — KPM Közúti Igazgatóság. Szolnok, Vöröshadsereg útja 4. Férfi segédmunkásokat, valamint kisegítő takarítónőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: RÖVIKÖT Nagyker. Vállalat Szolnok, Petőfi u. 30/a. Talajerőgazdálkodási üzemegység felvesz gépkocsivezetőt és segédmunkásokat, szolnoki munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Nád u. 1. sz. alatt. A Férfi Fehérneműgyár kisújszállási üzeme műszerészt (szerkezeti lakatost), férfi segédmunkást és váltós műszakra vasalókat, varrónőket vesz fel. Jelentkezés az üzem munkaerőgazdálkodásán (Kisújszállás, Arany J. u. 4. szám). INGATLAN: KÉTSZOBÁS családi ház 850 n-öl telekkel — beköltözhetően eladó. Esetleg szövetkezeti lakásért elcserélném. Szandaszőllős, Alma u. 36. szám. Beköltözhető kertes családi ház eladó. Megtekinthető délután. — Debrecen. Thomas Mann u. 18. szám. SZOBA-konyhás ház gazdasági épülettel, 200 n-öl kerttel eladó. Szolnok, Száva u. 20.— Érdeklődni: 16.30 órától. OLCSÓN zárt kertben jól termő cseresznye és meggyes gyümölcsös Nagykörűben eladó. Nagykörű, Klapka u. 9. 1100 n-öl gyümölcsös szőlővel, kis családi házzal eladó. Érdeklődni : Szandaszőllős* Kossuth u. 74/2. KISÚJSZÁLLÁSON, — vasútállomáshoz 2 perc, fürdő mellett, Rákóczi út 20. szám alatti és Sugár út 1. szám alatti házak — azonnali beköltözéssel eladók. Érdeklődés: Deák Imre Kisújszállás, Rákóczi út 20. szám. SZOBA-konyhás ház azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Thököly út 74. sz. AZONNAL beköltözhető 3 szoba összkomfortos ház nagy lakható melléképülettel, garázzsal, 300 n-öl kerttel 2 család részére is alkalmas, sürgősen eladó. — Szolnok. Sellő u. 28. — Érdeklődni lehet: Szolnok. Magyar u. 6., fodrászüzletben. SZOLNOK. Csallóköz 36. sz. kétszoba konyhás ház udvarral azonnal beköltözhetően eladó. SZOLNOK. Abonyi út 54. sz. alatt l szoba összkomfortos — külön bejáratú házrész 84 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen. ELADÓ 15 méteres cseréptetős tanya melléképületekkel — lebontásra. Kun János, Besenyszög, Fokoru puszta. ELADÓ azonnal beköltözhető lakóház melléképületekkel és 1050 n-öl gyümölcsössel, — főútvonal mellett. — autóbusz megállótól 2 percre. — Érdeklődni.: Pató Miklósné Tiszaföldvár, Óvirághegy L 40. szám. SZOBA-konyhás családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Gyöngyvirág u. 28. Farkasné. 1400 n-öl föld eladó. Szandaszőllős, Kossuth Lajos u. 13. KÉTSZOBA komfortos családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok. Egyetértés u. 3. — (Keskeny János utca végén.) TÉLEN, nyáron lakható épülettel szőlőgyümölcsös Farmoson a vasútállomástól 10 percre eladó. Érdeklődni Szolnok. Bercsényi u. 7. alatt. MASFÉLSZOBAS szövetkezeti lakást átvennék. Szolnok. Gárdonyi Géza u. L Szabadhelyiné GÉPI4RMŰ: TRABANT 601, legkésőbb tavasszal kiadásra kerülő kiutalást hasonló Wartburg Limousinera, esetleg Skodára cserélek. „Trabant— Wartburg” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 403-as Moszkvics eladó. Szolnok. Somo- evj Bé’a u. 16. 600-as Trabant eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Berzsenyi D. u. ll./b. Munkaidőben: 11—976. Trabant 601-es CNes, 30 000 km-t futott, eladó. Szolnok, Temető u. 3. ELADÓ Trabant CU 601-es és ID 412-es Moszkvics. Szele- vény, Alkotmány u. 45. Érdeklődni: esti órákban. 1500-as — TORINÓI Fiat eladó. Cserke- szőllő, Harmadik ke- resztdülő 1. Papp. 1000 MB Skoda CU rendszámú eladó. — Szolnok, Téglagyár ti. 1. sz. Érdeklődni szombaton és vasár- nap. Czincgc.________ EGY új 601-es Trabant eladó. Török- szén tmiklós. Kossuth L. u. 25. szám. IC új Trabant Combi eladó. Szolnok, Koszorú u. 25. CM-45—38 írsz. karambolos Wartburg 1000-es gépkocsi eladó. Megtekinthető: okt. 26-án (hétfőn) de. 10—11 óra között az Autójavító Vállalat Szolnok, Százados úti telepén (Vadas Jenő). 4P '■* v HFL ..LUXUS” szemfelszedő gép új állapotban eladó. Garanciális. Szolnok. Vöröscsillag u. 66. IL em. 9. MŰSZERÉSZ műhelyem felszerelését eladnám. Esztergapad, autogén hegesztő felszerelés, satupad és egyéb kézi szerszámok. — Szolnoki Szántó O. 43. ALIG használt Welt- klang (esszaltó) — szakszofon jutányos áron eladó. Üjszász. Deák F. M. 26. KÉT jó ló szerszámokkal és gumiskocsival együtt eladó. Lalcite’ek, Kis- alpár 99. Verdonék. HÉJAS diót és dióbelet nagy tételben vásárolnék, esetleg feldolgozást vállalok. Szolnok, Vöröscsillag u. 66. II. emelet 9. Takács. Részletfizetésre rekamiék, garnitúrák, fotelágyak. Kérjen képes árjegyzéket. — Román kárpitos. Budapest, Nagymező utca hatvanhat. FIGYELEM! Szőlőoltvány szükségletét beszerezheti csemege és borfajták kaphatók őszi és tavaszi szállításra Magony Imrénél Abasár, Rákóczi út 16. KISMÉRETŰ gáztűzhely palackkal együtt e^dó. Szolnok, Harcsa u. 9. sz. Pintér Géza. KÉZI libatömőgéo eladó. Szolnok, Köztársaság út 8. Köz- gazdasági technikum mögött. MODERN mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni: Szolnok, Róka u. 1. sz. Kántor Györgynél. Részletre is. ELADÓ heverő és ebédlőasztal. Szolnok, Batthyány u. 36. szám. Jó minőségű gálám bel es cg eladó, — 250.— Ft/q áron a Vetőmag Vállalat — Szolnok, Véső u. 1. szám alatti telepén. Eladás csak szombaton. ÜJSZERÜ Salgótarján fehér zománcozott kétaknás kályha csövekkel, kétajtós nagy szekrény 400.— Ft-ért eladó. Szolnok. Kazinczy u. 1/a. szám. ÉPÜLETBONTÁSBÓL cserép és faanyag eladó. Szolnok, Liget u. 65. HÁZASSÁG; 40 ÉVES férfi anyagiakkal, lakással — megismerkedne korban hozzáillő, magányos nővel házasság céljából. „Komolyan gondolom” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 56 ÉVES özvegyasz- szony korban hozzáillő komoly férfi ismeretségét keresi házasság céljából. „Megbecsüljük egymást” jeligére a szolnoki hirdetőbe. tCÍVFP CÖLÖPALAPOZASI munkák kivitelezését vállalja 1971. évben 1800 kp-es Diesel verőgépekkel a Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat vállalkozási osztálya. Debrecen, I., Széchenyi utca 46. sz. Telefon: 12—640. Telex: 07—2204. VEGYES: TÁRSASHAZ építéséhez társat keresek* kivitelező van. Szolnok, Bercsényi 35. NÉHÁNY sor írásból legőszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatokat, kor, foglalkozás, válaszbélyeg. Somoskéry Pál* Budapest, 10. postafiók 144. FÜRDŐSZOBA használattal különbejára- tú szoba kiadó két férfi részére. „Kényelmes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. SZÖRTELENITSE lábait — ^zőrtelenítő krémmel, 15.— Ft. Ajkát, bajúszát (női) szőrtelenítő szerrel 10.— Ft. Bőrre ártalmatlanok. Hámlasztó fehérítő szep- lőkrém. Halványító folyadék. Fényvédő krém. Érzékeny száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Ráncos bőrre — kakaóvajas Jcrém. Speciális arcszesz zsíros, mitesz- szeres, pattanásos, tágporusú bőrre. — Speciális hajszesz — korpás, zsíros fejbőrre. Fejbőrkrém száraz, törékeny hajra. Vízálló szempilla lakk, méregmentes. Speciális lábizzadáa gátló szer. Tenyér, hóanalj lzzadás elleni púder., Bőrke- ményedés, — tyúk- szémirtó lakk. Megrendelhetők utánvéttel dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél Székesfehérvár, Piacér 53. KÖZÉLETEK. INTÉZMÉNYEK. FIGYELÉSI! KEDVEZMÉNYES tűzifa beszerzés csak 10 napig! A feltételekről az állami TÜZÉP-telepeink, illetve a vállalati központ ad tájékoztatást. TÜZEP VÁLLALAT SZOLNOK A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT azonnali belépésre heres kőműves, — tetőfedő. — ács'állványozó, — szobafestő mázoló, — épületasztalos, — épületlakatos. — épületbádogos, — víz-gázszerelő, — központi fűtésszerelő, gépszerelő, — vasesztergályos, — vasbetonszerelő szakmunkásokat valamint építőipari betanított és segédmunkásokat FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: szakmanélküli férfi munkaerőket: vasúti pályajavítási és építési munkára. női munkaerőket: pál yatakaritási munkára. Bérezés: a kollektív szerződés szerint! Felvétel: Budapest, VII., Kertész u. 16. A Szolnoki Papírgyár alkalmaz női betanított é» segédmunkásokat férfi lakatosokat, vontatóvezetőket, rakodó és segédmunkásokat egy és több műszakis munkarendben. Éjszakai műszakban 40 százalék éjjeli pótlék. Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán Szolnok, ; Vöröshadsereg út 8—12, szám.