Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. círtőber 19. A galaktika csillag „koronája" KÜLPOLITIKAI Joszif Sklovszkij szovjet aszt- roflzikus a „Föld és a világmindenség” című folyóiratban beszámol hipotéziséről, amely szerint várható, hogy a pnlzárok sajátos koronát képeznek galaktikánk és más galaktikák körül. A pulzárok a tudósok többségének véleménye szerint gyorsan forgó neutron-csillagok, — amelyek a különböző szupernóvák robbanásakor keletkeznek. Három év alatt, amióta ezeknek a csodálatos rádióforrásoknak a jelzéseit felfedezték, a tudósok ötven pulzárt foglaltak jegyzékbe. Ha a természetükről vallott hipotézis megfelel a valóságnak, sokkal több pulzárnak kell lennie, mivel a szupernóvák robbanása nem is olyan ritka jelenség. Sklovszkij feltételezi, hogy a szupernóvák robbanásakor keletkező pulzárok igen nagy sebességgel rendelkeznek és ez néhá- nyuk számára lehetővé teszi, hogy elhagyja a galaktikát. Az ilyen pulzár 500 km/sec.-nél nagyobb sebességű. — Lehetséges, hogy a galaktika fejlődése során keletkezett pulzárok egy része ehhez a kategóriához tartozik. A tudós szerint ilyen módon meg lehet magyarázni azt a tényt, hogy az észlelt pulzárok mennyisége nem felel meg a szupernóvák fellobbanása gyakoriságának. Galaktikánk fennállása óta körülbelül egymilliárd szupernóva lobbant fel. Valószínűleg valamennyi, a szupernóvák robbanása kövekcz- tében keletkezett rádióködben találhatók rejtett pulzárok, de ezeket a Földről nem lehet megfigyelni. Ahhoz, hogy egy pulzárt észlelni lehessen, kisugárzásának a földi megfigyelő felé kell irányulnia. Meghalni is sóiba kerül Az „American Way oí Life” (amerikai életforma) kifejezés immár három évtizede szerepel az Egyesült Államok politikáját népszerűsítő hivatalos és félhivatalos kiadványokban. Pontos meghatározásával rendszerint adósak maradnak: a „fejlett ipari társadalom”, a „fogyasztók társadalma” és hasonló homályos kifejezésekkel igyekeznek érthetővé tenni. Ennél jóval frissebb keletű, de rövid idő alatt máris meghonosodott az „American Way of Death” (amerikai ha- lálíorma) szállóige. Első hallásra ez is megfoghatatlannak tűnik, valójában azonban — könnyen meghatározható. Sőt, ez utóbbiból kiindulva valamivel többet tudhatunk meg az elsőről is: elvégre, amilyen az életforma, olyan a halálforma és — fordítva is. Nos, az amerikai halálforma lényege ebben az egy mondatba sűríthető: „önnek csak meghalnia kell, a többiről mi gondoskodunk.” A „mi” alatt a temetkezési bussiness értendő, amely többek közt ezzel a jelszóval is reklámozza szolgáltatásait. A széles skálán mozgó és állandó jellegű reklámhadjárat költségei bőven megtérülnek. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy manapság Amerikában egy átlagos temetés mintegy 1650 dollárba kerül. Ráadásul „halálbiztos” üzletről van szó, hiszen mindenki halandó. A temetkezési vállalatok jó üzletmenetét nem rontotta meg az sem, hogy a harmincas évek óta jelentősen megnőtt az amerikaiak átlagos élettartama. Mert hát, aki hosszabb ideig él, az több pénzt tud összespórolni „méltó emléket adó” eltemetéséhez. Mivel az Egyesült Államokban az évente elhalálozók számát 1 millió 800 ezerre becsülik, könnyen kiszámítható, hogy a temetkezési vállalkozók bruttó forgalma 2,9 milliárd dollár körül mozog. S ez az Országban működő 22 ezer kisebb-nagyobb vállalkozónak virágzó üzletet biztosít. Jelentősen lendített rajta a vietnami háború is, amely futószalagon szállítja a „hősi halottakat”. A hozzátartozók érzelmeivel (és áldozatkészségével) visszaélő temetkezési hiénák különleges szolgáltatásokat vezettek be klienseik számára. Nem csoda, hogy a „leendő halottak” (s ki nem az?) körében — rezignált sóhaj kíséretében — egyre gyakrabban hallani a szállóigét, miszerint „manapság az ember már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy meghaljon...” A halállal való spekuláció számos kulisszatitkát egy Jessica Mitford nevű írónő leplezte le könyvében. Szerinte a misztifikáción alapuló üzlet a telekspekulációval kezdődik. Jelenleg az amerikai temetők háromnegyed része magántulajdon és a sírhelyek 80 százalékát részletre adják el. Némelyik divatos temetőben („nem mindegy, hogy kiknek a társaságában szenderülünk örök életre”...) a sírhelyek vételára jóval magasabb, mint a ház- telkeké- A vállalkozók reklámja ezért e téren a fiatal- lókra koncentrál: „Minél előbb veszi meg sírhelyét annál kisebb összegű havi rész- lettörélesztéssel ússza meg a mindenképpen elkerülhetetlen befektetést” — érvelnek az ügynökök. A másik nagy üzlet a síremlékek, kripták vagy éppenséggel mauzóleumok építése. Az álpompától a valódiig óriási a skála, de az árak mindenképp borsosak. Az emberi hiúság és nagyra- vágyás az élet záróakkordjának is kihasználható. Sokan hiszik, hogy síremlékük és társadalmi státusuk között összefüggés van és erre — az életben maradottak érdekében — ügyelni kell. S aki hajlamos ilyesmire, vagyont ölhet egy-egy síremlékbe. A pápa festőre baseball csapatot szervezett a Vatikánban Néhány évvel ezelőtt a római belvárosban tett látogatásakor VI. Pál pápa a tömeg közé keveredett, és a körülötte kialakult tumultus már testi épségét veszélyeztette. Ekkor váratlanul egy széles vállú, hatalmas pap jelent meg, és utat tört a pápának. Az egyházfőre olyan nagy hatással volt az amerikai származású pap, hogy a „túlméretezett jenkit” megtette személyes testőrévé. Ez a tisztség azelőtt nem létezett. Így lett tehát a Vatikán falai között ,,gorillának” nevezett 48 éves Paul Mar- cinkus püspök a pápa „egy főből álló testőrsége”. S amikor Marcinkus novemberben elkíséri a pápát Manilába és Sydneybe, — nem rejteget majd pisztolyt ■ a reverendája alatt, hiszen övé a katolikus papság soraiban a legkeményebb ököl. A püspöki kar egyhangúlag osztozik abban a véleményben, hogy Paul Marcinkus azok közé tartozik, akiket jobb kikerülni... A 90 kilogramm súlyú, 190 centiméter magas püspök, aki rendíthetetlen nyugalommal tekintget le a „kis emberkékre”, eddig már elkísérte a pápát Indiába, a Közel-Keletre, az Egyesült Államokba, Portugáliába, Törökországba. Kolumbiába és mindenütt „pajzsként” szolgált a túlbuzgó hívőkkel szemben. Marcinkust 1969 elején avatták püspökké, s ő a felelős a pápai utazásokkal kapcsolatos előkészületek legkisebb részleteiért is. — Mielőtt a pápa külföldre utazna, a termetes püspök felderítő útra indul az illető országba. S hogy a pápa érkezésekor és ott-tar- tózkodása alatt minden rendben menjen, Marcinkus hosszas megbeszéléseket folytat a rendőri szervekkel, a közlekedési hatóságokkal, a kormánytisztviselőkkel és az egyházi hatalmasságokkal. Marcinkus 1950-ben érkezett Chicagóból Rómába, hogy kánonjogot tanuljon. 1953-ban teológiai doktorátust szerzett, majd beiratkozott a Vatikán diplomata-főiskolájára, s két évvel később letette a záróvizsgát. Sportbeli képességeit az Egyesült Államokban tejle sztette ki ökölvívással, kosárlabdával és rugbyvel. ö volt az. aki az első ba- seball-csavatot összeállította a Vatikán falai között. A Bőim an-rejtély újabb változata Martin Borman náci háborús bűnös, akit a nürnbergi perben halálra ítéltek, megmenekült az igazságszolgáltatás elől. Az egyik verzió szerint Berlin romjai közt lelte halálát, a másik szerint él és mindmáig bújkál a fe- lelősségrevonás elől. A News of World című angol lap újabb megfejtését ajánlja ennek a „rejtélynek”. Hinni lehet-e annak, amit a lap közöl? Nem az a szokásos szenzációhajhászás diktálta-e a cikket, amely a nácizmus véres gaztetteinek történetét szórakoztató detektív- regénnyé változtatja? Mindenesetre Nyugaton valaki régóta igyekszik a közvélemény figyelmét elvonni a büntetlenül maradt náci gyilkosok felkutatásától Az a kitétel, hogy „abban az időben mennyien meggazdagodtak a háborús bűnösökön”, rávilágít: miért vannak néhányan közölük még mindig szabadlábon 1 Nem érdemes kutatni Martin Borman, Hitler cinkosa után, hangoztatja a lap. Holtteste a Flensburgi öböl ködlepte jegesvízű szurdokában fekszik, nem messze a nyugatnémet—dán határtól. Géppisztolysorozat végzett vele. Maga ítélkezett 'Állítólag egy angol katona, név szerint Ronald Grey oltotta ki életét. Grey most 40 éves és a kenti grófság West Wickham falucskájában él, ipari tanácsadó. A háború alatt a 33-as páncélos dandárban szolgált, 1948-ban a Központi Hírszerző Hivatal ügynöke lett majd Koreában harcolt és kapcsolatban állott az angol hírszerző szervekkel. Most elhatározta, feltárja a világ előtt a „Borman-titkot”. íme a történet, amelyet előadott: „...Abban az időben a Dániában állomásozó 33. páncélosdandárban szolgáltam. Kitűnően beszéltem németül, kapcsolatban álltam a biztonsági szervekkel, így felhatalmazásom volt rá, hogy magam ítélkezzem a helyi háborús bűnösök sorsa felett- A szökött német katonák ezrével bújkáltak mindenütt. A háborús bűnösök igyekeztek megmenekülni az igazságszolgáltatás elől és valamiképpen átjutni a jól őrzött határon. A hírhedt Pauck-szervezet, amelyet Otto Skorzeny alapított, segítette őket. Tudta, hogy nagy halat fog Szolgálati ügyben hetenként kétszer léptem át a határt. Egyszer a tisztiklubban odajött hozzám egy 46 év körüli magas, őszülő férfi. Ahogy tartotta magát és az a hang, ahogyan megszólalt, nyomban sejtette velem, hogy ez az ember megszokta a parancsolást. Megkért, legyek segítségére egy rokonát átszöktetni a határon és ezért a szolgálatért tetemes összeget — 50 ezer dán koronát — ajánlott fel. Rájöttem, hogy a „rokona nagy hal” és leplezni igyekeztem izgalmamat, amely hatalmába kerített arra a gondolatra, hogy nyomára bukkantam a Pauck- nak. Minden jel arra mutatott, hogy a „rokonról” Skorzeny emberei gondoskodtak. Nincs mit tagadni, abban az időben sokan gazdagodtak meg a háborús bűnösökön — jövedelmező üzlet volt ez akkor, de úgy döntöttem, belemegyek az üzletbe és más okoból nem jelentem ezt az ügyet a parancsnokságnak. Tudtam, hogy követni fognak, ezért a géppisztolyon kívül, amelyet a gépkocsi vázában rejtettem el, magamhoz vettem revolveremet. Hideg volt azon a napon. Havazott. A megbeszélt időben elmentem a találkahelyre. Pontban 23 órakor a gépkocsi ajtaja kinyílt és mellém ült egy ember. Rápillantottam: az egyik legveszélyesebb háborús bűnös volt. Emlékezetem nem csalt, láttam azt az arcot a fényképen, amelyek ott lógtak mindenütt a falakon. Az illető Martin Borman volt. A jeges vízbe dobták Rövidesen megérkeztünk a határhoz, ahol angolok, néme. tek és dánok őrködtek- Minden különösebb baj rjélkül átengedtek bennünket. Áthaladtunk egy kis falun: Haek- kerupon. Borman követelte, álljak meg. Jobbra a Flensburgi öböl vize csillogott, mellettünk egy vasútvonal vezetett el Utasom hirtelen kiugrott a gépkocsiból és eltűnt a sötétben. Rögtön rájöttem, hogy a pénzemnek fuccs! Megragadtam a géppisztolyt és utána vetettem magam, igyekeztem utolérni Aztán leadtam néhány sorozatot. Az első leterítette. Egy villanásnyi időn belül lövések dördültek el — azok, akik lesben várták a „rokont”, segítségére siettek. Ledobtam a géppisztolyt és elrejtőztem. Két ember rohant a fekvő Bormanhoz és holttestét az öböl felé vonszolták. Láttam, amint súlyt erősítenek rá és a jeges vízbe dobják.» __________ .auk Á huszonötödik évforduló Kongresszusra készül a DÍVSZ a DÍVSZ \a!óságoa főhadiszállássá alakult át — Budapesten, a DÍVSZ székháza. A különben csendes, napi munkáját szinte észrevétlenül végző apparátus valamennyi tagja előtt fáradtságos, izgalmas feladat áll, a DÍVSZ VIII. kongresszusának előkészítése. — Az antiimperialista összefogás minden eddiginél kedvezőbb feltételei és a lehető legjobb körülmények között készülhetünk a világ ifjúsága vezetőinek fogadására — mondta Varga József, a DÍVSZ magyar titkára. — Két évvel ezelőtt a KISZ és a magyar állam támogatásával felépült a minden igényeket kielégítő, modem DÍVSZ székház, amely modern küllemével, jó felszerelésével szinte érezhetően megkönnyítette munkánkat. Ma, a VIII. DÍVSZ kongresszus előtt már olyan természetesen ejtjük ki, hogy több mint száz ország lépett tagjai sorába, hogy magába foglal 200 tagszervezetet és 350 szimpatizáló, baráti szervezetet, mintha évtizedek óta így lenne. Pedig érdemes visszapillantani arra a harcos 25 évre, amíg a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség eljutott a mai szervezettségi fokára. Még alig hallgattak el Európában a fegyverek, amikor a romok közül, mint a történelem folyamán annyiszor, éppen a fiatalság hallatta először szavát. 1945-ben, Londonban alakult meg a világszervezet, amelynek már első jelmondata: a béke megteremtésére hívta fel az ifjúság, a világ figyelmét. Jelentős szerepet játszott hazánk, s ezen belül a magyar ifjúsági mozgalom, a DÍVSZ tevékenységének fellendítésében. A második kongresszuson, amelynek színhelye szintén Budapest volt, a szövetség emblémája, mint vezérfonal, irányelv szerepelt: „Egységbe ifjúság! Előre a tartós békéért, a demokráciáért, a népek nemzeti függetlenségéért, az ifjúság jobb jövőjéért”. E célkitűzések hatották át a DÍVSZ életének első évtizedét. A hideg- háborús években egyre nehezebben dolgozhattak a kapitalista országokban a DÍVSZ szervezetei. A szervezet központját Párizsból 1950-ben kiutasították. Ekkor ajánlotta fel vendégszeretét hazánk. Azóta is itt székel a nemzetközi központ és innen irányítja a vezetőség a szervezetek munkáját. Sokat jelentett a VII. kongreszszus, mely Szófiában zajlott le 1966-ban. Egységes fellépésre szólította a világ ifjúságát az imperializmus elleni harcban. Az akciókban elsősorban a mozgalom a Vietnammal való világméretű szolidaritását fejezte ki. — Elismerik-e a DIVSZ-et a nemzetközi politikai élet porondján? — Fontos feladatul tűzte ki maga elé a DÍVSZ vezető szervei (az Iroda és a Végrehajtó Bizottság), hogy minél több demokratikus, haladó szervezettel működjék együtt, — válaszolja Varga József. — A legfontosabb, hogy a DIVSZ-et ma már jelentős nemzetközi szervezetként tartja nyilván az ENSZ is. Ez a DÍVSZ befolyásának nemzetközi tekintélyét tükrözi. Nemrégen, éppen az UNESCO-val kötöttünk szerződést, hogy a szövetség, amelyben vállaltuk, hogy a szövetség alapos, elemző munkával feltárja az UNESCO előtt az ifjúság jogainak és kötelezettségének nemzetközi helyzetét, mind a szocialista, mind pedig a kapitalista országokban. Már nem sok idő választ el az október 26-tól november 4-ig tartó kongresszustól. Több mint száz ország képviselőjét várja a DÍVSZ központja Budapestre. A MÉMOSZ székházban, a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, az ifjúság feladatairól és helyzetéről tanácskoznak majd. — Gazdag program vár a 600 fiatal küldöttre — mondja Varga József. — A Csók Galériában erre az alkalomra nyitjuk meg az „Ifjúság ma” című fotókiállítást. A kongresszus idején indítjuk útnak a Keleti pályaudvarról azt az ajándék vonatszerelvényt Vietnamba, amelyet a magyar fiatalok vásároltak, így tanúi lehetnek közvetlenül is a vietnami-műszakok eredményének. Több vidéki városban rendezünk nagygyűlést a kongresszus alatt. A küldötteket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadja a Parlamentben. Kétszeresen nagy jelentősége van a VIII. DÍVSZ kongresszusnak: hazánk fel- szabadulásának 25. évében rendezik meg, ekkor ünnepük a DÍVSZ 25 éves fennállását. REGÖS ISTVÁN
