Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-10 / 212. szám
1970. szeptember 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Korszerű csűcsf-orgaSom Végétért a nyári csúcsforgalom, kezdődik az őszi. A modern társadalom bonyolult hazai és országhatárokon túli munkamegosztása, a termelés növekedése és a fogyasztási szokások változása évről-évre növeli az elszállításra váró áruk millió tonnáit. S, ha ezzel nem is mindig arányosan nő a tehergépkocsik, vontatók, vasútikocsik és mozdonyok száma, a nagy feladattal meg kell birkózni. Mostanában többször hallottam ezt a fogalmat: korszerű csúcsforgalom! Mögötte az az egyszerű feltételezés húzódik, hogy: össze kell kapcsolni a modern szállító- eszközök — amelyekből azért egyre több lesz — fel- használását a kor követelményeinek megfelelő szervezéssel, gazdasági törvényekkel. A népgazdaság e fontos érrendszerének, a szállításnak zavartalan működése — mindenkinek érdeke. A földekről időben kell a magtárba juttatni a gabonát, az ország kenyerét; nem mindegy mikor dolgozhatják fel a gyümölcsöt a konzervgyárak; fontos, hogy a cementüzemekből, tégla-égető kemencékből pontosan érkezzék az építkezésekre az anyag; a külföldi megrendelők sem kaphatják késve a terméket; Budapest óriás éléskamráit, a paicokat is minden nap friss áruval kell ellátni... — s ki tudná felsorolni hány helyen várják az árut, sürgetik a szállítást. Nagy az áruszállítók feladata és egyben nagy a felelősségük is! De azonnal tegyük hozzá: a legjobb szándékuk is sutává válik, ha nem kapnak mellé segítséget, ha nem találnak azonosan gondolkodó társakat! ' A szállítók és a szállíttatók közös „nyelvére” gondolok. Mert, sajnos nem egyszer ugyanazok, akik kényelemből, vagy tehetetlenségből a szállító járművek garmadát tartják „fogságban” a rakodó-tereken, nagyon felháborodnak, ha ők akarnak valamit elvitetni és nem kapnak azonnal vagont, vagy teherautót. Az azonos gondolkodás mindenképpen azt kell, hogy jelentse: túltekinteni a gyárkerítésen. .. Nem véletlenül született nemrégiben az a rendelet, amely szigorúan bünteti a kényszer-pihentetésre ítélt vagonok „őreit”, méghozzá a hatványozottan jelentkező büntetés-pénz a nyereséget csökkenti. Túlzás lenne abban a hitben ringatni magunkat, hogy egyetlen intézkedés — még ha annak anyagi kihatásai is vannak — napok alatt átalakítja a megcsontosodott felfogást, de hatása mégis jelentősen mérhető. Sokkal kevesebb vagon áll félretolva, gyorsultak a kocsifordulók, ami azt jelenti, hogy ugyanannyi kocsival jóval több árut lehetett és lehet elszállítani rendeltetési helyére. A tehergépkocsik „parancs-szóra” történő irányítása is hasznot ígér. De ismét szeretnénk hangsúlyozni, hogy: az igazi eredmény kulcsa a vállalatok és a szállítók kezében van. Emlegettünk eddig vállalatokat, vagonok és a gépjárművek regimentjét, feszegettük a szervezettséget és a közgazdasági gondolkodást, de érdemes visszatérnünk azokhoz is, akik mindezt — mindennap végrehajtják: az áruszállítás névtelen százezreihez!... Mert rajtuk múlik minden. Az őszi csúcsforgalom nehéz — és egyre nehezebb — napjai jönnek. Olyan napok, amikor az egyes emberek munkája mögött is látnunk kell a többiekét. Az erőltetéstől piros-szemű mozdonyvezető mellett az árut rakoló segédmunkást, az utat éberen leső gépkocsivezető mögött a szervizben dolgozó névtelen szerelőt..., vagyis az áruszállítást lebonyolító emberek százezreit. Rajtuk múlik, hogy az ország e fontos érrendszere mennyire működik zavartalanul. Hiszen tény, hogy a korszerű csúcsforgalomhoz mindháromra szükség van: a megfelelő szállító-eszközökre, a sok haszonnal kecsegtető munkaszervezésre, de legfőképpen az őszi csúcsforgalomban résztvevő emberek helytállására. BÁN JÁNOS A lakbérhátralékokról A hiábavaló felszólításoknak per a vége Köztudomású, hogy az állami lakások fenntartása, karbantartása jóval meghaladja azt az összeget, amelyet a bérlők jelenleg lakbér címén fizetnek. Mégis az ingatlankezelő vállalat számos olyan bérlőt tart nyilván, akik nem tesznek rendszeresen eleget lakbérfizetési kötelezettségüknek és felszólítás ellenére sem hajlandók lakbérhátralékukat rendezni. Emiatt kénytelen a vállalat a bírósághoz fordulni, ahol a lakásfelmondás érvényességének megállapítását, illetve a bérlemény elhagyására kéri kötelezni a hátralékban lévő bérlőt. így pl. B. L. szolnoki lakosnak havi 50 forintos lakbér mellett 300 forintos tartozása, T. L. szolnoki lakosnak havi 40 forintos lakbér figyelem- bevételével 270 forintos tartozása, illetve hátraléka keletkezett. A bérlők a bírói eljárás során rendszerint rendezik tartozásukat. A népgazdasági érdek szempontjából egyáltalán nem közömbös hogy a bérbeadó — akár személyi, akár állami tulajdonban lévő bérleményről van szó — mikor jut hozzá jogos bérköveteléséhez. Az ilyen ügyekben sokszor a bíróság részéről is túlzott méltányosság tapasztalható és a hátralékosok nagyon is kétes fizetési hajlandóságára, ígéretére tekintettel megszüntetik, illetve szüneteltetik az eljárást. D. M. szolnoki lakos havi 105 forintos bérleti díját 1968 április 1-től kezdődően többszöri felhívás ellenére sem fizette meg. A bírósági tárgyaláson ígéretet tett a hátralékos bérleti díjak rendezésére, valamint közölte, hogy 400 forintot befizetett. Mivel a fennmaradt hátralékot és a folyó lakbért nem rendezte, a vállalat a bérleményt felmondta és a bíróság által szüneteltetett eljárás lefolytatását kérte. A bérlő arra hivatkozott, hogy munkaviszonya megszűnt és ebből kifolyólag 4000 forint tartozása keletkezett, személyi kölcsönt kellett felvennie. A bíróság elfogadta a bérlő előadásában foglaltakat és megállapította, hogy a bérlőt nem lehet olyan hátránnyal sújtani a másfél éve nem rendezett lakbértartozás miatt, — miszerint a felmondás érvényességét megállapítsa és a bérlőt a lakás elhagyására kötelezze. Az ingatlankezelő vállalat helyesen mutatott rá fellebbezésében, hogy a bérlő 1968 szeptember 1-től kezdődően nem tett eleget lakbérfizetési kötelezettségének és az azóta esedékes lakbéreket sem fizette. Nem hagyható figyelmen kívül az ügy elbírálásánál az a körülmény, hogy a bérlő hat gyermeke közül kettő már befejezte iskolai tanulmányait és így lehetőségük van munkavállalásra. A bérlő nem járulhatott volna ahhoz hozzá, hogy egyik gyermeke 1000 forintot meghaladó értékben könyvet vásároljon részletre, amikor egyéb fizetési kötelezettségének sem tud eleget tenni. A bérlő vonatkozásában a fizetői készség teljesen hiányzik, erre enged következtetni az a kijelentése, hogy majd részfizetési kötelezettségének csak azután tesz eleget, ha egyéb tartozását rendezi. Az ingatlankezelő vállalat fellebbezése folytán a megyei bíróság — tekintettel a bérlő ismételt fizetési ígéretére — az eljárás szünetelését állapította meg. Helyesen adott helyt viszont az ingatlankezelő vállalat keresetének a szolnoki járásbíróság T. Z. szolnoki lakos ügyében és kötelezte, hogy bérleményét 15 nap alatt ürítse ki és azt bocsássa a vállalat kizárólagos birtokába és használatába. T. Z. 1969 június 24-én kötött bérleti szerződést a vállalattal, havi 50 forintos bérfizetési kötelezettség mellett. A bérlő mindössze egy alkalommal 1969 augusztus hóban fizetett lakbért és azóta bérfizetési kötelezettségének nem tett eleget, és ennek következtében 1970 március 31-én 400 forint lakbértartozása állt fenn. Ennek befizetését ismételt felszólítás ellenére nem eszközölte, a felmondásra sem nyilatkozott. A bérlő a tárgyaláson sem jelent meg azonban — mivel tartozásának fennállását az ingatlankezelő .vállalat könyvelési kartonjaival igazolta — a bíróság a tartozás fennállását megállapította, és kötelezte a bérlemény elhagyására. Dr. V. N. A Magyar Hűtőipar Székesfehérvári Gyárában, — amely méreteit és kapacitását tekintve második az országban — ezekben a napokban megfeszített munka folyik. A vasúton és közúton érkező sokszáz vagon nyersáruból most készülnek a különféle gyorsfagyasztott termékek, amelyekből az év végéig 700 vagonnyit akarnak gyártani. Képünkön: Az uborkaszeletelő gépek működését vizsgálja Németh Erika technikus. (MTI foto — Jászai Csaba felv.—KS) «las» Szabó László — Sólyom József: Kémek 8. a búvárhajón Az U 202 kisiklott a kikötőből Lahousen naplójából maradt fenn a vállalkozás résztvevőinek pontos indulási dátuma.- „A Dasch-csoport május 26-án 21 órakor, a Ker- ling féle csoport pedig 28-án 21 órakor lépett a tengeralattjáró fedélzetére”. A kikötőt, még a korábbiaknál is szigorúbban zárták le erre az időre. És az ügynökök robbanóanyagokkal és egyéb felszerelésekkel teli csomagokkal, imbolyogva indultak a tengeralattjáróra, hogy a gyomrába ereszkedjenek. Az U 202 jelzésű tengeralattjáró parancsnoka, Linder fregattkapitány fogadta a Dasch-csoportot és nyomDasch és Burger egy kabinba kerültek, a csoport többi tagjai kénytelenek voltak egy-egy függőággyal megelégedni. Linder kapiban egy-egy pohárka pálinkával kínálta meg titkos megbízatású utasait. Az U 202 különleges megbízatású német tengeralattjáró halk zúgással kisiklott a kikötőből, aztán elindult hosszú útjára. Az ügynökök rövidesen nehéznek érezték a levegőt, s egyre nyomasztóbb lett számukra a tengeralattjáró folytonos dűlön- gélése. Rövidesen mind az öt ügynök halálos betegnek érezte magát. A búvárnaszád átúszott az acélhálókkal és aknákkal védett kikötőzáron, majd gyorsan alámerült. A látóhatáron ugyanis angol repülőgépek jelentek meg. tány rövidesen felkereste egyre betegebbé váló utasait. Dasch kedvtelenül hallgatta, amint elmondotta, hogy a búvárnaszád most délkeleti irányba hajózik a Finister- re-fok felé. — Igyekszünk az út nagy részét felszínen, vagy a felszín közelében megtenni, de gyakran alá kell majd merülni, mert újabban az angol és amerikai repülőgépek radarkészülékekkel vannak felszerelve és rendszeresen vadásznak ránk. Elég nagyok a veszteségeink amiatt közölte Linder, ami egyáltalán nem nyugtatta meg Dascht, sőt bármilyen betegnek érezte magát, most felkapta a fejét: — S ha nem veszik őket észre idejében? Ha meglátnak bennünket? — Ilyenkor azt csinálják, hogy az alámerülés környékét teleszórják bombákkal. Nem kellemes érzés, igaz. volt már egy-két ilyen tapasztalatom. de ki lehet bírni — mondta kissé fanyar mosollyal Linder, aztán megnyugtatta a két ügynököt, hogy legyenek csak nyugodtak, mindent megtesznek az akció tökéletes sikere érdekében. Daschék másnap az egész napot ágyban töltötték, s csak estefelé tértek valamelyest magukhoz. Teltek a napok. Amikor aztán körülhajózták a Finisterre-fokot, Linder megadta az új irányt. — Az Azori-szigetek felé! Az öt ügynök végre friss levegőt szívhatott, felkapaszkodhattak a fedélzetre, s amikor elérték az Azori- szigetek egyik kis rejtett öbAz út nagy része zavartalanul telt el. Egy napon azonban ismét megszólaltak a tengeralattjáró riadóharangjai. Két bombavető gép tűnt fel az égbolton, s az U-Boot, amilyen gyorsan csak tudott, alámerült. De későn... A repülőgépen észrevették őket. Linder leállíttatta a motorokat, s Daschék most tisztán hallhatták az amerikai repülőgépek óri- ásmotoriainak egyre közeledő zúgását. Néhány másodperc múlva fülsiketítő robbanás hallatszott. A búvárnaszád megremegett. mint egy folyóvízbe dobott gvufaszál. Minden fény kialudt. De ez még csak a kezdet volt. Mert a két bombázögón szakadatlanul a meríilés helye fölött keringve. kőnvö’delenfH bombázta a vizet Eev jó órán át szórták — kisebb-nagvobb időközökben — bombáikat, lét, valamelyest még fel is lélegezhettek, mert rövid pihenő következett. A hajón néhány apróbb javítás vált szükségessé. Reggel indultak ismét útnak, de alig mentek néhány órát, amikor egy hajót vettek észre a távolban. Megszólalt a riadóharang és a búvárnaszád periszkóp mélységbe merült. Kár volt a riadalomért, mert csak egy halászhajó úszott el a közelükben. nyilván abból a meggondolásból, hogy a tengeralattjáró valahol alattuk, a közelben rejtőzködik. S valóban egy bomba olyan közel robbant fél, hogy a náci búvárnaszád utasai úgy érezték: menten összeroppan a vaskalitka. Néhány pillanat múlva fel is hangzott a vészkiáltás; — Vízszivárgás a hajó orrában ! Linder kapitány, felhagyva a korábban magára erőltetett nyugalommal, rémült arccal rohant a csapóajtókon át a naszád orrához. Csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor tapasztalhatta, hogy a repedés nem nagy. gyorsan be lehet szegecselni. S valószínűleg a náci búvárnaszádot végül is ez a kis repedés mentette meg, mert ólai került a vízbe. Az olaj felfutott a felszínre, s a bombázók, abban a hiszemben, hogy végeztek a naszáddal, abbahagyták a támadást. Motorjaik zúgása egyre inkább elhalkult, majd teljesen elhalt a távolban. Az acéltestben síri csend uralkodott. Az ügynökök — ezek a mindenre elszánt és látszat szerint mindenre vállalkozó, megrögzött nácik — szentül meg voltak arról győződve, hogy életük utolsó óráit élik. Linder ismét faarcot öltött, s mint aki mindvégig hidegvérrel viselte el a támadást, fensőbbséges mozdulattal nyugtatta meg alkalmi vendégeit. hogy az ilyen csaták elkerülhetetlenek, velejárói az Atlantióceáni háborúnak. Másnap újabb riadót jeleztek. A ködből felbukkant egy nagy angol hajókaraván — a búvárnaszád sietve merült a víz alá. Szerencséjére a konvojt kísérő hadihajók nem vették észre a naszádot, s így nem is támadták meg... Tizenhat napi hajózás után Under kapitány Dasch elé állt. s így szólt: — Még néhány óra, s partra szállhatnak. Az öt németnek már jár- tányi ereje is alig volt. Azóta, hogy útrakeltek, idegeiket egyfolytában igénybe vette a tengeri utazás, s most csupán egyetlen kívánságuk volt: mielőbb szilárd talajt érezni a lábuk alatt. Következik: A veszedelmes környéken Az ügynökök nyugtatása Fülsiketítő robbanás hallatszott
