Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-22 / 222. szám
1970. szeptember 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az isten háta mögött A kietlen, se nem zöld, se nem barna juhlegelő betölti az egész látóhatárt. Foltos, szikesfehérre aszott táblájába vékony, életet szállító hajszálérként. vájódik bele a Nagykunsági Állami Gazdaság ballai körzetéből kiinduló földút. Az út Csudaballáig vezet. Túlzás volna településnek nevezni. Csupán egy poros oázis a pusztában, ahol ötvenhat család él. Az emberek szeszélyesen, szétszórtan egymástól távoli házakban, az állami gazdaság juhai három nagy karámban együtt. Szépségideál II. József Az irodalmi mű — vagy jelen esetben az abból készült hangjáték — ha szerzője történelmi témát választott, kettős funkciót is elláthat. Elmondja az író saját korához szóló gondolatait és — ha jó — reális képet ad egy történeti korszak embereiről. Németh László drámájának rádióváltozata ezt a kettős feladatot oldja meg, kitűnően. És így, láthatatlanul, talán méginkább a gondolati tartalom érvényesül. II. József alakját úgy formálja meg, hogy előtérbe kerülnek a császár belső, emberi tulajdonságait — nagyságát és hibáit — megvilágító momentumok. Reális képet kapunk egy célját tisztán látó, de környezete által meg nem értett, így már-már bukásra ítélt emberről. De II. József nagysága épp abban van, hogy önmaga tetteivel szembe tud nézni, reálisan látja erényeit és hibáit. A hallgatónak szinte nem kell mást tennie, mint mély figyelemmel beásnia magát a cselekménybe és máris saját kérdéseire kap választ. Mert ez a darab annyira mai, konfliktusai annyira élők, hogy konkrét szituációit szinte nem is kell a mi korunkra adaptálni, mert enélkül is arról szól. A rádióváltozatot Varga Géza mesteri rendezésében hallhattuk. A szereplők közül elsősorban a címszereplő Gábor Miklóst kell megemlíteni. Sok színnel árnyalt, hangjával kitűnően bánik, pillanatnyi reagálásokkal tud mondatok helyett beszélni. Egy, a kórtársainál tisztábban látó ember őszinte javítani vágyását, bonyolult belső vívódásait érzékelteti mély átéléssel. Gyilkolni könnyű Recept: vegyünk egy kisvárost, desztilláljunk ki belőle néhány furcsa, különc figurát, tegyük valamennyiü- ket kissé gyanússá, aztán jól keverjük össze az egészet. Ja, és még egy (majd’ elfelejtettem!): fűszerezzük az egészet ízlés szerint néhány hullával. Agatha Christie — az egyszemélyes krimigyártó nagyüzem — rémregénynek is beillő történeteit azért szeretik világszerte, mert nemcsak rejtélyesek, de rejtvényesek is. Persze nem mind. A mostani meg éppen nem volt az. Végül is nem kívánhat az ember holmi irodalmi igényességet, netán „jellemformáló erőt” egy krimi írótól, de logikai agytornát — azt gondolom — igen. Ez a krimi amellett, hogy egy kissé hosszabb a kelleténél még zavaros is. Annyi a hulla, meg a gyilkosjelölt, hogy bizony csak jó memóriával rendelkezők vállalkozhatnak megjegyzésükre, űrre gondolnia kellett volna a szerkesztő Beleznay Verának és a rendező dr. Márkus Éva is tehetett volna érte, hogy kissé nagyobb legyen a rend, mért a rádióban nehéz visz- szalapozni. A parádés szereposztás, a színészek törekvése sem tudta a történet hamisságát feledtetni, pedig sok nálunk a krimikedvelő. Meg a krimi is. Csak a jó kevés. — trömböczky — Az akloktól alig 100 méterre, hosszú, háromlakásos ház nyújtózkodik. Juhászcsaládok élnek benne. Nekik az Ígéret földje volt Csuda- balla. A szabolcsi homokról vándoroltak ide. Jöttek, mert a krumplitermő két holdon nem tudtak megélni. Most összehasonlíthatatlanul jobban élnek. Már ami az anyagi gyarapodást, jólétet illeti. Az egyik család például — Szabó Ferencék — négy év alatt televíziót, rádiót, gáztűzhelyt vettek és 30—40 ezer forintot még félre is tudtak tenni a takarékban. „Megtollasodott” a szomszédban lakó Kalló család is, habár nekik már három gyerekük van, s ők, — ahogy az asszony mondta — szeretnek jól élni, jókat enni. A tiszta, rendbetartott lakások, a tehetősebb anyagi helyzet szinte szüli a kérdést. Változott az életmódjuk is? — Nem tartunk mi kérem így hármunkon kívül senkivel barátságot. Ide se jönnek, mi sem megyünk. — mondja a 22 éves csinos, szőke Szabóné. Itt vannak a gyerekeink, a férjeink, jól megvagyunk magunkban. — Túrkeve nincs olyan messze. Busszal, kerékpárral fél óra az út. Járnak-e be gyakran? — Igen. A piacra vásárolni... — Van ott mozi, vendéglő, kultúrház is. — Ahhoz mi fáradtak vagyunk. Meg a lárma sem hiányzik, Milyenek a gyerekeik? Értelmes, komoly kis arcok. Nagyot köszönnek a konyhába lépve és érdeklődve, udvarias távolról nézegetik az idegent. Az egyik másodikos kislány mellém kuporodott a díványra. Hajának, ruhájának kellemes caola illata volt. A tanyai iskolába járnak. S ha elvégzik a nyolc osztályt? Debreceniék Piroska lánya az idén végezte. Otthon maradt. A ház körül segít. — Nincs kedvem semmi máshoz. A debreceni konzervgyárba mehettem volna ipari tanülónak, de sok az a három év, amíg tanulni kell. Nem tudom a Kresz-t. — Higgyék el nekem, ülök a volánnál, vezetem a kocsit, megyek, száguldók, előzök, előnyt adok, sávot váltok, mindezt csinálom, éppúgy, mint más, de nem tudom a Kresz-t. Ezt már valamennyi ismerősöm tudja, aki csak egyszer is beült mellém a kocsiba. S ahogy az idő halad velem előre, azt a keveset is elfelejtem a Kresz-ből, amire pillanatnyilag még emlékszem. Az igazság, akkor se tudtam, mikor vizsgáztam. A vizsgán ugyanis szerencsém volt, amit kérdeztek, azt éppen tudtam. Nem én vagyok az eavetle. , aki a tárgyhoz nem sokat ért, de vizsgázni tud. Ennek ellenére soha nem karamboloztam. Ez aztán megerősítette bennem a hitet, hogy jól tettem, — amikor lemondtam arról, — hogy mélyrehatóan ismerjem a Kresz-t. Barátaim közül. akik k'tűnően ismerik, azóta már sokan karamboloztak és jónéhányszor megkérdezték már tőlem: hogyan lehetséges, hogy én nem karambolozok. Mindig csak azt tudom válaszolni: ennek valószínű oka, hogy nem tudom a Kresz-t. — A fiam, — mivel a következő az lesz, kapcsolódik a beszélgetésünkbe Szabó Ferenc — juhász lesz. Nincs szebb, szabadabb élet ennél. Tisztességgel megél majd ő is. Az apám, meg a nagyapám is juhász volt. Csudaballát rövidesen közigazgatásilag Túrkevéhez csatolják, mivel Gyoma, illetve Szarvas megközelítése nagyon körülményes. Azontúl, hogy orvoshoz, a tanácsházára és a piacra majd Túrkevére járnak be a bal- laiák, hogy az életük ne csak könnyebb, de szebb is legyen a városnak is ki kellene „látogatni” olykor hozzájuk. Pedig nehogy azt higgyék, hogy óvatos vagyok. Néha még száduldok is. Száguldás közben fütyürészek, dúdolok, átleselkedem a mellettem surranó kocsikba, néha oldalt pislogok, nézem a nőket. Ilyenkor szólal meg oldalamon ülő feleségem, hogy a vezetésnél azért előre is tekinthetnék. A feleségem nélkül ugyanis soha nem ülök kocsiba. Ahogy beszáll mellém, elkezdi a szöveget: kézifék ki, gyújtás, gáz, kuplung, egyes sebesség — most indulhatsz. Gyerünk a külső sávra... tetői a pillanattól ugyanis élettársam teljes figyelemmel tekinti át a forgalmat, minden mozdulatra figyelmeztet, valóságos helyszíni közvetítést ad, szerintem akár úgy is vezethetnék, hogy behunyom a szemem. Ez mindenese -e súlyosabb következményekkel járna, mint az, hogy nem tudom a Kresz-t. Ő ugyanis tudja. — Őszintén szólva, ő az, aki tudja, méghozzá olyan fokon, amely ‘■rmely gépjármű szakoktatónak becsületére válna. Mondanom sem kell, hogy 6 megbukott a vizsgán, nem a Kresz-ből, hanem a vezetésből. Munk ameg- takarítás Az ózdi kohászati üzemek durvahengerműve blokksorának biztonságosabb irányítására az üzem pszichológusai a kohász és villamossági szakemberekkel összefogva, újszerű kormánypultot terveztek és szereltek fel. A kormánypultot úgy alakították ki, hogy a kapcsoló és jelző berendezések testre méretezve, közvetlenül a dolgozók kezénél legyenek. Ugyanakkor csökken tgjték a kapcsolók számát. A tudományos alapon kidolgozott hengerpult kezelésének elsajátítására az üzemben úgynevezett betanító stimulátort készítettek. amelyen pszichológusok irányításával több hétig tizenkét hengerkormányos gyakorolta a vezérlőpult kapcsolórendszerének fogásait. A pszichológusok szerint az új kormánypult irányítói — a régihez viszonyítva — műszakonként tízezer kézmozdulatot takarítanak meg. Feleségem bukását nagy örömmel fogadtam. Abban a pillanatban felvillant bennem az ötlet, hogy még magánszorgalomból sincs szükségem arra, hogy megtanuljam a Kresz-t. Égy ismeri a kisiveket, a nagyíveket, a jobbkézszabályt, a komplikált keresztezéseket, a jelzőtáblákat, a Kresz minden bonyolult rejtelmét, hogy szerintem erre születni kell. Egy tehetség, és higgyék el, hogy ezt minden férji elfogultság nélkül állítom. Persze néha eőfordul, mivel én csak vezetni tudok, de nem tudom a Kresz-t, hogy néha valami vad szabálytalanságot csinálok. — r'ilenkor elszabadul a pokol, megkapom a magamét, olyan stílusban, mintha házasságtörést követtem volna el. Fenyeget, hogy ott azonnal helyben hozzá kell kezdenem a Kresz tanulmányozásához. Még szerencse, hogy ezt ő se veszi komolyan. Hiszen, ha megtanulnám a Kresz-t, semmi szükségem nem ■’•ol- na rá a vezetésnél. Száguldoznék nélküle, vagy mit tudom én... Néh~ ott *ne mellettem, szomorúan hallgatva, én pedig Kresz-isme- reteim gőgjében holtbiztosán — karamboloznék Kerekes Imre S zépségre törekszünk. Mindenben. Nem mindegy számunkra, hogy milyen a konyhában felállított hűtőszekrény formája. Igyekszünk tetszetősen öltözni. Lakásainkból száműzzük dédanyáink nippjeit, mert legszűkebb környezetünket is úgy szeretnénk berendezni, hogy minél modernebb legyen ; hogy mindennapos tárgyaink funkcionális elhivatottságot fejezzenek ki. Adunk magunkra. S ebben az általános szépségtörekvésben, hallom, valamelyik üzemünk igazgatója azzaj büszkélkedett: nálunk mindenki jól érzi magát, a közérzete mindenkinek kitűnő. Tehát az igazgató elégedett. Aggasztóan elégedett. Ugyanis véletlenül tudom: a szó- banforgó üzemben vannak derék, szorgalmas munkások, akikre még utánunk következő generációk is úgy hivatkoznak majd, mint a kötelességteljesítés példaképeire, de akadnak — ha kevesen is — egészen másfélék. Például: egyesek már a munkaidő befejezése előtt félórával abbahagyják a munkát és vágtatnak az öltözőbe. Például: három lány botrányos helyzeteket idéz elő a munkásszálláson már egy esztendeje, a gondnok pedig egyedül vívja harcát velük, s ha szól az igazgatónak, rendszerint olyasféle válaszokat kap, hogy nem kell minden apróságból ügyet csinálni. Az az érzésem, hogy a szó- banforgó igazgató gyakran korlátozza szépségideálját. Az az érzésem, hogy a szóban- forgó igazgató kínosan ügyei mindenféle formatervezésre, hihetetlen érzékenységet árul el a modern vonalak iránt, de közben mintha megfelet- kezett volna arról, hogy az emberi magatartásoknak is lehet esztétikuma; hogy a társadalomban nemcsak új épületek, ornamentikák, műanyagok, színes telefonok készülnek, hanem — karakterek is. Mintha általános szépségtörekvései között nem szerepelne egy emberi ideáltípus szerkesztésének igénye; mintha elégedetlenségét csak az válthatná ki, ha egy géD nem működik funkcionálisan, s elveszítette volna fogékonyságát a funkcionális emberi szépséggel szemben. Miért? Milyen afunkeoná- lis emberi szépség? S van-e ilyen egyáltalán? A funkcionális szépség fogalmát az új, humanista urbanisztika egyik legkiválóbb képviselője, Le Corbusier vezette be az építészetbe, de már a múltszázadban elhangzott a megállapítás, hogy „form follows funketion”, vagyis a forma követi a funkciót. Ez a fogalom az emberre transzponálva, a mi körülményeink és viszonyaink emberére transzponálva valami ilyesmit jelenthet: olyan magatartás felmutatása, amely — Marx gondolatával — kifejezi, hogy átlépünk történelem előtti korunkból egy másik világba, ahol a tudatosság felülEgy-egy város új lakótelepén annyi ember él, mint egynéme- lyik nagyközség lakóinak össz- létszáma. Egy község művelődésügyéről hivatottak gondoskodnak. És a lakótelepeken? Szolnokon, a Bálvány utcái lakásszövetkezet éppen ezért döntött úgy, nogy egy 28 négyzet- méternyi helyiséget klubteremnek alakit át s a lakótelep fiatalságának — más napokon pedig az idősebbeknek — rendelkezésére bocsátja. — A kezdeményezés sikerre' járt, esténként tartalmas klubélet bontakozik ki. A fenntartást a lakásszövetkezet biztosítja, most ötezer forint értékben vásároltunk kulturcíkkeket, de segíti a klubot a MÉSZÖV is — mondotta Tatai István, a lakásszövetkezet elnöke. Ügy tervezzük, nyelv- tanfolyamokat is indítunk, fiókkerekedik ösztöneinkben; ahol az ember megvalósíthatja Önnön lehetőségeit; ahol egyre kevésbé kényszerszabályozza majd a társadalmi együttélés szépségét. Már hallom a mi igazgatónk tiltakozását amint arra hivatkozik, hogy ő nem apostol, hanem egzakt, természet- tudományos felkészültséggel rendelkező mérnök: néki gépeket kell szerkeszteni, s nem embereket. Ezért engedje meg, hogy valakit idézzek, akinek az egzakt, természettudományos felkészültségét bizonyára ő sem vonná kétségbe. Az atomfizika egy- v ■>». o képviselője, Robert Oppenheimer írta a következő sorokat: „Ha valaki olyan életfelfogást fejt ki előttünk, amely eltér a miénktől, ha szépnek talál valamit, amit mi visszataszítónak tartunk, persze zavartan vagy fáradtan eltávozhatunk. Ez azonban gyengeség vagy gyávaság lenne. Minthogy tehát abban az állandó meggyőződésben kell élnünk, hogy számunkra túlnagy világhoz, túlságosan változatos emberiséghez tartozunk, legyen erényeink kritériuma az a bölcsesség, amelyet képesek leszünk tanúsítani életmódunk, munkánk, szépségideálunk kiválasztásában.” A tomfizikus, gyárigazgató és lakatos éppen annyira nem kerülheti ki emberi szépségideáljának megválasztását, mint a pedagógus, — vagy politikus. Persze megteheti, hogy zavartan, vagy fáradtan eltávozik, ha visszataszító magatartásformákkal találkozik. Oppenheimer ezt az utóbbit a gyengeség, vagy a gyávaság jelének tartja. A magam részéről még hozzá tenném: nemcsak gyengeségről, vagy gyávaságról, hanem súlyos tévedésről is árulkodik az ilyesmi. Arról a kispolgári tévhitről ugyanis, hogy élheti mindenki zavartalanul a maga világát: hogy a világunk nem egy és oszthatatlan: hogy magas deszka- palánkok óvják egymás elől kertjeinket. Ilyen palánkok nincsenek. Ha valahol jól érzi magát a botrányokozó, ott elviselhetetlen az atmoszféra annak, aki előtt lepereg a botrány színjátéka. Ha valahol kellemes közérzetben lehet vágtatni az öltözőbe, mialatt mások még dolgoznak — ott nevetség tárgyává válhat a példamutató kötelességteljesítés. A palánkok semmit sem takarnak. József Attila már akkor figyelmeztetett bennünket erre a belső harmóniakövetelményre, amikor a külső megszerkesztéshez igazán még neki sem veselkedhettünk. A szépséfogalom gazdagabb kategória, mint némelyek vélik. könyvtárnak biztosítunk helyet. Kihez fordulhatunk, hiszen ilyen kérdésekben járatlan ma még egy-egy lakásszövetkezet...? Talán még annyit tűzzünk mindehhez, negyvennyolc család él itt, e szövetkezet keretében, de a két másik szomszédos szövetkezet fiataljai is otthonra találtak a klubban. Színes és emlékezetes családi, társadalmi ünnepségeket is rendezett már a szövetkezeti közösség, az új szokások kialakításában ílymódon is részt vállalt a klub és a szövetkezet vezetősége. És talán nem is arról van szó csupán, hogy sikerrel járt ez a kezdeményezés. Több ez annál! ^Tegfontolt, tudatos és néldamu- tató útkeresés az. mely sikerrel járt és az ilyen kezdeményezések támogatása — közügy! <Cs.J H. M. Lakberendezési kiállítás Az Iparművészeti Tanács és a Belkereskedelmi Minisztérium Lakberendezési Bizottsága „Otthon 1971” címmel szeptember ll-től kiállítást rendezett a BNV 24-es pavilonjában. A bútorújdonságokat a jövő évtől az üzletekben is árusítják. A bemutató egyik legérdekesebb bútordarabja az apró elemekből variálható fotel, heverő, kanapé. (Kácsor László felv. — KS) Kettős boldogság Fodor Gábor Álljunk meg egy szóra!
