Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

1970. szeptember 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Meg­adóztatják a kritikusokat Különös meglepetéssel szolgált a kritikusoknak ezen a nyáron az amerikai adóhi­vatal. Kimondta, hogy azok a könyvek, amelyeket a ki­adók küldenek az újságok könyvrecenzenseinek, vég­eredményben azok jövedel­mét gyarapítják, tehát adó-, kötelesek. így állt elő aztán az a fur­csa helyzet, hogy egy különö­sen sokat foglalkoztatott kri­tikus kimutatta, ha vala­mennyi recenziós példány után adót fizetne, ez> az ösz- szeg még 2000 dollárral meg is haladná évi jövedelmét. Hogy került hát sor erre az intézkedésre? Az Egyesült Államokban évente kereken 30 000 könyvet jelentetnek meg. A legtöbb recenziós pél­dányt a lapok közül a New York Times kapja; kiadói számítások szerint ugyanis a New York Times Book Re- weiw elismerő kritikája azt jelenti, hogy a könyv továb­bi — legkevesebb — 5000 pél­dányban fogy el. A könyv fontossága és ára szerint az amerikai kiadók általában 125—1000 recenziós példányt küldenek a sajtónak, a tele­víziónak és a rádiónak. így aztán elkerülhetetlen természetesen, hogy e tömér­dek könyv jónéhány darabja az antikváriumokban végzi. S ez a tény indította arra az amerikai adóhivatalt, hogy a „kritikusi” könyveket megadóztassa. Egyelőre még csak könyvekről van szó. De ugyanilyen alapon sorra kö­vetkezhetnének a hangleme­zek, a színházi kritikusok in­gyenes színházjegyei, sőt azok az ebédek is, amelyeket a „vendéglő-kritikusok” fo­gyasztottak el. Rövidnadrágos akadémikusok ság, de főleg a nagytőke, megrémülve a demokratikus erők és töltésüket hordozó irodalom erőteljes és egyre jobban ható sugárzásától, amerikanizálta saját politi­káját, kultúráját, szellemisé­gét. Cesare Pavese, a fellen­dülés periódusában magá­nyosan is bízó pesszimista, öngyilkos lesz. Ha magát az irodalmat és jelenségeit le­hetne színpadra állítani, ez volt a jel, amely az elmúlt negyedszázad legtragikusabb jelenetének nyitányát indítot­ta. Kitört a hidegháború. A fasizmus politikai és szellemi katakombáiból nap­fényre törő Olaszországban mindez nem maradhatott, és nem is maradt hatástalan. Az értelmiség, az alkotók, a művészek körében az egész kulturális életben, de minde­nekelőtt az irodalmi szférá­ban, éppúgy, mint a magá­nyos alkotók sajátos vilá­gában, a zavar és a kiábrán­dulás jelei mutatkoznak. A nagy realista kísérlet, amely általános fogalmazásban a boldogság megszerzésének előfeltétele volt, megtorpant. A társadalomban kialakuló zsenge közösségi kapcsolatok megmerevedtek. A szellem válságát a gondolkodás vál­sága követte, ami nyilván­valóvá tette, hogy az új hely­zetben a neorealizmus hét- köznapiságra törekvő doku­mentációs eszközei nem al­kalmasak a frissen felmerült problémák megragadására és bemutatására. Az „emberhez való visszatérés” jelszava el­vesztette humanista forradal- miságát és lendületét, s frá­zissá szűkült. Az alkotók a megváltozott helyzetben is azokat a formákat alkalmaz­ták, amelyeket a korábbiak­ban alakítottak ki. Az olasz irodalom megrekedt. Noha orientációja helyes volt, cél­jait csak kitűzni tudta, elér­ni nem. A fasizmus után bontakozó rügyeit megtépte a hidegháború jeges orkánja. Nőnek az egyéni tragédiák, a veszteségek és csökken a művészetet és általában a szellemi életet mozgásban tartó eredetiség. A FORDULATOT minde­nekelőtt az olasz költészet sínylette meg. Salvatore Qua­simodo, a Nobel-díjas olasz poéta, megpróbálta ugyan a költők egy csoportját kive­zetni a társadalmiság po­rondjára de a politikai vál­ság meghiúsította a „nyitás” lehetőségét a költészetben. A lehangoltság, a pesszimiz­mus. a céltalanság lett az uralkodó, az időszerű. A megújulás reményei elvesz- V tek, az új generáció költé­szete tartalmatlan formaliz­musba torkollott. Szerencsére, az olasz pró­zairodalom jobban állta a próbát. A válság lassabban hatotta át, realista hangulata és dokumentációs szemlélete erődként állja az ostromot. Nem vész el az Ellenállás él­ménye és a neorealizmus motívumai immár az új hely­zethez alkalmazkodva ismét felbukkannak. Közvetlenül a hatvanas évek előtt majd ennek köze­petáján az olasz irodalmi élet figyelmet keltő esemé­nye Marcello Venturi törté­nelmi-társadalmi regénye, — előbb a „Germán vakáció’, majd később a „Fehér zász­lók Kefalónia fölött). Írásai­ban a második világháború legtragikusabb olasz epizód­jait dolgozta fel. Mindkét regény nálunk is jólismert. A könyv azonban nemcsak szellemi termék, hanem üz­let is. Különösen Olaszország­ban az, ahol a „piazza”-k (piazza=tér) — egy város­ban annyi található, mint máshol egy országban — nemcsak terek, hanem piacok is. A kiadók irányító és meghatározó tevékenysége az új generáció szellemi hívei­nek figyelmét az üzlet felé fordítja. A sex és az erőszak a legjobb üzlet és így a leg­gyakoribb téma a könyvek­ben. Ha az olasz könyves­boltokban valami feltűnő, úgy leginkább az a bizarr megoldás, hogy még jobb üz­letek kirakataiban is a leg­komolyabb politikai műve­ket a közvetlen melléjük he­lyezett sex-irodalommal pá­rosítják. Persze, hogy mi érlelődik most az olasz szellemi élet ku­lisszái mögött költészetben, novellában, regényben, filmben — amelyből az utóbbi években is néhány kiemelkedő, eredeti alkotás született —, azt nehéz lenne megjósolni. A múltat idézve a szellem és a művészetek terén Itália ragyogó mű­vekkel gyarapította az emberiség kultúrkincsét. Nincs semmi okunk, hogy a jelen ellenére az ellenkezőjét állítsuk a jövő­re vonatkozóan. Kerekes Imre Kőolajmelegítő Nem könnyű a ragadós olajok, a bitumen, a pakura vagy a parafinok csővezetékén vagy szivattyú állomások segítsé­gével való szállítás. Még nehezebbé válik a helyzet a nagy hidegek beálltával. A kőolajfeldolgozó telepeken, az aszfaltbevonatokat elő­állító üzemekben és még sok más, kőolajszármazékokat fel­használó vállalatnál, speciális kazánberendezések vannak a tapadó folyadékokat szállító csővezetékek melegítésére. Viszonylag egyszerű, kényelmes, biztonságos és gazda­ságos módszert dolgoztak ki a csővezetékek felmelegítésére a „Transznyeftyavtomatika” nevű speciális szovjet tervező- iroda munkatársai. A csővezetékre, a szivattyútestre vagy a závárzatra hajlékony üvegszálból készült szalagot tekercselnek, amelynek belsejében haladnak a 220 voltos hálózati feszült­ségre kapcsolt villanyvezetékek. A drótokon átfolyó áram 250 Celsius fokig melegíti fel a szalagot. A szalag menetemelkedésének változtatásával be­állítható a szükséges mértékű melegítés. A képen: Felcsavarják az elektromos fűtőszalagot a csőve­zetékre. APN Havonta tizenegy atombomba Az USA légierői, tüzérsége és tengeri erői 1965 után óriási mennyiségű bombával és különböző típusú lövedék­kel árasztották el Vietnamot és Laoszt. Kambodzsát jelen­leg naponta támadják, első­sorban B—52-es bombázógé­pekkel. A légierő 1965-ben 315 000 tonna, 1966-ban 512 000 ton­na, 1967-ben 932 763 tonna, 1968- ban 1431 654 tonna, 1969- ben 1 387 000 tonna és 1970 első öt hónapjában 594171 tonna, tehát összesen 5172 588 tonna robbanóanya­got dobott lei Az amerikai tüzérség és gyalogság 1968 január 1-étől 1970 május 31- éig 5155 700 tonna lőszert használt el. Ebben az idő­szakban tehát több mint 10 millió tonna robbanóanyag­gal, árasztották el Indokínát. Ez a mennyiség nem egészen három és fél év alatt, meg­felel 500 olyan bombának, amilyent Hirosimára dobtak le. Az amerikai bombatáma­dások jelenlegi havi átlaga megfelel 11 darab 20 kiloton- nás atombombának. Miután 1968 októberében megszüntették a Vietnami DK elleni légitámadásokat, semmivel sem csökkent az USA légierőinek tevékenysé­ge Indokínában. Októberben 122 233 tonna, decemberben 127 672 tonna, 1969 márciusá­ban pedig 130 141 tonna bom­bát dobtak le. Azokat a repü­lőgépeket, amelyek addig a Vietnami DK ellen intéztek támadásokat, Dél-Vietnam- ban és Laoszban vetették be. A bombatámadások idei ha­vi átlaga május végéig meg­haladta a 100 000 tonna rob­banóanyagot, júliusban pedig a B—52-es gépek fokozott tá­madásaiból arra lehetett kö­vetkeztetni, hogy az év vé­géig hozzávetőleg még 1 200 000 tonna bombát .dob­nak le Indokínára. Az ame­rikai tüzérségi és gyalogsági lövedékek idei felhasználási mutatószámai is magasabbak lesznek a tavalyinál. A „vietnamizálási” politika és az amerikai egységek fo­kozatos kivonásának politi­kája tehát nem gátolta az USA indokínai háborújának eszkalációját. KÜLPOLITIKAI Régiségvásár Egyiptomban Egyiptomban olyan töménytelenül sok a fáraók korából való műemlék, annyi került elő a királysírokból és a régé­szet modern technikai eszközeinek igénybevételével még annyi fog előkerülni, hogy nem tudják elhelyezni őket. Kény­telenek ezért időnként kiárusításokat rendezni belőlük. Min­den egyes darabot jegyzékbe vettek, de mit ér ez, ha az eredeti a múzeumok és raktárhelyiségek pincéiben rejtőzik hozzáférhetetlenül — s csak most kezd pusztulni igazán... Csak olyasmit adnak el, amiből több eredeti példány van, — s ilyen is rengeteg akad. A királyoknak például az volt a szokásuk, hogy 3—400 szobrot készíttettek magukról, s bár csekély különbség azért van közöttük, ez nem éri meg, hogy katalogizálják, vagy kiállítsák őket. Ugyanez vonatkozik; edényekre, dísztárgyakra, ékszerekre. A minisztérium régészeti főosztályának vezetője elmon­dotta, hogy 150 „értékesebb darabot” árverés útján értékesí­tenek Kairóban, Londonban és Párizsban: nagyobb szobro­kat, koporsókat, ötezer éves alabástrom vázákat, finomművű arany ékszereket. Erre körülbelül egy éven belül sor kerül. Az ennél is értékesebb darabot egyes államoknak, mú­zeumoknak, intézményeknek, egyetemeknek ajánlják fel meg­vételre. Természetesen semmi olyasmi sem kerülhet eladásra, ami a nemzet kulturális örökségének egyedülálló része. Kibernetika az iskolában — Kitüntetés a modelle­kért — Nyáron a Medve-hegynél tudományos­pedagógiai kísérlet színhelye is. A kísérletet aí Ukrán Tudományos Akadé­mia Kibernetikai Intézete í Krím Pedagógiai Főiskolává! karöltve folytatja. A nyolc év alatt szerzett tapasztala­tok szerint a középiskolások kibernetikai oktatása lehetsé­ges és szükséges. A krími pedagógusok és a kijevi kibernetikusok kísérle­te nemzetközi méretekben is nagy feltűnést keltett. Alig, hogy a Szovjetunióban létre­hozták a középiskolások kí­sérleti kibernetikai évfolya­mát, a gondolatot a japán szakemberek is felkarolták — szintúgy az 1968-ban megje­lent „Kibernetikai ábécét is, amely óriási példányszámban jelent meg Tokióban. Vonzóan hat a fiatalokra, hogy neves tudósok — köztük több Lenin-díjas — is részt- vesznek a Kis Akadémia munkájában, megismertetve a hallatlanul érdeklődő hall­gatóságot, a szakmát foglal­koztató legfrissebb problé­mákkal. Nem is maradtak el e sajátos kapcsolat gyümöl­csei: a fiatalok az utóbbi években több szellemes isko­lai-demonstrációs jellegű szerkezetet készítettek, ame­lyek közül 19 érmet nyert Moszkvában, a népgazdasági kiállításon. Ez év nyarán a Kis Tudományos Akadémia hagyományos táborhelyére, a Medve-hegy melletti Gurzuf- ba költözött. A tábor munkáját a szokásnak megfelelően tudományos­gyakorlati konferenciával zárták. A tanulók beszámol­tak megfigyeléseikről, kísér­leteikről és bemutatták sa­ját készítésű modelljeiket. Az előadások és a bemuta­tott modellek alapján válasz­tották meg a Kis Tudomá­nyos Akadémia soronkövet- kező rendes tagjait. A fiatal kibernetikusok is­koláját eredményesen befe­jező tanulók, valamint a kandidátusi cím viselői és a kis akadémia rendes tagjai speciális ajánlólevelet visz­nek magukkal a főiskolákra, amelyeken a Kis Tudomá­nyos Akadémia egyre na­gyobb tekintélynek örvend, s az onnét érkezőket bizalom­mal fogadják a — felnőtt „kollégák”... ADUT zésének — egyszóval olyan képességekkel ruházzák fel, a fiatalokat, amelyeket az is­kolai foglalkozásokon aligha szerezhetnének meg. Az akadémia tevékenysége nemcsak nevelő jellegű. So­kan ismerik például Szimfe- ropol fiatal csillagászainak tevékenységét, akik „A Nap nyugalmi állapotának nem­zetközi évében” hatalmas tényanyagot — a meteorok vi­lágméretű megfigyelésének 15 százalékát — gyűjtötték ösz- sze. Az állami obszervatóriu­mok ugyanis képtelenek ilyen nagyméretű és rendszeres meteormegfigyelő szolgálat megszervezésére. A fiatal csil­lagászok térképeket készítet­tek a meteorok mozgásáról, fényképfelvételeket, színké­peikről, és megfigyeléseik közül tekintélyes tudományos folyóiratokban is publikál­tak. A Kis Akadémia szimfe- ropoli csillagászati obszerva­tóriuma a „Nemzetközi geo­fizikai év” és „A nap nyugal­mi állapotának nemzetközi éve” hivatalos közreműködő­je volt, ami ékesen bizonyít­ja a fiatalok tudományos érettségét. A Kis Tudományos Aka­démia az említetteken túl a kibernetika elveinek »közép­iskolai bevezetésére irányuló Nyolcadik éve működik a Szovjetunióban, a Krím-fél- szigeten a tudományos és műszaki érdeklődésű kamasz­korúak „Iszkatyelj” nevű kis Tudományos Akadémiája.- A Kis Akadémia bár több­ezer általános és közpiskolást tart vonzáskörében, valódi tagjait csak a konkrét tudo­mányos eredményeket felmu­tató fiatalok közül választja ki. Szergej Santir, a „No- voszty” sajtóügynökség tudó­sítója arról érdeklődött Va- lentyina Kaszatkinától, a Kis Tudományos Akadémia ki­bernetikai részlegének vezető tanárától, milyen tapasztala­tokat szereznek az iskolások akadémiáján és hogyan álta­lánosítják azokat? Több, mint az iskola A Kis Tudományos Akadé­mia észrevehető fejlődést mu­tatott fel a tudományos ér­deklődésű fiatalok nevelésé­ben. Az akadémián dolgozó pedagógusok megtanítják a tanulókat a szakkönyvek he­lyes . használatára, önálló megfigyelések végzésére és a fiatalok elsajátítják az elért eredmények megfelelő doku­mentálásának módszereit is. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a nevelő mun­kában a vitakészség fejlesz­tésének, a szabatos gondolat­kifejezésnek és az elfoglalt álláspont megfelelő védelme-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom