Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-13 / 215. szám

Tájékozatlanság Galambos Szilveszter: Az eladóművész Fáradtan simított végig gesztenyeszínű kócos fürtjein, majd rágyújtott egy Darura. Hirtelen megrezzent. Acél­szürke szeme összeszűkült, izmai megfeszültek, ugrásra készen állott. Lélegzete fel­gyorsult. Egy Vevő lépett az üzletbe és tanácstalan tekin­tettel a pult elé állt. — Szeretnék egy... — Parancsoljon. Máris ho­zom. A legjobb minőségben. — De kérem... — Olyan télikabátot kap, hogy imába foglalja a nevün­ket. — Nem vagyok vallásos, kérem. — Tessék nyugodt lenni. Világnézeti kérdésekben tel­jesen egyetértünk. Parancsol­jon. Ezt próbálja fel. Tessék megnézni a tükörben. Nos? Engedje, hogy megdicsérjem a választását. Mert erre szü­letni kell, kérem, az ember érezze, mi illik az egyénisé­géhez. Az ön lelki profiljában van valami megragadó. En­gedje meg, hogy azt mond­jam, önnek szép lelke van. — De kérem, egészen za­varba hoz. — Miért? Amiért az igaz­ságot a szemébe vágják? Tes­sék elhinni, oly ritka manap­ság az olyan ember, akiről így sugárzik az intelligencia, ön bizonyára atomkutató, vagy egy híres karmester. Bocsánat, nem a milánói Scalában láttam önt? — Nem kérem. Itt lakom a Szondy utcában. Egyébként éjjeliőr vagyok. — Mennyi csodás gondolat születhet az éjszaka sötétjé­ben! ön a csillagokba néz, s az Ember géniuszának új gondolatokat ád. — Bocsánat, nem tudom, mi az, hogy géniusz? — A szerénység a nagy em­berek sajátja. Egyébként tes­sék nézni ezt a svejfolást. Eb­ben a kabátban imádni fog­ják önt a nők. Bár bizonyára így is szép sikerei vannak. Ki tud ellenállni ennek az arcél­nek? Sokat tudna mesélni a kalandjairól, igaz? De hát diszkréció is van a világon. — Kérem, én házasember vagyok! — Boldog lehet a kedves felesége, hogy meg tudta önt szerezni magának. Azt hi­szem, az ujja hosszával sem­mi baj nem lesz. Ezt tessék nézni, hogy esik ez a fazon! Ó, hogy tud nézni azzal az okos barna szemeivel! — Hát istenkém... — Boldog vagyok, hogy megismerhettem önt. Meg­tiszteltetés részemre, hogy ezt a télikabátot én ajánlhattam egy ilyen minden téren kivá­ló embernek. Parancsoljon a számla. Ezerhétszázötven fo­rint. Balra a kassza, jobbra a csomagoló. A középkorú férfi aprót köszörült a torkán, és hatá­rozottan ingatta a fejét. — Sajnálom. Momentán nincs szükségem télikabátra. Ellenben a sógorom ajánlot­ta önt. — Vásárolni? — Nem. Beszélgetni. Az ember itt, ebben az üzletben visszakapja az önbizalmát. Köszönöm. A viszontlátásra. Az eladóművész végigsi­mította zilált fürtjeit és fel- dúltan suttogta: — Legyen szerencsém más­kor is. TrÉfAcSoKoR Londoni párbeszéd részt­vevői már nem éppen vi­rágzó hölgyek. — Drágám, olyan fáradt­nak látszol... — Az is vagyok. Férjem ágynak dőlt, nekem pedig éjjel-nappal ott kellett len­nem mellette... — Dehát miért nem hív­tál ápolónőt? — Hívtam. Éppen ezért kellett ott lennem... ☆ Az újdonsült feleség meg­kérdi ifjú férjét: — Ízlett az ebéd? — Hát szívem, a só remek volt, kár, hogy kevés levest tettél rá... ☆ Két férfi beszélget. — Mondd, Péter, tudnál olyan nőt szeretni, aki hazu­dik? — Nem. — És olyat, akinek a vi­lág összes pénze sem lenne elég? — Nem. — Akkor mondd meg őszintén, mi a csudát akarsz a feleségemtől? A patak és a folyó A tanítónő beírja a kis Alexandra ellenőrzőjébe; .,A kislány túl sokat fe­cseg!” Otthon este Alexand­ra megmutatja ellenőrzőjét apjának, aki szó nélkül ki­veszi a tollát és ír valamit az ellenőrzőbe. Másnap a tanítónő kinyitja és ezt ol­vassa: „Vajon mit szólna, ha is­merné az anyját?” HENCEGÉS A veszekedés hevében az asszony mérgesen vágja oda a férjének: — Nekem családi házam, bútorom, takarékkönyvem volt, amikor összeházasod­tunk. De mi volt neked? Mire a férj mély sóhajjal: — Nyugalmam, fiam, nyu­galmam... Kánikulában — Bocsánat, legyen szíves megmondani, merre van a víz? (A Wochenpresse karikatúrája) I t! A Szolnok VASZIL CONEV: Megnyugtatás AZ EGYES — Előjöhetsz János! Megígérem, hogy egy szóval se említem többet a házasság témáját... A szónok befejezi hosszú előadását: , .. .Tehát, hölgyeim és A TANÁR (kezét dörzsöl­ve): Ma, gyerekek, nagyon érdekes óránk lesz. Az anyag, minden bizonnyal kis­sé bonyolultnak fog tűnni nektek, de szeretném hinni, hogy rendszeres gyakorlás eredményeként le fogjátok gyűrni a kezdeti nehézsége­ket. így hát... (Felmutat egy kartonpapírból készített táb­lácskát, melyen egy egyes szám látható.) Ez, gyerekek, olyan szám, amilyet ti még nem ismertek... A GYEREKEK (kórusban): Ez egy egyes. A TANÁR (láthatóan cso­dálkozik) : Hm... Érdekes... Na, látjátok, gyerekek, ma­ga az a tény, hogy kitaláltá­tok az előbb mutatott szá­mot — márminthogy az egyes — véletlenség. De én azt akarom, hogy tudatos, rendszeres tudáshoz jussa­tok, nem a véletlen, hanem a kitartó, mindennapos munka gyümölcsét ízleljétek meg. így hát, mint magatok is mondtátok, ez egy egyes. Na de mi az, hogy egyes? A ti primitív elképzelésetekben megfelel az „egy alma”, „egy körte”, vagy „egy szilva” fo­galmának. Adva van tehát az ún. primitivizmus, vagy ha úgy tetszik, egy vulgáris szemlélet a tudományban, mellyel nekünk egyszer s mindenkorra szakítanunk kell. Azért, mert ez a kis sze­rény egyes, ami a ti számo­tokra eltűnik, ha elfogyasz­tottátok a fentebb emlegetett almát, körtét, vagy szilvát, a tudományban nem tűnhet el, mert ott egy sor funkciót teljesít, ami nélkül értelmet­len lenne bármilyen mate­matikai gondolat. Vegyünk egy számot: egy- milliárd ötszázhatvanhárom- millió háromszázhuszonötezer kilencszázhatvanegy. Ez meg­lehetősen szolid, mondhat­nám, kolosszális szám. De ha a mínusz egyedik hat­ványra emelem, akkor ez a gigantikus szám végtelenül kicsi lesz, majdnem semmi. Micsoda átalakulás, mi­csoda gigantikus metamor­fózis! Ilyen szerepe van en­nek az egyesnek! Láttátok, milyen hatalmas potenciális energia lakozik benne! Olyan ez, mint az atommaghasadás. Ez ugyanolyan hihetetlen mint az, ha akkoriban azt mondták volna az emberek­nek, hogy ha egy bizonyos energiát bezárnak egy min­dennapi dobozkába, az moz­gásba tud hozni egy moz­donyt, mai aztán az egyenlí­tő körül néhányszor meg tudja kerülni a földgolyót. Lám, milyen szám az, amiről beszélgettünk, s magatok is láttatok felírva ezen a kis táblácskán. És én abszolúte meg vagyok győződve ar­ról, hogy ha most felmuta­tom nektek újra ezt a kis táblácskát ezzel a számmal, akkor nem fogtok gondolni semmiféle almára, körtére, vagy szilvára, hanem elkép­zelitek azokat a hatalmas potenciális lehetőségeket, amelyek ebben a szám­ban kavarognak, mely­nek segítségével ilyen fantasztikus átalakítások hajthatók végre. íme hát, gyerekek, előttetek van a kis táblácska ezzel a számmal. Mondjátok meg nekem, mi­féle szám ez? A GYEREKEK (kórusban): Egymilliárd ötszázhatvanhá- rommillió háromszázhuszon­ötezer kilencszázhatvanegy. A tanár elájul. MOLNÁR SÁNDOR fordítása uraim, remélem, hogy nin­csen távol az a nap, amikor a borral és szeszesitalokkal teli palackokat a tengerbe vetik, amit teljes szívemből kívánok! — Én is! — kiált fel egy úr a közönség köréből. __Köszönöm! — szól visz­s za az előadó elégedetten. — ön talán az alkoholellenes liga tagja? — Nem! Búvár vagyok! — Csak hajvágás lesz, uram... AZONNALI CSATLAKOZÁS Szöveg nélkül — Látod, anyu most azt fogja hinni, hogy megfürödtem!

Next

/
Oldalképek
Tartalom