Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-14 / 190. szám
2 (SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP tfftt augusztus M. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában MINDENFELŐL A Moszkvában megkötött szovjet—nyugatnémet megállapodás változatlanul a világsajtó első számú témája. A legrissebb fejlemény a tárgyalásokról kiadott közlemény, amelynek jónéhány mondata plasztikusan érzékelteti a megállapdás nagy jelentőségét. „A felek — hangzik egyebek között a közlemény — kifejezésre juttatják meggyőződésüket, hogy a szerződés elő fogja mozdítani az európai biztonság megszilárdítását, az ezzel kapcsolatos problémák megoldását és — társadalmi rendszerük különbözőségétől függetlenül — minden európai állam békés együttműködésének megteremtését.” Ez a mondat a világos összefoglalása annak, amiről ezekben a napokban világszerte annyi szó esik: hogy a moszkvai megállapodás fotossága messze túlnőhet a két érintett ország határain és jótékonyan befolyásolhatja kontinensünk, sőt az egész világ politikai légkörét. A közlemény egy másik mondata ugyancsak azonnal óriási nemzetközi figyelmet keltett. Arról a bejelentésről van szó, hogy Brandt kancellár hivatalos viszontlátogatásra hívta meg Koszigin miniszterelnököt és a szovjet kormányfő „köszönettel elfogadta” a meghívást Egy ilyen utazást akárcsak egy-két esztendeje is meglehetősen nehezen lehetett volna elképzelni és ténye önmaBrandt hazautazott gába is jelzi azt a biztató folyamatot, amelynek Európában tanúi és erőnk szerint segítői vagyunk. * Mint várható volt, az egyezmény világvisszhangja csaknem egyértelműen pozitív. „A szerződés megkötése — állapítja meg vezércikkében a moszkvai Pravda — rendkívül fontos döntés. Ez a politikai aktus, amelyet maga az élet diktált, megfelel a béke hosszú távra szóló érdekeinek”. René Piquet, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja nyilatkozatában kijelentette: az egyezmény súlyos csapást mért arra a revansista politikára, amelyet a nyugatnémet vezetők az amerikai imperializmus támogatásával 25 éven át folytattak. A párt a jövőben megkétszerezi erőfeszítéseit annak elérésére, hogy Párizs ismerje el az NDK-t. Ez a nyilatkozat jól érzékelteti, hogy a folyamat egyik viszonylag közeli láncszeme a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi jogi elismerése kell legyen. Az olasz kereszténydemokraták lapja, az II Popolo a szerződést, két korszak közötti vízválasztónak nevezi. Valószínűleg joggal, bár sok akadályt kell még legyőzni ahhoz, hogy ez a nagyonis igényes kifejezés megállja a történelem próbáját. (KS) A francia lapok a szovfet™német szerződés aláírásáról Hatvan különlegesen kiképzett rakodómunkás gázmaszkkal és ellenméreggel Nincs előrehaladás a vietnami értekezleten intézkedésedet. A környezd szigetek lakói ugyanis attól tartanak, hogy a 60 tonnányi mérgesgáz megfertőzi a vizet. WASHINGTON Az Egyesült Államokban tavaly elkövetett súlyos bűn- cselekmények száma 12 százalékkal nőtt 1963-hoz képest, és 1960 óta 120 százalékkal növekedett annak veszélye, hogy valaki bűncselekmény áldozatává váljék. 1969-ben csaknem öt. millió súlyos bűncselekményt követtek el Amerikában közli az FBI szerdán nyilvá- ' nosságra hozott, összesített jelentése. GENF Sophia Loren állítólag me-1 gint kisbabát vár. Első gyermeke, Carlo, most 30 hónapos. Washington Az amerikai szenátus szerdán közfelkiáltással törvényjavaslatot hagyott jóvá* amely lehetőséget ad Nixon elnöknek a bérek, árak és lakbérek befagyasztására. CHICAGO Botrány töri ki szerdán egy chicagói bíróságon, ahol a kenti háborúellenes tüntetések résztvevőinek ügyét tárgyalták. Amikor a bíró kiutasított a (eremből egv nézőt, verekedés támadt. A teremőrök és a hallgatóság verekedésének a rohamrendőrök gázgránátokkal vetettel» véget. SZÓFIA A Szovjetunió segítségével felépült a burgaszi kőolajfeldolgozó kombinátban előállították az első hasai színtér tikus kaucsukot, PRAGA Lubomir Strougal esehJ szlovák miniszterelnök Prágában fogadta A. Grigorian - cot, a szovjet energetikai és villamosítási minisztérium energetikai igazgatóságának vezetőjét, akivel megvitatta a két ország további együttműködését az atomerőművek építése területén. kozó színhelyéül, A helyszínt Dialo Telli, az Afrikai. Egységszervezet főtitkára és az afrikai államok vezetői között, létrejött megállapodás értelmében változtatták! meg. MOSZKVA A TAJ3ZSZ szovjet hir- ilgynökség jelenti, hogy Willy Brandt, az NSZK szövetségi kancellárja csütörtökön hazautazott Moszkvából. A Vnukovói repülőtéren Willy Brandtot Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minsztertaná- egának elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter más hivatalos személyek búcsúztatták. Willy Brandttal együtt hazautazott Walter Scheel külügyminiszter, Egon Bahr, Conrad Ahlers és Paul Frank államtitkárok, valamint a kancellár kíséretében tartózkodó más személyiségek. folytak és hasznosak voltak mindkét fél számára. A felek meggyőződése szerint az általuk megkötött szerződés kedvező távlatokat nyit a Szovjetunió és az NSZK közötti békés együttműködés sikeres kifejlesztéséhez. különböző területeken, mindkét állam népeinek érdekében. A felek kifejezésre juttatták meggyőződésüket, hogy a szerződés elő fogja mozdítani az európai biztonság me •- szilárdítását, az ezzel kapcsolatos problémák megoldását es — társadalmi rendszerük különbözőségétől függetlenül — minden európai állam békés együttműködésének megteremtését. A. Szovjetunió és az NSZK kormánya elő fogja segíteni az e célokat szolgáló lépések megvalósítását, A feleli között széleskörű eszmecsere folyt a jelenlegi nemzetközi helyzet egész sor időszerű problémájáról is. Mindkét kormány kívánatosnak ismerte el. hogy megfelelő szinteken eszmecseréket folytassanak a felek számára kölcsönös érdekű kérdésekről. W. Brandt, az NSZK szövetségi kancellárja hivatalos visrontlátogatásra hívta meg a Német Szövetségi Köztársaságba A. N, Koszigint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét. A meghívást köszönettel elfogadták. A látogatás időpontját később állapítják meg, diplomáciai úton. sí szervezet ugyanakkor am- tnani szóvivője útján cáfolta „egv külföldi hírügynökség közléseit”, amelyek szerint a palesztinnak kormányalakításra készülnek. „A mozgalom feladata, hogy felszabadítsa Palesztina földjét, és nem az, hogy kormányokat alakítgasson” — mondotta a szóvivő. BEIKUT Izraeli repülőgépek szerdán délután t.öbbízben intéztek támadásokat dél-libanoni települések ellen. ATHEN A görög kormány csütörtökön reggel, az Olympic Airways gépének eltérítőivel kötött megállapodás értelmében szabadon bocsátotta a követelt hét palesztínai gerillát, akik egy Damaszkuszba tartó repülőgép fedélzetén hagyták el az országot Valamennyi csütörtöki francia napilap vezető helyen foglalkozik a nyuga Inémet— szovjet szerződés aláírásával, s a legtöbb lap vezércikkét ennek a nagyjelentőségű eseménynek szenteli. Az Humanité vezércikkében Jean Kanapa megállapítja, hogy a szerződés megkötése Moszkvában az NSZK es a Szovjetunió között nagyjelentőségű esemeny. Huszonöt éven át Nyugatnémetország vezetői és nyugati partnerei mindent megkíséreltek, hogy vitássá tegyék a Hitler felett aratott győzelem eredményeit. Huszonöt éven át ez a revansista politika — az amerikai imperializmus és a francia nagyburzsoázia támogatásával — az egyik fő oka volt a hiidegháborúnak Európában. A mai nyugatnémet vezetőknek azonban megvan a szükséges tisztánlátásuk és realizmusuk, hogy felismerjék, ez a politika halálra van ítélve. Eljutottak tehát odáig, hogy ünnepélyesen elismerjék a kontinensünkön kialakult új realitásokat. Elismerik a jelenlegi európai határok sérthetetlenségét, elismerik, hogy létezik egv másik német állam, a Német Demok- rat'kus Köztársaság, amely- lyel békében kell együtt élni. Kötelezik magukat, hogy lemondanak a revans álmáról a Szovjetunióval szemben. Huszonöt évre volt ugyan szükség, hogy idáig eljussunk, micsoda siker ez mégis az európai békéért folytatott harcban, micsoda sikere ez a nepek biztonságáért, folytt\ott szovjet politikának. Az NSZK —szovjet szerződés egyben az imperializmus súlyos kudarcát. is jelenti a szocializmussal szemben. F.zekután új helyzet, alakulhat ki Európában. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a fontos szerződés aláírása automatikusan egész Európa együttműködéséhez fog vezetni. Ehhez mindenekelőtt éberségre van szükség azokkal az egyáltalán nem elhanyagolható erőkkel szemben, amelyek az NSZK-ban nem akarnak belenyugodni háborús törekvéseik kudarcába. Ezenkívül a lehető leggyorsabban le kell vonni a szerződésből eredő legfontosabb következtetéseket. A szerződés fényében szembeszökő anakronizmussá vált az NDK elismeréBERLIN A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt központi lapja csütörtöki számában kommentárt, szentel augusztus 13-a. a berlini államhatár biztosítása évfordulójának. A kommentár egyebek között megállapítja: Az NDK államhatárának biztosítása előfeltétele volt mindazoknak az intézkedéseknek, amelyek azóta történtek az európai béke biztosítása érdekében. Augusztus 13-a bebizonyította a re- vartista programok kilátássének az elutasítása. Az Atlanti Szövetségnek nevezett háborús gepezet fenntartása igazoJbataílanabb mint. valaha. A tönkhöz vezető fegyverkezési verseny jobban szemben áll a haladással, mint valaha. A Combat komn^-ijtatora, Jean-Pierre Corn et szerint Rrandtnak nem sikerült meggyőzn ie kereszténydemok- rata ellenzékét arról, hogy ez a szerződés nem egyoldalúan a Szovjetunió számára előnyös. A lényeg azonban az, hogy Brancjt kancellár a megfelelő p’lianatban vágott a dolgok elevenébe. Ez államférfim kvalitás és rosszhiszeműség lenne Párizstól, ha szemére vetné hogy „túl gyorsan haladt és túl mész- szire ment el”. Sokkal komolyabbak azonban azok a felelmek, amelyeket Washingtonban és Londonban, ugyanúgy éreznek, mint Párizsban, s amely'eket még nem fogalmaztak meg pontosan. A nyugat attól tart, hogy belesodródik egy olyan egyensúly-játsz.ámába, amely utólag az NSZK-nak lehet előnyös. Az Európai Közös Piaci körökben ok lehet a nyugtalanságra a közös kereskedelmi politika jövőjét illetően, amely' darabokra hullhat szét egyetlen partner javára. A politikai egyesítést pedig súlyosan megterhelhetik a keleti politika látványos fejleményei. A Paris-Jourban Tatouis asszony megállapítja, hogy Brandt kancellár túlságosan is realista ahhoz, hogy' ne látná, mit jelentene, ha odáig elmenne, hogy elszakadjon a nyugati politikai, gazdasági és katonai szervezettől. A kancellár diplomáciája ezért az első időkben arra törekszik majd, hogy mindenkit megnyugtasson szándékairól. Az viszont tény, hogy egy új NSZK lesz az, amelyik most- már folytatni fogja tárgyalásait Lengyelországgal, az NDK-val és amelyik megjelenik a közeli európai gyűléseken, kezdve a nyugat-európai unió szeptember 14-i római tárgyalásain, amelyek napirendje a kelet—nyugati kapcsolatokat és Nagv-Bri- tannia közöspiaci belépését öleli fel, valamint a közöspiac' miniszteri tanács szeptember 15-én Brüsszelbe ösz- szehívott ülésén. talanságát. és ezáltal egyes politikusokat rávezetett az erőviszonyok helyes felbecsüléséhez. Nyugat-Német- országbar azonban, mint a múltban, ma is vannak olyan jelentős erők, amelyek megpróbálnak fellépni a status quo ellen. Éppen ezért ma is, meg a jövőben is ébereknek kell lennünk. A határok biztosítása nemcsak a történelmi múlt egyik eseménye, hanem mindennapos teendőnk is -— állapítja meg a Neues Deutschland kommentárja. TOKIO A Japánban tartózkodó J. A, Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere, csütörtökön találkozott Szato miniszterelnökkel. A megbeszélésen a két ország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésének kérdéséről volt szó. WASHINGTON Az Egyesült Államok népességszámláló hivatalának jelentése szerint, az Egyesült Államok lakossága ez év július elsejére elérte a 205 millió 395 ezer főt. PEKING Mint az Űj Kína hírügynökség közli, Mao Ce-tung, a Kínai KP Központi Bizottságának elnöke szerdán fogadta Gaafar Nimeri. a Szu- dánj Forradalmi Parancsnoki Tanács elnökének vezetésével Kínában tartózkodó Szudán! küldöttséget. Szerdán Csou En-laj és Nimeri aláírta a kínai—szudání gazdasági-. műszaki- és kulturális- tudományos egyezményt. BAGDAD Moszkvából visszáérkeze+t Bagdadba az Iraki Köztársaság küldöttsége. amely a Szovjetunióban járt. Szadam Husszein Takriti. az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának alelnöke. a Baath- pári: helyettes főtitkára, a delegáció vezetője kijelentette. hogy a moszkvai tárgyalások eredményesek voltak. SUNNY POINT felszerelve. szerdán megkezdte az ideggáz rakétákat tartalmazó ..beton koporsók” behajózását a Sunny Point-i katonai kikötőben, a tósetel- tezett hajót, halálos terhével együtt, vasárnap fogják el - süllyeszteni, ha a szövetségi bíróság elutasítja Kirk floridai kormányzó és az emberi környezet védelmére létre- ho7.ott alap keresetet. Szerdán angol tudóscsoport érkezeit Bermuda és Bahama képviselőivel együtt a kikötőbe, hogy megfigyeljék a rakodást és a biztonsági KAIRÓ Az Afrikai Egységszervezet szokásos évi csúcsértekezlete szeptember elsején ül össze Addis Abebában. Korábban Lusakat javasolták a talalE héten másodszor vesz részt David Bnice nagykövet, az amerikai küldöttség új vezetője a Vietnammal foglalkozó párizsi négyes konferencián. A csütörtökön megtartott 79. ülésen azonban most sem történt semmiféle haladás. Egyes megfigyelők az új amerikai küldött felszólalásainak a korábbihoz képest enyhébb hangnemére hívják fel a figyelmet. Ez az enyhébb hangnem azonban nem jelent változást a lényeget illetően. Az amerikai Küldött a csütörtöki ülésen is azt hangoztatta, hogy nem a múltról akar vitatkozni, ez semmire sem vezet, hanem valódi tárgyalásokat. kíván folytatni. A lényeget illetően azonban nem tett egyetlen lépést sem. amely közelebb hozta volna a vietnami nép jogos követeléseinek teljesítéséhez. A VDK és a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány Képviselője éppen erre az ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Nguyen Minh Vy. a VDK képviselője rámutatott. az előző ülésen az Egyesült Államok küldötte azt ígérte, hogy tanulmányozni fogja a másik fél felszólalását. Nos, hol van az ezzel kapcsolatos konkrét állásfoglalás? Az amerikai küldött mai felszólalása semmi ilyet nem tartalmaz. A VDK képviselője a továbbiakban hangoztatta, hiába hi vatkozik az ameri Kai küldöttség vezetője Nixon elnök szépen hangzó szavaira „a tárgyalásos rendezésről’’ és „az igazságos és tartós békéről” meg arról, hogy „nem törekszenek a konfliktus katonai megoldására”. A valóság az, hogy az Egyesült Államok mindig sajátos módon értelmezte ezeket a szavakat. tgy például Nixon el- nöK „igazságos békén” nerrt azt érti, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja a délvietnami lakosság alapvető nemzeti jogait és önrendelkezési jogát, hanem „egy amerikabarát rendszer fenntartását Saigonban és az amerikai katonai jelenlét megőrzését a délkeletázsiai térségben”. Nguyen van Tien, a dél- vietnami ideiglenes forradalmi kormány küldöttségének helyettes vezetője is rámutatott- az amerikai kormány kijelenti ugyan, hogy „a vietnami népnek minden külső beavatkozás nélkül joga van dönteni maga sorsáról'’ de semmi jelét nem adj&i hogy véget akarna vetni saját beavatkozásának és agressziójának Dél-Vietnam* ban. UeszHwi (TASZSZ) Csütörtökön Moszkvában nyilvánosságra hozták az alábbi szovjet— nyugatnémet közös közleményt: Szovjetunióban tartózkodó hivatalos látogatáson 1970 augusztus 11-től 13-ig Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság Kancellárja, a Szovjetunió és az NSZK közötti szerződés megkötésével kapcsolatban érkezett Moszkvába. A szerződést a Szovjetunió nevében A. N. Koszigin, a Minisztertanács elnöke és A. A. Gromiko külügyminiszter, az NSZK nevében W. Brandt szövetségi kancellár és W. Scheel külügyminiszter augusztus 12-én aláírta. A tátogatás idején L. I. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára megbeszélést folytatott W. Brandt-al. A. N. Koszigin, a szovjet Minisztertanács elnöke pedig tárgyalásokat folytatott az NSZK kormányfőjével. A tárgyaláson reszt vett: szovjet részről A. A Gromiko külügyminiszter, továbbá Sz. K. Carapkin, a Szovjetunió nyugat-németországi nagykövete és V. M. Falin, a külügyminisztérium kollégiu- mának tagia. Az NSZK részéről W. Schee! külügyminiszter, valamint E. Bahr. P. Frank, C. Ahlers államtitkárok és H. ATlardt moszkvai nagykövet. A megbeszélés és a tárgyalások tárgyilagos légkörben Á Közel-Kefet hírei AMMAN Atallah jordániai külügyminiszter az UPI amerikai hír- ügynökségnek adott nyilatkozatában határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a jordán kormány le akar számolni a palesztínai felszabaditási mozgalommal Ugyanakkor közölte, a kormány nem fogja erővel visszatartani a ge- rillasz.ervezeteket attól, hogy támadásokat intézzenek Izrael ellen. „Legfeljebb a meggyőzés eszközeivel él- netünk” — mondotta, emlékeztetve aFra, hogy Jordánia elfogadta a Rogers-ja- vgslatot, a gerilla-mozgalmak viszont elutasították. „Nem várhatják tőlünk, hogy Izrael érdekében felfordulást csináljunk az országban” — jelentette ki a külügyminiszter. A palesztínai íelszabadít#Szovjet—nyugatnémef köios közlemény Á Neues Deutschland augusztus 13-a évfordulójáról Afrikai csúcs