Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-07 / 184. szám

1970. augusztus 7.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Komputeres adatfeldolgozás

Uj berendezések a megyei statisztikai hivatalban Űj feladatok

A szovjet nagykövet látogatása Szolnok megyében

(Folytatás az 1. oldalról)

Csáki István ismerteti a látogtás programját.

~K Gazdasági Bizottság egy közelmúltban nyilvánosságra hozott határozata alapján a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságain gépi adatfeldolgozó központokat hoznak létre. Ezekre azért van szükség, mert országosan, s a megyéken belül is meg kell szervezni egységes beszámoltatási- tájékoztatási rendszerek kialakítását. Ennek érdekében arra kell törekedni, hogy az adatokat folyamatosan, s az eddiginél jóval szélesebb körben, saját apparátussal gyűjtsék be és dolgozzák fel a KSH megyei igazgatóságain.

A jövő év elejétől a szövetkezetekre vonatkozó adatok gyűjtése is a KSH feladatkörébe tartozik. A megyei igazgatóságok feladata lesz az egyes szakminisztériumok rendszeres és alapos tájékoztatása, s a helyi tanácsi és pártszervek informálása is.

A megnövekedő feladatok ellátására a meglévő technikai és személyi feltételek nem elegendőek, ezért intézkedtek az adatfeldolgozás korszerű feltételeinek megteremtésére. A program részeként alakították ki a megyei KSH igazgatóságokon a gépi adatfeldolgozó osztályokat. A Szolnok megyei igazgatóság jövendő feladatainak sikeres megoldása érdekében új technikai berendezéseket szerez be. Az olasz Olivetti cég a közeljövőben szállítja annak a három berendezésnek az alkotóelemeit, amelyekkel kezdetben dolgoznak majd a gépi adat- feldolgozók. Már felszerelték

a két darab AUDIT 1642

R-2 típusjelű automatikus adatrögzítő berendezés első alkotóegységeit, s a közeljövőben üzembe helyezik az egész berendezést. Az idén állítják munkába az AUDIT- RONIC 770 típusú kis komputert, amely adatok és rész- eredmények tízezreit képes — másodpercek alatt — lyukszalagra vinni. (Ezzel párhuzamosan képes még rendszeres gépi karton-könyvelésre. s két matematikai alapművelet: összeadás, kivonás elvégzésére is.)

A berendezés mágneses szalagra tárolt programnak megfelelően a lyukszalag által (vagy a hagyományos, úgynevezett „billentyűs” módon) bevitt adatokat dolgoz fel. Kezelésére speciális kiképzést kap a KSH megyei igazgatóságának öt. — már alapképzettséggel rendelkező munkatársa. A szeptember végéra tervezett tanfolyamzárást követően először a fővárosból kapott központi programozás alapján kezdik a munkát. Megfelelő gyakorlatszerzés után — a tervek szerint erre a jövő év elején kerül sor — újabb kiképzés következik. Ezúttal az önálló programozást sajátítják el a kezelők.

Már az első lépéseknél gondoltak a további fejlesztésre Is. Megállapodásuk van külföldi cégekkel további technikai berendezések szállítására. A következő év januárjára várjáK az Olivetti cég újabb küldeményét, további két AUDIT automata adatrögzítő berendezést.

szigeten szorították a tengerig az ellenforradalmárokat.

Különösen az 1921-es esztendő volt vérzivataros. Gál Kálmán több magyar társával együtt ekkor Harkov környékén vívott életre, halálra menő ütközeteket.

Eljött az idő

Egy kis faluban kapta meg a legkiválóbb internacionalistákkal együtt a Vörös Zászló Érdemrendet. Ez 1922-ben volt. Már hazafelé készülődtek, amikor Moszkvában megkért egy elvtársat, hogv tegye el számára az érdemrendet. Az elvtárs ezekkel a szavakkal helyezte biztonságba a kitüntetést;

— Meglátja Gál elvlárs, eljön az az idő, amikor még büszkén fogja viselni. Eljött az az idő.

Negyvennyolc év után talált végre, végleges gazdára az érdemrend, melyet köny- nyeivel küszködve vett át a nagykövettől az idős harcos.

A vízmű építkezésén

A délutáni programban a Tisza II. építkezésének megtekintése szerepelt, ahol a szakemberek ismertették a természet átalakító munkát.

és beszámoltak az építkezés jelenlegi állásáról, a programon az időjárás módosított: az eső miatt rövidebb időt töltöttek a vendégek az építkezésen.

Késő délután az abádsza- lóki Lenin Tsz központi székházába mentek, ahol a tiszafüredi járás, valamint Abádszalók község vezetői fogadták a nagykövetet és kíséretét. A szövetkezetei Varjú Sándor tsz-elnök mutatta be.

Az eseményekben gazdag napot a Lenin Tsz-ben közös vacsora zárta.

P. B.

Teljesítmény

A törökszentmitclósi Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat kísérleti műhelyében' elkészült az univerzális munkar gépvonókeret mintadarabja. A traktorral vontatható berendezés két gumi keréken gördül. Munkaszélessége tizenkét méter. A keret leheltévé teszi, hogy a traktor után lényegesen több munkagépet, boronát. hengert, kultivátort, vagy vetőgépet kapcsoljanak. S az erőgép kapacitását jobban kihasználják. A kísérletek segítségével egy óra alatt 12,5 hold szántóföldet lehet például megboronálni, s ez az eredmény háromszorosa az eddigi teljesítményeknek. A nagyobb teljesítmény mellett az egy holdra eső talajművelési költség mintegy 25 százalékkal csökken. A Keret ötletes megoldással három méter szélességűre hajtható össze, s így közúton is szállítható. Az új konstrukcióval folytatják a kísérleteket.

Felvéiel

egyetemre

Az Állatorvostudományi Egyetem felvételt hirdet az 1970/71 tanévben induló sertés és baromfiegészségügyi szakállatorvos képzésre. A tanulmányi. idő mindkét szakon 2 év. Az oktatás levelező úton, félévenként 2 hetes bentlakással folyik. A jelentkezéseket 1970. augusztus 30-ig a tü. 821. sz. jelentkezési lapon kell az Állatorvostudományi Egyetem rektori hivatalába (Bp. 7. pf. 2.) „továbbképzés” megjelöléssel a munKaadón keresztül benyújtani. A nyomtatvány beszerezhető a megyei nyomtatványboltokban, Budapesten a nyomtatványellátó vállalatnál, valamint az egyetem rektori hivatalában.

— egri —

Major Ferenc megtérése

Nagypiac Szolnokon

A piros almát a Tisza hátán hozták. Tutajon jöttek, messzi felvidéki emberek, hosszúhajúak, zsíros, bőszárú gatyában. A bolgár kertészek Cibakról, meg az alcsi- szigeti földekről, Badarból indultak a szolnoki hetipiacra. Társzekéren hozták a rengeteg zöldfélét — de micsoda paprikát, káposztát, paradicsomot! A hevesi diny- nyések redszerint már szerdán este a városba értek, az édes dinnyével púposra rakott lovaskocsikkal. Megvackoltak, s a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. A hetipiac mindig kora hajnalban kezdődött.

A városházával szembeni téren a kisiparosok, kiskereskedők rakodtak. Balszélen a csizmadiák, cipészek. A leghíresebbek a mezőtúri csizmadiák keményszárú csizmái voltak. A cipészek jászországból jöttek, csak Alsószentgyörgyről több mint százötven cipő-, papucskészítő mesterember járt a szolnoki piacra.

Jobbszélen a tejhasznot kínálták a környékbeli falvak asszonyai. Hűvös tormalevélbe göngyölték az aranysárga, negyedkilós vajakat, otthonszőtt vászonnal — hótísztával — kötötték be a tejfeles kancsók, fazekak száját. Tőlük néhány lépésre a bolgár pékek rakták kecskelábakon nyugvó, tisztára sikált asztalokra a komlópárral kelesztett hófehér, magas kenyereket.

A zöldséget, gyümölcsöt a városháza utcájában árusították. Egy-egy hetipiac kiért egészen a Tisza partjáig, örültek is a tutaj osok. Az utca vége az övék volt, nem kellett messzire vinni az almát, jóízű körtét. Külön csirkepiac volt. A városház utca mögötti részen árulták párban a tyúkot, kacsát, libát.

Régi szolnokiak ötven—hatvan évvel ezelőtti elbeszélésén gondolkodom, míg járom a csütörtöki piacot Citromsárga színű beatles fejekkel díszített trikó tarkál- lik az egyik ponyva szélén. Meg csudás napszemüvegek. Ez aztán a bazár! De rég is volt a ceignadrágos kiskereskedők világa! Ma már csak az öregek — túl a hetvenen — emlékeznek a régi kosaras ünnepekre, a csütörtöki nagy piacokra. Nekik még mindig varázsa van, s arra gondolnak, valamikor nagyon okosan kellett osztani, szorozni. Jusson is, maradjon is a kevéske pénzből.

Van húsz éve tán, hogy a piac elköltözött Szolnokon a város főteréről, forgalmas utcáiból. Sőt! Mostani helyén is egyre összébbszorul. Régóta terv már a vásárcsarnok építése. A legújabb határidő 1974. Addig ott lesz a piac az ötvenes években épült bérházak tövében.

Jártam, keltem a piacon. Időnként csodálkoztam is. Hogyan, hát a mezőgazdaságáról híres megyében, a megyeszékhelyen más megyék termékeit kínálják? A piacirodán sorolták is. Árul nálunk kőrös- tetétleni, abonyi, jászkarajenői, nyársapáti, tiszakécskei termelőszövetkezet, s egy, mindössze egy szolnoki közös gazdaságnak van állandó elárusító helye a város piacán. Vajon miért mostohagyerek Szolnok lakossága?

A város ellátását, főleg gondjait jól ismerő szakember, akivel véletlenül találkoztam a piacon, igazat adott nekem abban, hogy a városkörnyéki, szolnoki járásbeli termelőszövetkezetek nem jönnek szívesen hozzánk árusítani. Pedig helypénzben, miegyébben, sok kedvezményt kínál nekik a város. Mégsem.

Abban viszont vitáztunk, hogy drága-e vagy nem a megyeszékhely piaca? Jómagam amellett kardoskodtam, hogy drága bizony, méghozzá nagyon is. A szakember azt mondta, szubjektív a megállapításom, nem ismerem jól más városok piaci árait.

Közben, egyre azon gondolkoztam, mit, mennyit változott a piac jelentősége? Nem ötven, akárcsak húsz évre visszamenőleg is. Sokat, nagyon sokat.

Aztán jártam tovább a hetipiacot. Egy helyütt nem tudtam továbbmenni. Olyan gyönyörűséges szép őszibarackot kínált egy fiatalember, hogy abból venni kellett. Míg mérte, megkérdeztem: honnan hozta?

— Hajaj — mosolygott — éjfélkor indulok vele. Kecskemétről jöttem.

— Érdemes olyan messziről?

— Ha nem lenne az, nem jönnék mondta természetesen.

— Ott olcsóbb, sok van? — s közben kiguberáltam a 9 forintot egy kilóért.

— Rengeteg van, s persze, hogy nem adnak ennyit érte.

Azért mégsem változott sokat a világ. A tutajosoknak is biztosan megérte ezelőtt 50—60 évvel.

— SÖSKUTI —

— Megnyertük az öreg Majort.

Az elnök bejelentését örömmel vette a vezetőség. Major Ferenc, a jászszent- andrási határban csendesen elgondolkodik most ezen.

— Az új elnök kéretett már a tavaszon, nem lenne-e kedvem újra? Majd meggondolom — mondtam. — Egyszer aztán üzente, menjek be, ha hazajöttem.

Major Ferenc tavaly kirúgott a hómból. A falu, meg talán az egész Jászság legöregebb kombájnvezetője tavaly nem aratott. Télen más munkák után néznek a szentandrási szövetkezetben. A budapesti földalattihoz is eljárnak néhányan. Az öreg Major tavaly ottragadt. Szólt az elnöknek, nem jön vissza. Aztán következett a nyár. Szombatonként arató-cséplőgépek énekeltek a határban,, mikor az eljáró munkásokat hazahozta a busz. Látta Major Ferenc. A földalattinál is maga előtt látta, esténként az ágya fölött is ott zümmögtek a piros, nagy gépek.

— Én az aratást csudára szeretem. Mindig jókedvvel csináltam. Kiskorom óta vágyakoztam a gépre, csak nem volt pártfogóm.

Napszámos ember lett, részes arató. Három évig kis- kaszával húzta, másnak. Embercsigázás volt, aratás végére mindig lefogyott.

— Tíz holdat számoltunk egy nyárra, egy párra.

Nyaranta hatvan ember munkáját teljesíti gépével. A múlt esztendőt kivéve. Hiányzott is. Kérette magát, hogy visszajöjjön-e, alig várta, hogy szóljanak neki. Tele kedvvel mondja:

— Nyomjuk. Van, hogy reggel ötkor eljövünk otthonról. Este míg csak lehet,

8—9 óráig.

Délidőben, a nagy melegben, amikor megjön az éte- les kocsi, leülnek a dűlővégi

fák alá a kombájnosok. Jó ételt küld a Haladás Tsz. Dicsérik : mindent megadnak amit kérnek. Ebédidőben a fiatalabbak kérdezgetik Major Ferencet.

— Feri bácsi, hogy is volt, mikor még gépész úrnak hívták?

— Hogy volt? Ügy, hogy délben jött a gazda; tessék bejönni gépész úr. De sok csirkét, mákos tésztát megettem. Majd minden tanyán azt főztek.

Abban az időben volt ez, mikor a gazdákhoz járt a cséplőcsapat. A szentandrási sok szegény ember aratta, csépelte a környék, Jászapáti, Jászdózsa, Jászivány, Erk, Fogacs gabonáját.

— Sokszor még szeptemberben is csépeltünk. Na, aztán mikor bekötöttünk kis lagzikat csaptunk. Birka, túróslepény, bőé járt a bekötési napon. Már ez aztán így volt a gépállomási időben is.

Negyvenhatban ült először traktorra Major Ferenc. Aztán a szentandrási gépállomás első traktorosa lett.

— Na, arról meg nem esett szó Feri bácsi, mikor kétszer is csépeltek — nevetnek, akik ismerik a történetet.

Major Ferenc is nevet már rajta.

— Várjatok csak, hányban is volt, ez no, úgy gondolom, hogy ötvenháromban. Akkor még nagy szó volt a kombájn. A tsz-ek se adták gépre a búzát, hogy mi lesz az aratókkal, ha a gép csinálja. Elcsépeltük itthon azt a kicsit, amit kaptunk, aztán irány Dózsa, Jákóhalma, még Mezőkövesdre is eljutottunk. Akkor éppen Jákó- halmán vágtunk. Jakus Jancsival minden másnap este hazamotoroztunk. De Léhi Pista meg Bartus Jóska ott maradt. Fiatal kombájnosok voltak, tetszett nekik, meg keresni is akartak, kivitték a gépet éjszakára. Persze a

gaz puha volt, nem szedte ki a magot a gép. Másnap, hogy befutunk, látjuk már, baj van. Ront be reggel a gazdász: azonnal induljunk újra csépelni a szalmát, vagy feljelent bennünket. Szalmát csépelni? Tudjátok mit jelent ez egy gépésznek? Hát annyit el tudtunk érni, ne nappal csináljuk, ne lássa senki. Éjszaka aztán én odaálltam a géppel a szalmához, Jakus meg Léhi nyomták bele. De csendben dolgoztunk akkor éjjel.

Régi történet, az akkori falu világa. Emlék már, mint a női traktorosok is.

— Itt voltak vagy heten. Gömöri Ica, Gojsza Böske, meg valamilyen Rózsika, az dózsai lány volt. De, hát nem női szakma ez, nők nem bírják sokáig.

— Hát, a férfiak?

— Ebből szeretnék nyugdíjba menni. A mostani nyár ugyan nagyon nehéz. Ilyenre még nem emlékszem.

Több már hónapjánál, mióta aratnak. Majd még ennyi előttük van.

— Süllyed a gép. Zöld a' dudva, nem haladunk. Én ötvenháromban aratógéppel is levettem háromszázhuszonnyolc holdat. Most a kombájn nem csinál meg többet naponta, mint az aratógép. Tíz holdat. Cammogunk, figyelgetjük, kiveri-e a gép a szemet,

— Bírják még az emberek?

— Nincs más. A kiskaszát elő nem venné már senki. A mostani fiatalság nem is tudna már kaszálni.

Vége az ebédidőnek. Felzúgnak ismét a gépek. Még sok aratási ebéd lesz az idén Szentandráson. Fárasztó. Nem panaszkodik senki. Ha az öreg Major, a kombájnosok rangidőse bírja, a többi is vele tart.

— BORZÁK —