Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
Vágyakozás * Ö, kegyetlen — mondta szerelmes férfi kedvesének. — Nem várhatok tovább. Legyen az enyém. Legyen az enyém, vagy meghalok... Meg is halt... ötven év múlva. Tolvaj, vagy emberbarát Olaf Linz, egy kis svájci bankár, nemrégiben megfest- tette portréját. Amikor azonban 300 dollárt kellett volna kifizetnie, soknak tűnt és kijelentette: „Nem veszem meg a portrét, mert akit ábrázol, nem én vagyok.” A festőművész röviddel ezután egy berni kiállításon mutatta be a képet „Tolvaj” címen. A sértődött bankár nyomban fölhívta. „De hiszen azt mondta, nem ön az”, felelte a festő. A beszélgetés után Linz 480 dollárért vette meg a képet, melynek a festő az „Emberbarát” címet adta. — Tizennégy éven aluliak is megnézhetik ezt a filmet? Látási zavarok Elmegy egy ember a szemorvoshoz és azt bizonygatja, látási zavarai vannak; mindent duplán lát. — Bizonyára túlságosan sokat ivott — mondja az orvos. Majd elmúlik, amint kijózanodik. A páciens megharagszik. •— Életemben sem voltam ilyen józan. Figyeljen ide, Íme a bizonyítékom. Az autóbuszon, szemben velem, ült egy csinos szőke nő. Nos kettőt láttam. — Talán ikrek voltak — kockáztatja meg a szemorvos. — Dehogy. És figyeljen tovább: reggelire mindig egy tükörtojást eszem... és ma a vendéglőben kettőt láttam. — Valószínűleg a felszolgáló azt gondolta, hogy kettőre van szüksége... Hallgasson ide, uram, nincs vesztegetni való időm; 100 frank a vizit. Ekkor a duplán látó paciens kivesz egy 50 frankost', ledobja a szemorvos asztalára és azt mondja: — Jól van, öregem, magának mindig igaza van. Itt a pénze, és ne beszéljünk többet róla. alaki csöngetett. Biztos voltam benne, hogy a feleségem jött meg a nyaralásból és vidáman, ugrálva futottam az ajtóhoz. Kinyitottam. Egy szakállas-bajuszos alak állt előttem és felém tárta a karját. Mielőtt megkérdezhettem volna tőle, hogy mit akar, már magához ölelt és csókolgatni kezdett. — Jaj, cicuskám —T mondta kedves bariton hangon — már úgy vágyakoztam utánad. — Bocsánat — dadogtam kibontakozva karjából — miről van szó uram, egyáltalán: ki maga, az ördög vigye el? — kérdeztem és közben törölgettem az arcomat a szakállas nyálától. — Te uramnak nevezel engem? — nevetett a szakállas. — Kérem, én egyáltalán nem ismerem önt. — Hogyhogy? Én vagyok a Danuska, a te édes Da- nuskád! A feleségedet nem ismered meg? Elbambultam és azt hiszem csak annyit rebegtem, hogy „Hee?” — Na, hát nem érted, én vagyok a te kincsecskéd. Látod, elküldtél a Swieto- krzyska hegyekbe, ahol tudod, a férfiasság forrásvize van. Ittam belőle amennyit csak bírtam és egy kicsit elváltoztam, de te azért szeretsz engem. Mindig azt mondtad, szeretni fogsz, bármi is történik.. — Bármi? — ismételtem meg. — Nem is tudom mit mondjak. Igen, legyen szíves uram, akarom mondani; gyere lelkem, hadd nézzelek meg közelebbről is — Na, hallod, úgy bámulsz rám, mint a farkas Piroskára. — Mint a farkas az erdészre. — Na, na... ne nézz már olyan fenyegetően t te Da- nuskádra. Rögtön megcsinálom a kedvenc borsós omlettedet és megvetem az ágyat. — Iigen — dadogtam — valóban kedvem kerekedett a borsós omlettre. Néhány pillanat múlva már ott volt előttem az asztalon egy tányér, a tányéron valami, ami a leégett lábos fenekére emlékeztetett. — Mi ez? — kérdeztem, amikor a megszenesedett valami megcsikordult a fogam alatt. — Egy kicsit odaégett ugye? De tudod én most férfiasabban főzök. Egyél csak, egyél... A szén nagyon egészséges és értékes. Tudod mennyi devizát kapunk a szénért? — De hol van a borsó? — kérdeztem. — Ne légy olyan kicsinyes, mint valami vén agglegény. Menj feküdj le, rögtön jövök én is, csík !e- íussolok.-y Talán inkább a nyugágyban alszom — javasoltam. — Na, hallod — mondta a szakállas. — így fogadod a feleséged, amikor a nyaralásból megérkezett? Érzem, hogy megcsaltál. Amikor a szakállas befészkelte magát az ágyba, így szólt: — Tudod mit... nem szeretném, ha nem egymáshoz illő pár lennénk. Krynicá- ban, ha nem tévedek, van egy forrás, amelynek a vize a nőiességre hat. Utazz el oda és idd tele magadat, ahogy csak birod, talán akkor valami változás áll be nálad is és kedvesebb leszel a te Danusádhoz. Felugrottam és egy óra múlva már el is utaztam. Krynicában egy huszonöt literes demizsont megtöltettem azzal a forrásvízzel és mivel nyugtalan voltam, másnap már vissza is utaztam. A feleségemet egy pasassal találtam, csak az leborotvál- tatta szakállát, bajuszát. — ö a Franio — mondta a feleségem. — Ismerkedjetek meg. Köszönd meg Franio úrnak. — Köszönöm — mondtam udvariasan —, de még nem tudom mit köszöntem meg. — Hogyhogy? Franio úr ismét asszonyt csinált belőlem. Hozott nekem abból a forrásvízből. Megittam és látod, hogy milyen lettem. — Nagyszerű — mondtam — de Franio úr nagyon sápadt. — Mert nagyon sokat fáradozott! Köszönd meg Franio úrnak. — Thank you — mondtam. — Akkor én már megyek is — mondta Franio úr és sietett az ajtó felé. Sokáig integettem neki az ablakból a hydroterápiai csodáért. Megmentette a házasságunkat. Fordította: Bába Mihály Marek Antoni Wasilewski: A férfiasság forrásvize IJJ * A zsíros kenyér Előrebocsátom, hogy nem pénzkérdés. (Bár, egyszer megjegyeztem, hogy pillanat, nyi pénzzavarom állandó jelleget öltött, immár 29 esztendeje, az ismerőseim rögtön komolyra vették.) A dolog a Kossuth téren kezdődött. Egy ínycsiklandozó illat mentén, mintha zsinóron húznának, besoroltam a pult mögé, ahol mindennemű finomság kínál- gatta magát. Hurka, kolbász, sült hal és borok minden mennyiségben. Az illat motoszkált az orromban, — a gyomrom viszont tele. De valmit azért csak kell vennem, hogy a szag mellé íz is társulhasson. Hirtelen ötlet: — Kérek egy szelet pecsenyezsíros kenyeret. — Azt nem lehet kérem! — Hoogy? Aztán miért nem, ha nem vagyok túlságosan tolakodó? — Azért, mert azt nekünk tilos adni. _ ???? — Nem tudjuk elszámolni. De ha vesz a kedves vevő kolbászt is hozzá, akti or megmártjuk a kenyeret is. A történet csupán csak ennyi. Nem nagy ügy. Elkeseredtem, mert hirtelen mintha látnám a szép magyar tenger partját. Aztán még az is eszembe jutott, — mivel itt vertem el nehezen össze- kuporgatott két hét szabadságomat. — hogy láttam ám rengeteg maszek pecsenyesütögetőt is. Aztán az a rengeteg maszek pecsenyesütögető, hol 80 fillérért, hol meg egy forintért mártogatta a foszlós kenyeret az ízes piros szaftba, s osztogatta boldognak, boldogtalannak. (Az árdifferencia abból adódott, hogy hol maszek, hol pedig állami kenyeret már- togatott.) Nem Is nagy üzlet a zsíros kenyér, de vettem volna hoz. zá vagy két deci Kocsis Irmát is. így aztán, átmentem a konkurrenciához sört inni, és ettem hozzá olajban sült lángost. — d — Utazás A vadnyugat első vonata még nem volt expressz. Vajúdó fiatalasszony utazik a vonaton és hallgatja a sürgősen odahívott vonatvezető szemrehányásait: — De asszonyom, ha tud- ':a, hogy ilyen állapotban van, nem lett volna szabad felszállni a vonatra. — Éppen ez az, — nyögi az utas két fájdalom közt — hogy amikor felszálltam a vonatra, még nem tudtam, Pedagógia *- Miért vered már megint aat a kis aranyost!?... Követ Dél-Amerikában — Persze, megint baj nélkül értél haza. Bezzeg a Schvarcot már háromszor elrabolták! NYÁR Az egyik ismert fürdőhelyen reggeltájt a büfé felé kódorogtam. A csapos kedélyes mozdulattal invitált egy pohárka jeges szódára. Nem volt az a kutyameleg, de azért elfogadtam a meghívást és azt a tényt, hogy a három deci szikvíz 80 fillér volt, így nyugtáztam: — No csak, no csak. Egy óra múlva már sorba kellett állni a jeges szódáért. És a 3 deci? Már 1 forint. Délben a tömegtől látni sem lehetett a szódás bódéját. Kora délutánig álltam sorba, s egy pohárkáért nem kevesebb, mint kilenc nyolcvanat fizettem. Délután a hőmérséklet elérte a tűzföldi maximumot és a szódás előtt álló tömeget csak könnygázgránáttal felszerelt lovasrendőrök és papírzsebkendős vöröskeresztes nővérek tudták kordában tartani. Egy pohár ára... elsősorban valutáért — forintért 20 százalék kápé, a többi hat havi OTP részletre. A raktárban beszélgettem egy szusszanásnyit a szódás Guba Vendellel. — Nem gondolja, hogy az árskála... hogy úgy mondjam, túl merészen ível a magasba? — Figyeljünk ide kérem! Ez a nyár engem teljesen kicsinált! Nézzen rám, tiszta idegroncs vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az egyik lábam állandóan a börtönben van. — Máskor két—három hónapig tartott a nyár. Jó, ezt tudta az ember. Most? Kihúzom a ventillátort, bedugom a hősugárzót. Ilyenkor meg kell fogni azt a kis jóidőt kérem! Aggódva nézett az égre; éppen egy koromfekete felhő kúszott a horizonton. Nemsokára eltakarja a Napot. Guba felkiálltott és kétségbeesetten a haját tépte. Később kimért mozdulatokkal hamut hintett fejére és magára nyitotta a kezeügyé- ben lévő szénsavas ballont. — pb — *— És el tudsz te tartani három gyereket? Nagykövet — és kiskövet
