Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-27 / 200. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. augusztus 27. f t Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában MINDENFELŐL Szinte valamennyi hírügynökség jelentette, hogy Xuan Thuy miniszter, a párizsi Vietnam-konferencián tárgyaló VDK-delegáció vezetője megérkezett, pontosabban: visszaérkezett a francia fővárosba. A hír kétségtelenül méltó arra a nemzetközi figyelemre, amellyel fogadták. Véletlenek persze mindig előfordulhatnak, de az életnek kevés olyan területe van, ahol az esetlegességeknek annyira kis szerepük lenne, mint a diplomácia. A nemzetközi kapcsolatokban a protokoll jelentősége éppen abban rejlik, hogy a különböző rangú személyiségek megfelelő szerepeltetésével, egy-egy fogadáson, megbeszélésen való megjelenésével, illetve távolmaradásával az illető állam „mond”, vagy legalábbis érzékeltet valamit. Hogy ebben az esetben pontosan miről van, vagy miről lehet szó, annak megállapításával még feltételenül várnunk kell — Xuan Thuy Párizsba érkezéséből túlzott következtetéseket levonni éppen olyan hiba lenne, mint visszaérkezését besorolni a naponta tömegével érkező, mondhatnánk áradó, rutinjelentések közé. Mint általában, ezúttal is csak az előzmények ismeretében lehet a „helyére tenni” az immár világszerte ismert, tekintélyes észak-vietnami diplomata Párizsba érkezését. Emlékezetes, hogy a vietnami nép hősi harca és a nemzetközi szolidaritás eredményeképpen még Johnson elnök kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front, majd a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság1 képviselőivel. Richard Nixon a választási kampány során azt ígérte, hogy mindent megtesz e fontos tárgyalások sikeréért. Amikor Nixont — nem utolsósorba a vietnami háború befejezésére tett ígérete miatt — elnökké választották, megszegte ígéretét: a „katonai megoldást” részesítette előnyben a tárgyalóasztallal szemben. Ennek a magatartásnak látványos jele volt, hogy 1. Az elnök Cabot Lodge távozása után nem nevezett ki megfelelő szintű vezetőt a Párizsban tárgyaló amerikai delegáció élére és ezzel degradálta a megbeszélések jelentőségét és 2. Rászánta magát a véres kambodzsai kalandra. Csak a közelmúltban került — David Bruce személyében — megfelelő, vagy legalábbis többé-kevésbé megfelelő szintű diplomata az amerikai küldöttség élére. Csaknem bizonyos, hogy Xuan Thuy visszatérése — a VDK fődelegátusa több, mint három hónapja távolmaradt a tárgyalásoktól — nem független Bruce kinevezésétől. Ez a kinevezés azonban — különösen azután, hogy Washington Kambodzsát is belerántott az indokínai háborúba — aligha elegendő önmagában a további lényeges haladáshoz. New Yorkban megkezdődtek a közvetett békctárgyalások az EAK, Jordánia cs Izrael képviselői között a közel-keleti kérdés politikai rendezése érdekében. Képünkön: az EAK ENSZ-megbízottja .Mohammed Hasszán El-Zayat (balról) Jarring ENSZ-közvctí- tövel az első tárgyalás után, Jarring korábban már tárgyalt JordániátJÍS Izrael képviselőivel (Telefotc^ — AP—MTI—KS). Á Közel-Kelet hírei Kairó Jasszer Arafat, a Palesztinái ellenállási szervezetek központi bizottságának vezetője kedden este hosszas megbeszélést folytatott Nasz- szer egyiptomi elnökkel. — Arafat négy másik gerillavezető társaságában hétfőn erkezett Kairóba. Arafat és Nasszer találko- v zójáról hivatalos közleményt nem adtak ki, megfigyelők azonban úgy tudják, hogy a Rogers-féle javaslatok elfogadásával, illetve elutasításával kapcsolatos ellentétek tisztázásáról volt szó, és megvitatták a jelenlegi Jordániái feszült helyzetet is. Tel-Aviv Az izraeli fővárosban nyilvánosságra hozott adatok szerint Tel-Aviv az idén öt\*en millió dollár értékben exportál fegyvereket a világ számos országába. Leleplezett összeesküvés Szudánban Afrikai külügyminiszterek vitája Gaafar Nimeri vezérőrnagy’, a Szudáni Forradalmi Tanács elnöke szerdán az omdurmani rádióban bejelentette, hogy az ország valamennyi lapját és sajtó- ügynökségét államosítják. Szudánban „titkos szervezetek számára kifejtett tevékenység” vádjával őrizetbe vették a fegyveres erők egy tisztjét, valamint több szolgálaton kívüli állományban levő tisztet és katonát. Letartóztattak továbbá egy polgári személyt is, aki ellen az a vád, hogy a rendszer megdöntésére irányuló összeesküvés céljából sejteket próbáltak létrehozni a fegyveres erők kötelékén belül. Rosszindulatúnak nevezték azokat a híreszteléseket, hogy az összeesküvésben való részvételük miatt számos katonatisztet tartóztattak le. Mindössze egy aktív katonatisztet tartóztattak le, hangoztatják. Az afrikai külügyminiszterek Addisz Abeba-i tanácskozásának — az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsülésének — szerdai napján vita folyt az Angolai Nemzeti Felszabadítási Front elismerésének kérdéséről. A szakszervezet, Holden Roberto vezetésével Kinshasá- ban ellcnkormányt hozott létre. Az AESZ jelenleg az angolai népi felszabadítási mozgalmat ismeri el. Tekintettel arra, hogy a 41 afrikai országot tömörítő szervezet 37 tagállamának képviselői nem nyújtották be írásos véleményüket, a miniszteri tanácsülés egy évvel elhalasztotta a döntést. SAIGON Az amerikai haditengerészet szerdán közölte, hogy három A—7 Corsair—2 ti- pusú bombázója kedden majdnem összeütközött a BOAC angol légitársaság Boeing 707-es gépével a déi- kínai tenger fölött. A Boeing-gép 124 fővel a fedélzetén úton volt Bangkokból Honkong felé, amikor 140 tengeri mérföldre Da Nangtól keletre alig tudta elkerülni az összeütközést az amerikai haditengerészet harci gépeivel. „A találkozáskor a haditengerészet egyik vadászgépe sem sérült meg és nem történt személyi sérülés sem” — közölte tömören a haditengerészet szóvivője. A veszélyes helyzet okáról csak any- nyit mondott hogy „vizsgálatot indítottak” az ügyben. WASHINGTON Az amerikai titkosszolgálat most először alkalmaz nőket rendőrtisztként. A hét nő a Fehér Ház, az elnök és családtagjainak biztonságát védő szolgálat tagja lesz. LITTLE ROCK Winthrop Rockefeller republikánus kormányzó harmadízben nyerte meg nagy többséggel az arkansasi próbaválasztásokat. KAIRO A kairói A1 Akhbar szerdai számában beszámol arról, hogy hamarosan bejelentik az első egyiptomi— magyar baráti társaság megalakulását. A baráti társaság vezetője — mint a lap közli — Abdul Vahab A1 Eorolloszi. az EAK felsőoktatási minisztere lesz. BERLIN Berlinben megnyílt az osztrák szövetségi gazdasági kamara kereskedelmi képviselete. A megnyitó alkalmából Rudolf Sallinger, a kamara elnöke által rendezett fogadáson részt vett., Horst Solle, a Német Demokratikus Köztársaság kül- S8Zdasági minisztere és Ernst Scholz külügyminiszterhelyettes is. CARACAS Walter von Truckenbrodt, Nyugat-Németország Venezuelában akkreditált nagykövete az őrzésére kirendelt három titkosrendőr társaságában Merida venezuelai város egyetemi intézetében tett látogatást, amikor az egyetemi hallgatók kísérőivel együtt foglyul ejtették. A rendőrség később közölte, hogy az egyetemistákkal folytatott tárgyalások után a hallgatók sértetlenül szabadonbocsá- tották mind a négy foglyukat. Akciójukkal a jövő héten a szenátus elé kerülő új egyetemi „reformtervezet” ellen kívántak tiltakozni. A szabadonbocsátás feltételei között szerepelt az is, hogy a titkos rendőrök többé nem tehetik be a lábukat az egyetem területére. MONTEVIDEO A Tupamaros gerillaszervezet öt tagja kedden elfoglalta egy helyi rádióállomás épületét, majd időzített bombákat helyezve el a stúdiókban elmenekült. Az állomás még szerda reggel sem tudta folytatni adását. KAIRO Az egyiptomi, a szíriai, a libanoni, a szaúd-arábiai, a jordániai és az iraki egészség- ügyi miniszter csütörtökön Damaszkuszban rendkívüli ülésen vizsgálja meg a kolera-járvány nyomán előállott helyzetet — jelentik Kairóból. A miniszterek közös óvóintézkedéseket hoznak majd. A szíriai kormány betiltotta bizonyos élelmiszerek árusítását, s az uszodákat, fürdőhelyeket, valamint a nyilvános helyeket lezáratta mindazok előtt, akik nem rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal. MOSZKVA Az Interkozmosz—3 szput- nyik szérda reggel 10 órakor a 3 279. fordulatot tette a föld körül. A szputnyik tudományos berendezése, amelyet a Szovjetunióban és Csehszlovákiában készítettek, normálisan működik. A megfigyelésekben és a szputnyikról érkező tudományos információk vételében résztvevő bolgár, NDK, szovjet és csehszlovák állomások sikeresen teljesítik a kijelölt programot. JERUZSÁLEM. Viktor Semtov izraeli egészségügyi miniszter sajtó- konferencián jelentette be, hogy kedden újabb négy kolera-megbetegedést észleltek az izraeli fővárosban, s ezzel 11-re emelkedett a kolerában megbetegedettek száma. A miniszteri közlés szerint valamennyiük állapota kielégítő. Semtov hozzátette, hogy Izrael az egészségügyi világszervezet útján érintkezésbe lépett az övezet érintett országaival, köztük Iránnal és Ciprussal, információ és szakértőcsere céljából. Összetűzés Ámmanhan Június óta első ízben ösz- szecsapás robbant ki szerdán reggel Amman ban Palesztinái harcosok és körmánycsa- patok között. Amman belvárosában a jordániai biztonsági alakulatok egyik gépkocsizó osztaga vívott tűzharcot a palesztínaiak- kal. A katonák gépkocsiját megsemmisítették. Egy gerilla megsebesült, három polgári személyt ugyancsak megsebesítettek eltévedt golyók. A lövöldözésnek egy vegyes jordániai—Palesztinái járőr vetett véget és több embert letartóztatott. Ugyancsak Ammanban közölték, hogy szeptember 2-a és 6-a között rendezik meg a Palesztinái kérdéssel foglalkozó második világkongresszust. Mint Beirutból jelentik, egy libanoni menekült táborban megtartotta első sajtóértekezletét az az öt Palesztinái gerilla, akiket nemrég az athéni Igazságügyi szervek bocsátottak szabadon, miután egy izraeli repülőgép megtámadása miatt bíróság előtt álltak. A gerillák kijelentették „eltökélt szándékuk az ellenség üldözése, bárhol is van”. 7000 kilométer leszállás nélkül Az Aeroflot új óriás gépe, a TU—114-es, 7000 kilométeres leszállás nélküli repülés után, kedden i94 utassal a fedélzetén visszaérkezett a Csukcs-szigeten lévő Anadir városból Moszkvába. A fővárost az ország legkeletebbre fekvő városainak egyikét ősz- szekötő új légi vonalon, az út minlössze kilenc óra hosz- szat tartott. A transzsz-ibériai vasút őskorában hetekig zötyügtek az utasok, amíg eljutottak a Távol-Keletre. Vasúton ma is több mint egy hétig tart az utazás, az. 1L—18-as gépek pedig többszöri leszállással 18 óra alatt tették meg útjukat. A TU—114 még nehány próbautat tesz ezen a vonalon. de az Aeroflot készülő őszi 'téli menetrend iében már a moszkvai—anadiri rendszeres közvetlen járata is helyet kap. A SZOLNOK MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT SZERETI A JO HALÁSZLÉT? felvételre keres Jöjjön Tiszaburára. a tiszaburai Lenin Tsz a rnmatikus Tisza-parton, szabadtéri strand mellett azonnali belépéssel megnyitotta TISZA építészmérnököt, építész szaktechnikust, építésztechnikusokat, mélyépítő technikust, mélyépítő művezetőket. BÜFÉIÉT! Felvételre keres továbbá érettségizett, katona idejüket letöltött munkavállalókat: teljcsítményclszámolói, illetve anyagkezelői munkakörbe. Jó fürdés, kellemes napozás után szabadban főzött halászlé, sült tiszai hal, házi Ugyancsak érettségizett és katona idejüket letöltött munkavállalókat keres hurka, kolbász v árja. nehézgépkezelői munka-kör ellátására, ahol biztosított bérrel. Ingyenes tanfolyam elvégzését teszi lehetővé. ▼ Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. — Kiránduló csoportok előre üzenjenek a tiszaburai 3-as Szolnok. Ady E. u. 117/c. telefonon, vagy levélben a tsz címéra