Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-23 / 197. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IS 1970. augusztus 23. DÍVÁT Cserkesz vagy spanyol­külső A Szajna partjáról jött 1970—71-es téli kalapdivat flott, de nem extravagáns. A párizsi modelleket az NSZK-ban Kölnben és Düsseldorfban mutatták be a szakközönségnek. A divat három fő iránya: kazacsok, charleston és spanyol-look. Felvételünk felül bemutatja, hogy mit ért a divattervező »kazacsok” alatt — ami tulajdonképpen egy nemrég divatba jött tánc neve: a fentemlitett kalap nem más, mint egy cser- kesz-toqueszerű kucsma. A sportos-elegáns spanyol külső, alul, lehetőséget nyújt viselőjének arra, hogy kalapjának szé­les karimáját tetszés szerint oldalra — vagy akár felhajtsa. Á dús kincstárban Ezekben a napokban tíz­ezer fölött jár azoknak a száma, akik felkeresték Mó­ricz Zsigmond házát Leány­falun s tisztelgő látogatást tettek a mester írószobájá­ban, a Móricz-emlékszobá- ban. Sok ez a tízezer, vagy kevés? — nehéz lenne meg­mondani. A lankás kavicsúton át, a ház íelé baktató szinte ott látja a ház előtti térségen, a fehér asztalka mellett Mó­ricz Zsigmöndot. Ide ült. ki dolgozni a ház ura hajnalok hajnalán, amint megérke­zett a fény a kertbe a Duna felől és kattogott az írógép egészen addig, amíg csak el nem ért a delelő Nap a kert fölé. A ház előtt most Mó­ricz Virág játszik unokájával. Eleven emlék... Ott áll az abakokhoz húzódott író­asztalon írógépe, amelyről meg van írva, hogy har­minc embert etetett. A be­lőle áramló fürge betűk ten­gere gondoskodott a nagy­számú családról, házanépó- ről; a könyvtárnyi Móricz remekmű pedig, amely e gépen született, egy nemzetet halmozott el kincseivel. A gépben most nincs kézirat­papír. Már nem maradt ide­je arra, hogy a betyárkirály­ról szóló monumentális élet­regény 3. kötetét is leko­pogja. Körös-körül a polcokon sok-sok könyv. Móricz Zsig­mond csodás történelmi freskójának, az Erdély tri­lógiának forrásmunkái egész sort tesznek ki közöttük. Itt sorakoznak a mester mun­káinak első kiadását S a könyvek, az élő gondolat tárházában — micsoda ellen­tét — ott láthatja a látogató Móricz halotti maszkját, amelyet a debreceni kol­légiumi évek óta jóbarát Medgyessy Ferenc keze for­mált 1942-ben. A maszk hallgat, de hallgatva is be­szédesek a falon látható arcmások. Gyulai Pál képe arról beszél, hogy a Nyugat nemzedéke másként élt és írt, de tisztelte mégis az előtte való idők nagy öregjét. Aí indaunyian énekeltünk... Hónapok óta figyeltük a képernyőt. Egy-egy adás vé­gén családok énekeltek a készülék előtt, a Röpülj páva! konferanszié karnagya talán fél országnak vezé­nyelt ilyenkor. Jó volt ez a sorozat azért is, mert a televízió hosszú hónapokon át nemcsak úgy oldotta fel passzív befogadá­A Magyar Televíziónak igazi ünnepi sorozata volt ez a vállalkozás a jubileumi esztendőben. Felszabadulá­sunk huszonötödik esztende­jében Erdei Ferenc, Ortutay Gyula, Veres Péter szólot­ták keresetlen közvetlenség­gel. (Jóleső érzés volt a so­rozat kezdetekor Erdei Fe­renc lírai hangvételű, még­is precízen tudományos fej­tegetését hallgatni. A Pa­rasztok című — talán egy új kiadást is megérdemlő — műve örökbecsű előszavának hangján szólalt az egykori A közízlés fejlesztését, pallérozását szolgáló mind megannyi fáradozás, erőfe­szítés sokszor eltűnik, mint felbuggyanó forrás, a kövek közt. Szem nem látja merre futnák a friss erek, hol csör­gedezik tovább. Talán föld nyelte el? Sárrá, iszappá lett? Aztán egyszerre, vala­hol felbuzog a víz, patakká, folyóvá vagy széles tóvá terebélyesül időközben. Vagy mélyvizű hőforrások példázatát említsük? Eletető víz szökken magasba. A mikrokozmosz most is kitá­gult. Milliók ízlése, igénye tűnt elénk egyszerre, s ta-; sára késztető „kárhozatát”, hogy sokak készültek egy­szer vagy többször is pódi­umra, közvetítő kamerák elé állni. Hanem ugyanis, hogy egy-egy dal, a Félegyházi utca ligetös..., a Látod édes­anyám. .. valósággal sláger­ré vált. Értéküket nem ve­szítő divatdalokká lettek. falukutató, a Magyar Tu­dományos Akadémia új fő­titkára.) És Lenin születésének szá­zadik esztendejéhez is mél­tó volt az a sorozat. „A kul­túrának mélyen a népben kell gyökereznie, milliók és milliók közkincsévé kell vál­nia” — hirdette a proletariá­tus nagy államférfija, aki politikus és bölcselő egysze- mélyben. Úgyszintén Bartók Béla halálának huszonötödik évét is emlékezetessé avatja ez a műsor... lén a sorozat elindítói és szerkesztői meglepődtek, mennyien szeretik a nép­dalt?! Fiatalok énekeltek nép­viseletben és énekeltek gi­tárral, foncsoros szemüveg­gel, menyecskék népviselet­ben és zsabós ruhában, apák és nagyapák, kis- és nagy­családok. .. Nem volt nem­zedéki ellentét. .(Mondjuk így? Valóban népi-nemzeti völt ez az egység népdala­ink, nemzeti kincsünk sze- retetében...) Mert lelkének legmélyéig szabaddá lesz az ember, — dokumentálta ez a műsor. A közönség ízlését — a magyar nótán nevelkedett közízlést, „az egész magyar közönséget kell átnevelni, önálló zene­kultúrát akarunk, hogy rá­eszméljen a maga hangjára, s hogy szégyenteljes gyar­mati helyzetéből végre fel­szabaduljon” — hirdette programját évtizedekkel ez­előtt Bartók Béla és Ko­dály Zoltán. És most ez a sorozat fel- szabadulásunk és az azóta eltelt huszonöt év, — benne általános iskolai énekoktatá­sunk, ifjúsági mozgalmunk, közművelődési munkánk — gyümölcse is. Együtt a szomszéd népekkel... Külön dicséret illeti a Magyar Televíziót, hogy az augusztus 20-i gálaestre ven­dégeket is hívott így vált ez igazi ünneppé és egyben családias estté. Peter Paska, Petru Sabadeanu, a Vukica Mitrovity együttes, a Tava­szi szél vizet áraszt sorozat díjnyertesei, jó hogy eljöttek. (Bizony ez is tanulság, ami Petru Sabadeanut hallgatva jut eszünkbe, többször le­hetne szerepeltetni a VIT- díjas fiatalokat!) A képernyőn — a gálaest és e kitűnő sorozat végez­tével — együtt énekelt szlo­vák, magyar, román, dél­szláv. .. Közös volt a dal, de már nem moraj os, halk és halotti. .. .Hanem az élet, a népekben és a nép kultú­rájában rejlő korlátlan le­hetőségek hangja szólalt... CSASZTVAI ISTVÁN Méltó volt az ünnepi esztendőhöz Tiszta forrás csobogása... SZIGETEK KIRÁLYNŐJE Királynők szigete — szi­getek királynője. Legendák­kal, százados tölgyekkel, ár­pádkori templommal, rózsa­illattal, a messze múltat idé­zi. Az úttörő stadion, a te­niszpályák, a hullámfürdő, a gépzene a legmaibb valósá­got Arany, Tompa, Krúdy vagy az Arpádhózi király­lány és a sziget kapcsolata mindenki előtt ismert. Az már kevésbé, hogy az I. szá­zadban, amikor a mai Mar­gitsziget helyén még 3—4 szigetecske állt, a rómaiak védvarat építettek ide, hogy Aquincumot védjék. A lige­tes-beraes köztéren a római isteneknek szentélyeket, po­gány templomokat építettek. Az 1838-as nagy árvíz római sírköveket,, áldozati oltáro­kat hozott felszínre. Akkor kerültek elő a sziget északi csúcsától a Dunán át Újpest irányába ívelő hid feliratos kőalapjai, I. István, sőt korábban Árpád is vadasKertnek hasz­nálta már a fákkal, bokrok­kal, nyulakkal, özekkel gaz­dag szigetet. Mint öry György, a Margitsziget tu­dós kutatója írja: „A hajda­ni időkben a királyoknak ezen szigeten tartott vadas­kertjéről neveztetett Nyulak szigetének”. Bár itt-ott a hi­vatalos okmányokban Insula Budenis (Budai-sziget) néven is előfordult, 1254-ig Nyulak szigete volt a hivatalos ne­ve. Királyi vadászlakok, nya­ralók, királynők nyári palo­tái, püspökök, érsekek rezi­denciái tették rangossá a szigetet. „Voltak pedig a Nyulak szigetén nemcsak szerzetesek, hanem paloták is, melyekben a királyok szoktak szállásolni” — mond­ják a korabeli krónikák. Imre király nyaralóját Pierre Vidal, a francia tru­badúr is megénekelte. IV. Béla, fogadalmához hí­ven — a királyi palota mel­lé — 1252-ben felépíttette a Domonkos apácák kolosto­rát és 10 éves korától itt neveltette lányát. Margitot. A Marglt-szigeti várban halt meg 1270. május 3-án, 64 éves korában IV. Béla és két évvel később fia, V. Ist­ván Is — tanúsítja a Túróc- zi-krónika. IV. László 1278-ban kelt adománylevele már említést tesz a ferencesek, a domon­kos és a johannita szerzetes rendek kolostorairól, vala­mint az esztergomi érsek váráról. A 70 domonkos apácán és a sok szerzetesen kívül „ezeknek nagyszámú cselé­dei, kézművesek, parasztok és más függetlenek — érse­ki, királyi-, de több főúri paloták hivatalnokai, s tiszt­jei, szolgái is itt laktak, s utóbb a sziget lakossága, s lakházaik annyira elszapo­rodtak, hogy szükségessé lett tereket és utcákat kijelölni, falakat, korlátokat, kerítése­ket) emelni”. 1526-ban a domonkos apá­cák a török elöl elmenekül­tek. Beél Mátyás tudósít róla, hogy a „Margitsziget egész területét szilárd fal erősítet­te, a hullámok szinte tölté­sek által gátoltattak, de mi­dőn a törökök Budát hatal­mokba kerítették, a sziget is elmagányosodni indult, s a Duna bántalmainak annál inkább megnyílt minél ha- nyagabbul tartattak az el­mosás ellen állított töltések és ily módon nemcsak az épületek elrombolódtak, ha­nem a szigetnek is nagy ré­sze a hullámoktól elmos a­tott”. A török kivonulása után már csak kaszálóként adhat­ták bérbe az egykori kirá­lyi fényű szigetet. Mayer, óbudai lakos volt a margit­szigeti kaszáló utolsó bérlő­je. Majd amikor a pozsonyi országgyűlés Sándor főher­ceget, II. Leopold király fi­át választotta meg ország­nádornak, a királyi rendelet a Margitszigetet jelölte évi 500 forintért mulató kertjé­nek. Sándor főherceg tüstént építkezni kezdett, de a Mar­gitsziget, a palatínust rang­ban őt követő József nádor alatt teljesedett ki. József nádor „a szigetből gyönyörű parkot varázsolt, s azt az egész közönségnek nyitva tartotta — a bejárást azon­ban kis csónakokon a budai oldalról engedte meg.’’ . A nádor maga is szenve­délyes kertész volt. Hárs-, platán-, vadgesztenye- és tu­lipánfákat ültetett. A Duna szabályozásakor az addig két részből álló szigetet egyesítették. Nem sokkal később, a múlt szá­zad hatvanas éveiben fúrták a szigeten az első ártézi ku­tat Vizét felhasználva für­dőt, gyógyszállót építettek. Ybl Miklós tervei szerint megépült a mai Nagyszálló, a második világháborúban, elpusztult Margit fürdő. Ahol most városnéző autó­buszok viszik a turistákat, — ott kocogott végig először 1871-ben a ló vasút, a Casi- nóban, — ahol megisszák kávéjukat. — a X. század­ban a Johanniták vára emel­kedett. A sziget közepén, ahol a királyi lak állt, a ré­gi fényt csupán a rom-ma­radványok hirdetik. A külö­nös sorsú királylány alak­ját is csak a legendák őr­zik. A szobórsétány irodal­munk, képzőművészeti- és zenei életünk nagyjait sora­koztatja. Néhány szobor még ide kívánkoznék — Margit királylányé, vagy a 16. szá­zadi kódex-író-másoló apá­cáé, Ráskay Leáé. Mint ahogy szívesen látnánk va­lamiféle múzeumot, amely a sziget történetét tárná a lá­togató elé, s vennénk-olvas- nánk a Margit-szigetről szó­ló könyvecskét. A japán kertben növény­ritkaságok tarkállanak, a román stílusú szent Mihály templomban a legrégebbi magyarországi harang szól. A sportuszodában nemzetkö­zi úszóversenyek bonyolód­nak, a Dózsa tenisz-stadion­ban világhírességek szere­pelnek; a Palatínus strand­ján nyári vasárnapokon sok­ezren találnak enyhülést. Es­te benépesül a szabadtéri színpad, a kis állatkert. a 25 ezer bokrot számláló ró­zsákért, s megtelnek a pa­dok, a kerthelyiségek... A sziget jövőjéről évek óta folyik a vita. Újabb ven­déglők, szállók, gyógyfürdők rajza bontakozik ki a terve- zőasztalokon. Kádár Márta A román stílusú Szt. Mihály templomban őrzik a legré­gibb, X5. századi magyarországi harangot. A japán kert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom