Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Magasépiikezés *AV* Camping a Balatonnál Török történet A szultán így szól a nagy- vezirhez: — 0, nagyvezir, szükségem volna égy nagyon, de nagyon okos emberre, aki a birodalom pénzügyeivel foglalkozna. A nagyvezir így válaszolt a szultánnak: Ó, szultán, ez az ember semmivel sem tudná jobban kimutatni bölcsességét, mint hogy visszautasítja ezt a feladatot!” Skótok Egy fiatal skót házaspár mézesheteit egy kis üdülőhelyen tölti. Amikor a szállodai szoba ajtaja becsukódik mögöttük, a skót álöleli a feleségét: Na végre egyedül vallunk! Egyek lehetünk! — Igen drágám, de az ebédet azért két személyre rendeld. Korrupciós társaság PRIVILEGIZÁLTAK VAGYUNK — Tudja mennyi veszedelem fenyeget egy újságírót? Bármikor megégetheti á kezét. — Igen, ha a forró kályhára tenyerei. — Szellemes, de valóban úgy igaz, hogy bármikor repülhet. .. — Irigylem is magukat. Sok külföldi kiküldetés, kellemes repülőutak. Vagy nem így gondolta? — Nem egészen. Mert tudja maga milyen érzés, ha az emberrel valahol valakik időnként le akarnak számolni? — Ne vegyen fel annyi előleget... — Elhatározta, hogy semmit nem vesz komolyan? — Igen. Mert nekem egy újságíró ne sírjon, hanem írjon. — Az sem veszélytelen dolog. — Miért? Írjon igazat, értelmesen, szépen. — Nem értjük egymást. Azzal soha nincs baj, amit leírunk, ha... — Tudom. Ha igaz. — Kevés. Vegyünk egy példát. Van egy lassan már őszülő kollégánk. Amikor ifjan idekerült, hetenként írt egy cikket a városról. Hol a piszkos, sáros utcákat, hol az akadozó közlekedést, hol az akadékoskodó, bürokratikus ügyintézőket tűzte tollára. Egy-két év / alatt megismerték városszerte a nevét. Boldog volt és elhatározta, hogy végképp le is telepedik. .. • — No látja, milyen köny- nyen szereznek maguk népszerűséget. Mi is látjuk a szemetet, a bürokráciát, mégsem ismer bennünket senki... — Várjon a végére. Újságírónk letelepedési szándékát komolyan véve, elment a lakáshivatalba. A tisztviselő kérdi a nevét. Amikor meghallja, felnéz a papírok közül és sokat séjtetően megkérdezi: maga az, aki írja ezeket a cikkeket a lapba? — Most azt akarja mondani, hogy a kollégája nem jutott lakáshoz?— De hozzájutott. Három év múlva. Behelyeztek valahonnan a környékről egy tisztviselőnőt a tanácshoz. Azonnal kapott lakást. Kollégánk valahol megismerte, beleszeretett, feleségül vette. — S azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Meséljen akinek akar... — Nem haltak meg, de nem is élnek boldogan. S, ha van türelme mesélek is tovább. Az asszonyka megkérte a férjét, ne írjon többé ilyen cikkeket. A szerkesztő megértő volt, áthelyezte őt a kulturális rovatba. Iskolaügyek. Egyik nap elcsattan az egyik iskolában egy pofon. A szomszéd gyerek kapta. Sírva elmeséli otthon. Másnap cikk. —■ Tudom. Közben az újságírónak is gyereke született. Iskolás volt és apja vétkéért kicsapták: — Majdnem eltalálta. Csak az idő nem egyezik. A gyerek csak három év múlva ment iskolába. És az aranyos, jó emlékezetű tanítónéni — bármi történt az osztályban — odafordult a kis csemetéhez: Na, ezt mondd el az apádnak, hadd legyen mit írni neki. — Mit akar, még témákat is kapott a maga kollégája. — Akkor ez már nem az ő asztala volt. A kulturális rovatban akadt egy megrögzött agglegény, aki esti iskolába sem szándékozott már beiratkozni, ő írta meg az ilyen ügyeket. Amíg a rovatvezető le nem állította, mondván, jövőre iskolás lesz az ő fia is. Barátunk ez idő alatt már a kereskedelmi rovatban dolgozott. S mint ilyen, lassan kiírta magát a hentes boltokból, a piszkos fűszerüzletekből, a kevesebb konyakot mérő vendéglőkből. Egy fagylaltmérgezésről szóló riportja után a cukrászdákban is persona non grata lett. — És él még szegény? — A hivatalsegéd látja el élelemmel, s folyamatban van az áthelyezése más rovatba. De senki nem vállalja a jelenlegi munkakörét, mert látja, ez a mi gyengénk. Enni, inni nagyon szeretünk valamennyien. — Meghasad a szívem. És mégis csinálják? Miért nem hagyják abba és keresnek valami tisztességes foglalkozást? — A főnökünk tartja bennünk a lelket. 'A 'múlt héten is felolvasott a szerkesztőségi ülésen egy régi okiratból, okulásul. A város 1868. évi közgyűlési jegy-, zőkönyvéből való a részlet. Hallgassa, csak pontosan idézem: „Olvastatott a Naáy- méltóságú m. Kir. igazságügyminiszter úrnak 1867. okt. 12-éről kelt 923. sz. kör- intézvénye, mely szerint a sajtótevékenységért elítéltek a közönséges bűnözőktől elkülönített tisztességes helyiségben lesznek elzárandók, s társadalmi, állásuk és műveltségüknek megfelelő sze- lídebb bánásmódban részesí- tendők, megengedtetvén egyúttal a szellemi foglalkozás, s ehhez szükséges szerek használata is. Felolvasás után a közgyűlés így határozott: „Tudomásul és alkal- mazódásul a helybeli törvényszékkel és a rendőrkapitányi hivatallal másolatban közöltetni rendeltetik.” Amikor ezt végighallgattuk és azt is megtudtuk, hogy az idézett igazságügyminiszteri rendelkezést még nem helyezték hatályon kívül, egyhangúlag úgy határoztunk; újságírók maradunk utolsó leheletünkig. Na hallja, ha ilyen megkülönböztetett bánásmód jár vele! TABÁNI JÓZSEF ■V e •í. ‘i Hihetetlen, hogy a technika fejlődése mennyire megkönnyítette az életet. (A Weltwoche karikatúrája) Kedves tőled, Ábel, hogy kijöttél elénk, legalább nem kell annyit gyalogolnunk. Vaszil Conyev: Kozmikus korban Kozmikus korban élek. Gondolataim 300 ezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak. Ahhoz, hogy megvalósíthassak mindent, amit kigondoltam, nagyon-nagyon kell sietnem. De minden áldott pillanatban, minden egyes lépésnél hátráltatnak. Bemegyek a tejivóba reggelizni — várni kell. Az étkezdében az ebédre várni kell. Vacsorázni akarok — várni kell. De nekem nincs időm. Végül is addig törtem a fejemet, míg ki nem találtam egy olyan éttermet, ahol nem kell várni. Ezt pedig úgy hívják, hogy „Bisztró”, ami azt is jelenti, hogy bisztró, — azaz gyorsan —• szolgálnak ki. Miután a „Bisztró” tervet kigondoltam, azonnal el is vittem, és átadtam az újítási és találmányi hivatalnak. A „Bisztró” egy igen ötletes és főként gyorsan kiszolgáló étterem előre elkészített ételekkel, ahol egy perc alatt kiadják a kávét, a vajas kenyeret. Te gyorsan felhajtod a kávét, lenyeled a vajas kenyeret, és már száguldasz is 300 ezer kilométeres óránkénti sebességgel, hogy utolérd saját gondolataidat. Újításomra 20 év múlva kaptam feleletet: „Az ön újítását elfogadták. A közeljövőben meg is valósulnak tervei”. És természetesen meg is valósultak. A „Bisztró” kifogástalanul működik. Egy perc alatt megkapod a kávét. Egy pere alatt megkapod a vajas kenyeret. De... De azért, hogy bejuthass a „Bisztróba”, sorba kell áll- nod. Azután várni kell a pénztárnál. Miután végre-valahá a a kezedben van a blokk, várnod kell, amíg felszabadul egy asztal, ahova leülhetsz. Ha már van asztal, és széked, és le is ültél, akkor várni kell, amíg a pincérnő elveszi a -blokkot, és utána, amíg kihozza a kért menüt. És mit ad a természet?! — Időközben, csodák csodája, az ötletemet elorozva, Tirno- vóban megnyitottak egy „Bisztrót”, ahol nem kell Várni. Éppen ezért én meg fogom őket viccelni! Fülön fogom éttermeink egyik fő- iga-troMiát. és elküldöm hozzájuk! így majd kiderül, hogyan oroztak el egy idegen ötletet... Bolgárból ford.: Sigér Imre Álmatlanság Egy, öreg hölgy éjjel háromkor felcsengeti orvosát: — Doktor úr, már négy órája állandóan az egyik oldalamról a másikra fordulok és sehogyan sem tudok elaludni! — Hát csoda? Ha ei akar aludni, akkor feküdjön nyugodtan! — Nem én voltam, kérem, ő volt... Lebilincselő alkotás. avagy: az első tapasztalat. Az autó...
