Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-21 / 169. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. július 21. Testvérnézőben NOTESZLAPOK TÁLUNKBÓL I. AZ ÖREG TOOMAS — Néhány hónappal ezelőtt Szolnokon — új éjszakai bár nyílt, a Toomas. A furcsa, idegen hangzású szó nehezen vált közismertté, nem mindenki találta magyarázatát a Toomas névnek. Ismerkedjünk meg tehát a névadóval: A legenda szerint a középkori, várfallal körülvett Tallinnban a várost vigyázó katonák között a legnépszerűbb, legismertebb ember Toomas, — magyarul Tamás — volt. Szolgálata szerint hol éjjel, hol nappal ő vigyázta, őrizte a vár bástyáján a város zászlaját. Hű, jó katona volt, de nem a marcona hadfiak fajtájából. Kedélyes, talán kicsit pocakos is, olyan aki szívesen megnézi a szép lányokat, szereti a szép nagy korsó söröket, amit abban az időben még kétliteres fakupában tettek a vendégek elé. Nos, Toomas arról volt nevezetes, — hogy szolgálatát becsületesen ellátta, de szabad idejének szinte minden percét törzshelyén, a város főterén lévő csárdában a Vana Tallinnban, — az öreg Tallinnban töltötte. Sok barátja, tisztelője volt és az öreg csárda faragott faasztalánál soha nem ült egyedül., A tisztes katonai zsoldból mindig jutott néhány kupára való a cimboráknak is. Aztán — bi- zanyára a múló évek is tették — a Vana Tallinn mindennapos vendége Toomas- ból vana Toomas, vagyis — öreg Tamás lett. Ma már — nem tudja senki, hogy meddig is élt az öreg, de az apákról fiúkra szálló mesék, történetek megőrizték a jóke- délyű, várost őrző katona hírét és legendáját. A Vana Toomas név olvasható kerámiákon, hangulatlámpán, ci- garettás doboz tetején, gyu- facimkén — mindenütt az öreg Tamás rajzával, — aki katonaruhában, oldalán — karddal, jobbkezében a város zászlaját tartva őrzi még ma is a város hírét és egy, az italt, széplányokat, asszonyokat szerető ősük emlékét. A rossz nyelvek szerint azért látható a képeken csak a zászlót tartó jobb keze, mert a ballal a nadrágzsebében csörgette az arany és rézpénzeket, ezzel is biztatva magát, hogy a szolgálat leteltével ezek a pénzek finom habos sörré, kedélyes beszélgetéssé, udvarlássá alakulnak át. A város legősibb terén a városházzal szemben ma ott áll az utódok emlékezete a Toomas étterem, bár. A bejárata fölötti cégéren az öreg Tamás áll ma is őrt a zászlóval. Hosszú lépcsősor vezet az étterembe és a bárba. A helyiségek faburkola- túak, körben mindenütt kovácsoltvas díszek, az asztalokon gyertyák. Specialitásuk a Vana Tallinn nevű ital. Édeskés, a likőrre emlékeztető íze van, de 44 fokos. Tizennyolc évig érlelik mielőtt forgalomba hozzák. Ahogy mi mondanánk: csalós ital. Itatja magát, aztán az ember csak azt veszi észre, hogy — nehéz felkelni az apró asztal- mellől. Hát még az a hosszú lépcsősor ki a szabadba! Azt hiszem szegény öreg Tamásnak négy-öt kupica után pihenés volt a szolgálat, szellőztethette fejét ott fenn a vár fokán. Erdélyi György Következik: Hal minden mennyiségben és változatban. Univerzális kotró A varsói gépgyárban hamarosan megindul a sorozat- gyártása egy új típusú önjáró kotrógépnek. Ezt egy 80 lóerős teljesítményű, belsőégésű motor indítja meg.. Vedrének térfogata 0.6 köbméter. Ez az agregát kerekeken és lánctalpon is tud dolgozni. Függeszthető berendezés révén' a szerkezetet 20—30 tonnás teherbíróképességű daruként, ezenkívül cölöpverő gépként is lehet üzemeltetni. Hat hónapja eszméletlen A hollandiai Alkmaar-ban hat hónappal ezelőtt autóbaleset következtében eszméletét vesztette és azóta sem tért magához Rosemary Serborck 27 éves stewardess. Érzéketlenül fekszik a klinika egyik betegszobájában, noha az orvosok — természetesen — mindent elkövetnek felélesztése érdekében. A napokban még abban reménykedtek az orvosok, hogy egy örömteli családi esemény mégis véget vet az ájult állapotnak. Rosemary ugyanis egy egészséges gyermeknek adott életet, ő maga azonban továbbra is eszméletlen állapotban maradt. Rosemary édesanyja, aki magához vette a ficánkoló bébit, bánata mellettt ugyancsak nagy csalódottságot érez, mivel azt sem kérdezheti meg a hajadon lányától, hogy ki a gyermek apja. Kortársaink A rádió ezzel a műsorformával egy-egy ma élő jelentős művész életútját, alkotói kiteljesülését mutatja be. Az alig egy órás műsor természetesen csak keresztmetszetet ad, ízelítőt az egészből, de — különösen ha jól szerkesztett, mint ez a mostani — figyelemfelhívó erejét nem szabad lebecsülni. A sorozat múltheti adása Mocsár Gábort, az írót, publicistát, szociográfust mutatta be. Azt a Mocsárt, akinek a prózai műfajok között nehéz lenne kizárólagos sajátját találni, otthon van mindenütt, minden műfajban. Csak két ismert regény a műsorból, indoklásul: a Kerek egymillió vidám hangú szatirikus világa és A fekete csónak mély, drámai feszü- lésű embersége. Mintha nem is ugyanaz az író lenne. És harmadiknak Mocsár egy legfrissebb könyve a Magyarország felfedezése sorozat I. kötete, az Égő arany — tiszta szociográfia. (És mintha ez lenne Mocsár Gábor „eredeti” műfaja.) Riporteri hajlandóságú, mozgékony szenvedélyű író, aki sajátos humorú, érzékeny ember, élénken reagál az őt körülvevő közösség rezdüléseire. Egyik legjobb regénye, A fekete csónak, a magyar falu életforma váltásának hiteles krónikája. Ennek epizódjaira írt a szerző egy hangjátékot, mely a műsor legjobban sikerült része volt. A Don-kanyarban eltűnt fiát kereső idős parasztházaspár tragédiája, a történet drámai hitele, minden kommentáló szó helyett, önmaga beszél Mocsár Gáborról. A szerkezetében is modern, kifejező hangjáték kitűnő lehetőség két nagy művésznek (Bihari József és Sulyok Mária) egy-egy emlékezetes alakítása. Halló, itt Varsó! Kivételesen vasárnap kezdődött a hét. Mármint a Lengyel Kultúra Hete. Indult pedig Sediánszky János Jó reggelt, Varsó! című műsorával, majd délután és este Szepesi György jelentkezett, szintén Varsóból, előbb egy változatos riportműsorral, majd a népszerű Automata közönségszolgálattal, a 139—660-al. Vasárnap tehát sokat megtudtunk lengyel barátainkról és Varsóról, és a rádió a három jól sikerült műsorral szinte kedvet adott ahhoz, hogy a héten jobban odafigyeljünk a programra. A legtöbb információt a délutáni riportműsor adta, melyben Szepesi György (és Molnár Tamás egy közvetítő kocsiban Varsó utcáiról) változatos műsorral, irodalmi betétekkel, jó zenével szórakoztatott. Kitűnő volt például a dr. Csapiáros Istvánnal, a varsói egyetem tanszék- vezetőjével készült riport, melyben széleskörű tájékoztatást kaptunk Varsó kulturális életéről, regény- és színpadslágeréről és országaink kulturális kapcsolatairól. Szepesi lenyűgözően vezeti ezeket a „marathoni” hosszúságú műsorokat, temperamentum és rutin egészséges ötvöződésével. Kár, hogy néha a tempó már a megteremtett jóhangulat rovására megy, amikor türelmetlenül és (mondjuk ki) udvariatlanul sürget, közbevág, megszakítja alkalmi tolmácsát, aki — noha nem szakmája — maga is elég jól és tömören beszél. Mindamellett elismerés illeti a műsor összeállítóit, szerkesztőit; jól indult a Lengyel Kultúra Hete. — törmböczky — A vana Toomas — az öreg Tamás bejárata KÖNYVSZEMLE A Szépirodalmi Kiadó újdonságai Azarel — Álmatlan éjjel — Három színdarab — Elfogynak az éjtszakák A század első felének magyar irodalma nem szűkölködik tragikus alkotói sorsokban. Kínzó, mert megválaszolhatatlan kérdés: mit adhattak volna azok, akiket a szörnyű kor elnémított, — ha élétben maradnak, — ha megérik a különbözőnek látott, de egyformán vágyott holnapot? Mit adott volna, például, Pap Károly, akit Bergen-Belsen pokla emésztett el, de aki még így is fölért a csúcsra. Az író halálának 25. évfordulójára a Szépirodalmi Könyvkiadó egy kötetben megjelentette két kitűrő regényét. a Megszabadítottál a haláltól és az Azarel címűt. — A megkapón fájdalmas mondanivalójú, nyelvezetében eredeti szépségekkel gazdag két regény a Magyar Elbeszélők sorozatban jelent meg. Réz Pál okos, — Pap Károlyról tömör képet adó tanulmány. A múlt kincstárából merít a kiadó másik újdonsága is a Hunyady Sándor rövid írásait tartalmazó Álmatlan éjjel. Bródy Sándor és Hunyady Margit fia sajátos alakja a magyar irodalomnak. Sikeres színpadi szerző, író, egyben jó tollú újságíró. .Hírlapoknak szánt rövid cikkei, lírai vallomásai ritka igényességről vallanak. Ragyogó tollal tud alig néhány oldalon impressziókból és tényekből árnyalatgazdag portrét festeni, például Áprily Lajosról, Kuncz Aladárról, Tihanyi Lajosról, s rövid bekezdésekben képes színpadi, irodalmi művek lényegét megragadni. A Vécsei Irén válogatta kötet kiállításában is — borítóján — Dufy festményével — méltó az író sajátos világához. Az újdonságok közül kiemelt harmadik kötet szerzőjét, Gyurkó Lászlót, aligha kell bemutatni az irodalom barátainak. Leninről szóló esz- széje, Szerelmem, Elektra című tragédiája nevét közismertté, népszerűvé tette, — így minden bizonnyal érdeklődés fogadja kötetben megjelenő többi színművét is. A három mű: a Szerelmem, Elektra, a Fejezetek Leninről című dokumentum-oratórium és Az egész élet címmel közreadott két részes — a szerző megfogalmazásával jelölve, — „didaktikus játék”. A három mű elsősorban gondolati gazdagságával ragad meg, A szerelmem, Elektra azért aratott sikert a színpadon, — s azért élvezhető olvasva is, — mert emberek nézetei és magatartásai ütköznek benne: Az egész élet Férfi-je és Nő-je viszont inkább elvont nézetek jelképes hordozója. Molnár Géza Elfogynak az éjszakák című regénye a 26 évvel ezelőtti nyarat, őszt, és telet idézi. A háború végső, s a szabadság első pillanatait. A szereplők: kis emberek, akik patkánnyá változnak, vagy hőssé magasodnak — jellemük ereje szerint. Érdekes könyv? Őszinte könyv. Emberi sorsokat ragad meg, s azok révén érzékelteti a történelmi eseményeket, ellentétben a rossz munkákkal, amelyekben az emberi sors nem több, mint esem*nw-il- lusztráció* -1*1.1 M. O» A jövő század bányája Milyen lesz a jövő század, vagy legalábbis a századforduló bányája? Ez a kérdés foglalkoztatja a lengyel tudósokat, futurológusok egy csoportját. Nos, véleményük szerint a 2000. év bányája óriási bányászati-energetika, vagy bányászati-energetikai- vegyészeti kombinátus lesz. Ebbén a szén kitermelésére eddig ismeretlen fizikai és vegyi eljárásokat alkalmaznak majd. A sok új technológiai eljárás közül bevezetik a szénréteg vegyi úton villanyárammá való átalakítását. A futurológusok úgy vélik, hogy a bányászatban széleskörben alkalmazzák majd az ipari atomerőt is, elsősorban a fő műszaki folyamatoknál Ez esetben a villanyáramot a felszínről közvetlenül, vagy transzformátorok segítségével juttatják le a föld mélyébe. Szóbaj ön a laser sugarak illetve lasersugaras berendezések alkalmazása is. Kétségtelen, hogy a jövő bányája teljesen önműködő lesz. Minden termelési folyamatát egy központi kibernetikus vezérlő központból irányítják. Balesetmentes munkájára magasképzettségű szakemberek ügyelnek. Kozmikus ultrasugárzás Dél-Amerikában, egy 4500 méter magas hegyen felállított obszervatóriumban japán és brazil tudósoknak sikerült lefényképezniük a világűrből érkező újfajta sugarakat. E sugárzás energiája az eddig megfigyelt sugárzás energiájánál százszorta nagyobb. Mesebeli kristályok? Még a brilliáns is csak visszavert fénnyel ragyog. A gyönyörű kő egyetlen sugarat sem tud magától kibocsátani. Ugyanez vonatkozik a kristályok többi fajtájára is. Vagy talán még sem? Vegyünk két szerény hatlapos kristályt — kadmium- szulfidot és cinkoxidot. Mindkettő nátriumot is tartalmaz. Ha megkopogtatjuk őket valamivel, például egy kávéskanállal, akkor az egyik kristály zöld, a másik pedig kékeszöld fényt bocsát ki magából. A kutatók megállapították, hogy bizonyos elemek kristáMentő ballon Az angliai Bedfordshire város tűzoltói műanyaggal kombinált erős gumiból készült nagy, felfújható ballonokat kaptak. Szerencsétlenség esetén ezekkel a balloDr. Mitsui Taketana a kiváló japán fizikus azon a véleményen van, hogy ez a felfedezés a kvantumelmélet végleges igazolását jelenti és megerősíti azt a tudományos feltevést is, hogy létezik számunkra elképzelhetetlenül nagy energiájú sugárzás. lyai, amelyek litiumot, vagy nátriumot is tartalmaznak, megvilágításnál és hevítésnél energiát halmoznak fel, amelyet azután infravörös sugarak hatására vagy egyszerű kopogtatásra fényfotonok formájában bocsátanak ki. Az egyetlen feltétel az, hogy az ütés irányának egybe kell esnie a hatlapos kristály szimmetriatengelyével. A közeljövőben a drágaköveket fel lehet használni lasersugárral működő készülékekben, optikai elektronikus számítógépek memóriablokkjaiban, fénymérő készülékekben stb. nokkal emelik fel a gépkocsit, hogy minél gyorsabban'1 kihúzzák alóla a sérülteket. A ballonok arra is alkalmasak, hogy megtámasszák velük a leomlással fenyegető falakat. Tenger — üveg alatt A híres Szocsi Gyendrarija alsó parkjában egy akváriumot létesítenek, ahol bemutatják a Fekete-tenger faunáját. Az építmény magassága 5 méter, befogadó képessége pedig 150 köbméter lesz. A tengervizet csöveken fogják az akváriumba vezetni. A tengeri akvárium az üdülőváros egyik nevezetessége lesz. Ciklonos portalanító A bukaresti Munkavédelmi Kutató Intézetben eredeti el- gondolású portalanítót szerkesztettek, 16 ciklon-elnyelő és olyan automatikus agregá- tok segítségével, amelyek az elszívott port egy különleges tartályba ürítik, a készülék Elektronikus szótár A tudományos-műszaki terminológia szüntelenül gazdagodik. Mind a fordítók, mind pedig a meglevő szótárak lépten-nyomon elmaradnak az idő követelményeitől. 98—99 százalékban meg tudja tisztítani a helyiséget a portól. A gépet máris egyre nagyobb mértékben meghonosítják a cementgyártásban, a kohászatban és a textiliparban. A Siemens cég, hogy kiutat találjon a nehéz helyzetből, „emlékező berendezésen alapuló szótárt” szerkesztett. E szótár elektronikus agya több mint 500 millió jelet képes tárolni, ezeket lyukkártyákra vezetik rá. A levegő szennyezése növeli az alkoholizmust A Los Angeles-i (Kalifornia) egyetem kutatója, Robert Poground tapasztalata szerint a gázokkal szennyezett levegő növeli az alkoholizmus iránti hajlamot — legalábbis a patkányoknál. A patkányokon végzett kísérletek megfelelő következtetésekre jogosíthatnak fel, pél-' dául a Los Angeles-i csúcs- forgalomban résztvevő gépkocsivezetőkkel kapcsolatban, akik sokkal nagyobb adag szénmonoxidot szívnak be, mint a kísérleteihez felhasznált patkányok. Poground két csoportra osztotta a kísérleti állatokat. Az egyik csoport tiszta levegőt szívott be, a másik szén- monoxiddal szennyezett levegőt. Bizonyos idő után szabad választás elé állította mindkét csoportot tiszta vízben, illetve alkoholban oldott glukóza és egyéb érdekesség között. A tiszta levegőt be- lélegző patkányok a vizes oldat javára döntöttek, míg a másik csoport a szennyezett levegő belélegzése után az alkoholt részesítette habozás nélkül előnyben. Hatmillió éves masztodoncsont-maradvány A Délkelet-Bulgáriában levő Marica-Vosztok energetikai kombinát Trojanovo—2 elnevezésű külfejtéses bányájában már többször találtak állat- és óriási méretű növénykövületeket. A geológusok véleménye szerint a nemrég talált fogak és agyarak, borda- és csigolyarészek egy masztodonéi lehettek, amely minden valószínűség szerint 6 millió évvel ezelőtt élhetett ezen a vidéken. ... 2