Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

A szövetkezés ünnepén V Gyorsítják a kőolajipari beruházások kivitelezését Algyőit Közös tanácskozást tartott as Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt és a bányahatóság Közös tanácskozást tartott az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt; az OLAJTERV, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat és a bányahatóság bevoná­sával. Negyvennyolc eszten­deje már, hogy július első szombatján világszerte meg- ünneplik a nemzetközi szö­vetkezeti napot. 1922-ben á Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének XI. kongresz- szusán született meg a felhí­vás, hogy a szövetkezetek tagjai ezt a napot a földke­rekség minden táján a köl­csönös barátság és az egymás segítésének jegyében ünne­peljék. Száztizenhat évvel ezelőtt a Manchester melletti Roche- daleban 28 takács 28 fontnyi alaptőkéjével alakult meg az első szövetkezet, a Societi of Equitable Pioneers azzal a szándékkal, hogy a néhány ember egymást segítve, ösz- fczefogva, jobban boldoguljon. A kezdeti lépések nyomán a nemes elgondolásból szé­les. erős mozgalom fejlődött ki. Ma már milliók a része­sei ennek a jelentős társadal­mi és gazdasági összefogás- nak. S a szövetkezeti eszme napjainkban még tovább hó­dít. eredményei évről évre gazdagodnak. A szövetkeze­tek mind hatékonyabban igyekeznek szolgálni a dolgo­zó emberek boldogulását, a békét és a népek közötti ba­rátságot. A magyar szövetkezeti mozgalom js több mint 100 esztendős. Gazdag hagyomá­nyok, Szép sikerek jelzik az évszázados utat. Jóleső tudat, hogy e szép mozgalom a szo­cializmus építése során nyert nálunk igazán értelmet, s vált tartalmában, jelentőségében is létfontosságú mozgalom­má. Napjainkban különösen a fellendülés időszakát éli. __ M ind népgazdasági, mind társadalmi vonatkozásban egyaránt jelentős eredménye­ket ért el. A fejlődést a gaz­daságirányítás reformja és az ezzel összhangban álló po­litikai elvek érvényesülése még tovább serkentik. A szö­vetkezetpolitikai elvek tisz­tázzák a szövetkezetek he­lyét. szerepét. távlatait a szocialista népgazdaságban, s megérlelik azokat a normá­kat. amelyek továbbfejlődé­sük alapját kénezik. Vasárnap, július 5-én ün­nepük a 48. nemzetközi szö­vetkezeti napot a megye kis­ipari, mezőgazdasági ter­melőszövetkezetei, általános fogyasztási szövetkezetei. Az egy hétig tartó szövetkezeti rendezvénysorozatot dr. Mol­nár Frigyes, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a SZŐ VOSZ elnöke nyitja meg Törökszentmiklóson, a Beth­len úti iskola udvarára ösz- szehívott ünnepi gyűlésen. A nap programja reggel 7 órakor zenés ébresztővel kez­dődik, 11 órakor árubemuta­tóval s mezőgazdasági és kisipari termékek kiállításá­val folytatódik. Délután sportrendezvények szórakoz­Az önkormányzat, a na­gyobb gazdasági önállóság, a mind jobban kibontakozó szövetkezeti demokrácia kö­vetkezetes érvényesítése friss erőket hozott mozgásba. Ez a frisseség, elevenség nem csupán a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekre vonatko­zik, hanem kibontakozóban van a többi szövetkezeti ága­zatban is. Serkenti a fejlő­dést az a biztos tudat is, — hogy szocialista rendünkben a szövetkezet nem csupán át­meneti forma, hanem jelené­ben, jövendőjében is minden­ben egyenlő a többi vállalat­tal. Az Országos Szövetkeze­ti Tanács állásfoglalása jogo­san állapítja meg; „A szövetkezeteknek szoci­alizmust építő társadalmunk­ban egyre növekvő súlyuk, szerepük van, különösen a mezőgazdasági és az ipari termelés, továbbá a fogyasz­tás és az értékesítés terüle­tén. A hazánkban működő vállalatok több mint fele szö­vetkezet, illetve szövetkezeti vállalat. Szövetkezetekben dolgozik az aktív keresőknek csaknem egyharmada. A me­zőgazdasági termelés értéké­nek mintegy 70. az építőipa­rénak 13, az iparénak 6 szá­zalékát szövetkezetek állítják elő, de egyes iparcikkekben és szolgáltatásokban részese­désük az 50—80 százalékot is elért. A kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalomban is mintegy 33 százalékos a részesedési arányuk.” Me­gyénkben is több mint száz- ötvenezer tagja van az általá­nos fogyasztási szövetkezet­nek és sok ezren dolgoznak a 65 kisipari szövetkezetben is egyre eredményesebben. Mióta szövetkezetek lé­teznek Magyarországon, most vannak a legkedvezőbb lehe­tőségeik arra, hogy céljaikat elérjék. Bővül tevékenységi körük, hatásuk, s még gazda­gabb tartalommal tölthetik meg az önállóság és a szövet­kezeti demokrácia adta ke­reteket. S ráadásul az egész társadalom, a szocialista ál­lam is kedvező intézkedések egész sorával segíti eredmé­nyes fejlődésüket. tátják a résztvevőket. A megye szövetkezetei nagyban készülnek az ünnepi hétre. Százhuszonhárom mezőgaz­dasági termelőszövetkezet, két tsz-szövetség, hatvanhá­rom kisipari termelőszövet­kezet sokezres tagjait kép­viselik az ünneplők. A jövő héten Törökszent­miklóson mezőgazdasági nö­vényvédőszerek kiállítását, tejtermékek, üdítőitalok, konzervek bemutatóját ren­dezik meg. Kozmetikai ta­nácsadás, műsoros táncdal- est tarkítja a programot, s végül a záróünnepségen jú­lius 12-én író—olvasó talál­kozóval fejezik be a gazdag­nak ígérkező rendezvényso­rozatot. Bese Vilmos, a tröszt ve­zérigazgatója tájékoztatójában elmondotta, hogy az árvíz a hazai kőolajipart is fenye­gette, mert az algyői mező egy része olyan veszélyes helyzetbe került, hogy ösz- szesen 26 olajtermelő kutat kellett fokozatosan lezárni. Az árvízveszély elmúltával az ideiglenesen lezárt olaj- kutakat június végére mind üzembe állították. Az algyői olajmező termelése így az 1800 tonnás napi szintről már közel 2400 tonnára emel­kedett. A termeléskiesés így is több mint 10 ezer tonna. Azi olajipar vezetőinek most az a gondjuk, hogyan fog-' ják ezt a kiesést az év vé­géig pótolni, és gyorsítani a szénhidrogéntermelés felfu­tását. Szepesváry Iván vezérigaz­gatóhelyettes külön tájékoz­tatót tartott a kiemelt íon­Az új kutak termelési ered­ménye azonban nem mutat­kozik teljes mértékben, mert a régi kutak hozamát gázo- sodás miatt csökkenteni kel­lett a termelő rétegek káro­sodásának elkerülése végett. A gázosodást vízbesajtolás- sal lehet csak megakadályoz­ni, ezért külön vízbenyomó kútsorokat fúrtak már le az új mezőben, amelyeken át Magyar vendégek Helsinkiben Pénteken megérkezett a finn fővárosba a magyar —finn barátsági hét 300 fő­nyi magyar csoportja. A re­pülőgépen ünnepélyesen fo­gadták a népes társaságot és azt a politikai küldöttséget, amelyet Kállai Gyula, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa és az országgyűlés el­nöke vezet. Kaarina Virolai- nen asszony, a Finn—Magyar Baráti Társaság elnöke kö­szöntötte szívélyes szavakkal a vendégeket; s megjelentek a barátsági cserelátogatás szervezésébe bekapcsolódott különböző finn pártok vezető személyiségei. A látogatás első napján a magyar politikai delegáció élén Kállai Gyulával — meg­kezdte találkozásait és meg­beszéléseit vezető finn poli­tikusokkal. Szombaton a főváros neve­zetességeivel ismerkednek a Finnországban tartózkodó magyar vendégek. tosságú algyői beruházások helyzetéről. Elmondta, hogy a súlyos árvízveszély miatt az algyői beruházások kivi­telezése is lelassult, mivel a munkagépek zömét az árvíz- védelmi munkálatokra moz­gósították, sőt a felhalmozott építési anyag egy részét is a gátak megerősítésére kel­lett felhasználni. A veszé­lyeztetett területekről nagy­számú villamosgépet és mű­szereket kellett leszerelni és a szar, ki üzembe elszállítani. Az eddigi felmérések szerint a rendkívüli esemény közel két hónappal vetette vissza a kivitelezési munkákat. Az építési üzem ennek ellenére május—június hónapban kü­lönösen meggyorsította a termelőkutak vezetékeinek építését, és 30 új olajkutat kapcsolt be a már kiépült tankállomásokraj vízfüggönnyel választják el a gáz — olaj határt. A víz- besajtoló vezetékrendszernek viszont csupán az első sza­kasza készült el, a többi még tervezés alatt áll. Hosszú vita előzte meg a vlsszanyomásra kiválóan al­kalmas termálvíz felhaszná­lását is, mert a vízügyi szer­vek a földalatti vízkészletek túlzott csökkenésétől féltek. Barátságvonat indult a Szovjetunióba Szombaton hajnalban Szol­nokról pedagógus barátság­vonat indult a Szovjetunió­ba. A különvonattal 350 ál­talános- és középiskolai ne­velő utazik tíz napra a Szov­jetunióba, útjuk első állomá­sa Kijev, majd Leningrádban töltenek egy napot, innen Tallinnba utaznak, ahol az Észt Szovjet Szocialista Köz­társaság fővárosával ismer­kednek. Útjukat folytatva Moszkvába látogatnak, majd július 14-én térnek vissza a Szolnok megyei nevelők. Termelőszövetkezet kitüntetése A megye egyik legnagyobb szövetkezetét, az abádszalóki Lenin Tsz-t tegnap nagy ki­tüntetés érte. A szövetkezet vezetőségi ülésén Borbély Eszter, az MSZBT megyei tit­kára átadta a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság országos elnökségének emlékplakett­jét. 400 lakóházat már alapoznak Egyre nagyobb méretekben bontakozik ki az építkezés a felsőtiszai árvízsújtotta terü­leten. A vállalatok és ktsz-ek A kiviteli tervek alapján a hatósági építési engedélyt a szolnoki Kerületi Bányamű- szalu Felügyelőség adja ki. A tröszt vezetőinek kérésére a felügyelőség vállalta a ter­vek munkaidőn túli átvizs­gálását, és a soronkívüli en­gedélyezési eljárást. Egymilliárd forint értékű beruházások Az elmúlt évben a terve­zett 1,37 milliárdos beruhá­zással szemben közel 1,5 mil­liárd forintos beruházást tel­jesített az OKGT a szegedi területen. Az ez évi ütem a tervek szerint is kisebb lesz, mert az egymilliárd forintot sem éri el. Az üzembehelye­zésre kerülő beruházások ér­téke azonban már az egy­milliárd forintot is meg fog­ja haladni. Lényeges szere­pet játszik a nagy szénhid­rogénkincs termeltetésében a 47 kilométer hosszú belső úthálózat, a 90 új kútveze- ték, a vasúti töltő és a fő­gyűjtő első szakasza tízezer köbméteres tárolótérrel. Év végére már 350 lakást adnak át a szegedi olajbányászok részére. Jó ütemben haladnak a tárgyalások a földgázelőké­szítő üzem beszerzésével kapcsolatban is. A Szovjet­unió sokkal olcsóbb és jobb berendezéseket fog szállíta­ni, mint amilyeneket hazai lehetőségeink mellett gyár­tani tudnánk. többsége már felvonult a te­rületre, s néhány község ki­vételével mindenütt megkez­dődött a munka. A legfris­sebb adatok szerint pénteken estig a különböző kivitelező szervek 412 lakóház alapozá­sát kezdték meg, jónéhányat pedig már tető alá is hoztak. Az eddigi építkezéseknél különösen kitettek magukért a kisipari szövetkezetek. A szabolcsi ktsz-ek Túnyogma- tolcson, Kisarban, Komoron 130 lakás, a budapesti kis­ipari szövetkezetek Jánkmaj- tison hat, a Nógrád megyei ktsz-ek Penyigén 10 lakás ala­pozását végzik. A Hajdú-Bi- har megyei ktsz-ek Csenger- simán kezdték meg az épít­kezést. Nemzetközi áruház A SZÖVOSZ, az OKISZ és a TOT a közelmúltban közös elvi határozatot hozott: Bu­dapesten nemzetközi szövet­kezeti áruház épül. Ezzel nemcsak a főváros, kereske­delmi hálózata bővül jelentős centrummal, hanem újabb megjelenési formát kap ha­zánkban a szövetkezeti moz­galmak nemzetközi együtt­működése is. A tervek szerint az új ke­reskedelmi centrum építésé­hez és az áruellátáshoz hoz­zájárulnak a külföldi szövet­kezeti mozgalmak is. Ezzel kapcsolatban július közepére Budapestre várják a svéd fo­tfta: A cigány- kérdésről Losonczi Pál kitüntetése Pénteken délelőtt Losonczi Pál és kísérete a Mongol Tudományos Akadémia me­zőgazdasági kutató intézeté­be látogatott el. A vendégek megtekintették az új állat­fajták tenyésztésével, oltó­anyagok előállításával foglal­kozó intézet laboratóriumait. Losonczi Pált egy város­széli jurtában látta vendé­gül Zs. Szambu, a mongol és magyar vezetők kötetlen baráti beszélgetést folytattak, majd Zs. Szambu egy gyö­nyörűen felkantározott mon­gol paripát ajándékozott a magyar államelnöknek. Kora délután ünnepélyes aktusra került sor: a Mon­gol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének határozata értelmében Lo­sonczi Pált a legmagasabb mongol állami ldküntetéssel; a Szuhe Bator érdemrenddel tüntették ki „a béke és szo­cializmus megszilárdításában, a mongol—magyar testvéri kapcsolatok fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemei éli smeréseként”. A magyar—mongol barát­sági nagygyűlés után a hi­vatalos baráti látogatás utol­só estéjén a mongol vezetők fogadást adtak Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tiszteletére. A program szerint Lo­sonczi Pál és kísérete szom­baton délelőtt helyi idő sze­rint 10 órakor utazik el a mongol fővárosból Omszkba, ahonnan másnap reggel in­dul tovább Budapestre. gyasztási szövetkezetek kül­döttségét, de érdeklődéssel fogadták az áruház tervét a szocialista országok szövetke­zeteinek szövetségei is. Az előzetes elképzelések szerint az új áruház épülete a Déli pályaudvar vagy a Tanács körút környékén emelkedik majd. Nemzeti park Hortobágyon Az Országos Természetvé­delmi Hivatal a Hortobágyi Intéző Bizottsággal és a Hor­tobágyi Állami Gazdasággal együttműködve dolgozza ki a hortobágyi nemzeti park ter­vét. Az előkészítő munka mintegy másfél éve folyik már, s az elgondolások sze­rint olyan nagyméretű komp­lexumot alakítanak ki, amely megfelel a mezőgazdaság és az idegenforgalom igényei­nek, de természetvédelmi szempontból is fontos, s a tájjal összefüggő régi hagyo­mányok megőrzése mellett biztosítja a — részben kiha­lófélben levő — jellegzetes magyar állatfajták (szürkés­magyar marha, rackajuh, pu­li, komondort szakszerű to* vábbtenyésztését is. Pompidou Bonnban (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) Nagy ünnepség Törökszentmiklóson Vizet sajtolnak vissza a huták gázosodása ellen | — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK —

Next

/
Oldalképek
Tartalom