Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970, JűHtm 3fc Tegnap ©síi helyzetkép s külpolitikában Az élműit órákban érkezett hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy kontinensünkön folytatódik a biztató diplomáciai aktivitás — ugyanakkor változatlanul intenzív ezzel a mozgással szembenálló erők aknamunkája is. Varsóban megkezdődött a lengyel—nyugatnémet tárgyalások újabb, immár ötödik szakasza. A delegáció-vezetők nevei változatlanok: a lengyel kormanyküdöttséget most is Jozef Winiewicz küKigyniiniszter-helyettes, a bonnit pedig Georg Ferdinánd Duckwitz államtitkár vezeti. A nevekkel ellentétben azonban a napirend korántsem változatlan — és éppen ezért nevezi számos hírügynökség kiemelkedő jelentősegűnek ezt a tárgyalási, szakaszt. A megbeszélések megelőző négy fázisára a kölcsönös szondázás, tapogatózás, az álláspontok ismertetése volt a jellemző. A most kezdődött szakaszban már • csaknem bizonyosan ennél jóval többről van szó; sor kerül konkrét tárgyalásokra Ez annyit jelent, hogy kezdetét veszi azoknak a pontoknak az okmányba foglalása, vagyis hivatalos, kölcsönös rögzítése, amelyekben az eddigi megbeszélések során egyetértés született. Ügy is .fogalmazhatnánk, hogy az előkészítésről a felek rátérhetnek a két ország között megkötendő egyezmény megszövegezésének nehéz, bonyolult és minden bizonnyal nem rövid-tartamú munkájára. Miközben Varsóban a tárgyalóasztalnál elfoglalták helyüket a delegációk, Bonnban Brandt, kancelj^i; elnökletével ülést tartott a kabinet, hogy megvitassa Schéel külügyminiszter vasárnap kezdődi? moszkvai látogatásának részleteit Mint ismeretes, ez az utazásis fontos, új szakaszt jelent a két ország között már régebben folyó eszmecsere történetében. Az eddigi megbeszéléseket nyugatnémet, részről Egon Balír államtitkár vezette. Az a tény, hogy a tárgyalások protokollárisán „magasabb osztályba'’ léptek, egyúttal tartalmi minősítést is jelent: az erőszakról való kölcsönös lemondás kétségtelenül közelebb került a megvalósuláshoz. » Éppen ez nem hagyja nyugodni az NSZK jobboldali ellenzékét, amely a hírhedt, „Bahr-botrány” után újabb in- diszkrécióval igyekszik aláaknázni a megbeszélések sikerét: a hamburgi Welt ismét „bizalmas dokumentumot’’ publikált. A CDU—CSU ezúttal is főleg azt a tervezett szerződés- részt támadja, amelyben Bonn sérthetetlennek ismerné el a jelenlegi európai határokat, beleértve az Odera—Neisse határt is. Straussékat egy cseppet sem zavarja, hogy éppen a határok vitatása rántotta véres katasztrófába már kétszer Németországot és egész Európát <KS) M INDENFELÖ Andreotti visszaadta DAR ES SAXAAM Csütörtökön bomba robbant a mozambique-i felsza- baditási front (Freiimo) Dar Es Salaam-i központjának hivatali helyiségeiben. A merényletet a déli órákban követték el, amikor a szervezet vezetői éppen házon kívül ebédeltek. Ezért szerencsére emberéletben nem esett kár, csak súlyos anyagi károk keletkeztek. A helyszínen tartózkodó hivatalsegéd a robbanás okozta légnyomástól súlyosan megsebesült Kórházba szállították. VIENTIANE A laoszi királyi kormány Dél-Laosz területére csütörtökön kihirdette a szükségállapotot miután a felszabadító erők nagy területeket vontak ellenőrzésük alá. A kormány a szükségállapot elrendeléséről a hadsereg-főparancsnokság jelentésének meghalgatása után döntött. A laoszi hazafias front pártja rövidesen újabb küldöttet indít útnak Vientiane-ba, hogy a központi kormánnyal előzetes béketárgyalásokat folytasson. SAIGON A saigoni amerikai parancsnokság szóvivője csütörtökön délután elismerte, hogy a partizánok Dél-Vietnam északi részén az amerikai csapatokat egy tüzérségi támaszpont kiürítésére kényszerítették. Az említett támaszpont Hue városától mintegy 40 kilométerrel nyugatra van. A támaszpontról a légió ton szállított 101. hadosztály katonáit — stílszerűen — repülőgépekkel szállították el miután az több napon keresztül erős nyomás alatt állt. A kiürítési műveletek során a partizánok eltaláltak egy szállító helikoptert, amely lezuhant. BONN Angié Bfóöks asszony, az EfíSZ-közgyűlés elnöke csütörtökön Bonnba érkezett. A tervek szerint Bróoks asz- szony még a mai nap folyamán találkozik Walter Schéel külügyminiszterrel és pénteken fogadja öt Willy Brandt kancellár. BARCELONA A barcelonai katonai törvényszék öt „lázadással” vádolt egyetemistát ítélt él- szerdán hat hónaptól két évig terjedő börtönre. A hatodik vádlottat. Manuel de Alós- moriert, bizonyítékok hiányában felmentették. Az elítéltek az 1969 januárjában Bárcélóhában diáktüntetésen vettek részt. ROMA Nem merénylet okozta a Palermo—Torino expressz kisiklását á Calabria Gioia Tauroban — jelentette ki Reggió Calabria rendőrfőnöké. E kategórikus kijelentésnek azonban ellentmond az aZ újább hír. amely szerint csütörtök reggel Réggiö Ca- labriától 15 kilométerre a villa Sän Giovanni és Can- nitello közötti vasúti pályán egy villanyvezetéket tartó oSZlop tövében a rendőrség kartócéal ellátott dinamit kö- teget talált. A Gioiá Tauro-i vasúti szerencsétlenség áldo- z -fáinak száma kilencre efrtel- I- -dett. A? expressz kisiklása következtében mintegy hat- \an ember megsérült. Giulio Andreotti megbízott miniszterelnök csütörtökön délelőtt felkereste Saragat köztársasági elnököt és közölte vele, hogy visszaadja kormányalakítási megbízár sát, mivel eddigi tárgyalásain nem sikerült biztosítani egy négy pártból álló középbal kormány megalakulását. Saragat szombaton kezd újabb tanácskozásokat az olasz politikai vezetőkkel. Engedett a bolíviai kormány Szerdán este még a gerillák által megszabott határidő lejárta előtt a chilei Ari- ca kikötővárosba érkezett a bolíviai légierő egyik gépe, fedélzetén azzal a tíz politikai fogollyal, akinek szabadon- bocsátása fejében a partizánok hajlandók elengedni a vasárnap elrabolt Íjét nyugatnémet technikust Csütörtök reggelig a nyugatnémet technikusokat még nem engedték szabadon. — Mint a nyugatnémet nagykövetség szóvivője közölte, sem a bolíviai kormány, sem pedig a gerillák vezetői nem jelezték a túszok elengedésének időpontját. Bolíviában változatlanul érvényben van az ostromállapot Elnökválasztási kampány Libanonban A libanoni elnökválasztási kampány befejezéséhez közeledik. A pártok és a parlamenti törpbok többsége elvben már meghatározta álláspontját A „Sehabisták” tömbje —. amely a parlamentben „demokratikus parlamenti front” néven szerepel —> Faud Sehabot jelöli az elnöki tisztségre. Egy másik politikai csoportosulás, az úgynevezett „hármas szövetség” élén Camille Chamoun volt elnökkel Pierre Gemajelt, a Kataib párt vezetőjét jelöli az elnöki tisztségre. A választási harcban mind nagyobb szerepet tölt be az úgynevezett „harmadik erő” amely Dzsumblat pártjából, Szalam, Kemal El Asszad, Skaf csoportjából és több független képviselőből alakult. Elhatározták, hogy önálló egységes álláspontot foglalnak el az elnökválasztáson. közös jelöltet állítanak az elnöki tisztségre és konzultációkat kezdenek más parlamenti tömbökkel, hogy biztosítsák a győzelmet jelöltjeiknek. A libanoni kommunisták hangsúlyozzák, hogy meg kell hiúsítani a Libanon bel- ügyeibe való imperialista és reakciós beavatkozási kísérleteket. Országos kongresszus Kairóban A kairói egyetemen csü* törtöKön nyüt meg az arab szocialista unió országos kongresszusánál! 4. ülésszaka, amelyen Nasszer elnök tart politikai beszámolót. A magyar idő szerint 17.30 órakor kezdődő beszédet egyenes adásban közvetítik az összes egyiptomi rádió- és tv állomások, egyidejűleg fordítják a beszédet angol és francia nyelvre. A megnyitó ülésen a MEN A hírügynökség jelentése szerint. részt vesz Líbia, Szíria, a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Szomália és Tanzánia küldöttsége is. Az ASZÚ kongresszusának ülésszaka vasárnap este tartja záróülését és ebből az alkalomból politikai nyilatkozatot ad ki. Felvonulási tilalom Esiak-lrországhart 1971. január 31-ig mindenfajta felvonulást betiltottak Észak-írórszágban — közölte csütörtökön á belfasti kormány. A határozat azonnali hatállyal lép érvénybe, többek között azért is, hogy megakadályozza az orániai rend híveinek augusztus 12-re Londónderrj'be tervezett felvonulását, amely az elmúlt évben véres összetűzéseket eredményezett. A tilalom alól egyetlen kivétel, az 1918-as fegyverszünet tiszteletére november 8- án megrendezésre kerülő emlékfelvonulás. Géprablást kísérlet Géófgíe Hardin Só éves amerikai néger katona szerdán délután megkísérelte, hogy a saigoni nemzetközi repülőtéren hatalmába kerítsen egy dél-vietnámi utasszállító repülőgépet. A katona, aki a pleikui tábori kórház őrségén teljesített szól- * gálatot, eddig kiderítetlen módon Saigonba ment és Ott szerdán délután két késsél felfegyverkezve felszállt az egyik belföldi repülőjárat gépéré A pilótákat felszólította, hogy azönna! szálljanak fel. A legénység egyik tágja azonban Kiugrott a gépből és annak futószerkezetét használhatatlanná tette Amikor a katona látta, hogy a gép nem t,ud elindulni, megadta magát a helyszínre érkezett amerikai katonai rendőröknek. Közel-Kelet DAMASZKUSZ Jasszer Arafat, a Palesztinái felszabadítási szervezet vezetője csütörtökön Amraan- bol Damaszkuszba érkezett, hogy á palesztinai felszabadító erők képviselőivel folytasson megbeszéléseket TEL AVIV Abba Eban izraeli külügyminiszter csütörtökön külföldi újságírók előtt ismertette a közel-keleti helyzet rendezésével kapcsolatos elképzeléseit. „Béketervének” főbb pontjai a következők: — Hatékony tűzszünet a szembenálló felek között; — annak elismerése, hogy minden kérdés megvitatható; — Izrael a területi kérdéseket nem tartja lezártnak; — nemzetközi konferencia rendezése az arab menekültek problémájáról; a probléma megoldását célzó ötéves ütemterv kidolgozása; — közös nyílt határ Jordániával. Eban megismételte az arabokkal fol.v tatandó előkészítő tárgyalásokra vonatkozó javaslatát, majd közölte, hogy az amerikai javaslatban foglalt, korlátozott időre szóló tűzszünet elfogadhatatlan; az ilyen tűzszünet nem lenne más, mint „a háború egy bizonyos fázisa”. Kambodzsa Lón Nol tábornok, kambodzsai miniszterelnök a thaiföldi vezetőkkel folytatott kétnapos megbeszéléseinek befejeztével, elutazása előtt nyilatkozatot adott, amelyben közölte: Thaiföld kilátásba helyezte katonai egységek küldését Kambodzsába a Phnom Pehn-i kormányzat megsegítésére. A miniszterelnök az országba küldendő thaiföldi csapatok öszetetelé- ről és létszámáról nem volt hajlandó nyilatkozni. A két ország katonai együttműködéséről szólva Lón Nol közölte, hogy 2000 kambodzsai katonát Thaiföldre küldenek kiképzésre. Bangkokban ugyanakkor azt közölték, hogy 10 000 kambodzsai származású thaiföldi katona „önként” kambodzsai frontszolgálatra jelentkezett és e katonákat az országba küldendő kambodzsai katonákkal együtt képezik ki. A szovjet — nyugatnémet párbeszéd As óriásgép, Scheel külügyminiszterrel és négyszáz újságíróval a fedélzetén, vasárnap ereszkedik le a moszkvai Seremetyevo-i repülőtérre és július 27-én a szovjet fővárosban megkezdődnek a hivatalos szovjet— nyugatnémet megbeszélések. A tárgyalások közvetlen célja egyezmény kötése a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között az erőszakról való lemondásról. A tét azonban némcsak kontinensünk e két országát érinti, hanem egész Európát. Ha ugyanis megszületik az a diplomáciai tárgyalásokkal oly hosszasan előkészített egyezmény, a bonni állam nemzetközi jogilag elismeri az európai realitásokat, kontinensünk status quóját. Ezzel új szakaszt nyit a nyugatnémet állam politikájában, s kedvező helyzetet teremt a további lépésekhez. A közelgő tárgyalások jelentősége, s a már említett, egész Európát érintő — tét nagysága — sokféle erőt hozott mozgásba, elsősorban az NSZK-ban. A csaknem tíz hónapja hivatalban lévő Brandt kormány kétségtelenül jelentős lépéseket tett a realitások elismerésére. Noha nem hozott konkrét eredményt, létrejött a két német állam kormányfőjének erfurti és kasseli találkozója, megindultak a lengyel—nyugatnémet, s a most külügyminiszteri szintre emelt szovjet—nyugatnémet megbeszélések. A Brandt- kormány eddigi lépései számunkra nem egyszer tétovának tűnhettek, de azokat túlságosan soknak és „veszélyesnek” tartották bonni .ellenfelei. Annyira, hogy mint ismeretes, Brandt kancellárt a „német érdekek kiárusításával” vádolták, s amikor a közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy megteremtődtek az erőszakról való lemondásra vonatkozó szerződés lényeges feltételei — a jobboldali Springer- konszern lapjai példátlan módon nyilvánosságra hozták az ezzel kapcsolatos fogalmazványokat. Az úgynevezett titkos Bahr-papírok célzatos szellőztetése része volt annak a széleskörű kampánynak, amit a tavaly ellenzékbe szorult CDU— CSU intézett a szociáldemokrata—liberális koalíció megbuktatására. Strauss, a bajorországi CSU elnöke vállalta ennek a kampánynak vezérségét, hadat üzenve az európai enyhülésnek és a Moszkvában megkötésre váró egyezménynek. A nyugatnémet jobboldal most Franz-Josef Strauss körül gyülekezik, s mint Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke minapi rostocki beszédében figyelmeztetett, a hatalmas hadfelszerelési monopóliumok által támogatott és Nyugat-Berlinre is kiterjedő jobboldali mozgalom ma a legfőbb veszély Nyu- gat-Németországban, Ilyen körülmények között különösen figyelemre méltók Walter Ulbrichtnak a Brandt kormányzatra vonatkozó megállapításai. Az NDK al- lamfőjé üdvözölte az erőszakot kizáró egyezmény megkötésére tett lépéseket, amelyeket úgy értékeit, mint a realitások bonni részről való elismerésének jelét — ha ezt az egyez- •ményt Moszkvában aláírják. Ebben az esetben további előrehaladásra lehet számítani az NSZK és az NDK közötti érintkezésben, ■ s mint mondotta, valamelyest meg lehetne rövidíteni a gondolkodási szünetet, vagyis a kasseli és a legközelebbi NDK—NSZK közötti időszakot. találkozó A bonni koalíció — nyilvánvalóan az ellenzék lecsendesítésére is — igyekezett magát „lefedezni” nyugati szövetségeseinél, illetve támogatást szerezni keleti politikájához. Ennek érdekében repült néhány nappal ezelőtt Scheel külügyminiszter Londonba és Washingtonba, (Párizs egyetértését Pompidou elnök fejezte ki Bonnban) ahonnan visszatérve hangzatos nyilatkozatokat adott a vezető NATO hatalmak támogatásáról. Hogy ennek milyen árat szabtak, arra következtetni lehet azokból a nyugatnémet sajtóhangokból, amelyek újólag összekötik a szovjet—nyugatnémet tárgyalásokat a nyugat-berlini probléma rendezésével. Még Brandt is az NSZK „nyugat-berlini érdekeiről” beszélt egy hétfőn megjelent interjúban. Washington és London felemás — a részleteket elkerülő — támogatása nem csendesíti, hanem bátorítja a Strauss vezette ellenzéket és újabb nehezékeket helyez Scheel moszkvai útipoggyászába. , SEBES TIBOR Husák és Strougal a Szovjetunióban Gusav Husák, a CSKP KB első titkára és Lubomir Strougal a CSKP KB elnökségének tagja, a szövetségi kormány elnöke, szerdán 3 Szovjetunióba utaztak, ahol szabadságukat töltik. Harc a jobboldal ellen Csehszlovákiában Még kell tisztítani a nemzeti front összes szerveit a jobboldali opportunistáktól és a szocializmus ellenségeitől, tisztázni kell az úgynevezett munkáspolitika fogalmát, amellyel oly gyakran operáltak az 1968—69-es években, — hangoztatta Vasil Bilák, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának július 9-i plénumán. Beszédének kivonata a Szlovák Kommunista Párt lapjában, a pozsonyi Pravda csütörtöki számában jelent meg. Bilák részletesen foglalkozott. a munkásDólitika fogalmával. majd beszéde további részében rátért néhány, a tagkönvvcserével kapcsolatos kérdésre. Hangoztatja. hogy a párt konszolidációja egyben a társadalom konszolidációját is jelenti. Ezzel összefüggésben emlékeztetett néhány olyan véleményre, hogy 1968 augusztusában vagy azután fel kellett volna oszlatni a pártat, s egy új pártot alapítani. Hä ez megtörtént volna — mondotta Bilák —, az új párt Dubcek pártja lett volna, amelyben közülünk csak igen kevesen képviseltették volna magukat. Ez a párt semmi esetre sefn lett volna kommunista párt. hanem felelevenedtek volna benne: a volt Szlovák Demokrata Párt hagyományai, amelveik- re mi Szlovákiában meg igen jól emlékezünk. Bilák elutasította a nyugati propaganda és az országban működő jobboldali erők által terjesztett híreszteléseket, amelyek szerint a CSKP KB-ban és elnökségén belül komoly nézeteltérések vannak, Dubéék kizárásával kapcsolatban Bilák hangoztatta, hogy mind a CSKP elnökségében, mind a plé- nümokon teljes volt az egység. Dubcek kizárásának a kérdését illetően. Az ország ellenségei ezekkel a tudatosan terjesztett híresztelésekkel azt. akarják elérni, hogy az emberek elveszítsék a pártba vetett hitüket, s ne vegyenek részt a párt poli- . tikájának végrehajtásában. Bilák végezetül beszélt arról, hogy az országban 1«*Gustáv Husák. a CSKP KB oldali erők, amelyek most ultrabaloldali pozíciókra, helyezkedve támadják a párt és a társadalom egységes magját. Ezért következetesen véghez kell vinni a tag- könyvese rét. megakadályozni a szocializmus ellenségeinek tevékenységét, —. hangsúlyozta Bilák,