Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-23 / 171. szám

6 SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 1970. július 23. *■■■■'■ ■ i I..,., ............... i M éltó befejez volt Minden rendeződött, min­den eldőlt. Véget ért a me­gyei első osztályú labdarúgó bajnokság, s a Szolnoki MÁV sporttelepén vasárnap dél­előtt sörrakerült finálé méltó befejezés volt. A két csoport legjobb négy csapata helye­zéséhez méltó küzdelmet ví­vott, s a végső sorrend az erőviszonyoknak megfelelően alakult ki. Lényegesen szín­vonalasabb játékot láthattunk volna, ha nem az erős szél és a végig szitáló eső próbálja játszani a főszerepet. Küzde­lem azonban így is volt a ja­vából. Amint az várható volt, a bajnoki címért játszott talál­kozón a Törökszentmiklósi Vasas került ki győztesen. Már a bajnokság folyamán általános volt a vélemény, hogy az NB III-ból kiesett csapat tudásánál fogva ki­emelkedik a mezőnyből, be­leértve a jászsági csoportot is. Ez beigazolódott vasárnap, a másik csoportelső, a Jász- árokszállás ellen vívott rang­adón is. Tervszerűen, szer­vezetten játszottak, volt el­gondolás, stílus a játékukban, csapatrészeik eléggé kiegyen­súlyozottak, csak az erőnlé­tük tűnt ingadozónak. A mér­kőzés lefújása után az öröm majd szétvetette a csapatot. Buczkó Ferenc elfoglaltsága miatt Bana János készítette fel tavasszal a Vasast, akit játékosai a Felszabadulási Kupa átvétele után a levegő­be dobáltak. Az edző nagyon boldog volt: Óriások találkozója Kétségtelen, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Ál­lamok atlétái alkotják a vi- lgg két legerősebb csapatát. Találkozójuk mindig külön­leges érdeklődést vált ki és még azok is odafigyelnek, akik különösebben nem ra­jonganak a sportág iránt. Érthető ez a felfokozott kí­váncsiság, hiszen a két atlé­tikai óriás párharcában több­nyire világcsúcsok születnek. Így lesz a mai találkozón is, amikor kilencedszer méri össze erejét a két ország férfi és női csapata. A Szov­jetunióban sorrakerülő talál­kozó színhelye ezúttal Le­ningrad lesz. A viadalt kibő­vítették, mert a hivatalos verseny számonkénti 2—2 résztvevőjén kívül rajthoz áll még a válogatott szovjet atléták után következő két legjobb, valamint a külön­böző. országokból meghívott több neves versenyző, a re­mek párharcról meggyőződ­het a magyar közönség is, hiszen a televízió helyszíni közvetítést ad a kétnapos viadalról. A mai közvetítés délután 16,30-kor kezdődik. Szolnok Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat Szolnok, Dózsa György u. 5., eladásra kínálja most felújított és műszaki vizsgázott WARSAW A típusú személygépkocsiját. Ügyintéző: Karakas. Telefon: 12—961. LÁNYOKAT 15 év felett fonó-szövő átképzésként, FÉRFIAKAT festődébe és kikészítőbe betanított munkásként. — valamint lakatost, villanyszerelőt, csőszerelőt, bádogost és tetőfedőt felveszünk. — Levétbeni telentkezésre rész­letes tálékoztatást adunk. ÜJpestl Gyapjúszövögyár Budapest, IV., Berni út 1. — Az NB III-ból való ki­esés után hat fiatal játékos került az eltávozottak helyé­re. Síkérült összerázni a csa­patot, de még tovább erősí­tünk. Célunk' az első három között végezni. Az évi össz­teljesítménnyel elégedett va­gyok. Az idegek harca volt, de úgy érzem az eredmény igazságos. Nálunk sajnos még mindig hátrányt jelent, hogy nincs öltözőnk, kerékpáron vagy gyalog három kilomé­tert teszünk meg egy-egy edzésen oda-vissza. Jászárokszállás nehezen ka­pott lábra, csak egy félóra elteltével tudott egyenrangú ellenfél lenni. Ezután jóidéig nyílt volt a mérkőzés, de a hajrá a Vasasé volt. Az árok­szállásiaknál néhány játékos már nem tartozik a legfiata­labbak közé. Ez megszabja a csapat stílusát is. Játékuk nem elég gyors, folyamatos s a fiatalokkal nem tudják egyenlő eséllyel felvenni a versenyt. Teljesítményük en­nek ellenére dicséretes, meg­érdemelten lettek csoportel­sők. Edzőjük, Győző Gyula így vélekedett: — Az eredményt reálisnak tartom, hűen kifejezi a já­ték képét. Bennünket a sa­lakpálya is zavart, és elég nagy távolságról jöttünk. Az eredménnyel elégedett va­gyok, de a két csoport közöt­ti különbséget nem vallom. Csapatomtól azért tartom A Szolnoki MÁV teke­szakosztálya ebben az évben legfőbb célul az NB II-be való bennmaradását tűzte ki. A felkészülés is ennek jegyé­ben folyik. Az egyesület ve­zetőségének a bizalmát je­lenti, hogy a nyári szünet­ben a MÁV 4-es tekecsarno­kát teljesen felújították és megszépítették. Az előkészü­letek folyamatban vannak a sport területén is. Az edzé­seket már a múlt héten el­kezdték. Az őszi döntő je­lentőségű idényen a követ­kező játékos keret áll ren­delkezésre; Kalics György, Dedrák György, Kántor Sán­dor, Vígh Albert, Laurincsik János, Magda Lajos, Jándi István, D. Nagy András, Do­bos János, tehát a rutinos régi játékosok mellett komo­lyan számítanak a fiatalabb korosztály harcbaküldésére is. A sorsolás már elkészült. Elöljárójában csak annyit, hogy az augusztus 2-i rajtnál a csapat hazai pályán fogad­ja az egyik bajnokjelöltet, a Bp. ÉRDÉRT együttesét. A MÁV csapata jelenleg 51 pontjával a tabella közepén áll, de egy sikeres rajt so­kat jelentene a kék-fehérek lelkes gárdájának és szíve­sen vennék a szurkoló tábor szárnyakat adó, önbizalmat nyújtó biztatását. Fel­veszünk uszálykormányosokat, úszni tudó matrózokat, gépésztecnikusokat, — 18—50 éves életkorig. Érettségivel rendelke­ző fiatalokkal esetleg szerződést kötüme. — Felvétel esetén — az utazási költséget meg­térítjük. JELENTKEZÉS: Folyamszabályozó és Karlcskotró Vállalat V Dunai Kirendeltsége. Budapest. XIII., Cserha­lom u. 2. . szép teljesítménynek az ered­ményt, mert mi nem tudunk együtt lenni, nincs üzemünk. Ügy érzem, a megye székhe­lyétől távol is méltóképpen képviseljük a labdarúgást. Örvendetes, hogy az új ve­zetőség anyagilag is jó körül­ményeket teremtett. A 3. helyért vívott találko­zón a Mezőtúri AFC jobb csapat volt, mint a Szolnoki Gépjavító. Pázmány József edző azt mondta, hogy a volt NB III-as játékosok — Ke­rékgyártó, Szűcs, Nagy — erősségei lettek az együttes­nek s a kitűzött célt elérték. De még jóval többre lenné­nek képesek, ha a városban jobban támogatnák a labda­rúgókat. Véleménye szerint a MAFC a jövő évi bajnokság­ban az első hely kérdésébe is beleszólhat. Horváth Ferenc, a Gépjavító edzője tárgyila­gosan kijelentette, hogy csa­pata ennél többre nem volt képes. Játékosai közül néhá- nyan idegesek és formán kí­vül voltak. Megy ez még job­ban is — jegyezte meg biza­kodóan. A helyosztók után a négy csapatból összeállítottuk a legjobb tizenegyet. Kerék­gyártó (MAFC) — Juhász (MAFC), Szűcs (MAFC), Fa­ragó (Jászárokszállás) — Straub (Sz. Gépjavító), Or­bán (Tm. Vasas) — Lukács (Jászárokszállás), Porhanda (Tm. Vasas), Sebők (Tm. Va­sas), Bukta (Tm. Vasas), Rácz (MAFC). P. L A Szolnoki MÁV tekecsa­pata az elmúlt vasárnap a Szegeden lebonyolított Or­szágos Vasutas Kupa verse­nyen vett részt és a Szegedi AK együttesével szemben 2435:2186 arányú győzelmet szerzett. A 249 fás győzelem­ben Kalics 466 fás teljesít­ményével kiemelkedő ered­ményt ért el. Dedrák György 438, Vígh Albert 406. Magda Lajos 375, Laurincsik János 398, Dobos János 352 fát ütött. «­A Szolnok megyei Tekeszö­vetség július 26-án, vasár­nap délelőtt 8 órakor egyéni minősítő versenyt rendez a MÁV 4-es tekepályáján. Á Néplap totó tippje 1. Kecskemét—Oroszlány 1 2. FÖSPED—ZTE 1 3. BKV Előre—Űzd 1 x 4. BVSC—MÁV DAC 1 5. Székesf. MÁV— SZMÁV 1 x 6. Miskolc—Cegléd l x 7. Bakony—Kossuth KFSE 1 8. KISTEXT—Almásf. t 9. Esztergom—Budafok x 1 10. Zalaegerszegi Dózsa— Kaposvári Táncsics x 1 11. Jb. Lehel—Középítők 1 12. Kiskunfélegyháza— Szarvas 1 13. Borsodi B.—Leninváros 1 14. III. kér. TTVE— Tűzoltó D. x 1 15. Szegedi Dózsa—Gyula 1 16. Máza-Szászvár— Pécsi BTC 1 Sporthírek Az idei Bihar Kupa te­nisztorna (serdülő és újonc) július 14—16. között került megrendezésre Berettyóúj­faluban. A versenyen 9 vidéki együttes csapata vett részt. Az erős mezőnyben a Szolnoki Vörös Meteor fiú csapata (Bathó, Hoksári, Si­mon és Tolna) a második helyet szerezte meg. Ür Kijelölték a labdarúgó utánpótlás kereteket. Az NB I. B-s keretbe a Szolnoki MTE-ből Mile, Papp III, Se­bők, az NB Il-es keretbe a Szolnoki MÁV-bói Fehér, Tóth III., az NB III-as ke­retbe pedig a Kilián FSE csapatából Patai kapott meg­hívást. & A kunszentmártoni járási labdarúgó bajnokság sport- szerűségi versenyének tava­szi végeredménye: 1. Csépa 143, 2. KUTE II., Kungyalu 142, 3. Tiszakürt 139, 4. Öcsöd 131, 5—6. Cserkeszőllő, Nagyrév 130—130, 7. Mester- szállás 126, 8. KUTE III. Ál­lami Gazdaság 125, 9. Tisza- sas 122, 10. Cibakháza II. 118, 11. Tiszaug 117 pont. A vízilabda OB I. góllövő­listáját Urbán Lajos, a Szol­noki Dózsa középcsatára ve­zette. a hétvégi hármas for­dulóban azonban az egri Pócsik Dénes befogta. Jelen­leg mindketten 29 gólt dob­tak. A Szolnoki Dózsából Koncz szerepel még az él­csoportban, 14 gólt dobott. SZOLNOKI és Szolnok környék) női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk t—3 mű­szakos üzemünkben. Csökkenten munkaidő, vidékieknek útikölt­ség hozzájárulást térítünk. Szol- Qokl Tejüzem. szolnoki Jttpito javító es szol­gáltató Vállalat éjjeliőröket al­kalmaz szolnoki telephellyel. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Iroda­ház, Kossuth tér. Felvételre keresünk fűrész üze­münkbe targoncás, — kőműves szakmunkásokat, férfi és női se­gédmunkásokat, valamint éjjeli­őrt és portást. Kedvezményes ét­kezést, férfiaknak munkásszál­lást biztosítunk. — Jelentkezni: Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. A Szolnoki Ingatlankezelő Válla­lat azonnali belépésre gépjármű- vezetői keres. Jelentkezés min- denap reggel 7—8 óra közölt a Kossuth tér 5. sz. alatt. Szolnoki Sörkirendeltség 3 mű­szakos üzemébe fejtőbe női és férfi dolgozókat, valamint gk.- rakodókat azonnalra felvesz. Közlekedési Építő Vállalat fel­vesz iskolás lányokat, fiúkat — könnyű fizikai munkára. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Rákóczi út 6. szám. Asztalosmesteri képesítéssel ren­delkező állást változtatna kar­bantartónak, vagy szakoktató­nak. „Jó szakmunkás’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Szolnoki Állami Gazdaság hiz­lalda üzemegysége azonnali be­lépéssel baromfigondozókat ke­res felvételre. A teljesen gépesí­tett munkahelyen 3 műszakban 8 órás munkaidő. Jelentkezhet minden 18 életévét betöltött női dolgozó a Cukorgyár mellett lé­vő hizlalda üzemegység irodájá­ban. Árukihordó munkakörbe férfi munkaerőt alkalmazunk jó kere­steti lehetőséggel. Vidékiek ré­szére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni személyesen a szol­noki tejüzemben. Állami Biztosító Megyei Igazga­tósága keres azonnali felvételre irattárosi beosztásra érettségi nélküli, jóírású, a beírásra fizi­kailag alkalmas férfi vagy női dolgozót. Jelentkezni folyó hó 27-től lehet a pénzügyi osztá­lyon. Felveszünk gyakorlattal rendel­kező férfi raktári kiadót és se­gédmunkásokat. — Jelentkezés a Kőolaj* és Földgáztermelő Vál­lalat szolnoki üzeménél. Szolnok, Körösi út. Tehenészt vesz fel a mezőtúr4! Állami Gazdaság központi üzem­egysége. Lakást biztosítunk. Bélüzemünkbe női dolgozókat veszünk fel. Szolnoki ÁFÉSZ ipari osztálya. Nyugdíjas bedolgozót keres má­sodállásban műszerész kisiparos. Jelentkezés „Iparos** jeligére a szolnoki hirdetőbe. H. Gy. S60 60 literes űrtartalmú, abszorpciós, villamos háztartási hűtőszekrény — teljesen zajtalan üzem — minimális áramfogyasztás — megbízható működés — hosszú élettartam 5 eves garancia Ara: 2750,— Ft Gyártja: a Hűtőgépgyár INGATLAN: BELVÁROSBAN öt helyiségből álló ker­tes családi házrész külön kapubei árattal beköltözhetően el­adó. — Gázfővezeték bekötve, garázs le­hetőség. Szolnok, Ka­zinczy u. 1/a. VENNÉK két három- szobás összkomfor­tos öröklakást vagy házat készpénzért. — „Belváros” jeligére a szolnoki hirdetőbe. MÁSFÉL vagy kettő­szobás szövetkezeti vagy OTP-s lakást vennék. „Készpénz” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Dó egy szoba yha előszobás beköltözhetően. nők, Egyetértés . Keskeny János ’égén. KÉT család részére is alkalmas ház be­költözhetően eladó. Szolnok, Napsugár u. . 12. szám. ÜJSZANDÁN 450 n- öl szőlő eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Körösi u. 38. Angya­liknál. MÁSFÉLSZOBÁS — családi ház eladó. — (Víz a lakásban). — Szolnok, Rét u. 19/b. SZOLNOK Kertvá­rosban beköltözhető kétszobás családi ház 300 n-öl telekkel sür­gősen eladó. Szivár­vány u. 50. SZANDASZÖLLÖS belterületén eladó 1 hold — felerészben gyümölcsös-szántó. Busz megállóhoz kö­zel, építési lehető­séggel. Szandaszől- lős, Kiss János u. 45. KIS családi ház 150 n-öl kerttel beköl­tözhetően eladó. — Szolnok, Szarvas u. 13. szám. ELADÓ Szandaszől- lősön 1050 négyszög­öl bekerített szőlő, gyümölcsös. Érdek­lődni : Szolnok, Bim­bó u. 16. KETTÖSZOBÁS ház beköltözhetően el­adó. Szolnok, Zöld­fa u. 28. (Rékasi so­rompónál.) GÉPJÁRMŰ: 750-es piros Zastawa igényesnek elsőkézből eladó.— Érdeklődni: Szolnok, Sallai u. 16. 1200-as Volkswagen eladó vagy kisebbre cserélhető. Cím a ki­adóban. ELADÓ 1 db jó ál­lapotban lévő Nysa zárt anyagbeszerző kocsi. Érdeklődni le­het: Búzakalász Tsz. Tiszaőrs. Ui.: Faragó. 500-as szinkronos, jó állapotban lévő Tra­bant eladó. Érdek­lődni: Szolnok. Vár- konyi tér 16, 17 órá­tól. Telefon: 14—135. 350 cm* üzemképes Velorex olcsón el­adó. — Kunhegyes, gyepszél 69. 1000-es Wartburg ki­tűnő állapotban el­adó. Szolnok, Ber­csényi u. 16. 125-ös vizsgázott mo­torkerékpár eladó. — Szolnok, Petőfi u. 28. WARTBURG 1000-es 43 000 km-rel eladó. Szolnok, ’ Beloiannisz u. 51. I. emelet 2. — Lévay, du. 3 után. Munkaidő alatt Vas­ipari Vállalat. PRÍMA állapotban Komár Moped eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Május 1. út 27. szám. 445-ös Skoda jó ál­lapotban eladó. Ci­bakháza, Vöröshad­sereg tér 5. öze Sán­dor. WARTBURG 900-as kifogástalan állapot­ban eladó. Érdeklőd­ni egész nap Szol­nok, Mártírok útja 45/a. szám. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM kar­cagi központban lé­vő háromszobás, — összkomfortós gará- zsos házamat szol­noki, központban lé­vő házra vagy lakás­ra. — „Igényes” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. ADAS-VÉTELí KETTŐ db príma sodrony ágybetét és öt csomag száraz parketta eladó. Szol­nok Petőfi u. 19. EGY db egyszárnyas ajtó és kettő db há­romrészes ■ redőnyös ablak, valamint fe­hér mozaiklapok el­adók. Szolnok, Kert­város, Horgász u. 33. VFGVFS? A SZOLNOK Megyei Tanács Kórház Igaz­gatósága — Szolnok, Vöröshadsereg u. 25. két-három ágyas — fürdőszobás albérleti szobákat keres ápo­lónők részére. Aján­latokat a Szolnok megyei tanács kór­ház címére kérjük bejelenteni. MINDENFÉLE hím­zést (eéohímzést) és gomblyukvarrást vál­lal kisiparos. Szol­nok, Kazinczy u. 22. (Petőfi útról nyílik.) MENYASSZONYI ru­hát kölcsönzők. Szol­nok, Verseghy u. 32. MINDENNEMŰ mű­szaki-rajz készítését és másolást vállalok. „Műszaki” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdessen a Néplap-ban! SZOLNOKI ÁLLAMI GAZDASÁG gyártóműhelye, Szolnok, Rétpart 6., a Vegyimű­vek lakótelepével szemben lakatos, és hegesztő szakmunkásokat vesz fel Jó kereseti lehetőség, fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: Kiss Lajos műhelyvezetőnél. Rajt előtt a teke NB II-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom