Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-18 / 167. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. Július 18. Mongólia földjén 1. Betekint a Bogdo Ula Felfújható, összerakható bútor Alig lehet ország a földön, amelynek népe olyan meghitten szoros kapcsolatban él a természettel, mint Mongóliában. Ulánbátor, ez a hegykoszorúzta hatalmas síkságon szétfolyó fehér város mozdulni sem tud úgy, hogy ne őrizze, ne lesse a Bogdo Ula számtalan csúcsa. Erre gondolok, miközben az ország legnagyobb autójavító gyára igazgatójának, G. Dasponcag elv társnak irodájában ülünk. — Az évi termelési érték 26 milliót ugrik, s évente 1000 tehergépkocsi nagyjavítását végezzük el. 1500 motort felújítunk, s 45 ezer kereket ú.irafutózunk... Beszél, sorolja büszkén számszerű adatait, s ahogy közben kitekintek az ablakon itt is visszanéz rám Bogdo Ula. A távolban kis fehér jurták látszanak akár a szomszédos ház udvarán. Míg felfelé jöttünk a lépcsőn. elgyönyörködtünk a színpompás képekben. Szuhe Bator és Csolbalszan mellett jól megférnek a pusztai életet ábrázoló nagy festmények. Az egyiken egy vadlovat fogtak be. A másik legelésző kecskéket ábrázolt, a harmadik csak üres, sárguló füvű sztyepét. — Az alkatrészeket is részben magunk állítjuk elő — hallom ismét az igazgató hangját. — Hatszáz munkásunk közül hatvannak van mérnöki, technikusi végzettsége. Lovas a járdán A pásztorokból képezzük őket. Most már van ipari tanulóképző iskolánk is feleli az igazgató — eddig három A szervező bizottság Zsiv- kov Osakov, a neves bolgár professzor vezetésével már jó ideje hozzálátott a szociológusok VII. világkongresszusának előkészítéséhez. A kongresszus ez év szeptember 14—19. között fog ülésezni Várnában, Todor Zsivkov bolgár miniszterelnök védnöksége alatt. A bolgár szervező bizottság mellett a Szocilógusok Nemzetközi Szövetsége is részt vesz a kongresszus előkészítésében. A kongresszus témái Rendkívül érdekes a kongresszus központi témája: „A jelenkori és a jövendő társadalmak — prognosztika és társadalomtervezés”. A kongresszus iránti fokozott érdeklődést részben az_ magyarázza, hogy az előadók névsorában világhírű szakembereket találunk. A kongresszuson többek között előadást tart A. Rumjancev (Szovjetunió), Erich Hahn (Német Demokratikus Köztársaság), Dániel Benn (Egyesült Államok), Ralph Darendorf és Friedrich Tehn- bruck (Német Szövetségi Köztársaság), Johann Haltung (Norvégia), stb. Tízes csoportokban fogják megvitatni e rendkívül átfogó téma különböző aspektusait (a jövő társadalma és a hosszú időre szóló tervezés, a társadalmi prognóziskészítés matematikai modelljei és módszerei, a városok és a falvak fejlődésének tervezése, az ifjúság, mint a változások tényezője). Ezzel egyidőben két „ke- rekasztal-megbeszélést” is tartanak. Az egyiken megvizsgálják a társadalmi evolúció általános elméleteit és a jelenkori társadalmi fejhónapos tanfolyamra jártak munkásaink, ezután jövőre már végez az első évfolyam az iskolában, ezután onnan jön az utánpótlás. Kinn a járdán lovas ember poroszkál. Az itteni KRESZ ugyanis megtiltotta, hogy a főváros útjain lóval járjanak. Ha az útról leszorítják a távoli jurtákból valamiért befáradt lovast, akkor megy a járdán. Ez természetes. — Szónélkül kerülgeti egymást gyalogos és az okos kis mongol ló. Ulánbátorban nincs villamos. Néha indul egy-egy helyi autóbusz. Több motő'rke- rékoárt láttunk, de a biciklit nem kedvelik. A távolságok olyan nagyok, hogy mi folyton rá voltunk utalva vendéglátóink gépkocsijaira. Volgával mentünk egy délután is a nagy izgalommal és érdeklődéssel várt nemzeti birkózó versenyre. A verseny felülmúlta minden várakozásunkat. A tiszta kék eget olyan gyakran átszelő sasok méltóságos mozdulataival jöttek be a sportolók. Térdük megroggyanva, derekukat előrehajtva, fejüket keményen felszegve, izmos karjukkal a sas lebegő szárnymozdulatait utánozták. Talán soha, sehol nem fogott meg olyan erővel a természet közelsége, szinte ijesztően komor fennsége mint a bírkózóversenyen. Az ősi rítus Egyszerre két pár küzdött. A díszes ruhába öltözött — két bohin zaszol betöltötte legfőbb tisztét: elvette és a birkózás ideje alatt őrizte a bátor küzdők sapkáját, — a lődés empirikus mechanizmusait, a másikon pedig a mikro- és makroszociológia közötti kapcsolatot. A kongresszus idején fognak ülésezni a Szociológusok Nemzetközi Szövetsége mellett működő állandó kutató- bizottságok, amelyek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a fegyveres erők és a társadalom közötti viszony, vagy a család, a megismerés, a jog, a szabadidő, a vallás, a tudomány, a sport szociológiája... Egy naoot a fejlődő országok szociológiai problémáinak fognak szentelni. Tervbe vették, hogy a kongresszus részvevőinek kívánsága szerint speciális találkozókat is rendeznek. Minden ország kiadóvállalatai, országos szövetségei és tudományos intézményei részt vehetnek a szociológiai témával foglalkozó művek kiállításán, amelyet a kongresszus idején fognak megrendezni. A vendégek kényelméért Bulgária, amely már nemegyszer volt hasonló rendezvényeken vendégszerető házigazda, ez alkalommal is a legjobb munkakörülményeket és pihenési feltételeket igyekszik biztosítani a vendégeknek. A kongresszus részvevőit a Várna közelében levő Aranyhomok, az elsőosztályú fekete-tengeri üdülőhely szállodáiban fogják elhelyezni. A kongresz- szusra érkező vendégek a bolgár nagykövetségeken minden formalitás nélkül megkaphatják a beutazási vízumot. Azoknak az államoknak a polgárai, amelyekkel Bulgária nem tart fenn csandzsin mairét, a Szuhe Bator sapkát. A játék kieséses alapon folyt. Végül kiválasztódott a négy legerősebb. S most elkezdődött a népi ősi rítus. A birkózó nagy saslengéssel körüljárta a bohin zaszolt, aki magas fej hangon rákezdett gyorsan pergő nyelvvel a ritmikus szövegre, amelynek a hevenyészett fordítása valahogy így hangzik: Aki itten szárnyát csattogtatja, melyik erős — hegyvidék szülötte? Izmai acél, teste erős, ország oroszlánja három ünnep győztes birkózója nem győzi le sem erő, sem fortély, neve, híre terjed... S ezután bemutatja név- szerint a versenyzőt, felsorolja eddigi győzelmeit, miközben a másik fél bohin- ja elégedett, elismerő szavakat kiált közbe, majd ő kezd rá a saját versenyzője bemutatására. A legerősebb küzdelme rendszerint nagyon hosszú ideig tart. Ezen a mérkőzésen a bíró többszörös sürgetésére jó félóra után került csak végre földre az egyik fél. Mongóliában nincs ünnep anélkül, hogy a három nagy népi vetélkedőre ne kerüljön sor. Az egyik a buh, a népi birkózás, a másik a nyíl-verseny, a harmadik az ördöglovaglás. Érdekessége az utóbbinak, hogy a lovaglási versenyen csupán hattól tizenegy éves korig vehetnek részt a versenyzők. Azt tartják ugyanis: természetes, — hogy a felnőtt a legvadabb lovat is betöri. (Folyt, köv.) Adamovics Ilona aipiomaciai Kapcsolatot, ut- közben minden olyan fővárosban beszerezhetik a vízumot, ahol bolgár követség működik. A bolgár határon és a szófiai repülőtéren is fognak vízumot kiadni. A bolgár. idegenforgalmi iroda, a „Balkanturiszt” gondoskodik róla, hogy a kongresszus küldöttei és vendégei bulgáriai tartózkodásuk idején otthonosan érezzék magukat. A Bartók jubileumi év alkalmából a Kulturális Kapcsolatok Intézete mintegy 30 országban rendez emlékkiállítást, eljuttatja azokat különböző zenei fesztiválokra és más zenei eseményekre, bemutatja a külföldön működő magyar intézményekben, egyesületekben, baráti társaságoknál — mondotta Hemberger Sándor, a KKI főosztályvezetője az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. Bartók Béla halálának 25. és születésének 90. évfordulója nemcsak idehaza jelent kiemelkedő kulturális eseményt, hanem az egész világ tiszteleg a XX. század egyik legnagyobb zenei géniuszának emléke előtt. A gazdag dokumentum-anyagot tartalmazó kiállítást — amely 40 részre tagozódik — ' Falvy Zoltán és Somfai László zenetörténészek gyűjtöttek ösz- sze nagy műgonddal. Partitúrák, kéziratok, könyvek, hanglemezek, levelek, fényképek és más tárgyi emlékek teszik teljessé a jubiláns gazdag életművét bemutató emlékkiállítást. — Jóllehet a jubileumi események zöme a két dátum — szeptember 16-a és jövő év március 15-e köré Egy felfedezés perspektívái A krakkói dr. Janina Walknowska világszenzációvá lett felfedezésre jutott. Rájött, hogy a születendő gyermek nemét 14 héttel világrajövetele előtt meg lehet állapítani. Walknowska néhány évvel ezelőtt kidolgozta a beteg vérébe hatoló rákos sejtek felismerésének módszerét. Ekkor hangzott ei a feltételezés, hogy a magzat sejtjei is az anya vérébe kerülhetnek. A hipotézis beigazolódott. Elegendő megvizsgálni ezt a sejtet és megállapítani, hogy van-e benne férfi kromoszóma, vagy nincs, s a szakember máris választ adhat a kérdésre, hogy a születendő gvermek fiú lesz-e, vagy leány. Walknowska módszerét a jövőben egyes kromoszómarendellenességek tanulmányozásánál is fel lehet majd használni. Ez lehetővé teszi, hogy még a gyermek születése előtt megállapítsák a mongol-kór, vagy más veleszületett betegségek tüneteit Walknowska dr. azt a problémát is tanulmányozza, hogy az anya szervezete a terhesség idején miért „tolerálja” a genetikailag idegen magzat jelenlétét. E talány megfejtése komoly segítséget fog nyújtani az úgynevezett „immunológiai gát” leküzdésénél, amely sok esetben előidézi a szervezet s az átültetett sejtek és szervek összeférhetetlenségét. Kísértetek jelentkezzenek Amennyiben valamelyik angliai szellem nincs megelégedve eddigi munkahelyével, most kiváló alkalma nyílik arra, hogy másutt íjeszt- hesen. Ügyesnek kell azonban lennie, mivel a konkurencia nagy. Mindenki tudja, hogy a brit szigeteken rengeteg a kísértet. A szállók és vidéki vendéglők nagyon fontosnak tartják, hogy a vendégeiknek a kiváló sör és a jó koszt mellett kísérteteket is felajánljanak. A Times-ban apróhirdetés jelent meg, mely szerint — Plymouth-ba megfelelő kísérteteket keresnek azzal kapcsolatban, hogy az idén ünnepük meg a Mayflower hajó elindulásának 350. évfordulóját. Mint ismeretes, ez a hajó keresztülszelte az óceánt és amerikai partokon kötött ki. A történelmi jelentőségű szigeten sok vendéget várnak az ünnepségekre s így természetesen már előre gondoskodnak arról, hogy a vendégeket jól szórakoztassák. csoportosul — számos külföldi országban már megkezdődtek a Bartók ünnepségék. Párizsban az UNESC O palotában nyílt meg a reprezentatív tárlat, a budapesti operaház bolognai vendég- szereplése idején pedig a színház csarnokában kapott otthont; láthatták már Prágában, s bemutatták az NSZK-beli Würzburgban a Magyar Kulturális Napok alkalmából. Az elkövetkező hetekben és hónapokban Bulgáriában. Lenwelország- ban, az NDK-ban, Romániában, a Szovjetunióban. Angliában. Ausztriában. Japánban, Finnországban, Kanadában, Ausztráliában, az USA- ban és Chilében rendezzük meg. Az említett országok fővárosain kívül számos zenei központban is hozzáférhetővé tesszük a kiállítás megtekintését. — Sok helyütt megalakultak. illetve megalakulóban vannak a Bartók Béla emlékbizottságok, s hírünk van arról is, hogy a gazdag eseménysorozatba bekaocsolód- nak a rádió és tv-társasá- gok. Különösen gazda« nrog- ramot szervezett az UNESCO égisze alatt létrejött svájci emlékbizottság. Kezdetben voltak a felfújható tetők, sátrak, sőt egész épületek. Ezután következett a felfújható bútor. A tervezők először olyan konstrukciót igyekeztek kialakítani, amely a hagyományos bútorra emlékeztet, karosszékeket, heverőket stb. Ez azonban észszerűtlennek bizonyult. Az MS Hel típusú lengyel expressz hajók mintapéldánya sikeres próbaútjáról a gdyniai kikötőbe érkezett. Az új hajó 14 700 tonna teherbírású és 11 000 tonna ür- tartalmú. Motorja 20 000 lóerős Burmeister and Wain típusú. A műszaki próba során a hajó 23,3 csomós sebességet és 22,5 csomós üzemelési sebességet ért el. Egy-egy 24 órás üzemelési időszakban 60 tonna nehéz fűtőanyagot fogyasztott el. Az MS Hel-nek többkamrás hűtött rakodótere van, amelynek hőmérséklete mínusz 25 fokra is lehűthető. Három tartálya cseppfolyós rakomány szállítására is alkalmas. A hűtőhelyiségek szellőztető berendezései — üres rakodótér esetén — A Szovjetunió elhatározta, hogy segít az Indiai Szövetségi Köztársaságnak kifejleszteni békés célzatú atomenergiatermelését. Az indiai és a szovjet szakemberek a közeljövőben találkoznak, hogy A Népi Munkástanács munkatársainak szemináriumán Maung Sve, Burma iparés munkaügyi minisztere többek között kijelentette: jelenleg az országban 1248 állami és 1614 magánkézben levő iparvállalat van, 54 állami üzemet most építenek. Felszólalásában a miniszter leszögezte, hogy a termelés elégtelen tervezése az iparnak mind állami, mind pedig magánszektorában árt az ország gazdasági fejlődésének. Irak költségvetéséről Az iraki kormány közzétette az 1970-es pénzügyi évre szóló állami költségvetést. Amint a lapok közlik, a kiadások teljes összegét 753 millió iraki dinárban állapították meg, s ez azt jelenti, hogy a kiadások 78 millió dinárral emelkednek az előző évhez viszonyítva. A bevételek várható összege 718 mii-, lió dinár lesz. A költségvetést tehát 35 millió dinár deficittel tervezték. Irak 1969. évi külkereskedelmi forgalma 179,2 millió iraki dinár volt. A számítások szerint az import 157,2 miluó dinárt tett ki, s ebből 68 millió dinár, vagyis 41 százalék az állami szektorra jut. Az export 22 millió dinár értékű volt (nyersolaj eladásból származó bevételek nélkül.) 1969-ben a gépek és a berendezések, az elektromos háztartási készülékek, a hengerelt vasáruk, a gyógyszerek, a papír, a textiláruk, Az algériai kormány fontos intézkedést tett annak érdekében, hogy átvegye az ellenőrzést a legfontosabb gazdasági ág, a kőolajtermelés fölött. Nemrégen közölték, hogy államosították hat nyugati kőolajtársaság, az angol —holland Shell, az olasz AMIF, a nyugatnémet Elwe- rath és Sotrapel, valamint az amerikai Phillips Petroleum és Drilling Specialties algériai leányvállalatát Ekkor született a szellemes ötlet, olvan formában kell készíteni* a felfújható bútort, amelynél teljes mértékben hasznosítani lehet a pneumatikus szerkezet sajátosságait Az új bútor rendkívüli puha, „légies” súlya csekély és könnyen össze lehet hajtogatni. óránként tizenötször teljesen ki tudják cserélni a levegőt. A kitűnő légkondicionáló berendezés biztosítja a különböző áruk más és más éghajlati viszonyok között történő gyors szállítását. A hajó fedélzetén elektromos-hidraulikus emelőberendezések, önműködő vezérlő- rendszer és egy újtípusú 60 tonnás emelődaru működik. A hajtócsavar irányszöge módosítható. Ez lehetővé teszi, hogy a kikötésnél könnyebb és gyorsabb legyen a manőverezés. Az MS Hel-en több más műszaki újítás is van. Ezek nemzetközi viszonylatban is a legmodernebb hajók sorába emelik az új lengyel expresszi. megbeszéljék e segítség módozatait. Eddig csak az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia segített Indiának a békés célú atomkutatás munkájában. Hiányzik az országos érvényű terv — mondotta a mi- e, niszter, s a kormány terveit a különböző minisztériumok és hivatalok kellő egybehangolása nélkül valósítják meg. Ezzel kapcsolatban Maung Sve javasolta, létesítsenek kormánybizottságot, amely koordinálná a Burma gazdasági fejlesztésére szolgáló tervek és programok végrehajtását. a készruházati cikkek és a cukor képezték a legfőbb importtételeket. Az iraki kormány kibővíti külkereskedelmi kapcsolatait a szocialista országokkal. Nemrégen gazdasági együttműködési megállapodást írtak alá Magyarországgal, amelynek értelmében Magyarország 30 millió dollár összegű kölcsönt folyósít Iraknak. Az egyezményt az iraki gazdaságügyi miniszter vezetésével Magyarországon járt iraki küldöttség látogatása idején írták alá. A kölcsön 70 százalékát nyersolaj szállításával, a fennmaradó 30 százalékot pedig más iraki áruk szállításával fogják törleszteni. Magyar külkereskedelmi szervezetek segítséget nyújtanak több iraki gazdasági fejlesztési program, például a lakásépítkezés, a szállítás és a hírközlés fejlesztésére irányuló tervek megvalósításához. Mindezek a részvénytársaságok nagy jövedelemre tettek szert, jólehet algériai befektetéseik igen csekélyek voltak. A hat társaság éven- ' te 5 millió tonna kőolajat aknázott ki. Az algériai állam most a kőolaj-kitermelés 56 százaléka fölött gyakorolja az ellenőrzést. Tavaly a kitermelt kőolaj mennyisége elérte aa 50 millió tonnát. j Á világ szociológusainak fóruma Bartók ünnepségek Az első lengyel expressz hajó A Szovjetunió segíti Indiát az atomkutatás fejlesztésében , Burma gazdasági helyzetéről Algériában államosítottak hat kőolajvállalatot