Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-18 / 167. szám
2 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1970. jÜÜUS 18. Lenin-kiállitáson Párizsban Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Nagyon szellemesen fogalmazta meg a minap, a szovjet parlament, a Legfelső Tanács ülésszaka idején az egyik hír- ügynökség tudósítója azt az igazságot, hogy egy olyan nagyságrendű hatalomnál, mint a Szovjetunió, még a belső gazdasági kérdések is nemzetközi érdeklődésre tarthatnak számot. Természetesen a külpolitikai vonatkozásokkal kapcsolatban ez a megállapítás sokszorosan igaz. A legutóbbi napok története szinte szimbolikus: jól érzékelteti a szovjet külpolitika valóban, a szó szoros értelmében fáradhatatlan aktivitását és mind földrajzi, mind tematikai értelemben széles skáláját. Csütörtökön az Egyesült Arab Köztársaság elnöke utazott el Moszkvából és egy nappal később a Finn Köztársaság elnöke érkezett a szovjet fővárosba. Csütörtökön a világsajtó Moszkvát, még mint a közel-keleti helyzettel kapcsolatos megbeszélések kulcshelyét figyelte, pénteken — az újabb magasrangú látogató személye miatt — már az európai biztonsággal összefüggő jelentős erőfeszítések színhelyeként. Mióta a Varsói Szerződés tagállamainak politikai tanácskozó testületé — a budapesti felhívás formájában és számos más fórumon — javasolta az összeurópai biztonsági konferencia összehívását, Finnország a javaslat megvalósításának legaktívabb szorgalmazói közé tartozik. A finn kormány az értekezlet gyakorlati lebonyolításához is felajánlotta legintenzívebb segítségét, olyannyira, hogy ma már nem megalapozatlan jósolgatás az a prognózis, amely szerint az első nagyszabású kontinens-konferencia színhelye valószínűleg Helsinki lesz. Az értekezlet témája csak az egyik — bár ma kétségtelenül a legfontosabb — ok, ami miatt a Kekkonen-látogatás eseményeit a nemzetközi érdeklődés reflektorai pásztázzák. Az európai, és a nemzetközi kérdések mellett a szovjet— finn viszony önmagában is olyan téma, amely méltán tarthat számot világméretű figyelemre és elismerésre. A két ország — egy szocialista nagyhatalom és egy kis, semleges kapitalista állam — immár hagyományos jóviszonyának jelentősége túlnő a kettejük közötti kapcsolatokon. Ezt a viszonyt a békés együttélés, sőt együttműködés iskolapéldájaként emlegetik. A finn államfő mostani útja során tovább építik ezt a mintaszerű viszonyt: a megbeszélések egyik témája az 1948- ban megkötött barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés meghosszabbítása lesz. Ezt megkönnyíti az a tény, hogy — a jobboldali kísérletek ellenére és Washington kétségtelen bánatára — Karjalainen vezetésével olyan koalíciós kormány alakult Helsinkiben, amely folytatni kívánja a gyümölcsöző „Paasikivi—Kekkonen vonalat”. (KS) INDENFELO Kekkonen Moszkvában INDENFELÖ MOSZKVA A Kremlben pénteken megkezdődtek a tárgyalások Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke között. A finn elnök — mint jelentettük — pénteken érkezett hivatalos látogatásra a szovjet fővárosba. BONN Mint jelentettük, csütörtökön a Welt című Springer- lap azt közölte, hogy Heinz Starke FDP-képviselő, aki a párt jobbszárnyához tartozik, átlép a Strauss vezette CSU- ba. Starke pénteken Madridban — útban Portugália fejé — kijelentette, hogy a Welt értesülés minden alapot nélkülöz. REGGIO DI CALABRIA Csütörtökön este Reggio dí Calabriában — immár harmadik napja — újabb ösz- szetűzésekre került sor a rendfenntartó erők és tüntetők között, akik azért tiltakoznak, mert Catanzarot, a „rivális várost” tették meg a tartomány fővárosának. — Húsz ember megsebesült, közülük tíz rendőr és csendőr. Mintegy harminc tüntetőt letartóztattak. A rend- fenntartó erők a pályaudvarról — amelyet szerda óta megszállva tartottak és akadályozták a vonatok közlekedését — csütörtökön este eltávolították a tüntetőket, a városban későn este helyreállt a nyugalom. Mintegy 40 rendőrt és 20 tüntetőt gyógykezelnek kórházakban. REGGIO DI CALABRIA Reggio di Calabriában pénteken megkezdődött a városi hatóságok által elrendelt kétnapos nyilvános gyász, azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban lezajlott zavargások során életét vesztette egy Bruno Labate nevű 46 éves vasúti munkás. Több mint háromezer rendőrt mozgósítottak pénteken a rend fenntartására. A tűzoltók pénteken délelőtt még mindig azzal foglalatoskodtak, hogy eloltsák a csütörtök esti ‘ gyújtogatások következtében keletkezett tüzeket.' a háromnapos zavargások során összesen 93 embert tartóztattak le és csaknem kétszázan sebesültek meg. NAIROBI A kenyai kormány felszólította a brit kormányt, hogy ne szállítson fegyvert a Dél- Afrikai Köztársaságnak. A felhívást Njorogo Mungai külügyminiszter ismertette pénteki sajtóértekezletén. BUENOS AIRES Az argentin fővárosban és környékén csütörtökön este húsz ezer autógyári munkás lépett rövid időre szrájkba. Követelik, hogy állítsák újra munkába 1300 dolgozótársukat, akiket a közelmúltban törvénytelenül bocsátottak el. LONDON Chichester Clark észak-ír miniszterelnök pénteken Londonba érkezett, hogy tárgyaljon a brit kormány tagjaival. Kekkonen finn elnök a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak meghívására — pénteken hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. Az •államfővel együtt utazott a Szovjetunióba a finn kormány több magasrangú személyisége. A vnukovói repülőtéren Kekkonen elnököt Nyikolaj Podgornij. a Szovjet Legfelső Tanács Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin miniszterelnök üdvözölte. Ä Moszkvában létrejött megállapodásnak megfelelően július 26-án a szovjet fővárosba érkezik Walter Scheel, az NSZK külügyminisztere, hogy tárgyalásokat folytasCsütörtökön megtalálták Pedro Eugenio Aramburu — volt argentin elnök holttestét egy, a fővárostól mintegy 400 km-re elhagyatott farmon. A már oszlásnak indult holttestet egy feljelentés nyomán fedezték fel egy mészszel töltött kútban, nem messze Carlos Tejedor várostól. Állítólag nyakkendőtűjéről és jeggyűrűjéről sikerült azonosítani. Az illető kezei hátra voltak kötözve, két golyót küldtek a mellébe. Csütörtök este egy rendőrségi szakértőkből álló bizottság utazott a helyszínre, — hogy minden kétséget kizáróan azonosítsa a holttestet; Az argentin kormány közölte, hogy pénteken „végleges” bejelentést tesz az ügyben. Sajtójelentések szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma az AÁSZ tagállamokhoz hivatalos jegyzéket intézett, amelyben felhívja ezeket az államokat, hogy tartsák magukat a Kuba ellen 6 évvel ezelőtt hozott diplomáciai és kereskedelmi „bojkotthoz”. Több latin-amerikai ország ugyanis nyiltan állást foglal az Amerikai Államok SzerveLÁNYOKAT 15 év felett fonó-szövő átképzésként, FÉRFIAKAT festődébe és kikészítőbe betanított munkásként, — valamint lakatost, villanyszerelőt, csőszerelőt, bádogost és tetőfedőt felveszünk. — Levélbeni jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. Üjpesti Gyapjúszövőgyár Budapest, IV., Berni út 1. Podgornij, Koszigin és Kekkonen pénteki tárgyalásait a Kremlben meleg baráti légör jellemezte. A tárgyalófelek megvitatták a két ország jószomszédi viszonya további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit. Továbbá véleménycserét folytattak a feleket kölcsönösen érdeklő időszerű nemzetközi problémákról. A véleménycsere során nagy súlyt helyeztek az európai biztonság kérdéseire. son a szovjet féllel a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről — közölték pénteken Moszkvában, hivatalos helyen. A 67 éves volt elnököt május 29-én rabolták el Buenos Aires-i lakásáról. A rendőrség néhány napja nyomára jutott egy fiatalokból álló csoportnak, amelynek letartóztatott tagjai közül három fiatalember és egy lány ellen már vádat emeltek az elrablásban való közvetlen részvétel címén. Egy „Montoneros” nevű szervezet, amely Juan Peron volt elnök követőjének vallotta magát, hetekkel ezelőtt azt állította, hogy ő rabolta el Aramburut. — Ismeretes, hogy Aramburu 6 héttel Peron bukása után került hatalomra és rendszerét 30 hónapon keresztül a peronisták kíméletlen üldözése jellemezte. zete hírhedt határozatának felülvizsgálása mellett. A Washington Post című lap santiagói tudósítójának jelentése szerint Gabriel Valdás Suber Caseaux chilei külügyminiszter Kuba bojkottját — amelyet Washington kényszerített az AÁSZ tagállamokra — „jogellenesnek, haszontalannak és károsnak” nevezte. A miniszter szavai szerint Chile bővíteni fogja kereskedelmét Kubával. Robert Harwich amerikai külügyi államtitkárhelyettes a napokban elismerte, hogy az AÁSZ országoknak Kubával kapcsolatos „egységes hozzáállásában repedések keletkeztek”. Harwick kijelentette: „A probléma tanulmányozása” után az amerikai kormány az „embargó” politikájának folytatása mellett döntött. Hasszer hazaérkezett Pénteken a délutáni órákban hazaérkezett Moszkvából Nasszer egyiptomi elnök. Az egyiptomi államfő a közel-keleti helyzetről tárgyalt a szovjet vezetőkkel. Harcok Kambodzsában Mint az AFP laoszi tudósítója katonai körökből szerzett értesülés alapján írja. Laosz területének legdélibb részén, a thaiföldi határtól mintegy 40 kilométernyire a laoszi hazafias erők elfoglaltak egy körülbelül 20 kilométer szélességű földsávot a Mekong folyó mentén. Ellenőrzésüket kiterjesztették Mulapamok és Ban Saphang falvakra anélkül, hogy ezt súlyosabb harcok előzték volna meg. Vientiane-i katonai körökben a helyzetet aggasztónak ítélik. Thieu a dél-vietnami bábrezsim elnöke péntek délelőtt helikopteren a kambodzsai területen fekvő Neak Leung-ba érkezett, ahol a saigoni kormánycsapatok katonai főhadiszállása és utánpótlási központja van. Rövid ott tartózkodás során találkozott Lón Nol miniszterelnökkel, Cheng Heng ideiglenes kombodzsai államfővel, valamint Sirik Matak miniszterelnök helyettessel. Terrorizmus „Fenyegető méreteket öltött az Egyesült Államokban a terrorizmus” — állapítja meg most közzétett jelentésében a bombás merényletek elszaporodásának kivizsgálására alakult szenátusi albizottság. Az elmúlt 16 hónap során közel 5000 robbanószeres támadást hajtottak végre az országban. Az albizottság megbízásából készült hivatalos felmérés szerint 1960 eleje és 1970 áprilisa között öszesen 4330 bombatámadást 1475 robbanószeres támadási kísérletet hajtottak végre és további 35 129 esetben terrorista 'fenyegetés történt. Jugoszláv A jugoszláv parlament illetékes házai a szövetségi kormány javaslatára az ország gazdasági helyzetének megszilárdítása érdekében elhatározták: korlátozzák a költségvetési és általános fogyasztást, s ezért zárolják az idei költségvetési többletet. Egy másik indítvány értelmében — ideiglenes jelleggel — öt százalékos behozatali illetéket vezettek be a vámköteles áruféleségekre. A jugoszláv kormány nevében dr. Mikola Miljanics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese mindkét intézkedést azzal indokolta, hogy az első félév gazdasági jelenségei arra utalnak, nem lehet teljes egészében megvalósítani az 1970-es esztendőre A világ 120 országában emlékeztek meg Leninről kiállításokkal, ünnepségekkel, rendezvényekkel. Párizs — ahogy Lenin nevezi — „a világ fővárosa” is méltán ünnepelt: a Grand Palaisban rendeztek kiállítást a centenárium alkalmából. A párizsiak nagy érdeklődéssel keresték fel a sokszínű, gazdag bemutatót. Diákok és munkások, francia kommunisták és más baloldali értelmiségiek, néger és japán egyetemisták, háziasszonyok és tanítónők ültek a kis vetítő vászon előtt, amelyen Lenin életéről, az októberi forradalomról, a mai szovjet államról szóló film pergett. Fényképek, dokumentumok, kéziratok, cikkek, öt egymásbanyíló terem tele tárlókkal, tablókkal. Lenin életének mozzanatait, eseményeit tárja a látogató elé. Lenin gyermekkori fényképe, a családja, iskolai bizonyítványa. Levelek és cikkek, könyvek. Lenin művei franciául, korabeli francia lapok, az L’Humanité, A Le Siede, a Le Radical írásai az oroszországi eseményekről. Megsárgult fotó a párizsi szimpátiatüntetésről. A kiállítás különösen részletezi Lenin 1909-től 1911-ig tartó párizsi tartózkodásának időszakát. Fotók, beszédvázlatok, Párizsban írt művei, újságcikkei. — Lenin filozófiai előadást tart a párizsi bolsevikoknak, beszédet mond a Párizsban élő emigránsok gyűlésén, Liege- beli nyilvános előadásának címe „Az ellenforradalmi burzsoázia ideológiája”. Párizsban Tolsztojról, a vallásról, az orosz politikai helyzetről beszél. Cikket ír a párizsi kom- mün emlékére: „A párizsi Tovább csökkentek az olasz politikai válság korai megoldásának kilátásai, miután változatlan hevességgel dúl a harc a négy pártból álló tervezett középbal koalíció két pártja — a szociáldemokraták és a szocialisták — között a kommunistákkal szemben követendő politika kérdésében. Andreotti pénteken egy olyan kormány- program összeállításán dolgozott, amely a középbal mind a négy pártja számára elfogadható volna. Andreotti előreláthatólag csak a jövő hét elején tesz jelentést a köztársasági elnöknek eddigi tárgyalásairól. Pénteken este magyar idő szerint 20.30 órakor összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a délafrikai fegyverszállítási embargó folyamatos megsértésével kapcsolatos kérdéseket. Mint már beszámoltunk róla, a BT összehívását meghatározott gazdaságfejlesztési feladatokat, kiegészítő rendelkezések végrehajtására van szükség az áremelkedések megfékezése és a gazdasági helyzet súlyosbodásának megakadályozása érdekében. A gazdasági életet minden eddigi intézkedés ellenére sem sikerült kellőképpen megszilárdítani. Az árak és a termelési költségek em | kedésével együtt jár a fizetési mérleg további romlása, a bankjegyforgalom növekedése is. A jugoszláv kormány szerint ebben a helyzetben egyetlen megoldás van csupán: az egyensúly helyreállítása a nemzeti jövedelem elosztásában, vagyis megfeleágyúk dörgése felköltötte mély álmából a proletariátus legelmaradottabb, rétegeit és mindenütt fokozottabb forradalmi szocialista propagandára ösztönzött. Ezért nem halt meg a kommün ügye; ma is él mindannyiunkban. A kommün ügy a szociális forradalom, a dolgozók teljes politikai és gazdasági felszabadításának ügye, az egész világ proletariátusának ügye. És ebben az értelemben halhatatlan.” Lenin minden reggel elment a Nemzeti Könyvtárba. Filozófiai és természet- tudományi kérdésekkel foglalkozott. Párizsban került kapcsolatba Lafargue-gal; Marx vejével, akinek véleményét nagyrabecsülte. Sokat beszélgetett vele Materializmus és empiriokriticiz- mus című könyvéről. Krupszkája emlékezéséből olvassuk: „Noha Iljics gondolatait mindig Oroszország foglalkoztatta, a francia munkásmozgalmat is figyelmesen tnaulmányozta. Nagy figyelemmel kísérte például a választási hadjáratot, hallgatta Jaurés és Vaillant beszédeit.” 1911 tavaszán, nyarán Párizstól 15 kilométernyire Longjumeau nevű faluban pártiskolát szervezett. Lenin előadásokat tartott politikai gazdaságtanból, az agrárkérdésről, a szocializmus elméletéről és gyakorlatáról. Aztán újabb képek — Lenin a forradalomban, az 1917-es események, Andrejev Lenin szobra. S a lenini gondolat, a lenini eszmék megvalósulásaként — az utolsó terem a Szovjetunió mai életével foglalkozik. KÁDÁR MÁRTA Az Olasz Általános Szak- szervezeti Szövetség (CG1IL) igazgató bizottsága pénteken fontos dokumentumot fogadott el, amelyben foglalkozik a szakszervezetek helyzetével, a mélyreható társadalmi reformok szükségességével, a lakásépítések, a közlekedés, az egészségügy, a mezőgazdaság területén, a dolgozók érdekében hozandó intézkedésekkel. Javasolja, hogy a másik két nagy szak- szervezet az Olasz Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (CISL) és az Olasz Munkásszövetség (UIL) bevonásával jöjjön létre az olasz dolgozók egységes szakszervezete. negyven ország — főként afrikai és ázsiai ENSZ-tag államok — képviselői kérték. Nyugati hírügynökségek értesülései szerint elsősorban a Dél-Afrikai Köztársaságba irányuló francia fegyver- szállításokról lesz szó, valamint Nagy-Britanniáról. lő arányok kialakítása a termelés, a beruházások és a fogyasztás között. Jugoszláviában nyugtalanítónak tartják a termelési költségek állandó emelkedését, ami kedvezőtlen hatással van Jugoszlávia verseny- képességére a világpiacon, így elkerülhetetlenül a fizetési mérleg további romlásával jár együtt. A költségvetési többlet zárolásával a jugoszláv kormány korlátozni kívánja a költségvetési és általános fogyasztást. Az 5 százalékos ideiglenes behozatali illeték bevezetésétől azt remélik, hogy az mérsékelni fogja a túlzott behozatalt és kedvezően hat a kivitel fellendítését célzó erőfeszítésekre. Scheel Moszkvába utazik Megtalálták Aramburu holttestét Az USA jegyzéke Tart a válság Olaszországban Összeült a BT gazdasági intézkedések