Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-14 / 138. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. június 14. Júliusban életbelép a gázenergia törvény A szakemberek megvitatták a végrehajtási tervezetet Szombati szemle a szolnoki piacon Végre kedvezett az idő a piacnak is, és mondhatni, hogy a nyárelő egyik legna­gyobb piacát bonyolították le tegnap Szolnokon. Élőcsirké­ből 640. tyúkból 670 kilo­grammot hoztak az eladók. A csirke kilogrammjáért 31 forintot kértek. A tyúkot pe­dig 22—23 forintért árusítot­ták. Tojásból csaknem kilenc­ezer volt, és 1,10—1,20 fo­rintért kelt darabonként. Válogathattak a vevők az ó- éB újburgonya között is, a tavalyi termésűből 2000 kilo­gramm volt a felhozatal és az eddiginél olcsóbban, 3 forintért mérték. Az 5000 ki- logrammnyi újburgonyát pe­dig 5—6 forintra tartották. Sárgarépából is szintén je­lentős mennyiségű volt az ó-termésű, aminek 8 forintért mérték kilogrammját. A 2000 csomó újtermésűt pedig 1,50 —2 forintért kínálták. Ugyan­ennyit kértek az új petrezse­lyem csomójáért is, amiből mintegy 2050 csomót hoztak eladásra­Főzőhagymából az új ter­mésű már szinte kiszorította a tavalyit és a mintegy 2000 csomót többnyire 1,20—1,50 forintért adták. Főzelékfélék­ből is bőséges volt a felhoza­tal. fejeskáposztából 600 ki­logrammnyit árusítottak, en­nek többségét a termelőszö­vetkezetek, az átlagár így 5—6 forint között váltako­zott. Kelkáposztából 500 ki­logrammot kínáltak az el­adók és 8 forintért mérték. Saláta több mint 7000 fej volt a piacon, többnyire 0,80 —1,20 forintot kértek érte. Bőven volt karaláb, és je­lentős mennyiségű, csak­nem ezer kilogramm karfiolt is árusítottak. Ebből a tsz- ek is sokat hoztak eladásra, így a kilogrammonkénti át­lagár többnyire 8—12 forint között váltakozott. Zöldpaprikából csaknem 9000 darabot kínáltak, átlag 0,60—2,50 forintért. Változat­lanul magas 40—5o forint a paradicsom kilónkénti ára, de ebből is egyre több a fel­hozatal. Uborkából mintegy 100 kilogramm volt a friss felhozatal és a kilogrammon­kénti ára 12—16 forint között váltakozott. Egyre több a földieper is, amiből a csak­nem 3500 kilogrammot 8—10 forint közötti áron mérték el. Bécs és a Beethoven jubileum Haydn, Mozart, Schubert, Strauss és a zene más nagyjainak neve elválaszt­hatatlanul összeforrott Béccsel. Nekik köszönheti Bécs. hogy a világ zenei fő­városának tekintik S ami mindennél többet jelent: itt élt és alkotott 35 éven át, itt alussza örök álmát a legnagyobbak legnagyobbja, Ludwig von Beethoven, akinek ebben az évben ün­nepli az egész világ szüle­tése 200. évfordulóját. Ter­mészetes tehát, hogy Bécs az idén Beethoven jegyében ünnepel­Franz Jonas köztársasági elnök mondotta: „Beetho­ven Bonnban született ugyan de életműve elsősor­ban Bécsé. Itt vált érett művésszé, itt születtek hal­hatatlan alkotásai és ham­vai is itt nyugosznak”. A bécsi Ünnepi Hetek idei megnyitóján Beethoven egyik ritkán játszott balett­muzsikáját mutatták be. A Zenebarátok Társaságának Beethoven ünnepére a vi­lághírű karnagy, Herbert von Karajan érkezik Bécs- be, — ahol hosszú évekig tevékenykedett — Leonard Bernstein pedig az egyetlen operát, a Fidelio-t az első bemutató színhelyén. a Theather an der Wien-ben újítja fel. A nagy központi Beethoven előadások mel­lett népszerű hangversenye­ket rendeznek a külső vá­rosrészekben is: férfikóru­sok és énekegyüttesek, hi­vatásos és amatőr zeneka­rok, kamarazenei csoportok és egy mandolin zenekar versenyeznek egymással az utakon és tereken, a temp­lomokban, a parkokban és a palotákban. A Tudományos Akadémia Beethoven Em­lékestjén Paul Hoffmann, a Burgtheater igazgatója ze­nei illusztrációkkal doku­mentumokat, leveleket is­mertet „Beethoven bécsi útja” címmel. Egy jelentős nemzetközi rendezvény: 18 ország 300 tudósa vett részt június 2—5. között azon a szimpóziumon, amely Beet­hoven életművével foglalko­zott. „Lobog a láng” címmel nagyszabású kiállítást ren­deztek a bécsi városháza neogótikus nagytermében. Itt 483 Beethoven relikviát állítottak ki, amelyek be­pillantást nyújtanak a zene nagy titánjának életművé­be és hatásába. Kissé ünneprontónak hat­nak az ünnepi megemléke­zések egyes mellékhajtásai, így például a Beethoven Ünnepi Hetek programját ismertető brosúra egyszerű­en „az év sztárjának” aposztrofálja Beethovent és leírja a többi között, hogy Beethoven; „bár nőtlen volt, zsenijével nagy sikereket ért el az asszonyoknál”. Megírják azt is, hogy a reggeli kávéjához pontosan 60 kávészemet használt fel és hogy „kenyérleves tojás­sal” volt a kedvenc étele. A vásári jelleget egy bécsi cukorkagyáros úgy igyeke­zett kihasználni, hogy Beet­hoven bonbonniereket ho­zott forgalomba. Természe­tesen nem hiányoznak az ilyenkor szokásos emlékér­mék sem Beethovent úgy is emle­getik, mint „Bécs vándo­rát”. Nem kevesebb, mint 69 emléktábla jelzi azokat a helyeket, ahol Beethoven hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott. Az idegenfor­galmi szervek „Beethoven- buszjáratot” szerveztek, amely a prospektus szerint mintegy három és félórás úton a 17 legfontosabb em­lékhelyet keresi fel. Zenei vállalkozók és tu­dósok. hanglemez- és film­gyártók, rádiószerzők és tv-rendezők. szobrászok és hangjegymetszők, kiadók és tárcaírók gondoskodnak ar­ról, hogy a Beethovenre való emlékezés betöltse a nagy zeneköltő születése 200. évfordulójának eszten­dejét. A híres Heiligenstadt-i végrendelet utolsó szavai így hangzottak: „Éljetek boldogul és halálom után ne feledkezzetek meg telje­sen rólam!” Ha Beethoven akkor a jövőbe lát, e sza­vak sohasem hangzottak volna el. Bécsben, és az egész világon Beethoven ma élőbb, mint valaha. Gáti István Mikor kezdik el a Tisza Szálló bővítését? A szénhidrogénbányászat és a bányahatóság szakem­berei Balatongyörökön vitat­ták meg a július elsejével életbelépő gázenergia tör­vény előkészített végrehajtá­si tervezetét. A nagyobbrészt jogi szakemberek által meg­tartott munkaértekezletet Be- se Vilmos, az Országos Kő­olaj és Gázipari Tröszt ve­zérigazgatója nyitotta meg. Elmondotta, hogy eddig még Nyilvánvalóan ezt a törek­vést kell a végrehajtási uta­sításnak is tükröznie. Az a földgázteremtette kulturális és technikai előny, ami an­nak idején döntő szerepet játszott az USA gyors fejlő­désében. ma a hazai lehető­ségeinket hasonló módon gaz­dagítja, ezért nem szabad ez­zel a nemzeti vagyonnal könnyelműen gazdálkodni. A racionális felhasználáshoz meg kell teremteni az ipari és lakossági fogyasztók vo­natkozásában a biztonságos felhasználás feltételeit. Ez ter­mészetesen az elengedhetet­len „gázkultúrát” is jelenti; Meg kell akadályozni a gáz- bevezetések „fusizását”, mert csak előírás szerinti szere­léssel lehet elejét venni a már eddig is súlyos tragé­diákat előidéző gázrobbaná­soknak. Az új törvény végrehajtási utasítása számos eddigi pe­Bese Vilmos, a Kőolaj és Gázipari Tröszt vezérigaz­gatója az általános tájékoz­tatójában azt is elmondotta, hogy 1980-ra a lakossági fo­gyasztók az ország 66 száza­lékát teszik ki a tervek és lehetőségek szerint. A Gaz­dasági Bizottság kidolgoztat­kevés országban alkották meg a gázenergia hasznosí­tásának törvényben szabá­lyozott rendjét. A hazai gáz­vagyon és termelési lehető­ségek azonban nemcsak le­hetővé, hanem szükségessé is tették. Az országgyűlés azért hogyta jóvá a Gázenergia törvényt, hogy gyorsítsa a gáztermelés és gázszolgálta­tás dinamikáját. relhető ügyet is ki fog zárni, mert szabályozza a gázszol­gáltató és a fogyasztók jo­gait és kötelességeit Ts. El­dönti, hogy kit milyen mér­tékben terhel a gázbevezetés és a rekonstrukció költsége. Előírja az ipari és lakosság fogyasztóknál alkalmazandó szabványos gázszereléseket, de azt is, hogy a hatósági felügyelet ellátásában ki az illetékes. — Különösen nagy szerepet kapott ezen a téren a bányahatóság, mert a vá­rosi és ipari elosztóvezeté­kek engedélyezésén kívül, — azok biztonságos üzemelteté­se felett is őrködnie kell. Ez a rendelkezés kizárja azokat a hibalehetőségeket is, ame­lyek az eddigi gázosítások­nál a helytelen vezetékter­vekből adódtak. A bányaha­tóság szerveit országszerte megfelelő képesítésű és gya­korlatú szakemberekkel erő­sítették meg az új feladatok ellátására. ta részletesen a földgáz­program alakulását a forrás­oldal tekintetében is. E sze­rint 1975-ben már 6.5 mil­liárd köbméterre, 1980-ban pedig 8.5 milliárd köbméter­re nő az ország földgáz fel- használása. Az alföldi ked­vező kutatási helyzet ugyan a hazai készlet további nö­vekedésével kecsegtet, de a tervezés biztonsága érdeké­ben az import földgáz lehe­tőségeket is számításba vet­ték. Elsősorban természete­sen a Szovjetunióból érkező földgázra számíthatunk. Fenntartjuk azonban a Ro­mániából érkező földgáz im­port lehetőségeinket is, ami jelenleg is eléri az évi 200 millió köbméter. — így a hazai földgáztermelést 1975-re 5,3 milliárdra, 1930- ra Pedig csak 5,5 milliárdra kellene emelni. A különbözet az a nagy tét, ami a következő években a szénhidrogénbá- n.vászokat- és itt elsősorban az alföldi szakembereket- most kiemelten ösztönözheti. Az import megtakarítás te­rén még ilyen nagy feladatok elé nem igen kerültek. Gázvezeték építés A tervezett földgázprogram megvalósításához folytatni kell a hazai földgáztávveze­tékek kiépítését is, mert a jelenlegi hálózat a tervezett felfutáshoz nem elegendő. A tervezőknek és kivitelezők­nek újabb 1700 km távveze­ték megépítésére kell felké­szülni. Ezeknél kiemelten kell kezelni az optimális „hő- sűrűség” követelményeit és így tekintettel kell lenni az ország energiában szegény területeire is. A gázszolgálta­tás fokozásával párhuzamo­san kell gondoskodni a ren­delkezésre álló földgáz elosz­táshoz szükséges biztonsági létesítményekről. A végrehajtási utasítás ter­vezetét a munkaértekezlet ál. tál felvetett javaslatokkal és kiegészítésekkel fogják kiad­ni. Július elseje után tehát már az új törvényerejű ren­delet szellemében fog folyta­tódni a hazai földgázprog­ram végrehajtása. — Fekete — Tanévzárás Szombaton reggel tartották Szolnok megyében úgy, mint országszerte az általános és a középiskolák többségében a tanévzáró ünnepséget. Az igazgatók értékelték az ok­tató-nevelő munkát, a diák­kollektívák tanulmányi ered­ményét, szorgalmát, maga­tartását, majd az osztályfő­nökök átadták a tanév végi bizonyítványt. Az általános iskolákban a most végződött tanévben csaknem 1 millió 178 ezer a különböző típusú középiskolákban gyarapítot­ta ismereteit. Az általános iskolákban most végzett fia­talok száma meghaladja a 166 ezret, a középiskolákban pedig több mint 47 ezren érettségiznek, illetve tesznek képesítő vizsgát nappali ta­gozaton. A Művelődésügyi Miniszté­rium illetékesei a záruló tanév gyorsmérlegét meg­vonva elmondták az MTI munkatársának: — A nevelés terén szerzett iskolai tapasztalatok örven­detesek. Javult a tanulók fi­gyelme, magatartása, s job­bá, közvetlenebbé vált a pe­dagógusok és a diákok kö­zötti viszony. Ez arra is utal, hogy az ifjúsági szervezetek mindinkább érvényesítik be­folyásukat az iskolai életben. Ami a túlterhelést illeti: — csökkentésére születtek ugyan intézkedések, de a diákoknál és a nevelőknél egyaránt ta­pasztalható volt még indo­kolatlan igénybevétel. Az elmúlt tanévhez képest egyébként a tanulmányi ered­mények különösebb eltérést nem mutatnak. A minisztériumban egyide­jűleg felhívták a figyelmet: ne feledkezzenek meg az ér­dekeltek arról, hogy mind az általános, mind a közép­iskolákban az új első osztá­lyosokat június 15-én és 16- án írják bej Évek óta közismert, hogy a vendéglátóiparnak sok gon­dot, a Szolnokra látogató vendégeknek pedig gyakori kellemetlenséget jelent váro­sunkban a szállodahiány. Az utóbbi években a Hun­gária Szálloda és Étterem Vállalat vezetői foglalkoztak a gondolattal, hogy a Tisza- liget térségébe jelentős be­ruházással többszáz szemé­lyes touring hotelt kellene építeni. A szálloda építése Szolnokon nemcsak indokolt, de sürgős megoldást váró kérdés- Itt, a hajdúszoboszlói- val azonos értékű, 55,6 Cel­sius fokos termálvíz van amely vegyi összetétele alap­ján (alkáli hydrokarbonátos) alkalmas különféle betegsé­gek gyógyítására. A város vasúti és országúti forgalom­ban közlekedési csomópont. Felsorolni is nehé7 lenne, mennyi érv szól amellett, hogy Szolnokon növelni kell a szállodai helyek számát. A lehetőségek Az eléggé szorosan körül­határolt anyagi lehetőségek felmérése azonban arra fi­gyelmeztette a vállalatot, hogy célszerűbb lenne a Ti­sza Szállót bővíteni. A köz­véleményben ilyen előzmé­nyek alapján kelt szárnyra a Sok érv szól mellette hír, hogy bővítik a Tisza Szállót. Csépe Mihálytól, a Tisza Szálló igazgatójától érdek­lődtünk, mikor kezdik el a szálló bővítését? Megtudtuk tőle, hogy a következő évek vállalati fejlesztési tervében nem szerepel ez a bővítés. Tudják, hogy szükség volna rá, de a megvalósításhoz je­lenleg nincsenek meg az anyagi feltételek. A balato­ni, a budapesti szállodaépítés sok eszközt leköt, ezért vidé­ki városokban alig tudnak szállodát fejleszteni. Keresik a megoldást. El­képzelhető lenne, hogy hason­lóan a székesfehérvári, vagy szombathelyi szállodaépítés­hez itt is a vállalat, a me­gyei és a városi tanács, a mi­nisztérium, esetleg az idegen- forgalmi hivatal közösen épí­tene és üzemeltetne szállodát. Ilyen összefogás megterem­tené a lehetőségét annak, hogy a szállodai helyek nö­velését egy gyógyfürdő szál­ló építésével oldják meg, a Tisza Szálló mellett, ahol ki­fejezetten ideális a hely és adva van a teljes közműve­sítés, a földgázellátás. A korábbi elképzelések sze­rint az új szállodarészt száz­ötven személyes presszóbár egészítené ki­Jogos türelmetlenség Szép elképzelések, megva­lósításuk azonban késik. Ha az említett „szűkös” anyagi lehetőségekre és az ismerte­tett tervekre gondolunk, fel­vetődig a kérdés: vajon a szállodahiányt csak a túl költséges „luxus” színvonalú szállodák építésével lehet megszüntetni? Pár évvel ez­előtt a Pannónia Szálló és Vendéglátó Vállalat a touring hotel program keretében aránylag kevés költséggel korszerű kis hoteleket épített, kényelmes, kétágyas szobák­kal. Az egy férőhely építésé­nek bruházási költsége 27— 35 ezer forint volt, a nagy idény szállodák közel 100 ezer forintos költségével szemben. Szolnokon is keresni kel­lene a lehetőségét annak, hogy kisebb költséggel, gyor­sabban építhető és hamar megtérülő szállodát építsenek vagy bővítsenek. Az idő ezt sürgeti. = I, A. * _ ÉRETTSÉQIZŐK Topognak a folyosókon. Sá­padtak, remeg a szájuk szé­le... Erőltetett nyugalommal, komolykodva állnak... Biztatgatják egymást. Si­kerül, biztos, hogy sikerül. Majd túlleszünk rajta... Ha jön egy-egy ismerős ta­nár, hozzáfutnak, jaj ugye nem bukunk meg? Jaj, meny­nyire szigorú az elnök?! Fekete ruhásak, ünnepélye­sek, ijedtek és komolykodók. Felnőtt gyerekek: érettségi­zők. A szolnoki középisko­lákban hétszázkét diák „érik” az idén. ☆ A Verseghy gimnáziumban három végzős osztály, het- venhárom fiatal érettségizik. Az érettségi elnökök és az igazgató dicséri a maturáló- kat. Az első, már levizsgázott osztályból senkit sem kellett elégtelenre minősíteni. A többiek is jól felkészültek, a négy évi szorgalmas munka meghozta gyümölcsét. A Varga Katalin gimná­ziumban a jövő héten kezdő­dik a vizsgáztatás. Két osz­tály, negyvennégy leány és fiú „drukkol” — és persze a tanárok is, hiszen minden vizsgakor a nevelő is megmé­retik. A Tiszaparti gimnázium­ban és szakközépiskolában már lassan egy hete tart az érettségi vizsga. A szolnoki középiskolák között itt érett­ségiznek legtöbben: kétszáz­tízen. Ebből nyolcvanhatan az általános gimnáziumi ta­gozaton, a többiek pedig a szakközépiskolában. Az ed­digi eredmények a várako­zásnak megfelelőek, elég jók. A Vásárhelyi Pál Közgaz­dasági Technikumban száz­hatvanhat fiatal érettségizik, köztük nyolcvanhármán álta­lános tagozaton. Ök könyve­lők, statisztikusok lesznek. Az eddigi eredmények ebben az iskolában is jónak mond­hatók, érződik, hogy a gyere­kek túlnyomó többsége szor­galmasan végigtanulta az el­múlt éveket. A Szamuely Tibor Gépipa­ri Technikum nappali és esti tagozatán már befejeződtek az érettségi vizsgák. Az ered­mény kimagaslóan jó, az or­szágos átlag felett van. A le­velező tagozaton tanult hall­gatók még ezután kerülnek a bizottságok elé, az igazga­tóság bízik abban, hogy a nappali és az esti tagozaton végzettekhez hasonlóan áll­ják majd ők is a próbát. A fiatalok elhelyezkedési lehetősége nagyon jó. Bár öt­ször ennyien végeztek volna az idén, mondták a gépipari technikumban, akkor is min­denki kapott volna megfelelő állást. Akik már „túl vannak raj­ta” kipirulva, boldogan jön­nek ki a tanteremből. Né­hány biztató szó a várako­zókhoz és sietnek. Mindet várja valaki, a szülők meg­nyugvása, öröme — egy kis­lány, vagy egy fiú. — ti — A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat MŰSZAKI BECSLÉST tart Szolnok városban 1970. június 17-én írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető kirendelt­sége elmére: Szolnok, Beloiannisz utca 13. szám beküldeni. Budapesti címünk: MŰSZAKI ANYAG- ES GÉPKERESKE­DELMI VÁLLALAT, Budapest, V.. Báthory utca 3. szám. Telefon: 115—619. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok., műszeiek. stb. eladásával, vén telével és közvetítésével. Kulturális és technikai előny A lakosság 66 százaléka gáztüzelésre tér át

Next

/
Oldalképek
Tartalom