Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-13 / 137. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP • 1970: június 13.' Aligha akadnak most már olyan kommentátorok, akik jóslásokba mernének bocsátkozni arról, mit hoznak akár a legközelebbi órák Jordániában. Az elmúlt napok túlságosan sok és túlságosan gyors fordulatot hoztak a hasemita királyság székhelyén ahhoz, hogy — legalábbis ebben a pillanatban — követni lehessen az események' sodró iramú menetét. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a gerillák kivívták első, nagy horderejű sikerüket: Husszein király bejelentette családja két tagja, Nasszer Ben Dzsamil tábornok, a hadsereg főparancsnoka és Zaid Ben Saker tábornok, a harmadik hadosztály parancsnoka távozását. A palesztin szervezetek eddigi legfőbb követelése az volt, hogy vonuljon vissza a király legszűkebb környezetének e két vezető alakja. Bár — a körülmények nyilvánvaló nyomására — az uralkodó végülis teljesítette ezt a követelést, nem olyan formában tette ezt, ahogy a gerillák szerették volna. Husszein rádióbeszédében hosszan méltatta a két rokon érdemeit, nem törődve azzal, hogy a palesztin fegyveresek mindkét tábornokot árulónak kiáltották ki és ennek megfelelően akarnak bánni velük. Ugyanakkor a király azt is hangoztatta, hogy nem ő maga mozdította el a két generálist, hanem azok maguktól „hozták meg ezt az áldozatot” az arab ügy érdekében. Mindez a kompromisszum tipikus bélyegét viseli — csakhogy most már kérdéses, kielégíti-e ez, vagy bármely más kompromisszum a gerillákat, akiknek legalább egy csoportja félreérthetetlenül radikális változásokat kíván, beleértve Husszein trónfosztását és a köztársaság kikiáltását. A helyzet katonai képe a legújabb jelentések fényében az, hogy miközben a gerillák megvetik lábukat a fővárosban, Amman körül bekerítő mozdulatokat végeznek a királyhoz legalábbis pillanatnyilag hű jordániaj egységek. Az A1 Fatah rádiója az eddig történteket „a győzelem kezdetének” nevezi. Az azonban, hogy ez a „kezdet” milyen folytatást ígér, rendkívül sok belső és külső körülménytől függ. A Pravda pénteki száma rendkívül tömören fogalmazza meg a lényeget: az amerikai zavarkéltőknek objektíve a kezére játszik néhány palesztin, aki úgy véli, hogy „minél rosszabb, annál jobb.. (KS) M INDENFELO VARSÓ Befejeződött D. Szambu, a Nagy Népi Hurál Elnöksége elnökének lengyelországi látogatása. SZÓFIA Pénteken reggel három napos országjárásra indult Szófiából Franz Jonas osztrák államelnök és kísérete. A vidéki körút első állomása Várna. Csütörtökön délután a két külügyminiszter külön megbeszéléseket folytatott a kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó kérdésekről. PÁRIZS A francia főváros metró- és autóbusz vállalatának dolgozói megtartják hétfőre meghirdetett sztrájkjukat. — Így döntöttek valamennyi szakszervezet együttes tanácskozásán azt követően, hogy az igazgatósággal folytatott tárgyalások nem hoztak eredményt. A döntés értelmében hétfőn Párizsban sem a metró szerelvényei, sem az autóbuszok nem fognak közlekedni. BONN Laird amerikai hadügyminiszter pénteken „tájékozódó jellegű” látogatásra Brüsszelből Bonnba érkezett. KAIRÓ Az Egyesült Államok bizonyosan leszállítja Izraelnek a kért Phantom és Sky- hawk mintájú repülőgépeket, s a kérdés most az, hogy vajon tegyenek-e bejelentést az új szállításról vagy tartsák a dolgot titokban — írja pénteki vezércikkében Heikal, az Al Ahram főszerkesztője. Heikal szerint azóta, hogy Rogers amerikai külügyminiszter bejelentette a szállítással kapcsolatos döntés elhalasztását (március 23.) hosszú párbeszéd folyt Washington és Tel Aviv között ebben az ügyben. A főszerkesztő úgy véli, hogy Rogers bejelentése puszta, manőver volt. PÁRIZS Tízszer elhalasztották, ti- , zenegyedszerre fellőtték az Európa—1. elnevezésű közös nyugat-európai hordozórakétát, amely azonban csődöt mondott: nem sikerült földkörüli pályára juttatni azt az olasz építésű műholdat, amely a rakéta „szükséges terhelését” biztosította. A fiaskó oktát az európai rakétafejlesztési szervezet — (ELDO) egyik szakértője a nyugat-németek által készített harmadik fokozat meghibásodásában látja. RÓMA Pénteken reggel 24 órás sztrájkot kezdtek az olasz kórházi alkalmazottak és ápolók. Azért szüntették be a munkát, mert a két hónappal ezelőtt aláírt kollektív szerződés mindezideig nem került végrehajtásra. WASHINGTON Dr: James Allen, volt oktatásügyi és népjóléti államtitkár csütörtökön kijelentette, Nixon azért menesztette őt, mert bírálta a kormányzat lanyhaságát a faji kérdések rendezésében. Allen elmondotta, súlyos kudarcot vallott, amikor megpróbálta az iskolák faji elkülönítését felszámolni. Választási előkészület Köze!-Ke!et Leanyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken a Kreml kongresszusi palotájában választási nagygyűlésen találkozott választóival, a moszkvai Bauman kerület szavazópolgáraival. A nagygyűlésen Brezsnyev beszédet mondott. Ezzel a nagygyűlésA tizenegyedik napja Fold körül keringő Szojuz—9 űrhajó moszkvai idő szerint 13.46 órakor befejezte a 172. fordulatot. Az űrhajósok az elmúlt munkanap során tudományos és technikai kísérleteket végeztek. Fényképfelvételeket és szpektrometrikus felvételeket készítettek a Föld felületének e« légkörének tanulmányozása céljából. Megfigyelték és lefényképezték a felhőzetet és a hómezőket. E kísérletek céljából az űrhajót optikai vezérlő berendezés segítségével betájolták a Föld felé és amikor a Szojuz—9 már kiegyensúlyozottan haladt a kiszemelt földi övezetek fölött, Szevasztyja- nov elvégezte a fényképezési éK szpektrofotometrikus műveleteket, sei gyakorlatilag végétért a Szovjetunióban a választási kampány a vasárnap esedékes legfelső tanácsi választásokra, amelyek során a legfelső tanács két egyenrangú házának — a szövetségi tanácsnak és a nemzeti tanácsnak — összesen 1517 képviselőjét választják meg. Súlyos indiszkréció Bonn-ban A jobboldali Springer-kon- szern többmilliós példányszámban megjelenő bulvárlapja, a Bild Zeitung pénteken feltűnő tálalásban szó- ról-szóra leközölte annak a protokoll jegyzetnek a szövegét, amelyet Egon Bahr államtitkár moszkvai eszmecseréjéről magával hozott. A lap kommentárjában arra utalt, hogy e j egyezetek szerint a Bran'dt-kormány fel akarja adni a németek önrendelkezési jogát. E szövegnek két nappal a választások előtt való közlése nyilvánvalóan kettős célt szolgál: egyrészt lehetetlenné tenni a Brandt-kor- mányt Moszkva szemében, másrészt — ha lehetséges — megakadályozni egy szovjet— nyugatnémet egyezmény megkötését. Világos ugyanis, hogy nemzetközi eszmecsere anyagának nyilvánosságra hozása azt a hitet keltheti a tárgyalópartner« szemében, hogy a másik fél nem képes megőrizni a titoktartást. Walter Scheel külügyminiszter pénteken a sajtó előtt kijelentette, hogy ezt az incidenst úgy értékeli, mint amely nehézségeket gördíthet a szovjet—nyugatnémet tárgyalások útjába. Nemzetközi megbeszéléseknél — mondotta — mindkét félnek abból kell kiindulnia, hogy megbízhat a másik partner diszkrációjában. Scheel hangoztatta: vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy állami funkcionárius követte-e el az indiszkréciót, KAIRÓ Egy egyiptomi katonai szóvivő pénteken cáfolta azokat az izraeli híreszteléseket, amelyek szerint az agresszo- rok a péntekre virradó éjszaka átkeléseket hajtottak végre a Szuezi-csatornán. Az izraeliek két alkalommal csupán megkísérelték az átkelést a csatornán, kísérleteik azonban kudarcba fulladtak. Az egyiptomi fegyveres' erők megvárták, amíg az izraeli vízijárművek néhány méternyire megközelítik a víziút nyugati partját, majd tüzet nyitottak a támadókra és visszaverték őket. Az egyiptomi tüzérségnek sikerült megsemmisítenie két izraeli állást, ahonnan . a támadók különítményei kiindultak. Az izraeliek több mint 70 repülőgépet vetettek be a csütörtök éjszakai hadműveletbe. Bombázták az egyiptomi állásokat, de nem találtak célba. Az egyiptomi légelhárítás és a légierő visszafordulásra kényszerítette az izraeli gépeket. WASHINGTON A washingtoni külügyminisztérium és a Fehér Ház közölte, terveket készít a Jordániában élő mintegy 500 amerikai és esetleg más külföldi „légihídon” történő elszállítására. A jordániai harcoknak eddig egy amerikai áldozata van, több amerikai állampolgár pedig hosszabb ideig volt túszként fogságban. Henry Kissinger, Nixon nemzetbiztonsági tanácsadója tárgyalt az elnökkel a jordániai helyzetről. Washingtont erősen nyugtalanítja az a lehetőség, hogy az országban a különböző arab fel- szabadítási szervezetek kerülnek hatalomra és ez, amerikai értékelések szerint rendkívül kiélezné az amúgy- i, veszélyes közel-keleti helyzetet, tovább csökkentené a még megmaradt amerikai befolyást. Az amerikai fővárosban olyan értesülések is vannak. hogy a CIA, az USA központi kémszervezete közvetlenül is belebonyolódott a jordániai viszályba, az El Fatah palesztínaí felszabadító szervezettel szembenálló erők oldalán. Emberrablás Brazíliában Csütörtökön este helyi idő szerint 20.10 órakor nyolc fegyveres személy, akik között állítólag egy; nő is volt, elrabolta Ehrenfried von Hollebent, Nyugatnémetország brazíliai nagykövetét. A diplomata a nagykövetség épületéből távozva gépkocsiján lakására tartott. Gépkocsijában tartózkodott a brazil rendőrségnek a nagykövet védelmére kirendelt három tisztviselője is. A diplomata autója éppen a brazil főváros Catete nevű kerületén, a Candido Mendes utcán hajtott át, amikor váratlanul kis teherauó állt keresztbe az utcán, megállásra kényszerítve a nyugatnémet diplomata gépkocsivezetőjét. A járműből fegyveresek szálltak ki, rálőttek a nagykövetet kísérő rendőrökre, Von Hollebbent pedig arra kényszerítették, hogy szálljon át egy piros Volkswagenbe. A támadók ezután foglyukkal sietve elhajtottak. A fegyveres emberrablók és a nyugatnémet diplomatát kísérő .rendőrök között kialakult tűzpárbajban egy brazil rendőr meghalt, két másik súlyosan megsérült. Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter péntekre virradó éjjel a bonni külügyminisztériumba hivatta Sergio Armando Frazaot, Brazília nyugatnémetországi nagykövetét s közölte vele a bonni kormány kívánságát, hogy a Rio de Janeiro-i kormány „erélyesen” járjon el- az ügyben. A nyugatnémet nagykövet elrablói pénteken reggel jelentkeztek. Üzenetet juttattak el Nyugatnémetország Rio de Janeiro-i nagykövetségére. Ebben a nagykövet szabadonbocsátása ellenében politiaí foglyok szabadonbo- csátását követelték. A politikai foglyok számát és nevét, akiknek szabadonbocsátását kérik, a későbbiekben közlik. Emilio Garrastazu Medici brazil állam, és kormányfő csütörtökön (helyi idő szerint) éjfélkor rendkívüli ülésre hívta össze a kormány néhány tagját. A külügy- és az igazságügyminiszter részvételével Brasiliában, az ország fővárosában tartott kétórás ülés után közölték: a brazil kormány „mindent elkövet majd” az elrabolt Ehrenfried von Holleben nyugatnémet nagykövet életének megmentéséért. Azt azonban mindezideig nem erősítették meg hivatalosan, hogy a kormány hajlandó-e tárgyalásokba bocsátkozni az emberrablókkal Legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a csütörtök éjszakai emberrablásban — a korábbi hírekkel ellentétben — kilenc, géppisztolyokkal felfegyverzett férfi és egy nő vett részt. Akciójukhoz legalább három gépkocsit vettek igénybe. A hírügynökségek az úúbb emberrablással kapcsolatban utalnak arra, hogy 1919 szeptembere óta Von f-Ulleben a nyolcadik külfcidi diplomata, akit Latin-Amerikában elraboltak. Választások a Szovjetunióban A Szovjetunióban négy évenként választják meg az államhatalom legfelső szervébe, a Szovjetunió Legfelső Tanácsába a küldötteket. A jelenlegi küldötteket 1966 júniusában választották meg. Az idén június 14-re tűzték ki a választásokat. A Legfelső Tanácsnak két kamarája van. Az egyik a Szövetségi Tanács, amely a nemzetiségektől függetlenül valamennyi szovjet állampolgár közös érdekeit képviseli. A másik kamara a Nemzetiségi Tanács, a nemzetiségek sajátos érdekeinek képviselője. A Nemzetiségi Tanácsban minden szövetségi köztársaság — területének nagyságától és lakosainak számától függetlenül — azonos számú küldöttet választ. Ugyanez az elv érvényesül az autonóm köztársaságok, az autonóm területek és a nemzetiségi körzetek küldötteinek e Tanácsba való választásánál is. ' A Legfelső Tanács mindkét kamarája egyenjogú. Mindkettőt azonos mértékben illeti meg a törvényhozói kezdeményezés. A törvény akkor emelkedik jogerőre, ha mindkét kamara elfogadta. A Legfelső Tanácsnak jelenleg 1517 küldötte van; 767 a Szövetségi Tanácsban, 750 a Nemzetiségi Tanácsban. ’ A Szovjetunió legfőbb állami szerveit közvetlenül a Legfelső Tanács alakítja meg; megválasztja a Legfelső Tanács Elnökségét, megalakítja a Minisztertanácsot, megválasztja a Legfelső Bíróságot, és kinevezi'a Szovjetunió legfőbb ügyészét. A Legfelső Tanács, tárgyalja meg a belpolitika, az állami, a gazdasági és a szociáliskulturális építés valamennyi fontos kérdését, valamint a külpolitikai és nemzetközi kérdéseket is. Minden esztendőben jóváhagyja a népgazdaságié’lesztés állami tervét, a Szovjetunió állami költség- vetését és a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót. Mindazokat a kérdéseket, amelyek a Legfelső Tanács elé kerülnek megtárgyalás végett, előzetesen azok az állandó bizottságok tanulmányozzák és vitatják meg, amelyeket a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács alákít meg. Az állandó bizottságok ellenőrzik a minisztériumok és a főhatóságok, az össz-szövet- ségi szervezetek, a köztársasági és helyi állami szervek tevékenységét, valamint azt is, hogyan tartják be a Szovjetunió alkotmányát, hogyan hajtják végre az állami törvényeket, a Legfelső Tanács és Elnöksége határozatait. Az állandó bizottságok a társadalmi szervezetekkel szorosan együttműködve készítik elő a törvényjavaslatokat a Legfelső Tanács és Elnöksége elé terjesztés végett. A törvényjavaslatok nagy részét előzetesen a nép elé terejesztik megvitatás végett. Így történt ez a Házasságokról és a családról szóló törvényjavaslattal, , a sajtótörvénnyel stb. is. A Legfelső Tanács tevékenységében fontos helyet foglalnak el a más államot parlamentjeivel való kapcsolatok. A küldöttségek cseréje lehetővé teszi a Legfelső Tanács küldötteinek és a külföldi parlamenti képviselőknek, hogy kicseréljék nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdésekről. A Szovjetunióban a választások megszervezését és lebonyolításukat a választási bizottságok végzik, amelyekben százezernyi dolgozó te vékenykedik. Az idei június 14-i választásokon a Szovjetunió Kommunista Pártja — a hagyományok szerint — a párton- kívüli munkásokkal, parasztokkal, értelmiségiekkel közös blokkban vesz részt A kommunisták és a pártonkí- vüliek blokkja nevében jelöli küldőitek tekinté'yt élveznek a választók között, törhetetlen hűséggel viseltetnek szocialista hazájuk, valamint a kommunirta párt ügye iránt M. Sztrepuhov (APN) Szolnok 1. Postahivatal MOZGÖ HÍRLAPÁRUSOKAT keres azonnalra, járulékos keresettel. Jelentkezni lehet: Szolnok 1. Postahivatal vezetőjénél. ______________________ L ányokat 15 év felett, fonó. szövő ATKÉPZOSKÉNT. férfiakat festődébe és kikészítőbe BETANÍTOTT MUNKÁSKÉNT felveszünk. Szállást biztosítunk. tevéiben) lelentltezésre részletes tátékoztatást adunk. Budapest. (V.. Bem) o. !» Otpestl GyaptúszBvöffvár. A BMV Szolnoki Gyára (Epületelemgyár) jjjj Szolnok, Tószegi út. | Ipari | tanulókat | vesz fel: I az 1970i * tanévre az aláboi szakmákban: épületburkiló (hideg) szobafestő és mázoló, betonelenigyártó, esztergályos, elritirotechnikai műszerész (érettségizett), irányítástechnikai műszerész (érettségizett), üvegező villanyszerelő, géplakatos és hegesztő. Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi csoportjánál. f| Szolnok, Tószegi út. | 1 II 1 Az űrhajó utasai fénykép- felvételedet készítettek s Föld nappali és szürkület: horizontjáról, valamint £ Hold nappali és szürkület horizontjáról — háttérben c Földdel. A 159—161-ik. körben lefényképezték a Föld egyes geológiai szempontbó: jellegzetes tájait. Telemetrikus úton szerzetl pszichofiziológiai adatot alapján elemezték az űrhajósok tevékenységét, funkcionális próbákat végeztek Ezek, továbbá a velük rádión folytatott beszélgetései és a reájuk vonatkozó televíziós megfigyelések, valamin: az űrhajósok jelentése alapján megállapították, hogj egészségi állapotuk és közérzetük jó, munkaképességül kiváló. Munka a világűrben Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában