Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-24 / 146. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. június 24. Szombathelyen ismét világcsúcs Benedek bronzérmes A szombathelyi súlyemelő Eúrópa bajnokság harmadik napján ismét új világcsúcs született, a bolgár Kucsev a pehelysúlyú nyomásban 133 kilogrammra javította Földi 131,5 kg-os világcsúcsát. A pehelysúlyban magyar rész­ről Benedek indult. A nyo­másban második, a szakítás­ban második, a lökésben ötö­dik lett és így öszetettben az Európa Bajnokságon bronz­érmet szerzett. Nagy gólarányú győzelmek A Szó. Spartacus nyerte a rangadót A megyei kézilabda baj­nokságban a tizennegyedik fordulóra került sor. Egy héttel a tavaszi forduló be* fejezése előtt a női mezőny­ben már csak a Szó. Spar­tacus veretlen, mivel a hét­végi rangadón nagy küzde­lemben kétvállra fektette az eddig még veretlen Üj- szászt. A férfi mezőnyben a listavezető Olajbányász biz­tos győzelmet aratott, sok szép akcióval tarkított mér­kőzésen. A forduló legna­gyobb küzdelmét a T.-mik- lósi Vasas—Szó. MÁV ta­lálkozó hozta. A két régi rivális összecsapása gólokban igen gazdag volt és végig fej-fej mellett haladtak, majd a hajrában a MÁV volt eredményesebb és meg­érdemelten győzött. A _ for­duló meglepetését a Túrke- vei Autójavító biztos győ­zelme jelentette a Mezőtúri AFC felett. Az ifjúságiak mezőnyében a kitűnő játék­erőt képviselő T.-miklósi Mg. Techn. veretlenül áll a táblázat élén. Eredmények: Női. Tisza- földvári Tsz.—Szó. Traktor 14:8, Szó. Spartacus—Üjszá­szi Gimn. 7:4. Tisza Cipő XI —Öcsödi Tsz. 2:12. Férfi. Szó. Vegyiművek— Jászalsószentgyörgy 31:22, Túrkevei Autójavító—Me­zőtúri AFC 27:8, Jb. Lehel —Tiszafüredi Sp. 29:16, T.-miklósi Vasas—-Szó. MÁV 18:22, Rákóczifal va—Gyulai SE 24:16, Üjszászi Tsz.— T.-földvári Gimn 7:27, Szó. Olajbányász—Üjszászi Tsz. 34:10. Sikerült a visszavágás , RÖPLABDA NB II. NŐI. — Jászberényi E.S.E. m Bp. Egyetértés 3:0 (9, 8, 10) JESE: Losonczy — Móri, Borics. Tálas, Juhász, La- kus I, cs.: Lakus M., Nemo- da. Edző: Zircher Tibor. A „mumus” Egyetértést, mely az utóbbi években kétszer is győzött Jászberényben, szép játékkal simán verte a JESE. a budapesti csapat­nak ez az első „0”-ás vere­sége. Az első két szettet vé­gig vezette, a JESE, az utol­sóban 6:0-ás hazai vezetést egyenlített a vendégcsapat, majd 6:10-re elhúzott, de a berényi lányok erősítettek és megérdemelten nyerték a találkozót. A JESE-ből Lakus I volt a mezőny legjobbja, hatal­mas. kitűnő ütéseivel hívta fel magára a figyelmet, de dicsérhető Tálas. Móri és Losonczy jó játéka is. az egész csapat jó teljesítménye mellett. Ha MNK forduló A labdarúgó bajnokságok be­fejezése után az MNK mér­kőzések folytatására kerül sor a mai nap. A csapatok ezúttal a legjobb 16 közé ke­rülésért küzdenek. Megyénk­ből csak a Jászberényi Lehel iutott a legjobb 32 csapat kö­zé. Ma délután 17.30-kor a KK győztes Bp. Vasast fo­gadja otthonában. A mérkő­zést Pusztai vezeti. Jól szerepeltek a kerékpárosok Rekkenő hőségben rajtoltak vasárnap a kerékpárosok a Dunakeszi úton az 1970 évi csapatbajnoki címért. Az út­törők után a harminckét csa­patból álló serdülők — kö­zöttük a Szolnoki Kinizsi ke­rékpárosai — indultak két percenkénti szünetekkel az 50 kilométeres távnak. A Ki­nizsi Srtánszky, Péntek, Ha­lápi, Pincei összeállításban szerepelt, a fiatal kerékpá­rosok a táv felét nagyszerű idővel kerekezték végig. Már úgy látszott, hogy az első 6 között végeznek, amikor töm­lőszakadást szenvedtek. Vé­gül is tizedikként értek célba. A vidékiek közül is nagyon jól szerepeltek, hiszen a leg­jobb három között végeztek. Az ifjúságiak: Horváth, Deák, Labanc. Bozso össze­állításban indultak. A leg­utóbbi versenyen arany és ezüst jelvényes szintet telje­sített a csapat néhány tagja s ezúttal a junior I, illetve II. színt elérését tűzték ki célul. A sorsolás szeszélye miatt azonban pontosan a déli nagy melegben kellett megtenniük a 100 kilométeres távot és így nem sikerült a kitűzött célt elémiök. Eredményük miatt azoban nincs mit szé- gyenkezniök. A junior ma­gyar csapatbajnokság nyolca­dik helyezettjei lettek, a vi­dékiek kö.zött pedig a serdü­lőkhöz hasonlóan harmadik­ként értek célba. Labdarúgó világ- bajnokság 1970 Ezerötszázan a díszvacsorán A világbajnokság befejező aktusa volt az a díszvacsora, amelyet vasárnap este Mexi­kóváros főpolgármestere adott a Camino Real hotelben. En­nek a díszvacsorának nem kevesebb, mint 1500 vendége volt. A legjobb négy közé jutott csapatok játékosai a szervező bizottságtól ezüst-labdát kap­tak ajándékba, majd sir Stan­ley Rous, a FIFA elnöke át­adta a csapatok kapitányá­nak — Carlos Albertonak, Facchettinek és Seelemek a 22 arany, ezüst, illetve bronzér­met. Még egy vb-válogatott A DPA hírügynöksége 40 szakemberrel állította össze a mexikói vb válogatott csapa­tát. Az együttes a következő (zárójelben azt közöljük, hogy a játékos hány szavaza­tot kapott): Banks (angol, 17) — Carlos Alberto (brazil, 20), Sesz- tyernyev (szovjet, 14), Moore (angol, 17), Cooper (angol, 20), Beckenbauer (NSZK, 31), Gerson (brazil, 27), Rivelino (brazil, 29), Jalrzlnho (brazil. 40), Müller (NSZK, 40), Pelé (brazil, 40). Min ha győztesek lennének.» A7. NSZK válogatottja hétfőn este utazott el Mexi­kóvárosból és kedden reggel néhány perccel 9 óra előtt már megérkezett különrepü- lőgépen Frankfurtba. Ugyan­oda, ahol négy évvel ezelőtt az angliai világbajnokságon elért második helyezés után fogadták a csapatot. A fogadóbizottság elnöke kijelentette: — Olyan szeretettel fogad­juk őket, mintha világbaj­nokságot nyertek volna. A repülőtérről gépkocsi­karaván szállította a játéko­sokat a városházához, majd a rövid hivatalos fogadtatás után a játékosok a Paul-Platz egyik házának balkonjáról köszöntötték a szurkolók ha­talmas tömegét Uwe Seeler mondott rövid beszédet. Ezután a játékosokat ismét a repülőtér hoteljébe vitték, ahol a szövetségi kormány adott tiszteletükre díszebédet A brazil sajtó „deUriumban" Jászárokszállás négy ponttal vezet Lapunk tegnapi számában tu­dósítónk téves tájékoztatása alapján közöltük az tJjszász— Jászárokszállás megyei I osztá­lyú labdarúgó mérkőzés ered­ményét. A helyes eredmény: Jászárokszállás—Üjszász 2:1. En­nek megfelelően módosul a ta­bella is. — Jászárokszállás 24 ponttal áll az élen, míg Üjszász 16 ponttal az ötödik helyet fog­lalja el. Kettős nemzetközi mérkőzés a MAY pályán A vasutas szakszervezet a Szolnoki MÁV Sportegyesü­letet szakosztályainak jó szereplése honoráriumaként két nemzetközi labdarúgó mérkőzés rendezési jogával bízta meg. Július 7-én dél­után 16 órakor az SG Stahl — bányász szakszervezeti válogatott, 18 órakor pedig a Casale-Monferató — vasu­tas szakszervezeti válogatott játszik a MÁV pályán. A Jules Rimet kupa meg­szerzése után a brazil sajtó teljes terjedelmének 80 szá­zalékát fordította Zagalo csa­patának ünneplésére. Sport­újságok, de a politikai napi- és hetilapok is örömittasan foglalkoznak Peléék sikerével. Az „Ol Globo” című lap teljes első oldalát három ha- tnlmas fénykép tölti be- Az első és a második a brazilok első, illetve második gólját ábrázolja, míg a harmadikon a Rimet kupát magasba eme­lő csapatkapitány, Carlos Alberto látható. Ugyanezen lap vezércikkében az elra­gadtatás hangján nyilatkozik Saldanha, a válogatott ex- edzője. „Extra győzelem a csapat mostani sikere, de egy­ben a labdarúgó sport arany diplomája is. A brazilok já* téktudását egyetlen csapat sem közelítette meg, minden „fellépésük” utánozhatatlan művészi előadás volt. ök ját­szották a modern labdarúgás legkorszerűbb fajtáját.” A „Journal Dos Sport” ha­talmas első lapján a mosoly­gó Pelé fényképét közli. A képaláírás kissé meghökken­tő: „Pelé a stadion istene”. Minden idők legjobbjai Az angolok sportszerűségét és csodálatát bizonyítják a szigetországi lapok címei. „Győzelem felső fokon” (Daily Mirror), „A brazilok a győzelemig táncoltak ej” (Times), „Minden idők leg­jobbjai” (Daily Mail), „A bra­zilok megsemmisítették az olaszokat” (Daily Express), „Pelé, a világ királya” (Sun), „Az Azték-stadion tüzében a brazilok elégették Mazzoláé- kat” (Daily Sketch). Az angol sportújságírók és labdarúgó szakértők közül senki sem vi­tatja, hogy a Jules Rimet ku­pa örökös gazdája megérde­melten Brazília lett. Táblázatok A martfűi lányoknak nem sikerült a befejezés —- Rába ETO — Tisza Cipő SE 10:5 (6:1) ­Kézilabda NB I/B, nők Győr, 1200 néző, vezette; Hargittai és Farkas. TISZA CIPŐ: Csató, Sulyok (2). Kovács (2), Szilágyi. Hajdú. Kazinczi (1), Beke, csere: Varga, Nagy. Edző: Ruják Endre. A hosszú utazás okozta fáradság erősen meg­látszott a cipőgyáriak félidő­beli játékán. A győri táma­dókat késlekedve szerelték és ezeket a beavatkozásokat a játékvezető a legtöbb eset­ben túl szigorúan, büntető­vel sújtotta. Jellemző, hogy a vendéglátók az első félidő­mind a hat gólját büntető­ből érték el. A második fél­időre jelentősen feljavult a martfűiek játéka. Védekezé­sük szervezettebb és éberebb lett. A szerencsével azonban ismét hadilábon álltak, ti­zenegy kapufát lőttek. ■ír FÉRFI: A Martfűre kisor­solt Tisza Cipő SE — Csö­möri Tsz SK férfi mérkőzés elmaradt, mert a kiküldött játékvezetők nem jelentek meg és a felajánlott szük­ségjátékvezetőket a vendé­gek nem fogadták el. Június 24-én, ma n Csepel NB l-es női és férfi csapata 16, ill. 17 órai kezdettel Martfűn játszik. NB I B KÉZILABDA, NŐI 1. MTK 2. Savaria C. 3. Csorna 4. Postás 5. Elzett 6. Rába ETO 7. Borsodi B. 8. BVSC 9. Tisza C. 10. TFSE 11. Bp. VM. 12. Kk. MÁV 11 8 — 3 110: 75 16 30 7 2 1 110: 76 16 10 7 1 2 1 00 : 79 15 11 6 2 3 89: 75 14 11 6 2 3 90: 76 14 11 6 1 4 72: 70 13 11 5 1 5 93: 83 11 11 4 2 5 100: 95 10 11 4 1 6 80: 9Q 9 11 3 2 6 82: 85 8 11 2 — 9 66:131 4 11 ------- 11 67:118 — FÉRFI 6. Tm. Vasas 7. Sz. Vegyi. 8. Üjsz. Tsz 9. Jb. Lehel 10. J-alsógy. 11. MAFC 12. R-falva 13. Gyulai SE 14. T-für. Sp. 15. Km. TE 16. V-helyi SE* 4 239:215 13 8 307:303 12 8 244:307 12 5 186:194 11 6 188:248 10 8 182:268 10 6 199:199 9 2—11 233:309 4 2 — 11 167:326 4 1 — 10 104:266 2 5 ------- 5 53: 88 0 > A csapat tagjai árvízvédel­mi munkában vesznek részt. — mérkőzéseiket később játsz- szák le. 1. TFSE 11 10 — 1 210:152 20 2. FTC 11 9 1 1 209:137 19 3. Komlói B. 11 6 1 4 218:185 13 4. Csömör 10 6 1 3 166:161 13 5. Szeg. V. 11 6 1 4 175:181 13 ß. Ózdi K. 11 4 3 4 215:191 rt 7. Misk. B. 11 3 3 5 199:201 9 8. Győri M. 11 4 — 7 207:204 8 9. Videoton 11 3 1 7 150:191 7 10. Szív. M. 11 3 — 8 162:213 6 11. Váci F. 11 2 2 7 160:217 6 12. Tisza C. 10 2 1 7 159:197 5 LABDARÚGÓ NB III Délkeleti csoport 1. Kiskunhal. 15 10 3 2 25: 7 23 2. Csongrád 15 10 1 4 35:16 21 3. Szalvai SE 13 8 3 2 25:11 19 4. Szeg. AK. 15 7 3 5 21:18 17 5. B- Agyagi. 15 7 2 6 18:19 16 6. Sarkad 13 5 5 3 22:16 15 7. Hmv.-hely 15 5 5 5 14:12 i r> 8. Gyoma 15 6 3 6 29:29 15 9. Mezőhegy. 15 6 3 6 20:35 15 10. B. VTSK 12 5 4 3 16:11 14 11. T-földvár 14 5 4 5 20:20 14 12. Szentes 15 5 3 7 18:20 13 13. Mezőfi SE 13 3 5 5 11:12 11 14. M-kovácsh. 13 3 3 7 13:21 9 35. Kun B. SE 14 2 1 11 13:21 5 16. Kossuth SE 10 — — 10 5:37 — KOSÁRLABDA NB in, Férfi 1. Karcagi Fáklya 13 12 1 25 2. Kecskemét 12 11 1 23 3. Kiskunfélegyháza 12 10 2 22 4. Szegedi FÉT 12 8 4 20 5. Kunszentmártoni TE 12 8 4 20 6. Békési ÁFÉSZ 13 7 6 20 7. Szegedi Postás 10 8 2 18 8. Szeghalom 12 6 6 18 9. Gyula 13 4 9 17 10. Szó. Vegyiművek 12 3 9 15 11. Szeg. Vasútforg. 13 2 11 15 12. Hódmezővásárhely 9 4 5 13 13. Szarvas 12 1 11 13 14. Mezőtúr* 13 — 13 12 *) Egy büntetőpont levonva. KOSÁRLABDA Megyei bajnokság, Férfi 1. Karcagi Mg. Tsz. 2. Karcagi Gimn. 3. Vásárhelyi Közg. 4. Törökszenhniklős 5. Jásrberényi Lehel 6. Kupczontmárton n 7. Ki«i'ilszánás 8. Tiszanarti Gimn.* 9. Olriibánvá«? TI •) Egy büntetőpont 8 R — 16 8 7 1 15 8 5 3 13 8 5 3 13 8 4 4 12 8 4 4 12 8 2 6 10 8 17 8 8—88 levonva. Női KÉZILABDA Megyei I. osztály, Férfi 1. Sz. Olaj. 13 12 1 — 339:131 25 2. Tfv. G. 12 11 1 — 324:144 23 3. Tfv. Tsz 13 9 2 2 290:207 20 4. Sz. MÁV 13 9 1 3 294:221 19 5. Túrk. Aj. 14 9 — 5 293:217 18 1. Kisúiszállás 5 5 — 10 2. Szolnoki MÁV TT 6 4 2 10 3. ,TVWúf<:zen*m1kVí>si G. fí * 2 10 A Funoyonim^rtoni G. 6 3 3 9 5. Sz. VPKS7 5 2 3 7 6. Karcagi Gimnázium fí 1 5 7 7. Jászberényi Lehel 6 15 7 Hirdessen a Néplap-ban! A szolnoki Építő-Javító és Szol­gáltató Vállalat anyagbeszerzőt, gyakorlattal rendelkező gépko­csivezetőt és nyugdíjas éjjeliőrt alkalmaz szolnoki telephellyel, 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet: Szolnok, Irodaház, Kos­suth tér. Söripari Vállalat szolnoki ki- rendeltsége azonnali belépéssel gépkocsi rakodókat vesz fel. — Fizetés teljesítménybér + óra­bér + természetbeni juttatás! —s Jelentkezés: Magyar u. 3. Az Április 4. Gépgyár örménye- si Gyáregysége 44 órás munka­idővel elektroműszerészeket, la­katosokat, villanyszerelőket, esz­tergályosokat és segédmunkáso­kat alkalmaz. Jelentkezés sze­mélyesen a gyáregység munka­ügyi csoportjánál. Bérelszámolót veszünk fel he­lyettesítésre — nyugdíjas is je­lentkezhet. MÉH Vállalat Szol­nok, Mártírok útja 9. SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 mű­szakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útikölt- ség hozzájárulást térítünk. Szol­noki Tejüzem. Lányokat 15 év felett fonó, szö­vő átképzösként, férfiakat festő­débe és kikészítőbe betanított munkásként felveszünk. Levél­ben! jelentkezésre részletes tájé­koztatást adunk. Üjpesti Gyapjú­szövőgyár, Budapest, IV., Berni u. i. szám. Adatfeldolgozó Központunk jól képzett raktári adminisztrátoro­kat keres fiatal férfiak szemé­lyében. Jelentkezni lehet: az Adatfeldolgozó Központ pénz­ügyi osztályán. Szolnok, Liget u. 36. alatt. Telefon: 12—378. Kőműves karbantartót vesa fel a tiszaföldvári Belterületi Általános Iskola. Jelentkezhet nyugdíjas is. Érettségizett statisztikai előadó­kat és gépírót keresünk. Je­lentkezés: Megyei Statisztikai Igazgatóság Szolnok, Kossuth tér, Irodaház IL em. A Férfi Fehérneműgyár kisúj­szállási üzeme varrógép műsze­részeket vesz fel. Jelentkzés: az üzem munkaerőgazdálkodásán. (Kisújszállás, Arany János u. 4.) A szolnoki Tüzép Vállalat áru­forgalmi osztálya gyakorlott gyors- és gépírót keres. Jelent­kezés Tüzép Vállalat fsz. 9. szo­ba (L sz. Irodaház). INGATLAN: ■■■HHUftaBn KETTÖSZOBA össz­komfortos családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. — Martfű, Petőfi u. 14/a szám. KÉTSZOBA összkom­fortos és egy egy- szoba-konyhás ház leválasztva is eladó. Szolnok, Egyetértés u. 3. (Keskeny J. u. vége.) KÉT és félszobás — kertes családi ház azonnal beköltözhe­tően eladó. Szolnok, Horgász u. 47. (Kert- városfl. MÁSFÉL vagy két­szobás szövetkezeti lakást vennék. Szol­nok, Horgász u. 47. (Kertváros.) SZOLNOK, Csokonai u. 16. sz. kétszobás, mellékhelyiséges ház beköltözhetően el­adó. GÉPJÁRMŰ: MZ 125-ös, egy Sim­son Salbe motorke­rékpárok eladók. — Mezőtúr, Damjanich u. 21. Csicsó. 1971-es Wartburg de Luxé kiutalásom el­adó. — Ajánlatokat: Kelemen Miklós — Szolnok, Tiszamenti Vegyiművek lakóte­lepre kérem. 600-as Trabant el­adó. Szolnok, Ugar 41. baromfi-telep. — Rékasi összekötő út. SIMCA Etoile ga­rázsban tartott — üzembiztos gépkocsi eladó. Szolnok, Rá­kóczi u. 33. Fehér. ADAS-V Él EL*. G 65-ös húshibridek} naposcsibe kapható f. hó 27-én reggel. Szolnok,- Rákóczi u. 6. Vaskor. MÁSOD VETÉSRE al­kalmas siroki vető­babot eladnánk, — megegyezés szerinti áron. Tószeg és Vi­déke Általános Fo­gyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet. A Szolnok Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya verseny­tárgyalást rendez 1970. június 26-án du. 14 órakor a Pacsirta u. 13. sz. alatti épület­bontásra A versenytárgyaláson magánszemélyek és közületek is részt vehetnek; A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres azonnali belépéssel üveges szakmunkásokat, —> valamint 3-tól 5 éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, dömpervezetőket. Továbbá különleges gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező nehézgépkezelőket K—51, K—61, LAZ 690, HSC 5. Tip. darukezelőknek. Jelentkezés: Szohiok, Ady Endre u. 117/c.

Next

/
Oldalképek
Tartalom