Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-08 / 106. szám
1970, május 8) SZOLNOK MEGTE1 NgPLAP 3 m ifi. r.-'.'i-mu 32 százalékkal nőtt a kocaállomány A Központi Statisztikai Hivatal 1970. március 31-i ál- latszámláiási adataiból arra lehet következtetni, hogy a legutóbbi kormányintézkedések hatására fellendülőben van az állattenyésztés. A szarvasmarha- és a tehénállomány számszerint ugyan kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt, a tavaly szeptember 30-ihoz képest azonban már kedvezőbb a helyzet. Az adatok szerint a szarvasmarhaállomány csökkenése megállt. Szeptember 30-a óta — amikor a legutóbbi felmérést tartották — lényegesen lassult a háztáji tehénállomány csökkenése. az összes tehénállomány kismértékben növekedett is. A sertés — összehasonlítva az 1909. március 31-i adatokkal — 11.7 százalékkal nőtt. Különösen a kocaállomány fejlődött megfelelően, itt 32.3 százalékos a növekedés. Némileg rontja ezt a kedvező képet, hogy a téeszekben most kevesebb a sertés és a kocaállomány is csak kismértékben — 8 ezerrel — növekedett. Ennek elsősorban az az oka, hogy a közös gazdaságokban később kezdték meg a korszerű sertéstelepek építését, mint az állami nagyüzemekben. A szakemberek az állat- számlálás adataiból arra következtetnek, hogy az év végéig a sertésállomány gyorsabban növeke- dik majd, mint a szarvasmarha állomány. A téeszekben és az állami gazdaságokban a tehenek száma lassan növekszik, főleg azért, mert a szarvasmarha-állományt elsősorban a háztáji szaporulatából tudják növelni. a borjú- és a növendékállat-felkínálás viszont a háztáji portákon minimálisra csökkent. A gyorsabb ütemű fejlődést az is akadályozza, hogy a korszerű szakosított szarvasmarhatelepeket építő téeszeknek nincs elegendő saját nevelésű tenyészüszőjük és az ilyen irányú igényeket az állatforgalmi vállalatok sem tudják kielégíteni. A sertésállomány, ezenbe- lül az anyakocák és a koca- süldők számának növekedése — mindenekelőtt a háztáji gazdaságok kocaállományának 56 százalékos gyarapodása — arra mutat, hogy a nagyüzemi malac- és süldőhiány viszonylag rövid idő alatt megszűnik. Erre lehet következtetni abból is, hogy a növendékálla- tok ára a piacokon tél óta mintegy 20—-25 százalékkal csökkent. A kereslet és a kínálat egyensúlya a harmadik negyedév végén, illetve a negyedik negyedév elején alakul majd ki. Az állatforgalmi vállalatok szakemberei szerint ebben az időszakban már jelentős kínálatra lehet számítani. Az adatokból arra is következtetni lehet, hogy a szabadpiaci vásárlók, valamint az állami hizlaldák és a hízóalapanyaggal nem rendelkező téeszek akkor többet vásárolnak és így túlkínálatra csak a jövő év első felében van kilátás. Együttműködéssel a jobb ellátásért Emlékeznek rá sokan — háziasszonyok minden bizonnyal —. hogy tavaly őszkor nem volt zavartalan az ellátás étkezési hagymából. Egyes zöldségboltok nem mérték fel elég gondosan az igényeket és túl óvatosan rendeltek. Máshol a MÉK nem szállította le idejében a megrendelt mennyiséget. Így fordult elő, hogy több községben a zöldségboltok nem tudták folyamatosan biztosítani az ellátást. A jászárokszállási ÁFÉSZ-nél figyelemre méltó együttműködéssel akarják megelőzni a tavalyi gondok megismétlődését. A Táncsics Tsz-szel már most megállapodást kötöttek étkezési hagyma felvásárlására. Négyszáz kilogramm dug- hagyma díjtalan biztosításával ösztönzik a tsz-t, hogy több hagymát termeljen. A termelőszövetkezet vállalta, hogy a termelt hagymából 120 mázsát az ÁFÉSZ-nél értékesít önköltségi áron. Jászárokszálláson és az ellátási körzetéhez tartozó községekben 1970-ben az étkezési hagyma előreláthatólag nem lesz hiánycikk. Az autósszezon nyitányán Új gépek, felszerelések a szolnoki szervizállomáson »Aszabad Magyarország 25 éve« m • Ünnepi kiállításunk nyílik Moszkvában A Szovjetunió és 'Magyar- ország az utóbbi 25 év során számos .kiállítást és szak bemutatót rendezett meg kölcsönösen, résztvett egymás vásárain, kiállításain. Ezeken bemutatták a két ország együttműködését, gazdasági külkereskedelmi, kulturális fejlődését és szorgalmazták a kapcsolatok bővítésének lehetőségeit. Most különleges kiállításra készülünk. Ez „ kiállítás, melyet augusztusban, a Szov. jetunió Népgazdasági Kiállításának egyik pavilonjában, több mint tízezer négyzet- méter területen rendezünk meg hazánk felszabadulásának 25. évében a jubileumi ünnepségek jegyében tartjuk meg. Elsőrendű cél, hogy bemutassuk a Szovjetunió népének, milyen eredményeket ért el a szocialista Magyarország az elmúlt két és fél évtized alatt. A magyar népgazdasági kiállítás orosz nevén „25 let szvobodnoj Vengrii” elsősorban gyártmányainkon keresztül mutatja be országunk fejlődését A bemutató 60 százalékban árukiállítás lesz, s az áruk háromnegyed része gépipari termék. A kiállítás területének 40 százalékán dokumentációk szemléltetik népünk szellemi, kulturális életét, képző- és zeneművészetét építészetét. 170 gyárunk terméke A mintegy ezer féle árucikket 200 vagon viszi Moszkvába. A 170 legjelentősebb magyar gyár, üzem által elő. állított illetve külkereskedelmi vállalat által exportált, s a kiállításon bemutatandó áruk jelentős részét már szállítjuk külföldi megrendelőinknek. Bemutatjuk az egyes iparágak fejlődési szintjét és frányát dokumentáló prototípusokat is. A gépek és berendezések zömét működésben láthatják majd az érdeklődők. A gépek mellett feltüntetett Paraméterekből a szovjet szakemberek, külkereskedők pon. tos tájékoztatást kapnak az ismertetett objektum teljesítményéről. sajátosságairól. A gépipari cikkek között számítástechnikai berendezéseket. mikrohullámú és akusztikai berendezéseket, orvosi és egyéb műszereket, erősáramú berendezéseket, vegyigépeket és szerszámgé. pékét mutatunk be. Külkereskedelmünk vegyiipari gépexportját 60—70 százalékban. importját 30—40 százalékban a Szovjetunióval forgalmazza. Nincs olyan magyar vegyiipari objektum, alhol szovjet gyártmányú gépek, berendezések ne működnének. A kiállításon olyan gyártmányunk is lesz, melynek kifejlesztése a két ország szakembereinek, tudósainak közös munkáját dokumentálja. (A kőolajiparban felhasználandó digitális mano- vákuummérő műszer.) A külön bözö komplex élelmiszeripari feldolgozó vonalakat már részben ismerik és alkalmazzák is a szovjet konzervgyárakban. A kiállításon ezúttal makettek segítségével mutatunk be paradicsomlé és zöldborsó feldolgozó-vonalat. Ezek között olyan berendezések is szerepelnek, amelyek bizonyára alkalmazhatók lesznek a szovjet élelmiszeriparban is. len volt Most Európában egyik legjelentősebb. Az egy főre eső gyógyszer termelésünk 15 dollár értékű, melyből 5 dollárnyi a hazai fel- használás, a többit exportáljuk. Ennek felét a Szovjetunióba visszük. A moszkvai kiállításon széles választókban mutatjuk be mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeinket Szovjetunióba sok mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket szállítunk. Tavaly például 200 ezer tonna almát és 15 ezer tonna vágott baromfit. Vetőmagjainkból évi egy millió rubel értékűt rendelnek tőlünk a különböző szovjet gazdaságok. Ezúttal olyan magyar zöldség- és virágmagvakat is viszünk ki, amelyek a Szovjetunióban még ismeretlenek. A gyermeklátogatókat játékvárossal és bábszínházzal várja a kiállítás. A látogatók rendelkezésére magyar éttermet is felállítanak. A magyar népgazdasági kiállítás augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén nyílik meg és három hétig lesz nyitva. A kiállítást rendező HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vásár és Pro- pagada Iroda gondoskodik árról, hogy a jubileumi bemutató ideje alatt szakelőadás, szakmai találkozók* szakfilmek is segítsék elő a látogatók, külkereskedelmi és iparvállalatok megbízottadnak tájékozódását. Erre a célra hatszáz személyes moDupla műszak, éjjel-nappal mentőszolgálat — Lj szerelők, technikusok — Éhező, szomjazó autósok Luxus autóbusz Az AFIT szolnoki szerviz- üzeme már felkészülten várja a nyári autós-csúcsforgalom rohamát. A helyi, hazai és külföldi autósok kiszolgálására már több előkészületet tettek. Ha szükséges, akár holnaptól kezdve két műszakban dolgoznak. Június 1- től reggel 6-tól este 8-ig szolgálatban állnak a szerelők, mégpedig úgy, hogy a javítási „csúcs” idején, a déli órákban a két műszak fedi egymást. Az egyre több új gépkocsi belépését a forgalomba megérzi az üzem is. Jelenleg naponta 38—40 kocsi karbantartását, futójavítását végzik el, két műszak alatt ez a mennyiség megduplázódik. Számítanak azonban arra, hogy még így is torlódnak a kocsik, hiszen jelenleg is két—három nappal előbb kell bejelenteni az igényt. Érdekes megoldást szeretnének megvalósítani. A csupán felső mosásra, tisztításra érkező kocsik be sem kerülnének a telepre, hanem egy külön bejáraton elkerített részen automata mosó- berendezéshez állhatnak, ahol a HITEKA gyártmányú kefés automata percek alatt megtisztítja a kocsit. Ott helyben lehetne fizetni is, s az egész „nagytakarítás” negyedóra alatt befejeződne. Sajnos az előjelek nem sok jóval biztatnak; vége lesz az autósszezonnak mire meg kapják a berendezést. Vagyis ez már a jövő szezont segíti. Üjdonság az új fényező kamra infravörös szárítóval. Jelenleg még szobahőmérsékleten száradó festési eljárással dolgoznak, az új berendezéssel viszont hőálló beégetett festést alkalmaznak. ami lényeges minőségi javulást jelent. Ez a közel félmilliós berendezés július—augusztus hónapban lép szolgálatba. A közeljövő tervei mellett nem feledkeztek el a máról sem. Elsősorban a személyi feltételeket javították. A futójavításokhoz négy új jól képzett szerelőt állítottak. Hat kezdő technikust is felvettek, ők itt munka közben „rázódnak” a szakmába. Szakmunkásaik közül ebben az évben tizennégy—tizenhatan utaznak külföldre nagy autógyárakhoz tanulmányútra. A Szovjetunióban és az olaszországi FIAT cégnél járt emberek már vissza is érkeztek. Készülnek a Polski Fiat gyárhoz, a Renaulthoz és mindenekelőtt gyártás, szerelés helyszínén ismerkednek meg a Zapo- rozsec gépkocsikkal, ebből ugyanis az elkövetkező hónapokban a Merkur sokat hozat be. Május 1-től szolgálatban áll az autómentő szolgálat. A bajbajutott gépkocsihoz az értesítés után azonnal indulnak éjjel-nappal. A külföldi túrára készülőknek nagy segítséget nyújt az üz?m műszeres felülvizsgáló szolgálata. Kilencven forintért — az autóklub tagjainak negyven forintért — a gépkocsit teljesen átvizsgálják, s a legmodernebb műszerek pontos képet adnak a motor, fék. futómű stb. állapotáról. A gépkocsitulajdonosok tehát egyre kedvezőbb véleményt mondhatnak az AFIT szolnoki üzemének munkájáról. A fiatal szakember és vezető gárda fiatalos lendülettel teszi jobbá az autójavítás komplikált munkáját. Ami tőlük telik megteszik. Sajnos azt még a mai napig sem sikerült elérniük, hogy a várakozóhelyiségben felszerelt büfét valaki „üzemeltesse” is. A vendéglátással foglalkozó vállalatok (vendéglátóipar, ÁFÉSZ, Alföldi vendéglátó) nem tartják jó üzletnek a szeszmentes büfét. Így aztán a kocsijukra várakozó tulajdonosok, gépkocsivezetők — köztük az átutazó külföldiek — étlen-szomjan üldögélhetnek. Legfeljebb az unaloműző képeslapokból olvashatják a különböző kávéfajták frissítő tulajdonságait, a Colák, szörpök reklámjait. Pedig az ott dolgozókkal együtt naponta két—háromszáz vevő örülne a büfének. A közel egy éves huza-vona után jó lenne megoldást találni eiTe is. Autó és traktoriparunk termékei közt garázsberendezéseket, különböző járműveket állítunk ki. Bemutatjuk az Ikarusz gyár egyik különleges gyártmányát, az Ikarusz 250-es légkondicionált autóbuszt, amely tulajdonképpen ..guruló tárgyalóhelyiség”. Benne a luxusberendezéseken kívül 180 fokban elfordítható klubfotelek, televíziós készülékek, rádió adó-vevő, elektromos írógép, diktafon. konyha, mosdó, ruhatár találhatók. Bemutatjuk hajó- és darugyártásunkat, vasúti járműgyártásunk műszaki fejlesztésének eredményeit. Kiállítjuk a vegyiipari, kőolaj, gázipari, alumínium és villamosipari termékeinket. A látogatók sok ismerős cikket találnak majd a textíliák, konfekciók, kötszövött áruk, cipők és bőrdíszműáruk kiállításán. Bemutatjuk tartós fogyasztási cikkeinket — rádió, televízió, magnetofon. mosógép, centrifuga, hűtőgép. — Az utóbbi a jászberényi Hűtőgépgyár terméke. Gyógyszer exportunk fele u Szovjetunióba irányul Gyógyszer i pa run k a fel- szabadulás előtt korszerűtzi terem áll rendelkezésre. Itt bemutatják népünk életéről. kulturális fejlődéséről szóló filmeket is. Az ünnepi kiállítás felszabadított népünk köszönetét tolmácsolja majd Maszk, vában. A kiválogatott áru összeállításával gazdagítja a két ország közötti gazdasági megállapodások tartalmának bővítését, új témákat adhat a műszaki és tudományos együttműködések, az újabb egyezmények létrehozásával megalapozottabbá tehetjük gazdasági fejlődésünket. A kiállításon nyolc-kilencszáz- ezer látogatóra számítanak. — egy — Lengyel pedagógusokkal a szolnoki Koltói úti iskolában Tegnap délelőtt háromtagú lengyel pedagógusküldöttség látogatott el a szolnoki Koltói úti általános iskolába. Két tanítási órát tekintettek meg. mindkettőt első osztályban. A küldöttség tagjai főleg a számtan- és az olvasástanítás itteni módszerei. valamint az iskolaérettséget megállapító vizsgálatok iránt érdeklődtek. A Koltói úti iskolában évek óta folyik kísérleti tanítás az Országos Pedagógiai Intézet irányításával. A vendégeket elsősorban a kísérleti munka eredményei érdekelték. Az óralátogatás után az Országos Pedagógiai Intézet jelenlévő munkatársaival és az iskola pedagógusaival megbeszélték a látottakat. A beszélgetés végén Szigeti László, a Szolnok városi tanács vb elnökhelyettese a város címerét ábrázoló jelvényeket és Szolnokot ismertető útikönyvet adott át a vendégeknek, akiknek nevében Zofia Cydzik köszönte meg a fogadtatást. ☆ A tapasztalatok megbeszélése után a lengyel vendégek elmondották, hogy mindhárman a varsói Pedagógiai Kutaóintézet munkatársai, s az általános iskola 1—4. osztályában folyó oktató-nevelő munka tartalmi és módszertani kérdéseivel foglalkoznak. A küldöttség tagjai az Országos Pedagógiai Intézet vendégeiként egy hetet töltenek Magyarországon, s ebből egy napot a Szolnokon folyó kísérleti munka tanulmányozásának szenteltek. Mint elmondották, Lengyelországban eddig a gyermekek hétéves korban mentek iskolába- A következő években a korhatárt egy évvel csökkenteni akarják, ezért van szükség tapasztalatok gyűjtésére, s ezért kapott igen fontos helyet a küldöttség érdeklődési körében az iskolaérettség megállapításának kérdése. Magyarországon kívül a Szovjetunióban. az NDK-ban és Csehszlovákiában is jártak tapasztalatcserén. Magyarországi látogatásaik arról győzték még őket. hogv az iskolai munka. a megfelelő módszerek használatával hatéves korban is ugyanolyan hatékonysággal folytatható, mint későbbi kezdés esetén. Az oktatási problémák lényegesen azonosak, ezért lehet hasznosítani egymás tapasztalatait. Befejezésül elmondották, hogy magyarországi látogatásuk során szinte azonnal feltűnt nekik, mennyire közügy nálunk az iskolai oktató-nevelő munka. Nemcsak a pedagógusokat, de szinte mindenkit érdekel az iskola továbbfejlesztésének ügye. s ez nagy lehetőségeket rejt magában a soron lévő kérdések megoldásában. B. A. Mezőgazdasági panelgyárió üzem A Borsod megyei Hejő- menti Állami Gazdaság korszerű sertéshizlaló telepet épített Muhi község határában. Épületeit — a kocaszállót, a fiaztatót. az utónevelőt és a három hizlaldát — olasz Gi-Gi cégtől vásárolt előregyártott szendvicspanelekből szerelték össze. Az állattartó épületek központjában helyezték el a takarmánykeverőt. ahonnan az etetés automatikusan, csőrendszer útján történik. Az új telepet nem egész tíz hónap alatt építették fel és az évente több mint kilencezer hízottsertés kibocsátására alkalmas. A gyorsan és kiváló minőségben felépíthető sertéstenyésztő telep elnyerte a szakemberek tetszését és ezért a gazdaság a panel- gvártás jogát, valamint technológiai berendezéseit az olasz cégtől megvásárolta. A gyártásra üzemet hoznak létre kilenc állami gazdaság, a nváv’áriházaí kavicsbánya. a MEZŐBER. a Felsőzsolcai Géni a v "ó Vállalat és az AG. ROTRÖSZT társulásával.