Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-06 / 104. szám
1970. május 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Újabb mozgalom a tanyai gyerekekért A kapáló ember is tanuljon A népfront szakbizottsága a tsz tagok képzéséért A vízügyiek kitüntetése Május elseje alkalmából a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság jó munkáját oklevéllel ismerte el a megyei pártbizottság, a megyei tanács, a KISZ megyei bizottsága és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Az ünnepélyes termelési tanácskozáson huszonhármán kapták meg a Kiváló Dolgozó jelvényt, s az ezzel járó félhavi fizetést. Azoknak, akik 25 évi szak- szervezeti tagsággal rendelkeznek oklevelet adományoztak, ennek huszonkilencen lettek birtokosai. Tajta József- né, szakszervezeti aktivista a SZOT jelvény arany fokozatát kapta. A hyugdíjbavonulók- nak a ,,Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója” jelvényt adták át. Az igazgatóság legjobb bri-; gádja címet a javító üzemegységben Paróczai Dézső, a karcagi főépítésvezetőségnél Muzslai Ferenc és a jászkisé- ri főépítésvezetőségnél Törő- esik József brigádja érdemelte ki. Hasonló kitüntetésben' részesült a Tisza II. vízlépcsőnél dolgozó brigádok közül az első, második és harmadik helyezett. Oklevelet és pénzjutalmat kaptak az igazgatóság ezüst és bronz piakettes brigádja is. Az utóbbi években elterjedt a különféle samponok használata a kocsik mosásakor* Sokféle változat — haza ^külföldi _ kapható az üzletekben. Ezek a samponok jól habzó, a lakkíelüie- tet szépen fényesítő készítmények. Használatuk a következő: amikor a karosszériát teljesen tisztára mostuk, egy vödörnyi tiszta vízbe tegyük az előírt mennyiségű sampont, alaposan keverjük meg és szivacs segítségével dörzsöljük át a kocsi teljes felületét'. Ezután csak tiszta bő vízzel öblítsük le a karosszériát. A samponnal mosott kocsit nem kell letörölni. Rövid idő alatt foltmentesen szárad fel a víz. Ha viszont nem használunk sampont, feltétlenül töröljük szárazra a karosszériát, különben foltos marad a lakk- felület. A kocsi törlésére legalkalmasabb a szarvasbőr. Ez azonban meglehetősen drága. Lényegesen olcsóbb a német gyártmányú műszarvasbőr. Ez szinte teljesen azonos értékű az eredetivel. — Minden szaküzletben kapható. A törlő bőrt tiszta vízbe mártjuk, alaposan kicsavarjuk, majd kiterítve végigtö; röljük a kocsi felületét, természetesen időközben kicsavarva belőle a felesleges vizet. Törléshez használhatunk szivacsot, frottír, vagy flanell ruhát. Ügyeljünk arra, hogy a fémes részeket is szárazra töröljük, s ne hagyjunk vizet A „Televíziót az iskolának” mozgalom társadalmi hasznosságát, eredményességét nemcsak a tanyai, és a falusi általános iskoláknak ajándékozott több ezer tv-készülék- kel mérhetjük. A mozgalom az eldugott településeken és tanyákon elmaradott körülmények között élő gyerekek felemelésének, segítésének újabb és újabb ötleteihez is példát adott. A minap a megyei úttörő- elnökség címére levél érkezett Martfűről. A feladó: a Tisza Cipőgyár műszaki osztályának műszaki brigádja. Idézet a szövegből: „Egy tv- közvetítés alkalmával láttuk, hogy vannak olyan családok, ahol még a szülők sem jártak nagyobb városokban. Á 14 féle új konzervet hoz forgalomba a következő hetekben, hónapokban a Budapesti Konzervgyár — jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Háber Sándor, az üzem igazgatója. A gyár nagy gonaz ajtók és a karosszéria összezáródó nyílásainál sem. A szárazra törölt kocsit időközönként érdemes átkenni lakkvédő pasztával, balzsammal. Ez fényesebbé teszi a felületet, az eső jobban lepereg róla. Vigyázzunk azonban arra, hogy három—négy hónapnál gyakrabban ne kenjük ilyen krémmel a kocsit. Ha a fényezésen apró hajszálkarcolást látunk azt, polirvízzel, vagy polirpasz- tával kidörzsölhetjük a lakkfelületből. A krómozott részek (lökhárítók, ajtó-, ablakkeretek, díszlécek, hűtőrács) ánolá^át végezzük el ezután. Különféle védőszerek kaphatók, közöttük olyan is. amely a felületi rozsdát is eltávolítja. A nagytakarítás utolsó része a kocsi belső tisztítása. (Folytatjuk) ☆ A Merkur jelentése a gépkocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 26 355 Trabant Kombi . 2 616 Wartburg Limousine 11626 Wartburg de Luxe 7 642 Moszkvics 18 390 Skoda 1000 MB 12 316 Volga 797 Polski Fiat 1300-as 2 463 Polski Fiat 1500-as 858 Zasztava 1624 Renault 4-as 821 Fiat 500-as Limousine 1291 Fiat 850-es Limousine 4 281 Fiat 850-as Sport 71 Volkswagen 1 520 gyerekek nem láttak még villaipost, hegyet, s nagyon sok fogalom tisztázatlan előttük. Egy utazás, felejthetetlen élmény lenne életükben.” A brigád elvállalta egy olyan úttörő pajtás nyári üdültetésének költségét, akinek szülei nem tudják azt anyagilag fedezni. A gyerekek kiválasztásánál természetesen a csapatvezetőség, s az úttörőtanács javaslatát veszik figyelembe, de számít az évvégi tanulmányi eredmény is. A kezdeményezéshez eddig már a Tisza Cipőgyár jónéhány brigádja csatlakozott. Indítványuk elismerésre méltó, emberi tett, reméljük a megyehatáron túl is követőkre talál. dot fordít arra, hogy termékei olcsón kerüljenek a fo* gyasztókhoz. A konzervck 3—4 évvel ezelőtti átlagos 18—22 forintos árszintje 1970-re 12—15 forintra csökkent. A gyár a termeltetési szerződések megkötésénél külön figyelmet fordít arra, hogy az alapanyagokat a lehető legjobb minőségben és gyártás szempontjából kedvező áron vásárolják meg a mezőgazda- sági nagyüzemektől. A gyárnak rendszeresen 100—120 nagyüzemmel van termeltetési megállapodása. Az igazgató elmondta azt is, hogy a konzervgyár igyekszik maga is beruházásokkal segíteni a termelők munkáját. Csömör és Dány községben például paradicsomlé „állomást” rendeztek be, úgy, hogy a beruházási költségek 80, illetve száz százalékát magukra vállalták. A két község termelőszövetkezete biztosítja a munkaerőt és a konzervgyár fizeti őket. A nyersanyagot adó növények telepítéséhez is hozzájárulnak, egyebek között a termelőszövetkezetekkel közös málnatelepítési akciót indítottak, az üzem paradicsomvetőmagot is biztosít a termelők számára. A nyáron forgalomba kerülő új termékek közül három a hidegételek közé tartozik: valószínűleg sláger lesz a gombás tojáskrém, a csirkepástétom és az uzsonnakrém — mindhárom tíz de- kás dobozokban és négy forintos áron kerül a fogyasztókhoz. A zöldséges sertésbecsinált és a sertésrizottó súlya 120— 120 gramm. Fogyasztói áruk is egyforma: 14 forint. Igen ízletes a kacsaaprólékpörkölt, ezt félkilós dobozokban 12 forintért árusítják majd. Két újfajta főzeléket is készítenek, zöldborsóból és lencséből, sertéshús, illetve cseme* gekolbász-körítéssel 12, illetve 13-50 forintért. Valamivel drágább lesz a szegedi halsaláta, ezt 15,50-ért lehet megvásárolni és a bakonyi hal, melyet kétféle paprika- őrleménnyel ízesítenek és 15,40 forintért árusítanak. A gyár versenyezni próbál a cola-készitő üzemekkel is, szörp formájában, félkilós palackokban hozza forgalomba az úgynevezett tropi colát, 18,60 forint lesz az ára. A kunhegyesi Lenin Termelőszövetkezetben érdekes mérést végeztek két esztendővel ezelőtt. Feljegyzés készült esztendőn át az olyan károkról, amelyek szaktudás, szakértelem hiányában adódtak. Év végén meghökkentő összeget kaptak: 4 millió forint volt a „végszámla”. Akkor határozta el a szövetkezet párt- és gazdaságvezetősége, hogy évenként téli oktatást szerveznek. Megválasztották a közös gazdaság kulturális és szakoktatási bizottságát, amely kidolgozta a házi tanfolyam tematikáját. Négy hónapos téli képzési idő ez, amelynek végén vizsgáznak a hallgatók, — ebben az évben mintegy száznegyvenen voltak — mindig a legidőszerűbb té- mákbóL Miután az üzem nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy a tudomány, a technika legújabb vívmányait elsajátítsák, alkalmazni tudják a szövetkezet tagjai, a házi iskola hallgatóinak erre az időre — hetenként egy napra — átlagkeresetet fizetnek. A kunhegyesi Lenin Tsz továbbképzési módszere egyre nagyobb érdeklődést vált ki megyeszerte. A Hazafias Népfront megyei mezőgazda- sági szakbizottságának tegnapi ülésén esett erről szó. S arról is, hogy ebben az évben a megyei szakbizottság felméri, megvitatja a termelőszövetkezetek, mezőgazda- sági üzemek fizikai dolgozói továbbképzésének helyzetét. Ezt az elnökség elé terjesztik, s utána kiadványban juttatják el a szövetkezetekhez. A műszaki ismeretek terjesztése nagyon lassú. S főképpen a kapáló emberhez, a fejőkhöz, a majorok dolgozóihoz soká, nehezen jut el. A technikusok, mérnökök kiképzése és továbbképzése állami intézményes rendszerben történik. Nem így a fizikai dolgozóké, a szövetkezeti tagoké. t Dr. Kurucz Gyula kandidátus, a megyei szakbizottság titkára beszélt arról, hogy szemléletbeli változásokra is szükség van. Magyarországon 16 éven alul nem vezethet senki gépet, Nyug'at- Európában 12—13 éves gyerekek már traktoron ülnek. Nálunk ia az úttörő korosztállyal kellene megkedveltet- ni a gépeket is, a mezőgazdaságot is, s ennek a mezőgazdasági szakkörök jó eszközei. Ugyané szakkörök a felnőttek szakismeretei bővítéséért is sokat tehetnek. A törökszentmiklósi járásban tíz szakkör alakult a múlt ősszel, s egyre közkedveltebbek. egyre nagyobb hallgatósággal, tagsággal dolgoznak. A tószegi Dózsa Termelő- szövetkezet vezetősége az állami ösztöndíjon kívül 250 forint szövetkezeti ösztöndíjat fizet a szakmunkástanuló fiataloknak. A zagyvaré- kasi Béke Termelőszövetkezet, s a tószegi Dózsa Tsz is a környékükben dolgozó más szövetkezetekkel együtt kör- zetesítetten képezi ki a traktorosokat. növényvédőket. A példák mind azt mutatják, érzik a szövetkezetek nagy részében milyen nagy jelentősége van a tanulásnak, az önképzésnek. Becslés szerint a termelőszövetkezetek felében rendszeresen foglalkoznak a szövetkezeti tagok szakmai tudásának gyarapításával. A népfront megyei mezőgazdasági szakbizottsága széleskörű felmérés után vonja majd le következtetéseit, s a legjobb módszereket, s a bizottság javaslatait eljuttatja majd minden mezőgazdasági üzembe. Erre ismert szakemberekből álló hattagú munkabizottságot választottak meg tegnap, Előzetes a Székely Mihály zenei napok műsorából Megjelentek a Székely Mihály zenei napok plakátjai és hirdeti, hogy a hét végétől érdekes zenei eseményekre kerül sor Jászberényben. Vasárnap kórustalálkozó szerepel tt programban, amelyen tizenkét kórus, köztük egy budapesti és debreceni, hat megyei és négy helyi kórus mutatja be műsorát. A találkozó rangját emeli, hogy a kórusok itt megszerezhetik a bronz. ezüst és arany minősítéseiket. amelyet országszerte elismernek. Valamennyi kórus megkapja azt a Székely Mihály plakettet, amelyet nagy szobrászművészünk Kisfaludy Stróbl Zsigmond készített. A kórus- találkozó záróakkordja a város felszabadulási, emlékművénél lesz, ahol a kórusok együtt adják elő Bárdos—Varga: A munka dicsérete című kórusművét. Kiemelkedően rangos esemény lesz a Székely Mihály- ra emlékező két operaest. A város vendége lesz Házi Erzsébet, Simándy József, Ágai Karola, Bende Zsolt és Szent- pál Mónika. A zenei napok terveiben szakmai továbbképzés is szerepel. Zenei nevelésünk 25 éves fejlődéséről Fasang Árpád tart előadást Jászberényben és Jászapátin. A neves zenepedagógus előadását a Fasang trió szemlélteti. A rendezvényekből a legfiatalabbak sem maradnak ki. Május 16-án a Magyar Hanglemez Klub Sztereo színháza Micimackó a Sztereo Színházban című gyermekműsorát mutatja be. Rejtekhely az Elbán Szöveg: Cs. Horváth Tibor Rajz: Gugi Sándor 1 WEISS ACH IGVFCfY- TAJ3A flBESZÉlÁ} SET-KÍSÉRŐIM ElŐBB A GYÁRBA HAJTATTAK ÁS A RAKTÁK - BAN HSGÁSZTO-APxparátot musmK. K 74NA LffÜGGÖHV- WJtOCSI ELHAGYJA VELÜNK A KÁROST. Amikor végre megÁUTVNK. ÉK A SZEMEMET motor Nagytakarítás II. Olcsó konzerveket hoz forgalomba a Budapesti Konzervgyár Sajtótájékoztató az üzemben