Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-16 / 113. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. május 16. A vízilabda OB I-ben: Sz. Dózsa — Bp. Spartacus A vízilabda OB I. ötödik fordulójában a Szolnoki Dó. zsa ma délután fél 6-kor a Bd. Spartacus csapatát fo­gadja. Nem lesz könnyű mérkő­zés. a Spartacus az utóbbi leélt fordulóban alaposan fel­javult. Legyőzte ? Bp. Hon­véd csapatát, majd az addig pontveszteség nélküli Eger­től elvitt egy pontot. Volt válogatott kapusuk, Molnár, kiemelkedő formában véd, újabban pedig egy román válogatott játékossal erősöd­tek. A Szolnoki Dózisa szerdán és csütörtökön első le­győzőjével, az OSC-vel ját­szott k étkapus edzőmérkő­zést a fővárosban. Vasárnap jól ment a játék a csapat­nak, csak nem győzött. Ma ismétlődik az itthoni forma? Rosszul játszanak, de győz­nek? Vagy javuló játékkal rukkolnak ki? Mindkét ka­puban válogatott őrzi a hálót. Vafjon melyiké zörren ke­vesebbet? Tizenegy év után újra Budapesten a svéd válogatott A magyar labdarúgó váló. gátolt ma este 17,30-kor a Népstadionban 1912. október 12. óta 444 hivatalos orszá­gok közötti mérkőzését vív­ja. Az idén pedig harmadik alkalommal lép pályára. A mérleg: 248 győzelem, 88 döntetlen és 107 vereség, 1202 adott és 727 kapott gól. A magyar labdarúgó válo­gatott szempontjából igen jó a mexikói világbajnoki dön­tőben szereplő Svédország elleni összesítés is. Eddig 14 magyar győzelem, 6 döntet­len és 6 vereség a mérleg. A gólarány 72:50 a magyar csapat javára. A svéd válogatott tizenegy évi szünet után látogat is­mét Budapestre. 1959. június 28-án mérkőztek utoljára a Népstadionban, és 5:2 ará­nyú vereséggel távoztak —. mint a világbajnokság ezüst­érmesei. A svédek szereztek már kellemetlen perceket. a ma­gyar csapatnak Budapesten. A legemlékezetesebb hideg­zuhannyal 1943. november 7-én lepték meg a magyar labdarúgást, amikor 56 nap­pal a stockholmi 3:2-es ma­gyar siker után az Üllőt úti pályán 7:2 arányban jobb­nak bizonyultak. A 2:7-nél játszott először Szusza Fe­renc a magyar válogatottban. Sok bírálatot kaptak a ma­gyar labdarúgók az 1953. no­vember 15-i budapesti 2:2 után is. Bozsik, Hidegkúti és társai csattanós választ adtak a kritikára. Tíz nappal ké­sőbb Londonban ugyanabban az összeállításban 6:3-ra verték Angliát. A magyar válogatott 443 mérkőzésén 545 játékos ju­tott szóhoz. A svédek ellen* keretben helyet kapott játé­kosok közül Bene Ferenc a listavezető 40 válogatottsá­gával. A játékosok közötti rangsor az eddigi válogatott­ság szerint: Bene (40). Ta­más (10). Páncsics, Fazekas (9—9), Dunai XI. (7). Halmo- si (5), Kocsis (4), Nosikó (3), Dunai III. Feies. Karsai (2—2). Vellai, Vidáts. Somo­gyi. Konrád (1—1), Rother- mel (0). Sakk A megyei I. o. csapatbaj­nokság legutóbbi fordulóján az SZMTE tovább folytatta eddigi jó szereplését s Jász­berényből is elhozta az igen értékes két bajnoki pontot: Lehel—SZMTE 5:7. A Mező. túr—Olajbányász mérkőzés elmaradt, míg a Karcag— Jászberényi Vasas találkozó­ról nem érkezett jelentés. Az élcsoport állása: 1—2. Olajbányász, SZMTE 8—8, 3. Jászberényi Lehel 7 pont. HÉTVÉGI MŰSOR Szombat Kézilabda. NB II: Kilián FSE —Magyar Kábel Kilián pálya, 16.30. Kosárlabda. Megyei bajnokság,- nőii Szó. Közgazdasági—Jb. Le­hel, 15. Férfi: Szó. Közgazdasági —Jb. Lehel 16.30, Szó. Olajbá­nyász II—Törökszentmiklósi G. 17. Kunszentmárton II.—Szó. Ti­sza parti 16. Röplabda. NB TI férfi: Szol­noki TITASZ—Vegyszer, TITÁSZ pálya, 17. Teke. NB ti: Szolnoki MÁV— Ikarus Járműjavító, 4-es teke­pálya. 14.30. Vízilabda. OB I: Szolnoki Dó­zsa—Bp. Spartacus Damjanich uszoda, 17,30. Labdarúgás. NB III: Szolnoki Vegyiművek—Záhony Vegyimű­vek pálya, 10.30, Honti. Szolnoki Olajbányász—Nagykálló 15.30, La­dányi. Kilián FSE—D. Elektro­mos, MÁV-sporttelep, 15. Szarvas. Egyéb. Villanyfényes tomabe- mutató. az OSN keretében Kun- szentmártonban. a gimnázium udvarán, este fél 8-kor. Idegenben szerepelnek: a kézi­labda NB I B-ben a martfűi nők a Postás ellen, a Szó. MÁV atlétái Debrecenben országos ösz- szetett versenyen, a röplabda NB Il-ben a JESE nők a Mag­nezit ellen. Vasárnap Kézilabda. Megyei bajnokság, női: Kunszentmárton—Szó. Trak­tor 15, Jászaksószentgyürgy—Üj- szászi Gimn. 10, Fegyverneki Tsz —-Öcsöd! Tsz 16, Túrkeve—Tisza Cipő SE II 10. Férfi: Mezőtúri AFC—Szó. MÁV 10, Szó. Vegyi­művek—Törökszentmiklósi Vasas 1.0, Túrkeve—Rókóczifalva 11, •T ászberényi Leh e1—Tisza föld vá ti Tsz 10, Kunszentmártoni TE—Vá­sárhelyi SE 16. Jászalsószent- gvörgy—Új szász 11. Tiszafüredi Sp.—Gyulai SE 9. Üttörő Olim­pia, megyei döntő, Tisza-liget, 9. Kosárlabda. NB I női: Szó. Vörös Meteor—TFSE közgazda­ság! szaközépiskola, 10. NB ül férfi: Karcag—Kecskemét 10.30. Szó. Vegyiművek—Szeghalom 10. Megyei, férfi: Szó. Ttszaparti— Kisújszállás 11.30. Ütiörő olim­pia megyei döntő, Szolnok, Var­da K. G. 9. Röplabda. NB n férfi: Szolno­ki TITASZ—Testvériség TITÁSZ- pálya, 10. Sakk. Megyei I. o.: Szó. MTE —Karcag, Szó. Olajbányász—Jb. Lehel, Kisújszállás—Mezőtúr. Jb. Vasas szabad. Megyei n. o.: Űj- szász—Jászapáti, Szó. Olajbá­nyász IT—Tiszaföldvár, Cibak­háza—Kenderes. Üszás. Országos meghívásos verseny, Damjanich uszoda 10.30. Vívás. Józsa János emlékver­seny vegyes csapatok részére, Szolnok, Bajcsy-Zs. úti. iskola* 9.15. Labdarúgás. NB I B: Szolnoki MTE—Bp. Spartacus MTE-eport- telep, 36.30, Hegyes. NB III: Szabó Lajos SE—Tisza Cipő SE Mezőtúr, 17, Magyar. Megyei I. o.: Szó. Gépjavító—Új szász Cu­korgyári pálya. 15, Répánszky, Szászberek—Jász jákóhal.ma Or­bán, Jb. Vasas—Jászárokszállás 17, Paál, Tószeg—Szó. Cukorgyár 17, Szántó J.. Szó. MTE n—Jb. Lehel II, MTE-sporttelep, 15, Pathó, Rákóczifalva—Karcag 17, Asztalos, Kunhegyes—Túrkeve 17, Gergely, Szó. MÁV II—Mező­túr, M A V-sporttel cp, 15.50. Bo­kor E., Kisújszállás^—Kunszent­mártoni TE 17, Sólyom, Török­szentmiklósi Vasas—K. MEDOSZ 17, Kubányi. Megyei II. o.: Jász- fényszaru—Szó. Traktor Rékasi, Vásárhelyi SE—Rákócziújfalu Cu­korgyári pálya. Busa. Dózsa SE —Gyulai SE 10, Grámán, Jász- alsószentgyörgy—Jászkisér Bozó- ki, Jászapáti—Szó. Olajbányász II. Bálint, Szó. Vegyiművek II— Zagyvarékas 16. Bárány i, Jász­lad ány—Kilián II 17, Cs. Szabó, Tisza Cipő II—Szele vény Csábi J.. Tiszaföldvár II—Tiszagyenda 16.30. Molnár Mezőtúri FMGT— Tiszafüred, Újvárosi pálya, 10, Budai, Fegyvernek — Kengyel Agócs. Abádszalók—Rózs^a F. SE Horváth T.. Cibakháza—Szajol 17, Dobos. Szabó SE n—Tiszatenyő Vágó K. Idegenben szerepelnek: a fér­fi kosárlabda NB II-ben a Szó. Olajbányász a DVTK. a röplab­da NB n-ben a JESE nők To­kod ellen, a labdarúgó NB ITI- ban Tiszaföldvár Kiskunhalason, Balogh István az országos kö­töttfogású birkózó bajnokságon. HÉTFŐ: Úszás. Üttörő Olimpia megyei döntő, Damjanich uszoda, 17.30. Fiatal segédet, esetleg segédmun­kást felveszek. Kovács bádogos, Szolnok, Gárdonyi u. 9/a. Bőipari Vállalatnál férfi havidí­jas és darabbéres fizikai mun­kásokat. egy műszakos mun­kára, jő kereseti lehetőséggel felveszünk. Ugyanott egy érett­ségizett fiatalembert gyakornok­nak alkalmazunk. Minden má­sodik héten szabad szombat. Al­kalmazás esetén, vidékieknek útiköltség hozzájárulást fizetünk. Cím: Szolnok, Vöröshadsereg u. 29. szám. Nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező hengergépészt, forgó­rakodókezelőt, különleges gépjár­művezetői jogosítvánnyal és se­gédmunkást szolnoki telephel­lyel felveszünk. — Jelentkezés: KPM Szolnok megyei Közúti Igazgatóság Szolnok. Vöröshad­sereg u. 4. Gyár- és Gépszerelő Vállalat ke­res vidéki szerelési munkahe­lyeire (Ajka, Pét, Lábatlan, Ti- szaszederkény, Kazincbarcika, Diósgyőr) hegesztő, csőszerelő, lakatos, betanított munkás és segédmunkásokat. A vállalatnál eltöltött 1 év után külföldi sze­relési munkát is biztosítunk. — Jelentkezés személyesen vagy írásban: Gyár- és Gépszerelő Vállalat Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. személyzeti osztály. Sarló u. 20. sz. alatti részilegünk­höz gyakorlattal rendelkező var­rónőket (két műszakban) és ta­karítónőt felveszünk Jelentkezni lehet: Szolnok, Magyar u. 14. sz. alatt. Háziipari Szövetkezet. Felveszünk azonnal egy segéd­munkást, egy takarítónőt. Rönt­gen- és Kórháztechnikai Válla­lat üzemegysége, Szolnok, Nád. u. L szám. KŐMŰVESMESTER elhelyezked­ne tsz-be; lakás lehetőséghez mérten szükséges. „Jó szakem­ber»» jeligére a szolnoki hirde­tőbe. A FIT XVII. sz. Autójavító Vál­lalat szolnoki üzeme felvételre keres: gépjármű elektromosokat, 44 órás munkahét. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelenetkezni le­het: az üzem telpehelyén. (Szá­zados út) 7—15 óra között. A szolnoki MÉK kirendeltség gépkocsikisérőket, azonnali be­lépéssel, jó kereseti lehetőséggel felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Téglagyár u. 9. sz. munkaügy. A BVM szolnoki Gyára Epület- elemgyár Szolnok, Tószegi út — azonnali belépéssel állandó mun­kára felvesz: férfi, női segéd­munkásokat. villanyszerelő, la­katos. burkoló, kőműves, cső­szerelő, hegesztő, betonelem- gyártó. Diesel-mozdonyvezető. — targoncavezető és hiddarus szak­munkásokat, valamint elektro­műszerészeket. Fizetés megegye­zés szerint. — Minden második szombat szabad. — Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Fel­vételre jelentkezni a gyár mun­kaügyi csoportjánál lebet. Textilnagykereskedelmi Vállalat lerakata 6 órás munkaidőre 16 évet betöltött fiatalkorúakat és nyugdíj s munkaerőt alkalmaz. Jelentkezni lehet: a lerakat te­lephelyén, Szolnok, Rékasi út, 12-es busz végállomásán. Jászalsószentgyörgyi Vegyes Ktsz felvételre keres: kőműves szak­munkásokat és segédmunkáso­kat azonnali belépéssel. Jelent­kezni a fenti címen, a személy­zeti előadónál. Talajerőgazdálkodási üzemegység Szolnok, Nád u. 1. felvételre ke­res vontatóvezetőt és segédmun­kásokat szolnoki munkahelyre. Jelentkezés a fenti címen. Beton- és Műkőáru készítésben jártas dolgozót (nyugdíjast is) felveszek. Sóki, Szolnok, Meder u. 12. szám. Állami Biztosító Szolnok járási fiókja felvételre keres érettsé­givel adminisztratív munkakör­be 1 főt a martfűi kirendeltség­hez, 1 főt a járási fiókhoz. Je­lentkezni lehet: I. sz. Irodaház, HL emelet. Az Április 4. Gépgyár örményest Gyáregysége 44 órás munkaidő­vel elektroműszerészeket, laka­tosokat, villanyszerelőket, esz­tergályosokat és segédmunkáso­kat alkalmaz. Jelentkezés sze­mélyesen a gyáregység munka­ügyi csoportjánál. SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 mű­szakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útikölt­ség hozzájárulást téritünk. Szol­noki Tejüzem. Mezőgazdasági Gépjavító Válla­lat Szolnok, Vöröshadsereg útja 33. felvételre keres férfi segéd­munkásokat, targoncavezetőt, jó kereseti lehetőséggel, valamint délutáni műszakb'n dolgozó ta­karítónőt. Jelentkezés a fenti cí­men, személyügyen. A Szolnok 1. postahivatal Uapu9 munkakörbe nem nyugdíjas, — esetleg csökkent munkaképessé­gű dolgozót keres. Jelentkezés a hivatal főnöki irodájában. Plakát.ragasztót felveszünk. Le­het nyugdíjas is. Magyar Hir­dető, Szolnok, Beloiannisz u. 13. Villamos hálózattervezési gya­korlattal rendelkező villamos­ipari technikust keresünk. Szol­gálati l-kást ez év végén biz­tosítunk. — Fizetés megegyezés szerint. Cím: TITASZ V. üzem- igazgatósága Karcag, Villamos út 109. Azonnali belépéssel felveszünk építészmérnököt és építésztech­nikust,, gáz- és vízvezetékszerelő- krt, burkoló szakmunkást, vala­mint segédmunkásokat. Jelent­kezni lehet: Kossuth tér 5. sz. alatt reggel 7 h-tól, a Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat központi irodájában. Szolnoki és ceglédi munkahe­lyünkre éní tőipari technikumi végzettséggel, nagy kivitelezési gyakorlattal építésztechnikust ke résünk, irányító munkakörbe. Je­lentkezéseket kérgük írásban megküldeni. Szemészeti vezető, Budapest 5. Postafiók 575 címre. Húsipari szakmunkásokat és fér­fi és női segédmunkásokat fel­veszünk. Munkabér megegyezés szerint. Rövidített munkahét. — Természetbeni juttatás. Jelent­kezés: Szolnok megyei Allatior- galmi és Húsipari Vállalrt. Szol­nok, Vágóhíd u. 70. Nyugdíjas kőművest és férfi se­gédmunkásokat felvesz ez ÁFÉ^Z ipari osztály. Szolnok, Ostor u. Pénzbeszedő felvételt hirdet a TITÁSZ V. Szolnok városi kirendeltsége Alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány szükséges. ppF Jelentkezni lehet: Szolnok, Verseghy út 3.» földszint l, szoba, naponta 7—9 óráig. GÉPKOCSIVAL és tűzoltókészülék ellenőr vizsgával rendelkezőket, valamint lakatos és motorszerelő szak' munkásokat azonnali belépéssel felveszünk (gépkocsival rendelkezők előnyben.) Érdeklődni lehet: TEMPO KSZ. Szolnok, Hubay Fs u. 2. sz. alatt lévő Irodájában. INGATLAN: KETTÖSZOBA össz. komfortos családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. — Martfű, Petőfl u. 14/a szám. KETTÖSZOBABÓL álló családi ház egy­szobás bérházi la­káscserével eladó. Szolnok, Kertváros, Horgász u. 4. SZOLNOK központ­jában 2x2 szobás ház cserelakással eladó. Szolnok. — Telefon: 13—232/76-os mellék. F. Bedénél. SZOLNOK, Báthory ti. 11. számú ház el­adó. — Érdeklődni helyben. KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni 16 óra után. Szó’nők. Demhinszki u. 28. órákban. Szolnok belterületén kétszobás kertes ház beköltözhetően el­adó. Meder u. 30. CSALÁDI ház eladó, részben beköltözhe­tő. Szolnok, Kút u. 5. szám. ______ tiszaföldvaron. Szik-kert dűlőben 6 kh eladó. — Érdek­lődni: — Tiszakürt, Tüzes szőlő 21. sz. KÉTSZOBÁS kertes családi ház . beköl­tözhetően eladó. — Szolnok, Felhő u. 1/a. alatt. — Érdeklődni: Magyar u. 4. alatt. 800 n-öl jó minősé­gű kertészkedésre al­kalmas föld eladó. Szánd aszőllős, Kos­suth u. 98. ÖCSÖDÖN — üzemi célra is alkalmas 200 m2 alapterületű két szintes raktár — azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni: Öcsöd, Petőfi u. 50. szám. KÉTSZOBÁS kertes házamat eladnám, — vagy budapesti ha­sonlóért elcserélném. Szolnok. Vas Gere­ben mellékköz 5. — Szappanos. HAROMSZOBÁS ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Eötvös tér 1. Érdeklődni 2 sz. alatt, ami szintén eladó. Ü.T családi ház el­adó. Cserelakást be­számítok. Szolnok, Gém u. 12. KIS családi új tég­laház kimondottan a város központjában eladó. — ..Készpénz” jeligére a szolnoki hirdetőbe. TTSZAJENÖN — egy 600 n-öles és 400 n- öles telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Jászkarajenő. Kos­suth L. u. 82. Ráko­si Miklós. KÉTSZOBÁS kertes családi ház bérházi lakáscserével eladó. Szolnok. I., Rózsa u. 13. szám FAKÓ^ZTF ALVA, — Kossuth L. u. 34. sz. alatti kétszobás családi ház azonnal ■f-vpv-öl+rtzhe^ően el­adó 500 n-öl telek­kel. — Érdeklődni: ugyanott. ja.sz^frFnv. Ka­lap utca 7. sz. alat­ti csalói ház eladó. Érdeklődni: a hely­színen. GÉPJÁRMŰ: T—5-ös Pannónia új­szerű állapotban igé­nyesnek eladó. Szol­nok, Ke7'+város, Ott­hon u. Kiss. ELADÓ 600-as Tra­bant. Szolnok. Ugar u. 41. Baromfi-tel^p. 500-as Trabanf eladó. É’-drkiődni: Szolnok, Mártírok úti a 45 to. — szombaton egész nao. 350 cm3 Jáwa áron alul eladó. Szanda- szőllős, — Kocsoros, Alma u. 4. CG-s Wartburg ki­tűnő állapotban sür­gősen eladó. Kató Dezső Kunszentmár­ton, Köttön u. 11. JÖKARBAN lévő — Danuvia motorkerék­pár olcsón eLadó. — Szolnok. Napsugár u. 49/b. FELÚJÍTOTT motor­ral és futóművel — Moszkvics 407-es gép­kocsi eladó.' Szol­nok, Vöröshadsereg u. 29. 8—16 óráig. — Tel.: 12—331. WARTBURG 1000-es műszakilag vizsgá­zott eladó Karcag, Alkotmány u. 2. — Szabó. P—70-es személygép­kocsi eladó. Szolnok* Temető u. 20. sz. JÓ állapotban lévő Jáwa Ideál olcsón eladó Szolnok, Jó- zsef A. u. 18. 407-es MOSZKVICS gépkocsi kitűnő ál­lapotban eladó. Meg­tekinthető : Bohács Ferenc. Szolnok Kertváros, Holt-Tl- s&apart. _____ OLDAI.KOCS1S IZS és egy Pannónia motorkerékpár eladó. Kisújszállás, Felsza­badulás 24. CO-s Wartburg de Luxe eladó. Érdek­lődni: — Telefonon: Szolnok, 13—232/76-os mellék. F. Bedénél. OPEL Record 1964- es eladó. — Beseny­őszög, Aradi u. 14. Kiss péla. 1200-as Volkswagen, 700-as BMV eladó. — Lőrinczy, Szolnok, Ságvári krt. 7. Te­lefon: 11—077. CM-s MB 1000 Sko­da eladó. Érdeklőd­ni: 14—279-es telefo­non, Szolnok. 353- s Wartburg el­adó. Szabó, Mezőtúr, Dózsa Gy. u. 13. 601-es Trabant el­adó. Tiszavárkony, Somogyi Béla u. 6. Érdeklődni 17 óra után. KIFOGÁSTALAN — 1000-es Skoda (33 000 km) eladó. Szolnok, Marx park 1. 17 órá­tól. Dr. Tarján. VOLKSWAGEN 1200- as kitűnő állapotban eladó. Szolnok. Do­bó István út 35'b, — naponta 17 órától. 601-es Trabant el­adó. Túrkeve, Fran­kel Leó 10. Kertész. WARTBURG lDOO-es JÓ állapotban lévő 500-as Trabant Kom­bi eladó. Megtekint­hető: Szolnok. Jó­zsef Attila u. 39. sz. Rieó. ADAS-VÉTEL: 700 kg teherbírású 250 cm3 motorral 3 sebességű eumisko- csi 140 x200 cm rak- területű. 15 km/óra sebességű eladó Tö- rökszentmikós, Ber­zsenyi Danid u. 50. SÖTÉT hálószoba bútor eladó. Szol­nok, Vöröeesillag u. Xn. ép. VT. l*ocső- ház. n. em. 12. ZArt Tfa Framó el­adó. Fazekas. Kisúj­szállás, Kossuth u. 56. szám. KTSFIAS tehén el­adó. Földi András Besenvszög. Palotási All. Gazd. Érdeklőd­ni: ugyanott. RÉSZI FTFTZÉTÉS RE rekami^k. garnitú­rák. fotclágvak. Kér­jen kéne«; árjegyzé­ket. Román károi- tos. Nagy­mező u. 66. 1100-as Skoda karos­szériát vennék. Hé­víz József. Abony, T. kér. Szálai u. 76. Modern t.álós7oba bútor eladó. Szol­nok. rréi u. 2. méhcsaládok, — méhészeti felszere­lések. üres káplárral eladók. Szolnok, Mé­száros L. u. 7. ÉPÜLETANYAG há­rom — hármas fa el­adó. Szolnok, Dráva u. 10. Kiss. KÜLÖNLEGESEN szép új Weinbach pianínó, egy hosz- szúkás márványlapoa bárok asztal két fo­tellel, négy székkel és egy biedermayer öltöző — íróasztal eladó. Szolnok, Tán­csics u. 7. REDŐNYÖS abla­kok, ajtók jó álla­potban eladók. Szol­nok, Martinovics u. 16. (Abonyi úti ben­zinkútnál.) 1000—1500 1-es jó ál­lapotban lévő jeges hűtőszekrényt keres megvételre a tisza- földvári ÁFÉSZ. Tt- szaföldvár, Rákóczi u. 5. szám. ELADÓ egy j ókar­ban lévő kevés hi­bával erős féderrel ellátott kocsi (nem gumis). Zelinek Ká-t roly Törökszentmik- lós, Mészáros L. u. 25. Volt Galambos malom alatt. VEGYES: Különbejáratú szoba 6x6-os — vállalat­nak iroda részére ki­adó. „Iroda” jeligé­re a szolnoki hirde­tőbe. TARSASHÁZ építés­hez társat keresek. Szolnok, Sajtó u. 20. FIATAL tanár há­zaspár július 1-től Szolnokon üres al­bérleti szobát keres. Gyermek nincs. Bé­res Miklós, Szolnok* Szabadság tér 4. VÁLLALATNAK -1 négy helyiségből ál­ló ház kiadó iroda* esetleg munkásszál­lás céljára. Udvaron raktár is lehetséges. — „Rosszabb ideig’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. LAKÁSCSERE: NAGYMÉRETŰ, két és félszobás, össz­komfortos, gázos. tL emeleti, központban lévő lakásomat el­cserélném — másfél szobásra I. emeletig. Erkéllyel előnyben. Tel.: 11—912, délután 17 órától, munkana­pokon, Szolnok. GYÖNGYÖSI — első emeleti kétszobás la­kásomat elcserélném szolnokiért, — vagy — jászberényiért. — „összkomfort” jel­igére a jászberényi hirdetőbe. EGRI kétszobás la«* kásom elcserélném jászberényi egyszen básra. „Jászberény’! jeligére az egri hir­detőbe. HAROMSZOBÁS pé­csi főbérleti lakásom mat elcserélném —» szolnoki kettőszobás­ra. Érdeklődni: Szol­nok, Bercsényi u EGRI kettőszoba •— összkomfortos lakást elcserélnék szolnoki hasonlóra. ..Hármas csere” jeligére — a szolnoki hirdetőbe. BUDAPESTI egyszo-4 ba összkomfortos la­kást elcserélnék szol­noki kettőszobásra. „Belvárosi” jeligére a szolnoki hirdetőbe. .................................1 E LCSERÉLNÉM Bu­dapest belvárosi egy- szoba összkomfortos lakásom — hasonló két i ©szobásra szol­nokiért. II. emeletig. Érdeklődni: Szolnok. Madách u. 12. Gávai* 17—20 óra között. FT rnr'RPT NÉM — másrélszobás össz­komfort© s gázos la­kájomat kétszobás­ra vagy hason^ra megegyezéssel. „Ke­reseti lehetőséggel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM bu­dapesti — egy szoba cserénkábúi ás. ház­tartási ára mos össz­komfortos lakásomat szolnoki hasonlóra. Érdeklődni: Buda­pest. XX.. Pesterzsé­bet. Rózsa u. R. sz. Egész nap, Bíró. Hirdessen a Néplap ban !

Next

/
Oldalképek
Tartalom