Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

tm, Sprigs i

SZOLSOK MEGS Él NÉPLAP

m

13

nyelvművelés)

Felsxahadulásunk hatása szókészletünk és fogalomkinesünk fejlődésében

A jubileumi alkalom arra is késztet bennünket, hogy ünnepi megemlékezésül feltegyük. a kérdést: van-e ösz- Bzefüggés nyelvünk szókészletének fejlődése és a felszabadulás által teremtett gazdasági, politikai és társadalmi fejlődés között? A válasz egyértelműen igen.

A felszabadulást követő 25 év alatt ig?n sok új szó került szókészletünkbe, nyelv- használatunkban. Csak emlékeztetőül soroljuk fél a következőket: terv, tervgazdálkodás, tervteljesítés, tervidőszak, prémium, célprémium, élüzem, gépállomás, ipari tanuló, munkaegység, munkaverseny, munkásőr, népbolt, néphadsereg, tanácsi, úttörőcsapat stb., stb. Az sem lé-, nyegtelen, hogy a felszabadulás óta, illetőleg annak hatására sok szavunk fogalmi tartalma változott mega 1 széles néptömegek nyelv- használatában, Üj jelentéstartalmat. új érzelmi velejárót. hangulati értéket nyertek pL a következő szavak: partizán, pártszervezet, párt- bizottság, pártiskola, újító-» mozgalom, kiváló művész stb. Igen sok olyan szókapcsolat és összetétel vállalt áj nyelvi szerepet, amelyek éppen felszabadulásunk hatására kerültek be szókészletünkbe. A gazdag példatárból ismét csak. a legjellem- ■ főbbeket és fogalomkinesünk gazdagodását is jelentő nyelvi képleteket mutatjuk itt be; társadalmi munka, tár■* sadalmasított termelés, népgazdaság, népfront népművész, népművelő, politechnikai oktatás, élenjáró, föld- hözjuttatott, gyermekváros stb.

Hogy milyen nagy mérté- • kű változáson, fejlődésen ment át néhány magyar szó,

illetőleg szókapcsolat, bizonyítja, a nyelvileg nagyon merész, de jelentéstartalmában nagyon/ kifejező békeharc új összetételünk is. Ez az új Összetétel a régi békeértekezlet, békekötés, békekövet, békepipa, békeidő szóösszetételek sorában nemcsak szókészleti, tehát nyelvgazdagodást jelent, hanem arról is vall, hogy a nyelvi tény mögötti valóság maga hozta létre a legmegfelelőbb nyelvi kifejező eszközt. S valóban, akik ezt a szóösszetételt megalkották, nagyon komolyan vették a háború megakadályozására, a béke megvédésére szervezett céltudatos politikai & társadalmi tevékenységet is. Ilyen valóságháttérrel ez az új szóösszetétel nyelvünkben nem lehet szokatlan azok szamára, akik nemcsak a szót vállalják, hanem a mögötte meghúzódó értelmet is.

Természetesen, a felszabadulás nemcsak szókincsben gazdagodást jelentett számunkra, hanem „szókincssze- gényítést” is. Mi azonban nem siránkozunk e szegényedés” miatt. Olyan szavak kerülték ki nyelvhasználatunkból, amelyek mögötti fogalom, jelentéstartalom a múlt szomorú fényeire, jelentéseire utal. Nem sajnáljuk. hogy kikerültek szókincsünkből és nyelvhasználatunkból a. következő szavak, nyelvi formák: cseléd* cselédeskedik. cseléd- könyv, rrvsnhely, népkonyha, munkaszolgálatos, tiszti szolga. fajvédelem, csendőrönkény, csendőr sortűz, szó Iga- bíró, altiszt, gyáros, sum- más, bankos, kaució, ( kar- paszományos, kegyelmes, méltóságos stb., stb,

Dr. Bakos József

fór

elmaradottságunkból, de tért mészetesen a következő években, ebből a nézőpont* bői is erőteljesen folytatódik a korszerűsítési irányzat. A felszabadulás előtt, 1941- ben a keresők 50,4 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban — 1968-ban ez az arány 30,5 százalék volt. (Összehasonlításul: a Közös Piac országaiban az arány 16, az NDK-ban 15, Csehszlovákiában 19 százalék.) Talán célszerű az átrétegződés mar* gpjára azt is feljegyezni, hogy miközben a mezőgazdaságban dolgozók száma erőteljesen csökkent, agrártermelésünk értéke 1968-ban a háború előttinél 34 százalékkal volt magasabb.

Réssletadatnak tűnik, valójában .egész gazda:- sági fejlődésünk jellemzi, a külkereskedelem adatsora. A két világháború között az egy lakosra jutó külkereskedelmi forgalom értéke 40 dollár volt (hozzávetőleg annyi, mint a századforduló éveiben!), az 1968. évi adat pedig: egy lakosra 350 dollár. Ez az érték nagyjából azonos Olaszországéval. Pontosabbá finomítjá a képet, ha csupán egyetlen számsort kiemelünk a külkereskedelmi forgalom összegezett adatai közül. A mezőgazdasági és élelmiszeripari, tehát a viszonylag elmaradottabb áru- szerkezetet jellemző termékek export-aránya is változott: 1920—1929 között: 70; 1930—1938-ban: 64; 1950—

1950-ben: 28 és végül 1960— 1968 között: 21 százalék. —

Közben gépekből és fogyasztási cikkekből — tehát az iparilag magas feldolgozottsági fokú árukból —. 1968- ban hétszer annyit exportáltunk, mint 1950-ben. Mindez részletesebb háttérrajz nélkül is jelzi a gazdaságszerkezet változását, a korszerű irányzatok erősödését.

Néhány számot idéztünk Csupán — és folytathatnék még a sort, az iparszerkezet árnyalatait szemléltető adatoktól addig a számig, amelyből kitűnik, hogy átlag több orvos jut nálunk 10 000 lakosra, mint Ausztriában, Franciaországban, az NSZK- ban. Tények tömege — jelezhetné azokat a mérföldköveket amelyek nemzetünk művelődésének, létbiztonsága alakulásának, társjadalmi-' szociális ellátottságának negyedszázados útját szegélyezik. Kétségkívül hozzátehetnénk sok olyan tényt is, amelyek gondjainkat, fejlődési gyengéinket jelzik — a termelékenység viszonylag mérsékelt ütemétől az egy lakosra jutó személyautó-állomány nemzetközileg még szerény adataiig. Valóban: sok még a behoznivalónk, sok a gond is, de negyedszázada sokkal-sokkal több volt! A számok higgadt, tárgyilagos tudósítása ilyen képet közvetít a versenypályáról: csökkent az előttünk haladóktól elválasztó távolság, előbbre kerültünk a nemzetek versenyében! í

Tábori András

Fiatal barátaim gyakran kérdezik tőlem: milyen is volt hajdanában az a szegénység, amely csak szemérmes szóval az. mert igazából: nyomorúság. Mi az, hogy kitántorgott az országból három millió koldus? Megpróbálok felelni, persze csak a kis szélét lebbentem meg az elmúltnak. S megpróbálom megmutatni, mi is az a fekete nyomorúság.

Kezdjük ott, a faluban Pest megye déli végén. Van ott gazda, gazduram, jegyző és szatócs, még egy igen öreg varrónő is van, béres, meg napszámos. Ok mind nem kerülnek a történetbe, .. .csak az egyik napszámos család. Milyen szép neve van az apádnak: Gézafi Demeter, no, csak a neve szép az egész életből meg a nagyvilágból mert minden más rútul-rút. Vagyis hát görcsmyi ember és hol napszámos, hol meg azon tűnődik, mit volna jó enni neki magának meg a családjának. Mondjuk: lenne egy jó barnára sült, dombos nagykenyér, amelyből éppen tíz kéttenyémyi vaskos karéjt lehet szelni, aztán egy nagy fazék főtt valami, tíz csurig öntött tányérral belőle, meg utána egy félliter neki magának. Vagy mondjuk tölt belőle a legnagyobb fiának, aki már tizenhét éves, aztán mi lesz vele. ha csak annyit ér el, mint az apja. Gézafi János — a továbbiakban csak János — jókora; legény, bajusza is kezd lenni, csak hát sovány, mint a seprő, gúnyája még az apjának sincs, nemhogy neki lenne; ha nagyon pontosak akarunk lenni: a madárijesztő a kertekben elegáns ember hozzá viszonyítva. A család olyan szalmás nyomorúságban élt a körülötte lévő amúgyis szénás vilában, hogy ez a sohajómem lakás, hidegkoplalás ma már csak álomban, rossz álomban; ha előfordul. Hát egy tavaszi napon Antal, a legény, meg- kutyálta magát, hogy nem marad a faluban örök életre bizonytalankodni, elvándorol. A mesében ilyenkor a mese legényeinek öreg jó anyja hamuba süt egy tarisznyára való pogácsát, de Gézafiaknál még erre sem tellett. Antal legény csomóba kötözte kis holmiját; a batyuban egy kis kenyér is megbújt — no, isten velük, elindult. Egyszer majd meg kell írnom, hogyan jut el egy kis legény a falujából a városba, ha egy göcsörtös bot a lova, vagy még inkább: két lába a mozdony.

Hát itt vagy Budapest, az első világháború után jóval, például a mostani Szabadság téren, a gabonatőzsde előtt, ahol naponként kínáltak és vettek sok száz vagon búzát, rozsot, s éhen halt — ott esett össze — egy öreg bácsi. Akkor történt az is •— megírtam már —, hogy Lebó bácsinak, az utolsó, életben lévő negyvennyolcas honvéd- nak a menhelyen, minden hónapban tizenkét fillér nyugdíját nyomtak a kezébe, ennyire devalválódott a pénz. Hát itt vagy szép Budapest, dunaparti szép város, akad majd valami. Teng leng a legény, erre arra, bámulja az embereket, a kirakatokat, majd akad valami.

így ’vetődik el a Rákóczi térre, a nyolcadik kerületbe. Nohát, milyen az isten? A kert egyik szélén konflis állomás van. Egyforma fekete kocsik, előttük egy-egy ló — a taxi elődei ezek. bár nem gépelődök. A kocsisok éppen etetnek, minden lóra rákötve a fején a zabos tarisznya, utána majd itatni kell. A kövezetből egy cső ágaskodik, rajta a csap, ott vannak a vödrök, tele a vödört vízzel, s a ló elé tartani... A kocsisok meg a kocsi feljáró lép. csőjén ülnek, lábosból esznek. Egyszóval minden volt itt; egy kis falu is, már ami a lóetetést-itatást illeti, meg vendéglő is, ahogy a kocsisok kanalazták az ételüket. Hej; haj.

De végül is jó helyre vetődött a legény: ahogy bámult, az egyik konfliskocsis

megszólította. Honnan és

minek, meg satöbbi, aztán

hogy ért-e » lovakhoz? Röviden: felfogadták a kocsisok, próbára, itattalak és kocsi lemosónak, mert a régi egy hete elpatkolt rummérgezésben. Azért mondták a kocsisok, hogy próbára, mert fizetést nem ígértek neki, valami kosztra valót éppen kap. Túl a téren a kis Kölcsey utcában, volt egy nagy- hentes, mindennap zsírt olvasztott, mart a hadseregnek szállított a töménytelen töpörtyűt meg kimérte. — Könnyen oda lehetett találni, mert a Kőrútról nyíló utcácska állandó töpörtyű- szugban illatozott, egy hegyes stanicli töpörtyű, meg egy fél kis cipó tíz fillér; pénznek semmi, ha valakinek van tíz fillérje. Antalnak most volt, adtak. neki a kocsisok, mert még a szeméből is ki lehetett olvasni, milyen éhes. Töpörtyű, keépült egy bérház, ott többek közt volt egy kislány, aki másodmagával maltert hordott fel az állványokra. Vagyis együtt ültek ebédidőben Jánossal a téglarakások közt. De csak néhány hétig aztán Juliska hazatért a falujába, mert az építkezésen elfogyott a munka. Olyan édes veit, mint a piros alma, A legény a homokosládában sokszor nem tudott aludni, ha rágondolt. De hát kitávozott az életéből és soha meg nem lelheti, mert soha nem lesz annyija, hogy felkeresse. A legény pontosan tudta ezt.

Már sárga nyár van, csillagosak az estéit. A legény sokáig halasztja, míg bemászik a Iád« iába. borong magában, gyűlik a keserűség. Maid valaki leszakítja. Fájt, naevon.

Múltak a hetek, a kocsisok nem lettek bőkezűbbek. Tud_ ták. hogy semmi máshoz nem foghat, itt a helye a standon. János pedig - sok közt megtanulta, hogy hagymát is lehet enni kenyérrel, a csarnok kofái meg időnkocsisoknak — mind színtiszta igaz, egy valódi hercegnő...

Délután kövér csak a szenzáció. — A déli lap páros oldalán nagy riport jelent- meg az esetről. Röviden: xMedzize hercegnő, aki a trónfosztott török szultán lánya, s jelenleg a Tabarinban lép fel, mint legyezőtáncosnő, egy nyomorúságos legényt talalt egy utcai homokosládában. A riporter úgy tudta, hogy a legény, vagyis a munkanélküli, már napok óta nem evett és már régen lakik a ládában, mert nincs lakása. A hercegnő még azon az éjjelen hazahajtatott a saját lakására, összecsomagolt egy nagy csomó ételt, sonkát, szalámit, sajtokat és — milyen kedves — egy üveg pezsgőt is és elvitte a ládalakónak, aki térdepelve köszönte meg a hercegnő ajándékait — fér jeződött be a riport.

— Hát hékás, hol a pezsgő? — kérdezte az egyik kcr csis a standon. A legény éppen itatott, ezért csak eny- nyit mondott:

— Ebből csak a hercegnő

nyér, víz a csapból, a boldog világ rikolt örömében. Majd lesz ő még rendes itató, s kocsimosó — egy kocsistól még egy cigarettát is kapott, de gyönyörüséges az élet. Aztán eljött az este, próbálta kiszámítani, menynyi ház van a városban, a házakban mennyi lakás, a lakásokban mennyi ágy. Persze nem számolhatta pontosan, de millióm ágy gyött ki s ebből a milliómból neki egv sem.

De akinek az isten szerencsét ad, annak ráadásul észt is ad, a legény addig kerülgette a teret, míg a tér egyik utcára nyúló sarkán felfedezett egy homokos ládát. Ilyenek még ma is vannak sok helyeit, tél idejéből is szórják a homokot a síkosság ejlen. Nagy láda volt az is, amelyet a legény talált, te- tőzetes fedéllel. Véletlenül nem volt mindig színültig tele homokkal. János keresett n téren egy követ, hogy a láda tetejét kis nyílásra feltámaszthassa, miután bemászott Bent a homokot úgy túrta meg, hogy fejének pár. nája is legyen. Hajnalban aztán kimászott, n konflis- standon a rozsdás csapnál megmosakodott és várta a konflisokat. Jöttek is nemsokára, le lehetett mosni a kocsikat, egy .jókedvű kocsistól délben egy hatost kapott, uborkát is tudott venni a töpörtyű mellé.

— Aztán tálcásod van-e már? — kérdezte az egyik kocsis.

— Van nekem — felelte.

— Hun?

— Ott a téren túl, az a láda. Teteje is van. ha esik, akkor sem ázote el.

— Jól van — mondta a kocsis —. hanem vigyázz, hogy egv hé észre ne vegyen, mert visszadobnak n faludba... Kitoloncolnak...

— Hé?

— Rendőr, na, te boldogtalan—

Sok mindent tanult János a kocsisoknál, míg a homokos ládában aludt. Aztán a tér másik sarka irányában

ként kirostálták a már romló gyümölcsöt.

Azon a éjszakán is esil- lagtüzijáték volt az égen. A legény feküdt a homokos ládában. » láda teteje kővel alátámasztva, hogy lélegzeni tudjon — a tetőt mindenképpen le kell hajtani, mert jöhet a he. Azon a éjszakán, vagy már hajnalodott is, nagy lármára ébredt. A láda mögött álltak néhányan, s ahogy kilesett látta: egy nő is van köztük. Egyszerre csak a lármázok közül az egyik felhajtja’ a láda fedelét, a nő azonnyombari felkiált:

— Uramisten egy halott a ládában...

A legény pedig felült és azt mondta:

— Nem vagyak kérem halott. legalább is ezideig

Közben megnézte „ társaságot: csupa finom úriember és a nő, vagyis a nagysága, fetetehajú, piros szájú, túlvilagi szép, talán csak álom.

— Hát akisor miért fekszik a ládában? — kérdezte a gyönyörűség.

— Ez lakásom — mondta a legény egyszerűen.

— És miért ez a lakása? —, kérdezte tovább a gyönyörűség.

— Miért ne? — válaszolta a legény.

Akkor a társaságból az egyik úriember így szólt;

— Menjünk, hercegnő.^ ez nem a hercegnőhöz illő millió — csarnok, homokosláda, koldus...

— Nem vagyok koldűs —• mondta a legény, de csak halkan. A gyönyörűség, vagyis az igazi hercegnő meg sír- vafakad, aztán elővesz a táskájából egy bankjegyet és a legénynek adja.

— Kinek, köszönjem? ö mondja a Iegén3r, mintha él- mondna, mire az egyik úriember keményen így szól:

— Medzize hercegnőnek... Beülnek egy automabilba, 8

elfüstölnek.

— Itt a bizonyíték, a tíz- pengős — mondja reggel nagy izgatottan g legény &

igaz, meg. hogy gyönyörű szép, és a tízpengős, úgy, hogy egy féldecire magukat is meghívom és még marad belőle...

A nagy kaland ezzel meg nem ért véget. Másnap éjjel a legény arra ébred, hogy kinyitják a láda tetejét. Első-ijedelme: a hé... Kinyitja szemét: hát ott áll, úriemberek közt a gyönyörűséges tündér hercegnő.

A legény ki akar mászni a ládából, de az egyik úriember nem engedi:

— Csak feküdjék vissza, a szemét pedig hunyja le, mintha aludnék. Megijednie nem kell, mert a magnézium fény fog fellobogni, hogy jól lefényképezhessük...

A legény szótfogad,. visszafekszik, hát ez meg milyenféle dolog! ,

De lobban a magnézium, akkor azt,mondják neki, üljön fel. A tündér hercegnő pedig egészen közel áll a ládához, kezében egy nagycsomag, aztán így szól az egyik úriemberhez:

— Engem profilból fényképezzen, mert a profilom nagyon jó..,

A csomagot átnyújtja a legénynek, de csak félig, mert ezt is fényképezik.

—; Itt van’ni mit hozott —• mutatja a legény reggel a standon, egy öltözet ruha, meg egy pár cipő, s ing.

— Szerencse fia vagy — mondta az egyik kocsis, mintha irigykedne.

Nem volt a szerencse fia, mert azon az éjjelen, hogy a fényképes riport megjelent, egy hé kihúzta a ládából a legényt. Másnap a pádon aludt. Aztán kikopott a standról is. .Lett alkalmi tróger, télen hólapátoló, néha költözködéshez is hívták, a többit nem kell részletezni.

A második világháborúban az elsők közt esett el. Egy golyó pont a szívébe. Akkor sokan estek el, egybe temették őket. Sírjára, ha meg vaj» még, azt sem írták ki, hogy Gézafi János.

BODÓ BÉLA:

Dili É a IIM1®