Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-03 / 78. szám
I lm április 3. SZOLNOK MEGYEINÉPLAE 7 Séta az ipari „országúton"... Divat lett manapság a munkamegosztás fogalmáról, a nemzetközi kooperációról beszélni. Valahányszor e közgazdasági kifejezéseket hallom egy moszkvai látogatásom jut eszembe. Az egyik textilglépeket készítő korszerű gyárba látogattunk el. Mérnök kalauzom büszkén sorólta a legkorszerűbb szerszámgépeket és az országom kát, ahonnan vásárolták. Köztük voltunk mi, magyarok is. „Még az iparilag hatalmas országok sem engedhetik meg maguknak, hogy mindent maguk készítsenek — magyarázta —, ha itt végigsétál az üzemen, Európa jeles gépeivel találkozik.. Ez az „európai ipari országút” jellemzi korunkat. Korszerű terméket csupán korszerű berendezésekkel lehet előállítani, mint, ahogy mérnök vezetőm is bizonyította: „Aztán az itt készített sokattudó textilgépeket eladjuk, Többek között Magyar- országnak is.. A termékek kölcsönös forgalma évről-évre növekszik és úgy gondolom már egy második osztályos gyerek is tucatnyi szovjet árut tudna felsorolni vagy elmondani: mi mit exportálunk a Szovjetunióba. Mindennapi életünk természetes kísérője ez. A külkereskedelem tevékenysége az utóbbi években túlnő az áruk adás-vételén. Elősegíti az áru választék növelését, — elég, ha a kiváló szovjet kisrádiókat, hűtőgépeket, porszívókat soroljuk fel —, ugyanakkor a felvevő piac szélesedése révén nagy szériában lehet még divatcikkeket is készíteni. A Kalinyin sugárúti ultramodern áruházakban sokszor megcsodáltam a, legújabb divatú magyar cipőket, pulóvereket és ingeket: összegyűjteni mások technikai „okosságát”, hogy a magunkét hozzátoldva még korszerűbbet állítsunk elő — ez lehetne a mottó. Rigában, Tbilisziben és egy sor városban ugyanúgy szeretnének mind több magyar autóbuszt vásárolni, mint, ahogy a magyar termelőszövetkezetek törik magukat az erős, megbízható szovjet traktorokért, jó érzés volt hallgatni az Ika- ruszok dicséretét, de, ugyanígy átadhattuk volna a kitűnő szovjet gabona-kombájnoknak szóló elismerést is. Amikor a Moszkvics autógyárban jártam a hatalmas kombinát igazgatója megmutogatta az ajándékokat, amelyeket a magyar Moszkvics tulajdonosoktól kapott. S, hogy a kérdésem megelőzze, gyorsan megtoldta: „A rekonstrukció befejeztével még több autót szállítunk majd Önöknek is,, és természetesen hamarosan jelentkezik a piacon „konkurrensünk”, a Volgái Fiat-Fiatovics is...” Míg az üzemet jártuk azon gondolkodtam: milyen természetes lett, hogy az országok „ipari határa” kitágult és a kereskedelem „országútja” egyre szélesebbé válik. S ezen az „országúton” sok Ismerőssel is találkozunk. Az IKARUSZ autóbuszok szerte a Szovjetunióban naponta újból és újból elismerést szereznek a magyar gépjármű- iparnak. Az egyik legújabb típusú magyar gyártmányú busszal Moszkvában a Kalinyin sugárúton találkoztunk. Ez pedig egy hazánkban dolgozó szovjet gyártmányú „kavicsgyár”. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat által működtetett FK 127 tip usú óriás kotró, amely óránként 250 köbméteres teljesítményével naponta 25 folyami uszályt képes megtölteni az általa kitermelt kaviccsal. Vendégekkel a Szigligeti Színházban Beszélgetés Orosz György Jászai-díjas rendezővel és Szabadi József operaénekessel A két vendégművész Miskolcról és Pécsről érkezett. A Szigligeti Színház következő produkcióját, Fall Leo: Sztambul rózsája című nagy- iperettjét Orosz György rendezi, a bonviván szerepében pedig Szabadi Józsefet láthatja a közönség. — öt éve már játszottam ezt a szerepet — kezdi a beszélgetést. Szabadi József. — A mostani évad előtt két évig a Kari Marx—Stadt-i operaházban énekeltem. Be- rényi Gábor kért fel, s úgy beszéltük meg. hogy elvállalom ezt a szerepet a Sztam j bul rózsájában. — Nem véletlen, hogy operaénekesre bízták a bonviván szerepét — veti közbe Orosz József — hiszen az operai igényeket támaszt a művésszel szemben, öt évig együtt dolgoztam Szabadi Józseffel, több darabját rendeztem. Bizonyos vagyok benne, hogy a szolnoki közönség is megszereti. — A következő évadra Szegedre szerződtem — mondja Szabadi József — de már most szóba került, hogy jövőre is fellépek egy darabban Szolnokon. — Mint vendégrendező, miiyen véleményt alakított tó az együttesről? — kérdezem Orosz József rendezőt. — Azzal kell kezdenem, hogy számomra nem volt ismeretlen a Szigligeti Színház. Sok előadást megnéztem itt. s ezekből olyan rokonszenves, jó együttes képe bontakozott ki előttem, amellyel örömmel vállaltam a közös munkát. — Újabban gyakori jelenség, hogy a színházak, az operetteket modernizálják, s az előadás jellege a musical felé közelít. Mi a véleménye ^rről? — Körülbelül száz darabot rendeztem 'eddig, ezek fele zenés darab volt. Az operett modernizálását járható útnak tartom, ha így vihetjük közelebb a közönséghez. A Sztambul rózsája esetében azonban erre nincs szükség. Fall Leo operettje közelebb áll. a vígoperához, mint a klasszikus operetthez. Áriák, duettek, operai finálék van- . nak benne. — Hiszek az igazi értékeket hordozó operettben, amelyben a zene tartja életben a művet. Ezek, a műfaj ' klasszikusainak számító darabok a modern törekvések mellett, azokat kiegészítve hatnak. így van meg a létjogosultságuk. — A Szigligeti Színházban jelenleg meglevő fettételek mennyiben biztosítják elképzelései megvalósulását? Nem kényszerül-e kompromisszumokra? — Említettem, hogy szívesen vállaltam a rendezést, mert bíztam benne, hogy az együttes a darab által támasztott zenei igényeknek képes eleget tenni. Ebben nem is csalódtam, hiszen a bonviván operaénekes, de a másik főszereplő, Hubay Anikó is igen jól énekel. A többiek. Vargha Dodó. Krasznói Klári, Űjlaky László, Sebestyén Éva, Halász László valamennyien jó komikusok, a közönség kedvencei, ez azt hiszem biztosíték arra, hogy az előadás sikert fog aratni. Ha azonban már szóba kerültek a kompromisszumok: elmondom, hogy még a mostani. kiegészített zeiiekar is kicsi. Pázmány Tibor karmester azonban remek munkát végzett, és feledtetni tudja. hogy a Sztambul rózsája zenéjét nagyobb létszámú zenekarra írta a szerző. — Elégedett az eddig végzett munkával ? — Igen, és remélem, hogy a közönség is elégedett lesz. hiszen valamennyien a-ért dolgozunk... B. A. A levegőből jelentein A kétszáz pontos szélmalom — Fogócska a levegőben Fürdőzés a barlangban A magyar mezőgazdasági üzemekben fogalommá váltak a szovjet gyártmányú MTZ traktorok. Hasznosságuk és népszerűségük vetekszik az SZK kombájnokéval (MTI fotók) Egy alkalommal, — a Vörös tér melletti impozáns — Rosszija szállóban vacsoráztunk és a szomszéd asztaltól átküldték a pincérrel udvariasan egy üveg konyakot. Az illem-kódex íratlan szabályai szerint mi küldtünk egy üveg magyar bikavért Vagyis ösz- szeismerkedtünk. Hamarosan zengett a magyar gyógyszerekről. Ha magyart lát mondta: — mindig elismétli: nincs jobb a magyar gyógyszereknél. .. Búcsúzóul nagy szeretettel átnyújtotta a címét és meghívott a mesés Dagesz- tánba. Remélem egyszer majd eleget is tehetek a meghívásnak. A Budapesti Vegyipari Gépgyár egyik nagysikerű gyártmányát, az LSZ—49-es szupercentrifugát exportálja a Szovje tunióba kiderült, hogy Dagesztánia főgyógyszerészével paroláz- tunk, aki dicshimnuszokat M. Zaharov: Mi újság? Bejártam a tundrát, megfordultam Kökép-Ázsiában, átkeltem a Bajkálon, megtekintettem Vlan-Batort, Varsót, Prágát, Párizst, Berlint és Karlovy- Varit. Visszatértemkor közeli barátom — s egyben szomszédom — tárt karokkal üdvözölt a lépcsöházban. — Na végre! — rikkantott örömében, és erősen fltölelt. — Nos, mi újság? Hogy utaztál? Mit láttál? Mit hallottál?... Mesélj! . Mesélj! Most azonnal! Alig várom!... Kinyitottam a számat, hogy elkezdjem élménybeszámolómat, de a barátom közbevágott: — De könyörgöm mindent sorjában! Ki ne hagyjál semmit! Hogyan, mint, hol, miikor? De elsősorban a te dolgaid érdekelnek. Ezt magad is jól tudod. Egy pillanat! Gratulálhatsz nekem: holnap befejezem a tatarozást. Bizony be! Az egész plafont befehérítettem és új tapétát ragasztottam! Nyomban gratuláltam neki. és a. mondókámba kezdtem. — Amikor leszállt a gépünk az Orly-i repülőtéren... — Egy pillanat — szakított félbe a barátom, — az ajtókat is befestettem mindet, a zárakat kicseréltem, az üvegeket megtisztítottam. Minden úgy raÁprilis 2-án jó időre ébredtünk, ami bizony már ránk is féri. Nemcsak Dunaújváros vezetői tettek ki magukért április 1-én, de az indulás napján a helyi MHSZ sportrepülők is tökéletes házigazdáknak bizonyultak. 10.34 perckor emelkedtünk a magasba. Az útvonal Dunaújváros—Fülöpszállás— Csongrád—az épülő kiskörei vízlépcső—Mályi és a miskolci repülőtér volt. A versenyt nehezítette, hogy a levegőből 8 földről fényképezett épületet. templomot, szélmalmot^ és község részletet kellett felismerni és bejelölni a térképre. Száz méter magasságban repültünk. Nagyszerű élményben volt részem. A nap hétágra sütött, a szél erejé sem volt nagy. Különös öröm töltött el azért is, mert végre Szolnok megye egy részét a magasból is megismerhettem. Szelevény, Cserkeszöllő, Nagyrév. Homok, Tiszai öldvár és Bagimajor „játék házikói” maradtak el alattunk. Két fényképét a bagimajori kápolnával és a szélmalommal azonosítottunk. Ez már kétszáz jó pontot jelentett. Azután Nagykörű, Kőtelek, Tiszagyenda, Tiszabura, majd Kisköre ismerős és mégis ismeretlen arcára vethettünk néhány pillantást. Ezután elhagytuk mégyénket s Mis- kolcnaik vettük az utat. 2,64 kilométert repültünk 2 óra és 11 perc alatt, mely időt állandó és megfeszített figyelemmel töltöttünk. Még ez az aránylag simának Ígérkező útvonal sem telt el izgalom nélkül, A kiskörei Tisza XI. építkezéseihez az előírtnál korábban érkeztünk, ezért nem haladtunk át a fordulóponton, hanem időhúzás miatt körözni kezdtünk. Már az első kör után észrevettük, hogy az utánunk 5 perccel később indult repülő a sarkunkban van. Elszámoltuk volna a perceket? Vagy ők számították volna ki rosszul az időt? Latolgattuk izgultunk Csordás Pistával, vajon ki tévedett? Aztán elhatároztuk, lesz ami lesz, a saját időbeosztásunkhoz fogunk ragaszkodni. Jól tettük, mert a végén kiderült, hogy ők tévedtek. Miskolcon 12.45 perckor értünk talajt, majd autóbusszal szálláshelyünkre a Pannónia Szállóba utaztunk. Amikor e riportot írom, a délutáni programunkból hátra van az a fogadás, melyet a város vezetői adnak tiszteletünkre és az azt követő kellemes meglepetés: fürdés a miskolc-tá- polcai barlang fürdőben. — Gyülekezés a szálló előtt! — hangzik a folyosón a kiáltás. Ez nekünk szól! Ezért azzal fejezem be, hogy április 3- án a Miskolc—Budaőrs-i útvonal lerepülésével végetér a csillagtúra. Sajnos! Egyre jobban belejöttem. Kívánjanak jó időt kedves olvasóim. Bognár János gyog, mintha vadonat új lenne!... No, de most már mondjad, kérlek, csak ki ne hagyj semmit! — Igyekszem, — szóltam. — Mindenekelőtt a Notre Dame-ban tett látogatásról szeretnék... — Ó. a látogatásból nekem is elegem van — szúrta közbe a barátom. — Tegnap lejöttek hozzám a negyedik emelet lakói, s megnézték, hogyan tömöm be a hasadékokat. — Aztán voltam a Varsói Képtárban — folytattam bátortalanul. — Hát én vajon hol be nem jártam! — szólt a barátom. — Voltam a Danilovszki áruházban, minden vasboltban, de olajoshígítót sehol nem találtam! Hanem én nem hagytam ám magamat. Elmentem a négyes számú gépkocsitelepre, tudid. ott raktáros a sógorm, és hát képzelheted, egy tele hordóval adott. De várj csak, te hol is fordultál még meg? — Egész Európát beutaztam, — kezdtem újra a beszámolót —, vagy tízezer kilométert tettem meg. — Ö. én csak mindössze nyolc négyzetmétert. Rendbet,ettem a fürdőkádat, a vécét, csupán a konyhában maradt még nyolc csempe, de holnap az is meglesz... De hát miért hallgatsz? — Talán... talán majd máskor — ajánlottam elővigyázatosan. — Isten ments! Később nem lesz oldószer! Most kell bemázolni. Es milyen príma old^s^er ám ez! A tíz ujjadat megnyalnád utána. Rá sem ismernél a konyhánkra. Úgy ragyog ott minden, mint a patikában... Hát ez az újság idehaza. Es nálad? No, mesélj, már! — De hát... tulajdonképpen... egészen rövidre fogom... lekerekítem... — kezdtem bele újra a mondókámba. — Jaj. hát én már jó ideje, hogy megkezdtem a lekerekítési. — vágott újfent közbe a szomszédom. — Ez most különben is roppant divatos. Először az asztalt gömbölyítettem le — eredetileg négyszögletes volt —. aztán a gyúrótáblát fabrikáltam ellipszis alakúra... De te miért nem beszélsz? Szólalj már meg! — Én múr mindent elmondtam — jegyeztem meg félénken. — Ugyan már! Részletesen meséli mindenről, engem nagyon érdekel minden, s különben is megígérted, hogy mesélni fogsz! — Ezt te csak úgy képzeled, — válaszoltam hirtelen. — Sajnos, nem ' szolgálhatok semmi újsággal. — De hát valahol csak megfordultál! — Hogyne, a GUM-ban, ajtókilincsért — sziszegtem mérgesen. — Ne mondd! — villanyozódott fel ebben a pillanatban a szomszéd. — Sorold csak. miket lehet még ott kapni?... No, beszélj hát, beszélj hát, van valami újdonság? — Dehogy van. Minden a régi. — En is iay aovdolom... De most hallgass men enrem'... Es az elkövetkező három és fél óra alatt hallgattam, hallgattam őt. s még csak félbe se szakítottam. k