Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-28 / 98. szám

1970. április 28. I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Gondolatok a tanácsi gazdálkodásról A megyei ISEB ülés anyagából Népi ellenőrök, NEB-tagok ég szakértők vizsgálták me­gyénkben a tanácsi gazdál­kodást. Az 1969. évi állami (és tanácsi) költségvetés vég­rehajtásának tapasztalatairól, a tanácsi saját bevé­telek tervezéséről, Kép­zéséről, a fejlesztési alapok és tartalélkok képzéséről, va­lamint felhasználásáról ké­szített összesített jelentést tegnap vitatták meg a Szol­nok megyei NEB ülésén. Általános tapasztalat, hogy a jelenlegi gazdasági mecha­nizmus első évében beveze­tett szabályozó rendszerek kedvezően befolyásolták a tanácsi gazdálkodást. A haté­konyságot néhány számadat is illusztrálja: tavaly a bevé­telek módosított megyei szin­tű összegével szemben, ami 894 millió 125 ezer forint volt, 935 millió 429 ezer fo­rint lett a tényleges bevétel. Ebben az összegben az előző évi pénzmaradvány is benne szerepel, több mint 96 millió forint összeggel. Az 1969. évi pénzmaradvány csaknem 108 millió forint. Ennek legna­gyobb részét a szabályozó be­vételek és a kiadási megta­karítások képezik. A költségvetési gazdálko­dás jellemzője, hogy a kü­lönböző ágazatba tartozó in­tézmények általában az ed­dig kialakult színvonalon lát­ták el feladataikat. S meg­valósultak az 1969. évre ter­vezett fejlesztések is. Éltek azzal a lehetőséggel a taná­csok, hogy az előző évi pénz- maradvány és a költségveté­si tartalék egy részét átcso­portosíthat j ák. Érdekes, s egyben figyel­met érdemlő tapasztalat, hogy a gazdasági ágazatban legnagyobb az ellentmondás, a rendelkezésre álló anyagi eszközök és a reális igények között. A tanácsok elsősor­ban a nagyobb feladatok megoldását tartják szem előtt, s ezek megvalósítására összpontosítják az anyagi eszközöket. Ez rendjén is van akkor, ha mindemellett a lakosságot közvetlenül érintő kommunális jellegű feladatokra is jut pénz, épí­tői kapacitás. Köztudott, hogy megyeszerte sokszor ép­pen az építőipari kapacitás hiánya gátolja a tervezett lé­tesítmény megépítését, fel­újítását. Némileg javított a helyzeten a tanácsi költség- vetési üzemek létrehozása, amelyeknek elsősorban nem a nagy beruházások kivitele­zése, hanem a kisebb építő­ipari feladatok, a felújítás, a karbantartás a feladatuk. Ismert dolog — az utóbbi években gyakran szó esett erről —, hogy a községi ta­nácsok hatásköre jelentősen bővült. A megnövekedett fel­adatok méginkább azt igény­lik, hogy megfelelő képzett­ségű emberek legyenek a ta­nácsi apparátusban. A bér­gazdálkodási jogkör decent­ralizálása is elősegítette a képzett szakemberek alkal­mazását. Legalább is _ ott, ahol éltek ezzel a lehetőség­gel. Mert hogy ez nem min­denütt történt meg, azt mi sem bizonyítja jobban, mint megyei szinten az év végi, csaknem 12 millió forint bérmegtakarítás. Semmivel nem indokolható óvatos gaz­dálkodásra vall ez. A fejlesztési feladatok va- lóraváltásánál nagy jelentő­sége van a koordinációnak, a helyi üzemek, gazdálkodó szervek, intézmények vagy nagyobb beruházás esetéin a községek összefogásának. Eb­ben is van még tennivaló! Jelenleg ugyanis gyakran előfordul, hogy a koordiná­ciót felborítja egy-egy part­ner kilépése. Bár olyan ta­pasztalat is van — s ez ked­vező — amikor a közös be­ruházást, például az ívóvíz­ellátást, csatornázást, belvíz­kár elhárítását társulati for­mában oldják meg. Egyszó­val jogilag teremtenek ala­pot arra, hogy a területen lévőket a hozzájárulás meg­fizetésére kötelezzék. A teljesség igénye nélkül szólhatunk csupán egy cikk keretében a tanácsi gazdál­kodásról, arról a körültekin­tő. gondos munkáról, ame­lyért jogosan illeti elismerés a vizsgálatban és a jelentés elkészítésében résztvevő né­pi ellenőröket. NEB tagokat, és szakértőket. Körültekintő munkájuk során a tanácsi gazdálkodás eredményeit, hi­báit összevetve állapították meg: 1969-ben javult a taná­csok gazdálkodása, mindin­kább a pozitív tendenciák érvényesülnek, ami azt tük­rözi, hogy a tanácsok és az irányításuk alá tartozó gaz­dálkodó szervek nemcsak felismerik az önállóságban rejlő lehetőségeket. hanem megfelelő módon élnek is azokkal. N. K. Társadalom­tudományi vetélkedő Érdemtelenül nagy csend övezte a KISZ jubileumi ak­ció sorozatának egyik legtar­talmasabb. leghasznosabb rendezvényéit, a társadalom- tudományi vetélkedőit. A vasárnapi döntő is bizonyí­totta, hogy ez a vetélkedő tartalmát, színvonalát ille­tően nagyobb nyilvánosságot érdemelt volna. Többet és nagyobb bizonyító erővel szólt ugyanis fiataljaink tu­dásáról, felkészültségéről, szocialista gondolkodásáról, mint néhány fáklyás felvo­nulás. vagy tűzijáték. Hiába, gyermekbetegségünk még, hogy a szerényebb külső mö­gött csendben formálódó eredményeket nehezen vesz- szük észre... Ami a döntőt illeti, annak minden résztvevője magas színvohalú tudásról. felké­szültségről tett bizonyságot, pedig a magyar történelem­ről, a társadalom tudomá­nyokról, közgazdasági, kul­turális életünkről, külpoliti­kánkról szóló kérdések igen magas mércét állítottak a versenyző fiatalok elé. A továbbjutó első és má­sodik helyezett, Orosz Attila a marfűi Tisza Cipőgyár technológusa, az üzemi KISZ bizottság tagja és Fényi Ti­bor a Verseghy gimnázium tanulója, az iskolai KISZ bi­zottság tagja imponáló fö­lénnyel szerepeltek, mint ahogyan a harmadik helyen végzett Kis Péter is. a kun­szentmártoni József Attila gimnázium tanulója Visszaérkezett Budapestre az a húsztagú csoport, amely — a Magyar Partizán Szö­vetség és a nácizmus üldö­zöttéi bizottságának képvise­letében — Básch Endréné- nek a partizán szövetség or­szágos bizottsága tagjának vezetésével Rawensbrückbem részt vett a hajdani koncent­rációs tábor felszabadulásá­nak 25. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségeken. Mini-tyúk Olvastam a Néplap tarka-barka rova­tában, hogy a francia baromfitenyésztők tízéves, lelkes és fáradhatatlan munkája eredményeképpen megszülettek az első mini-tyúkok. A nagyszabású névadó ün­nepségen Csillagocska nevet kapták, tehát ezen a néven vonulnak be a világtörté­nelembe és a francia háziasszonyok lá­basaiba. Megmondom) őszintén. engem végtelenül felbosszantott' ez a hír. Ugyan­is eddig szent meggyőződésem volt, hogy a világ legkisebb tyúkjaival, dolgozó pa­rasztjaink dicsekedhetnek. Meggyőződésem alapja egyszerű okosko­dás: miszerint a világ legkisebb tojásait csakis a világ legkisebb tyúkjai tojhat- ják. Mert én eddig a szolnoki piacon csak olyan ici-pici tojásokat tudtam venni, akárhogy erőlködtem. És most tessék! Ki­derül, hogy a mi tyúkjaink szinte túzo­kok a francia tyúkokhoz képest. Nem hagyott nyugton a gondolat, kény­telen voltam utána járni ennek a francia mini-tyúk csodának. Arra számítottam, hogy valami egetrengető találmányra buk­kanok, de kiderült, hogy pofon egyszerű dologról van szó. Ezek a szemfüles fran­ciák szereztek pár kolibrit, megetették őket valami doppingszerrel és beengedték őket a tyúkokhoz. Hát ebből a nászból jöttek létre a minityúkok. Nincs mese. a franciák learatták a babért, de nincs veszve minden. Külkereskedelmi szerve­ink sürgősen importáljanak pár száz ko­librit és valamelyik kísérleti gazdaság kezdje meg a tervszerű mini-tyúk létre­hozó akciót. Adhatok egy jó tanácsot is. Doppingszernek használjanak konyakba áztatott kölesmagot, hazánkban ez a leg­biztosabb szer. Tisztában vagyok vele. kogy mi már csak másodikak tehetünk a mini-tyúk tenyésztési kampányban,, de meg kell tennünk. Egyrészt azért, hogy le ne maradjunk a kapitalizmussal folyta­tott versenyben, másrészt gazdasági szem­pontok is közrejátszanak. Azt mondja a tudósítás, hogy a tyúk­ketrecbe. ahova eddig egy tyúk fért be, most tíz ilyen mini-tyúkot lehet elszállá­solni. Tehát nem kell a tyúkketrec ka­pacitását bővítenünk és a tyúklétszámunk, tízszeresére növelhető. A talcarmányozási gondjaink is megol­dódnak. Ezek a mini-tyúkok tízszer ke­vesebbet esznek, mint a mostani tyúk­jaink. Nem kell új tyúktáp-gyárakat épí­teni, mely a jelenlegi építési kapacitás éhínségben nem megvetendő szempont. Mi vevők is jól fogunk járni. Eddig a kalauz mindig lezavart a buszról, ha élő tyúkokkal szálltam fel. Ezután megveszek egy pár ilyen mini-tyúkot, belerakom őket a Sokol rádió tokjába és a szigorú kalauz észre sem veszi, hogy két forintért két tyúkkal utazom. És a házmester sem lát­ja meg, hogy tyúkokat hordok haza. Azután itt van a tojáskérdés is. Tíz­szer annyi tyúk, következésképpen tízszer több tojás. A jugoszlávok pedig egy to­jásért adnak egy üveg sört. A nyál is összefut a számba, égy jó mini-tyúk pör­költ, utána pár üveg jegelt sör. Befejezésül azért felhívnám a gyógy­szerkutatók figyelmét, hogy sürgősen ké­szítsenek valami gyomorzsugorító tablet­tákat. Mert ahogy én ismerem kedves pocakom jelenlegi befogadó képességét, egy vasárnapi ebédre mea fogok enni har­minckét mini-tyúkot. És ha ezt a fészek­alja tyúkállományt a nejemnek kell meg- kopasztani, be fogja adni a felmondását, és itthagy a tyúkjaimmal együtt. Vass Gyula Több helyen átadták a megyei vándorzászlókat, okleveleket a versenyben kitűnt vállalatoknak Tegnap több vállalatnál, gazdálkodási egységnél adták át ünnepélyes keretek között a megyei vezető szervek vándorzászlóit. okleveleit, amelyeket a Tanácsköztársa­ság 50. évfordulója tiszteié­it éltek. A vendéglátóknál Hétfőn délután 16 órakor a Szolnok ős Vidéke Vendég­látóipari Vállalat dolgozói a Tisza-ligetben, a napokban megnyílt Aranyiakat vendég­lőben találkoztak, ahol Árvái István, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára, a megyei párt-vb tagja adta át a megyei szer­vek vándorzászlaját és ok­levelét a vállalat képviselői­nek. Az iparcikk kiskereskedőknél téré indult, majd a hazánk felszabadulásának negyed- százados évfordulója és a Lenin-centenárium jegyében folytatott szocialista munka- verseny legjobbjainak oda­A sikeres munkát a haté­kony versenyt elismerő ki­tüntetéseket Tóth Jenő, a vállalat igazgatója köszönet­tel vette át. hozzáfűzve, hogy sikereiket nem tekintik vég­legesnek és újabbak eléré­sére törekszenek. Az ünnep­ség alkalmával harminche­tén kaptak kiváló dolgozó jelvényt és tizennyolc brigád kapta meg a szocialista cí­met, húsz egység pedig a kiváló címet vehette fel. Ugyancsak tegnap délután került sor arra is, hogy a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ve­zetői és dolgozói átvegyék a jubileumi versenyben elért eredményeikért őket megil­lető oklevelet, amelyet Ta- bák Lajos, a szakszervezetek megyei tanácsának elnöke nyújtott át. Ez a vállalat most ünnepli fennállásának 10. évforduló­ját Kezdéskor. 1960-ban 11 millió forint nyereséget ér­tek el, tavaly pedig már mintegy 23 millió forintot. Ahogyan Budai Mihály, a vállalat igazgatója az okle­vél átvételekor elmondta: ebben az évről évre fokozó­dó eredményben nagyon sok része van a dolgozók szocia­lista munkaversenyének, munkaszeretetének. Ezen az ünnepségen beje­lentették azt is, hogy a vál­lalatnál a szocialista munka- vensenyt a párt X. kong­resszusának tisizteletére to­vább folytatják. A szakszer- vezótek megyei tanácsának székházában megtartott ün­nepségen ez alkalommal ki­lenc kereskedelmi dolgozó kapta meg a szakmában 25 éve eltöltött időért a jutaile­Tegnap a Szolnok megyei Műszaki Hetek keretében a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület szolnoki csoport­ja és a Szolnok megyei Föld­hivatal geodéziai napot ren­dezett. A TIT szolnoki elő­adótermében délelőtt 10 óra­kor Rakoiczai Imre. a GKE szolnoki csoportjának titká­ra mondott megnyitó beszé­deit. Ezután Vágó Béla, a Szolnok megyei Földhivatal földmérési osztályvezetője tartott előadást „25 év tér­képezési miunkái Szolnok me­timi hűségjutalmat. Ketten kiváló dolgozó jelvényt vet­tek át. A Minőségi OzabófcBuházaSi Ktsz-nél Hétfőn este a Tisza Szál­lóban is ünnepség volt Ott a szolnoki Minőségi Szabók Ruházati Ktsz dolgozóinak az OKISZ képviselője nyújtotta át az ország kiváló kisipari szövetkezete címet jelképező zászlót. Csorna Kálmán, a Szolnok városi tanács vb el­nöke pedig a megyei vezető szervek elismerő oklevelét nyújtotta át a szövetkezet vezetőinek, tagjainak. Ez a szövetkezet tavaly csaknem egynegyedével termelt többet az előző évina. Teljes ter­melési értékük megközelí­tette a 10 millió forintot. S mindezt csaknem kizárólag lakossági szolgáltatásként ér­ték el. Az elismeréseket Kecskés László, a szövetke­zet elnöke vette át a vezető­ség. valamint a szövetkezeti tagság nevében. gyében, a megye térképellá­tottsága” címmel. Délután dr. Békési Ferenc, a MÉM Országos Földügyi es Térképészeti Hivatalának osztályvezetője „A földre­form és a félszabadulás utá­ni földbirtokpolitika” című előadását kísérte nagy ér­deklődés. Ezután Kummer Mihály a Budapesti Geodé­ziai és Térképészeti Vállalat osztályvezetője beszélt arról, miként szolgálja a geodézia az urbanizációt miként tör­ténik földalatti létesítmé­nyek bemérése. Geodéziai nap Szolnokon D 14»r* k n AI %# iTt T I* I fUfc #4 M SzöveS‘- Cs- Horváth Tibor I\v7 jl VlVIIUiy U4 kl&JUII Rajz: Gugi Sándor Ugye.felismeri ?Nos,miut4m EZ AZ EMBER MEGRENDEZTE A ZSEBMETSZÉST A MAGA LAKÉ ZSEBMETSZÉST A MAGA LAKÉ— SARA SIETETT ÉS HÁZIASSZONYÉT MEGTÉVESZTVE NÉHÁNY KOMPRO MTTTÉLÓ IRATOT CSEMPÉSZETT A SZOBÁJÁBA. AZTÉK HAZATÉRT ÉS EZEN A RÁDIÓN JELEN TETTE, HOGY Sikerült magét eltenn/e léb alól. - r­VlGYENEK EL innen. Vallomást akarok tenni. Ottó üssnek hívnám. Egv Qstburg-környék/ ISKOLÁBAN KÉPEZTEK Rt. DfVERZ/ÓKATKELLETT KOZ­NA SZERVEZNEM SZOVJET GYÁRAKBAN. MÉR TÖBB EREDMÉNYES AKCIÓT HAJTOTTAM VÉGRE. NEM TUDOM MIÉRT BÁNTAK EL ÍGY VELEM. . ______ A KÉM HIRTELEN FELÉLÉNKÜL. \ NÉPEM EZREDES POLGÁRTÁRS, HA EGV FONTOS INFORMÁCIÓVAL SZOLGÁLNÉK REMÉLHETEM, HOQV MEGKÍMÉLIK az ÉLETEMET2 Folytatjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom