Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-28 / 98. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. április 28. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A Szovjetunió, az Egyesült Államok. Franciaország és Nagy-Britannia delegátusai kedden tartják második tanács^, kozásukat Nyugat-Berlin helyzetéről. Az első ülésre március végén került sor és ezen nem történt más. mint az álláspontok tisztázása. Bizonyosra vehető, hogy a mostani megbeszélésen sem lehet többet várni. Bár a nyugati részt, vevők alapállásában is vannak árnyalati eltérések, a főellentét változatlan. A Szovjetunió — mind a reálpolitika, mind a vonatkozó szerződések alapján — azt követeli, hogy Nyugat-Berlin önálló politikai egységjellege az eddiginél határozottabb formát öltsön. A szovjet álláspont szerint a tennivaló: a jelenlegi jogtalan NSZK-jelenlét leépítése. Ugyanakkor a hái-om nyugati hatalom egyetért az NSZK és Nyugt-Berün jelenlegi Bonn által indokolatlanul ,,különlegesnek” minősített kapcsolataival. Nyugat-Berlin mind földrajzilag, mind politikailag a kontinens békéjének, nyugalmának egyik kulcskérdése. Ha gyors eredmények nem is várhatók, a tárgyalások puszta ténye feltétlenül üdvözölendő. A megbeszélések a Közép- Európa problémáiról a közelmúltban megindult szélesebb párbeszéd fontos elemét jelenthetik/ Élthez a dialógushoz kapcsolódik a legutóbbi órák egyik érdekes híre. amelynek lényege, hogy Brandt kancellár és Scheel külügyminiszter között kimagyarázkodásra volt szűk. ség, Brandt levelet írt Gomulkának, a LEMP első titkárának, amelyben azt bizonygatta, hogy kormánya komolyan veszi a lengyel—nyugatnémet eszmecserét. Külügyminisztere ekkor külföldön volt és — mint az MTI bonni tudósítója jelenti — csak hazatérése után értesült a kancellár leveléről. Egy indiszkréció folytán az a visszás eset következett be, hogy az ellenzéki CDU—CSU előbb tudott a levélről, mint a Német Szövetségi Köztársasáig külügyminisztere. Értesülésükkel a kereszténydemokraták igyekeztek „jól gazdálkodni és a lehető legnagyobb rést támasztani a kancellár és külügyminisztere között. Ezért volt szükség a Brandt lakásán létrejött kimagyarázkodásra, amely hivatalos forrás szerint „kölcsönös és teljes megelégedéssel” végződött. Az ügy tanulsága: a legutóbbi választásokon megbukott vezető garnitúra mindent megtesz a Brandt- féle keleti politika aláaknázására és megpróbálkozik az „oszd meg és uralkodj” klasszikus módszerével is. (KS) Péter János Hollandiába utazott A holland külügyminiszter meghívására vasárnap reggel Péter János külügyminiszter és kísérete hivatalos látogatásra Hollandiába utazott. Külügyminiszterünket és a kíséretének tagjait — Bartha János és Bányász Rezső külügyminisztériuma osztályvezetőket. Vályi Gábort, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének osztályvezetőjét és Kovács Bélát, a küldöttség titkárát — „ repülőtéren Luns külügyminiszter fogadta. Jelen volt „ fogadtatáson a holland külügyminisztérium több magasrangú tiszt, viselője és G. J. Dissevelt. Hollandia nemrég kinevezett budapesti nagykövete. A küldöttséget a magyar diplomáciai képviselet részéről Lajtj Tibor nagykövet üdvözölte. Megjelentek a magyar nagykövetség és a kereskedelmi kirendeltség tagjai ss. Péter János és kísérete vasárnap délután Hágában és a szomszédos világhírű tengeri fürdőhelyen. Sche- veningenben városnézésen vettek részt. Vasárnap este Luns holland külügyminiszter vacsorát ad a magyar küldöttség tiszteletére. Hétfőn külügyminiszterünket Piet de Jong miniszter- elnök, majd Julianna holland királynő fogadta. A hivatalos tárgyalások kedden kezdődnek. V A magyar külügyminiszter rendkívül aktív diplomáciai tevékenységének egyik jelentős új állomása a hollandiai utazás. Külügyminiszterünk első alkalommal látogat Hollandiába, hogy viszonozza Luns holland külügyminiszter 1968 februárjában tett magyarországi látogatását, — amelynek eredményeként akkor aláírták a két ország közötti kulturális egyezményt, valamint a gazdasági, ipari és műszaki együttműködésre vonatkozó megállapodást. Péter János a magyar kormány konstruktív külpolitikájának szellemében tárgyalásokat folytat majd Hollandia vezető képviselőivel a két ország közötti kapcsolatok további bővítéséről és elmélyítéséről. A személyes eszmecsere természetesen kiterjed majd a jelenlegi legidőszerűbb világpolitikai kérdésekre, így a többi között az európai biztonsági értekezlet összehívására, a két Németország kölcsönös nemzetközi jogai kapcsolatainak rendezését célzó törekvésekre, továbbá a vietnami ég a közel- keleti agresszió megszüntetésére. Nyolc szputnyik Április 25-én nyolc, a Kozmosz-sorozatba tartozó szputnyikot bocsátottak fel a Szovjetunióban. A ,, Kozmosz—336”-ot, a „Kozmosz—337”-et, a ..Kozmosz—338”-at, a ..Kozmosz— 339”-et, a „Kozmosz—340”- et, a „Kozmosz—341”-et, a „Kozmosz—342”-t és a ..Kozmosz—343”-at egyetlen hordozórakétával juttatták földkörüli pályára. A szpufcnyikok fedélzetén tudományos berendezések működnek, amelyek az előre bejelentett programnak megfelelő kozmikus kutatásokat végeznek. Indokínai népek konferenciája Hétfőn Hanoiban sajtóértekezleten közölték, hogy április 24—25-én a laoszi, vietnami és kínai határvidéken megtartották az indokínai népek konferenciáját. A tanácskozáson részt vett a kambodzsai nép küldöttsége, Norodom Sáhanuk vezetéséved, a laoszi nép küldöttsége, élén Szufanuvong- gal. a Laoszi Hazafias Front Pártjának elnökével, a Dél- Vietnami Köztársaság népének küldöttsége. Nguyen Hun Thonak, a DNFF Központi Bizottsága Elnöksége elnökének vezetésével. továbbá Pham Van Dong miniszterelnökkel as élen a VDK népének delegációja. Az újságírók között szétosztották a konferencián elfogadott közös nyilatkozatot. mely hangsúlyozza, hogy a résztvevők azonosan értékelték a jelenlegi indokínai helyzetet. A résztvevők felszólították a három ország népét, hogy fűzze szorosabbra szolidaritását, s az amerikai imperialisták és szövetségeseik elleni hősies küzdelemben védelmezze meg nemzeti jogait Az 1954-es és 1962-es genfi megállapodások alapelveit, azzal a céllal, hogy Indokína a függetlenség és a béke térsége legyen.. Otto Winzer Varsóban Stefan Jedrychowski külügyminiszter meghívásara hétfőn délelőtt négynapos hivatalos lengyelországi látogatásra Varsóba érkezett Otto Winzer, az NDK külügyminisztere. A vendéget Stefan Jedryehowskival az élen a külügyminisztérium vezető munkatársai fogadták. Otto Winzer a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről tart megbeszéléseket lengyel kollégájával. A tárgyalásokon megkülönböztetett figyelmet fordítanak az európai biztonság és az össz-európai értekezlet problémájára. Megfigyelők véleménye szerint áttekintik Lengyelország és az NSZK, valamint az NDK és az NSZK közti véleménycsere témakörét. A Debreceni Egészségügyi Szakiskola (Debrecen. Tanácsköztársaság útja 75.) felvételt hirdet 1970. szeptember 1-én induló 2 éves általános ápolónői, szülésznői, gyermekgondozónői tagozatára. Felvételt nyerhetnek elsősorban érettségizett és az általános iskolát jó eredménnyel végzett 17 évet betöltött jelentkezők. Vidékiek — szociális helyzetüktől függően — kollégiumi ellátásban részesülnek, havi 100— Ft térítésért Minden hallgató tanulmányi előmenetelétől függően havi 100—600.— Ft ösztöndíjat kap. Pályázati határidő: 1970. június 30. Bővebb felvilágosítást az iskola vezetősége ad Négyhatalmi megbeszélések Kedden délelőtt a négyhatalmi ellenőrző tanács egykori székhelyén. Nyugat-Berlin helyzetével foglalkozó második tanácskozásukat tartják a Szovjetunió, az Egyesült Államok Nagy- Britannia és Franciaország képviselői. Hasonlóan a március 26-i első összejövetelhez, a Szovjetuniót Pjotr Abraszimov, az Egyesült Államokat Kenneth Rush, Nagy-Brit. anniát Sir Roger Jackling, Francia- országot Francois Seydoux Former de Clausonne nagykövet képviseli. A márciusi első megbeszélésen a küldöttek kifejtették kormányaik Nyugat-Berlin helyzetével Kapcsolatos álláspontját, s megállapodtak a második találkozó időpontjában. Nyugat-Berlini politikai körökben tudni vélik. hogy a keddi, találkozón is csak az álláspontok to- bábbi kifejtésére kerül sor, e mellett nyugati részről javasolják majd. hogy a megbízottak rendszeresen, kéthetes időközökben üljenek össze tanácskozásra. A tárgyalásokon a Szovjetunió Nyugat-Berlin önálló politikai egységként való kezelésének szükségességét hangsúlyozza és a szövetségi köztársaság jogtalan nyugat-berlini jelenlétének leépítését követeli. A nyugati tárgyaló felek a szövetségi köztársaság és Nyugat-Berlin jelenlegi kapcsolatainak fenntarására, az összekötő utak „zavartalanságának biztosítására” és a város két része közötti „kapcsolatok” megkönnyítésére törekszenek. Észak-írországi helyzetkép Észak-írországban az angol katonai parancsnokság megszigorította a biztonsági intézkedéseket, mivel vasárnap hajnalban nyolc fiatalember támadást intézett Belfast szívében egy brit alakulat ellen, a katonák szállásául szolgáló egyházi épületben. A támadás célja ismeretlen, de feltehető. hogy a protestáns negyedből jött fiatalemberek fegyvert akartak lopni a katonáktól. Paisley, a nemrég tartományi képviselővé választott lelkész követelte, hogy a kormány vezetői, élükön James Chichester-Clark miniszterelnökkel, azonnal mondjanak le, menjen vissza Angliába a brit csapatok parancsnoka, Freeland tábornok, — valamint Young, az északi'rországi rendőrség élére állított angol tiszt. Ugyancsak követelte, hogy szüntessék meg a katolikus és protestáns lakosok közös letelepítését célzó igen szerény lakásépítési programot. Az uralkodó Unionista párton belül tovább mélyül a szakadás, — miután a párt múltheti konferenciája látványos eredmények nélkül ért véget. Az összefogás (Alliance) néven megalakult, — mindkét vallási csoport liberális tagjait tömörítő új párt a hivatalos Unionista pártgépezet heves támadásai közepette folytatja szervezkedését. Államcsinykiséríet Szomáliában A mogadishui rádió Kenyában lehallgatott adása szerint a Szomáliái kormány államcsínykísérletet leplezett le. Ennek kapcsán letartóztatták Korsel tábornokot, a Szomáliái rendőrség főparancsnokát. akit hazaárulás vádjával fognak bíróság elé állítani. A kormány közlése szerint „az imperialista összeesküvők” a tavaly októberben alakult legfelső forradalmi tanács megdöntésére készültek. Korsel tábornok, egy meg nem nevezett külföldi imperialista hatalom segítségére számítva, állt az ősz. szeesküvés élére. A magyar—mongol barátság két évtizede Húsz esztendővel ezelőtt, 1950. április 28-án diplomáciai kapcsolat létesült a Mongol Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság között. Ez a nemzetközi jogi érvényű kézfogás egy ázsiai és egy európai szocialista ország azóta bensőséges barátságává mélyült. A mongol—magyar kapcsolatok két évtizede megmutatta, hogy a szocializmus talaján és az internacionalizmus kötőanyagával gyümölcsöző együttműködés épülhet ki olyan országok között is, amelyek földrajzilag és némely sajátosságukat tekintve távol esnek egymástól. Ezt a szívélyes viszonyt tükrözi az is, hogy e két évtized alatt a két ország népe kölcsönösen több ízben is hazájában üdvözölhette egymás legmagasabb rangú vezetőit. párt- és kormányküldöttségeit. A mongol—magyar kapcsolatok fejlődésének hű tükre és egyszersmind rendkívül fontos állomása volt, hogy 1965-ben aláírták a két ország barátsági és együttműködési szerződését. Ennek a szellemében került sor több más, fontos egyezmény és megállapodás létrehozására is, valamint azokra a tárgyalásokra, amelyek az idei évvel záruló időszakra — a korábbi kedvező tapasztalatok alapján — az árucsereforgalom további jelentős növelését irányozták elő. A két nép, a két kormány és a két testvérpárt kapcsolatai örvendetesen fejlődnek az élet minden területén, összefűz bennünket eszméink és céljaink közössége, s az a fontos tény, hogy a nemzetközi politika és a munkásmozgalom minden jelentős kérdésében egyetértés van közöttünk. Biztosak vagyunk abban, hogy ez — mindkét nép javára — a jövőben is így lesz. (KS) GYORSLISTA Az 1970. április 27-én megtartott lottó jutalomsorsolásról. melyen a 14. heti lottó- szelvények vettek részt. Szám nyeremény 0 247 799 ruházati cikk 0 274 129 éléskamra utalv. 0 282 693 utalv. 0 956 005 tv 0 963 319 ki mit vál. 0 972 883 rádió 0 978 147 éléskamra ut 0 978 961 éléskamra ut. 0 979 040 varrógép 0 986 143 bútor 0 987 585 rádió 0 996 285 éléskamra ut. 1 001 805 ruházati cikk 1 005 501 ofotért ut. 1 007 380 éléskamra ut. 1 013 073 utalv. 1 015 438 háztart g. 1 019 995 utalv. 1 020 177 írógép 1 031 603 rád;ó 1 874 553 éléskamra ut, 1 881 089 rádió 1 889 162 ruházati cikk 1 890 119 éléskamra ut. 2 092 325 fényképezőgép 2 092 371 tv 2 107 184 éléskamra ut. 2 111 772 hűtőgép 8 088 607 utalv. 8 111 555 éléskamra ut. 8 125 026 tv 8 144 686 tv 8 153 544 ofotért ut. 8 605 501 bútor lakbér. 8 610 193 háztart g. 8 611 753 éléskamra ut. 8 615 712 rádió 8 637 024 tv 8 642 413, utalv. 8 649 576 éléskamra ut. 8 653 815 háztart. g. 8 656 818 éléskamra ut. 8 659 136 rádió 8 661 482 ofotért ut. 8 668 834 éléskamra ut. 8 681 287 rádió 8 685 794 háztart. g. 8 687 309 lemezjátszó 8 688 317 ofotért ut. 8 701 578 lak. tex. 8 705 257 éléskamra ut. 8 714 192 ruházati cikk 8 725 452 ruházati cikk 8 732 741 Csehszlovákia— NDK körutazás 8 737 154 BÁV ut. 8 740 428 rádió 8 761 083 BÁV ut. 8 761 551 háztart g. 8 763 009 éléskamra ut. 8 779 388 tv 8 792 417 lak. tex. Szám nyeremény ,8 797 442 ki mit vál. 8 798 715 rádió 8 812 441 háztart. g. 8 816 775 bútor 8 831 575 ki mit vál. 8 843 583 háztart. g.- 8 848 740 hűtőgép 8 849 691 háztart. g. 8 852 698 lak. tex. 8 855 324 tv 8 877 180 tv 8 889 589 fényképezőgép 8 894 116 varrógép 8 897 520 ki mit vál. 8 904 738 méteráru 8 920 372 utalv. 8 930 951 BÁV ut. 8 958 230 éléskamra ut. 8 960 179 éléskamra ut. 8 966 120 hűtőgép 8 967 262 éléskamra ut. 8 969 778 éléskamra ut. 8 972 066 utalv. 8 983 392 Csehszlovákia— NDK körutazás 8 991 097 éléskamra ut 8 994 946 Csehszlovákia— NDK körutazás 8 996 978 ofotért ut. 8 999 734 hűtőgép 9 011 601 rádió 9 020 542 tv 9 042 178 fényképezőgép 9 042 465 ruházati cikk 9 045 532 rádió 9 056 286 ruházati cikk 9 058 381 BÁV ut. 9 060 901 magnó 9 061 036 ki mit vál. 9 062 075 éléskamra ut. 9 072 044 hűtőgép 9 072 714 rádió 9 075 708 rádió 9 075 850 magnó 9 095 893 háztart. g. 9 102 188 háztart. g. 9 104 957 háztart g. 9 112 420 tv 9 113 272 éléskamra ut. 9116 011 rádió 9129 421 fényképezőgép 9 134319 bútor lakbér. 9141412 varrógép 9 145 593 lemezjátszó 9 148 066 Csehszlovákia— NDK körutazás A nyertes szelvényeket 1970. május 20-ig kell eljuttatni a* Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) A Szolnok megyei Állami Építőipari. Vállalat Szolnok, Ady E. u. 117/c. Telefon: 13—436 hosszabb időre bérbe venne 5—10 tonna teherbírású daiusgépkocsikat