Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-01 / 76. szám

1970. április L SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 * Budapest hullámhosszán Ki beszél ? Olyan mint a talált gyógy­szer. Nem tudni mire jó, de valamire biztos használható. Az embef forgatja, forgatja magában — azután lenyeli. Ez a maga nemében jó víg­játéki ötletre épülő tragiko­média bizony közepesre si­került A baj nem az, hogy a történet alól úgy kell kibo­gozni a gondolatokat (ez még lehetne erény is), hanem, hogy ezek a gondolatmazsolák bizony kissé fonnyadtak. Meglepő ez, hiszen Szako- nyi Károly, rádiókompozí­ciója a Magyar Rádió felsza­badulási hangjáték-pályáza- tának egyik nyertese, egy olyan pályázaté, amelyen a résztvevő művek azt hivatot­tak jelezni; „Milyen utat tett meg irodalmunk — és ezen- belül hangjáték-irodalmunk — huszonöt év alatt.” A rádióújság ugyan óva­tosan utal rá, hogy „ez a já­ték kapcsolódik legáttétele- sebben az évfordulóhoz”, de talán csak azért teszi, mert nem akarja kimondani: ennek a játéknak semmi köze az évfordulóhoz. • A téma ismerős. Egy ma­gányos, idős hölgy — ezt ná­lunk természetesen Kiss Ma­nyi alakítja — szürke nap­jait azzal színesíti, hogy új­sághirdetésben talált címeket jár sorra, ahol venni ugyan nem vesz. cserélni (pb la­kást) esze ágában sincs, de jól — legalábbis látszólag — jól érzi magát. Tárgyal kü­lönféle emberekkel, de ez csak ürügy arra. hogy el­mondhassa élete történetét. Ha igénylik, ha nem. Egy el­képzelt élet és család történe­tét, mert mint a végén kide­rül. több mint tucatnyi macs­káján kívül senkije sincs, magányos vénlány. A játék során bonyolult históriák szövődnek egymás­ba. A darab elveszti ritmu­sát, szétesik. Amellett, hogy a hallgató érdeklődését sem tudja végig fenntartani, gon­dolati tartalma, mondanivaló­ja is vitatható. Nem hisszük ugyanis, hogy ez a fajta ma­gányosság közügy lenne, s hogy a személyiség ilyen mér­tékű kifordulásáért felelőssé lehet tenni a társadalmat, vagy akár egy szőkébb kö­zösséget. Így ez a történet csupán különleges furcsasá- gok kupaca. A ritkaság, a kuriózum persze lehetne jó témája mondjuk egy vígjá­téknak. De ez a játék többet akar ezért futja talán keve­sebbre. Tetem rehív ás Szintén pályadíjnyertes. Témáját és mondanivalóját tekintve feltétlenül megérde­melten. Mesterházi Lajos, a tehetséges ember önmagával szembeni felelősségét boncol­gatja. Gondolatmenetében — egy tehetsége« építész életé­nek fontos momentumait fel­idézve — eljut addig, hogy nem szabad a nagy feladatra várva képessegeinket a vég­letekig tartalékolni, mert kü­lönben az élet nyomtalan ma­rad. és az emlékező barátok még a sír nyomát sem talál­ják meg. A játék a legintellektuáli­sabb' szférában folyik, tömény gondolatisággal fogalmazott mondatok vágnak egymás húsába, szusszanásnyi pihe­nőt sem hagyva a hallgató­nak. A koncentrált figyelem­mel is nehezen követhető szö­veg fáraszt, j ha a figyelem lankad, rögtön elvesztjük a fonalat. Ez sajnos — minden erénye mellett — hátránya ennek a hangjátéknak. Kitűnő színészegyüttes va­lósítja meg Mesterházi mű­vét, mesteri játék könnyíti a megértést. Török Tamás. a rendező, az időben és térben váltakozó jeleneteket jól köti, rutinos rendezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy aki végighallgatta ezt a rádiójá­tékot — elondelkodott. *— trömböczky —< Ünnepi küldött gyűlés Szabadságunk negyedszáza­dos évfordulójára ünnepi küldöttgyűlést tartott tegnap délután a Középtiszavidéki és Jászsági Termelőszövetke­zetek Szövetsége. Az ünnepi eseményre Kunszentmárton- ban, a Zalka Máté Termelő- szövetkezetben került sor. A szövetségben működő terme­lőszövetkezetek között a Zal­ka Tsz büszkélkedhet a leg­idősebb szövetkezet címmel, hiszen egyben az ország har­madik termelőszövetkezeté is volt 1948-ban. Az ünnepség küldötteit Ka­kukk Károly tsz-elnök kö­szöntötte, majd Bódi Imre Állami-díjas tsz-elnök, a szö­vetség elnöke megnyitója után Bereczki Lajos, a szö­vetség titkára tartott ünnepi beszédet. Befeczki Lajos töb­bek, között méltatta szocia­lista államunknak a magyar mezőgazdaság korszerűsíté­sére tett erőfeszítéseit. ' Az ünnepi eseményen meg­jelent Tóth János, a Szolnok i megyei pártbizottság tit­kára is. A Vörös Csillag Traktorgyár rekonstrukciója folyamán korszerű üzemek és berendezések kerültek átadásra. Pró­baüzemelés alatt áll az „Aichelin” osztrák cég által szál­lított hőkezelő berendezés. A 3600 négyzetméter alapte­rületű vasraktárt, a daraboló üzemcsarnokot és a tan­műhely épületét nemrég adták át rendeltetésének. Ké­pünkön: a traktorgyár új vasraktára. Az eddigi szabad­ban való tárolás helyett a legkorszerűbb tárolási és anyagmozgatási technológiát vezették be. (MTI foto—Ba­lassa F. felv.) I V iszon Tallinnban — Észt vendégek megyénkben — Újdonsült tallinni bará­tokat búcsúztattak tegnap délután a szolnoki városi tanács épületében rendezett fogadáson a tanács végre­hajtó bizottságának, s az MSZBT Szolnok megyei el­nökségének vezetőd. Ezúttal harmincöt tallinni turista, pártmunkások, a ta­nácsi apparátus dolgozói, is­kola- és gyárigazgatók, az építőiparban dolgozó mű­szaki és gazdasági vezetők, társadalmi és tömegszerve­zetek aktivistái látogattak három napra megyénkbe. Az időjárás bizony hűvösen fo­gadta őket, s a város sem a legszebb arculatát mutat­ta a vendégeiknek. „A tallin­ni tavasz se kényeztet el bennünket, a szívélyes, ba­ráti 'fogadtatás, a sok kedves élméwt. a jó hangulat pedig nem is hagyott időt arra. hoay észrevegyük a mostoha •döf’ — ez volt a delegáció tagjainak a véleménye. 1 Az első napjuk városné­zéssel telt, a gyámegyedek- be, a Tallinn körzetbe, s a Tisza-ligetbe vezetett a cso­port útja. Közben ki-ki a maga szakterületének, fog­lalkozásának, érdeklődési körének megfelelő magyar szakemberekkel találkozha­tott, s beszélgethetett P. Rodion például, aki egy tallinni mezőgazdasági al­katrészeket előállító gyár igazgatója, az AGROKER- nél, Papp István igazgatónál vendégeskedett. — Nagyon érdekes, hasz­nos beszélgetés volt. Megis­merkedhettem azzal a tizen­hattagú szocialista brigáddal is, amelynek tagjaival már régóta levelez gyárunk egyik műhelye. Most alkalmam volt személyesen meghívni őket mihozzánk, Tallinnba. M. Petrovicsnak, az égjük tallinni általános iskola igazgatójának a jászkiséri kirándulás jelentette „ leg­nagyobb élményt. Az ottani általános iskolai tanítással, a pedagógusok munkájával, az úttörő csapat tevékeny­ségével. „ tanyai kollégium lakóival ismerkedett. így, amikor a tegnap dél­utáni fogadáson Szigeti László vb-elnökhelyettes, a város móljáról, az utóbbi 25 évi fejlődésről, az iparosí­tásról. a kulturális életről beszélt a delegáció tagjainak, sok minden ismerősnek tűnt. A városismertető után az észt delegáció vezetője, Holm Endel emelkedett szólásra. Először is a tallinni városi pártbizottság első titkárá­nak, Vejno Valjasz-nak és a városi tanács vb-elnöké- nek, Johanesz Vnduszk-nuk a Szolnok megyei és városi párt- és állami vezetőkhöz intézett üdvözletét tolmá­csolta. Jókívánságait fejezte ki a megye minden dolgo­zójának hazánk felszabadu­lása 25. évfordulója alkal­mából. Befejezésül pedig a tallinni zongoragyár ajándé­kát. egy ősi népi észt hang­szer mását, s az egyik játék­gyár új termékét, egy zene­szerszámot adott át. mond­ván, a magyarok abban is hasonlítanak az észtekhez — erről itt-tartózkodásuk ide­jén győződtek meg —, hogy ugj-anannyira szerelik a dalt, a táncot, szívesen énekelnek és zenélnek. Tallinn címere és a várost bemutató képes album átadása után így fe­jezte be szavait: — Remélem, ■ sok szolnoki ismerősünk és barátunk a valóságban is mielőbb meg­ismerkedhet velük. Vendégeink tegnap este elutaztak Szolnokról. H. M. Á levegőből jelentem t Rossz ómen. Húsvéthétfőn délután 2 órakor már mind­egyik újságíró a repülőgép vezetője mellett ült a buda­örsi repülőtér főépületének éttermében, csak én voltam árva. Amilyen peches va­gyok, pont az én partnerem nem vehet részt a versenyen, mert közbe jöhetett valami­lyen akadály. Fél három, már folyik az eligazítás, ami­kor belép egy olajos kezű férfi. Megéreztem, hogy csak ő lehet. Amikor leült az asz­talhoz, csak ennyit mondott: Csordás István. Útközben le­robbant a kocsi. Nem baj, csak a repülővel ne járjunk így — gondol­tam. Megtörtént a sorsolás. Huszadiknak indulunk, de a lassú PZL 101-esek közül mi leszünk az elsők. Március 31-én reggel 7 óra­kor gyülekeztünk a repülő­téren. Tíz óra 50 perc. Beültünk a gépbe és bekötöttük ma­gunkat. Ejtőernyő nincs. — Ezek a PZL 101-esek annyi­ra biztonságosak, hogy nincs is szükség ejtőernyőre. Kü­lönben is 300 méteren kell repülnünk. Hat perccel ké­sőbb a starthelyhez gurul­tunk; Gyönyörű volt fentről a táj. Ragyogó napsütés. Lát­tam, amerre elhaladtunk, az emberek felnéztek az égre és szinte hallottam, amint megjegyezték: — Ennyi repülő egymás után még nem is ment el fölöttünk. Persze, ma kezdő­dött a csillagtúra. Vajon ho- gjran bírják az újságírók? Olvasta ugye, minden gép­ben ül egy újságíró is. Közben remekül vettük a fordulókat. Bánhida, Almásfü­zitő, Győr, Oroszlány és Szé­kesfehérvár. Fehérvárig min­den simán ment. Fél perces eltolódásokkal be tudtuk tar­tani az előírt időt Ainikor azonban elfordultunk Bala- tonfőkajár felé, olyan szem­be szelet kaptunk, hogy szinte egy helyben állt a gépünk. Főkajárra már 3 perces késéssel értünk. A siófoki móló pedig sehogyan sem akart közelebb jönni. — Baj lesz öregem, — mondta Csordás Pista. — Nem tudjuk tartani az időt A siófoki reptérre valóban 5 perces késéssel értünk, de ragyogó, ötös landolással ér­tünk talajt. A késést csak az erős szél rovására lehet írni. Majdnem elfelejtettem, fent a levegőben nekem tippelni kellett. 13+1 kérdésre kellett válaszolni, úgy, hogy a három felelet közül a megfelelőt át­húzta az ember. Nem elég elviselni a termikek dobálá- sát,-közben koncentráljon is az ember... Két és negyed órát repültünk és 260 kilo­méteres utat tettünk meg. Amikor beértünk szállá­sunkra, a siófoki Európa szállóba, ketten plédekbe bu- gyolálva, villanykályha mel­lett szárítkoztak. — Mi történt? — kérdez­tem a kollegámat, a Pest megyei Hírlap újságíróját M. Kovács Attilát — A Balatonban kötöttünk ki. Ide három kilométernyi­re és a parttól 40 méterre kényszerleszállást végeztünk. Szerencsére csak térdig ért a víz. Az első nap nem hozott iz­galommentes repülést. Re­méljük lesznek még nyugod- tabb napok Is. Bognár János Jh Balázs Árpád: „Lenin” Tiszaföldvárott hez. A csehek menekültéit, mi pedig a fehér kozákokat hajtottuk... Nemsokára 87 magyarral együtt, a moszk­vai katonai főiskolára ren­deltek... — Mit tudott Leninről? — A világforradalom ve­zetőjeként tiszteltük. — Találkozott vele? — Kétszer... — Először? — Lenin a parancsnok- képző katonai főiskolán — Katalin cárnő volt palo­tájában keresett fel ben­nünket... — Mit mondott? — A tőkés és a munkás- osztály szerep>éről beszélt. Minket magyarokat barát­ságosan üdvözölt... Kapitány Gyula Iskolavezetőtől az ok­tatás rendjét tudakolta. Ép­pen a tüzérségi harcok fon­tosságáról és módjáról ta­nultunk... — Másodszor? — Moszkvában történt: A párt kongresszusának dísz­szemléiére vonultunk. Troc- kij előre lépett és jelszava­kat kiabált. Lenin hátrább állt. Mosolygott. Barátságo­san intett felénk... (Folytatjuk.) Lenin 100 esztendeje szü­letett­Lenin szelleme, Lenin esz­méje • fél évszázada, Lenin nagykövete — Malinovszkdj marsall 25 éve érkezett a Tiszához, Tiszaföldvárra. Most járom ezt a tájat s simogatom az emberek tör­ténetét . öreg paraszt megy a dűlő- úton. Az őszi köd izmosodik. Nyárfák feketédnek. Kutyák ugatnak. Csendes a Tisza. Az öreg a ladikot igazítja. — Itt lőtték agyon — mu­tat a tippamnal takart part­oldalra, — Kit? — Bajkai Gábort. — Miért? — Tizenkilencben a direkt tórium elnöke volt. Fakó színét nem felejtem. Mondá neki a román bojár: „Meg­menekülsz,, ha megtagadod Lenint, a kommunt”. ^Nem tehetemí” Százéves házba térek. Székely Imre, alti 84 éves, 9 éve nyomja az agyat­Masí gyorsan vei: a save a kopaszfejű, vágott baj szú, ferdeszemű veteránnak. Az életét idézi: — Az én csapatom az el­ső világháború, az orosz for­radalom idején Szemborg városába érkezett. Szünetelt a harc. Átjártunk az oro­szokhoz. Egyszer eltévedtem. Nem a csapatomhoz, de ide­gen városba érkeztem. Ten- gemyi nép gyülekezett. Szlo­vákul kérdeztem: „Most ki szaval?” „Lenin” — vála­szolták. Szlovákul beszéltem, annyit tehát értettem, „Le a burzssuj osztállyal, a nép­nek kenyeret és jogot kell adni!” Ezt megjegyeztem s amikor a csapatommal ha­zatértem, be is álltam a Vö­rös Hadseregbe. Tiszaföldvár községben 36 tagú vörös gár­dát szerveztem. Szolnoknál is harcoltam. Aztán rettenetes helyzet következett Héjas megtalálta a tarisznyámban Lenin könyvét 150 botot ve­retett rám. Félig agyonver­tek- Két évig betegesked­tem. Örökre kitiltottak Ti- szaföldvárról. Tizenkét érig a kecskeméti határban bo­lyongtam, Futó homoki föl­det béreltem, de ott is vi­gyáztak rám a csendőrök... Székely — a felszabadulás után — mint a Lenin téesz tagja, tanítgatta a fiatalt, a maradékot — Lenin eszméjé­re. Lenin tanulságos száz esztendejére. Nyúlt arcú, borostás em­ber áll a kiskapuba. A 76 éves Pápai Mihály. Halk szóval mesél a múlt­ról. — Én is Lenin katonája voltam. 1915 évben Galíciá­ban kerültem fogságba. Szi­bériában. Perm városába vittek. 1917 évben Kun Béla személyes felhívására lép­tem be a Vörös Hadseregbe. Jekatyerinburgnál, Tobolszk- nál harcoltam a fehérek el­len; 1918 telén azzal enged­tek haza, hogy Magyarorszá­gon védjem és terjesszem Lenin eszméjét. Be is álltam a magyar Vörös Hadseregbe. Aztán az ellenforradalmi bíróság egy esztendőre bör­tönbe csukott. Nehéz idők kö­vetkeztek. Cselédeskedtem. Rajtam csak a felszabadító szovjet csapatok segítettek. En pedig földet osztottam. Ugyanott, ahol szolgáltam.* Kövér tekintetes úr nagy­birtokán. Kommunista vol­tam. Aztán a Lenin Tsz-bem szolgáltam. Vadgalamb turbékol. Vadszőlő fut a fára­A fagyai levele sárgul, a bogyója feketedik. Rózsa, fehér viola, dália virít, az ősz színe-virága ágaskodik a menyecskekert­ben. — Abban a házban la­kott Malinovszkij marsall. Parasztház a Tiszára me­nő gyalogút tövében. — Nagykövet volt, mi­niszter. — Lenin követe... — Fővezér volt, mondják a zsendülő iskolások, akik sorra járják a történelmi emlékhelyeket. íme egy idé­zet az e«vik általános isko­lás lány dolgozatából: — „Jártunk Kapa Zsigáék Baross utcai házában, ahon­nan Malinovszkij marsall irányította az ukrán—szov­jet hadsereg felszabadító hadműveletét. Abban az idő­ben a lakosságot kitelepítet­ték a faluból, Malinovszkij marsall messzelátóval jól lát­hatta a tiszamenti ütközetet, jártunk Kádár Imrp tanár- úmál is. a Kossuth utcai iskolában. Elmondotta, hogy büszkék lehetünk Tiszaföld­várra, hiszen a 48-as győ­zelmes tavaszi hadjáratban Damjanich tábornok itt szé­kelt. innen indult a vasas német ellen. Egy évszázaddal később pedig Malinovszkij hada innen üldözte Hitler vert SS seregét...” A gyerekek virágot visz­nek az elesett szovjet és magyar hősök sírhantjaira... — Édesapámat keresi? — Vámos József veteránt^. Kopog a cipőnk a kocka­köveken. Befordulunk a konyhába. Szemüveges, bajszos, szé­les arcú, deres hajú kun ember tessékel beljebb a virágpompás tiszta szobába. Vámos a Kiskunság szülöt­te, a Itiskunmajsai kerék­gyártó fia... Most együtt lapozunk az íratlan történelemben. — Az első világháborúban? — Ezerkilencszáztizenötben a Kárpátokh— harcoltam. 1916 telén fogolyként a mur* manszki vasúton dolgoztam­— Ott érte a forradalom? — Azonnal Vologdába szöktem, onnan Omszkba ke­rültem és beléptem a 'Ligeti Károly szervezte Vörös Gár­dába. A cseh ellen forradal­márok ellen harcoltam. A csehek százszoros erővel tá­madtok. fogságba es­tem. De 1919 véaén odaért a front és mi magyarok csat­lakoztunk a Vörös Hadsereg­* Részlet a tisrafö’dvári Le­nin Tsz életéről szóló, megr- jelenés előtt álló könyvből. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom