Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-23 / 94. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1570. április 23. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Figyelmet érdemlően tanulságos válaszokat kapott az amerikai Associated Press Phnom Penh-ben, ahol a helyi diplomáciai képviseleteknél tájékozódott az általános han­gulatról. Az AP abban foglalja össze a tapasztalatokat, hogy a Kambodzsa fővárosában állomásozó diplomaták egyre bizal­matlanabbak a puccs útján uralomra jutott kormány iránt. Képesek-e egyáltalán túlélni Lón Nolék az ellenállók kato­nai nyomását? A fővárosban dolgozó diplomaták ezzel kap­csolatban meglehetősen pesszimista álláspontot foglaltak el. A helyzetre ugyanis nagyon jellemzőnek tartják, hogy az ellenállók már 29 Kilométerre (Budapest—Vác távolság!) megközelítették Phnom Penh-t. A kambodzsai főváros diplomáciai missziói attól is tar­tanak, hogy rövid időn belül megszakad minden összeköt­tetés Phnom Penh és a külvilág között. Véleményük szerint a főváros repülőtere egy-két héten belül a partizánok lősu- garába kerül. Maroknyi partizán is elég ahhoz — hangoztat­ják véleményüket a diplomáciai képviseletek —, hogy lezár­ják a Thaiföld felé vezető országutat, amely pillanatnyilag az egyetlen, még zavartalannak minősíthető összeköttetési út a kambodzsai fővárosból. A francia hírügynökség, az AFP is foglalkozik a kam­bodzsai helyzettel. Lón Nol hadseregéről megállapítja, hogy az nagy részt újoncokból áll, de még a sereg úgynevezett veteránjainak többsége sem rendelkezik harci tapasztalatok­kal. Megállapítja az AFP, hogy a puccsista rezsim szemláto­mást elszigetelődik; a délkelet-ázsiai fővárosokban az embe­riség ellen elkövetett bűntettről, az új kambodzsai rezsim mérhetetlen cinizmusáról és politikai ostobaságáról beszél­nek. Az a megyőződés is általános, hogy egyik nagyhatalom sem kíván az új Phnom Penh-i rezsim védelmére sietni. Nixon hétfő éjszakai beszédét kommentálja a világsajtó. A párizsi Figaró szerbit a beszéd nem egyéb ügyes komp­romisszumnál. A Les Echos című francia lap szerint Nixon vietnamizálási politikájának sikere igen kétségesnek látszik. A zágrábi Vjesnik című napilap szerint Nixon bejelentései megint semmit nem változtatnak meg Vietnamban; az ame­rikai elnök újból csak szavakat kínált, miközben a világ tettekre vár. (*^1 Véget ért a Lemn-centenáriumi díszülés Moszkvában M INDENFELO 1 KAIRÓ (Folytatás az 1. oldalról.) ' titkára megállapította, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom korunk fő ereje. A nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom to­vábbfejlődéséhez elengedhe­tetlenül szükséges a test­vérpártok egységének teljes helyreállítása és megerősíté­se a kommunista és munkás­pártok 1969-ben megtartott nemzetközi tanácskozásán jó­váhagyott elvek alapján. S. Dange, az Indiai Kom­munista Párt Országos Ta­nácsának elnöke, Lenint az emberiség nagy felszabadító­jának nevezte. Az októberi forradalom, amelyet Lenin és a bolsevik párt vezetésével hajtottak végre. felhívta Ázsia. Afrika. Latin-Ameri- ka minden elnyomott népét, hogy lépjen a felszabadító harc útjára, — mondotta Dange. Max Reimann, Németor­szág Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára leszögezte, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság kommunistái teljes mér­tékben egyetértenek Lenin eszméivel és a Szovjetunió népeit a kommunizmushoz vezető SZKP tevékenységé­vel. Nyugat-Németország kom­munistái minden erőfeszítést megtesznek, hogy kivívják a munkásosztály akcióegységét az imperializmus ellen foly­tatott küzdelemben. Német­ország Kommunista Pártja harcol az NSZK-ban a szo­ciáldemokraták onnortun iz­musa ellen, az európai sta­tus quo fenntartásáért,' a Német Demokratikus Köz­társaság elismeréséért — hangsúlyozta Max Reimann. Vladimir Bakarics, a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­sége Elnökségének tagja, az elnökség végrehajtó irodájá­nak tagja kijelentette: a le­nini jubileum megünneplése Jugöszlávia-szerte nemcsak a Nagy Október ügyével való szolidaritás kifejezése. Ügy ünnepük ezt az évfordulót, mint saját jubileumukat. ,,Lenin nélkül, az októberi forradalom nélkül a mi né­pünk sem állt volna talpra, nem léphette volna át a tör­ténelem küszöbét.” Bakarics nagy sikereket ÉPÍTTETŐK LAKÁSTULAJDONO­SOK FIGYELEM! A szolnoki ÁFÉSZ Házilagos Építő Brigádja kiszélesíti szolgáltatásait a lakosság felé. Korláto­zott kapacitással vállal: tatarozást. átalakítást, villanyszerelési és vízve­zetékszerelési munkákat, parkettázást, — parkett csiszolást, szobafestést, mázolást, valamint kis­lakásépítést. Személyes megbeszélés és megrendelés az ÁFÉSZ ipari osztályán Szolnok, Beloiannisz u. 34. kívánt a Szovjetunió kommu­nistáinak, dolgozóinak továb­bi alkotó munkájukhoz. Este az ünnepi ülésszak be­fejeztével a magyar delegá­ció is jelen volt az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió és az Oroszor­szági Föderáció Legfelsőbb Tanácsának nagyszabású fo­gadásán, amelyet a moszkvai Lenin ünnepségeken részvevő delegációk tiszteletére ren­deztek. A szerdai moszkvai .lapok piros fejléccel jelentek meg. Nagy címbetűk hirdetik: a leninizmus korunk zászlaja, a lenini út vezet a kommuniz­mushoz. A vezető orgánumok, a Pravda* az Izvesztyija teljes terjedelemben közük Kádár János kedden elhangzott be­szédét, a többi lap kivonatok­ban ismerteti az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kárának felszólalását. Moszkvában az érdeklődés középpontjában Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Köz­ponti Bizottsága főtitkárának referátuma áll. A Brezsnyev- beszédnek különösen három A Szovjetunió központi forradalmi múzeumában a Lenin-centenárium alkalmá­ból „Lenin és Moszkva” címmel kiállítás nyílt. A be­mutatott dokumentumok kö­zött szerepel a moszkvai vá­rosi tanácsnak az az egykori határozata, amely Lenint a tanács örökös tagjává nyil­vánította. A Lenin centenáriummal kapcsolatos események és a moszkvai ünnepi ülés áll to­vábbra is a világsaitó figyel, mének köz°-'Pontjában. A szerdai csehszlovák la­pok ünnepi köntösben jelen­tek meg és az ország rádió­ja és televíziója különleges figyelmet szentel az évfor­dulóval kapcsolatos esemé­nyeknek. Az NSZK összes lapia az első oldalon vastagbetűs cí­vezérgondolatára hívják fel a figyelmet: 1. a XX. század politikai fejlődésének tapasztalatai megerősítették a lenini taní­tás igazságát; 2. a szovjet hadsereg a bé­kének és a népek biztonságá­nak hadserege volt és to­vábbra is megmarad annak; 3. a Szovjetunió a jövőben is mindent megtesz, hogy a szocialista országok népei bé­kés feltételek közepette épít­hessék az új társadalmat. Leonyid Brezsnyev, Alek- szej Koszigin. Nyikolaj Pod- gornij és más szovjet vezetők kedden, Lenin születése 100- évfordulójának napján meg­koszorúzták a nemzetközi munkásosztály nagy vezéré­nek mauzóleumát. A koszorú szalagjának fel­irata: „Vlagyimir Iljics Le­ninnek az SZKP Központi Bizottságától a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnök­ségétől, a Szovjetunió Minisz­tertanácsától”. Az ünnepélyes koszorúzás részvevői egyperces hallga­tással adóztak az első szocia­lista állam megalapítója em­lékének. ' mek alatt ismerteti Leonyid Brezsnyevnek, a moszkvai ünnepi ülésen elhangzott be­szédét. Az angol sajtó szintén nagy figyelemmel kíséri a Lenin centenáriummal kap­csolatos eseményeket és ki­emelkedő helyein közli a moszkvai ünnepi ülésről ér­kező jelentéseket. A szerdai párizsi lapok sok Leninnel kapcsolatos anya­got közölnek. valamint is­mertetik Leonyid Brezsnyev kedden Moszkvában elhang­zott beszédét. A madridi egyetemen til­takozó gyűlést tartottak, mert az egyetem vezetősége megtiltotta Lenin születése századik évfordulójának megünneplését. A rendőrség és a diákok összecsaoása során többen megsebesültek. Francois Puaux, Francia- ország kairói nagykövete kedden tájékoztatta Mahmud Riad külügyminisztert azok. ról a kérdésekről, amelyek­ben a négy nagyhatalom képviselőinek sikerült egyet­értésre jutniuk a Biztonsági Tanács közel-keleti határo­zatának végrehajtásait ille­tően — közölte szerdán az A1 Ahram. KAIRÓ A MEN A hírügynökség a Palesztinái felszabadítási szervezethez közelálló forrá­sokra hivatkozva közli, hogy az El Fatah szerint semmi­féle kapcsolat nem volt a Palesztinái ellenállási szer­vezetek és a jordán kor­mányban, valamint a katonai vezetésben történt közelmúlt, beli változások között. Az El Fatah „tisztességtelen-| nek” nyilvánította azokat a híreszteléseket, amelyek sze­rint az új minisztereik néme­lyike az ellenállási mozgal­mak képviselőjeként került a kormányba. Az ellenállási mozgalom nein avatkozik be az arab országok belügyeibe, ugyan­akkor nem fogad el semmi­féle gyámkodást sem. — fű­zi hozzá a hírhez az A1 Ahram. TEL AVIV Nablus városában az izrae­liek által megszállt Nyugat- Jordániáhan> szerda délelőtt ismeretlen tettes kézigráná. tot dobott egy autóbuszra. A város szívében bekövet­kezett robbanás 21 személyt, köztük hat külföldi turistát megsebesített. A támadás után több személyt őrizetbe vettek, a sebesülteket pedig kórházba szállították. Hága Helmuth Schmidt bonni hadügvmíniszter szerdán Há­gába érkezett, hogy NATO- kérdésekről tárgyaljon Wil­lem den Toom holland had­ügyminiszterrel. Külföldi visszhang a Lenin centenáriumról A magyar pártküldöttség a centenárium alkalmából megkoszorúzta Lenin mauzóleu­mát. A képen: a küldöttség tagjai (jobbról balra) Kádár János, Komócsin Zoltán és Németh Károly. — (Teleíotó — TASZSZ—MTI—KS) Lovell, Haise és Swigert sajtókonferencián számolt be izgal­mas útjáról. A képen az Apollo—13 parancsnoka elmagya­rázza, hogyan történt az űrbaleset, hogyan élték túl a rob­banást. milyen feladatokat kellett megoldaniok, hogy sike­resen visszajussanak a Földre. (TELEFOTO — AP—MTI—KS) Ostromállapot Kolumbiában Röviddel azután, hogy Ko­lumbiában kihirdették az ostromállapotot és a satatá- riumot, a választást lebonyo­lító szervek bejelentették: a nemzeti front jelöltje, Misáéi Pastrana Borero ötvenezer szavazattal vezet ellenfele, Rojas Pinilla előtt. A kezdeti eredmények még Rojas, a 70 éves volt diktá­tor győzelmét mutatták,1 s ennek nyomán Rojas már győztesnek nyilvánította ma­gát. A kormányzat figyelmez­tette a lakosságot, hogy „az ostromállapot érvényben van és a rendelkezésekkel való mindennemű szembeszegülés súlyos következményekke, jár”. Éhségsztrájk Görögországban Teljes mértékben sikeres volt a görög politikai fog­lyok 24 órás éhségsztrájkja. Athén. Szaloniki börtöneiben és a szigeteken politikai okokból fogva tartott vagy elítélt mintegy 1200 fogoly így fejezte ki tiltakozását kedden, a katonai állam­csíny harmadik évfordulóján. Jogászok és a hozzátartozók tájékoztatása szerint részt vett a sztrájkban az a 390 személy is, akiket katonai bíróságok ítéltek börtönre, valamint további 900 „biz­tonsági okokból” letartózta­tott és fogva tartott személy, A kormány részéről nem fűztek magyarázatot a meg­mozduláshoz. — Az ortodox nagyhétre való hivatkozással a rendszer nem szervezett semmiféle hivatalos ünnep­lést az évfordulóra. Az athéni külügyminiszté­rium kedden nyilatkozatot tett közzé, amelyben „a belügyekbe történő botrá­nyos beavatkozásnak” nevez­te a skandináv országoknak az Európa Tanácsban előter­jesztett indítványát. Az in­dítvány vizsgálatot követel Görögország ellen, mivel az megsérti az emberi jogokat. A külügyminisztérium nyi­latkozata kijelenti, hogy Gö­rögország nem hajlandó vá­laszolni a vádakra. „A skan­dináv országok nem veszik tudomásul, hogy Görögország már kilépett az Európa Ta­nácsból” — áll a nyilatko­zatban. ENSZ-vízsgcsat Az ENSZ különleges bi­zottsága, amely az emberi jo­gokat sértő izraeli cselekmé­nyeket vizsgálja a megszállt arab - területeken, szerdán megkezdte a tanúk meghall­gatását a kairói Shephard’s szállóban. A háromtagú bi­zottság mintegy negyven olyan tanút hallgatott meg, akiket a Sinai-félszigetről és a gazai övezetből űztek el az izraeli megszállók. A tanúk sorában nomád törzsfőnökök, valamint az El Arislri és a Raíahi kórházak orvosai, ápolói vallanak az izraeli ke­gyetlenkedésekről. H. Sz. Ameraszinghe, Ceylon állandó ENSZ-képvi- selője, a bizottság elnöke keddi nyilatkozatában elmon­dotta, hogy Bejrutban, Da- maszkuszban és Ammanban kilencvenegy tanút hallgatott meg a bizottság. Ameraszinghe sajnálattal ál. lapította meg, hogy az izraeli kormány nem hajlandó együttműködni a. bizottság­gal, s nem teszi lehetővé, hogy helyszíni vizsgálatot folytasson a megszállt arab területeken. Varsói találkozó Varsóban szerda délelőtt megkezdődött a lengyel—nyu­gatnémet politikai megbeszélé­sek harmadik fordulója a két ország kapcsolatai rendezésé­nek kérdéseiről. A megbeszé­lésen résztvevő lengyel kor­mányküldöttséget Józef Wi- niewica Jiülügyminiszterhe­lyettes, — a nyugatnémetet Georg Ferdinand Duckwitz külügyi államtitkán vezeti. A tanácskozások első for­dulójára —, mint ismeretes — február elején, a második­ra pedig március közepén került sor. A megbeszélések az eddigihez hasonlóan most zárt ajtók mögött folynak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom