Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-21 / 92. szám
1970. április 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Idegenben nyert a Tiszaföldvár Tiszaföldvár—Szegedi AK 1:0 (0:0) Szeged. 200 n., v.: Szarvas. Tiszaföldvár: Németh X. — Aszódi, Seres, Box'za, Bige, Kávási. Lovász (Rékasi), Molnár, Németh II., Makai, Berta. Az eddig veretlen hazai együttes sokat támadott, a földvári csapat jól szervezett védelme azonban áttörhetet- lennek bizonyult, váratlan ellentámadásai pedig többször is zavart keltettek a szegediek kapuja előtt. A mérkőzést eldöntő gól a 83. percben esett, amikor egy közvetett szabadrúgásból legurított labdát Borza mintegy 10 méterről laposan a jobb sarokba lőtt. Jó Németh I., Seres (a mezőny legjobbja), Borza, Molnár, ill. Tóth, Olasz, Sándor, Stumpf — Verbók — Kilián FSE—Mátészalka 1:0 (0:0) MÁV sporttelep 200 n„ v.: Dobozi. Kilián: Szabó — Balogh, Hajdú I., Kontár, Hajdú A., Csősz, Karkusz, Patai. Kátai (Vasvári), Kovács J., Kovács L. Edző: Lazányi Péter. A több gólhelyzetet kiha-_ gyó Kilián az igen jóiramú és változatos mérkőzésen megérdemelten szerezte meg első győzelmét A gólt a 70. percben egy formás baloldali támadás után Karkusz lőtte. A játékvezető — jó összeműködve partjelzőivel — hozzájárult a mérkőzés színvonalának az emeléséhez. Jó: Balogh. Hajdú I., Patai, Kovács J., Karkusz ÜL Balogh, Juhász, Vicsotka. L. P. Tuzséri MEDOSZ—Sz. Vegyiművek 1:0 (0:0) Tuzsér 400 n., v.: Ladányi. Vegyiművek: Szőke (Hocz) — Bíró, Németh, Kövér (Hernádi), Mihályi, Orszáczki, Kovács, Polgár (Szeberényi), Lévai. Kolláth, Czifra. Edző: Tóth László; Szerencsétlen körülmények között vesztette el veretlenségét a Vegyiművek. Közepes iramú mérkőzésen a vendégcsapat szervezetten védekezett, mezőnyben jól tartotta a labdát, de csatárai öt abszolút gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A hazaiak egy védőről lepattanó labdát értékesítettek úgy, hogy a 16 méterről leadott lövés a bal felső, sarokban kötött ki. Veresége ellenére is jól játszott a Vegyiművek, de büntetlenül nem lehet kihagyni a gólhelyzeteket. G.: Révész. Jó: Révész, Tóth, Varga, ill. Szőke. Németh, Cifra. T. L. Záhonj:-Szabó Lajos (3:1) Mezőt n., v.: Pencz. Szabó Sn . . ndi (Cene) — Pindák. Egei, Jancsa, Gom- bik (Öllé), Bánhidi, Pagonyi, Nyikos, Iglódi, Szűcs, Hock (Szarvas). Edző: Márki Gábor. A vendégek rövid időn belül megtalálták a hazai védelemben keletkezett rést, különösen a rendkívül gólerős Rá ti. aki háromszor talált a hazaiak hálójába. A Szabó SE gyenge játéka rászolgált a vereségre, csupán az utolsó negyedórájáért lehet a csapatot dicsérni. A vendégek 4:l-es vezetése után sem adták fel a harcot, de már idő nem volt az egyenlítésre, így csak szépíteni tudtak. G.: Ráti (3), Balázs, ill. Pindák, Iglódi, Nyikcs. Jó: Ráti. Rózsa, Murzsa, Tóth, ill. Pindák, Bánhidi, Szűcs. — Sindel — Kerékpáros sikerek idegenben Békéscsabán rendezték *neg az V. terület kritérium bajnokságát, Békés, Csong- rád, Bács-Kiskun és Szolnok •negyek kerékpáros versenyzőinek a részvételével. Az alsó osztályok futamaiban az uttorok. serdülők futamát a Békéscsabai Előre versenyzői nyerték, itt a szolnoki Pincei a hajrában maradt alul. A fakerekesek futamában élőbb az ifjúságiak rajtoltak. a táv második felében kettészakadt a mezőny s így egy nyolc fős boly érkezett a hajrára. Míg a szegedi és a békéscsabai versenyzők a múltkori győztes Deák Il-t figyelték* addig az ellenke- zo oldalon klubtársa, Labanc 1. könnyedén haladt át elsőnek a célon. Ebben a futamban 1. Labanc (Szolnok), 2. Gelovic (B.-csaba), 3. Deák II. (Szolnok), 5. Vincze (Szolnok). A junior kritérium bajnokságát is szolnoki versenyző nyerte. Horváth végig kezdeményezett. Szökési kísérlete ugyan nem sikerült, de végül is nagyszerű rutinnal hajrázott, maga mögött hagyta ellenfeleit s elsőnek haladt át a célom Biztató eredmények az ügyességi csapatbajnokságon A korábbi éveknél nagyobb érdeklődés, fegyelmezettebb csapatok, néhány egészen fiatal a felnőttek között és a meghívásos számokban jó eredmények jellemezték a Szolnokon megrendezett kétnapos atlétikai csapatversenyt. A férfiaknál és a nőknél egyaránt 7 sportkör versenyzett a megyei bajnoki címekért. Legjobban a Szolnoki MÁV versenyzői szerepeltek. A 13 számból kilencet a MÁV atlétái nyertek, kettő a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Technikum. egy-egy pedig a Kilián FSE és a tiszafüredi gimnázium csapatáé lett. Bár a felkészülést a kedvezőtlen időjárás, a pálya és az iskolaudvar állapota zavarta, ennek ellenére néhány iskola, egyéni csúcs és az országos ügyességi, valamint középiskolás bajnokság előtt biztató csapateredmény született. Eredmények, férfi magasugrás: 1. MÁV 168 átlag, 2. Gépipari Technikum 165. 3. Törökszentmiklósi Mg. Technikum 160. A gépipari technikum eredménye jobb. mint tavalyi átlaga, amellyel országos bajnokságot nyert. — Távolugrás: 1. MÁV 599 Szabó 622, Búzás 605, Mészáré« 619, Kurucz 627. — Hármasugrás: 1. MÁV 12,99 2. Tm. Mg tech. 11,97. 3. Kilián FSE 11,42. Rúdugrás: 1: Tm. Mg. Tech. 268, Súlylökés: 1. MÁV 11,89, 2. Kilián FSE 11,21, Diszkoszvetés: 1. MÁV 35,30, 2. Tm. Mg Tech. 32,76. Gerelyhajítás: 1. Kilián FSE 44,47, 2. Tm. Mg. Tech. 43,28. Kalapácsvetés: 1. MÁV 37,73, 2. ,Tm. Mg. Tech. 29,31. Nők, magasugrás: 1; MÁV 142 átlag. 2. Kisújszállási g. 133. Távolugrás: 1. MÁV „A” 516, 2. MÁV „B” 436. Súlylökés: 1. MÁV 9,80, 2. Kisújszállás gimn. 9,39. Diszkoszvetés: 1. Tm. Mg. Technikum 26,02. 2. Kunhegyesi gimn. 24,61. Gerelyhajítás: 1. Tiszafüredi gimn. 28,89, 2. MÁV 28,22. Meghívásos számok: 3000 méter serdülő gyaloglás: 1. Papp J. (MÁV) 14.11,4, 2. Nádas (Tm.) 17.52,00. 5000 m ifjúsági gyaloglás: 1. Pajjp Gy. (MÁV) 24.51,0, 2. Szalma (MÁV) 25.45,4, 200 m síkfutás: 1. Hack 23,3. 600 m: Fodor (MÁV) 1,25.8. Nők 200 m: 1. Pásztor 27,7. 2. Kocsis 27,9. 600 m: 1. Pásztor 1,40,2 2. Lassinszlvi 1,46.2. Kunszentmártoni siker Karcagon Megyei I. o. Kunsági csoport Kunhegyes—Törökszentmiklósi Vasas 1:1 (1:0). Kunhegyes, 300 n. v.: Balczó. Kunhegyes: dr. Horváth — Ná- nási, Tótha, Rózsa, Dobák A. Nagy, Kiss. Gorzás, Cos- ma, Cseh (Dobák P.), Pásztor (Némethi). Edző: Gorzás Lukács. Tm. Vasas: Lőrinczi — Öllé, Erdős, Juhász, Hámori (Csontos)- Orbán, Sebők. Porhanda, Sándor (Bon- tovics). Bukta. Antal. Edző: Buczkó Ferenc. Mindkét csapat nagy erővel kezdett. Az első veszélyes támadásokat a Vasas vezette. A 7. percben Antal 8 méterről nagy helyzetben hibázott. A 14. percben kétszer csattant „ labda a kunhegyes! kapufán. A félidő közepén a Vasas lendülete megtört és a hazaiak kerültek fölénybe. A 35. percben Cseh jó labdával kiugrott és biztosain lőtt a jobb sarokba. 1:0. A gól után is Kunhegyes kezdeményezett. A második félidő teljesen a Vasasé volt, Kunhegyes elfáradt, kiütközött a vendégek erő- és technikai fölénye. A 61. percben Sebők egyéni játék után egyenlített. A meg-megújuló Vasas támadások óriási munkát adtak a kunhegyesi védelemnek. A 75. percben Bukta elől dr. Horváth merész ki- vetődéssel, majd p 80. percben a kapufa mentett. A sportszerű mérkőzésen mind. két csapat keményen megküzl dött az 1—1 pontért. A játékvezetők jól működtek. Jó: az egész kunhegyesi csapat, illetve Antal, Erdős. Bukta. Ifi: Tm. Vasas—Kunhegyes 1:0. Kiss Imre Kunszentmártoni TE—Kar. cag 3:1 (2:0). Karcag, 300 n. v.: Horváth. G.: Garáz, Kecskés^ Kácsfalvi, ill. Varga. Ifi: Karcag—Kunszentmár- ton 7:0. Rálcúczifalva—Sz. MÁV 11. 3:0 (1:0). Rákócziíalva, 300 n. v.: Koczka. G.; Csabai 2. Perei. Ifi: Sz. MÁV—Rákóczifal- va 3:1. K. MEDOSZ—Kisújszállás 1:1 (0:1). Kenderes, 500 n. v.: Detki. G.: Mészáros', ill. Varjú. Ifi: K. MEDOSZ—Kisújszállás 2:0. Türkeve—Mezőtúr 0:0. — Túrkeve, 200 n. v.: Barta. JÁSZSÁGI CSOPORT Jászjákóhalma—Jászárok- szállás 0:0. Jászjákóhalma, 300 n. v.: Agócs. Jászjákóhalma: Gecse — Csányi, Kovács, Forgács, Borit» Nagy II. (Nagy III.), Komcsik, Szőllősi, Palcsó, Koz- móczky, Kovács III. Edző: Hegyi László. Jászárolcszál las: Kiss — Ördögh, Rédei’ faragó, Banka, Baranyi Lukacs, Cservölgyi, Bagi,' Kc- ezian. Kovács. Edző: Győző Gyula. Kitűnő labdarúgó időben, mintaszerű játékvezetés mellett került' sor sz élénk iramú, mindvégig izgalmas, sportszerű mérkőzésre. a jól záró védelmek mellett egyik csatársor sem tudott kibontakozni Jó- Kovács, Koncsik, KÓzmóczky, ül. Rédei, Cservölgyi Kovács. , Ifi: Jászjákóhalma—Jász- arokszállás 3:0. Sd/S Sz. Gépjavító—Jb. Vasas 2:1 (0:1), Szolnok, 300 n. v.; Gere. G.: Vincze. Makai, ill Dorók. Sz, MTE II.—Tószeg 1:0 (0:0y MTE-pálya. v.: Kubá- nyi. G.: Pallai. Üj szász—Szolnoki Cukorgyár 2:0 (0:0). Újszász, 400 n. V.: Bokor. G.: Bábosik, Varga (ll-esből). Szászberek—Jb. Lehel II. 5:0 (2:0). Szászberek, 200 n. v.: Bozóki. G.; Bali B. (2) Balogh (2), Juhász L. Ifi: Szászberek—J. Lehel 1:1. Jól sikerült a Mit tud a sport- mozgalomról vetélkedő megyei döntője Szolnokon a Ságvári Endre megyei művelődési központ nagytermében rendezte meg vasárnap délelőtt az MTS megyei tanácsa és a KISZ megyei bizottsága a „Mit tud a sportmozgalomról” szellemi vetélkedő megyei döntőjét. Az immár hagyományos és népszerű vetélkedőn a járási, városi döntők első két helyezettje indulhatott. A versenyt három szakaszban — selejtező, középdöntő és döntő — rendezték meg. A résztvevők jól felkészültek, s mind a selejtezőben, mind a középdöntőben szoros küzdelem alakult ki. Végülis a holtversenyt újabb kérdések feladásával kellett eldönteni. Ennek alapján Berta László, a Szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozója lett az első. A második helyet Bognár Ferenc, a harmadik helyet pedig Pálinkás Ferenc kunszentmártoni versenyzők szerezték meg. A helyezettek oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. INGATLAN í 800 n-öl telek képrészben is edadó. — Szandaszőllős, Vörösmező u. 52. CSERKESZÖLLÖN — műút mellett — 600 négyszögöl szőlő, külön 1 hold szőlő és barackosnak alkalmas üres homok eladó. Buszhoz és fürdőhöz 10 percre. Érdeklődni Cserkeszöl- lő első kereszt-dűlő 2. Kecskés Imre. JÁSZBERÉNY központjában kettő szoba összkomfortos lakóház eladó. Tanácsi Lakáscserével beköltözhető. „Október” jeligére a jáazberé- lyi hirdetőbe. XÉT szoba, konyha, jpeiz, melléképüle- ekkel, újszerű állapotban levő ház el- ídó. fVíz, villany be- /ezetve). Sasi Ben- ámin. Tószeg. 160 négyszögöl telek lakóépülettel eladó. Szolnok, Nyíl u. 24. (Partos kápolna mel- • lett). — Érdeklődni: Üttörő u. 35. GépjArmO: MŰSZAKI vizsgázott Warsawa eladó. Já- noshida. Liszt Ferenc út 7. 750 cm'-es Zündapp KIS családi ház 100 _ ______ _____^ n-öl telekkel €lac*ó oldalkocsis motorke- kétszobás bérházi la- rékpár eladó. Koncz, káscserével. Érdek- Törökszentmiklós, — lödni: Szolnok, Szel- L,enln üt 59. lő út 70. sz. ----------------------------------------------------------—------- JÓKARBAN lévő Da300 négyszögöl épít- nuvia motorkerékpár ke/.ésre alkalmas te- olcsón eladó. Szollek eladó, Szanda- nők, Napsugár út szóllös, Körte utca- 49,0. szám. ban. Érdeklődni Ko-----------------------------------csoros, Meggyfa u. 50 cm:,-es — használt 40. Kálmánéknál. BEKÖLTÖZHETŐ házrész eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Sütő u. 1. Simson Star motor- kerékpárt veseek. — Habranyi Mihály, — Martfű, Nefelejts u. 1. szám._____________ O LDALKOCSIS FanEGYSZOBÁS ossz- noma eladó. Kunhe* komfortos utcai la- gyes, Lenin Tsz, kás Budapesten 2400 ^zakó. Ft havi jövedelemmel megegyezéssel adAS-VÉTEL: átadó. Megbeszélés: Jászberény, Hatvani U. 7. szám. KOMPRESSZOR 10 — ------- légkörös, óránkénti E LADÓ kis családi teljesítménye .50 cm3 ház beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: mellékhelyiségekkel. Jászberény, Hatvani Szolnok, Varjú u. 6. út 7. széni. ELADÓ! MCU VITT. 42 mJ (ütőíelületű ..MARABU” kazán széntüzelésű. finom szerelvények nélkül, jó állapotban. Sütőipari Vállalat Jászberény. Ady Endre út 24. szám. A SZOLNOKI Achim András ÚU általános iskola — megvételre hirdet MARABU 8 közponU fűtéshez való kazánt a hozzátartozó csőrendszerrel és fűtőtestekkel és 12 db cserépkályhát. Érdeklődni az iskola gondnokságán 9—16 óráig. Telefon: 12—475. _________ S ÜRGŐSEN eladó — egy megkímélt újszerű behangolt bécsi márkás és körpáncélos fekete zongora áron alul, esetleg kedvezménnyel. Szóló és oldalkocsis 250 cm3-es járművet beszámítok. Megtekinthető egész nap. Szolnok, Napsugár u. 3. Kertváros. FÜRDŐSZOBA kályha hengerrel, csapteleppel olcsón eladó. Szolnok, Vak- Bottyán u. 31. Előnevelt és naposlibát nagy tételben vásárlóhoz szállítunk. Érdeklődni levélben, telefonon, személyesen. Egyetértés Mg. Tsz. Jászfelsőszent- györgy. Ügyintézőnk: Gábor. Telefonszámunk: 5. ELADÓ hűtőgép, heverő. szekrény, kanapé és ágy. Szolnok, Hámán Kató út 6. (Szociális otthon mellett). SÖTÉT hálószoba bútor ágybetétekkel eladó. Szolnok, Kar- kecz Károly u. 2., — földszint. ELADÓ 1 vagon terméskő és egy fehér mély gyermekkocsi. — Szolnok, Pusikás. Muskátli út 8. ELADÓ megélhetést biztosító tanya beköltözhetően — több gazdasági épülettel, villannyal 1600 négyszögöl területtel — Pécstől 5 km-re. — Pécs, Rákóczi út73/a. Bazár. VEGYES: VILLANYSZERELÉS, új szerelések és ja- vitások végzése. Szolnok. Szabadság tér 2. szám. ______ T ÁRSASHAZ építéshez két komoly társat keresek. Kivitelező, tervező van. — Szolnok, Keskeny János u. 43. BEREKFÜRDŐN meleg gyógyvíz mellett több férőhelyes nyaraló kiadó a nyári szezonra vállalatnak vagy szövetkezetnek. Levélcím: Deák Gé- záné Budapest, V.; Sütő u. 2. n. 2. SZOLNOK belvárosában személygépkocsi garázst bérelnénk. Ajánlatokat az alábbi címre kérjük: AFOR ■ Tiszántúli Karbantartó Műhely, — Szajol. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM másfélszoba + étkezőszobás összkomfortos belvárosi gázfűtéses L emeleti szövetkezeti lakásomat — (mindhárom szoba különbejáratú) másfél vagy kétszobás tanácsi L, vagy n. emeleti lakásra megegyezéssel. Ajánlatokat „őszig” jeligére a kiadóba kérem. A megyei döntő győztesei, középen Berta László, balra Bognár Ferenc és jobbra Pálinkás Ferenc. utt alkalmazunk Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat felvételre keres férfi segédmunkásokat, vízhálózati részlegéhez, szolnoki munkahellyel. — Fizetés megegyezés szreint. Jelentkezni szolnoki városi üzemvezetőségünkön, a Tisza Szállóban. SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 műszakos, üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útiköltség hozzájárulást térítünk. Szolnoki Tejüzem. AFIT XVn. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme felvételt hirdet: gépkocsimosó, gépkocsi törölgetö (női munkaerő), autóvillamossági szerelő részére. — Munkaidő heti 44 óra. Fizetés kollektív szerint. — Érdeklődni mindennap 7-től 15.30 b-ig. Szolnok, Százados út. Vas- és Faipari Szövetkezet felvételre keres ívhegesztő, lakatos szakmunkásokat, — valamint férfi és női segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet minden hétfőn, szerdán és pénteki napokon, — Szolnok, Ostor u. 1. szám alatt. A Szolnoki Járműjavító Üzem lakatos, hegesztő, villanyszerelő, kovács szakmunkásokat — és férfi segédmunkásokat, valamint gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat keres felvételre. — Jelentkezni lehet: az üzem munkaügyi osztályán. Palma Gumigyár Bp. IX., Len- hossék u. 3. felvételre keres: női és férfi betanított munkásokat; villanyszerelőket, kezdő és gyakorlott gyors- és gépírónőket, általános admln isztráto- kat. Fizetés kollektív szerződésben foglaltak alapján. Jelentkezés: munkaügyi osztályon, Az Április 4. Gépgyár örményest „ Gyáregysége 44 órás munkaidővel elektroműszerészeket, lakatosokat, villanyszerelőket, esztergályosokat és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés személyesen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. Felvételre keresünk 3 műszakos üzemünkbe általános iskolánál magasabb végzettségű laboránsokat, akiknek képzéséről gondoskodunk. Rövidített munkahét, fizetés megegyezés szerint. Szolnoki Tejüzem. A Cibakliázi Vegyesipari Ktsz felvételre keres órás és bádogos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a ktsz irodájában. Lányokat 15 év felett fonó, szövő átképzősnek, férfiakat festődébe és kikészítöbe betanított munkásként felveszünk. — Szállást « biztosítunk. Levélbeni jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. Üjpesti Gyapjúszövőgyár Budapest, IV., Berni út 1. szám. Felvételre keresünk normást, általános adminisztrátort, lakatost, kőművest, — targoncavezetőket, motorszerelőket, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: FŰRÉSZEK Szolnok, Vöröshadsereg út 15. ELEKTRO- és híradástechnikai műszerészeket felveszünk. Jelentkezés: Szolnok, 1. Postahivatal központos osztályánál. Szolnoki Járási Tanács Költség- vetési Üzeme szajoli, rákóczifal- vai, újszászi építkezésekhez kőműveseket, segédmunkásokat, valamint bádogos és vízvezetékszerelőt keres állandó munkára. —8 Jelentkezés munkanapokon Szolnok—Tis/a-ligeti sportöltöző építkezésnél«