Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-17 / 64. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március 17, A hajrában biztosan győzött a MÁV Szolnoki MÁV—Gyulai MEDOSZ 5:2 (1:1) Sz. MÁV: Fehér — Sülé, Abonyi, Rozrrús — B. Nagy, Földesi — Tóth I., Kalmár, Makai, Szabó, Tóth J. Edző: Horváth János. Gyula: Barna — Géczi, Szilágyi, Lovász — Guti, Csőke, — Mészáros, Tóth, Kádár, Arató, Urbán. Edző: Fábián Mihály. Szemerkélő esőben, vi­szonylag jó talajú pályán ját­szatták le az idei első hazai NB Il-es találkozót. A MÁV lendült előbb támadásba és Tóth már a 6. percben a bal. alsó sarokba lőtte a vezető gólt. 1:0. A vendégcsapat ügyes lestakt.ikájával lefékez­te a hazaiak lendületét es a 16. percben Tóth kihasználta a szolnoki védelem zavarát, közelről kiegyenlített. 1:1. A MÁV enyhe mezőnyfölénybe került, de helyzeteit nem tudta gólokra váltani. A ven­dégek gyors akciói veszélye­sebbek voltak. Szünet után a hazaiak ro­hamoztak, de egy gyulai el­lentámadásnál a szemfüles Kádár fejese a balkapufa mellett a hálóba került. 1:2. A gól felrázta a hazaiakat és az előretörő B. Nagy átadá­sából az 55. percben Makai kiegyenlített. 2:2. A MÁV tá­madósor szárnyakat kapott és Makai a 60. percben a félpá­lyáról indulva kapura tört, lövése a jobbkapufa mellett vágódott a hálóba. 3:2. Átfor­rósodott a hangulat, kemé­nyebb lett a játék. A MÁV még erősíteni tudott. Kalmár kapu elé küldött labdája Cső­kéről a hálóba perdült, 4:2, majd a 88. percben Szabó egyéni akciója után 5:2-re alakult az eredmény. Jóiramú, változatos, helyen­ként kemény küzdelmet ho­zott a találkozó. Mindkét együttes nagy akarással ját­szott. Gyula színesebben, a MÁV harcosabb felfogásban küzdött. Kellemes meglepetés volt a támadósor vállalkozó, gólratörő játéka és egyénileg B. Nagy kitűnő formája. Kevés üfól a labdarúgó NB Ill-ban kai, Németh IX, Berta. Edző: Seres Ferenc. Jóiramú, helyenként szín­vonalas mérkőzésen a hazai együttes sokat támadott, a befejezésekkel azonban nem volt szerencséje. A látottak alapján a döntetlen eredmény igazságosnak mondható, hely­zetei alapján azonban a föld­váriak lényegesen közelebb álltak a győzelemhez. A 80. percben Lovász (Tiszaföld- vár) és Román (Békéscsaba) kiállítva. G.: Berta ill. Sülé Jó: Borza, Bige, Molnár, Né­meth II, Berta, ilL: Félix, Kalcsó, Csulik, Sülé. Verbók Hajdú Vasas— Szolnoki Olajbányász 2:1 (2:0) Téglás, 500 n., v.: Szarvas. Olajbányász: Balázs — Tho- ma, Draskóczi, Horváth, Karkecz (Szokolai), Csapó, Németh, Fejes, Józsa, Bíró, Serege. Edző: Fehérvári László. Enyhe hazai fölény, két Olajbányász megingás és 2:0. Közben Csapó a kapufára fe­jelt Szünet után fölénybe ke­rült az Olajbányász, de az eredményt nem sikerült meg­fordítani. — Kitűnő já­tékvezetés. G.: Balogh (2), ili Serege. Jó: Győri, Szabó, Balogh, Zilahi, ill. Balázs (a mezőny legjobbja) Thoma, Fejes, Serege. Szántó Szabó Lajos SE—KUián FSE 2:1 (0:0) < Mezőtúr, 300 n., v.: Csák. Szabó SE: Prendi — Pindák, Egei, Jancsa — Sűrű (Czeté- nyi), Bánhidi — Pagnyi, N.ví- kos, Iglódi, Szűcs, Hock. Edző: Márki Gábor. Kilián: Szabó — Balogh, Hajdú I., Hajdú A. — Kátai, Kovács 1». — Karkusz, Patai, Kovács J., Vasvári (Balázs), Kontár (Dózsa). Edző: Lazányi Péter. A Szabó SE ragadta ma­gához a kezdeményezést, de a vendégek védelme minden támadást rombolt. A máso­dik félidőben a hazai csapat egyre-másra vezette a táma­dásokat Két gólos vezetés birtokában nagyszerűen ját­szott a csapat A 75. percben Jancsa szép cselsorozatok után lőni készült, amikor felvágták, a játékvezető azonban nem ítélte meg a tiznegyest. A vendégek a 78. percben szépítettek. G.: Igló- di, Nyíkas, ill. Patai. Jó: Ig- lódi, Pindák, Pagonyi, Szűcs, Perendi, ill. Szabó, Hajdú I., Hajdú A, Vasvári. Sindel Szolnoki Vegyiművek— Nagy kalló 0:0 MÁV sporttelep 250 n., v.: Gyöngyösei dr. Vegyiművek: Szőke —■ Bíró, Németh Gó- gány, Mihályi, Orszáczky, Sze herényi, Polgár, Kovács, Lévai (Molnár), Czifra. Edző: Tóth László. Jóiramú, sportszerű mér­kőzés. A beteg Kolláth és Palla nélkül játszó Vegyimű­vek hatalmas mezőnyfölény- ben játszott, számos gólhely­zete közül azonban egyet sem tudott értékesíteni. Jó: Németh, Polgár, Kovács, ill. Polacsek, Mező, Terjéki. T. L. Tisza Cipő SE— Hajdúszoboszló 1:0 (1:0) Martfű, 200 n. v.: Ambrus. Martfű: Bagi (Körmendi) — Mihovics, Sütő, Nagy II, Szűcs, Novák, Katona, Nagy I. , Botka (Mészáros), Kom- láti, Triz (Bodnár). Edző: Fa­zekas László. Nehéz talajon, végig nagy­iramú, küzdelmes mérkőzést vívott a két jó erőben levő együttes. A játék képe és a helyzetek alapján a martfűi csapat egy gólos győzelme megérdemelt. A mérkőzés egyetlen gólja a 38. percben Komláti jól eltalált, kapás­lövéséből esett. Kitűnő játék- vezetés, Jó; Körmendi, Nagy II, Novák, Nagy I, ili. Szol- lősi, Kiss, Kaszás, Némethy IL Xiszaföldvár—Békéscsabai VTSK 1:1 (1:1) Tiszai öld vár, 400 n., v.: Fehér. Tiszaföldvár: Varga — Bíró, Kovács, Borza, Bige, Kávási, Molnár, Lovász, Mar Meglepetések a megyei bajnokság rajtján Jászsági csoport 3b. Vasas—Sz. Cukorgyár 0:0. Jászberény, 100 n. V.: Sólyom. Vasas: Kovács — Szarvas, Józsa, Inges I., Rózsás. Inges II., Csík, Bene (Mészáros), Erdódi, Dorók, Buda. Edző: Pintér István. Cukorgyár: Hermann — Leelőssy. Gyémánt, Ondók, Major, Géczi, Magyar I., (V. Nagy), Tóth, Munkácsi. Há­rom, Kovács. Edző: Szebeni József. Sáros, mély talajú pályán nagy iramban 'kezdődött a mérkőzés. Az első helyzet a vendégek előtt adódott. 15 perc elteltével a Vasas fö­lénybe került, sok gólhely­zetet dolgozott ki. A 22. percben Erdődi labdája a kapuson is túljutott, a gól­vonal előtt azonban a sár­ban elakadt és a védelem mentett. Szünet után a Va­sas tovább támadott, csa­társora azonban nem boldo­gult a jár záró vendég vé­delemmel. Jó: Szarvas (a mezőny legjobbja), Józsa, Rózsás, Dorók. Buda. ill. Hermann, Gyémánt, Mun­kácsi. Ifi: Jb. Vasas—Sz. Cukor­gyár 1:1. Tószeg—Jb Lehel 11. 3:2 (1:1). Tószeg. 100 n. v.: Szán. tó J. G: Zsidai A. 2, Amb­rus ill. Muhart 2. Ifi: Jb. Lehel—Tószee 1:0. Jás~árokszá'lás—Szászberek 2:1 (2:1). Szászberek. 200 n. v.: Horváth I. G: Cservöl­gyi, Bagi, ill. Bali B. Ifi: Szó ;zberek—Jászárok- szállás 3:0. Szolnoki Gépjavító—Jász- jákóhalma 2:1 (1:1). Cukor­ííyári pálya, 100 n. v.: Busa. G.: Makai, Vincze. ilL Kovács S. Ifjúsági: ITSK—J ászj ákó- halma 3:0. Űjszász—Szolnoki MTE lh 2:1 (2:0). Tisaaliget, v.: Ma­gyar. Ifjúsági: SZMTE—Üjszász 1:0. Kunsági csoport Rákóczifalva—Túrkeve 5:0 (2:0), Rákóczifalva, 150 n. v.: Bartha. Rákóczifalva: Evenich (Varczag I.) — Varczag II., Mészáros (Ré- kási). Dósa, Gyüre, Csabai, Komáromi, Bencsik. Bagi (Vörös), Perei, Nagy V. Ed­ző: Molnár József. Túrke­ve: Nagy I. — Vajda, Nagy II.. Faragó, Takács, Deák, Borók. Vörös, Tóth, Sza- mosfalvi, Havamcsák (Balogh I.). Edző: Magyar Zoltán. Az erősen felázott, mély talajú pályán, nehéz dolga volt a játékosoknak, a ven­dégcsapat lestaktikával pró­bálkozott. de ez nem járt eredménnyel a gyors hazai csatárokkal szemben. A ha­zaiak szélen vezetett erő­teljes támadásai viszont si­keresek voltak, amit bizo­nyít, hogy mindkét szélső két-két telt lőtt Rákóczifal­va e-őntelből 6« taktikai fe- pvrfembái {<; iélecre vizsgá­zott. k’em^’kedoH Dósa hasznos nagvvonalú iátéka. A nasvarányű vereségben a vendégek gyenge naoot ki­fogó kapusa is közrejátszott. Jó játékvezetés. G.: Ben­csik (2), Nagy V. (2), Bagi, Jó: Dósa (a mezőny leg­jobbja), Bencsik, Nagy V. ill. Takács, Borok. Szamos­iul vi. Ifi: Rákóczifalva—Túrkeve 2:0. — szegi — Kisújszállási MÁV MTE— Törökszentmiklósi Vasas 3:0 (3:0). Kisújszállás, 200 n. v.: Ozsvór. G.: Oláh (2), Far­kas. Ifi: Tm. Vasas—Kisújszál­lás 6:0. K MEDOSZ—Karcag 0:0. Kenderes. 150 n v.: Kollai. Ifi: K. MEDOSZ—Karcag 1:1. Mezőtúri AFC—Kunhe­gyes 1:0 (0:0). Kunhegyes, 200 n. v.: Pálinkás. G.: Nagy. Ifi: Kunhegyes—MAFC 1:1. Szolnoki MÁV 11.—Kun­szentmártoni TE 1:0 (0:0). MÁV-porttelep, 200 n. v.: Orbán. G.: Bemáth. Ifi: SZMAV—KuTE 8:0. TEKE NB II. A Szolnoki MÁV NB Il-es férfi tekecsapat.a, súlyos vere­séget szenvedett Debrecenben. MGM Debrecen—SzMÁV 8:0 (2787:2429). A Debrecenben lebonyolított mérkőzésen a szokatlan kettes pályán a szolnoki együttes nem tudott méltó ellenfele lenni az NB I- es tudású hazaiaknak. A MÁV tekézők közül Kalics 426, Jándi 412, Vigh 408 fát ütött. Táblázatok labdarúgó NB I A-csoport: 1. Vasas 3 3 — —4 6: 0 S 2. Ü. Dózsa 3 3 — — 10: 3 6 3. Diósgyőr 3 2 — 1 3: 3 4 4. MTK 3 1 1 1 2: 3 3 5. Videoton 3 1 — 2 5: 7 2 6. Komló 3 — 1 2 2: 5 1 7. Tatabánya 3 — 1 2 l: 3 1 8. Rába ETO 3 — 1 2 2: 7 1 B-csoport: 1. Ferencváros 3 2 1 ■—­5: 2 5 2. Csepel 3 2 — 1 4: 1 4 3. Bp. Honvéd 3 2 — 1 7: 3 4 4. Dunaújv. 3 2 — 1 6: 4 4 Pécs 3 2 — 1 6: 4 4 6. Haladás S 1 1 1 2: 4 3 7. SZEOL, 3 — — 3 4:10 — 8. Salgótarján 3 — — 3 2: 8 — Eredmények. — A-csoport: MTK—Rába ETO 2:0, Új­pesti Dózsa—Tatabánya 2:1, Diósgyőr—Videoton 2:0, Va­sas—Komló 2:0. B-csoDort: Ferencváros — Szombathely 1:1, Csepel—Pécs 1:0, Duna­újváros—Salgóterián 4:1, Bp. Honvéd—SZEOL 3:1. Labdarúgó NB I B A-csoport: 1. Pécsi B. 3 2 — 1 4:2 4 2. G-MAVAG 2 1 1 — 2:0 3 3. Oroszlány ~ 1 1 — 3:1 3 4. Epvetértés 3 1 1 1 5:4 3 5. BKV Előre 3 — 3 — 2:2 3 6. Szív. MÁV 2 1 — 1 3:3 2 7. MÁV DAC 3 — 2 1 2:3 2 8. Vároalota 3 1 — 2 3:6 2 9. ZTE 3 1 — 2 2:5 2 B-csoport: 1. Bp. Spartac. 3 2 1 4:2 5 2. Ózd 3 2 — 1 9:4 4 3. Eger 3 2 — 1 7:6 4 4. Debrecen 2 1 — 1 3:2 2 5. BVSC 3 — 2 1 4:5 2 Szó. MTE 3 1 — 2 4:5 o 7. Kecskemét 3 — 2 1 3:5 2 8. Békéscsaba 2 1 — 1 2:5 2 D. Szállítók 2 — 1 1 1:3 1 Eredmények. — A-csooort: Egyetértés—ZTE 3:1. Székes- fehérvári MÁV—Pécsi Bá­nyász 1:0, BKV Előre—MÁV DAC 1:1, Ganz-MÁVAG— Várpalota 2:0. — B-csooort: BVSC—Kecskemét 2:2, Ózd— Eger 5=1, DVSC—Szállítók 2:0; Labdarúgó NB n Keleti csoport 1. Bocskai SE 1 1 — —• 2« 2 2. Középítők 1 1 — — 7:0 2 Szegedi D. 1 1 •— — 1:0 2 4. Szegedi VSE 1 1 — — 3:1 2 5. Szó. MÁV 1 1 — — 5:2 2 6. Budafok 1 — 1 — 1:1 1 Debr. EAC 1 — 1 — 2:2 1 K-félegyháza 1 — 1 — 2:2 1 MGM Debr. 1 — 1 — 1:1 1 Pénzügyőr 1 — 1 — 1:1 1 Vecsés 1 — 1 — 1:1 1 12. Gyula 1 —• — 1 2:5 — 13. KISTEXT 1 —-T­1 1:3 — 14. Cegléd 1 **-• — 1 0:1 — Szarvas 1 •*r — 1 0:1 — 16. Lehel SC 1 — — 1 0:2 ■A* TOTÓ erdemények 1. SZEOL—Bp. Honvéd 2 1:3 2. Haladás—FTC X 1:1 3. Dunaújváros—SBTC 1 4:1 4. Pécs—Csepel 2 0:1 5. DVTK—Videoton l 2:0 6. MÁV DAC—BKV Előre X 1:1 7. Szfv. MÁV—Pécsi B. 1 1:0 8. özd—Eger 1 5:1 9. DVSC—FÖSPED 1 2:0 10. Nagybátony—Volán X 1:1 11. Juventus—Cagliari X 2:2 12. Napoli—Milan X 1:1 12. Sampdoria—Roma 1 2:0 4*1 14. Bauxitb.—Savaria 2 •:1 A MÁV asztali­teniszezők értékes győzelme Szolnoki MÁV—Dunaújvárosi Kohász 13:12 A Szolnoki MÁV újonc NB Il-es férfi csapata hatal­mas iramú végig nyílt küzde­lemben, otthonában győzte le a két éve még NB I-es, ruti­nos Dunaújvárosi Kohász együttesét A találkozó szol­noki szempontból rosszul in­dult, mert a hazaiak 3:0-ra, 7:2-re, majd 8:3-ra elhúztak. Ebben a csaknem reményte­len helyzetben a MÁV fiata­lok nem adták fel a küzdel­met. Előbb Báli 2:0-ra legyőz­te a dunaújvárosiak második emberét, Györgyöt. Fokozato­san felzárkóztak, a 12:ll-re vezető hazaiak biztos győz­tesnek látszottak, már csak két mérkőzés volt hátra, amikor Lukács állt asztalhoz és győzött. 12:12. A döntő je­lentőségű mérkőzést Kovács vívta Szigeti ellen. Kovács ellenallhatatlan volt, győzött és ezzel megszerezte az újonc NB Il-es csapat az el­ső győzelmét. A MÁV együttese minden dicséretet megérdemel, kitű­nő teljesítményéért. Átérezve a mérkőzés fontosságát nem­csak lelkesedésből és küzdő­képességből hanem játék tu­dásból is jól vizsgázlak. Egyé­nileg lukács, Ball, Szokolai 3—3, Kovács. Szöllősi 2—2, Dunaújvárosból Semsei 5, György 4, Szeri 2, Szigeti 1, Sztrenyák 0 győzelmet szer­zett. Váltott vezetés után Szigetvári ÁFÉSZ—Szolnoki Vörös Meteor 60:53 (37:27) Szolnok, 200 n., v.: Gyi­mesá. Zsíros. A Meteor ösz- szeállítása; fíorvátíhné (8), Molnár, Kálmán (17), Jándi (14), Csabai (3). Csere: Keszt- helyiné. Kovács (7), Hegedűs (2). Cseh. Bognár (2). Edző: Horváth János. Gyors szolnoki támadá­sokkal kezdődött a mérkő­zés és a Meteor már 7:2-re vezetett. Lassan feljöttek a magas, nyúlánk szigetvári lányok, fokozatosan ledolgoz­ták hátrányukat és 10:9-re átvették a vezetést Ebben az időszakban nem sikerül­tek a szolnoki dobások. Iz­galmas volt a játék. 14:15 után ismét a Meteor veze­tett 16:15-re. Tűzbe jött a közönség, hatalmas bizta­tásba kezdett. (Az elmaradt városi mezei futóbajnokság rósztVB’mi testületileg vonul­tak a kosárlabda mérkőzés­re.) Horváth edző több cse­rét határozott el. Döcögött a játék, kimaradtak » helyze­tek, a vendégek viszont mind­jobban belelendültek és tíz pontos vezetéssel zárták a félidőt. Szünet után lendületes já­tékkal kezdett a Meteor. Szinte állandóan támadott és rövidesen öt pontra dol­gozta le hátrányát. A közön­ségnek is tetszett a mérkő­zés, hajtotta, biztatta a szol­noki lányokat. Egy alkalom­mal Jándit durván kilökték, de szerencsére nem sérült meg. Nagy volt az akarás, kosarak azonban sokáig nem születtek egyik oldalon sem. Ha ezt a lendületeit ered­ményre sikerült volna vál­tani... Végre aztán Jándi néhány szén alakítása után 41:43-ra alakult az ered­mény. Zúgott a terem. 41:45. 43:45, 45:47 volt az állás, de sehogy sem akart csökken­ni a hátrány. Aztán a kis Kovács egyenlített, 47:47. majd Jándi dobott és 49:47 a Meteor javára. Kálmán do­bása kipörgött. óriási volt a 'küzdelem. Szigetvár büntető­ből egyenlített, de Kálmán újra vezetést szerzett,- sajnos utoljára. A biztosabban do­bó. egységesebb, nyugodtabb vendégek idegekkel is job­ban bírták a hajrát, <? mi­közben a Meteornál több hi­ba is becsúszott, náluk be­jöttek a dobások. Vérbeli küzdelmet hozott a két csapat találkozója. A Meteornál voltak időszakok, amikor ellenállhatatlan volt, de megtörtént, hogy percé­kig nem szereztek egyetlen pontot sem. Kiütközött ta­pasztalatlanságuk, mintha kissé idegesek is lettek vol­na s nem tudták kihasznál­ni az ellenfél gyengéit sem. Meg kellett hajolni az egy­ségesebb csapat előtt, amire jellemző, hogy Szigetvár úgyszólván hat játékos al játszott végig. Szigetvár leg­jobb dobói: Jusics (20), Si­mon (14), Jerszi (11). Kosárlabda NB 1. Női 1. Videoton 3 3 — 233:151 • 2. Szív. Építők 3 3 — 2 .3:165 t 3. Kecskemét 3 2 1 277:127 : 4. MTK 3 2 1 254:149 £ 5. BSE 3 2 1 197:169 £ 6. Szigetvár 3 2 1 155:137 ; 7. Bp. V. Meteor 3 2 1 164 :156 5 S. TFSE 3 2 1 168:171 £ 9. Szolnok 3 1 2 185:168 4 10. BKV Előre 3 1 2 175:179 4 11. Bp. Spartac. S 1 2 179:206 4 12. Bp. HSC 3 — 3 129:190 3 13. Eger 3 — 3 135:201 3 14. Bp. Pedag. 3 — 3 86:375 3 Junior bajnokság: Sz. Vö­rös Meteor—Bp. Pedagógus 58:46. (pi) Kosárlabda NB H. férfi Miskolci EAFC—Szolnoki Olajbányász 104:77 (53:36). Miskolc, 150 n., v.: dr. Ma­ttes, Fülöp. Olajbányász: Káplár (8), Tóth (4), Acsay (13). Werovszky (7). Ladá­nyi (10). Csere: Szabó (22), Kollár (10), Várszegi (3), Edző: Suba Sándor. Az Olajbányász két meg­ingása döntötte el a mérkő­zést: mindkét félidőben 3—3 perc rövidzárlat következett be s ez idők alatt 8, illetve 12 kapott pontra a szolno­kiak nem tudtak válaszolni. Végig hatalmas iramú volt a mérkőzés, mindkét csapat emberfogásos védekezést al­kalmazott és az 1—1 elleni játékban az egyetemisták kerültek ki győztesen. A ve­reség aránya a szolnoki já­tékosok tapasztalatlanságá­nak tulajdonítható, játékuk­kal nem okoztak csalódást. Jó: Nagy (24, a mezőny legjobbja), Sipos (30), ül. Szabó. NB III: Karcag—Hódme­zővásárhely 72:71. Szegedi Postás—KuTE 71:63. Középiskolások tornaversenye Jó rendezés, kevés induló, mérsékelt eredmények jelle" mezték az idei középiskolai fiú egyéni és csapatbajnoksá­got, amely vasárnap Szolno­kon került lebonyolításra „A” és „B” kategóriában. Az előző évihez viszonyítva némi színvonalesés volt ta­pasztalható. Az egyes gya­korlat elemek kidolgozására és azok összekötésére, vala­mint a kiírás szerinti elsajá­títására nagyobb gondot kell fordítani. A nyolc egyéni in­duló szabadon választott gya­korlatai általában egysíkúak voltak, s főleg talajon hiá­nyoztak belőlük a dinamikus összekötő elemek. A kisújszállási Gonda négy tornaszeren lett első, az össze­tett versenyben pedig jó át­lag teljesítménnyel biztosan előzte meg Verest (Sz. Gép­ipari T.), aki gyűrűn nyert bajnokságot. Dienes (Kunhe­gyesi gimn.) nyújtón nem ta­lált legyőzőre, s végig nagy versenyt vívott Veressel. Pel- róczky és Deák (T.-miklósi mg. t) valamint Oláh (Jász­berényi Lehel Gimn.) ügyes, tehetséges tornászok. Az első két helyezett csapat és az első három egyéni versenyző vesz részt területi versenyen, mely a hónap végén lesz Kecskemétén. Eredmények. Csapat. „A” kát.: 1. Szolnoki Verseghy Gimn., „B” kát.: 1. Kisúj­szállási gimn. 2. Kunhegyesi gimn. 3. Jászberényi Lehel G. 4. Jászberényi 606. ITSK. Egyéni: „B” kát.: 1. Gonda Miklós (Kisújsz. g.) 2. Veres Lajos (Sz. Gépipari T.), 3. Dienes György (Kunhegyesi gimn.), 4. Deák Lajos (T-mik- lósi Mg. T.) 5. Fazekas János (Kisújszáll. Gimn.) 6. Pet- róczky András (T.-miklósi Mg. T.) A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt, szolnoki állandó munkahelyre, karbantartó vili nysze relőnek. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Szolnok, Ady Endre u. 117/c, — munkaügyi osztály. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom