Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
It SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 197«, EiiäSUS a 1970. MÁRCIUS 8; VASÁRNAP ZOLTÁN NAPJA A nap kél 6.12. nyugszik 17.39 órakor, a Hold kél 6.25. nyugszik 18.51 órakor; Sárközi György 25 évvel ezelőtt, 1945. március 8-án halt meg Sárközi György költő és író, a népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége. 1899-ben kispolgári családban született; iskoláit Vácott és Budapesten végzi. Fiatalon az Athenaeum könyvkiadó lektora. Első versei 1917-ben jelennek meg n Nyugatban és hamarosan Babits legtehetségesebb tanítványai közt tartják számon. Barátságot köt Szabó Lőrinccel és Németh Lászlóval. Idealizmustól fűtött, a Nyugat és az exp- resszionizmus verstechnikáját egyaránt felhasználói magas formakultúráról tanúskodó költészete fiatalos hangjával hívja fel magára a figyelmet. A 30-as években egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a társadalom, elsősorban a parasztság problémái felé. 1935-től 38-ig a Válasz című lap szerkesztőjeként jelentős szerepet vállal a népi írók mozgalmának szervezésében, eszméik terjesztésében. 1936-ban elindítja a Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozatot; az ennek egyes kötetei miatt bekövetkezett hivatalos üldözés őt is sújtja 1937-ben a Márciusi Front egyik vezetője, s ezért 1938-ban bíróság elé állítják. 1939-ben egy ideig részt vesz a Kelet Népe szerkesztőségi' munkájában, de egyre jobban visszaszorítják a közéleti tevékenységtől. A népi mozgalom harcaiban születik Dózsa című drámája (1939). Utolsó korszakának verseit Higyj a csodában! (1941) című kötete gyűjti össze. 1944-ben munkaszolgálatra hurcolják el, s a felszabadulás előtt néhány nappal Nyugat-Magyarországon, a balfi táborban pusztul el; éhenhal. 1970. MÁRCIUS 9. HÉTFŐ FRANCISKA NAPJA A Nap kél 6.10,. nyugszik 17.40 órakor. A Hold kél 6.43, nyugszik 20.14 órakor. Győry Sándor Száz évvél ezelőtt Kait meg Győry Sáldor matematikus, mérnök, műszáki írói az Erzsébet-hid gondolatának felvetője. Az 1795-ben született Győry Sándor tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végzi. Az 1820-as évek második felében a Huszár Mátyás vezetésével folyó nagyszabású Duna-fel- mérésnél dolgozik; innen kerül az építészeti igazgatóságra. amelynek hamarosan igazgatója lesz. Amikor 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választja. lemond állásáról, hogy kizárólag a matematikai és műszáki tudománynak szentelhesse minden idejét és energiáját. 1860—65 között ő szerkeszti az Akadémiai Értesítőt, az MTA matematikai és természettudományi osztályainak közlönyét. Közgazdasági, műszaki, közlekedésügyi cikkei főként a Tudományos Gyűjteményben és a Tudománytárban jelentek meg. Főbb munkái: a Buda és Pest közt építendő álló hidrái (1832). a felsőbb analysis elemei (1836—40; ezt ® munkáját 1845-ben az MTA nagyiutalmával tüntették ki) Budapestnek árvíz ellen való megóvásáról (1845). A korabeli m-rwar tudománvos élet eank büsz- keséoe 75 éves korában Pesten hunyt el. Várható időjárásí Változóan felhős idő, többfelé havazással-, havas esővel, délen napközben esővel. Mérsékelt, időnként élénk, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható hőmérséklet: 0 plusz 5 fok között. KRÓNIKA 1945. március 8—9. — Jugoszláviában ideiglenes kormány alakult Tito marsall elnöksége alatt. — Groza román miniszterelnök megtartotta bemutatkozó beszédét, és a nép támogatását kérte. — Budapestről elindult a Nemzeti Segély első gyermekeket szállító vonata Debrecenbe. A vonattal 500 gyermek utazik. — A Vörös Hadserég egységei a Balatontól északkeletre és délre folytatták az ellenség erős gyalogos és páncélos erőkkel indított rohamainak visszaverését. — Az igazságügyi miniszter Előterjesztése értelmében a minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy a közalkalmazottak ezentúl politikai pártok tagjai lehetnek, szak- szervezetekbe léphetnek. Ezt kimondották a bírákra vonatkozóan is. Az igazságügyi miniszter egy másik előterjesztése szerint ezentúl a „királyi” jelzó a hivatalos használatban megszűnik. A honvédelmi miniszter előterjesztésére ugyancsak módosították a szolgálati szabályzatot a demokratikus átalakulásnak megfelelően. Eltörölték a nősülési szabályzatban a kauciót, megszüntették a becsületügyi szabályzatot. Foglalkozott továbbá a minisztertanács a legénységi zsolddal és a hadifogságból visszatértek illetményeivel, valamint a rögtönbíráskodás elrendelésével is. M—s. Felvétel a Szegedi Állami Védőnő- képző Iskolába A kétéves szegedi egészség- ügyi iskolába 1970. július 10- ig lehet jelentkezni. A felvételihez szükséges a középiskolai végzettség, a testi és szellemi alkalmasság az egészségügyi pályára A jelentkezők korhatára 18—32 év A vizsga tárgyai: biológia és kémia, a középiskolában tanultak alapján. A kérvényhez csatolni kell a születési anyakönyvi kivonatot, az érettségi bizonyítványt, a hatósági orvosi bizonyítványt. két igazolvány fényképet és önéletrajzot. A felvételi kérelmet a lakhely szerint illetékes járási, városi tanács egészségügyi csoportján keresztül a Szolnok megyei tanács vb egészségügyi osztálya vezető főorvosához kell benyújtani. —- TAVALY lerakták az alapját Szelevényen az új pártháznak. Amint az idő kedvez, folytatják az építkezést. A mintegy 260 ezer forint összköltséghez a községi tanács fejlesztési alapból 60 ezer, az ÁFÉSZ 50 ezer forinttal járult hozzá. A Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat — amely a régi pártházat alakította át filmszínházzá — 150 ezer forintot ad az új létesítmény építésére. — A 605. SZ. IPARI Szakmunkásképző Intézet igazgatósága és KISZ bizottsága ma délelőtt 10 órakor rendezi meg a szolnoki Ságvári művelődési ház nagytermében hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére, „A győzelem útján” címmel az érettségizettek vetélkedőjét. Fekete — fehér — igen! Hófüggöny és fekete díszegyenruhás kéményseprők sorfala fogadta tegnap délelőtt a szolnoki városi tanács házasságkötő terméből kilépő ifjú párt. Sáray Szabó Márta, a Szolnok megyei kórház gyermekosztályának ápolónője és Bemát Lajos kéményseprő mondta ki az igent. Nem mindennapi csokorral lepte meg az ifjú párt a kéményseprő vállalat; a kéményseprő szerszámok kicsinyített másai voltak fehér szegfűvel csokorba kötve. Egy fehér és egy fekete szakma képviselője kötött házasságot. Kívánjuk, hogy a közös életük — ne legyen szürke. — pb — Tüzelőanyag hitelakció Megindult az 1970. évi tüzelőanyag hitelakció szervezése, az érdekelt munkaadókat körlevélben értesítettük. Amennyiben valamelyik érdekelt munkaadó ezt nem kapta volna meg, úgy érdeklődésükre a legközelebbi fióktelepünk készséggel ad felvilágosításit. A feltételeket ismerve kérjük, hogy az összeírást mielőbb elvégezni és azt a legközelebbi telepünknek beiküldem szíveskedjenek. hogy az utalványok mielőbb kiadhatók legyenek Az utalványok átvételi lehetőségeiről az illetékes fióktelepünk értesítést küld azoknak, akik utalványokat igényelnek. Szolnoki TÜZÉP Vállalat Közérdekű közlemény A szolnoki városi tanács vb útfenntartó üzeme tájékoztatja a lakosságot, hogy a város területén lévő belvíz- veszély miatt március 7-től éjjel-nappal belvízvédelmi ügyeletet tart. Az ilyen jellegű bejelentéseket a 13— 214-es telefonszámon tehetik meg. — DR. SZABÓ Sándor, a túrkevei Búzakalász Termelőszövetkezet főmezőgazdásza nyugdíjba vonulása alkalmával a tsz-ben kifejtett egy évtizedes eredményes tevékenységének elismeréséül a Munka Érdemrend bronzfokozatát kapta. A kitüntetést tegnap délelőtt Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke adta át. — KUNSZENTMÁRTON- BAN, az Érközben az erdőgazdaság segítségével még ebben az évben nagyarányú fásítás kezdődik. Az akció már a negyedik ötéves terv jegyében zajlik, ugyanis a tervek szerint ott kap majd helyet az új sportkombinát és a szakmunkásképző iskola. A Nemzetközi Nőnap alkalmával szeretettel köszönti női tagjait a KPVDSZ nyugdíjas szakosztálya Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Bizottsága és t Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga gúzsét Telefon; 12—093, 13—320; is—06» U—933. Telex ■ 09—33—Sl ■ssolnok. Kossuth tér % Lapkiadó Vállalat Igazgató; Vlrágh Iván Telefon: 13—094 Szolnok, Kossuth tér te előfizetés dija egy hónapét 30.— forint, (ndex-száni: 23 0*3 Sátánok! Nyomda Vállalat Felelős vezető* Kozák rents* A Szigligeti Színház Szolnokon délután fél 3-kor (bérletszünet): Imádok férjhez menni, este fél írkor az Állami Biztosító műsora. r---------1 1 MOZI i L ______1 1 Szolnok Vörös Csillag: A fehér apácák titka, hétfő: A fehér apácák titka, Tisza: Bűbájosok, — Gyöngyvirágtól lombhullásig (délután), hétfő: A bábú I—II., — MÄV: Farkasvisszhang, — hétfő: Ismeri a Szandi — mandit? Jászberény Lehel: Egymillió karátos ötlet, hétfő: Az oroszlán ugrani készül, Gyöngyvirágtól lombhullásig (du.). — Kisújszállás Ady: Szerafino, Ibrahim Dieng utalványt kapott (du.), hétfő: Bűbájosok. Kunhegyes Szabadság: Sirokkó, Telemark hősei (du.), hétfő: A nagymenő. Kunszent- márton Körös: Marathon, (hétfő: Nemsokára itt a tavasz. Mezőtúr Béke: Az ujjlenyomat, — hétfő: Az idő ablakai, — Dózsa: Az Ismeretien lány, Szegénylegények (du.), hétfő: A crossbow akció, Szabadság: A bábu I—n„ hétfő: Ködös éjszaka. Tiszafüred Tisza: Dákok, hétfő: Kötél tánc. Viharos alkonyat (du.). Török- szentmiklős Dózsa: Kezdő katonakoromban, — hétfő: Egymillió karátos ötlet. — Túrkeve Vörös Csillag: A halál 50 órája I—II.; hétfő: Szegénylegények. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. — Tea dél után. — Színházi figyelő. — Könyv- és folyóiratszemle. — Sport. KOSSUTH RADIO: 8.15: Jó reggelt, vasárnap! — 10.03: Hej regő, rejtem I. 11.12: A Rádió lemezalbuma. — 12.57: Rádiólexikon. — 13.27: Melis György operettdalokat énekel. — 13.47: A nőnapról — igazán. Szántó Jenő írása. — 13.57: Mű-» vészlemezek. — 14.49—14.59: Párizsi levél — 15.08: Színházi Magazin. 16.00: Mérkőzések percről percre (n. félidő). — 17.05: Nótakedvelőknek. — 18.00: Maria Stader énekel. — 18.20: Az utca éneke. — 18.35: Éva. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. — 19.15: Töltsön egy órát kedvenceivel. Közreműködik: Mireille Mathieau és Korda György. — 20.15: Mint oldottkéve. Jelenetek Sárközy György regényéből. — 21.05: Üj lemezeinkből. — 22.20: 65 perc — tíz országból. Szórakoztató zene. — 23.25: Kamarazene. — 0.10: Szicíliai tarantella. Részletek Koll zenés játékából. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO: 8.15: Saint-Saens: A állatok farsangja. — 8.40: Verbunkosok, nóták. — 9.25: A hét előadóművésze: Rosier Endre. — 10.05: Március 15-e Buchenwaldban. — 10.55: Hanglemez (MK). —- 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Brahms: f-moll szonáta. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 14.01: Édes anyanyelvűnk (ism.) — 14.06: Kóruspódium. — 14.14: Hegedűmuzsika. — 14.40: Kereszt a hegytetőn. Barabás Tibor elbeszélése I. rész. —- 15.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.50: A Rádiószínház bemutatója: Hajnal a tanyán. Hangjáték. írta: Berkesi András. — 17.20: Kodály: Psalmus Hungaricus. — 17.45: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. — 18.00—18.58-ig: Huszas stúdió. Veszteni tudni kell. — 39.35: Egy rádiós naplójából XI. Sebestyén János műsora. — 20.20: Éjszaka hazamentek a katonák. Scbor Antal, hang.iátéka. — 20.58: Made in Hungary. — 21.39: Beszélgessünk zenéről. Üj- falussy József műsora. — 22.20: Szalay László nótákat énekel. — 22.45: A „Varsói melódia’* ég Iván a rettentő. — 23.00: A Jul- liard-vonósnégyes felvételeiből. Beethoven: a-moll vonósnégyes. — 23.44: Daljátékokból: I. Farkas Ferenc Csinom Palkó. PETŐFI RADIO: 7.00: A Magyar Orthodox Egyház félórája. — 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Operakalauz. — 9.30: Zenei anyanyelvűnk. Tárogató (ism.) — 9.40: Szívesen hallgattuk: A Rádió Kabarészínháza. 12.20: Jő ebédhez szól a nóta — 13.10: Mese Iván cárevicsről és az elvarázsolt Vaszilisszáról (ism.) 14.00: Táskarádió. — 14.55: Mérkőzések percről percre. — 15.50: Szörényi Levente táncdalaiból. —• 16.05: Mit hallunk? — 16.30: Égig érő nagy fa.— 17.00: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. — 17.10: Reiner Frigyes Debussy-műveket vezényel. — 17.50: Csendes beszélgetés. — 18.05: Béres János kamaraegyüttese játszik. — 18.25: Jó estét, gyerekek! — 18.35: A Magyar Rádió Országos Beethoven zongorahangversenye. Elődöntő IV. rész. — Kb. 21.00: Mesterek —s mesterművek. Kb. A í^f és a rádió mai műsorából ajánljuk HÓVIRÁG HELYETT... Vidám nőnapi elmélkedés, írta: Dénes Margit, Fehér Klára, Hajdú Júlia, Jani- kovszky Éva, Kertész Magda. Kovács O. Judit, Majláth ■Júlia, Palotai Boris, Szemes Piroska. Ismert művészek működnek közre a műsorban, amelyet 20.20 órakor lát- hatunk a képernyőn. ÉGIG ÉRŐ NAGY FA. Nagy Piroska műsora, „Égig érő nagy fa” a népek ősi művészete. E hagyományokból táplálkoznak újabb és újabb szépségei. A néprajztudósok azt vallják, hogy a folklór híd a múltból a jövőbe, s aki őseit nem szereti, nem szereti utódait sem. A folklór tanulmányozása ledönti a népek közötti kulturális határokat, rokonvonásokat fedezünk fel még tőlünk távoli kultúrákban is. A fenti címmel jelentkező műsor időnként más népek szokásaiból, hagyományaiból. művészetéből mutat be részleteket. Ez alkalommal Svédországból és Norvégiából kapott ajándéktekercsek felhasználásával ad szemelvényeket az északi népek szokásairól. A műsort 16.30 órakor közvetíti a Petőfi rádió. 21.20: Slágerstaféta. —i 2145: Tu- dúsaink arcképcsamokat. 22.00: Epizódok huszonöt év előadó- művészetének történetéből VI. rész. — 23.10: A Magyar Rádió Országos Beethoven, zongoraversenye. Az elődöntő eredmény- hirdetése. — 23.25: Verbunkosok, népdalok. HÉTFŐ; PETŐFI RADIO; 8.09: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! 8.40: Mozart: Don Juan. Az I. felvonás fináléja. — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: A növényvilág bédekere. II. 12.00: Az Alduna-menti székelyek népzenéje L rész (ism.) — 12.18: Zenekari muzsika. — 13.03: A szakmunkás hivatása (ism.) — 13.20: Alekszandr Pigo- rov énekel. — 14.00: Kettőtől— hatig... A rádió kívánságműsora. Riporter: Fikár László és Horváth János. Műsorvezető: Kováink Károly és Erdei Klári. Adásvezető: Lévay László. — Közben: 14.30. 15.30. 16.30 és 17.30: Hírek. — 18.00: Hírek. — Időjárásjelentés.— 18.37: Éjszakai repülés. Antonie de Saint Exupery kisregényének rádióváltozata. — 19.30: Jő estét, gyerekek! — 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti kórus hangversenye. — Kb. 21.40: Történelmi portré: Corvin János. — Kb. 22.00: Operettdalok. — 22.25: A hét előadóművésze: Rosier Endre (ism.) — 23.15: Lakatos Vince népi zenekara játszik. — 23.44: A Magyar Rádlő és Televízió énekkara Károlyi Pál műveiből énekel. URH: 16.05: Csak fiataloknak! (ism.) 17.35: Hanglemezparádé. — 18.05: Magyar zeneszerzők. 18.46: Tragédia '70. Irta: Kaposy Miklós (ism.) — 19.31: A jazz kedvelőinek: Art Tatum zongorázik, a Golden Gate együttes énekel. — 20.01: Csajkovszkij: A Pikk Dáma. Háromfelvonásos opera. kedő 6. osztályosoknak. — 11.00: Gyere pajtás, énekelni! Daltanítás. Hej, halászok. — 11.15: Francis a nagyvadak országában. — Francia természetfilmsorozat. 40. Amikor a támadó megérkezik. — 11,30: Pamir ’69. 2. rész. Hadihajók a Gyesznyán (ism.) — 14.28: Előzzük meg. Riportműsor. — 14.50: A Marie Paule titka. Magyarul beszélő francia bűnügyi film. n. rész. — 15.40: Képes kalendárium. — 16.10: Reklámmü- sor. — 16.15: Telesport: Kézilabda világbajnokság. A döntő közvetítése Párizsból. — 17.50: A világ térképe előtt. Heti külpolitikai összefoglaló. — 18.00: ,.Röpülj páva...” Felszabadulási népdalverseny. 2. középdöntő. Közvetítés a salgótarjáni József Attila művelődési központból. —i 19.20: Esti mese. — 19.30: Üzenet a lövőből. Mézga-család rajzfilmsorozat 9. Góliát fólia. — 20.00: Tv-hlradó. — 20.20: „Hóvirág helyett”. Vidám nőnapi elmélkedés. — 21.20: Vezényel: Herbert von Karajan. Koncert- aim. — 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 9.30: Cook kapitány nyomában. — 10.00: Salvia Bratislava—Spar, ta Praha férfi kosárlabda Liga mérkőzés. — 11.15: 1970. Beetho- ven-ünnepségei. — 11.35: Tv-hír- adó. — 16.00: Kézilabda VB. 17.15: Műkorcsolyázó VB. — Gala. — 19.00: Tv-hlradó. — 19.20] Sporteredmények 1. —19.50: Költészet. — 19.55: Bözsi és a többiek. Magyar filmvígjáték. 21.25; Kultúra 70. — 21.50: Tv-hlradó. — 22.00: Sporteredmények 2. — 22.10: Műkorcsolyázó VB. GálaBECS: 11.30: Síbajnokság közvetítéséi — 16.30: Az elefánt. Bábfilm. — 18.30: Szimfonikus zene. — 19.003 Tv-híradó. — 19.30: Sporthírek, — 20.15: A tenger titka (5. rész). — 21.05: Giselle. — Balett. 22.35: Tv-hlradó. — 22.50: Közvetítés a kézilabda világbajnokságról. HÉTFŐ: U R H 1 18.10: Tánczenei koktél (ism.) — 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek 35. lecke. 19.10: Melis György énekel. — 19.24: A jazz kedvelőinek: McCoy Tyner együttese játszik. — 19.44: Zenei panoráma. — 20.16: A müncheni Nemzetközi Zenei Verseny győzteseinek kamarazene estje. — 21.37: Láttuk, hallottuk.— 21.57: Üj lemezeinkbőL BUDAPEST: 8.23: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. Grtsa és Andrej az étteremben. — 8.50: Felsőfokú matematika. Görbe alatti terület és határozott integrál. — 9.35: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. Vendégségben. — 10.00: „Dicső hire-neve fennmaradt örökre” Arany János: Toldi. — Országos magyar irodalom vetélBELGRAD: 9.00: Barázda. — 9.30: Szlovén népi muzsika. — 10.00: Földművelőknek. — 11.30: Sebastian az emberek között. — 12.00: A 30 betű művelete. — 12.30: Obers- dorf. Síugrások. — 15.00: Egy játékfilm. — 16.30: Párizs — a kézilabda világbajnokság döntő mérkőzésének közvétítese. — 17.40} Műkorcsolyázó világbajnokság. — 19.35: Álarcosbál — dokümentum- adás. — 20.35: A mi kis helységünk — humoros adás. — 21.35; sportszemle. — 22.05: Propaganda közjáték. BUKAREST: 7.15: Iskolások műsora. — 9.15; Falu tv. — 10.15: Szimfonikus hangverseny. — 11.00: Honvédelem. — 11.35: Magyar nyelvű adás. — 15.30: Bajnoki labdarúgó mérkőzés. — 16.15: Táncés énekműsor. — 16.30: Férfi kézilabda közvetítése Párizsból, —e 17.45: Nemzetközi nőnap. Riport- műsor. —18.20: Folytatásos szovjet tv-film befejező része. 19.00; A brassói könnyűzenei fesztivál győzteseinek hangversenye. — 22.00: Tv-sport. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat MŰSZAKI BECSLÉST tart Szolnok városban 1970. március 12-én. írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető kirendeltsége elmére: Szolnok, Beloiannisz utca 10. szám beküldeni. Budapesti elmünk: MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT, Budapest, VT.. Népköztársaság útja 28. Telefon: 127—781. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok., műszerek, stb. eladásával, vételével és közvetítésével. A HATVANI CUKORGYÁR felvételre keres autószerelő autóvillamossági szerelő adagolóbeállító szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Munkaidő; IX; 1 — VII: 31-ig 40 órás munkahét (szabad szombatok). VIII. 1—I. 31-ig 48 érás munkahét. Jelentkezés: Hatvani Cukorgyár munkaügyi osztályán.