Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-14 / 62. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március 14. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Mozgás a Közös Piacon Világszerte általános elégedettséggel fogadták azt a hírt, amely szerint az NDK—NSZK előkészítő tárgyalásai­nak ötödik ülése eredményt hozott: Berlinben és Bonnban hivatalosan bejelentették, hogy március 19-én, az NDK- beli Erfurtban összeül a két német állam kormányfője. A két német állam immár két évtizedes történetében elő­ször találkoznak egymással a kabinetek vezetői. Az erfurti találkozó puszta ténye is jelentős sikere azoknak az erőknek, amelyek régen azt vallják, hogy va­lóban célravezető politika csak a valóság talaján képzel­hető el. Bonn két évtizeden át hirdette az „egyedüli kép­viselet” irreális jelszavát és ez a hírhedt Hallstein doktrí­nában megtestesült képtelenség az erőviszonyok változásá­val, a Német Demokratikus Köztársaság tekintélyének nö­vekedésével mind tarthatatlanabbá vált. Ez vezetett Nyuga’t-Németországban a keresztény­demokrata kurzus bukásához, ennek köszönheti létét az új megközelítést ígérő Brandt kormány. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt központi lapja a megállapodást kommentálva hangoztatja, hogy az NDK nem valami pillanatnyi taktikai követelmény miatt mutat tárgyalási készséget, hanem, ez politikája elvi alapjaiból következik, A lap a megegyezést követő elége­dettség pillanataiban sem téveszti szem elől, hogy a kor­mányfői találkozó csaknem meghiúsult Brandt tervezett nyugat-berlini látogatása miatt. Ezzel Bonn szándékosan igyekezett konfliktust teremteni. Hogy ilyen körülmények között mégis létrejöhetett a kormányfői találkozóval kap­csolatos megállapodás, az nem Bonn, hanem Berlin érdeme — emlékeztet a lap, majd utal arra, hogy Erfurt, mint színhely Stoph miniszterelnök indítványa volt A Neues Deutschland érzékelteti: ha Bonn azt reméli, hogy kitérhet a nemzetközi jogi elismerés elől, akkor tu­lajdonképpen éppen úgy illúziókat kerget, mint azok, akik belebuktak az „egyedüli képviselet” fikciójába. Itáliának több, mint egy hónapja nincs kormánya. Ezúttal újabb jelölt, a jólismert Amintore Fanfani próbál­kozik a kabinet megalakításával. Ö is igyekszik feltámasz­tani a négypárti balközép-adminisztrációt, de neki sincs több esélye erre, mint elődeinek. Amíg a jelenlegi kísér­letek személyi és pártpolitikai kombinációkban merülnek ki, amíg nem veszik figyelembe a „forró ősz” és a viharos tél szociális tanulságait, nincs remény stabil kormányzatra. Kovács Imre, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete (balról) és Arnost Silan, a csehszlovák külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője Prágában aláírta a két külügyminisztérium sajtófőosztályainak együttműködésére vonatkozó jegyzőkönyvi meg­állapodást (Telefoto—CTK—TI—KS) Vietnam SAIGON Amerikai csapategységek csütörtökön négyórás csatát vívtak a dél-vietnami parti­zánokkal a kambodzsai határ közelében. Az amerikaiak tankokat és helikoptereket vetettek be, majd tüzérségi támogatást kértek. Egy ame­rikai katonai szóvivő közlése szerint négy amerikai katona meghalt. 17-em megsebesül­tek. További csatározások foly­tak a volt császári főváros­tól. Hűétől nyugatra a tró­pusi erdőkkel borított dom­bokon. Itt a saig'ani jelen­tés szerint öt amerikai esett el és 10 megsebesült. HANOI A VNA hírügynökség is­mertette a VDK és a DIFK tiltakozását, amelyet a hét elején lezajlott provokatív tüntetések ügyében juttattak el a kambodzsai külügymi­nisztériumhoz. A tiltakozás megállapítja, hogy a provo­kátorok célja Kambodzsa és a VDK viszonyának megron­tása volt, és ez csak az ame­rikai agresszorok céljait szol­gálhatja. Morc után Fanfani tárgyal kormányalakításról Olasz­országban. Megfigyelők szerint várható, hogy egy kisebb­ségi kereszténydemokrata kormány megalakítására tesz kísérletet. (Telefoto—AP—MTI—KS) A SZOLNOKI PAPÍRGYÁR azonnali belépés rövidített munkaidő mellett és munkásszállás biz­tosításával felvesz rakodómunkásokat, férfi segédmunkásokat és gépkocsivezető jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat Bérezés megegyezés szerint. Kedvezményes utazást és étkezést biztosítunk. — Alkalmazás esetén a felmerült útiköltséget meg­térítjük. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. — Szolnok, Vöröshadsereg u. 8—12. Kevés protokollal kezdődik az NDK—NSZK találkozó A csütörtöki berlini tech­nikai előkészítő megbeszélé­seken történt megállapodás értelmében Willi Stoph mi­niszterelnök és Willy Brandt kancellár találkozójára már­cius 19-én a Német Demok­ratikus Köztársaságban, Er­furtban. kerül sor. A két német állam húsz­éves történetében első alka­lommal találkoznak egymás­sal kormányfőik. A találkozó érdekessége — és fontossága — hogy a két német kormányfő összejö­vetele éppen nem a birodal­mi illúziók fenntartását szol­gálja, hanem fontos mérföld­kő lesz a két különböző tár­sadalmi rendszerű német ál­lam kapcsolatainak nemzet­közi jogi alapon történő ren­dezése és szuverenitásuk köl­csönös megszilárdítása útján. A nyugatnémet delegáció 6 tagú lesz. A kancelláron kívül Franke, a belnémet kapcsola­tok ügyének minisztere, Dorn belügyi parlamenti államtit­kár, Ahlers államtitkár, va­lamint az előkészítő tárgya­lásokon résztvett Ulrich Sahm és Weichert minisz­teri osztályvezető ül majd az asztal mellett, Brandt ezen­kívül nagyszámú szakértőt visz magával. A technikai előkészítés al­kalmával megállapodtak ab­ban, hogy a tanácskozás szín­helye előtt mindkét ország lobogója fog lengeni és két katona áll díszőrséget. Ettől eltekintve azonban minimá-* lisra korlátozzák a protokol­láris formaságokat, hogy megőrizzék a találkozó mun­kajellegét. így nem lesz ka­tonai díszszemle, s a him­nuszokat sem játszák el. Elvi megegyezés történt abban is, — mondotta Sahm —, hogy sor kerül egy második talál­kozóra is, az NSZK terü­letén. Sahm hozzáfűzte, hogy Er- furt-ban mint a találkozó színhelyén már csütörtök délelőtt megállapodtak. Er­furtot az NDK-delegáció ja­vasolta. s a nyugat-németek azonnal elfogadták a javas­latot. Más város nem is ke­rült szóba. Az előkészítő tár­gyalások hangneme tárgyila­gos volt, mindkét fél erőfe­szítéseket tett a nehézségek elhárítására, s a tárgyaló- asztalon kívüli érintkezések rendkívül emberiek voltak — mondta a nyugatnémet kül­döttség vezetője. Egyiptomi támadássorozat A kairói A1 Ahram pénteki számában beszámol arról, hogy még a vasárnapról hét­főre virradó éjszaka egyip­tomi rohamegységek sikeres átkelést hajtottak végre a Szue7Í-esatomán. Az egysé­gek 72 órát tartózkodtak az izraeli megszállás alatt álló területeken és a három éjsza­ka folyamán számos táma­dást indítottak izraeli állások. katonai táborok és páncélos egységek ellen. A lap. amely nem számol be az egyiptomi egységek létszámáról, megállapítja, hogy az egyiptomi katonák 15—20 ellenséges harcost öl­tek meg és 25 katonai jár­művet semmisítettek meg, majd sikeresen visszátértek állomáshelyükre. A hágai közös piaci csúcs- értekezlet valóban beolajozta a Közös Piac gépezetét. Az elmúlt hónapokban jóformán minden hétre jutott egy-két fontos tanácskozás az Euró­pai Gazdasági Közösség új brüsszeli székházában. Kü­lönösen jelentősek a legfris­sebb eredmények. Az agrárkérdés rendezése Az elmúlt héten nagyjából rendeződött a sok éves vitát és több válságot is kiváltó agrárkérdés. Mint ismeretes, a lényeges kompromisszum már decemberben megszüle­tett, ám akkor még nyitva maradt több olyan kérdés, amely bőven biztosított mun­kát a földművelésügyi és — lévén kulcskérdés az agrár­finanszírozás — a pénzügy- minisztereknek. A múlt heti megegyezés most már majd­nem teljes, bár az olasz kép­viselő addig nem írja alá a megállapodást, amíg a bor közös piacának ügyét nem rendezik. Előzőleg az olaszok elérték, hogy a hasonlóan nagy vitát kiváltó dohány ügyében nekik előnyös komp­romisszum szülessék. Fran­ciaország és Nyugat-Német- ország februárban 40 perccel a tanácskozás kezdete előtt vonta vissza fenntartásait. A dohány és a bor volt tehát az utolsó a termékeknek ab­ban a hosszú sorában, amely­ben búzaválságok és marha­hús-krízisek, meg hasonló ügyek váltogatták egymást. Az olaszok azzal érveltek, hogy ha már jelentős mérték­ben kénytelenek hozzájárul­ni más tagállamok mezőgaz­daságának támogatásához, — akkor legalább ebben a két, számukra fontos cikkben az ő érdekeik győzzenek. Az agrárkérdést egyúttal más alapvető problémákkal is ösz- szefügg. Közismert, hogy a hágai csúcskonferencián Pá­rizs az agrárrendezést szabta feltételül a brit csatlakozási tárgyalások megkezdésének; De a hatok mezőgazdaságát támogató közös alap egyút­tal a Közösi Piac „nemzetek feletti” irányító szerveinek és azok költségvetésének problémakörét is érinti, — vagyis a gazdasági közösség továbbfejlesztésének jellegét. Másfelől ez a támogatási rendszer az egyik legfőbb akadálya a Közös Piac és a külvilág kapcsolatainak, — amennyiben védi és túlterme­lésre ösztönzi a hatok drá­gán termelő mezőgazdasá­gát. Éppen az említett do­hány és bor piacrendiébe építettek be először a túlter­melés megakadályozását szol­gáló intézkedéseket. Vagyis ennél a két terméknél már jelentkezik a nagy agrárim­portőr, Nyugat-Németország részéről kifejtett nyomás, — amely távlatilag meg akarja reformálni ezt a feleslegeket eredményező rendszert; a nyugat-németek a maguk ipari exportját féltik, hiszen például az amerikaiak a Közös Piaccal folytatott ke­reskedelmük kulcskérdésé­nek tekintik agrártermékeik bejutását Nyugat-Európába. Egységes pénz? Az agrármegegyezés után Brüsszelben napirendre tűz­hették azokat a problémákat, amelyeket az elkövetkezendő években meg kell oldani ah­hoz, hogy a Közös Piac több legyen agrárkasszával ren­delkező vámuniónál. A hat ország külügyminiszterei a napokban kezdték tanulmá­nyozni azokat a — rendre több szakos — terveket, ame- lek az évtized végére meg­valósítanák a gazdasági és pénzügyi uniót, amely akként egységes pénzzel is rendelke­zik. Jelen pillanatban még erősen különbözik a francia és a nyugat-német elképzelés a gazdasági és valutáris uniók felé vezető útról, ar­ról, hogy minek kell elsőbb­séget biztosítani: a pénzügyi egység felé teendő lépések­nek, avagy az egyes orszá­gok gazdaságpolitikája egy­behangolásának. Természetesen nem újke­letű a közös piaci körökben a politikai unió létrehozásá­nak tanulmányozása. A hat külügyminiszter most sem tett egyebet, mint kijelölt egy szakértői csoportot — a tanulmányozásra. Közismert, hogy Hágában a résztvevők egyaránt a közös piaci tag­államok külpolitikájának egy­behangolását sürgették; va­lójában Pompidou tavaly nyáron már egyfajta politi­kai konzultációnak javasolta a decemberben létrejött csúcstalálkozót. De hasonlóan jólismert az is, hogy válto­zatlanul ellentét van a Kö­zös Piacon a nemzetek felet­tiség, vagyis a politikai egy­beolvadás hívei és azok kö­zött, akik — de Gaulle nyom­dokain járva — a nemzeti szuverenitás megőrzéséért szállnak síkra és csupán a tagállamok együttműködésé­nek fokozását tartják szük­ségesnek. A meggyorsult közös piaci tevékenység és főleg a fen­tebb vázolt eredmények meg­felelnek annak a francia jel­szónak, amely három felté­telt szabott a Közös Piac számára befejezés, elmélyí­tés, kibővítés. A befejezés jelenti az agrárkérdéshez hasonló eddigi viták meg­nyugtató lezárását. Kérdés, hogy Párizsban is a bonni­hoz hasonló egyértelműség­gel vélik-e elegendőnek az elmélyítést ahhoz, hogy most már napirendre kerülhessen a gazdasági közösség kibő­vülése. Anglia csatlakozása Mindenesetre a külügymi­niszterek most elkezdték ki­dolgozni a közös állásDontot az Angliával és a másik há­rom csatlakozni kívánóval megkezdendő tárgyalásokra. Brüsszelben tehát most kez­dik felmérni azokat a prob­lémákat, amelyeket meg kell oldani, hogy az évtized vé­gére a csatlakozás is megva­lósuljon. Nem titok, hogy mostanában, tehát a francia vétó-politika megszűnése után éppen a csatorna túlsó partián. Angliában terjed a kételkedés a csatlakozás he­lyességét illetően és az aggo­dalom a belépés ára miatt. Ennek tükrözője volt a brit kormány ismeretes Fehér Könyve. A Fehér Könyv nyomán viszont lehetővé vá­lik majd annak egybevetése a most kibontakozó közös piaci állásponttal, méghozzá az olyan kulcskérdésekben, mint az új tagoknak biztosí­tandó átmeneti időszak tar­tama, jellege. — Ha te­hát Hágában meg is nyílt a Közös Piac kapuja — Anglia előtt, még egyáltalán nem dőlt el, hogy a britek valóban átlépik-e a küszöböt, pardon, a Csatornát. — r,j — Vállalatok, közületek, tanácsok részére rózsatövek választékos új színekben, ienyőlák, dísziák, díszcserjék, gömbakác ok nagy tételben is kaphatók Érdeklődésre árjegyzéket küldünk. Zalka Máté Mg. Termelőszövetkezet, Kunszentmárton, Telefon: 32;

Next

/
Oldalképek
Tartalom