Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-12 / 36. szám

A CEL: 70.000 LAKAS FELÉPÍTÉSE Az ÉYM illetékeseinek nyilatkozata — Pótkeret lakásépítkezésre a vidéki tanácsoknak — Előkészületek a negyedik ötéves tervre Ot gyártól 1,2 milliárd értéüű bútor Az MSZMP Központi Bi­zottsága határozata szerint, 1970-ben 70 000 lakást keli felépíteni. — Vajon a megvalósítás jeltételei megteremtőd­tek-e már — fordultunk a kérdéssel az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium illeté­keseihez. — Ha az elmúlt négy év statisztikai adatait vizsgál­juk, kiderül, hogy a lakás­építés fokozatosan növeke­dett. 1966-ban 55 COO. 1967- ben 62 600. 1968-ban 67 100, 1969-ben 63100 lakás épült« s az 1970-es terv 70 000 la­kás felépítése. A most befe­jeződő harmadik ötéves terv 300 000 lakás felépítését tűz­te tó célul. Ebből a terv szerint 100 000 lakás állami erőből, 200 000 magánerőből valósul meg. — Az előbb ismertetett számok alapján jelentős szakaszt zártunk le a lakás­építésben. Az elmúlt évek­ben elég sok vita folyt ná­lunk is a korszerű techno­lógiák bevezetéséről. Ma már senki nem vitatja, hogy a házgyárak, a paneles épít­kezési módok korszerűbbek a korábbi lakásépítő tech­nológiáknál. •— Milyen feladat olt várnak az építőiparra a harmadik ötéves terv la­kásépítési feladatainak teljesítésében? — A felépítendő lakások 6zámára elsősorban a köz­művesített forületet keM biz­tosítani. örömmel állapít­hatjuk meg: tanácsaink so­kat tettek az elmúlt évek­ben, hogy a kialakítandó új lakótelepek közműhálózata már az építkezés előtt el­készüljön. Bontják az uta­kat, új csővezetékeket fek­tetnek le, egyre több helyen épül új vízmű, gázvezetéket kapnak a városok, korsze­rűbb feltételeket teremte­nek a városi élethez, fiz ál­lami lakásépítkezéseknél az arányok eltolódtak a kor­szerűbb technológiák felé. A budapesti házgyárak mellett jövőre már Győrben, Deb­recenben ugyancsak termel a házgyár, a szegedi 1971- ben kezdi munkáját« de to­vábbra is sokat segít a ka­posvári, szolnoki, dunaújvá­rosi panelkészítő üzem és a békéscsabai tégla-panel üzem. «— Az elmúlt évben sok gondot okozott a ma- gánépítkezőknek az anyagellátás? Várható-e javulás? —- A magánépítkezők 1969-ben 40—41 000 lakást emelteik. A jövő évi tent 3—4 százalékos mérsékelt növekedéssel számol, A több­letet szeretnénk társasház építésben realizálni. 1969- ben 8700 lakás épült társas­házban, 1970-ben 10 300 la­kást szeretnénk így felépíte­ni. Ez nagy feladatot ró az építőiparra, biztonságosabb anyagellátást igényel és ma­gasabb műszaki színvonalat követel meg. Itt kell szólni arról is, hogy a negyedik ötéves terv első évében már 80 000 lakás felépítése a fel­adat. Ehhez magasfokú scservezettségre van szük­ség, t - ■ ~ Vidéki városainkban milyen a lakásépítés? — A kormány Gazdasági Bizottsága a közelmúltban hozott döntést, amely lehe­tővé tette, hogy a vidéki ta­nácsok pótkeretet kapjanak a lakásépítés meggyorsításá­ra. Ennek eredményeképpen az állami lakásépítés 25 szá­zalékkal nő és ezzel messze meghaladja a korábbi évek eredményeit. Ebből a szem­pontból vizsgálva az 1970-es előirányzatot, 26 620 bér- és szövetkezeti lakást építenek. Miskolcon több, mint 1500, Győrben 1500« Veszprém megyében közel 1300, Pé­csett és Szegeden közel 1600 —1000, Debrecenben 700, Nógrád megyében mintegy 300 lakás épül. Ezek a köz­ponti lakásfejlesztési terv keretén beiül valósulnak meg. — Milyen feladatok vár­nak a negyedik ötéves terv előkészítése során tanácsainkra? — Ha a két számadatot összehasonlítjuk, az 1966-os induló 55 600-at az 1970-es 70 000 lakással, szembetűnő — közel 15 000 — az emel­kedés. 1971-ben már 80 000 lakást szeretnénk felépíteni. A negyedik ötéves terv elő­irányzata 400 000 lakás. Ki­egyensúlyozott fejlődést kell tehát biztosítani. Az előbb említett gazdasági bdzottsá- sági határozat épp ezt tette lehetővé, hiszen a tanácsok­nak nyú j tott lakásépítési pótkeret nemcsak az ezévf feladatok teljesítését. tetwi' lehetővé, hanem alapot te­remtett a jövő évi és az azt követő évek nagyobb lakás- építési terveinek megvalósí­tására is. Az Építésügyi és. Városfejlesztési Miniszté­rium arra törekszik, hogy a Központi Bizottság által hozott határozat végrehajtá­sának műszaki és anyagi felételeit megteremtse — fejezték be nyilatkozatukat az ÉVM illetékesed. A gazdasági bizottság a közelmúltban fogadta el a bútoripar fejlesztésének irányelveit, s a lakosság igényeinek jobb kielégítési­ért elhatározta, hogy a kö­vetkező öt év alatt a terme­lést 40—45 százalékkal kell emelni, elsősorban új gyá­rak lérehozásával, s a meg­levő üzemek rekonstrukció­jával. Addig is, amíg az ága­zat következő ötéves prog­ramja realizálódik és első eredményei jelentkeznek« szükségesnek bizonyul a most rendelkezésre álló ter­melőberendezések, a korábbi rekonstrukciók során be­szerzett gépek jobb kihasz­nálása, a műszaki szervezés­sel elérhető többlettermelés realizálása. Ezt a törekvést tükrözik a könnyűipari mi­(Tudósítónktól) Sokat fejlődött 1969-ben a kunmadarasi Kossuth Tsz. A vezetőség beszámolóját Gön­czi Lajos tsz-elnök terjesz­tette a közgyűlés elé. Ebben beszámolt arról, hogy a tsz árbevétele 5.4 millió forint­tal haladta meg a tervezet­tet. S ez tette lehetővé, hogy 1.2 millióval növelni tud­ták a részesedési alapot és 3 millió forintot helyez­hettek biztonsági alapba. A „ termelőszövetkezet ben hagyománya van a munka­versenyeknek, 1969-ben ll brigád nevezett be a szocia­lista cím elnyeréséért, meg­tartásáért A 11 brigádból 7 brigádnak ítélte oda a cí­met a közgyűlés. A brigádok között 25 ezer forint jutal­mat osztottak kk. Az egysé­ges pontrendszer szerinti ér­tékelés alapján az első brigád 10 ezer, a hetedik pedig 1 ezer fo­rintot kapott. A termelőszövetkezetben — nagy gondot fordítanak a tsz demolfrácia betartására és a tsz-tagság folyamatos bevo­nisztériumban most össze­sített 1970. évi vállalati programok. A könnyűipari miniszté­riumhoz tartozó öt nagyvál­lalat — amely az ágazat ter­melésének 40 százalékát ad­ja — a tavalyi egymilliárd 436 millió forint értékű ter­mékkel szemben 1 milliárd 551 millió forint értékű gyártmányt bocsát ki. Ebből a belkereskedelemnek 1 mil­liárd 194 millió forint ér­tékű árut adnak át. 100 millió értékűvel többet, mint a múlt évben. Fokozottabban jelentkezik ez évben a Tisza Bútorgyár­nál mintegy 60 millió fo­rintos beruházással koráb­ban végrehajtott rekonst­rukció. nására az ügyek intézésébe. Ennek érdekében célbizott- ségokat hoznak létre, melyek javaslataikat a vezetőség elé, illetve a közgyűlés elé terjesztik. A korszerű borjúnevelés eszközeit, a NUTRIX istál­lótechnológia gépeit és tar­tozékait gyártja a Cibakhózi Gépjavító Állomás. Az ötle­tes konstrukció család 12-es és 24-es változatú automata borjúszoptatóból, lekötőrács­ból, fejőgép mosóberende­zésből és egyéb tartozékok­ból áll. Az automatikusan műkö­dő berendezés felmelegíti, 90 fokon csirátlanítja, majd tőgymelegre lehűti a tejet. Alkalmas tejporból ké­szült tej és tápok bekeve­résére, illetve itatására is, A sínen mozgó automata .•műtehén” több ember Ma: Tombol az influenza ☆ A világ mezőgazdasága ☆ Fegyver a folyóban ☆ Biztonságunk őrei ☆ Alkony a parkban ☆ Kevesebb büntető, több polgári ügy a bíróságokon ☆ Gépkocsik a vizsgabizottság előtt ☆ A sokoldalú nád munkáját megtakarítja, így népszerű a gazdaságokban. Eddig mintegy 70 beren­dezést gyártottak és 1970-re újabb jelentős megrendelést kapott az állomás. Az AG- ROTRÖSZT 70 darab 12 és 24-es változatú szopta tógé­pet, ugyanennyi fejőmosó berendezést. valamint 350 leköfórácsot rendelt meg. A tiszaföldvári Lenin Tsz borjúnevelőjét is NUTRIX istállótechnológiával ren­dezték be, ahol az érdeklődő üzemek szakembereinek működés közben is bemuatják azt. Huszonötezer forint jutalom Nutrix borjúszopta tok sikere Újabb megrendelést kapott a Cibakháxl Gépjavító Állomás HÍfiEK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK. - HÍREK. - TUDÓCITASOK J Budapestre érkezett Moszkva város küldöttsége A budapesti pártbizottság és a fővárosi tanács meghí­vására — Budapest felsza­badulása 25. évfordulójának ünnepségeire — szerdán a fővárosba érkezett Moszkva város küldöttsége. A delegá­ciót V. V. Grisin, az SZKP Politikai Bizottságának pót­tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára ve­zeti; a delegáció tagjai: N. J. Pascsenko, a moszkvai vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottságának első elnökhelyet­tese, K. A. Artomova, a moszkvai Lihacsov autógyár munkásnője, A. N. Visztav- kin, a műszaki tudományok doktora, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia rádiótechni­kai és elektronikai intézete pártbizottságának titkára. Emelkedik az alumíniumipar termelési értéke Kétmillió tonna bauxit, 440 ezer tonn» timföld, 65 ezer tonna fémalumínlum és 77 ezer tonna aluminium fél- gyártmány előállítását vál­lalta idei feladatául a Ma­gyar Alumíniumipari Tröszt. Ez azt jelenti, hogy idén bauxitból 3.3, timföldből 6.1, alumíniumból 1,1, félgyárt­mányból pedig 37,2 százalék­kal növekszik a termelés a tavalyihoz képest. Ha ezeket a célokat sikerül elérni, a termelési érték ebben az év­ben mintegy 14 százalékkal haladja majd meg a tavalyit. A fejlesztés következté­ben a Magyar Alumínium­ipari Tröszt termelésének értéke az idei várható 6J milliárd forintról 1975-ig kö­rülbelül 10,9 milliárd forintra nő. A negyedik ötéves terv időszakában a trösztnek a külkereskedelemből eredő de­vizabevétele a számítások sze­rint 114 millió dollárral ha­ladja meg majd a deviza-ki­fizetéseket. Űj angol nagykövet Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke szerdán fogadta Derek Sherborne Lindseil Dodsont, Nagy-Britannia és Észak-Irország Egyesült Ki­rályság új magyarországi nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja, Szilá­gyi Béla külügyminiszterhe­lyettes, Pesti Endre vezérőr­nagy és Ferró József, a Kül­ügyminisztérium protokoll osztályának helyettes veze­tője. Pécsi kezdeményezés: önkiszolgáló mosás háziasszonyoknak Az országban először a pé­csi Patyolat Vállalat vezeti be az önkiszolgáló mosást, amelyet nálunk a háziasszo­nyok eddig csak a tv-bea, külföldi példán láthattak. A vállalat két olasz gyártmá­nyú automata mosógépet vá­sárolt, amelyeket szolgálta­tásként vehet igénybe a la­kosság. Az egyiket a gyors­tisztító szalonban, a másikat pedig Pécs legfiatalabb ne­gyedében, az uránvárosi Pa­tyolat átvevőhelyen szerelik feL A gép önműködően mos, öblít és víztelenít, s a tiszta holmit még nedves állapot­ban, vasalásra készen mind­járt hazavihetik. Jubileumi sárközi kerámiák Több kiállításra készül munkáival Szekszárd hírne­ves fazeka: Steig István, a Népművészet mestere. A fel- szabadulás 25. évfordulója alkalmából megrendezendő kiállítás részér^ nagy, 40 centiméter átmérőjű sárközi dísztálakat, tányérokat, vala­mint különböző nagyságú bá­bakorsókat- és 1—5 literes csörgés korsókat mintáz. Művésztelep épül Balatonakaliban Balatonakaliban, a vidék egyik legszebb panorámáját kínáló üdülőhelyén festők, szobrászok, építészek és más művésze'!, ágak képviselőinek összefogásával művésztelepet építenek. A községi tanács mintegy húsz holdas terüle­tet tartalékolt erre a célra. Lángszóróval „tisztítják” a Zalát Már két hete tart a Pakod- nál a Zala folyóba került olaj eltávolítására irányuló küzdelem. A Nyugat-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság víz­minőségvédelmi műszaki ala­kulatai éjjel-nappal, megsza­kítás nélkül dolgoznak a fo­lyó vizének tisztításának és a folyópart szennyezettségé­nek megszüntetésén. A folyó­ba került olajat a hidrofobi- zált perlittel eltávolították ugyan, de az enyhe időjárás következtében beállt víz- szint-növekedés megkezdte a parti növényzetre tapadt olaj lemosását. így a védeke­zés — bár sokkal nyugodtabb körülmények között — to­vább tart. A parti növény­zetre, a sásra és nádra lera­kodott da iát és a növényze­tet is lángszóróval égetik fel. Vitamin bőség A tömeges, járványszerű influenzás, lázas-hurutos megbetegedések a természe­tes ..gyógyszerek”, a vita- mindús élelmiszerek, cikkek forgalmát is növelik. A Her- bária szövetkezeti vállalat budafoki üzeméből úgyszól­ván „csapról” melegen vi­szik a csipkeszörpöt; erősen fogy a citrom, a narancs, s jóval több almát vásárolnak, mint az „egészséges’* téli napokon. A DÉLKER Vállalat — amely januárban 6000 tonna citromot és 8700 tonna na­rancsot adott a kiskereskede­lemnek — jelenleg kétezer tonna citromot tárol, a ke­vésbé elálló narancsból pedig folyamatosan vásárol, — A legfrissebb jelentések szerint mintegy 900 tonna narancsot raknak részükre vagonokba Triesztben és a jugoszláviai Koperben Algériából érkezett hajóról, s török, libanoni és olasz citromot is feladtak cí­mükre. Februárban egyébként 8000 tonna narancs kerül for­galomba, s változatlanul megfelelő lesz az eUátás ciU romból is. I A El Fatah rádiója támadja Ammaní Amerikai békehareosok üldözése KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON

Next

/
Oldalképek
Tartalom